Heves Megyei Népújság, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-17 / 88. szám

1963. április 17., szerda NÉPŰJSAG Zöldség- és gyümölcsexportunk helyzete HEVES MEGYE 1962-ben is jelentős exportot bonyolított le nyugati államokba. Ha nyár derekán nagyobb vasútállomá­sainkon jártak, figyelmüket bizonyára nem kerülte el az a nagy munka, amely az export­vagonok megrakásával, az áru beszállításával jár. Az export­áru termelése, szedése, csoma­golása különös gondot és körül­tekintést igényel. Megyénk különösen „nagy” paradicsomexport terén, bár óriási ellenfeleink vannak a nyugati piacokon. A „genfi norma” — amelynek célja egy. ségesíteni a szabványokat Európában — a paradicsom számára, mint követelményt: vágószilárdságot, zöldtalp-nél- küliséget, szeletelésre alkal­masságot ír elő. Azokban az országokban, ahová általában exportálunk, a paradicsomot mint salátát fogyasztják. A spanyolok, olaszok, hollandok már nagy mennyiségben, fél kilogrammos tételekben, tetsze­tős nylon zacskókba- csomagol­va hozzák forgalomba. Para­dicsomból egész Európában a hollandok szállítják a legmeg­bízhatóbb, legszebb árut. „Be­csukott szemmel” át lehet ven­ni. mint mondják az importő­rök. Minősége tökéletes, egyen­letes, nemcsak minden láda azonos minőségű, de az egész vagon. Nálunk még nagy baj van a „tükrözéssel”, ami a kül­földi piacon igen veszélyes és hátrányos. , Í960-ban a hollandok már messze megelőzték Olaszorszá­got; míg az olaszok 261 ezer tonnát, a hollandok 324 ezer tonna paradicsomot exportál­tak az NSZK-ba. Ebben a harc­ban nekünk is előbbre kell juthunk. Ennek egyetlen fel­tétele és követelménye a meg­bízhatóság, az egyenletes, szép áru, amelyben az alsó sor is azonos a felsővel. A minőség jelenti ma a világpiacon az egyetlen ajánlólevelet. zöldpaprikában körüi- - belül másfél—kettő és fél szá­zalékkal vagyunk benV a nyu­gati piacban, ami aránylag ala­csony, tekintettel a óra, hogy bennünket valamikor, mint paprikaállamot ismertek. A legnagyobb szállítók az NSZK- nak a jugoszlávok. Nekik a szentesi és a ceceihez hasonló típusuk van, és jobb, mint a mienk. 1963-ban esetleg az északi államok irányában ér­hetünk el eredményt a világpiacon Paradicsompaprikában azon­ban már az első helyre törtünk fel, de nyomunkban vannak az olaszok, jugoszlávok és a spa­nyolok is. Nyugaton a görögdinnye nem túlságosan keresett, bár 1962- ben jó elhelyezési lehetőséget találtunk. A kis méretű diny- nye a keresettebb. Ennek ért­hető okai vannak, hiszen ez kint importcikk és elég drága. A kis dinnye azért is kedvel­tebb, mert befér a hűtőszek­rénybe. A jonatánalmával és a ma­kói hagymával veretlenek va­gyunk külföldön. Kajszibarac­kunk minősége nemzetközi vi­szonylatban, sajnos, leromlott és ebben a görögök uralják a piacot. Spárgából aránylag keve­set termelünk, pedig ez egyik legjobban értékesíthető cik­künk, sőt európai szinten a legszebben a magyarok csoma­golják. Jó a minőségünk még zöldborsóban és zöldbabban is, bár az európai piacon a zöld- hüvelyű bab és borsó a kedvel­tebb és nem a hüvely hossza a döntő, hanem az átmérője. A követelmény: 6—9 mm. AZ NSZK-NAK óriási az importja, s megfigyelték, hogy az értékesebb gyümölcs- és fő­zelékfajták iránt ott nagyobb az érdeklődés. Méréseket vé­geztek és ugyanazt az árut alacsonyabb és magasabb áron helyezték el a kirakatban. Az eredmény meglepő volt. A ma­gasabb áron kihelyezettből négyszer annyi fogyott, mint az azonos minőségű, olcsóbból. A jó minőség mellett fontos szerep jut a csomagolásnak is. A külföldi vélemény csomago­lásunkról az, hogy mi, magya­rok, minden évben „előbbre lé­pünk”. És ez megnyugtató. Az egysorosán