Heves Megyei Népújság, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-26 / 121. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE A MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADÁSÁBAN PÜSPÖKI MIHÁLY: . KÓPIÁS SÁNDOR: Dtakiu a kamváhaii » Hajnali hangulat Hosszúlábú szelek nyargalásznak, kergetik a kacagó tavaszt, s megpihennek a zöld dombokon. Füstjüket a házak meglengetik, a színek meggyújtják tüzeiket, s a vizek tolla felborzolódik. Kakasok taraján kel fel a nap. , a kutakból a reggel hűs vize csurran, az utakon a por gomolyogni készül, s valahol szekérzörgés szel le egy karéjt a csendből. Kis Évi nem jár iskolába, De már az utcán, egyebütt Nyitott szájával, cérnahangján Elolvas minden nagybetűt. Valahogy így: sz-í-n-h-á-z, papírbolt, Tanácsház, könyv, főiskola. Ha a betűket összefogta Szavakká, nyílik mosolya. Apu, ez így van? Válaszomra Ezer kérdéssel lesz teli, S ahogy tüzes kíváncsiságát Friss izgalommal nyelveli, Szemével az arcomban olvas, Hogy ez a szó vagy másika Tetszik nekem s ezt nem felejti: Agyának nyílt tárnáiba Begyűjti őket és hetekkel Később, új sétáink során Megszólal: Mondd, te mit felelnél, Ha én itt, most ezt mondanám: Sz-í-n-h-á-z? — Néz rám kerek szemével, És várja, hogy az egyszeri Mesét ugyanúgy visszahallja, Ahogy azóta kergeti. Ha újat mondok, úgy javítja, S ha kérdezem, hol tévesztettem, Amint hallotta legelébb, Sorolja végét—elejét, S folyik köztünk a móka—játék, Szobában, utcán, egyebütt, Mert jó, ha érzi, jó, ha tudja, Mire szolgálnak a betűk: A folyton változó világban A lélek és az értelem Betűk kincsével örökölnek, Hogy a múltból jövő legyen. Tanhöltemény Tömören írj! Magad is únhatod A hosszasan ásító mondatod. Versed lehet felhő feletti csúcs — S imamalom, mely sosem nyer búcsút. A kor fia nem széplélek csupán, Nem trubadúr már — és még nem titán. Nem ér rá vagy éppen nem is akar Verssel időzni, mert az megzavar — És, ha hosszan terjeng, mint az Ősz Ködei, még nyelve sem ismerős, S az értelemnek fárasztón gomolyg. Végy hát magadnak bátorságot, és önnyelvedet faragja-meg a kés, Mely másokét kivágná bármikor.. ’. SOMOS BÉLA: Hexameterek Lányok könnyű lépte nyomán, ha kinyílik a kedved Tűzpiros égi virága, ha érzed, hogy növekednek Benned már a lidérclobogású estteli vágyak S vonzanak asszonyi tájak: a vállak, a mellek, a lábak; — Hogyha bizonytalanabb, vagy erősebb tőlük a lépted — Érzed az illatukat, s megnézed jól hova lépnek: Csengő csillagokat míg szórnak az utca porába Pillanatokra belátod: örök rejtély ez az ábra — Ám a nyomukba eredsz, megfejteni újra kísérted S látod: párhuzamos gyönyörű két ívvel a térdek Gyönge bokák, a combok föl, föl messzire érnek (S mint két párhuzamos ha találkozik) ezt sose érted, Néha a végtelen ízét érzed, mert csoda — képlet: Asszonycombon — ölekben a végtelen emberi élet. POLNER ZOLTÁN: FAMETSZET Nézzétek: arca szárnyas ének. Bordái kontinensén színtenger ring. Lázongó fények kék, fehér s méreg­zöld csenddel gyűrűznek át a testén. Most: fákat álmodik. Most: hallgat. A keze: táj. A keze: szálló felleg. Napfényt kever a palettáján. Tündöklő estéket lép s halkan elmegy. Nézzétek: x virraszt nappalokban, kínlódik éjjel vásznán s hullámként kedve partra dobbanj Egyszer már én is voltam új játék ecsetjén, mit rám szántj A föld — mondta s bennem a lázas színek rejtélyes ősi nyara égett. Dobogni láttam a rőt napot és vérét felbolydult szívverésének. ÉBLI KATALIN: Vonuló pillanatok Arcomon az idő áthullámzik, a csodálkozás kiköt a szememben, — hegyek zöldje izzik egyre