Heves Megyei Népújság, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-03 / 78. szám
JS@3 át»WHs 9. szerda NÉPÚJSÁG S „Hangyabolyos" bentonlt Jól vizsgáztak az asszonyok Az ég feszes, kék kupola. Lassan kiütköznek az erdők, vetések, rétek zöldjei, s a nap kacéran csalogatja az utszéli pimpóka sárga virágfejecskéit. Aki azonban régen járt ezen az északi tájon, a természet bontakozó szépségeitől különb változásokat is észrevesz, feljegyez .., Faluszéltöl faluszélig, Erdőkövesd és Istenmezeje között, kirajzott embersereg bontja, újítja az „öreg”, elhasznált országutat. S az erdők lábáig nyújtózó barna szántók szegletében is napról napra „kövérebb” a kékesszürke meddőhányó. Az első esákánytttóstől... A „hangyabolyosi” részen, mélyen a hegy gyomrában, ahová már a fák gyökerei sem érnek el, karbidlámpák sárga fényeinél törnek előre a bányászok. Űj bentonitmező felé. — Ötszázhatvan méteres bányafolyosót hajtottak ki eddig a bányászok — mondja Hajnal Tibor üzemvezető. — 250—300 méter után, még ebben az_ évben elérjük a bentonitmezőt. Az első csákányütéstől egy év telt el, s már nincs messze, mikor az utolsóra Is sor kerül. Az eredeti, megszabott terv szerint decemberben várható eredmény; most nem kétséges, hogy már hónapokkal előtte felszínre küldik az első csille ásványt. Kéthónapos előnnyel dolgoznak a bányászok. S már az sem titok, hogy az új bánya termékét elsőnek a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba Indítják útnak. Az új bánya feltárási munkálataival egy időben a Bányászati Építő Vállalat beruházási programja is szépen halad. Magas homlokú ikerlakást építenek — szolgálati célra; s már hozzáláttak az új bányához vezető bekötő út ágyának készítéséhez. Földre terített bentonit Azt hiszem, tévedés nélkül, bizton állíthatjuk: a hegyek alján meghúzódó bányászfalucska nevét igazán még csak ezután emeli szárnyára a hír. A sok szép és dicséretes hír mellett azonban akad most egy nem kevésbé dicsérhető is; I. negyedévi tervükből 700 tonna bentonittal maradtak adósai népgazdaságunknak! — A szénhiány miatti vasúti szállítás-korlátozások lefékezték a termelés ütemét — mondja Hajnal üzemvezető. — A MÁV nem tudott adni vasúti kocsikat, s földre kellett teríteni a bentonitot. Fejtéseket állítottunk le, s helyettük a meddő elővájósokat szorgalmaztuk. Elővájási tervünket túl is szárnyaltuk. Megszámlált óvek Egy éve kezdtek hozzá az új bánya nyitásához. Szeptemberben már elérik a bentonitmezőt — ez eldöntötte, megpecsételte a régi, „rosszkút- tetői” bánya sorsát. — Két évig még bentonitot adunk az „idős” üzem fejtéseiről. Ez idő alatt az új bánya termelésének el kell érni a Jelenlegi szintet, a mostani mennyiséget. S akkor az öreg bánya vágatait beomlasztjuk. Több mint egy évtizeden át helytállt a „rosszkúttetői” bánya. Ontotta magából a bentonitot. Most már megszámlálták éveit, „nyugdíjba” léphet. S mintha Shakespeare! hallanám: a mór megtette kötelességét, a mór mehet... Brigádok, naplók Hat bányászbrigád versenyzett 1062-ben a kitüntető szocialista címért. A hat brigád közül egyetlenegy sem nyerte el a címet. Vajon miért? Azért, mert a követelményeknek — szocialista módon dolgozni, tanulni és élni” — csak felerészben tettek eleget. Minden energiájukat termelési vállalásaik teljesítésére koncentrálták — kulturális felajánlásuk, ígéretük beváltásáról pedig egészen megfeledkeztek: elhanyagolták a brigádnaplók vezetését, nem vettek részt a politikai oktatásokon rendszeresen. E