csomagolt, világ­hírű jonatánalmánk igen ked veit. Megjelentünk már az egykilogrammos almacsoma gokkal is, hálóban. Tetszik és igen keresett az egykilogram­mos makói hagymánk, szintén hálóba csomagolva, és a kis nylon tasakba csomagolt, 10 dekagrammos foghagymánk. A göngyöleg épsége és tisz­tasága, sőt a címke ízléses fel­ragasztása is mind jelentősebb a nemzetközi piacon. A nyu­gati előírás szerint a szennye­sen csomagolt árut meg kell semmisíteni az exportőr költ­ségén. A gondatlanságból tehát jelentős kára szárjnazhat a nép­gazdaságnak. Sárkány Antal Kis ügy — nagy bosszúsággal Gyöngyösön Az esettel kapcsolatban nem röpködnek a számok milliói és a népgazdaság érdekeit sem veszélyeztetik. De emberekről van szó, nap-nap után ismét­lődő bosszúságokról, amely indokolttá teszi, hogy szóvá tegyük. Egy kis vargabetűvel vissza kell kanyarodni a múlt év ta­vaszára. A gyöngyösi „nyolc­vanas” lakótelepen, szűkeb­ben körülhatárolva az Élmun- kás utca, az Előre utca és a Bajcsy Zsilinszky körút ölelé­sében fekvő hatalmas U-ala- kú épület belső udvarán is megindult a parkosító és tisz­togató munka társadalmi ösz- szefogással. A lakók igyekeze­tét dicsérve csakhamar eltűn­tek a szemétkupacok és göd­rök, helyet adva a virágágyak­nak. A terület rendezése azonban előtérbe hozott egy kérdést, amelyre korábban senki nem gondolt. Mégpedig, hogy mi lesz a gyerekekkel, akiket a virágágyak kiszorí­tottak megszokott játszóterük­ről? A vélemények akkor még megegyeztek: játszótér kell! De hol? És ez a kérdés lazí­totta meg a parkosítás alatt összekovácsolódott egységet. Mert mindenki ragaszkodott ugyan a játszótér megépítésé­Mi újság a földeken A pénteki esők miatt és az ünnepek alatt nem dolgoztak a földeken, tegnap azonban valamennyi mezőgazdasági üzemünkben ismét népes volt a határ. 300-AN METSZENEK NAGYRÉDÉN A nagyrédei termelőszövet­kezetben csütörtökön dolgoz­tak utoljára a földeken, de tegnap már reggel hatkor, mintegy 300 szövetkezeti tag kezdte meg a munkát a szőlő­ben. Eddig 240 hold fiatal és 560 hold termőszőlőt metszet­tek meg — az összterület 85 százalékát —, s előrelátható­lag a hét végén befejezik ezt a munkát és nagyobb ütemben végzik a nyitást. NYOLC GÉPPEL VETNEK MA NOVAJON Az eső miatt csak ma reg­gel folytathatják a vetést a novaji Egyetértés Termelőszö­vetkezetben. Tegnap négy gépi vontatású és négy fogatos ve­tőgépet előkészítettek, s ma, a kora reggeli órákban megkez­dik a vetést. Utóvetik a kifa­gyott és belvízkárt szenvedett őszi vetéseket, s így a terve­zett 60 hold helyett 80—90 hol­don vetnek tavaszi búzát. Meggyorsul a cukorrépa ve­tése, mert a fogatok helyébe gép áll, amelyik három nap alatt elvégzi a még hátralevő 40 holdas területen a vetést. Az árpavetést két nap múlva, a borsót, lencsét, tavas,'! bú­zát, árpát, a vörösherét a jövő hét végére befejezik a szövet­kezetben. A szövetkezet négy erőgépe és a gépállomás két erőgépe a megmaradt 600 hold őszi szán­tásból 140 holdat már fel­szántottak, a munkát két mű­szakban szántva, a hét végén folytatják. JÖVÖ HÉTEN VETIK A KUKORICÁT KÖMLÖN A kömlői termelőszövetke­zetben a mák vetését már áp­rilis 2-án befejezték, a borsót és a tavaszi árpát 90 százalék­ban, cukorrépát 25 százalék­ban elvetették. Késlelteti a kora tavasziak vetésének befejezését a tönk­rement őszi árpák pótlása. Előreláthatólag másfél hét múlva befejezik az aprómag­vak vetését, a kukoricát pedig május 10-re szintén földbe te­szik. Megkezdték a tavaszi szántást is a szövetkezetben, s eddig már 130 holdon munkál­ták meg a talajt. hez, de minél távolabb a sa­ját ablakaitól. Mert ugye a zaj...! Végül már csupán né­hány ember foglalkozott a problémával. Az