Heves Megyei Népújság, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-11 / 84. szám

NÉPÚJSÁG 1963. április 11., csütörtök Az egri úszók első tavaszi ver­senyén Európa-bajnokunk, Katona József 18:22,2-őt úszott 1500 méter gyorson és- másnap 2:09,8-al nyert 200 méteren. A népszerű Jóska és edzője Válent Gyula elégedetten figyelik a versenyórát, a részidők hajszálnyira úgy sikerültek, aho­gyan azt a verseny előtt meg­beszélték. A két időeredmény kez­detnek nem rossz, s a kiváló egrit úszó felkészülését ismerve, biza­kodva jelenthetjük ki: az idén *rägy eredményeiről hallunk még... (Kiss Béla felvétele) Sebes Gusztáv, a világválogatott kapitánya — a világválogatottról Az idén századik évfordulóját ünneplő angol labdarúgó-szövetség kéréssel fordult a FIFÁ-hoz: a vi­lágválogatottat szeretnék vendégül látni Londonban ebből az alkalom­ból. A FIFA hozzájárult az angol szövetség kéréséhez és kijelölte azt a 28 játékost, aki a világválogatott­ban számításbátjöhet. Az is tudott dolog, hogy a FIFA •négy neves edzőt: Herbergert, Rierát, Gutt- man Bélát és Sebes Gusztávot je­lölte ki a világválogatott körüli teendők ellátására. — Nagy megtiszteltetés volt szá­momra a FIFA jelölése — mondotta Sebes Gusztáv, akit azért keres­tünk fel, hogy érdeklődjünk tőle: milyen stádiumban van a világ­válogatott kialakítása? — Értesüléseink szerint — foly­tatta — egy vagy két szakvezető marad a jelenlegi négy helyett, ök készítik majd fel a világváloga­tottat. (Herberger nemrég nyilat­kozott: örömmel vállalkozna a fel­adatra, ha Sebes Gusztáv terme a másik. A szerk.) — Milyen stádiumban van jelen­leg a világválogatott? — kérdeztük Sebest. — Ez azi amit én sem tudok. Tény, hogy május 5-én kellene az első edzést tartani Európában. Ez a dátum azonban nem megfelelő, mert ekkor játsszák az NSZK- Brazília mérkőzést. Az edzésre te­hát valószínűleg május 7-én kerül­het sor. — Meglehetősen nagy port vert fel világszerte a 28-as névsori a vélemények meglehetősen megosz­lanak. Hogyan vélekedik ön erről? — A nevek feletti vita érthető, hiszen egy csapat összeállítása so­hasem volt könnyű feladat. Véle­ményem szerint Albertnek és Mát­rainak helye van a keretben! Tu­dom, sokan azt mondják: Mészöly­nek és Síposnak éppúgy helye lenne a keretben, érdekes, hogy külföldön viszont Solymosit rekla­málják és szerintem Göröcs, vala­mint Tichy sem vallana szégyent... — Ha'öntől függene, melyik len­ne az a 11, amely világválogatott­ként állna ki ez év októberében? — Fogas kérdés! Engedje meg, hogy kétféle összeállítást mondjak el. Egyiket a 28-as keret tagjai kö­zül, a másikat „saját szakállam- ra”. Az egyik összeállítás: Fahrian (NSZK) — D. Santos (brazil), Mát-, rai, Schnellinger (NSZK) _ Maso- pust (csehszlovák), Rojas (Chile) - Garrincha (brazil), Rivera (olasz), Albert, Pele (brazil), Gerrto (spa­nyol). Saját csapatom: Bemard (francia) — Schnellinger (NSZK), Maldini (olasz), Juszufi (jugoszláv) - Moore (angol), Masopust (csehszlovák) — Göröcs, Eusebio (portugál), Albert, Pele (brazil), Gento (spanyol). — Csere: Tichy. Nem tudni, elkészül-e egyáltalán ez a valóban igen érdekes „labda­rúgó csemege”i egy azonban bizo­nyos: a tervek szerint jövőre Hol­landia is vendégül látná a világ- válopptottat, ám 1964-től a FIFA határozata szerint nem lesz többé világválogatott csapat! <^<^«<^<3§c?<sjqscícsc!S<3<®<5Saw^ Hirdessen a Népújságban! Mit hozna az emberiségre a nukleáris háború ? Irta: ALEKSZANDR KUZIN, . EADIOBIOLŰGUS, A SZOVJET TUDOMÁNYOS AKADÉMIA LEVELEZŐ TAGJA, a szovjetunió Állandó képviselője az atomsugábzás kihatásait vizsgáló TUDOMÁNYOS ENSZ-BIZOTTSAGBAN A MODERN termonukleáris háború egész népek pusztulá­sára vezetne. A kommunisták minden erővel azon vannak, hogy ezt a szörnyű katasztró- i lat elhárítsák. Sokan azonban j nem tudják felfogni a maga I komolyságában az emberiség- re leselkedő veszély valóságos i méreteit. Gyakran még szak- ’ emberek serr mindig ismerik : fel, hogy i:* * *.i ’önénnék földün- I kön, ha a íelhai1 nozott nu’űe- j aris fegyverkészleteket, egy­szer bevetnék. Márpedig a nukleáris fegyverek minőségi­leg új fegyverek, hiszen min­den egyes nukleáris robbantás radioaktív kóvetKezményékk< . jár. A sugárzás átterjed az egész föld golyói- hatása meg­marad még a robbanás után évtizedekkel is. A tudományos irodalomban nagyszámú tényt és adatot halmoztak fel, amem módot ad arra, hogy tudomá­nyosan elemezzük, milyen szörnyű veszélyekkel járna az emberiség számára, ha kitörne a termonukleáris világháború. Jelenleg, 1962-vel bezárólag a világ atombombakészletét a tudósok 200—300 ezer mega­tonna trotil robbanóerejének megfelelőnek veszik. Vegyük a középértéknek tekinthető 250 ezer megatonnát. Ha kitör a háború, mindkét fél igyekszik minél rövidebb idő alatt csa­pást mérni ellenfelére, ami mindkét oldalról koncentrált nukleáris csapásokra vezet. Számításainknál figyelembe kell venni azt is, hogy az első csapásokat nyilván a kilövő­helyekre és rakétákra mérik, úgy hogy valószínűleg a ren­delkezésre álló készleteknek csupán mintegy 50 százalékát tudják bevetni. Vegyük tehát alapul azt, hogy 125 ezer me­gatonna lesz az a robbanó­anyag-mennyiség, amelyet vi­szonylag rövid idő alatt első­sorban az északi féltekén fel­robbantanak. EGYETLEN 10 megatonnás bomba ötezer négyzetkilomé­ternyi területen okoz radioak­tív szennyeződést, amelynek következtében a robbanást kö­vető első két—három napban ezer röntgennek megfelelő su­gárhatás érheti az embert. Is­meretes, hogy 500 röntgen az esetek ötven százalékában már halált okoz. Az ezer rönt- genes sugárhatás a sugárhatás­nak kitett emberek 80—90 szá­zalékánál okoz tehát halált. Ha tehát 125 ezer megatonná­val számolunk, akkor a halá­los sugárzási adag övezete el­érheti a 125 000.5/10=62,5 millió négyzetkilométert. Hogy ez mit jelent, ahhoz elegendő, ha arra utalunk, hogy az Egyesült Államok területe 7,8 millió, négyzetkilométer, egész Európa területe pedig 11,6 millió négyzetkilométer... A fenti adatokból kiviláglik, hogy nukleáris háború esetén népek tűnhetnek el a Föld színéről. Vegyük itt figyelem­be azt iSy hogy számításaink csupán a rendkívüli mértékű radioaktivitás által megfertő­zött területre vonatkoznak, méghozzá egyetlen bomba rob­bantásának adatai alapján'. Fi­gyelembe kell tehát vennünk a másik oldalon azt, hogy egyetlen bomba felrobbantása esetén is mintegy 1—3 ezer négyzetkilométeres, meglehe­tősen nagy térség alakul ki, ahol a sugárzás mértéke ugyan nem halálos, de 200—400 rönt- genes értékével mégis számot­tevő. Ha egyszerre több bom­ba robban, ezek a térségek át­fedhetik' egymást aminek kö­vetkeztében az előbb említett 62 és fél millió négyzetkilomé­teres terület is megnöveked­het. A RÄDIOBIOLÖGIA ada­taiból tudjuk, hogy még a 200— 300 röntgen erősségű sugárzás is súlyos sugárbetegségekre ve­zet. Ennek egyik jellemző hatá­sa a fertőző betegségekkel szem­beni védekezőképesség elvesz­tése. A másik oldalon a kór­okozók viszont rendkívül jól b ;ák a sugárzást. Még több ezer mtgeri sugárzás után sem vesztik el virulenciájukat. Mi több. I: ■■ sugárzás-adatok-t n könnyi ••> alakulnak át más, az emberre még veszélye- sebb hatású kórokozókká. Ké­zen ókvő, hogy a sugárzásnak kitett e.mb jk, miután magát a sugárzási túlélték, borzasztó járványok " irmai között talál­hatók magukat. Aligha kell külöi- > mlékeztetni arra, hogy ha ezek. e a tömeges megbete­gedésekre azután kerül sor, hogy egész városok pusztulnak el, az rendkívül megnehezíti az orvosi segítségnyújtást vagy a megelőzést. Vannaik persze, aikik az előbb idézett adatok alapján olyasmit mondanak, hogy igaz, 60—70 millió négyzetkilométernyi te­rületen elpusztulna a lakosság túlnyomó többsége, de hát az emberek a Földön 132,7 millió négyzetkilométernyi területen élnek, \ehát még termonukle­áris háború esetén is sértetlen maradna -a földterület fele, amelynek lakói túlélhetnék a háborút, s talán jobb életet te­remthetnének maguknak. Az efféle gondolatmenet nemcsak erkölcsileg tarthatat­lan, hanem egyébként is gyö­kerében hibás. Több mint tíz esztendeje ismeretes ntói ugyanis, hogy a nukleáris rob­banás következtében radioak­tív anyagok jutnak a légkörbe. A légáramlás ezeket az anya­gokat szerteszórja az egész földgolyó fölött, lecsapódva tehát radioaktív csapadékkal fertőzik meg a>z egész földfel­színt. Ezt a radioaktív csapa­dékot a növények könnyen fel­dolgozzák, rajtuk, illetve az ál­lati szervezeteken keresztül bejut az emberbe is. Az emlí­tett radioaktív anyagok egyike, a Stroneium 90 felhalmozódik a csontszövetekben, s ennek következtében szüntetem su­gárzósnak van kitéve a vért termelő és a sugárzásra rend­kívül érzékeny csontvelő. Más anyagok az ivarsejtekre lehet­nek káros hatással, ami súlyos öröklési rendellenességekre ve­zethet. A totális nukleáris há­ború után az életben maradot­tak között olyan betegségek pusztítanának, mint á veleszü­letett gyengeelméjűség, a fia­talkori vakság, elkorcsosulás, torzszülés, stb. EGY NUKLEÁRIS háborút követően hihetetlen méreteket öltene a fehérvérűség okozta halálozás. Ezt a betegséget a csontvelőt ért sugárhatás okoep za. Az atomsugárzás kihatásait Vizsgáló tudományos ENSZ-bd- zottság adatai szerint, ha egy totális háborúban 125 ezer megatoninányi bomba robban­na, a csontvelőt ért természetes sugárzás harmincszorosénak megfelelő sugármennyiség ér­né ezt az érzékeny részt. Min­den alap megvan annak felté­telezésére, hogy a fehérvérűség okozta halálozás ugyancsak ilyen arányban növekedne. Ha­sonló arányokban növekedne a rákos megbetegedések száma is. A külső környezet radioak­tivitásának nagyarányú foko­zódása folytán gyorsabb ütem­ben következne be általában a fiziológiai öregedés, tenövidül- ne az átlagos életkor, csökkenne az emberek természetes immu­nitása és következésképpen növekedne a fertőtó megbete­gedések száma. Mindaz, amit elmondottunk, világosan mutatja, hogy éppen azért, mert a nukleáris fegy­ver egészen új típusú tulajdon­ságokkal rendelkezik, bármely részén is törne ki nukleáris háború a világnak, azt a hábo­rút az egész emberiség meg­szenvedné, sőt a háború végez­tével az emberiség több nem­zedéken át viselné a sugárzás szörnyű következményeik Nem túlzás az az állítás, hogy egy nukleáris háború után már az első hónapokban elpusztulna a Föld lakosságának egy negye- de-fele, tehát mintegy 800 millió vagy annál több ember. Az életben maradottak között pedig betegségek (elsősorban fehérvérűség és rák) pusztíta­nának, az utódok gyengeelmé- jűen, vakon vagy más rendel­lenességgel születnének. Éppen ezért mindent meg kell ten­nünk, hogy a nukleáris hábo­rút elkerüljük. NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57, 12-73. Postafiók: 23. • I. sz.: 25.062. Kiadóhivatal: Eger, Baj csy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. A próhirdetések Kiadó alig használt kisipari mély gyermekkocsi; Gyöngyös, Kölcsey utca 5. sz. Férfi kerékpáromat elvesztettem. Becsületes megtalálója jutalom el­lenében adja le: Eger, Ámyék- szala 4. alá. 1961-es Trabant Limousine eladó. Dr. Kovács, Eger, Gólya u. P. 5. 125-ös export Csepel motorkerék­pár, keveset használt, eladó. Mes­ter László, Poroszló, Széchenyi u. 1. Egy jókarban levő fekete Danu- via eladó. Eger, Vasöntő u. 5. Verpeléti családi házamat elad­nám, vagy elcserélném egriért. Érdeklődni: Eger, Karéj u. 7. Kisipari szövetkezet keres na­gyobb garázst, vagy annak ajkai­mat. helyiséget. Átalakítást vállal­ja. Érdeklődni: Eger, Zalár u. 11. Telefon: 21-47. Kisipari szövetkezet keres Csá­kóban vagy Kanadában 4—808 négyszögöles telket azonnali meg­vételre. Érdeklődni: Eger, Zalár u. 11. Telefon: 21-47. Használt PECA I. halászladik el­adó. Iskola, Boconád. Hálószobabútor (selyemberke­nye) eladó. Eger,- Lenin u. 25. Asztalos szakmunkásokat és éj­jeli őrt vesz fel az Egri Asztalos Ktsz, Eger, Széchenyi u. 24. Kis családi ház azonnali beköl- tözhetőséggel eladó. Eger, Türk Frigyes utca 41. Lottón nyert egy szoba, hallos öröklakásomat év végi beköltöz- hetőséggd eladom. Cím: Rideg Ist­vánná, Galyatető, B. M. üdülő. Üj-Hatvanban kertes ház áron alul eladó. Érdeklődni: Mohács u. 51. Egerben, Marx u. 13. sz. ház részletekben is eladó, beköltőzhe- tőséggeb tulajdonosnál. Mindazoknak a bará­toknak, munkatársaknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen drága jó férjem temetésén meg­jelenésükkel fájdalma­mat enyhíteni igyekez­tek, ezúton mondok kö­szönetét. VAJDA PÁLNÉ Értesítjük Heves megye lakosságát, hogy vállalatunk a következő új és javítási munkák elvégzését vállalja határidőre: Épület- és egyéb bádogos munkát, nikkelezést és krómozást. Autó- és motorkerékpár-javítást. Pneumatikus futózást és egyéb gumijavításokat. Úrajavítást. Gépkocsitulajdonosok számára korszerű szerviz á'l rendel­kezésre. Vállalunk továbbá hűtőgép-javítást és karban­tartást! FINOMMECHANIKAI VÄLLALAT, EGER UJ tehetségek tth* fel a nu ^yei mezei f'utóbajiiv ágon r&ajus elején Tie csak a jele. légi ba_, ■ok es helyezettek bizonyít­sák u i ehe.‘.régüket, hanem azok is, akik iás ' .tárnokban verse* nyeznek . . . EREDMÉNYE Férfi felnőtt éy. (10 induló): 1. Gubancsik (Gy. t> ász) 31:39,8. 2. Valiskó (ESI) 11:58, Torr.ai (Gy. Bányász) 12:03,2, C patbam 1. Gy. Bányász 9 pont, 2. HVSE 18 pont. Férfi ifjúsági egyéni (24 induló): 1. Pongó (HVSE) 6:56. 2. Bizony (Hatvani ITSK) 6:59, 3. Gazda (ESI) 7:02,6. Csapatban: 1. Hatvani ITSK 15 pont, 2. Egri Sportiskola 36, 3. Gyöngyösi ITSK 27, 4. Atkáid Tsz SK 48 ponttal. Fiú serdülő egyéni (12 induló): 1. Bakos (Gy. ITSK) 3:53, 2. Bőze (HVSE) 3:55,8, 3. Árti (Hatvani Gimnázium) 4:03. Csapatban: 1. Egri Sportiskola (15 pont). Női ifjúsági egyéni (11 induló): 1. Kakas (HVSE) 2:20,3. 2. Andorf- fy (ESI) 2:22, 3. Mező (Gyöngyösi Gimnázium) 2:28,6. Csapatban: i. Hatvani Gimnázium 16 pont, 2. Atkári Tsz SK 23 pont. Nőt serdülő egyéni (ll induló): 1. Varga Katalin (ESI) 1:27,2. 2. Kúti (HVSE) 3:29, 3. Szigeti (ESI) 1:30.8. Csapatban: 1. HVSE 11 pont. 2. ESI 11 pont, 3. Gy. ITSK 23 ponttal. vívás lözéssel bajnokságot nyert és a papírsúlyú Farkas csak súlyos pontozóbírói tévedésnek kö­szönhette, hogy a bajnoki cím helyett a második hellyel kel­lett megelégednie. A tévedés kézzelfogható bizonyítéka, hogy az egri fiú nyerte el a legtechnikásabban öklöző ver­senyző részére felajánlott ér­tékes tiszteletdíjast. A könnyű­súlyú Búzái csalódást keltett. Gyenge erőben és rossz felfo­gásban küzdötte végig a selej­tezőt, amelyben nem jutott to­vább. A nagyváltósúlyú, újoncnak számító Kalocsai vi­szont várakozáson felül jó tel­jesítményt nyújtott, annak el­lenére, hogy — szoros harc után — a selejtezőben veresé­get szenvedett a tavalyi baj­nok Jakobjevicstól. A bajnokság egyébként ke­vés kivétellel alacsony színvo­nalú összecsapásokat hozott, csak a fővárosi, az egri és a várpalotai gyerekek nem okoz­tak csalódást. Az eredeti ki­írás szerint súlycsoportonként csak egy versenyzőt lehetett nevezni, ennek ellenére példá­ul a nyíregyháziak 19 ökölví­vót vonultattak fel! így nem csoda, hogy az elfogult nyír­egyházi és debreceni bírák se­gítségével ők szerezték meg az efcő helyet.- a hosszú versenyzői pálya kezde- i tét jelenti. A többi győztes mái i ismert atléta. Gubancsik régen ta­- pasztáit harci kedvvel aratott fölé- :, nyes győzelmet, amit a pályaver­- senyeken is elvárunk tőle. Pongó i egy évi kihagyás után bátortalanul- mozgott, de a hajrában ismét el- i lenállhatatlan volt. Varga Katalin- már tavaly bebizonyította tehetsé- 5 gét, győzelme nem volt vitás. A , csapatversenyek is váratlan ered- í menyeket hoztak. A férfi felnőt­- tek versenye a Gyöngyösi Bányász- biztos zsákmánya lett és hosszú- évek óta most fordult elő először, i hogy a második hely is gazdát ta­- Iáit! Az ifjúságiak küzdelméből a . Hatvani ITSK került ki győztesen, l egyetlen ponttal előzve meg az : ESI együttesét. Serdülőknél egve- : dűl az ESI tudott csapatot indi- : tani. A női ifjúságiaknál a Hatvani > Gimnázium aratott győzelmet, de i a második helyezett atkáriak pél- t daként állhatnak az összes falusi- . sportkörök előtt. Minden verse- , nyen részt vesznek, így a siker : sem maradhat el! A HVSE és az : ESI egyaránt 11—11 pontot ért el : és az elsőséget a csapatok harma­dik tagjának jobb helyezése dön­tötte el. Megyénkben több mezei verseny nem lesz áprilisban. Min­den erővel a pályaedzések felé kell fordulni és úgy készülni, hogy Ököl Az idén Déb- Jh A recenben ren- ffjí AJk dezték meg az AíőPfc országos ipari­/jf tanuló ökölví- \J Y vó-bajnokság ' & jk küzdelmeit. Az ^ 3F Egri ITSK szí­neit négy fiú: Bóta, Farkas, Búzái és Kalo­csai képviselte. Közülük a pe­helysúlyú Bóta meggyőző ök­thírek Gugyella József hatvani lakost 1963. szeptember 30-ig eltiltja a labdarúgó-pályák látogatásától, mi­vel nevezett az 1962. november 18-i HVSE—Hevesi MEDOSZ bajnoki mérkőzés során az egyik hevesi Já­tékos tettlegesen bántalmazta. — A hatvani járási LSZ, vala­mint az ET és JT elhatározta, hogy kéthetenként megjelenő közlönyé­ben labdarúgó szabálymagyarázó cikkeket közöl. A cél az, hogy ve­zetők és játékosok alaposan meg­ismerjék a játékszabályokat. — A megyei LSZ tudomásul vet­te, hogy Hegedűs Bálint (HVSE), Budai J.; Nemes László, Halmócz- ki F. (Gy. Spartacus)i Stregova Sándor (E. Dózsa), Győri Miklós és Hegede Árpád (Gyöngyöshalász) labdarúgó-játékosok sportkörük­ben nem kívánnak tovább szere­pelni. — Füzesabonyi MEDOSZ—Bese- nyőtelki Tsz SK 1:0. Besenyőtelek, 400 néző. V: Nagy J. A felszabadu­lási évforduló tiszteletére kiírt labdarúgó kupa döntő mérkőzésén nagy küzdelem alakult ki, végül is megérdemelt füzesabonyi győ­zelem született. A Heves megyei Atlétikai Szövet aég eredetileg Gyöngyösön akart; megrendezni ez évi megyei meze futóbajnokságát, ám utolsó na pon arról értesült t hogy a kijelölt tere pet nem vehet igénybe. így a ver­senyzők az Egr Sportiskola segítsé­gével Mátrafüredr« utaztak, ahol ideális rugalmas gyeper - mérhették össze tu­dásukat. A mátra- füredi iskola igaz­gatója készségesei rendelkezésre bocsá­totta • tantermeit - x öltözés céljaira. A verseny színvonalával elégedettek lehetünk. Sajnos, nem mehetünk el azonban szó nélkül az indulók kis száma mellett. Hogy a női fel­nőtt versenyben egyetlen induld sem akadt, azt Gyenes és Nagy JCatalin távozásával valamikép per meg lehet magyarázni. De a ser­dülő mezőnyök 10—12 részvevője azt mutatja, hogy a sportkörök nem fordítanak elég gondot az utánpótlás nevelésére, vagy talán nincs is kiket indítaniok ... Most, az idény elején még lehet javítani a hiányosságokon és ala­pos szervezéssel mind a serdülő, mind pedig az ifjúsági gárdát meg lehet sokszorozni. Ha ez a munka most elmaradi — jövőre még eny- nyi induló sem lesz! Az egyéni teljesítményeket érté­kelve, legelsősorban a női ifjúsági győztest, Kakas Ilonát (HVSE) és a fiú serdülőbajnokot, Bakos Já­nost (Gyöngyösi ITSK) kell kiemel­nünk. Ez ideig mindketten isme­retlenek. voltak, s most egyszerre az élvonalba törtek! Kakas bátor futással és jó haj­rával győzte le a H. osztályú egri Andorffyt. Alakja, mozgása és küz­deni tudása még sok győzelemhez segítheti! Bakos szinte végig ve­zette a távot és jó iramíutását, nagyszerű hajrával tetézte. Bízunk abban, hogy gyors feltűnésük csak Spoi A hatvani járási férfi sakk «sapat-bajnokság sorrendje: HVSE I. 22 pont, H. Kinizsi I. 16, Lőrinci Vasas 11,5, Hatvani Gimnázium 11, HVSE II. 8,5, H. Kinizsi II. 8, Hat­vani Spartacus 6,5, Heréd 5, Kerek- Iga raszt 4,5 ponttal. — A megyei LSZ melleit mükö- tfő fegyelmi és intéző bizottság Ahogy megbeszéltük...

Next

/
Thumbnails
Contents