hiányosságok nagyobbrészt a brigádokat terhelik, de bekövetkezhetett volna-e ez az állapot, ha a szocialista brigádok gazdái, a szak- szervezet és a pártszervezet idejében segít? Úgy hiszem — nem. A hibákból levonták a szükséges konzekvenciákat: a szakszervezeti akadémián már valamennyi brigádtag részt vett, a naplók vezetésével, a brigádértekezletek, „közös akciók” megtartásával sincs semmi baj. Mert nem torpantak meg az emberek: a hat brigád idén is küzdelemre lépett a címek megszerzéséért. Váll-váll mellett harcolnak a csapatok — Utassi b. János, Országh Sándor, Fodor Sándor és Sótér János brigádjainak eredményei között szinte alig lehet különbséget tenni. S új szín a szocialista vetélkedésben: megszervezték a jel- vényes és okleveles kiváló dolgozók versenyét is. Ünnepi klubavatás Nagyon hiányzott már ez Egy klub, ahová tanulni, szórakozni járhatnak a bentonit- bányászok műszak után. A vállalat vezetőségének anyagi támogatásával az üzemi szak- szervezeti bizottság most megoldja ezt a régi problémát: klubot rendeznek be az üzem kuitúrhelyiségében. Ismeret- terjesztő és szakmai előadásokat tartanak majd itt, s ugyanakkor a bányászok rendelkezésére áll a létesítendő — szépirodalmi és műszaki köteteket tartalmazó — könyvtár. Az ünnepi klubavatás napja: április 4. P. D. Az egri Petőfi Tsz-ben, a brigád vezetők helyiségét még délben befütöttek. Később az asszonyok virágot hoztak, meg vörös drapériát és ünnepi díszbe öltöztették a helyiséget. Három óra előtt húsz asszony foglalt izgatottan helyet az apró, gyerekeknek való iskolapadokban és kíváncsian várták a vizsgát levezető tanárt, a meghívott vendégeket és a termelőszövetkezet elnökét. Amikor a katedrára lépett Gáspár Tibor, az Egri Városgondozási Vállalat igazgatója, a kertészeti tanfolyam tanára, elült az utolsó moeorgós is és megkezdődött a vizsga, amelyre hetek óta nagy szorgalommal és nagy-nagy izgalommal készültek a szövetkezet kertészeti munkákkal foglalkozó női dolgozói. A sejt felépítésével kezdték a vizsgát, majd sorrendben feleltek az asszonyok a növény felépítéséről, a melegágyak készítéséről, a palántázásról, a gépi munka előnyeiről, a ve- tésfaj iákról, a kiültetésről, a modern eljárásokról és közben számok, adatok röpködtek a levegőben, Az első izgalmak után egyre jobban belejöttek a felelésbe az asszonyok. Szinte egymást múlták felül a jobb és jobb feleletekkel. Szarvas Istvánná — 46 éves asszony *— a legidősebb a hallgatók közül, gimnazistákat megszégyenítő pontossággal, részletességgel szólt a zöldségtermesztésről, de Jakab E'rnőné is kifogástalan választ adott valamennyi kérdésre. Kisg Miklósáét a táblához szólították. Aránypárszámítást végzett. Azt számolta ki, hogy 10 ezer forintért mennyi munkaegységet kell teljesíteni a szövetkezetben, ha 32 munkaegységre 1280 forintot fizettek ki az egyik kertészeti dolgozónak. Az eredmény pontos volt, mert valóban 250 munkaegységre 40 forint munkaegységértékkel 10 ezer forint kereset jár. Ez a felelet is ötös osztályzatot kapott. Az asszonyka boldogan ült vissza helyére, kezén gyermeki es ingáim** Vtfl rözött a krétaper. Aztán a többi nőj doigaesi következett. Valamennyié» pontos válaszokat adtak. Mj* meghívott vendégek pedig a sarokba húzódva hallgattuk: a feleleteket, s akaratlanul is arra gondoltunk: hasznos dolog volt ez a tanfolyam, a vezető* ség ötletességét, előrelátásét bizonyítja itt minden felelőt, azt, hogy az asszonyok nem* csak a munkában veszik ki részüket, hanem