üzemek szívesen segítet­tek — ki zárkózna el, ha gyer­mekeinkről van szó? — és így mielőtt valaki felemelhette volna óvó szavát, elkészültek a hinták, a sergő és a homo­kozó. De hol? Mert ez okozta az immár egy éve lappangó és kitömi készülő bosszúságot. A hatalmas U-alakú épület bel­ső sarkában, ahol a visszhan- gos falak között még a halk beszéd is morajjá sűrűsödik. És 50—60 élénk, egészséges gyermek zsivaja? Valóságos hangorkán! — Ismerjük az áldatlan helyzetet, hiszen gyakran ér­kezik ezzel kapcsolatos panasz hozzánk — nyilatkozik Kozik Pál, a városi tanács ipar-mű­szaki osztályának vezetője. — Intézkednünk kell az ügyben, bár kissé kényelmetlen szá­munkra. Egyrészt, mert gyer­mekjátszótérről van szó, más­részt, mert a sergőt ml adtuk. — És tudták, hogy hol ke­rül felállításra? — Ha tudtuk volna, azon a helyen nem engedélyezünk játszóteret. » A játszótér megoldásának problémája pedig sürgető, mert szinte lehetetlenné teszi a lakók nyugodt pihenését. Főleg a bányászokat érinti, akik váltóműszaikban dolgoz­nak, és az alvási idejük tekin­télyes része éppen nappalra esik. A jelenlegi körülmények között a pihenés azonban le­hetetlen. De beszéljen talán erről néhány illetékes a sok közül. Erdélyi János vájár: — Pihenésről itt szó sem le­het. Néhányszor már csendre intettem ugyan a gyerekeket, de tiszteletlen választ kap­tam. Sohler Béla: — Az ecsédi külfejtéshez já­rok, ahol tizenkét órás váltás­sal dolgozom. Bármelyik szo­bába megyek, az ablak előtti zaj nem hagy pihenni. Már nem is tudom, hová kellene fordulni ez ügyben. Veres Sándor vájár: — Munka után nemcsak pi­henni lehetetlen, de tanulni sem tudok. A múlt nyáron több esetben kimentem a Mát- . rába, hogy néhány órát nyu­galomban töltsék. Mérai Károly: — A diplomatervemen dol­gozom, de idehaza lehetetlen. A zaj kibírhatatlan. No, tévedés ne essék! Nem gyermekeink jogai és vidám­sága ellen emelünk szót, hi­szen értük fáradozunk és gon­dolatainkat az ők boldogabb élete tölti be. Mert minden, amit ma alkotunk, holnap az ő javukat szolgálja. De hogy ez az alkotómunka céltuda­tos és gyümölcsöző legyen, ah­hoz friss agy és pihent izom szükséges. Mi most is azt mondjuk, hogy legyen játszótér! Sőt kötelességünk, hogy csi­náljunk. De a megfelelő he­lyen, ott, ahol a gyermekek féktelen vidámsága nem za­varja a munkából megtért, fá­radt emberek nyugalmas pi­henését. Igaz, most rontani kellene azt, ami már egy évvel ezelőtt elkészült. De megfelelő hely akad bőven, és az ismételt felépítésnél szívesen segédke­zet nyújtanának azok — nem is kevesen —, akiknek eddig annyi bosszúságot és keserű órát szerzett a jelenlegi ját­szótér. Laczik János Ülést tart ma a TIT irodalmi-nvelvi J szakosztálya Délután fél háromkor a tár­sulat megyei irodalmi-nyelvi szakosztálya évi záró ülését tartja Egerben, melyen elő­adói konferencia keretében Nagy Sándor főiskolai lektor tart előadást Gárdonyi Géza élete és munkássága címmel. Az előadói konferenciát az elmúlt évi munkáról készült beszámoló követi, majd este 7 órakor, a József Attila Kollé­gium rendezésében, a közgaz­dasági technikum dísztermé­ben Tóth Árpád-est lesz. amelynek előadója dr. Nagy János (Debrecen), az országos választmány tagja. A kis Taholyi Béla, a nagy gyár egyik raktárosa, aznap, tiz óra után, mikor már jórészt kiadta az anyagigényléseket, ha csak egy percnyi ideje futotta, fel-felszaladt az igazgatói folyosóra. Izzott a feje. Bemegy a vezérigazgatóhoz, előadja, miszerint... Mit is ád elő? ... Rakosgatta a mondatokat. Kedves vezérigazgató elvtárs, én, Taholyi Béla raktáros, hiszen tetszik ismer­ni, miszerint Putniczky főraktáros elvtárs nem jól dolgozott... misze­rint ... Fene egye meg ezt a „misze- rintet”, mivel lehetne ezt a szót he­lyettesíteni? Ötvenéves most, de ez a szó úgy beléragadt gyerekkora óta, mint bojtorján a réten, egész életén keresztül kísérte, mint az árnyék. Ha beszélt, ha megakadt a beszédben, ez volt az a szó, mint valami híd, átsegítette gondolatait egy másik gondolatvilágba. Fél füllel hallja máritt-ott, hogy „Miszerint” elv- társnak gondolják. Menj ..Misze- rint”-hez, kérdezd meg, van mar kétnullás dörzspapírja, vagy három- nyölcados villáskulcsa. Észreveszi ó, ha a szó a szájára ül, le is pofozná onnan, de mindig elkésik, és ki­mondja. És hát, hogy állítson be a vezér- igazgatóhoz ezzel a miszerintes mondatfüzéssel, mégha máskülön­ben nincs is semmi baj, olvasott, művelt ember ő, a maga kis egysze­rűségében. Csak ez a miszerint. Pe­dig nem kisebb ügyről van szó, mint arról, miszerint. . . (ehol ni), hogy miután azt mesélik, boev két nagv teherautó tégla tévedésből nem a vállalathoz érkezett be, hanem a fő­raktáros agárdi telkére, de még ez ee biztos, hogy Putniczky a téglából építette a kis villácskáját, bár állá­sából felfüggesztették, szobája le van zárva, folyik a vizsgálat, ő jön Putniczky után időben és rangban, tehát nehogy Tornát, vagy Gébért tegyék meg főraktárosnak, hanem engem. Taholyi Bélát, aki húsz éve 'szolgálja hűséggel a vállalatot, és TAHOLYI garantálja, miszerint... (ó, hogy a fene egye meg!) garantálja, hogy ő sohasem épít villát a vállalat tég­lájából Agárdon, vagy Zuglóban, de sehol Közép-Európában. így rakosgatta gondolatait az igaz­gatósági titkárság előtt, de végül is mindig megijedt önmagától. Eszébe jutott, hogy sok fontos ügy sorsát a kérés feltárásának a mikéntje dön­tötte el. A tizedik felszaladása után el- ** határozta, nem megy fel a vezérigazgatóhoz. Hazamegy és ott­hon megfogalmaz egy kérést, persze miszerintek nélkül, betanulja, van idő reggelig, meg is éri, mert soha­sem várt más egyebet a sorstól, mint csak azt az egyet, hogy valaha főraktáros lehessen. Ez a kinevezés lenne munkás élete legnagyobb ju­talma, pályájának utolsó befejezése. Milyen szép lenne, ha nyugdíjba menne, és a bemutatkozásnál azt mondhatná, nyugalmazott főraktá­ros. Most itt volna az alkalom! Le­bukott Putniczky, a marha. Sajnál­ja, hogy lebukott, de enélkül a bu­kás nélkül ő sohasem lehetne főrak­táros, legalábbis ennél a. vállalatnál nem. Már csak azért sem, mert Put­niczky két évvel fiatalabb is, mint ő, és nagyon érti a szakmát. Torna és Géber jóval utána következnek időben és rangban, de majd ide ka­varhat a szél valami idegent, idegen tájakról, akinek nagyobb szociális „támogatást” osztott ki a sors, mint neki. Mert neki éppen semmi sin­csen. O csak a vezérigazgatóban bíz­hat, akivel ha találkozik, legtöbb­ször előre köszön neki, amit ő aztán hetekig szégyell, öklözi a fejét a vasraktárban, és megállapítja, hogy nálánál nincs bárgyúbb ember Du- nabogdánytól le egészen az Al- Dunáig. Tehát sürgős a dolog, bár még nem dőlt el a Puiniczky sorsa, Put­niczky még kimászhat szárazon az ügyből. Egyszer csak bejön, felnyit­ják lezárt szobáját, s akkor ő na­gyot nyújtózkodhat, sohasem remél­heti többé, hogy valaha is, mint fő­raktáros mutatkozhat be. Pedig hát — forrt a feje a villamosban haza­menet — ideje már, hogy kapasz­kodjon, feljebb menjen, nem is baj az, ha egy dolgozót hevít a láz, ha magasabbra akar tömi, hiszen fia, lánya, felesége ... Na, megír egy szépszavú kérést, holnap folyékonyan elmondja a ve­zérnek. Otthon a család azzal az öröm­hírrel fogadta, hogy egy tízkilós disznótoros csomag érkezett az egyik vidéki rokontól. — Megvan! — kiáltott. — Megvan! — Mi van meg? — bámult