Heves Megyei Népújság, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-03 / 52. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE A MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADÁSÁBAN PATAKY DEZSŐ: Erőpróba ÜJ EMBER JÖTT a szállásra. Nyurga és szikár, mint a hegyi bükk, fejét is meg kellett hajtania, mikor szolid kopogtatás után a szobába lépett. A sarokban állt egy üres ágy, az ablak mellett, oda rakta le holmiját: egy tömött börtáskát, gyűrött sildes sapkáját, s a pléhből nittelt lár dát, olyan formát, amilyet a masiniszták cipelnek magukkal minden fordába. Csendesen rendezkedett, s a többieknek, akik tartózkodva, idegenül fogadták és most ellenséges tekintettel szemlélték otthont teremtő mozdulatait csak annyit mondott: — Férőnek hívnak ... Férő Ignácnak. De mondjak csali úgy. Cigány, azt jobban értem. Cigány? .... Most kezdték el tüzetesebben vizsgálni a . jövevényt. Az arca barna volt és fénylő, mintha olajban mosta volna meg. Ezt furcsának találták, de nem méltatták különösebb figyelemre. Csattanva vágódott ki a szoba ajtaja, s egy szeplős, tizenhét éves formájú kamasz törtetett be rajta, erősen szipogva. — Én nem maradok azok között — intett a fejével az ajtón túlra. — Magával jobb! — Bántottak? — kérdezte csendesen az olajos arcú. — Nem, csak nyaggattak, hogy volt-e már nőm... Csendes mosoly ülte körül pillanatig keskeny, energikus száját, s elfordult, hogy a fiú ne lássa. — Mit mondtál nekik? — Semmit. És ide szaladtam. Itt akarok maradni, magával. Cigány körülnézett a szobában, s arrébb tolta agyát a falhoz, hogy egy másik is mellé férjen. — Jól van, — mondta —, gyerünk a holmidért. A fiú megkönnyebbülve előre sietett. Cigány az ajtóból visszafordult, s boesánatkérően magyarázta: — Érzékeny gyerek, senkije sincs ... két éve szökött meg valami intézetből, azóta velem van. Ugye, megengedik.,, hogy az ágyát is... ANNYIRA GYORSAN zajlott le minden, hogy a szoba törzslakói ellenkezni sem ellenkezhettek, s a hét ágy mellé bekerült nyolcadiknak a kis Szeplősé is. Később meg már, ha akartak, se szóltak semmit, hiszen a két embernek szuszo- gását is alig, beszédjüket pedig igen ritkán hallották. És szó. ami szó, nemcsak megszokták, de meg is kedvelték az új jövevényeket, ha szavakban, s mozdulatokban tagadni próbálták ennek még a látszatát is. A kűbányász olyan ember, mint az anyag, amivel birkózik. Kemény és nem ismer el- lágvulást. Egy teljes hét szinte . azzal telt el. hogy Cigányt ide-oda rendelték. Parancsolt neki még a bunkózó is, hiszen nem volt még állandó, s rendes helye a munkában. Kőport lapátolt, csilleszekrényeket tisztított, szerszámokért szaladt, szóval csupa olyan feladattal bízták meg, ami miatt más ember már rég szedte volna a betyár- bútort és odébbáll. Cigány maradt. És vele a kis szeplős is, aki ugyancsak akkurátosan forgatta a lapátot. . Szombaton délben, mikor a keskenj ten ászokon abbahagyták néhány percre a munkát, s az alsó fejtés-szinten is víz után kiabáltak, Broncki, a vereshajú, fél lábára sántító bányamester magáihoz intett öt-hat ember. — Hétfőtől kezdve Cigányt a maguk brigádjához adom — mondta. — Én úgy látom, nem csinálnak rossz vásárt vele. — Rossz vásár, vagy jó vásár, nekünk nem kell! — jelentette ki kereken az egyik izmos, tagbaszakadt bányász. — Jó megértjük mi így egymást, nincs szükség új emberre! — Kalas ... — csóválta meg fejét a bányamester — éppen maga értetlenkedik. Miért csinálták akkor azt a felajánlást, a szerződést, hogy szocialisták lesznek. — Éppen azért nem kell. így is van mivel bajlódni, s most még ez is ...? Hétfőn délutános műszakot kezdtek. Mikor a fejtés egész hosszában már másodszor robbantak a pakszitok, s a detonáció nyomán felszakadt port is elragadta a szél, a rakodó mellett összesereglettek az emberek. Körülállták egy jókora szürke tömböt. v — Két korsót fizetek annak, alá legalább öt centire felemeli! — ajánlotta Kalas. az egyik bányász a kő alá feszítette csákányát, s úgy próbálta megemelni. A kő meg se moccant. — Nem vállalom én ezt huszonkettőért se, nem kettőért — mondta. — Jól van, ajánlok ötvenet! Erre’ már többen megmozdultak, s nekigyürkőztek az emelésnek. Hiába, mert a kőtömb alig mozdult. — Majd én! — állt oda a kő mellé Kalas is —, de akkor fejenként fizetitek az ötven korsót! A kő kicsit feljebb billent, de kis része továbbra is a földön maradt. — A teremtésit, kutyanehéz! — tört elő a káromkodás Ka- lasból, s a többiek egyetértve bólintottak a szitkokra. — Majd Cigány! — kurjantotta el magát a kis szeplős.— Cigány felemeli;. Furcsán és nevetősen néztek egymásra. Cigány távolabb, a bánya platóján akkor billentett le a sínekről egy csillét... Nem is figyelt a virtuskodó-i játékra. j — Próbálja meg — szaladta hozzá a kis szeplős. — Senkid se bírja felemelni. Cigány dühösen legyintett:! — Hagyj! ! A többiek élénken röhögni) kezdtek. ! — Majd éppen ő lenne erő-) sebb! — Olyan nyurga, akár egy! hernyó! A kis szeplős nem nyugo— dott, rángatta a karját, húzta) rajta a kabátot. . — Próbálkozni se mer, lát-! játok? A szepi egyre csak nógatta! az olajos arcú, csendes em-^ bért. ! Cigány lassan, fáradtan bal-) lagott a jókedvű csoporthoz.. Repedezett bőrű bakancsa is) izzadt a nagy melegben. — Megpróbálhatom éppen —] mondta mentegetőzve, s olyan, volt a hangja, mint mikor a; kis szeplősről azt mondta, ér-] zékeny gyerek, s a másik szobából átcipelte a vaságyat. ] TEKINTETÉVEL körül ku-] tatta a kőtömböt. Lehetett úgy 130—150 kilós. Az apró dara-] bokát félre rugdalta bakancsa alól, hogy biztosabb legyen az állása. Első próbálkozásra csak kicsit emelkedett a tömb, de le is tette vissza, mert nem volt biztos fogása rajta. Az emberek hallgattak, csak eey-egy félhalk röhögést töröltek szét az orruk alatt. Cigány újra a kő. mellé állt,; más oldalról keresve ujjainak MOLNÁR JENŐ: Városok fiatalodnak Ne mondd: a tél csupa vénség, az ember alig, hogy él még, a hegy, a folyó megdermed, vén varjak őrzik a csendet, a világ szuszogva alszik, álma ér csak bimbós gallyig. Lehet, hogy a tél vén évszak. Reggel van. Jer velem, nézd csak: eleven, hogy nyüzsög máris, mozog az utca, a ház is, állványok nyúlnak, dacolnak, vén falak fiatalodnak. Városok fiatalodnak, frisseség fogad itt holnap, itt-ott, bár-merre mégy is, friss színű üde remény visz, felhasad a szürke felhő, kacagás cseng, arany csengő. Fúj a szél. Ki bánja? Fújhat! szívünkig mérge úgyse juthat, Izzik és ragyog a nyár ott, nem olthatja el a lángot, lehet, hogy a tél vén évszak — városok szépülnek — nézd csak. Nézd, nézd csak: az ember hol jár! Nézd, milyen magasba ér már! Nem húzza le a föld többé, nincs bilincs, amely megkötné, dala fonja át a csöndet, nő, de még meddig feltörhet! 1 POLNER ZOLTÁN: Töredék az ifjúságból Tűzevő fák. Poros akácok zöld léggömbjei a téren. Ragyog az elsüllyedt hold az égi tófenéken. Káprázó reggelek. Hatalmas díszlete fenséges nyárnak s a kert, ahol szoknyád foszlányával a sárgarigók szállnak. Tücskök kiáltó szerenádja a vérző naphoz. Tajtékos felhők s öcsim verkli a sarkon, húrjain a szél most szorongó éveimről játszik. Alkonyok. Felejthetetlen séták októberi fasorokban messze, amíg a csenden levelek hervadt vízesése. rejtélyesen átmorajlik. Az emlékekhez közel mindent újra alkot a szív és az elhagyott tavaszoknak furcsa íze gyűlik számba: örökre nyitva maradt bennem egy ablak az ifjúságra. Most különösen azért is érdekelhetik az ! egrieket e sorok, hiszen készülünk az író ) 1963-as centenáriumára. ;! Állítólag 1863. március 15-én születtem :• Egerben, a Kacsapart utcában. (Megjegyzés: ;! ma Bródy Sándor utcai) Apám Bródy Jakab ;• épület)akereskedő, pallér volt egy személyiben. Anyámnak, kis kék szemű és nagyon > szelíd asszonynak .tizennégy gyermeke szüleitett és én voltam a legkisebb. :• De hiába faggattunk, nem tudom elmonda- •)ni az életörténetemet. Nem nagyon nézek ;. vissza rája. Inkább a következő napokra: a •) Jövendőt nézem, mert az biztos’ érdekesebb. {. Nem sajnálok semmit, ami buta, fájdalmas :• volt az életemben, elfeledtem. Nem vagyok {,büszke semmire. Nem szeretnék megismételni :• semmit az elmúlt életemből, mert úgyis tu- {.dom, hogy nem lehet. De az is lehet, hogy :• gyenge kezemmel, keleti, nőies ujjaimmal asz- :) szonyos volt a fogásom és nem markoltam ;• meg elég élesen az eseményeket és dolgokat. '^MegsimogatUnn, megpiszkáltam, de azután •.meguntam, elfáradtam és mentem tovább. *Nem lett semmi, mert az, ami vagyok, nem ‘{.túlságosan sok. Néha úgy gondolom, hogy vallóban termékenyítője vagyok az új magyar {.irodalomnak — ezt írta rólam valamikor egy ‘f igazi zseni költötársam. Szép az élet, ha néha {.piszkos is. Az én életem tele volt ilyen nagy :»gyönyörűségekkel és rettenetes szenvedésekkel. Ma már úgy látom, hogy komolyan kell » venni, ami játék és játéknak venni azt, ami í) véresen komoly. Egészen kisgyermek korom- ban izgatott az úgynevezett „színművészet”. > Nyolc vagy kilenc éves koromban magam is {.aktív színész voltam és a Dirintiné volt as Bródy Sándor önvallomása Bródy Sándor életútja mindig érdekelte az egrieket, hiszen itt született a város' falai között. Hatványozott érdeklődésre tarthat számot egy közvetlen hangú önvallomása,' amely a maga őszinte hangján oly sok újat mond a nagy magyar egri Íróról. Ez a kis írás eddig még kötetben nem jelent meg, s 1918-ból való, amikor Bródy 55 éves fejjel már be-- futott író. i ! első szerepem, Moliére Kénytelen házasságában. Egy egri padláson, Lipcseyéknél — a hires Lipcsey Ádám apjánál találtuk meg a nevezetes színdarabot és nem sokat törődtünk vele, hogy a francia klasszikus nem nekünk szánta a nagy komédiát. A. komikus szerepet egy tízéves kislánynak osztottam ki, de mivel nem felelt meg igényeimnek, megvertem és