fényesebben. Az erdők lomb-egén a nap parázslik, lángol szüntelenül, — a csend huzalként fénylik és feszül. Szűk börtönükből az évszakok kitörnek, s én hagyom: fussanak. Léptem alatt ropog árnyék és salak. ... Amikor megvirrad a tücskök szeme, az eresz alatt új reggel rak fészket, és a fűszálakban cirpel az ébredés. Élni kezdenek bennem a színek, ritmusa van minden árnyalatnak, — s a pillanatok mellettem elhaladnak... télén nyugalommal. — Mit lármázik itt kora reggel?! — Elloptátok a tyúkjaimat! — Maga beszélt bennünket rá, hogy tyúkot lopjunk! — De nem az enyémeket, te akasztófáravaló! Elröhögte magát Suhangos Jó­zsi. — No és! — pislantott gu­nyorosan. — Nincsenek meg a tyúkjai? ÍA ÜHTÖL elkékülő fizi- miskával hördült fel erre Suba János és átkozódva farolt ki a Suhangos-portáróli — Törvénykézre adom a fiadat! • S míg az özvegy Suhangos Mihályné megrökönyödve bá­mult a magából kikelt ember­re, addig Józsi fia is fölérzett az éjszakai duhajkodás mámo­rából. Kidugta "borzas fejét a nyi­tott ablakon. — Föladlak, te csirkefogó! — süvített Suba János a le­gényre. Suhangos Józsi pedig ki tö­rülte a maradék álommorzsát a szeméből, majd odaszólt a pórul járt butellázóra vég­te, kitört belőle a pogányha- rag. — Azt a Jezebeusát ennek a lebomyadzott életnek — ká- romkodta el magát —, megvá­sároltam a saját tyúkjaimat! Hideglelősen talpalt vissza a házba. Gyorsan magára kapta a lélekmelegítőt, beleugrott a retektől fénylő nadrágba, s már nyargalt Suhangosékhoz. Ideges türelmetlenséggel rugdosta meg a . kiskaput. A nekivaduló kapurugdosásra előkászálódott özvégy Suhan­gos Mihályné, akinek aztán nekitapadt rettentő haraggal. — Mafla vagy, Zsiga fiam!] — sóhajtott Suba János sajnál-1 kozva. — A szövetkezeti ma- ■ jorban ezrével szaladgál a! tyúk, csak élelmesnek kell ] lenni. — Es hogy a biztatás-] nak még nagyobb legyen aj nyomatékja, újra megtöltötte] az ibrikeket a kannából. Csáki úgy, isten nevében. j A potyán kapott ital meg-j tette a magáét. Addig fészke-, lődött, mocorgott a két fejős-] legény, míg az egyik megszó-] lalt elszántan. j — Próba, szerencse! Suba János készségesen. dugott zsákot a legények hóna] alá. S míg azok nekivágtak az] éjszakának, addig ő sokat sej-j tetően kacsintott csendben. hallgató életepárjára. ] — Látod, anyja, így kell ezt] csinálni! ★ Suhangos Józsiék elszántan! kaptattak a major irányába.! Gondolatban még helyeseltek ] is, hogy ez a kutyazsírral ] megkent Suba János micsoda] jó tanáccsal látta el őket. Hi-( szén, ha a tyúkszerzés sikerül,) márpedig annak sikerülnie j kell, egyszeribe vége lesz aj szűkölkodésnek. Nem lesznek j ráutalva az otthoni örökös ku-j nyerálásra és kedvükre áldoz- < hatnak majd szenvedélyük-! nek. ] A tanyához érve azonban el-j párolgott hirtelen jött bátorsá-j guk. A villany-fényözőnben < úszó major láttán belátták, < hogy a tyúkszerzés nem isj olyan könnyű dolog. Az éjje-j liőr, ha elkapja őket, akkor] világcsúfjai lesznek a végén, j Á/I EGÄLLTAK tisztes tá-j •*-*•*• volságban a tanyától < és tanakodni kezdtek. S míg a] tanyába vezető úton ácsorog-( tak, kisütötték, mi lenne, haj Suba János tyúkjait szednék] össze az ólban. Hiszen az iz-1 galomtól, nomeg az éjszaka] jótékony homályában úgysem < ismerné meg jószágait. Ok pe- ] dig megkapnák a pénzt, s jö-l hetne utánuk az özönvíz. j Visszahurcolkodtak. Nagy j óvatosan megközelítették Su-j ba János tyúkólját, s megra- ] kodtak istenesen. Utána be-( zörgettek tisztelettudó illede- j lemmel. Suba János nem tudott hova] lenni örömében, amikor a két] legényt beeresztette a