Heves Megyei Népújság, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-10 / 58. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE MEGVEI MŰVE1ŰDÉSI HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADÁSÁBAN-----------hi elten őibimultúÁ Áatrbtn ; KÓPIÁS SÁNDOR: Mégha kissé irodalomtörténeti kuriózum is, akkor is kultúrpolitikai tett volt az egri Gárdonyi Géza Színháztól, hogy Magyarországon először volt ereje és merészségé, képessége és tisztelete, hogy egy nálunk eddig teljesen ismeretlen, a világén is csak néhány, esztendeje ismert Csehov-drámát tűzzön műsorára. Mindig izgalmas, mindig megkapó érzés szembe kerülni a szellem egy-egy óriásának korai alkotásaival, amelyek már magukon hordják a nagyság jegyeit, de még hiányzik belőlük az érettség szintézise, a világról alkotott vélemény művészi atitűddé. való formálc- sága. A csehovi életmű, a csehovi világkép Plat.onov nélkül is teljes és világos, de ezzel a tragikomédiával mégis árnyaltabb, izgalmasabb; mód "'nyílik újból, hogy közelebb kerüljünk ahhoz az íróhoz, akit a polgári irodalom- történet szívesen sorolt a dekadensek közé, tartván őt szimbolistának,’impresszionistának, csak éppen annak nem, nmi: kora lelkiismeretének. Igaz, Csehovból hiányzott az a forradalmi, az a radikális tenni és változtatni- akarás, ami Gorkij hitvallásának sarkköve volt. Csehov kiváló diagnoszta, óvatos, szinte puha ujjakkal tapogatja ki társadalmának rettenetes betegségét, megírja a leletet, bízik, hogy eljön az idő, amikor e beteg testben, Oroszországban új, friss vér indul szét a vérpályákon, de a gyógyítás, a beavatkozás már nem az ő mestersége. Az Gorkijé! Sajátos, a maga nemében egyedülálló az a mód, ahogy Csehov véleményt mond, s akikkel véleményét elmondatja. A társadalom, amelyben hősei élnek, már arra is képtelen, hogy legalább eltakarja’, kozmetikázza rothadtságát, hogy az erkölcstelenséget leginkább indokolja, mert az indokot is rest már keresni. Ebben az elembertelenedett világban esetlenek, botlanak a néha-néha szánandó, de végeredményben az aljasságig1 lezüllött hősei, hol komikus, hol tragikus jelmezben, de legtöbbször, mint Platono.vban is, a tragikus és komikus szálak sajátosan csehovi öltözetében. Már ebben a drámában, ebben az elsőben, amit húszéves korában írt, világos és határozott nemcsak szerkesztése, s többé kevésbé dramaturgiája, de legbensőbb, intuitív alkotói módszere is. Nem a rendkívülit keresi, hanem a mindennaposat, nem az extrém eseteket, nem a romantikus hősöket, a szélsőségesen jót, vagy a szélsőségesen rosszat, hanem korának mindennapos figuráit. Platonov falusi tanító. Sem több, sem kevesebb. Objektív képek villannak fel, lassú hömpölygéssel indul a dráma, látszólag lényegtelen szavak, talán még annál is lényegtelenebb tettek váltják egymást, de minden szó, minden tett mögött — s ebben, csakis ebben igaz a csehovi szimbólum-rendszer de mögöttük rémisztő a mélység, elkerülhetetlen a szakadék, menthetetlenül közelít és eljön a pusztulás. Nem a „szélsőségek”, hanem a „mindennapos” pusztulása. A Platonovban már szinte kész „írói tervekkel” alkot, mond véleményt Csehov. Ebben a tragikomédiában lényegében ott van már mindenki, a későbbi drámák valamennyi hőse, Ivanov és Arkagyina, Szerebrjakov és Asztrov, Lopahin vagy Ljubov; ebben a drámában, húszéves korában már kimondja a ,,diagnózist” csendesen és kegyetlenül. Igaz, itt még eldördül és öl a piszoly, itt még a megoldásnak ezzel valami látszata van, de Ványa bácsi már földhöz vágja a revolvert, amellyel kétszer is mellé lőtt... Igaz, itt még az álmok célja, a tragikomédia cselekménye egy falusi Don Juan szerelmei és bukása köré csoportosulnak, de már itt is „kiparcellázzák”, nyersen, brutálisan az emberi sorsokat, s itt is csak álmok vannak, de erő és akarat a cselekedethez még a szerelemben sem már. A húszéves Csehov teljes fegyverzetben! Poéta non fit séd nascitur! Platonov szerelmei. Magyarországi ősbemutató. A függöny felmegy és elkezdődik a játék. Anna Petrovna udvarházában vagyunk, a villában