a tanulásban is maguk mögött hagyják a szövetkezet férfiingjeit. Amikor az eredményhirdetésnek is végére értek, az «Hatály még sokáig együtt maradt. Nem igyekezett senki hazafelé, együtt ünnepeltek. Jakabné meleg hangon mondott köszönetét Gáspár Tibornak asért a munkáért, fáradozásért, amely- lyel őket tanította, de a tanár is őszinte szavakkal szólt az asszonyokról, akik hetente kétszer, sokszor fáradtan, számtalan akadályt leküzdve jártak tiiiiít/őti mindenki r-------------------------------UŐc l a Nem a közismert film címét akarom idézni. Kívánságom még csak nem is szó szerint értendő. Hanem ... Értekezleten voltam: Szerencsére: újabban ismét van belőle elég. Igaz, megbeszélés nélkül nehéz okos dolgokat okosan elvégezni. De... — Meg kell mondanom őszintén, hogy a munkások dolgoznak. Az is kétségtelen, hogy a műszakiak sem ülnek ölbe tett kézzel. A szak- szervezet az üzem ütőerén tartja a kezét, ez tény. De az imperialisták is léteznek és mesterkedéseikkel veszélyeztetik a mi békés építő munkánkat. Elismerem, hogy az előbbi idézet nem hangzott el szóról szóra így. A lényege azonban ez volt. Harminc percig tartott. Korszakalkotó megállapítások hökkentettek meg engem is, a gyűlés valamennyi részvevőjét a fenti megfogalmazással egyenlő értékű „tényekkel”. Mégiscsak nagyszerű dolog az, hogy a munkások dolgoznak! Nem? És kétségtelen az is, hogy a nap süt. De tényként kell elfogadni a nemkevésbé szellemes következtetést, hogy' a betegség kellemetlen és a prémium szocialista társadalmi rendünk egyik kiváló vívmánya — ha van. Ellenkező esetben az igazgatótól kezdve a főkönyvelő is megérdemli, hogy levegő- változásra menjenek. Mindezt „őszintén” meg kell mondanunk egymásnak, és hol mondhatnánk meg a legőszintébben, ha nem egy olyan széles körű megbeszélésen, ahol nemcsak ' az egyes részlegek képviselői vannak jelen, hanem a vezetők is. Mind. (Néhány melós még szerencsére lent is maradt az üzemben.) Mert „véleményem szerint” az imperialisták valóban mesterkednek. Hajaj! De mennyire! És hol lehetne ezt a legőszintébben a közösség elé tárni, ha nem egy olyan monstre értekezleten, ahol mindenki ott van. (A portás közben ügyel arra, hogy idegenek illetéktelenül meg. ne zavpr- hassák a nagy jelentőségű tanácskozást.) Csak egyet nem értek. Még egyetlen ilyen értekezleten sem állt fel senki, és nem mondta meg „őszintén”, hogy a e • • „véleménye szerint” ennek az üresjáratnak semmi értelme nincs. A korszakalkotó és meghökkentő, szellemes és zseniális semmitmon- dástól az imperialisták sem lesznek kevésbé imperialisták, a selejt sem csökken, a munkaidőt sem használják ki jobban, de az önköltség sem lesz kisebb, sőt, ami a legsúlyosabb következmény: a prémium sem emelkedik. Mert véleményem szerint őszintén meg kell mondanom, hogy nem vagyunk őszinték. Nem merjük kijelenteni, hogy az üres szócséplésektöl a hasunk fájdul meg. Jól gondoljuk meg: végső soron a prémiumunkról van szó. És humanizmus is van a világon! tg. mól.