Heves Megyei Népújság, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-14 / 61. szám
IM3. március 14., csütörtök NÉPÜJSAG * harmadfokú készültségben Drámai küzdelem az áradó Zagyva folyóval Kedden reggoi harmadfokú készültségbe helyezték a Zagyva menti településeket. A leg* súlyosabb helyzetben hoznak csak ilyen döntést, amikor az emberi életek és javak közvetlen veszélybe kerülnek. Harmadfokú készültség! A víz felcsap az autó hűtőjére, telefröcsköli sárral az ablakot. Hirtelen megállunk. Sápadt arcú tűzoltótiszt jelentkezik. Szeme fájdalmas-vörös az álmatlanságtól. — A fecskendők rendesen működnek, ha lehet, újabbakat kérünk. — Kalocsáról érkeztek — ad felvilágosítást Szabó százados, akivel a veszélyeztetett területeket járjuk. De itt vannak a kecskemétiek is, segítenek Boldogon, míg otthon nem lesz veszélyes a helyzet. Varga János, a járási tanács vb-elnöke, Futó Mihály önkéntes tűzoltót kérdezgeti a vízállásról. — A hóié ömlik... Megint szaporodik. — Es a gátak? Tudják tartani a Zagyvát? — Homokzsák kell... Legalább kétezer, meg dömper. A tanácsházán telefonüzenet várja a járás vezetőit. — A jászfényszarui gátőr engedélyt kér a híd felrobbantására. — Van robbanóanyaga? — Van. — Akkor robbantson. Izgatott asszony kérdezősködik. — A Brindza-tanyát elöntöt- te-e már a víz? Ott van a fiam. Gyors telefon, megnyugtató válasz. — A házak még kint vannak a vízből. — Az asszony megnyugodva visszamegy főzni a kalocsai tűzoltóknak, akik egész éjszaka mentették a falu házait a belvíztől. Csend van pár percig. Komor ábrázatú embercsoport lép be. Egyiken hónaljig érő guminadrág. — A vasúti hídnál komoly a helyzet. Kegyetlen sebességgel mossa a Zagyva a töltést. Így nem sokáig bírja. A falura ? zúdul az egész folyó. — Miben segíthetünk? — kérdi a vb-elnök. — Homokzsák kell... trak-; tor. — Jó. Kérünk Miskolcról.; Készüljenek fel a mentésre.; Biztosítsanak helyet a veszélyeztetett utcák lakóinak. — Halló, Miskolc? Boldog homokzsákot kér. Nincs? Szolnok? Zsákot kérünk! A túloldalt már átszakította a víz, ezután a falu következik. Gyors intézkedés, rövid pa-: rancsok. — Helyezzenek autókat készenlétbe. — Gyorsan csónakot kell szerezni. — Hirdessék ki: csak artézi kútból igyanak az emberek ... Fertőzésveszély. Aztán telefon. Sürgetés Szolnokra. — Miért nem küldik a zsákokat? Derék termetű traktoros vállalkozik, hogy kimegy a veszélyes szakaszra. A pótkocsira kászálódunk. Az utat csak sejteni lehet, a gép tengelyig gázol a vízben. Fent a töltésről úgy látszik a falu, mintha megszeppenve húzódna össze a riogató veszély elől. Az eső zuhog, mossa a hevenyészett nyúlgátat. Gátőr sehol. A vízügyiek sehol. Csak a coldogiak ezívóskodnak az árral. A szennyesen fodrozó víz majdnem átcsap már a töltésen. Félarasznyi sem hiányzik a katasztrófához. Érthető, menynyire örülnek itt néhány centis apadásnak. Délutánra jár az idő, az emberek reggel óta a gáton dolgoznak. — Csak egy órát tartsanak sség ki — szólt csendesen hozzájuk Rádt János tanácselnök. — Csak homokzsák, legyen válaszolják rá az emberek, — meg vasúti kocsi, hogy ideszállítsuk. És lapátolnak, kubi- kolnak tovább. A faluban a belvíz szorongatja a házakat. A tűzoltók szivattyúi tízezerötszáz litert ..pumpálnak” biztos helyre percenként. De ez is kevés. A fáradt arcú tiszt szinte könyörögve néz fel a motorok mellől. — Nem győzzük! Szivattyúkat kérünk. A sáros, vizes árvízvédelmi parancsnoki karaván átvált az elöntött országúton, tovább, felfelé a Zagyva mentén. Rövid megbeszélést tartanak a járási pártbizottságon. Zeke Sándor, a pártbizottság első titkára kurta, tőmondatokban tájékoztatja munkatársait. A vízállás 472 centiméter, veszélyeztetett helyek: Zagyva- szántó, Lőrinci, Hatvan, Boldog, Heréd. Selypnél már csak 15 centit bírnak el a gátak... S a jelentés szerint 30—40 centi emelkedés várható. — Hogy bírjuk el? — tör ki önkéntelenül e kérdés. Szintbe hozzuk a gátakat, több száz embert tudunk mozgósítani a gátakra... Megerősítjük az őrséget. — Apad! — szakítja félbe friss jelentést hozva Nagy Béla, a járási tanács vb titkára. — Nyolc centiméterrel csökkent a vízállás! Az emberekbe visszatér a remény. Hát mégis... De mi van a felső szakaszon? A heréd! dombokról nézve a Mátravidéki Erőmű felé olyan a táj, mintha az Ezer tó országát varázsolták volna ide a selypi médenéébe. A Nőgrád patak, amely most már „szeli- debb”, még mindig folyót megszégyenítő szélességben hömpölyög, elzárva a 21-es számú műutat Salgótarján felé. A faluban lépésben halad az autó, majd megtorpan; átszakították áz utat, hogy a tegnapi ár Vize ne veszélyeztesse a házakat. Kerülő úton megyünk tovább felszedett hidak, ázott alapú házak között, a vízlazította útón. Heréden nyugalom van. Az ár elvonult. A tanácsházán, amelyet nemrég még teljesen körülzárt a víz, ezernél is több homokzsák hever. — Azonnal szóljanak, hógy vigyék át Boldogra — intézkedik Varga János. Ott most nagy szükség van érre. Este hétkor elhagyjuk a csendes falut, amely akkor még mit sem sejt abból, hogy rövidesen, még az előzőnél is kegyetlenebb látogatásra készül házaira, utcáira a Nógrád és a Bér vize. A gépkocsi, mint valami kétéltű jármű, a kimosott, elöntött utakon Lőrinciben bukdácsol. A tanácsháza, mint valami gátőrház. Lapátok, gumicsizmák, viharlámpák, a figyelőszolgálatból visszatért, sárral telefröcskölt, fáradt emberek. Csendesen latolgatják az éjszaka várható eseményeit. — Harminc centi duzzadást jeleztek. — Azt még bírjuk fogni, — bizakodik Szentgyörgyi János vb-elnök. Már eddig is húsz helyen tört volna át a víz, ha nem vigyázunk. Csak az emberek bírják a tempót. Éjszakába hajlik az idő. Traktorok, gépkocsik reflektora világít az út mentén mozgó embercsoportra. Itt töltik a zsákokat. Némán, csendes erőlködéssel rakják fel a súlyos terhet a pótkocsira. Az emberek még bírják, de a gépek már kezdenek kidőlni. A lánctalpas traktor hörögve ficánkol a térdig érő sárban, az emberek drukkolnak. — Még... Még egy kicsit bírja... — Aztán lefullad a gép. Szinte dühösén csattan egy asszony hangja: — Akkor majd tankokkal! A gép vezetője odalép az asszonyhoz: — Mi újság, édesahyu? — Mégint reggelig leszel? — kérdez vissza az aggódó hang. Hoztam egy kis kenyeret, egyél. — Majd... Csapja a hóna alá az elemózsiát a sárral szinte bevakolt ember s gépéhez indul, ahol már a rakodók kiáltozva sürgetik. Biztató hírrel jön egy eső- kabátos ember. — Rövidesein itt lesz a vízügyiek gépesített osztaga Vasfalát verünk a víz elé. Jön há- rómézer homokzsák, 400 fáklya, réggelré készen leszünk, — biztatja az emberekét Katona mérnök. — Reggelre... Mennyi minden történhet még addig. Az árvízvédelmi főhadiszálláson szinte percről percre változik a helyzet Hatvanban a városi tanács elől katonákkal, munkásokkal, diákokkal megrakott autók indulnak a Zagyva felé. A vízszint nőtt. Átszivárgás. 200-nál is többen dolgoznak már a hatvani gát erősítésén. Ecsédre 180 katonát kémek. Heréd jelentkezik: a vízszint 60 centit emelkedett. További áradást jelezték. Boldog sürgeti a homokzsákokat. Balázs Pál, a járási tanács vb elnök- helyettese, telefon után kap. Az idő 22.25 perc. Riasztják a lőrinci, apci lakosokat. Lőrinciben eütömik a cukorgyárnál jelentkező áttörést. Boldogra újabb szivattyúkat kérnek. Már éjfél is elmúlt. Herédnél még mindig növekedik az ár. Zagyvaszántón már csak csónakkal tudnak közelíteni az átszivárgáshoz. A lőrinci gát még 10—15 centimétert bír ki. Pillanatnyi szünete sincs ennek az éjszakának. És a szaknyelv csak ennyit mond róla: harmadfokú készültség. Kovács Endre Díja: kéthetes balatoni üdülés Pálinkás Győző, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője köszönti Csőke Erzsébetet, a megyei pénztárosverseny győztesét. (Fotó: Pilissy) Milyen vízkárokat térit az Állami Biztosító? A rendkívül csapadékos telet követő gyors olvadás több helyen okoz árvízkárokat. Mint ismeretes, a termelőszövetkezeti általános vagyonbiztosítás az árvízkároknak 50 százalékát téríti meg. Az Állami Biztosító olyan károkért fizet, amelyeket folyóvizek, tavak áradásai okoznak a tsz-ek vagyontárgyaiban, állatállományában, vagy termésében. A belvizek okozta károkra nem terjed ki a biztosítás. Az árvízkárokat a termelőszövetkezeti általános vagyonbiztosítás alapján kizárólag a közös gazdaságoknak fizetik ki. A háztáji, vagy egyéb biztosítások MORVÁI MÄR harmadik SZÁLÁT ISTVÁN: Morvainak nem tetszett ez az ember, egyszerűén nem volt neki szimpatikus. Itt aztán fel kell kötni a gatyát, szakikám és nem járkálhat ilyen Szent Antal-képpel, amikor nyomja, szorítja a nép az ajtót, — állt elé már első este, amikor „kifogtak” a garázsban. — Ügy beszéljen mindig, ahogyan szükséges, ahogyan megkívánja a helyzet. Ha kell, szépen, ha kell, vastagabban és ha nincs hely, akkor kiabálhat magának az a 'drága jó isten, akkor se ereszt fel senkit a kocsira. Érti? Az új kalauz beleegyezőleg bólintott, sapkájához emelte vékony, lányos ujjait és tisztelgett: — Szóval, indulás hajnalban négy óra harminckettőkor. — Inkább korábban fél órával, mint később egy perccel, mert én szeretem a pontosságot. Nem fogom senki kedvéért zavarni a kocsit, hogy elérjük a vonatot — szólt utána Morvái és sehogyan sem tudta megérteni, miért útálja ilyen kimondhatatlanul ezt a szerencsétlen flótást. Talán, amiért olyan Jézuskás képe van? Sehogyan sem tudta megmagyarázni ezt a dolgot..; Teltek-múltak a napok. Morvái rosszkedvűen járta az utat, ahol csukott szemmel is el tudta volna vezetni a kocsit. Az új ember változatlanul halk volt és tartózkodó. Néha fél napig elkocsikáztak együtt anélkül, hogy egyetlen szót is szóltak volna egymáshoz. — Szóljon már valamit! — csapott egyszer a vállára Morvái. — Ügy ül itt mellettem, mintha magának előre megsúgták volna, mikor lesz az utolsó ítélet. Az új fiú elmosolyodott: — Nem vagyok bőbeszédű. Inkább hallgatni szeretek, aztán figyelem az embereket. Morváit szíven találták a szavak. — Szóval, figyel? Na már csak ez hiányzott, — és gúnyos tekintettel mérte végig a kalauzt. Éjszaka az jutott eszébe, hogy a főgóré biztosan sejt valamit a hajnalig tartó pin- cézésekröl, aztán az is lehet, hogy valamelyik menyecskének eljárt a szája ... ÉS ETTŐL A NAPTÓL kezdve Morvái még kimértebb, szigorúbb volt a kalauzhoz, úgy, ahogyan égy „főnökhöz” illik. Rendszeresen ellenőrizte a kocsi tisztaságát, indulás előtt tíz- perccel már bent ült és stoppolta az időt. A fickót azonban nem lehetett megfogni, ami Morváiban még mélyebbre ásta a gyanút. Estén- kint, ha a gazdák bekopogtak ablakán a pincekulccsal, sajnálkozással tárta szét kezét: — Nem lehet, gazduram! Zsindely van a háztetőn. És néhány nap alatt mind a négy falu tudta, hogy Morváit figyeltetik és ezért küldték nyakára az angyalképű kalauzt. Egy szerdai napon különös eset történt. Morvainak névnapja volt és így éjfélig köte- lességszerűen inni kellett. Az állomáson két teljes órát kellett várni a pesti vonatra és jöttek ott is a cimborák: — Erő-izom, Morvaikám! Névnapod van, vagy mi a fene? — És egy óvatlan pillanatban Morvái eltűnt a cimboráival a kocsmáros szobájában. — Keverteket szódával — parancsolt, de maga csak szopogatta az italt. Később megérkezett a falubeli erdész, aki ilyen névnap-ügyekben nem ismert pardont. — Morvái! Fizess, igyál, vagy megdöglesz! — állt elé és megrántotta vállán a puskát. Morvái restellkedni kezdett: — Még azt hiszik, sóher vagyok — és egymás után öntötte magába az italt, s közben bőszen magyarázta: — Értsétek meg, én nem ihatok! Hát nem látjátok, vakok vagytok? Nyakamon ül egy ember, aki állandóan les és azt figyeli, mikor küldhet a pokolba. Ha valamit megérez rajtam, mehetek havat lapátolni. — Morvái beszélt, a cimborák nem engedtek és mire eljött az indulás ideje, Morvái megingott. KINT MAR TÖMVE volt a kocsi. A kalauz órájára pillantott és elindult, hogy megkeresse a vezért. Az ajtóhoz ért, amikor az tántorogva, valahonnan a sötétből elejébe került: — No, itt vagyok! Részeg vagyok és most jelents fel! Éraz árvíz- és belvízkárokra nem vonatkoznak. Bár az árvízkárok fele megtérül, a termelőszövetkezetek már eddig is mindent megtettek annak érdekében, hogy földjeiket, s a szövetkezet egyéb vagyonát veszélyeztető árvíz ellen, a körülményekhez képest, a legjobban felkészüljenek és az esetleges károkat a minimálisra csökkentsék. Az Állami Biztosító a termelőszövetkezetek érintett földjein a növényzet fejlődésének megindulásakor megállapítja a kár mértékét, s ennék alapján kerül sor a kártérítésre. (MTI) ted? Jelents fel! Szaladj a fő- górékhoz és mondd el, hogy az utasok gyalog mennek haza, mert... A fiú karon kapta Morváit és feltolta az ülésre. Nyugodtan lekezelte a jegyeket, aztán feltűnés nélkül beült a Volán mellé, és öt perc késéssel indított ... ★ Az IKARUS egymás után nyelte a kilométereket. A kalauz biztos kézzel tartotta a volánt és szinte élvezte az utat, a hosszú, kanyargós szerpentineket, az előbukkanó falvakat. Csodálatos látvány volt a dombtetőről a reflektorfényben úszó falu. Ahogy kanyargóit az út, az aranyos fénycsóvák úgy világítottak meg egy- egy utcasort, embereket a járdán. — Mennyivel másabb itt, mint az Alföldön — tűnődött és arra gondolt, hogy ha ilyen változatos utakon vezethetett volna, talán még ma is bírná a szeme. Amikor az orvos javasolta, hogy hagyja abba a munkát, már akkor úgy döntött, hogy mégis a kocsin marad, mint kalauz. Ma nagyon különös és szép estéje volt. Jólesett vezetni, fogni a volánt, érezni a hatalmas kocsi erejét, hallgatni a motor dübörgését. Az emelkedő előtt kapcsolt, gázt adott, a motor felbőgött és könnyedén húzta ki a parton a kocsit. Arra gondolt, jó lenne, ha látná most Morvái, figyelné, hogyan vezet, hogy ő is tud valamit, olyan simán kapcsol, hogy még véletlenül se csikor- dul meg a sebváltó. MORVÁI AZONBAN nem látott semmit, mert magába- roskadva, a sarokban aludt..« tévét töltötte ezen a járaton. Az :;állomásról szállította napjában £ kétszer oda és vissza az utaso- íkat egy farmotoros Ikarus-on. rJóformán mindenkit ismert és telőre tudta, kik szállnak majd rfel, kik intik le a feltételes ^megállónál. Négy falu és két '■■tanya esett az útba, s a szom- rbati, meg a hétfői nap kivételiével egészen tűrhető volt a tmunka Tumultus, kiabálás tcsak akkor volt, amikor bú- ícsút vagy hónapos vásárt tartottak valamelyik faluban. Illyenkor aztán Morvái sziporkázott. ! — Ne tolakodjanak ridikül- ;iel! — állt az asszonyok álé, ;akik félvékás hátit cipeltek a |hátukon. r — Először a kék szemű me- fnyecskék! — viccelődött, amidkor az ajtó előtt tolongott a Lnép. Erre aztán mosolyra hú- |zódtak a komoly tekintetek és tmindenki tudta, hogy Morvái |ma jókedvében van, mindenkit ffelszed. Az egyik falunál egy tcsinos lány állította le a tkocsit. r — Tömve! — kiáltotta a ka- tlauz, de Morvái megállt. £ — Az ölemben van még egy fhely, szép lány — szólt ki az táblákon és intett a kalauznak: i beszorítani! t Ilyen tréfás, csipkelődő em- íber volt ez a Morvái. És kitűnő j“sofőr. Többször kapott már oklevelet, pénzjutalmat, kisujjá- •|;ban volt az egész motortudo- Amány. a A HARMADIK esztendő vé- |gén elhelyezték Morvái mellől ■|a kalauzt és új embert kapott la járat. Az új kalauz csendes, vhalk szavú fiú volt, olyan ti- |pus, akire azt szokták mon- idani, nem árt a légynek se.