Heves Megyei Népújság, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-30 / 75. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Két.generáció AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XIV. évfolyam, 75. szám ARA: 50 FILLÉR 1963. március 30., szombat MAI lejqjLfjzjeiiíttJk Tegnap Egerbe látogatott a KGST-országok küldöttségének egy csoportja Az elmúlt tél folyamán a megyében közel 800 embert iskoláztak be traktorosnak. A traktorosjelöltek nagy többsége a termelőszövetkezetekből került ki és a tsz-ek vezetősége irányította őket iskolába. Azóta három hónap telt el és a trak- torosjelöltek egy jelentős része már eredményesen le is vizsgázott, elfoglalhatja új munkahelyét. Ha meggondoljuk, hogy a korábbi években egy-egy • kampónymunka idején a traktorhoz értő munkások százait hoztuk el a bányából, gyárakból, a mezőgazdaságba, akkor az új trak- J torosok munkába lépése [ különös jelentőséggel bír. A I tél folyamán tehát újabb, ' jelentős lépést tettünk afelé, hogy megyénkben megszűnjön a traktoroshiány, hogy a két műszakos munkához is rendelkezésre álljon elegendő ember, hogy szakképzett, vizsgázott traktorosok, üljenek a volán mellett. Januártól március végéig —, tehát néhány hét alatt — újabb 22 traktort kapott megyénk mezőgazdasága, de szinte alig akad olyan hét, vagy tálán nap is, hogy új traktorokat, mezőgazdasági gépeket ne kapna a falu. A most vizsgázott traktorosok tehát néhány nap múlva gépre ülnek és be- líapcsolódnak a termelésbe. Az elmúlt őszről húszezer hold szántaniváló maradt, igy bőven lesz tennivalójuk. Lényeges, hogy a termelő- szövetkezetek elnökei megfelelően kezeljék ezeket az embereket, a vezetőségek gondoskodjanak arról, hogy minden vizsgázott új traktoros gépet, illetve munkát líapjon és hogy módjuk legyen gyümölcsöztetni az elmúlt három hónapban tanultakat. Űj traktorosaink gondoljanak arra, hogy felelősségteljes munkát végeznek a mezőgazdaságban és megbecsülésre, munkájuk elismerésére csak úgy számíthatnak, ha mindig pontosan, lelkiismeretesen teljesítik kötelességeiket. A lelkiismeretes munka és a szorgalom a traktoros legfőbb edényei és csakis ezeknek az erényeknek birtokában vívhatnak ki magúknak munkájúkhoz, foglalkozásukhoz illő tekintélyt. (szalay) Kétszázötven szövetkezeti vezető kétnapos tanácskozása Egerben 41 millióval nagyobb forgalmat bonyolított le a szövetkezeti kereskedelem — Hárman kaptak kiváló földművesszövetkezeti dolgozó kitüntetést Kibővített párt bizottsági ülés / Gyöngyösön A Gyöngyösi Járási Pártbizottság tegnapi kibővített ülésén a tsz-ek és az állami gazdaságok vezető szakemberei is részt vettek. A megyei párt- bizottságot Horváth István, a pártbizottság mezőgazdasági osztályának munkatársa képviselte. Serb József, a járási párt- bizottság mezőgazdasági osztályának vezetője a kenyér- és takarmánygabona, valamint az állattenyésztés fejlesztésével kapcsolatos feladatokról tartott beszámolót, amelynek alapján és a vita után a teendőket határozatokban rögzítette a járási pártbizottság. Tegnap ért véget az a kétnapos értekedet, amelynek keretében a megye földművesszövetkezeti vezetői megtárgyalták az elmúlt év eredményeit, a mutatkozó hiányosságokat, valamint a terveket. Az értekezleten megjelent Ha- vellant Ferenc, a MÉSZÖV igazgatósági elnöke, megjelent és felszólalt Holló Endre, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának munkatársa, valamint több szövetkezeti és szakszervezeti vezető. Elöljáróban Árvái László, a MÉSZÖV kereskedelmi főosztályvezetője a kereskedelem helyzetéről tartott referátumot. Elmondotta, hogy a szövetkezeti kereskedelem az elmúlt évben is jelentősen fejlődött, és 1962-ben 41 millió forinttal nagyobb forgalmat bonyolított le a szövetkezeti kereskedelem, mint egy évvel korábban. Mindezen eredmények ellenére mégsem megnyugtató a helyzet, hiszen Heves megye ezen a téren országosan még mindig csak a hatodik helyet foglalja el. Szólott arról, hogy a végrehajtott árleszállítások helyes irányba terelték a dolgozók vásárlóerejét, és ennek is köszönhető, hogy jelentősen megnöveke- dett a lakosság vásárlóképessége. A vendéglátóipari munkában komoly eredményeket értek el a földművesszövetkezetek, s így az országos versenyben Heves megye az elő! kelőnek számítható harmadik helyre került Akad bőven javítani való a vidéki kisvendéglők munkájában az új esztendőben is. Molnár Ferenc, a MÉSZÖV elnökhelyettese, a továbbiakban a földművesszövetkezetek vagyonvédelmi és gazdálkodási munkáját értékelte. Elmondotta, hogy ebben a vonatkozásban nem érték él jó eredményeket, hiszen növekedtek a leltárhiányok, amely annak a következménye, hogy az illetékesek nem fordítanak gondot a felsőbb utasítások, rendelkezések betartására. Néhány földművesszövetkezetben még a leltárhiány ókát sem vizsgálták ki, hanem azt egyszerűen tudomásul vették. így történt ez Tiszanánán, Gyöngyösön, de más fmsz-boltokban is. A tanácskozás második napján részt vettek a községek helyi ügyintézői, valamint szakszervezeti titkárai is. A megjelentek előtt Havellant Ferenc, a MÉSZÖV elnöke beszélt a szövetkezetek fejlődéséről. Kihangsúlyozta, hogy a gazdasági eredmények mellett különösen jelentős, hogy 1962- ben a szövetkezeti tagok száma a megyében 4000-el emelkedett. Beszédének további részében a vezetésben mutatkozó hiányosságokról szólott, majd hangsúlyozta, hogy a földművesszövetkezetek vezetői teremtsenek gyümölcsöző kapcsolatokat a többi helyi szervvel, mert a közös célok csak vállvetett munkával, egyetértésben oldhatók meg. Kiemelte a tagság anyagi érdekeltségének továbbfejlesztését, a vásárlási visszatérítések kifizetését, valamint a tervszerű munkát. Beszélt arról, hogy a földművesszövetkezetek a jövőben az eddigieknél nagyobb gondot fordítsanak a lakosság igényeinek kielégítésére, a jobb közellátásra. Kedves színfoltja volt a kétnapos értekezletnek az, amikor Mészáros Mihály, a csányi MÉK-telep vezetője, Tornai Mária gyöngyöspatai főkönyvelő, valamint Nagy Gyula, a hatvani FJK dolgozója megkapta a „kiváló földművesszövetkezeti dolgozó” kitüntetést. Rajtuk kívül öt szövetkezeti dolgozót és könyvbizományost oklevéllel és pénzjutalommal tüntettek ki a könyvterjesztési munkában elért eredményekért. A kétnapos tanácskozás végén mintegy 30 szövetkezeti vezető kapott még pénzjutalmat. Szabó Lajos Koszigin fogadta moszkvai nagykövetünket MOSZKVA: Szipka József, jet minisztertanács első elnök- a Magyar Népköztársaság helyettesénél, moszkvai nagykövete pénteken Koszigin szívélyes, baráti bemutatkozó látogatást tett beszélgetést folytatott a nagy- Alekszej Kosziginnél, a saov- követtel. (MTI) Két nappal az I. negyedév vége előtt: 878 vagon szenet adott terven felül az Egeresein Aknaüzemegység — Országos rekord született a 12-es ereszkei fronton Új, fontos kísérlet Eseményekben és eredményekben gazdag negyedévet zárnak le két nap múlva az Egercsehi Aknaüzemegység dolgozói: az első három hónap során napi 9 vagon szénnel termeltek többet a megszokottnál, s napi 100 vagonos termelést értek el. A bányászok helytállására, munkakedvére s lelkesedésére mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy tervüket negyedéves szinten eddig 13 százalékkal szárnyalták túl, s terven felül 878 vagon szenet küldtek felszínre a föld alatti munkahelyekről; a hátralevő napok 14—16 vagonos többlettermését számítva összesen 892 vagonra tehető a túlteljesítés mértéke. Kitűnő, országos — s a bánya történetében egyedülálló — rekord született az egercsehi 12-es ereszkei front balszárnyi fejtésében. Bíró Dudás Károly frontmester csapata napi 1,67 méteres előrehaladást ért el. amely a PZP lengyel páncélkaparós, acéltámbiztosítású fronton ritkaszép teljesítménynek számít (az országos szint 1,10—1,20 m). Januárban 122, februárban 118, s márciusban 110 százalékos teljesítménnyel dolgozott a Bíró-csapat. Űj, fontos kísérlet színhelye lesz a 12-es ereszkei bányamező 4-es szalagvágata: a hagyományos módszerek helyett korszerű módszert próbálnak ki a fronti mellékközet beom- lások megakadályozására! Korábban deszkákat alkalmaztak erre a célra, amely drága és gazdaságtalan volt, folyóméterenként 3,60 Ft.). Most a Tatabányán, s az istenmezei bento- nitbányában már sikerrel bevált, vékony lemezből és drótból készített — úgynevezett bélésrácsot fogják használni, új frontok feltárási munkáinál. A bélésrács-kísérlettel — amelvnek ellőálítosi költsége mindössze 2.50 Ft — sokat várnak az Egercsehi Bányaüzem vezetői. (kyd) Megbénultaut*i>u'Zvorga’om Párosban PÁRIZS (MTI): Immár ötcj- dik hetébe lépett a franciaországi szénbányászok sztrájkja. Több tízezer sztrájkoló pénteken tömeggyűlést szándékozik tartani Lensben, az északi bányászvidék „fővárosában”. Csütöi tökón női küldöttség érkezett Párizsba és a sztráj- Ikoló bányászok nevében levelet akart átadni De Gaulle elnöknek. A küldő' "'"'t azonban az F’vsée-pr!.-v; ’ ej nem engedték az elnök óé, közölték, hogy De Gaulle nem haj- 1 ^rd.ó fogadni őket. Pénteken a sztrájk a párizsi autóbuszforgaJmat bénította meg. Három hatalmas autóbuszgarázs dolgozói 24 őr . s sztrájkba kezdtek. A KGST keretében működő földtani munkacsoport, amely a budapesti konferencián a földalatti vizek készleteinek számbavételével foglalkozott, befejezte munkáját. Az eredményes értekezlet után ma írjál« alá a jegyzőkönyvet, s a befejezés és jegyzőkönyv aláírás közötti időt arra használták fel, hogy meglátogassák a vízföldtanilag érdekes Bükk- vidéket, s annak vízügyi létesítményeit. A Szinva forrás és Miskolc—Tapolca létesítményei után a Bükk-hegység vízföldtani érdekességeit, köztük a felsőtárkányi Sziklaforrást, az egri melegvíz forrásokat, az egri vízmüvet és kútjait, az uszodát, és a strandfürdőt tekintették meg. A csehszlovák, lengyel, német, bolgár, román, szovjet és magyar földtani szakemberek kiránduló csoportját Berakó Ferenc, az Országos Földtani Főigazgatóság vezetője kísérte el bükki kőrútjára. (á) Átadta megbízólevelét a svéd királyság áj követe Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke pénteken fogadta Harry A. M. N. Bagge rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, a svéd királyság új magyarországi követét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese és Gyémánt András, a külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője Harry A. M. N. Bagge követ megbízólevele átadásakor be- < szedet mondott < Dobi István, az Elnöki Ta- < nács elnöke válaszolt a követ < beszédére, < A megbízólevél átadása után < a követ bemutatta Dobi 1st- < vannak a kíséretében megje- < lent diplomatákat Az Elnöki <; Tanács elnöke ezután szívé- < lyesen elbeszélgetett a követ- < tel. i ★ £ Harry A. M. N. Bagge kd'/el í megbízólevelének átadása után 1 a Hősök terén megkoszorúzta > a magyar hősök emlékművét | Az idősebbet Kovács Ágoston, a Mátrai Erdőgazdaság erdökövesdi részlegének ketii-letvezetöje képviseli. 1920-tól járja az erdőt, jelenlegi kerületében pedig 1945 óta dolgozik. Nyugdíjba nyolc évvel ezelőtt kellett volna mennie, de — mint mondja — nem tudja otthagyni az erdőt, a munkatársakat. Ferencz Ottó, az egyik fiatal körletvezető is szívesen fordul hozzá tanácsért. Van mit tanulnia az idős erdésztől. (Kiss Béla felvételei