kamrába, | a degeszre gyömöszölt zsá- ] kokkal. — Öntsétek ki őket, ide, aj sarokba, drága gyermekeim! < — bazsalyogta megelégedetten,] s már számolta is le a húszon- 3 hat tyúk után járó hétszáz-J nyolcvan forintot. ( Végtelenül nyugodt lelkiis- ] mérettél tért nyugovóra. < Egész éjjel azt álmodta, hogy] tehén nagyságúra nőtt tyúko-j kát terelget az udvaron, s csu-j dájára járnak át a szomszé-< dók. J Harsány kukorékolás ébresz-i tette fel hajnalban. A kakas,] mely a tyúkjaival befuvaroz-j tatott a kamrába, nekivaduló] igyekezettel kukorékolt. Ku- < korékolásától úgy hangzott aj kamra, hogy Suba Jánost a rossznehézség kezdte kerül­getni. Papucsba bújtatta lábait, s már loholt megtekinteni az éjszakai vásár eredményét. S míg egyesével kapkodta össze a krikogva lármázó tyúkokat, hogy- még melegében a jászbe­rényi vásárba elfuvarozza, szörnyű gyanú támadt fejében. A FELKELŐ nap fényé- ben rettenetesen isme­rősnek mutatkoztak meg az éjszaka folyamán vásárolt jó­szágok. S mikor a mérgesen méltatlankodó kendermagos kakast jobban szemügyre vet­► JFARKAS ANDRÁS: ► ; Kis Éri nem jár iskolába... S mivel a közmondás sze­rint is csak az első liter bor drága, így a derék toroköblö- getők sem voltak tisztában az­zal, hogy a butellázóknak előrúgtató Suba Jánost sem ejtették fejelágyára. Az a lötty, amit ők kannaszámra elfo­gyasztottak, az csak a beveze­tőnek szánt, tőkén termett ne­dű után következett. Amikor már az emberek nem voltak birtokában az ízlelés tudomá­nyának. Ezen a szép májusi estén is két elázott koma devemyá- zott Suba Jánosnál. Suhangos Józsi ült kenyeres cimborájá­val, Csülök Zsigával az asztal mellett. Előttük egy-egy ha­talmas ibrik terpeszkedett, megtöltve színültig a zavaros folyadékkal. Már a harmadik liternél tar­tottak, amikor Suhangos Jó­zsiban feltámadt a bűntudat nyomasztó érzése. — Jani bácsi! — csuklott keserveset. — Baj lesz, ha nem tudunk fizetni? Most az egyszer kényelmet­lenül érte Suba Jánost a be­jelentés. Ugyanis, már na­gyon készülődött a jászberé­nyi malacvásárra, ahol süldő­ket szándékozott vásárolni, hí­zóba fogásra. C1 LGONDOLKOZVA va­karta meg disznótőkre emlékeztető kopaszra nyírt kobakját — Kedves gyermekeim — — szűrte lassan a szót —, ad­ni adhatok, de... Itt elharapta a nagylelkűnek szánt ígéretet. Helyette a ke­mencepadkán ücsörgő asz- szonyára tekintett, majd lapo­sat pislantva szólt. — Csak azt nem értem, hogy lehettek ilyen mulya te­remtményei az istennek, ami­kor ott dolgoztok a majorban! Értetlenül meredt a két le­gény Suba Jánosra, aki céloz­gató megfogalmazásokkal to­vább beszélt. — Ami azt illeti, én is vol­tam fiatal, de hitelbe sosem ittam. Ha betértem, annak idején, a megboldogult Ka­nalas Marci kocsmájába — is­ten nyugtassa, ahol pihen —, akkor már Marci bácsi szó nélkül tolta elém a szokásos fél litert. Kedvetlenül szólalt meg Suhangos Józsi. — Akkor más idők jártak! — Nono! — szalajtotta fel homlokára Suba János a bo­zontos szemöldökét. — Akkor még nagyobb szűkében vol­tunk a pénznek, mint most. Szegény jó anyám, nyugodjon békében, egy-egy pengőcskét adott vasárnapi dalizásokra, amit én aztán mindig meghiz­laltam nyolc-tíz pengőre. — Hogyan? — csúszott ki erre a kíváncsiság a legények­ből. — Hogyan! — zsémbelődött erre Suba János. Ügy, hogy egy-két mázsát már akkor is beszáradt a búza a kamrában. Nomeg, a görény is elhordta a tyúkokat az ólból. A tojást meg, hm ... tudjátok, hogyan van az! Hosszú hallgatás követke­zett. Suba Jánost már amiatt kezdte enni az avas, hogy ez a két süket fejőslegény sehogyan nem akarja