rá a család. — Holnap meghívom vacsorára a vezérigazgató elvtársat. ügész éjjel gyötrődött az ágy- ban. Elfogadja vajon a vezér a meghívást? Nem látszik ki ebből a meghívásból a ló lába? Es ha el­jön, szabad-e, lehet-e ezzel a kérés­sel előhozakodni? Szabad-e vacsora alatt ide-oda rángatni Putniczkyt, hogy nahát, ezt nem hitte volna sen­ki, de azért volt valami ebben a Putniczkyban, valami izé, misze­rint .. -. Beszélni az utódról, vagy egyenesen a vezérbe sugározva a vágyat, a reményt, hogy őt nevezze ki főraktárosnak. Még hajnalban is kínozták a kér­dések, és már szidta Putniczkyt, mi­ért nem fért a bőrében, most nem lenne problémája. Raktáros, raktá­ros, be lehet fejezni úgy is az életet. A raktáros vállán nem is fekszik ennyi felelősség, mint a főraktáró­sén... Passz! O ezt nem is csinálja. Nem megy fel a vezérhez kérni, vacso­rára sem hívja meg. De hogy is jut­hattam erre a gondolatra, tépelődött mosdás közben, hogy vacsorára hív­jam a vezérigazgatót, akinek még a szűkebb társaságában sem voltam soha, csak olyankor, mikor az egész gyár munkássága ünnepélyes alkal­makkor együtt volt vele. De még akkor Putniczky nem tévedt két öttonnás gépkocsi téglával, fixre állt a szénája a vállalatnál, és neki sem volt semmi oka megkömyékezni a vezérigazgatót. — Meggondoltam, Terikém! — szólt távozáskor a feleségének — nem hívom meg vacsorára a vezért. A felesége mosolygós gúnnyal bó­logatott, mint aki tudja, milyen ter­vek bújtak meg a vacsorái meghí­vás mögött. — Csak nem akartam szólni az este — tette hozzá. Cok volt a munka. A kis Ta- holyi Béla gépiesen adogatta ki az igényléseket, kicsit elgyötörte a vezérrel való, hajnalig tartó harc. hívjam, ne hívjam, mi illik, mi nem illik, a minduntalan kiugró „lóláb” és az „átlát a szitán” együvé való­sága. Zsongtak, csevegtek az anyagki- 'adási pult előtt várakozók. Egyszer csak éles hang törte át ezt a zson­gást. — Hallották, hogy Putniczkyt mégiscsak vád alá helyezte az ügyészség? A kis Taholyinak megremegett az igénylőlap a kezében, ötven darab fémfűrészlapot vett ki a reteszből, öt csomagot. Aztán, mint akit áram­ütés ért, ledobta a pultra, szinte le­szaggatta magáról munkaköpenyét, felvette kabátját, kirohant. Putniczkyt vád alá helyezte az ügyészség ... Öt lépcsőt ugorva rohant fel az első emeletre, s lihegve állt meg a titkárság előtt. Vacsora, vagy kérés? Perceken belül várható a helyettes kinevezése, de legalábbis valakit megbíznak a főraktárosi teendők el­végzésével, akit Putniczky elítélése után véglegesítenek is. így van ez már ősidők óta. A zzal az elhatározással nyitott be, hogy röviden lehetőleg mi­szerintek nélkül adja elő a kérést. Előbb azonban panaszkodik. Nagyon hiányzik Putniczky. Segédmunkást vegyenek fel. így, s ügy... A titkárnő bámult. — Csodálatos!... Repült maga. Taholyi szaktárs? Ebben a pillanat­ban tette le a kagylót, kértem, küld­jék fel önt ide az igazgatóságra... Repült? — Nem repültem, de ide készül­tem, miszerint szeretnék a vezér- igazgató elvtárssal személyesen be­szélni .... — Mi ügyben? — kíváncsiskodott mosolyogva a titkárnő. — Arról van szó. .. miszerint roppant sok a munka, nagyon hiány­zik Putniczky, nem győzzük hár­man ... — Holnap jön az új munkaerő. Egy nőt vett fel a vállalat. — Putniczky helyett? — tántor­gott ki a halálsápadt kérdés a kis Taholyiból. — Nem, hanem maga helyett... Olvassa el ezt a levelet.. . Ezért te­lefonáltam, „miszerint” ... gratulá­lok ... Y[avettek. Mind a ketten. Ha ^ kilépett volna a vezérigazga­tó, az is nevetett volrm, de nem lép­hetett ki, mert a minisztériumban tárgyalt, miszerint... Csurka Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents