Heves Megyei Népújság, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-11 / 84. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIV. évfolyam, 84. szám ÁRA: 50 FILLÉR 1963. április 11., csütörtök MAI Aki a kultúrházak költ­ségvetését végigböngészi, érdekes megfigyelést tehet: a „bevétel” nagy részét „ki kell gazdálkodni” az igaz­gatóknak, a pénznek, csak egészen kis hányadát biz­tosítja a község, az üzem, a szakszervezel. A nagyvisnyói kultúrház ez évi működéséhez szüksé­ges harmincegyezer-lcétszáz forintból huszonhárovzezer- kétszázat „bevételes ren­dezvényekkel” kell előte­remteni, Ostoroson huszon- kétezer-kilencszáz forintot kell biztosítani „saját erő­ből”. Az egri járásban há- romszázhuszonhétezer fo­rintot tesz ki az így „szer- zendő” pénz. Azzal már megbarátkoz­tak a művelődési hátaik ve­zetői, hogy a kiadások egy részét „helyi erőből” kell fedezni — ezt méltányosnak tartják. De azt, hogy „eny- nyire” anyagiasnak kell len­ni, — már kevesebb lelke­sedéssel fogadják. És ebben van is valami az igazság­ból A nagyvisnyói kultúrház például csak annyit kap, amennyiből fedezni tudják a felhasznált ipari áram és az irodaszerek árúti vala­mint a műszalci berendezés karbantartási költségeit. A tiszteletdijak (tetemes összegről van szó, mert jó- néhány szakkör működik a faluban, és rendszeresen megtartják az ismeretter­jesztő előadásokat is) már a „saját termésből” kerülnek ki. És azért, hogy ezt biz­tosítani lehessen valami módon, — vagyon sok be­vételes rendezvényt kell szervezni, elsősorban tánc- mulatságot. Ez pedig arány­talanul sók munkát, „plusz- feladatot” jelent. Igaz: a báloknak is meg­van a konkrétan jelentkező „kulturális hasznuk”, hi­szen igy azok is „megszok­ják” a kultúrházat, akik egyébként nem látogatná­nak oda soha. Mégis... — Ahhoz, hogy dolgozhassanak a szakkö­rök. bálokat kell szervezni, — aki tehát dolgozni akar valamit, produkálni, annak még többet kell dolgozni, hogy óz előbbi munka „mel­lékeséből” jusson a „lényeg­re” is. Senki sem állítja, hogy nem kell bálokat szer­vezni, — de az elég visszás helyzet, hogy „túlórában” kell megkeresni azt a ke­nyeret, amely biztosítja a kitartást — a „rendes mun­kaidő” > alatt.-zár — .J A szocialista országok 1975-ben utolérik a fejlett tőkés államokat az egy lakosra számított energiatermelésben VARSÓ (MTI): Varsói sajtó- tájékoztatás szerint a KGST- tagállamai az elmúlt években nagymértékben fokozták elek­tromos energiatermelésüket. Így 1960-ban például az erőmű­vek kapacitása Bulgáriában több mint ötször, a Szovjet­unióban csaknem három és tél- szer, a többi országban pedig 2— 2,5-szer szárnyalta túl az 1950- évi siínvonalat. A fenti idő­szakban — teháít) 1950—1960-ig — aíz egv lakosra számított elektromos energiatermelés a szocialista országokban 416 ki­lowattóráról 2,370 kilowattórá­ra emelkedett. A távlati tervek értelmében a KGST-tagál lámái 1980-ig évente 8—10 százalékkal növe­lik eiektroimosenergia-termélé- süket, vagyis legalább kétszer olyan gyors ütemben, mint a nyugati országok. A népi de­mokratikus országok az egy la­kosra számított elektromos- ! energia termelésben 1975-ben elérik a fejlett nyugat-európai államok, a Szovjetunió pedig az Egyesült Államok színvo­nalát. E nagy terv megvalósítása a : legszorosabb együttműködést követeli a KGST tagállamaitól. Ez az együttműködés egyrészt az energia leghatékonyabb ki­használását, másrészt az erő­művek építésének és üzemelte­tésének tökéletesítését célozza majd. Az egyik legértékesebb közös tapasztalat, amelyet a i szocialista országok a jövőben hasznosítanak, hogv csak nagy ; kapacitású erőműveket érde­mes, más szóval kifizetődő, építeni. A lakásszövetkezetek szer­vezésében sok nehézséget oko­zott, hogy a régi rendelkezé­sek alapján általában csak ak­kor lehetett kiszámítani a la­kások árát, ha már felépült az új ház és az építőipari válla­lat összeállította a munkák számláját. A Magyar Közlöny legutóbbi számában azonban megjelent az építésügyi mi­niszter és a pénzügyminiszter közös rendelete, amelyben az Országos Árhivatal elnökével egyetértésben, intézkednek a szövetkezeti lakások árának új módszerű megállapításáról. Az új rendelet legnagyobb előnye, hogy most már az építkezés megkezdése előtt meghatároz­ható a végleges lakásár és mindjárt meg tudják alakítani a lakásszövetkezetet is. Ez le­hetővé teszi az építkezés szé­les körű társadalmi ellenőrzé­sét és a szövetkezeti tagok tár­sadalmi munkáját, amelyre ed­dig nem kerülhetett sor a szö­vetkezetek késői alakulása miatt. Az új rendelet táblázatban mellékeli a szövetkezeti laká­sok alapárát, amelyet a meg­Csatorday Károly felszólalása az afrikai fajgyűlölő politikával foglalkozó különleges ENSZ-bizottsághan NEW YORK (MTI): A Dél-Afrikai. Köztársaság fajgyűlölő politikájának ki­vizsgálására létesített különle­ges ENSZ-bizottság határozatot hozott, amelynek értelmében jelentést terjeszt az ENSZ köz­gyűlés ülésszaka elé, s ebben a jelentésben összefoglalja a dél-afrikai fasiszta fajüldöző politikára vonatkozó adatokat, kát. A határozathozatalt megelő­ző vitában felszólalt Csator- day Károly magyar megbízott s a többi között kifejtette, hogy a bizottság mandátumának megfelelően meg kell vizsgál­ni annak a lehetőségét, hogy a jelentést a Biztonsági Tanács­hoz terjesszék be. A magyar képviselő hangsúlyozta: a gyarmati sorból felszabadult országok jelenléte az ENSZ- ben sürgetően követeli, hogy a fajüldözés, a gyarmati rend­szer mellékterméke véglegesen tűnjön le a történelem szírt? padáról. (MTI) Tolvajok — rendőrkézen A HATVANI Rendőrfőkapi­tánysághoz tegnap reggel ér­kezett jelentés szerint április 10-re virradó éjszaka Petrovics István hatvani lakos udvará­ban feltörték a baromfiólat, s onnan 11 baromfit — 350 forint értékben — elloptak. A rend­őrség megállapította, hogy a bűncselekményt Tóth (Virág) József notórius bűnöző követ­te. el. A tolvajt őrizetbe vették. ★ ÁPRILIS 9--ÉN Egerben, a Sfcora esti órákban, a Bródy ’Sándor utca és a Széchenyi utca kereszteződésénél egy őrizetlenül és lezáratlanul ha­gyott Pannonia-motorkerék- párt elloptak. A nyomozás megállapította, hogy a bűncse­lekményt Nagy János ipari ta­nuló, egri lakos és Anda Tibor munkanélküli — Budapestről kitiltott, rendőri felügyelet alatt óllá —, ideiglenesen egri lakos követte el. A tetteseket Szarvaskő községben fogta el a járőr. Mindkettőjüket őri­zetbe vették, az ellopott motor­kerékpárt pedig ' visszaadták tulajdonosának. állapított alapterülettől eltérő különbségnek, a felszerelési és berendezési tárgyak költségé­nek, a ház telepítési helyének, valamint a különleges homlok­zatburkolatoknak megfelelő árkülönbözettel még módosí­tani kell. Az így kialakított végleges ár átlaga megegyezik az 1959—62-ben felépített szö­vetkezeti lakások átlagos költ­ségével. Jelenleg az 53 négyzetméter alapterületű, kétszobás, vagy két szoba-hallos szövetkezeti lakás építése a leggyakoribb az országban. Ezeknek az alapára a rendelet szerint 104 900 és 123 600 forint között váltakozik, az emeletnek, a fű­tésnek és a felvonó-ellátásnak megfelelően. A garzonlakás alapára 58 400—68 300, az egy­szobásé 72 600—85 000, a más­fél szobásé 87 200—102 800, a két és fél szobásé 121 500— 143 500 és a háromszoöásé 136 200—161 000 forint. A fel- szerelési és berendezési tár­gyak költsége mintegy tízezer forinttal növeli a lakások árát. Ha a lakás a táblázatban meg­határozott alapterületnél na­gyobb, vagy kisebb, akkor négyzetméterenként 1300—1600 forintos különbözettél kell nö­velni, vagy csökkenteni az alapárat. Budapest 1—3, és 5— 14. kerületében, tóhát „A” ka­tegóriájú telepítési helyen épülő szövetkezeti ház lakásai­nak alapárához négyszázalékos telepítéshelyi különbözetet kell hozzá számítani. Nem változik az alapár a ,,B” kategóriában, vagyis Budapest többi kerüle­tében, a megyei jogú városok­ban és a megyeszékhelyeken. A „C” kategóriájú egyéb tele­püléseken viszont egyszázatok­kal csökkentik a lakás alap­árát Az új rendelkezésnek meg­felelően az Országos Takarék­pénztár határozza meg a szö­vetkezeti lakások kedvezmé­nyes éráit. Ez az összeg utólag már nem növelhető, még ak­kor sem, ha a tervezettnél drágább felszerelést kapott a lakás, vagy a számítottnál na­gyobb költsége volt az építő­ipari vállalatnak. Ha viszont -az ármeghatározásban figye­lembe vett felszerelési és be­rendezési tárgyaknál olcsóbb eszközöket szereltek fel a la­kásban, akkor a különbözetet már kötelező jóváírni a szö­vetkezeti tag számláján. A ki­hirdetéssel most már hatályba lépett az új rendelet és ennek az eloltásait kell érvényesíteni a február 1-ét követő áraség állapításoknál is. (MTI) A Magyar Televízió április 12-én, pénteken 14.55 órai kezdettel helyszíni közve­títést ad Moszkvából, az em­ber első űrrepülésének évfor­dulója alkalmából rendezett ünnepi nagygyűlésről. (MTI) Németh Károly Helsinkibe utazott Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára, szerdán Helsinkibe utazott, ahol az MSZMP képviseleté­ben részt vesz a finn testvér­párt 13. kongresszusán. (MTI) Megkezdik a lakihegyi rádióadó rekonstrukcióját Két ISO kilowattom, korszerű adót kap a Kossalk-rádió A Kossutfe-rádió műsora az ország területének 85 százalé­kába — este ped^g csak az 55 százalékába — jut el. A Pe- tőfi-adó vétellehetősége még rosszabb: nappal 77 százalékos, este 47 százalékos. Az elavult adóberendezések, a Kossuth- rádió lakihegyi 135 kilowattos adója és a szinte múzeumi tárgynak számító 20/50 kilo- wattos tartaléka, nem tudja megállni a helyét a zsúfolt kö­zéphullámban. A Petőfi-rédió 9 adóállomása kig teljesítmé­nyénél fogva nem felel meg a követelményeknek. A poéta az idén megkezdi a főműsort továbbító Kossuth- adó rekonstrukcióját. Az év második felében Lakihegyen megkezdik az áramellátást biztosító hálózat kiépítését, jö­vőre pedig új adóépületet léte­sítenek. Két, egyenként 150 ki­lowattos új, modern, adóbe­rendezést szerelnek fel 1965- ben. A Petőfi-rádió műsorsugár­zását lényegében nagyobb be­ruházás nélkül, a meglevő adók korszerűsítésével, átcso­portosításával igyekeznek ja­vítani. Új rendelet szabályozta a szövetkezeti lakások árának megállapítását Aláírták az ez évi f magyar—kínai árucsereforgalmi \ ' és fizetési megállapodást köztársaság és a Kínai Népköz- < társaság közötti 1963. évi ári- > csereforgalmi és fizetési meg- } állapodásfi. < (MTI) f A barátság és a kölcsönös megértés légkörében folytatott tárgyalások után szerdán a Külkereskedelmi Minisztéri­umban aláírták) a Magyar Nép­4 húsvéti forgalomban mintegy hétszáz mentesítő vonalot indít a MÁV A kettős ünnepen — az elő­jelek szerint — rengetegen utaznak vidékre. A közlekedés gondosan készült a nagy fel­adatra. A MÁV — a szükség­letnek megfelelően — mintegy kétszáz mentesítő vonatot in­dít, elsősorban Miskolc, Nyír­egyháza, Debrecen, Békéscsa­ba térségébe, ahova a tapasz­talatok szerint ünnepek idején rengetegen utaznak. Nemcsak Budapestről a vidéki városok­ba, hanem a nagyobb vidéki városok között is közlekednek mentesítő szerelvények. A vasút az egész kocsiparkját forgalomba állítja. (MTI) SZÜLETÉSNAP

Next

/
Thumbnails
Contents