—) el rendszeresen az oktatásra, • tanultak. A tsz vezetőség nevében Antal József tsz-elnök zárta be a kis ünnepséget A közös gazdaság kertészeti terveivel foglalkozott, ezt ismertette meg a jelenlevőkkel: — 100 holdra növeljük á kertészetet, és jelentős bevételre számítunk — mondotta többek között. — Szükségünk van a azak- képzett kertészeti dolgozókra. Maguk elsajátították a tudnivalókat, magukra számítani lehet ... Igen! Az egri Petőfi Tsz női dolgozóira számítani lehet a munkák sikeres elvégzésében. Tanulnak és dolgoznak is, példaképül állhatnak a többiek előtt. Kikelt a dohány a hevesi Petőfi Term elősző vetkezet melegágyi kertészetében. A szövetkezetben at idén 35 holdon termesztenek dohányt, melyhez a Szabolcst és a hevesi dohánypalántákat saját kertészetükben nevelik. A Rosztov közelében levő Malaja Recska faluban a Le- nin-kolhoz 1941-ben frontszolgálatra bevonult elnökének felesége. Vera Mihajlova 1945 tavaszán hivatalos értesítést kapott: „Férje, Ivan Prohorovics Pronyin tizedes hősi halált halt Magyarországon a fasiszták elleni harcban.” öt gyerekkel maradt özvegyen Vera Mihajlova. A legidősebb tizennégy, a legkisebb négy esztendős volt. Nem csu- pán ő vesztette el a férjét a falubeli asszonyok közül. Sokan mások is. Némelyikük csak egy-két, de legtöbbjük négy-öt, sőt ennél is több gyerekkel maradt magára. _ A megözvegyült asszonyok elsiratták hősi halott férjüket, majd kifogyván a könnyekből, a fasiszták elleni győztes háborúból visszatért néhány férfival együtt ismét bevetették a Lenin-kolhoz termékeny, fekete csemozjem földjeit. Szántani, vetni kellett, hiszen az apa nélkül maradt gyermekeket az özvegyeknek kellett felnevelniük. Vera Mihajlova is vállalta a sokgyermekes özvegyek nehéz, gondteli sorsát. Keményen, fáradhatatlanul dolgozott, hogy mind az öt gyermekének tudjon kenyeret adni. Sok verejtéket és sok könnyet hullajtott, de nem tágított: tíz körömmel is összekaparta gyermekeinek a mindennapit, csakhogy ne kelljen, nélkülözniök. A gyerekek lassacskán cseperedtek. Köztük a legkisebbik, Borisz is, aki sohasem láthatta apját, csupán képről ismerte, hiszen mindössze kéthónapos volt, amikor a családfő elbúcsúzott szeretteitől és a frontra ment, harcolni a szovjet hazára tört fasiszták ellen. A kis Borisz gyakran sírt, mert éhes volt, s mert sohasem mondhatta senkinek: „Apám, édesapám!” Az idő állhatatos következetességgel múlott, az öt gyetek pedig felnőtté cseperedett. Közben a szovjet nép begyógyította az ország háború ütötte sebeit és a szorgos munka nyomán megszűnt a nélkülözés a Lenin-kolhozban is. Vera Mihajlova legidősebb fia, Szása, asszonyt hozott a házhoz, aki hamarosan unokát szült a nagymamának. A második fiú tanár lett és Rosztovba költözött, s ott tanít egy technikumban. Közben férjhez ment Valja, a nagyobbik lány, aki a kolhozban maradt A kisebbik lány pedig egy szomszéd falubeli legényt választott párjául és elköltözött otthonról Borisz, a lagkisebbik pedig, miután elvégezte a tízosztályos iskolát, kitanulta a gépkocsivezetői szakmát és a Lenin-kolhozban vállalt munkát A gyerekek megtalálták helyüket az életben. Vera Mihajlova pedig a sok munkától és törődéstől megfáradva, de boldogan és elégedetten nyugdíjba ment. Boldog és elégedett lehetett, mert becsülettel felnevelte mind az öt gyermekét. S ha érzett, is olykor fájdalmai, ezt a háborúban elvesztett hős férje miatt érezte, akinek nyughelyét sem ismerte, csak annyit tudott, hogy valahol Magyarországon rejti a föld mélye porait BORISZMAK igaza aati Nagyot dobbant a mama szíve, amijcor 1960 őszén Bo- riszt katonai szolgálatra hívták be és éppen Magyarországra vezényelték az egyik ott állomásozó szovjet alakulathoz. Mi tagadás, Vera Mihajlova szívdobbanásába egy kis fájdalom, egy kis aggodalom Is vegyült: „Jaj, csali nehogy Borisznak is baja essék azon a messzi Magyarországon.” Borisz Ivanovics Pronyin harcos az egység egyik büszkesége lett. Zubbonyán viseli a „Szovjet légierő