hazákérgettem. Talán még ma is sírva szalad le az egri partos utcán, ha azóta nagyanya nem lett A darab megbukott, bennünket a szülők és a bátyák hazaküldtek. Elhatároztam, hogy színész leszek, szobrász és író. Mind-mind egyszerre és világhírű. Eltelt tíz év és író lettem. De előbb még elkövettem vagy féltucat Faust-utánzatot, de az utókor legnagyobb szerencséjére a müvek befejezése után azonnal összetéptem őket. Szép ruháim voltak, de nem egészen az én ruháim. Hanem a bátyám levetett lóbarna ruhái. Egy arasznyival nagyobbak a kelleténél, szégyelltem is magam bennük. Erősen eltökéltem, hogy saját termetemre szabott ruhákban fogok járni és ezért kell főleg híres embernek lennem. Azonban még sokat kellett várnom a hírességig, mert közben vért köptem, nem valódi, hanem műtuberkulózisom volt. Hogy mi vagyok ma? Elég jól fizetett magyar író. És nem történt velem semmi az egész életben, csak az, hogy öt fiam van. Meg az, hogy anyám nyolcvankilenc éves korában meghalt Szatmáron, és az ottani zsidó temetőben fekszik. Meg az, hogy kilenc éves korában elpusztult egyetlen kislányom, Mari. ö itthon pihen, Budapesten, álmodik, Fadrusz János szépséges síremléke alatt. (s. i.) !;néger költők dalaiból > WARING CUNEY: :• Í! cBaiq.a. kidútimi • > ’ Nem jött még rá a kis beste, ;.hogy milyen szép barna teste; |)Azt képzeli — bőre rút. — i'Míg élete csupa robot, ; rajta híznak a gazdagok. Súrol, vikszel, boltba fut, ; cipőt tisztít, edényt öblít, ]; hullafáradt, ha lefekszik. ' Nincs megállás, mert a száj napról, napra folyton éhes, bár a gyomra nem igényes, [enni mégis csak muszáj! i.New-Yorkban ő egy kis senki* i akit megvet minden jenki. • Eszköz itt a néger lány. •]No de bezzeg táncolna csak :• meztelenül, pálmák alatt, megcsodálnák igazán. [Vagy ha állna a folyóban jakkor, mikor teli-hold van ■látva karcsú termetét, • elámulna milyen szép is .:; •! Rájönne, hogy ember ő is, . nemcsak megvetett cseléd. Ámde itten nincsen pálma, s a négernek sincs barátja. Nincs szeretet, nincsen béke, • s miről énekelni kár is: ' nincs folyó, de van kanális, annak meg nincs tükörképe! Fordította: Rakovszky József. (Waring Cuney, 1906-ben született Washingtonban. Tanulmányait a Harvard és a Lincoln egyetemeken végezte. No Images eimű verseskönyvével, mely még első írásait _tartalmazta, elnyerte az Opportu- ,nlty-díjat. Az amerikai-néger proletariátus egyik legnépszerűbb kok !tője.) ]ÉBLI KATALIN: : fisak ml LUiyyunk [A távolság sorompói felemelkednek, • kezdődhet vonulása a szerelmeseknek. • A csókok erdei tisztásán találkozunk, [a percek faodva lesz majd otthonunk. ]Az égre szálló madarak vágya él bennünk, •a magasság örömét nem szabad elfelednünk. )A magasság minket is lelkesít, csalogat, gomolygó felhőknek látjuk a napokat. •... A fények elbújnak s felkéklenek, [ csak mi vagyunk állandók, végtelenek. [FARKAS ANDRÁS: • Don Juan dalaiból [Mint kényes macska... [Mint kényes macska, a talpára esve .A zárt ablak párkányán ült az este. [Két kék szeme kért-szólt rámmeresztve [És nyűgölődött: Jó gazdám, eressz be! •Üvegen át vitáztunk így, keresztbe, [S a macska este így lett — beeresztve. [És ím — a macska és az este benn volt, • Kint csillagot szikrázott épp a mennybolt, [Bent macska csámcsogott egy dalt, de nem jól, • És duzzogott az este: Senki nem szól! [ Nem szóltam, mert a percnek kedve sem volt, [Csak csillagot kápráztatott a mennybolt. [Az utca is lapult, mint únt divatlap, •Amit már sokszor és sokan vitattak. [Egy lány libbent csak, mint akit hívattak, •Nem szerelemnek, inkább csak divatnak. [Az utca fái közben jól mulattak, • Kinyílt az ablak s szóltam: Csak miattad! • Mint kényes macska párnatalpra esve, [ Felémmozdult hátam megett az este: [ilyen vendéget ide nem ereszt be! [És villogott a szeme rámmeresztve. [így álltunk hárman egymásnak keresztbe: •A macskalányka így lett — beeresztve. [hargitai ISTVÁN: HAYAS ESŐ • Sodró évekkel most szembe megyek [ A Kiskörúton (Múzeum s, a Vámház) • Havas az éjszaka és permeteg ! Eső az ismerős úttestre pásztáz ) Az antikvárium üvegje tablóm [ Ügy tükrözi, mint rég. S mögöttem áll a ; Kollegina — másként: Szűz Orleánból — [ Az eső szikrát vet sötét hajába, » ! Karonfog és húz vissza: koraőszi • Napok felé; és már a nyári este ) Leng a Dunán, s az uszályokat őrzi ) Szemünk ismert lámpásokat keresve, ! Két csónakot figyelünk, milyen ősi : Módon ringnak közös horgonyra vetve biztosabb helyet. Kicsit fel-.; emelte a fejét, nem magasra, j hogy az arcokat is befogja sze-!| mének prizmájába, csak a tér-i dekig. Nyelt egyet, s arra gon-): dőlt, mikor először belépett aí szállásra. „Trógernak nézték,): csavargónak... a gyűrött sáp-.; kámért!” Lélegzetét is vissza-); tartotta; izmai meghurkásod-!; lak a karján, látni lehetett a)- könyökig feltúrt ing puha szervété alatt is, hogy most az élesi borotvát is elpattintaná. Elő-)! szőr térdéig húzta fel a kő-i tömböt, aztán kiegyenesedve,): egészen az ágyékáig. Szeme!; furcsán kimeredt, de az érde-j kés tűz most is ott parázslóit!- a két fekete golyó mélyén. *! — Tegye le, ember, tegye le!.j — ordította ijedten Kalas. )• Cigány lassan , feléje fordí-!; tóttá tekintetét. „Most meg-*) próbálom elvinni egy kis da-!5 rabon!” — gondolta, hadd lás—S sáli ezek, hogy nem egy sem-)! mi emberrel akad dolguk. Nya-.j kán vastagon dagadtak ki az)! ütőerek, s megindult, előre; az!; embergyűrű, amely körülfogta,-! rémülten szétnyílt előtte. To-!- pörgött az öklömnyi köveken,•! vigyázva, nehogy megbotol-j jón, vagy megcsússzon vala--j melyiken. Hat-hét lépés után); ott állt a rakodó szélén, ki-!; csit előredőlt nyurga alakja, s-- a nagy súlyú követ ledobta a!- kétméternyi sima padkára. A-! kőtömb három darabra esett!: szék .; KIS IDEIG MÉG a kő után-i nézett, aztán visszafordult aj többiek felé, mereven csünget-.; ve nadrágja mellett poros ke-j zét. Melle úgy járt, sebesen!- emelkedve, mint a kovács fúj-*! tatója. De csak akkor mosolyo-!- dott el, mikor mindenki arcáni felengedett az előbbi gúny. Aj kis szeplős belecsimpaszkodott-; a vállába, s olyan hangokat;! hallatott, hogy azt sírásnak és!; nevetésnek is vélhette az em-'i bér. ): Kalas erősködött, hogy ami-j ben fogadtak, a fejenként 50 i korsóban, az mind Cigánynak): jár. Egy éve is elmúlt már!; ennek, de a porció csak nemi fogy, hiszen népes család a!j brigád. Illendőségből naponta-: megiszik három-négy korsó) sört. Nem akar megbántani-: senkit, pedig örömest monda-)j ná, hogy elég már a sörivás-!; ból. Utálja a keserűt. •:
