Heves Megyei Népújság, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-11 / 84. szám
IMS. íprttís tlj estürtSk NÉPÚJSÁG 3 SZÜKSÉGES ÉS ELŐNYÖS Ax Iparban dolgozók körében napjaink legdivatosabb beszédtémája az ipari üzemek összevonása. Valljuk be őszintén, hogy e beszélgetéseken bizony nem mindig a helyeslés dominál. Ha csak vázlatosan is, nézzük meg, mi tette szükségessé az ipari üzemek összevonását és miért előnyös az. A modem termelés történetének vizsgálatakor, feltétlen szemünkbe ötlik az, hogy minél fejlettebb, magasabb szintű a termelés, annál inkább a nagy egységek a leggazdaságosabbak és a termelés mind nagyobb hányadát adják. Ha csak a felszabadulás előtti helyzethez viszonyítjuk, ez a folyamat nálunk is jól megfigyelhető. A felszabadulás előtt az iparban foglalkoztatottak 55,4 százaléka dolgozott a gyáriparban, míg 44,6 százaléka a kisiparban dolgozott. 1958-ra már lényeges eltolódás következett be. A gyáripari munkások aránya 79,1 százalékra emelkedett, a kisiparban foglalkoztatottaké pedig 20,1 százalékra csökkent. Szükséges megemlíteni, hogy ez a kisipar lényegesen különbözik a felszabadulás előttitől, mert túlnyomó többségükben már szövetkezetekbe tömörült kisiparosokról van szó. Ez a tény jelentős koncentrációról tanúskodik. Az átszervezés ellenzőinél a konzervatív szemlélet is hozzájárul álláspontjuk merevségéhez. Fel kell ismernünk, hogy az irányítás, a szervezeti felépítés mindig az adott helyzet, a etelmények függvénye. Ami évvel ezelőtt megfelelt, az > biztos hogy ma is jó, vc-á. az is elképzelhető, hogy a most kialakított, kialakítandó szervezeti keretek és irányítási formák 5—10 év múlva elavulnak, vagy jelentős módosításokra szorulnak. Az a léryeg, hogy az élet támasz- tofca nagyobb követelmények- nefc az irányítás jobban megfeleljen. Ha csak a felszabadulás óta eltelt időre tekintünk visíza, akkor is láthatjuk, hogy az államosításokat követően erőt centralizálás, majd pedig jelentős decentralizálás következett be. Ez szükséges volt, mert az ipar zavarmentes termelését csak így érhettük el. A decentralizálás pedig azért kellett, mert a szocializmushoz hű, de a vezetésben tapasztalatlan emberek ezrei kerültek a vállalatok legfontosabb posztjaira. Ilyen esetben feltétlen helyes volt a kisebb egységek kialakítása, mert könnyebben át tudták tekinteni és könnyebben el tudták sajátítani a szakmai vezetés művészetét. Ma már az iparhoz értő, a szocializmushoz hű vezetők nagy tapasztalatokkal rendelkeznek, képesek arra, hogy a megnövekedett feladatokat is sikerrel megoldják. A vitatkozók általában azzal érvelnek, micsoda koncentráció ez, hiszen a telephelyek száma marad a régi, csak formai dolog az egész. Tudnunk kell, hogy az üzemek összevonásával a termelés nagyobb fokú koncentrációja felé csak az első lépéseket tettük meg. Ennek pozitív hatásai erőteljesebben 2—3 év leforgása alatt válnak mindenki számára kézaelfoghatóvá. De ha a telephelyek oldaláról is vizsgáljuk a kérdést, feltétlen szembe kell, hogy tűnjön: néhány kivételtől eltekintve bármely nagy kapitalista üzemet is nézünk, mindenütt a telephelyes, az úgynevezett leányvállalatok egész sorával találkozunk, s ezek irányítása gyakran sokezer kilométerről történik. És mégis, az egyes telephelyek kooperációja, munkamegosztása magasszínvonalú. Magyarország ipari fejlődésének egyik sajátossága, hogy az ipar fele Budapesten, azonkívül egy-két ipari gócponton helyezkedett el. Az ország jelentős részében számottevő ipar nem volt. Kormányunk helyes ipartelepítési politikával több és több területet kapcsolt be az ipari tevékenységbe — Jászberény, Békéscsaba, Nyíregyháza, Eger, Gyöngyös, stb. — így a mezőgazdaság gépesítése következtében felszabaduló munkaerő bizonyos hányadát foglalkoztathatják ezeken a helyeken és az ipari munkásgárda kicserélése a vidék politikai és kulturális arculatára is pozitív hatással van. Ily módon az azonos jellegű, egymást kiegészítő üzemek összevonása, egységes irányítása minden józan számítás szerint csakis előnyökkel járhat. Eddig az összevonások szükségességét igyekeztünk bizonyítani, szükséges azonban néhány sízót az előnyeiről is szólni. Erről az alapról kiindulva lehetőség nyílik a vállalati felújítási alapok hatékonyabb és koncentráltabb felhasználására is. Nyilván az addig négy, esetleg öt vállalat felújítási költségét egy, vagy néhány helyen, ahol azt a leghatékonyabban lehet gyümölcsöztetni — ott használják fel. Mód van az anyaggazdálkodás megjavítására, az elfekvő készletek átcsoportosítására, általában a forgóalapok gazdaságosabb felhasználására. Nagy népgazdasági hasznot jelent az is, hogy az összevonások után az árút ott állítják elő, abban az üzemben, amelyben a lehető leggazdaságosabban termelhető. Igen sokat javulnak majd az úgynevezett kooperációs kapcsolatok is, amelyekről ma még gyakran hangzik el jogos panasz. Azonnal jelentkező eredmények is szép számmal vannak. Ilyen például a DIMÁVAG, amelyben az összevonásnál egy sor beruházást megtakaríthattunk, mert a közös vállalat új beruházás nélkül is meg tudja oldani feladatát. A Hajtómű- gvár és a Felvonó-vár egyesítése következtében a kapacitás növekedés jelent komoly előnyt. Lehetne a példákat sorolni, de úgy gondoljuk, az a fontos, horv jóindulattal kezdjünk a munkához, ne a kívülállók szemével bírálgassunk, hanem lássuk be, hogy a kapitalizmussal folytatott békés verseny az eddiginél hatékonyabb vezetési módszereket követel meg. A gazdaságosság fokozása, a korszerű termékek gyártása területén. A politikai és gazdasági vezetőknek egyaránt nagyon fontos feladatuk tehát, hogy az átszervezés során érintett dolgozókkal részletesen és emberségesen tárgyalják meg az ő személyüket érintő és általában az ■ egész átszervezéssel járó tennivalókat. Sajnos a tapasztalat sokszor azt mutatja, hogy éppen az embereket nem veszik kellően figyelembe. Márpedig az üzemek összevonásának is az ember szolgálata, életének megjavítása a célja. Orsai János A néma vészjelzők HÁRMAN JÄRTÄK a gyöngyösoroszi órcelőkészítő üzemet: Gyurkó László üzemvezető, Dankó Sámuel, a helyettese és Bruzsa Ferenc gépészeti üzemvezető. Megálltak az egyik vibrátornál. Tüzetesen nézegették. Megkerülték jobbról, aztán balról. Két méter távolságból bárki azt hihette volna, hogy összeveszett a három fiatal vezető. Kezükkel hadonásztak és ordítottak, ahogy a torkukon kifért. De nem haragból, csupán azért, mert a követ ropogtató gépek szünet nélkül csörögnek, csattognak. Dohog a kompresz- szor és a teljes hangzavarhoz a vibrátor szolgáltat monoton zenét. Elvész itt az emberi hang, csupán egy-két szófoszlányt kap el a fül. A száj és kézmozdulatokból olvassák le egymás mondanivalóit. Pedig szót kell érteni, vezetőknek és munkásoknak. Az utóbbi egy év alatt szinte kicserélték az ércelőkészítő gépeit. Üj eljárást dolgoztak ki a nemes fémek kivonására, új gépek érkeztek Nyugat-Németországiból. Helyére került már minden, a próbaüzemelés vége felé járnak. De sok mindenre kell még gondolni, akad bőven javítani való. A legfontosabbakat a helyszínen tárgyalják meg. | A MÚLTKOR IS a ferro- szilícium felvonójánál álltak, közvetlenül a munkások mögött. Hármuk közül melyik szólt előbb? Már nem is tudják. De egyöntetű volt a véleményük, hogy itt könnyen baleset történhet. Megváltoztatták a beadagolás módját, de biztonságos padozat kellett a felvonóhoz. A padozat már elkészült. Most személyesen ellenőrzik, hogy minden rendben legyen, senkinek baja ne történjék. Itt-ott átalakították a szállítószalagokat. — Megszüntettük a „szűk keresztmetszetet”, — Hivalkodás nélkül, tömören magyarázzák. A szalagok tőréről rostára, egyik emeletről le, a másikra felfelé viszik az ércet. A gépekhez megvan-e minden védőburkolat? Felszerelték-e azokat? Szalagcsere után visz-- szatették-e a védőrácsokat? Ezt vizsgálják és ellenőrzik a vezetők. — Azt akarjuk, hogy most a próbaüzemelés alatt is pontosan betartsák és a begyakorlással együtt megszokják a munkavédelmi előírásokat. Ez üzemi .érdek és minden munkás egyéni érdeke is — érvel Gyurkó László üzemvezető. Korszerű technológiához korszerű balesetvédelmi berendezés szükséges. Erre figyelmeztetett Suri László gépkezelő balesete, akinek kezét behúzta a szállítószalag dobmotorja. Súlyos könyöksérülést szenvedett és könnyen végzetessé válhatott volna a baleset, ha egyik társa idejében oda nem ugrik és le nem állítja a gépet. Veszély esetén a percek tört része is életet jelenthet. Éppen azért vészcsengőket szereltek fel az üzemben. A munkások kezeügyében vannak a csengők és a 15—20 jelzőcsengő bármelyikének gombját nyomják meg, az üzem összes gépi berendezése azonnal leáll. A GYÜNGYÖSOROSZI ércelőkészítő üzem műszaki vezetői a jelzőberendezéseket is ellenőrizték. Még nem használták őket. Ezek a vészcsengők csak akkor szólnak majd, ha baj történne. Ezért mondták Orosziban, hogy maradjanak némák a vészjelzők. F. L. JELENTÉS a földekről Befejezik a metszést Abasáron Az abasári Rákóczi Termelőszövetkezetben már a mai napon befejezik a szőlő metszését, közölte dr. Tóth Dezső, a szövetkezet elnöke. Elmondta, hogy a 760 hold termő,és 100 hold új telepítésű szőlő metszését még a télen elkezdték, a fagyos reggeleken dolgoztak, s délelőtt, amikor enyhült az idő oltványok készítésével foglalatoskodtak. Ennek köszönhető, hogy mindkét munkával időben végezni tudnak. A héten befejezik az oltványok készítését is, hét és fél millió vessző készült el, ami nyolc és fél millió forint jövedelmet jelent a gazdaságnak. Vetik a napraforgót, ég a burgonyát Makiáron Kása Lajos tanácselnök hírt adott arról, hogy Mákláron mindhárom szövetkezetben igyekeznek pótolni a tél okozta lemaradást, s nagy lendülettel dolgoznak a határban. Az Üj Élet Termelőszövetkezetben a napraforgó és a cukorrépa kivételével elvetették a tavasziakat. A Béke Tsz tagjai 80 holdon befejezték, s még 50 holdon elvetik az'árpát. A Rákóczi Tszben 100 hold árpát vetettek el, s földben van a borsó, és másfél hold korai burgonya is. — Ha az időjárás ilyen marad, a héten befejezzük a kukorica kivételével a tavasziak vetését — mondta az elnök. 20 holdon ültették ki a palántát a zaránkiak A gyöngyösi Dimitrov Termelőszövetkezet kertészetében naponta 30 ember dolgozik, s a melegágyak előkészítése után a paprika, paradicsom, karfiol és a karalábé palánták pikírozását végzik. A virágkertészetből a legutóbbi három napon 150 cserép hortenziát értékesítettek a városban. A hevesi Egyetértés Tsz kertészetében is szorgalmas munkát végeznek a kertészek. A műanyag fóliákba 3700 paprikapalántát ültetnek, tegnap már megkezdték a káposzta kiültetését. A zaránki Üj Élet Termelőszövetkezetben az asszonyok két palántázógéppel már 20 holdon kiültették a káposztapalántákat. Már most előkészítik az öntözőberendezéseket, s nagy gonddal végzik a kertészeti munkákat, mert csupán ettől az üzemágtól kétmillió forint jövedelmet várnak az idén. TJETFÖV Érkeztek a telepre, s kezd- tek műszakot — péntekre már csak egyedül maradt. Kilencen elmentek. Nádasd- ra, Somsályra, Királdra. Farkaslyukba senki se. Onnan jöttek mind a tízen. — Műkedvelő, koca banda! Honnan sza- lajtották magukat?! — mordult rájuk Bubor. Teheti,: hisz itt ő a legnagyobb császár, kör- letes aknász. Utál mindenkit ez az ember, tán még a saját tulajdon apját is, amiért megcsinálta, s amiért nem csinálta legalább miniszterelnöknek. Harmadrendű elővájásra telepítették őket. Vizes homok mindenfelé; fejük felett szürke és omladékony; lábuk alatt barna és keményen ragadós agyag. És szénnek nyoma se; — Van értelme, hogy' ezt csináljuk? — kérdezte Krizsán. — Szerintem nem sok, hogy ilyen silány, girbe-gurba fákat adnak biztosításra! — A tehén se érti, miért festik be a kapukat .;. a festett kapuk előtt is csak megszokásból bőg. Nna! Mit málékodnak? Krizsán arca elfehéredett, de csak a lapát nyelét szorította meg erősebben. — Azért valamivel csak több gondolkodónk van ... — kockáztatta meg Balogh. — Tudják, mit mondtak a disszidens Grűnnek Tel-Avivban a bennszülött palesztí- naiak? Itt lehetsz szép fiú, meg ügyes is, de okos? — s az aknász arcán szétterült a vigyor. — Ehhez tartsák magukat! Órák múlva sem tértek magukhoz az emerek. Bubor pedig jött és káromkodott. Szidta az.úristent, meg az anyjukét is. — Bányapocok! Még máma a farkára lépek ...! — Piszkosabb a szája, mint a bödönös ülőke! * IVEM SZOKTAK a káromkodó parancsol- ’ gátashoz. S ha százszor aknász is, rosszulesik az otrombaság. ‘ — Ha megütik orcádat jobb felől, tartsd oda másodszor is bal felől — mondta csendesen Markó, tízük között a legidősebb, s a biblikus bölcsességek kútfeje. Neki is fájt a buta, durva beszéd. De azért ember az ember, hogy tűrjön. Tűrjön szégyent és megaláztatást. Ezt ijól megtanulta, fejébe véste még 49-ben, mikor a Rajk-per idején őt is „bekaszlizták”, mint titóista ügynököt. Pedig még 38-ban lépte át a határt, hogy munkát szerezzen, szerencsét próbáljon bárhol. Az állampolgárságot is megadták Horthyék, még 43-ban. És milyen áron? Rögtön vitték is katonának..; Egy évben kétszer beszélgetőre engedték. Akkor kérte a barátait, hogy hozzák be neki a bibliát, ötvenháromban szabadult, s visszament-az oroszlányi bányákhoz. Két év múlva meg a Parlamentben mellére tűzték a Kos- suth-díjat. PATAKY DEZSŐ: — Tessék, ellenőrizze le — biztatta gyengéden. — Lát valamit? Bubor, mikor feltápászkodott a földről, szürke ancugja elöl fény lett a nedves agyag sarától. Körmös, a legfiatalabb a megfogyatkozott csapatban, hangosan kuncogni kezdett. — Ez nem röhögni való! — lökte oldalba könyökével a fiút Vándor, aki a legkurtább hangos szóra is összerezzent, s válla közé húzta a fejét. Bubor szó nélkül osont ki a vágatból, s \ TÍZEM JÖTTEK A TELEPRI Bubor ezt nem tudta. — Láttak már maguk valaha is belülről bányát? — gúnyolódott. — A bányalovak többet tudtak, amiket két éve bunkóztak agyon. Szerdára már csak heten maradtak. — Látják, akadt azért ebben a bandában egy-két okos is — nyugtázta elégedetten, s nem is próbált gondolkozni azon, miért ment el az a három ember. — Kutyaezerszentségit a tyúkeszüknek! — ordította másnap. — Hát nem megmondtam, hogy nyessenek le a talpból? Nincs szemmértékük?! Markó csendesen az aknász elé lépett. Széles melléig sem ért fel a tökmagszínű, pohos emberke. — Undokul viselkedik — mondta neki. — Még a beteg ember se gyűlöli így az egészségeseket, mint az aknász elvtárs. — Dolgozni nem akarnak, a sok pénz persze kéne!? Maga nekem ne karátyoljon a fülembe!... Feljebb törettek, magas a talp. A csorga is ferde! IVfARKÓ MÉG KÖZELEBB lépett, lát- iTJ- szott rajta, hogy elveszítette türelmét; Bubor ijedten meghátrált, de a csontos tenyér nyugodt mozdulattal a vállára nehezedett. Lenyomta teljesen a földre. többet nem is látogatott munkahelyükre. Műszak kezdés előtt látták egyszer a felozóban; nem szólt semmit, csak ázott, savószínű szemében bujkált a gyűlölet. A többieket úgy elbátortalanította ez a felfedezés, hogy ösz- szemarkolták a betyárbútort, s odébb álltak egy-két lukkal. A déli bányamező egyik fásfrontjának ácsolatait kellett kicserélni acél-ácsolatokra. Markót is ide osztották be, a szerelő csoportba. Huszonöt év után is lenyűgöző hatást tett rá a front. Elöl a szűz szénfal, végig, nyolcvan méteren, hátul a leomlasztott meddő: a bánya halála — és a bányászé is, ha alá kerül. — Látott már életében acéltámokat? — kérdezte Bubor Markótól hosszas vízslatás után, szokásos modorában. — Hát nem sokat. —- Akkor nyissa ki az álmos szemét és lessen rám. Megmutatom a szerelést. , IVÍARKÖ LEHAJOLT az acélszerelvéiTX nyékhez, s megragadott egy süveget. Rosszul mozdult, mert éles fájdalom nyilallt a májába — 49 óta fájlalta —, s elernyedt ujjai közül földre csusszant a súlyos vasdarab. * — Hehe! — röhintett Bubor. — Csak addig éljen az ember, amíg lábujjhegyre tud állni!... No, gyerünk, gyerünk, ne piszmogjon, mint egy mulya szűzlány, Markó gyors, ügyes mozdulatokkal illesztette egymáshoz a tárnok darabjait; a többiek, akik neki segítettek, nem bírták követni a tempót. — Ki maga és hol tanult dolgozni? — kérdezte a bányamester, csodálattal szemlélve a harmonikus, ütemes szerelést. — Mester elvtárs! — szuszogott felindul- tan egy szikár férfi, a páncélkaparóval bajlódva. — Nekem már elegem van Bubor aknász káromkodásaiból, panaszra megyek az igazgatóhoz. Állatnak néz az minden embert .; .! — Hagyja! — csendesítette a méltatlankodót a bányamester. — Hisz jól tudja, hogy beteg ember ez. Az orvosok se tudnak mit tenni vele. Azért olyan ... — De akkor is ... A főmérnök és az aknász érkezett a front elé, a beszélgetés abbamaradt. — Micsoda trehány munka ez, ki csinálta? — kérdezte dühösen a főmérnök, és kiragadva a bányamester kezéből a fokost, megbökte a legszélső támot, amely csörömpölve össze- roskadt. — A legelső darab volt, nem sikerült — mondta Markó. — Rendbehozom ... Aprólékos mozdulatokkal látott neki a szerelésnek, egy másik bányász csavarozni segített. Észre sem vették, hogy azok ketten, a főmérnök és a bányamester már útjukra mentek, s csak az aknász időzik ott a hátuk mögött. — Mért hagyta, hogy miattam leszidják? — kérdezte szánalmas, vékony hangon. — Mért nem mondta meg, hogy én műveltem ezt a trehányságot?! Markó, mint aki nem is hallotta a kérdést, csak annyit mondott: — Van egy fiam, bányamérnök ... Mikor nála jártam, otromba káromkodással szidott egy öreg bányászt, aki az apja is lehetett volna. Én két pofont adtam neki... T EHÜZTA A CSIZMÁJÁT, kirázta be- lőle az apró széndarabkákat. Rá se nézett többet az aknászra, úgy indult meg felfelé a homályos vágaton. Magában még azt gondolta: hazafelé beugrik a boltba, vesz két csomag újhagymát. Az asszony finom Vacsorát készít majd belőle, sült szalonnával.