folyik a tánc és a bor és az egymásután megjelenő szereplők szavai nyomán lassan kialakul a kép: Platonov, a falusi tanító, aki nem tud ellenállni a nőknek, akinek nem tudnak ellent állni a nők, mind mélyebbre és mélyebbre süllyed e szerelmi mocsár ezerszálú hínárjában. Szabadgondolkodó — tudjuk meg róla. De miben? Hatalmas erő rejtőzött valamikor ebben az emberben, az erő azonban cinizmussá, a szabadgondolkodás a szerelem sajátos fogalmazású szabadságává • szublimálódott benne. Egyszerre szánjuk és megvetjük, de a megvetés sem több, mint valami felületes undor: ez az ember még arra is méltatlan. S. így vagyunk a többi szereplőkkel is, a dráma többi figuráival is. Felfelvillan bennük az ember, hisz Anna Petrovna gyermeket akar és nyugodt otthont, asszenyi, anyai boldogságot, benne van akarat, a többi szétfolyó báb-gyenge figura kő* zött, de akaratához hiányzik a leglényegesebb: a gondosan és alaposan megfogalmazott emberi cél. Végtére hát ő is üres belül és reménytelen, kinek egymás után elfolyó tartalmatlan napjai végül is a teljes katasztrófához vezetnek. Szófia a szerelem eszközével próbál kitörni abból a rettenetes életből. Pla-< tonóvval. Éppen vele! Komikus. És tragikus.« ^Amikor a pisztoly eldörren a kezében, nem-< csak Platonovot öli meg, hanem saját álmait, minden valaha volt reményét. Itt mindenki így, vagy úgy, de elbukik.: Ebben a világban nem lehet élni, itt csak a: «pusztulás, a teljes megsemmisülés következhet. Csak idő kérdése. S legfeljebb csak arról lehet szó, hogy ez az idő minél később következzen el. .. s Nos, ennyiből is nyilvánvalóvá válik, hogy Csehov Platonov szerelmei című tragikomédiáját izgalmas és szép feladat volt bemutatni, ugyanakkor hallatlanul nehéz is. Általában sem könnyű megteremteni a csehovi levegőt, tempót, a félig kimondott szavak, félig megfogalmazott gondolatok mögül felvillantani a teljeset, az egészet, a tragikusát. Platonov hazai bemutatója azonban — Magyarországon — pionír munka, s nemcsak azért, mert ősbemutató, de azért is, mert Platonov maga is pionírja a későbbi csehovi,. drámáknak. Horváth Jenő, a darab rendezője, avatott kézzel, a rendelkezésre álló idővel is többé-kevésbé sikeresen megbirkózva, a részletek finom hangsúlyozásával nyúlt e drámához. Világos és nyomon követhető törekvése volt, hogy az eddigi bemutatókkal szemben, nem „modern” felfogást akart megvalósítani, megérezve és megértve, hogy minden modernizálás „friss szél” lenne egy olyan drámában, amelynek levegője a legszorosabb dramaturgiai tartozéka a csehovi mondanivalónak. Felfokozott tempónak itt nincs helye, az elhangzott szavaknak érlelődniök kell, apró lavinaként kell hatni, hogy magával ragadja, s rádöbbentse a mögöttük meghúzódó gondolatokra a nézőt. Művészi alázat, a csehovi életmű mély átélése, céltudatosság, — kétségkívül ez volt rendezésének legfőbb és alapvető erénye. Mégis, ha. éppen ebből a szempontból vizsgáljuk az előadást, el kell azt is mondani, hogy töretlenül nem sikerült mindezt megvalósítani. A cél és a megértés világos, de a véghezvitel következetes ereje mór hiányzott a rendezésből. A gondolatok megértésének szándéka különösen az első felvonásban, de a harmadikban is, túlságosan is lassú vizű folyammá vált: vontatottá lett az előadás. Vitatkozni lehet és kell is néhány alak, s elsősorban a címszereplő alakjának értelmezésével is... Szabó Ottó helyenként megdöbbentő szug- gesztivitással rajzolta fel ennek a későbbi csehovi figuráknak korai szintézisét. Mégis játékának stílusa — s ez nyilván a rendezői értelmezés miatt is — nem simul a Csehov megírta alakhoz. Realitása helyenkint brutális, rezignáltsága nagyonis ; tudatos cinizmus, színei nem eléggé tompák, hogy á pa- , lettára „szürkére szürkét” festvén, teljességében hiteles csehovi hőst formáljon. A másik alakítás, amely vitára adhat okot, Bicskey Károlyé, aid a kor ítéletét mondja ki keserű rezignáltsággal, menekülő beletörődéssel. Csehovtól távol áll a romantika. Glagoljev, a bankár, a pénzember őszinte, mély szerelme Anna Petrovna iránt és kétségbeesett csalódása csomópontja, drámai summázása a tragikomédia alapvető mondanivalójának. Azok a romantikus vonások, amelyek Glagoljev alakjában fellelhetők, idegenek a csehovi rajztól, s így Bicskey Károly Ítésze inkább egy fájdalmas és rezignált öregúr panasza, mint egy határozott gondolat kifejezője. Spányik Eva Anna Petrovnája a kezdeti hang, stílus és egyéniség keresés után a második felvonás nagy jelenetére forrósodott fel, s vált igazi csehovi hősnővé. Mélység és őszinteség, remény és reménytelenség,, akarat és gyengeség váltakozott játéka palettáján gazdag színekben, s mindig volt egy-egy finom eszköze, hogy közben egyetlen pillanatra sem feledtesse: Anna Petrovna élete éppen olyan üres, mint lényegében önmaga. Fogarassy Mária Szofja Jegorovnája tudatosan felépített, szinte matematikailag kiszámított szerep. Nincs benne lényegtelen és felesleges, disszonáns túlzás, vagy értelmi kisiklás. Ha hibát Vélhetnénk alakításában — bármily paradoxon —, talán ezt a tudatosságot és kiszámítottságót említhetnénk, amely helyenkint az érzelem, a belső átfűtöttség hitelességének rovására ment. Fonyó Istvánt örömmel láttuk Trileckij orvos alakjában. Az „örök” csehovi orvosfigura ő, a rettenetes vidéki életben bele- tunyult, belefáradt, hivatásból únott szakmává lett életpálya gyarló követője. Ö az egyetlen', aki tudja, hogy mivé lett, hogy mit ér és mit érnek körülötte társai, az egész' kor, az egész társadalom. Tudja, diagnosztái, aztán legyint... Az orvostudomány tehetetlen! Hogy a gondolatok minden mélységét nem sikerült teljes egészében feltárnia, annak nem tehetsége, csak "kora az oka... Palánc Ferenc Oszipja talán a legjobban sikerült alakítása a Platonov szerelmei-nek. A figura érdekes és elgondolkodtató: lám, nemcsak a nemesség, a birtokos osztály, a bankárok társadalma számára rettenetes ez a kor, és ez a temető, amelyben saját maguk ássák a sírt, de lenn a mélyben, az udvarcA kení/éiAf t. . . Parasztok szíve dobog ,a földben, nehéz moccanású, zord parasztoké. ... Megtanították őket a lélekharang-kongató századok, hogyan kell a barázdában élni és halni a kenyérért. Nagy forró kenyér volt a föld, s nem jutott egy szelet mindenkinek. (Száraz, szikes héját rágták az éhezők.) ... Nagy, forró kenyér az asztalon, nagy, forró gondok a szívben, s nagy, ősi éhség a szemekben. (így láfja, aki köztelek ül.) . Szívetek dobog a földben, a kezekben tettek mocorognak, s a búzavetés szent szertartása szimbólummá magasztosul a mában. Süssünk kenyeret a hófehér, megszitált időből, süssünk gyönyörű, fénylő kenyereket, illatos, sose volt kenyereket, s csitítsuk az éhség átvitt értelmű lázadásait. ... Homlokunkon olykor felhők vonulnak át, s bőrünkön a kétség hangyái futkosnak. De a változásokat jelző térképen a mi életünk is megtalálható. S ki az együttérzés antennájával felfogja a vélt csend mögötti hangokat, hallja, hogy szívünk dobog a földben. MOLNÁR JENŐ: Minden előttünk Megpattan a tél jégszorítása, átmegy a vizek csobogásába, madár is pittyeg, csalja a Napot, az ágak hegyén ni-ni rügy ragyog. Március készül, minden előttünk; most kell a szívvel magasra nőnünk, most kell megfognunk a kéklő eget: a tél és a köd nyomott eleget. Az ég kéksége lelkűnkben ragyog, tűzzük szívünkre az ifjú Napot! KATONA JUDIT: TAVASZI DAL Vakolat potyog egy régi házról szél ollóz a lányok szöghajában; dadog a fű, halványzöldje rám szól s első lépést tesz a moha bátran. Üveggolyót gurigát a játék, sokszínűt és kisfiúknak adja. Tán már holnap lázunk szökik oly rég tartottuk fel arcunkat a napra. FARKAS ANDRÁS: Don Juan dalaiból n. MEGISMERED... Megismered szent muzsikámat? Megismered, amit a szám ad? Félig öröm ez, félig bánat — S jól fél a szív, hß eszünk szántad — Hidd el, bomolni kell utánad, S ne hidd, amit a sors az után ad! Az érző szív szól a gitáron, Igazat suttog mindenáron, De igaznak réme három: Hatásomat pirulva várom, Nevetek minden kártyaváron, ' S két est elfér egy rossz gitáron. Hazug vagyok és gyatra féreg. • Hívő koldusig fel nem érek, Szándékom méz és esti méreg, S amit a bűnbe bqlemérek, Az már nem is bűn, csak ítélet, Benned vagyok magam, ha éled ... így unhatod hát muzsikámat? Csókod legyen a bűnbocsánat! A percek jönnek, meg nem állnak, Tépd el tövét száz akadálynak, Eget hozok! Tegyem le nálad? így-így! Szorítsd a számhoz állad! III. ABBAN, HOGY ÉN DALOLNI KEZDEK. Abban, hogy én dalolni kezdek Talán neked is a legszebb, Ha visszagondolok a kezdet Napjára, jó anyámra. Verset Nem mondóit nékem, de a zengzet, Amely szívén szólt, csókot szerzett. Ha szombaton ruhánk vasalta, Munkáját szórta át a dalba, Apámra gondolt és miatta A napsütést még szebbre szabta. — Az volt anyám igazi napja, Ha az apám is dúdolt'atta. Nem látszott ki sosem a gondból, Az is lehet, hogy messze gondolt, De a szemérmes vigalomból Eleven-édes bizalom szólt: Néha daloltak fájdalomból, De inkább hűségük dorombolt. Legyen neked is az a legszebb. Ha hallgatod most ezt a vérset, . Mert visszagondolok a kezdet Nagy szépségére. Emlékezhet Csacsi szíved, kié a zengzet — Víg percet kapsz, víg dalt, ha szerzek. POLNER ZOLTÁN: •A Ünnep előtt Felszakadt örömű táj. Asszonyaid kezén fénytörést játszik a szappan pikkelyes habja. Zölden gőzölögnek a száritkozó ifák a napban. A faluk zápor teknőiben tisztára mossák az apró házakat és kiteregetnek az országút rézszín drótjára a csillagok alatt. ^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAwAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA házak között is, vagy ott méginkább tombol Sándor cár birodalmának minden nyomorúsága. Oszip ki akar innen tömi, és még gyilkolni sincs módja ... Legalább ítélni akar a platonovok felett, de egyedül, elhagyva osztályosait, a szerelem talpnyalójának szegődve, erre is képtelen. Vaskosan, de korántsem durván, szögletesre faragva, de korántsem elnagyolva, — így jelenik meg Oszip figurája Palánc Ferenc alakításában. Petőházy Miklós nyugalmazott ezredese biztos pontja volt az előadásnak, egyszerű eszközökkel, de biztos kézzel rajzolta meg a jellemére büszke, jellemtelen és iszákos Trileckij alakját. Csapó János kitűnőre sikerült karakterfigurát rajzolt Markov járási hivatalnokában. Rövid szerepében is sikeresnek mondható alakítást nyújtott Mendelényi Vilmos Kiril szerepében. Grekovát Dávid Ágnes alakította több szívvel még, mint a lényeg feltárásának készségével. Cserbukot Huszár László, Abramovicsot Szilágyi István, Petrint Herédy Gyula alakította. A díszletek, amelyek Sándor I,a jóst dicsérik, talán kissé ridegek voltak. V/ieber Marianne jelmezei egyúttal jellemfestő szerepét is betöltötték. 0 — Miért? — teszi fel a kérdést Platonov, hogy a következő pillanatban holtan rogyjon össze. Nem a kérdés a drámai, hanem az, hogy a kérdés mögött az őszinte csodálkozás húzódik meg, a teljes értetlenség. Platonov még halálában sem ismeri fel, érti meg, miért kell elpusztulnia. Kegyetlen kép, kegyetlen diagnózis egy társadalomról. Csehov mondta ki húszévesen, éppen annyi évvel a század- forduló előtt. Akkor mi teszi mégis aktuálissá ma e darab bemutatását? Csak a kuriózum? Csemege az irodalom — közelebbről a dráma- irodalom bennfenteseinek? Semmiképpen sem csak ez. Csehov, bár koráról mondott véleményt, ha nem is harsogó dühvei, ha nem is a rögtöni változtatás, a forradalom előkészítésének igény évéi —, de ítéleteivel jogosít is. „Eljött az idő, közeledik felénk a hatalmas zivatar, egészséges, erős vihar kerekedik, már felénk tart, már itt van a közelben és hamarosan kisöpri társadalmunkból a restséget, a közönyt, a munka megvetését, a penészes unalmat. Dolgozni fogok; nem adok huszonöt- harmic évet és minden ember dolgozni fog. Minden ember!” —• ezt Tuzenbach hadnagy mondja a Három nővérben ... Platonov még harcolni sem tartja érdemesnek! ^ És most „Minden ember!” — dolgozik, kisöpörtük a munka megvetését, a penészes unalmat. Csehov, akiről kortársai csak lágyszívűséget tételeztek fel, de Gorkij már erőt, szilárdságot is, — a „sokféle út” egyikén eljutott a forradalomhoz. A forradalmi néphez. Gyurkó Géza \