kiváló katonája”, valamint a „Kiváló gépkocsivezető” jelvényt. Ezenkívül tizenkét parancsnoki dicséret és két elismerő oklevél büszke tulajdonosa. Boriszt nemrégiben a sok elismerésnél is nagyobb öröm érte. Mégpedig akkor, amikor a közelmúltban kirándulásra vitte gépkocsijával néhány kiválóan dolgozó harcostársát Budapestre. A szovjet katonák e csoportja megtekintette a magyar főváros nevezetességeit, köztük természetesen a gellérthegyi Felszabadulási Emlékművet is. A harcosok megrendültei! álltak a Magyarország felszabadításáért elesett szovjet hősök emlékműve előtt. Közülük többen édesapjukra gondoltak, aki elesett a Nagy Honvédő Háborúban, s talán éppen Magyarország felszabadításakor. Valahol Magyar- országon. Valahol Magyarországon... Borisz is ennyit tudott csupán édesapjáról, mindaddig, amíg sor nem került az említett kirándulásra. Mert midőn a kirándulás részvevői az emlékmű márványába vésett, hősi halált halt szovjet hősök névsorát fürkészték, Borisz egyszer csak izgatottan felkiáltott: „Az apám! Az én apám neve! Nézzétek: Ivan Prohorovics Pronyin tizedes!” Az apám ... Az én apám... Meghatódva állt az emlékműnél Borisz. Szótlanul, megilletödötten álltak mellette társai is. Vigovszki harcos, akiknek édesapja haíinagyként halt hősi halált, ugyancsak valahol Magyarországon, számára ismeretlen helyen. Poperega és Sznuzsenyikin harcos, Borisz két legjobb barátja, továbbá a türkmén Azárov, az azerbajdzsán Abasov harcos és a többiek. Azután valaki csendesen megjegyezte: „Nem biztos, hogy a te édesapád, Borisz. Több Pronyin tizedes is hősi halált halhatott Magyarországon. S ide, a márványba nem azt vésték, hogy Ivan Prohorovics, csupán azt, hogy I. P. Pronyin, Ez lehet például Ivan Pavlovics Pronyin is.. ” Borisz nem tágított. „Az én apám. Érzem, hogy az én apám.” A fiúk, tiszteletben tartván Borisz érzéseit, neun szóltak többet. Némán bólintottak, majd csendesen elindulták a gépkocsi felé. Este, Borisz levelet írt a mamának. . „Édesanyám! Nagy hírem van. Ma kirándultunk Budapestre. A Duna partján egy nagy hegy emelkedik, amelyet Gellért-hegynek neveznek. E hegyre építette a magyar nép az ország felszabadításáért hősi halált halt szovjet katonák emlékére a Felszabadulási Emlékművét. Sok szovjet hős nyugszik e hatalmas és gyönyörű emlékmű alatt, olyanok, akik Budapesten haltak hősi halált. És képzeld: amint a márványba vésett neveket olvastam) felfedeztem közöttük apám nevét. Naponta száz és száz, ezer és ezer embeT olvas- hatja: Ivan Prohorovics Pronyin tizedes a magyar nép szabadságáért áldozta életét. S akik olvassák, hálával éé, tisztelettel emlékeznek reá. Nagyon-nagyon büszke vagyok hős apómra.. Azt nem írta meg édesanyjának, Vera Mihaj lovnának, hogy harcostársat szerint másik Pronyin tizedes is eleshetett a magyar főváros felszabadításáért vívott harcban Nem írta meg, mert úgy éizi, hogy csakis az ő édesapja lehet. Borisz úgy akarja megőrizni emlékezetében hős apja nyughelyének képét, ahogyan a Felszabadulási Emlékművet látta. Ezt a jogot nem lehet elvitatni tőle. Borisznak igaza van. Édesapja emlékét valóban a legszebb pantheon őrzi. Hiszen Magyarország bármely részén halt is hősi halált - Szolnokon, Tárnokon, Székesfehérvár határában, a Balaton partján. vagy valóban Budapesten - minden kőből emelt pantheonnál szebb és maradandóbb emléket állít Ivan Prohorovics Pronyin tizedesnek és a többi szovjet hősnek a magyar nép szivében élő, múlhatatlan hála és köszönet. Bertalan István