megérteni a pél- dálózást. S ezért némi bosz- szúsággal, erősebb győzködés- be kezdett. — Nézzétek — hunyorított egyet apró malacszemeivel —, ha hoznátok ma éjjel két zsákra való tyúkot, csinos summát olvasnék le érte a markotokba. S nem kellene zsuvárognotok egy-két liter él­fogyasztása miatt... T NGERÜLTEN vágott ■*- Csülök Zsiga a biztató beszédbe. — Annyi tyúkért ki kell pucolni egy egész portát!... C UBA JÁNOS úgy maradt ^ lei a szövetkezeti szer­vezésből, hogy őneki volt legbárgyúbb ábrázata a falu­ban. Minden alkalommal, amikor megpróbálták rábe­szélni a belépésre, olyan jám­bor ábrázatot vágott, hogy at­tól még a legedzettebb nép­művelő is elkedvetlenedett. Nem Is tudták megnyerni a szövetkezésre. Az érvelésekre csak vigyorgott, míg végül is ráuntak győzködésére. He­lyette beérték azzal, hogy het­venéves anyósa írta alá a be­lépési nyilatkozatot, amire az meg is kapta az öregségi nyug­díjat. Suba János pedig, mi­vel most már kiesett az isten markából, felcsapott paraszt- magánzónak: vásárolt egy kesztyűlovat az árokszállási cigányoktól, szerzett hozzá egy kiszolgált, lőcsös jászko­csit és berendezkedett a fuva­ros életre. Eleinte jól ment a fuvarozás. Tüzelőt szállított a városi széntelepről, szekérre való asszonnyal kujtorogta végig a malacvásárokat, s ha egy-egy lakodalom ígérkezett, akkor ő fuvarozta a muzsikuscigányok cimbalmát. S mindez a postorgás tisz­tes keresetet biztosított szá­mára. Tíz-tizenkét forintot számolt minden egyes méter­mázsa tüzelő, vagy választási malac szállításáért, s ha ki­csit megerőltette magát, a há­rom darab százast vígan meg­kereste naponta. Elbizakodottá vált a sikeres fuvarozástól. Mind gyakrab­ban állt meg a Becsületsüly- lyesztőnek gúnyolt faluvégi italbolt előtt, ahol aztán min­dig hóttrészegre szopta le ma­gát, A cigánymustrán átesett lova pedig, megismerve gazdá­ja tempóját, hazaszállította annak rendje-módja szerint, minden különösebb gyeplőkor­mányzás nélkül. Lassan már áldani kezdte a mennybéli teremtőt, amiért sorsát ilyen szépen eligazítot­ta. A szövetkezet iránt érzett ócsárlási hajlama is elismerő dicséretté nemesedett, hiszen ennek révén nőtte • ki magát mindenható fuvarossá. S ez a nemes gesztus csak akkor for­dult nála fonákjára, amikor egy szép napon a szövetke­zetben is beállítottak három fogatot fuvarozásra. \ Z OLCSÓBBAN fuvaro­zó szövetkezet teljesen a tönk szélére sodorta Suba Jánost. Egy ideig ugyan meg­próbálta felvenni az egyenlőt­len versenyt, de aztán belátta: a mammutintézménnyel szem­ben nagyon végesek az anya­gi lehetőségei. S ezért, hogy magát, valahogy a paraszti magánzó életben fenntartsa, újabb vállalkozásba kezdett. Tiltott bormérésbe fogott. A háromszáz kvadrát szőlőjén termett bor mellett — ez volt tulajdonképpen a fedezet — elmérte azt is, amit Ecsédről, Nagyrédéről, s még néhány bortermő községből, úttalan utakon, elfuvarozott. Aztán pedig, a vastagabb haszon reményében, maga kezdte gyártani a gyanús ízű italokat. Kukoricadarát párolt, búzaszalmát erjesztett, s némi cukor hozzáadásával olyan löttyedékeket varázsolt elő, hogy aki abból egy bendőre valót beszopott, annak kétfelé állott a füle és nem győzött a ház végére járni. Kuncsaft pedig mindenkor akadt az összepancsolt zagy­valékra. Megrögzött borissza Jánosok kilincseltek nála min­den este, s boldogok voltak, hogy Suba Jánosban ilyen re­mek kocsmárosra leltek. Ol­csón mérte borát — potom tíz forintot számított fel lite­renként —. s ha úgy hozta “sora, még hitelt is adott

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents