Heves Megyei Népújság, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-28 / 73. szám
\ 1863. március 28., csütörtök népújság 3 — Hazahozták a fámat. Igaz! Hogy nem fizettem meg? Üresen ment volna úgyis a kocsi. De különben is, nem érdemiek meg én annyit munkám után, hogy a fámat hazahozzák? — Így háborgott az egyik vállalat vezetője, mikor szóvá tették jogtalan gépkocsihasználatát. Ő természetesnek vette, hogy a vállalat gépkocsija kis kerülővel, térítés nélkül hazaszállította tüzelőjét, cíe vajon miként vélekednek az ilyen esetekről általában az emberek? ök is természetesnek veszik-e, hogy míg számukra csak pénzért adnak gépkocsit, addig vezetőjük ugyanezt minden ellenszolgáltatás nélkül megkapja, sőt, még fel is háborodik, ha ezért bírálat éri! Kezdjük talán az említett Vezető érvelésének azzal a részével, amelyben azt bizonygatja, „nem érdemiek meg ennyit munkám után?” Köztudott dolog, hogy nálunk a vezetők nemcsak erkölcsi elismerésben részesülnek, de érdemeiket, munkájukat megfizetik, nem is szűkmarkúén. Ráadásul senki sem azt kéri tőlük, hogy jogos bérüket, természetbeni járandóságukat ne vegyék igénybe, és a túlzásba vitt puritanizmus ostorával csapkodják magukat. Nem! Nem erről van szó. A kérdést inkább kissé megfordítva tennénk fel, érdemes-e? Érdemes-e néhány forintos „haszonért” eljátszani a becsületet, a feddhetetlenséget, ax önzetlen, igazságos, ttsztakezfi vezetőnek járó tiszteletét, megbecsülést? Érd«mes-e? Jó néhány vezető adta már fel magának e kérdést, akik látszólag apróbb ügyekben vétettek figyelmetlenségből, vagy szándékosan az emberek (sokszor túlzott) erkölcsi igényei, követelményei ellen, amelyet vezetőikkel szemben állítottak. Lássuk talán a példákat. Az iskola kerítését kellett " íendbehozni Egerbocson. Az iskola-igazgató többek között édesapját is bevonta e munkába. Ez ugye nem égbekiáltó bűn? Hiszen az idős embernek jól jött e csekély kereset. A faluban mégsem tudtak napirendre térni az ügy felett, mondván: másnak is jó lett volna az a pénz, miért kellett a napszámot „hazafizetni!” Ez az eset nem manapság történt, mégis, az igazgatót a jelölő gyűléseken is csepülték érte, s ki tudja, meddig szerepel még a falu pletykatémái kö■al, akit azért szegeztek a falu jletyká kínpadjára, mert szájad idejében játszott a közösség pénzén vett harmonikán, rsz-elnőkkél, aki néhány bú- ordarabot rakott fel a szövét- íezet autójára, amely a közösség más áruját fuvarozta. Ta- lácstltkárral, aki a falu ügyében igénybe vette a tsz vontatóját, s ezért a közösség „tönkretételével” vádolták. Katonatiszttel, aki gyanútlanul megkérdezte a pártbizottságon, lé- let-e kedvezményesen hízót vásárolni, s ezért protokeió-haj- Oászással vádolták, s ismerek jlyan tsz-vezetőt, akit „azért nem szeretnek", mert feleségét a tsz motorkerékpárjával vitte el kapálni a többi asszony közé. S olyan igazgatót, aki véletlenül elfelejtett fizetni az üzemi büfében, s ezért „összejátszással” gyanúsítják a büfé női alkalmazottjával. Nagy ügyék? Jó részük szinte nevetségesen kis szabálytalanság, mégis hónapokon, éveken át foglalkoztatja a szövetkezet, a gyár, vagy hivatal dolgozóit, s ha még hozzá vesszük — mert ez is igazság —. hogy ezeket az apróbb ballépéseket, cseppnyi jogtalan előnyöket fel is nagyítják, rosszindulatúan magyarázzák, hogy lejárassák a vezetőket, még nyilvánvalóbbá válik: mennyi figyelmességet, önfegyelmet, emberismeretet követel a vezetői beosztás, s az a tény, hogy minden vezetőnek a közvélemény reflektorfényében kell élni, dolgozni, s tisztán állni mindig ebben a nagyon igényes rivaldafényben. Kovács Endre TAVASZI NAGYTAKARÍTÁS (Foto: Kiss Béla) Ülést tartott az egri Járás szövetkezeti választmánya Tegnap délelőtt ülést tartott az egri járás földművesszövetkezeteinek választmánya. Az ülésein Berecz Miklós elnök számolt be a járás szövetkezeteinek elmúlt évi munkájáról. Az elnöki beszámoló ismertette azokat az eredményeket amelyeket a felvásárlási munkában értek el a járás földművesszövetkezetei 1962-ben. Külön kiemelte a burgonya,- és zöldségfélék felvásárlását, amelyből 24 ezer mázsát vettek át, s biztosítani tudták az ellátási nehézségek megoldását. A beszámoló ezután a felvásárló szervek kapcsolatával, a terv-teljesítéssel, a háztáji gyümölcsösök megóvásának problémájával és a kereskedelmi munka értékelésével foglalkozott. Hangsúlyozta; hogy a járás szövetkezetei közel két és félmillió'forinttal forgalmaztak tavaly többet mini az azt megelőző évben. A beszámolót élénk vita követte. § Hurrrá! Sőt: még egyszer hurrá! Münchenben különleges twist-cipőket gyártanak: a talp alá kis golyóscsapágyat szerelnek. Hát nem nagyszerű az emberi elme, hát nem lenyűgöző az a lelemény, amivel az ember minden helyzetben feltalálja magát. Ez a kis golyóscsapágy, ott a cipőtalp alatt, alapvetően megköny- nyíti a twistelési. úgy lehet tőle riszál- ni, talpat dörzsölni, hogy nocsak. Igaz, arról nem ad hírt a fáma. hogy va- 11 on mennyi idő alatt sikerült feltalálni ezt a nagyszerű találmányt, de biztos bű- gyök benne, hogy a twist és a cipő szakemberei sók-sok álmatlan éjszakán át twlsteltek és gyötrődtek, míg végül sikerült e kitűnő és leleményes találmánnyal kilépni a világ közvéleményének nagy nyilvánossága elé. Minden elismerés az övéké, hogy Megteremtették az új embertípust, aki.,. ... a golyóscsapágy hátán is megél, — ha twistről van szó. S ez nagy sző! (~6) «A1 INDULÁS.,/ PILLANATFELVÉTEL EGY Ú) BRIGÁDRÓL Azt mondta a főművezető, hogy olyan fecskendőket gyártanak, amikből még egy darabot sem küldött vissza a megrendelő, márpedig az egri Fi- nomszerelvénygyár orvosi fecskendőit sokfelé vásároljak világszerte. Zömmel a Szovjetunió rendel belőle, de Burmától Törökországig is „ettől félnek” a betegek, ha az orvos injekcióval közeledik feléjük... Most azonban nem annyira a fecskendő érdekel bennünket, hanem azok, akik készítik őket, például a Ságvári Endre ifjúsági exportbrigád, élén Koncz Jánossal. — Tavaly az Április 4. brigádot vezette — mondta Tóth Gábor, a 17-es üzem vezetője. — Kiválóak lettek. Színes fémből például közel 100 ezer forintot takarítottak meg. Az idén történt átszervezés után határozta el az új — Ságvári Endre — brigád, hogy harcot indít a szocialista címért. Kint, a hatalmas teremben folyik a munka, esztergályoz- nak, nikkeleinek, csiszolnak, egy másik helyiségben gyűrűt forrasztanak. Majd mindegyik „munkateremben” ott ül a brigád egy-két tagja. A csiszolók között például Szilágyi Sán- dorné és Csőke Rozália. Mielőtt szóba állnának velem, kikapcsolják a kis villanymotort, ez a szabály. — A hónap elején „álltunk Össze” — mondja Szilágyiné, aki negyedik éve dolgozik a gyárban. — Azt hiszem, nem vallunk itt sem szégyent. »—.„Itt sem?” — Tudniillik, tavaly páros versenyben voltunk, s akkor is jó helyezést értünk el. Rozi második lett, én meg harmadik. — A tanulással hogy állnak? — Magyar Imre gimnáziumba jár, én technikumba, — feleli a brigádvezető. — Kovács Vera meg egyhónapos szak- szervezeti Iskolára megy, Pestre. A többiek szemináriumokra, politikai oktatásokra járnak. — Azt is írja meg, hogy a brigádvezető kiváló dolgozó jelvényt kap! . — Még csak fölterjesztettek — csillapítja a lelkesedést Koncz János, a két kiváló okiévéi tulajdonosa — egyébként Magyar Imrét (esztergályos) is oklevélre terjesztették fel, Szilágyinét meg jelvényre. Itt úgy látszik, nem lesz baj a mozgalom első pontjának teljesítésével, sőt, a második pont, a tanulás sem jelent akadályt az ifjúsági brigád tágjai előtt. Tóth Józsefné „új asszony” (tavaly ment férjhez), gyűrűforrasztók között ül, s egy fémkanállal olvasztott ón-ólom keveréket öntöz- get a fecskendő üveghengere és. a gyűrű közé. — Eddig nem sokat mond* hatunk el a brigádról, hiszen még nagyon fiatalok vagyunk, — mondja lekaparva a hengerről a fölösleges ólomcseppeket, majd megtörli egy ronggyal. — Jó lenne, ha egy „nagyszerű” közösség alakulna ki belőle . Akkor még az első helyet is elérhetnénk! — A brigádtagok között nem történt eddig semmilyen súrlódás, veszekedés? — Egyelőre nem. Vidám emberek, megértik egymást — mondja a brigádvezető. — Igaz, a szervezésnél volt egy kis fennakadás, emiatt vagyunk kilencen, a tizedik, egy lány, még az elején kiesett közülünk. Az indulásra vigyázni kel!. (kátaü) KilencvenSt évvel ezelőtt, IMS. március 28-án született Mskszün Gorkij, a szocialista realista Irodalom megalapozója. Csendes, nyugodt vizű a tó, amelyet körülölelnek az örökös hó borította hegyeik, s a hegyek lábához kertek sötét vonala simul, s vonul le egész a víz széléig. A fehérre meszelt házikók, mintha cukorból lennének öntve. Néznek a partról a vízbe —, és ez az egész olyan, mintha egy gyermek nyugodt, békés álma volna... Kora reggel van még. A hegy lejtőről enyhe virágillat száll. Éppen feljött a nap. A fák levelein és a fűszálakon még csillognak a harmatcseppsk. Mint valami hosszú-hosszú szalag, kúszik az országút a begyszoroson keresztül. Egy kavicshalom mellett szénporos arcú ember ül — egy munkás. Mellén érem díszük. Tekintete komoly, hűvös, de szelíd. Bronzszínű kezei a térdén nyugosznak. Büszke arccal, magasra tartott fejjel néz a vándorra, aki előtte, egy gesztenyefa alatt áll. — Az érmet én, uram, a Simplonnál kaptam... a Simp- lom-alagút munkájánál... Aztán lehajtja a fejét, és simogatni kezdi mellén a csillogó érmet. — Igen... — minden munka nehéz, amíg kedvet nem okoz, de aztán biztatóan hat, ezáltal könnyebbé válik... De mindemellett, nehéz munka volt... Kicsit megbiccentette a fejét és felpillantott a napra. Hirtelen élénkebb lett, kezével a levegőbe csapott, fekete szemei fénylettek. — Sőt, néha egészen félelmetes volt! A föld is megérez néha valamit, nem igaz? Mélyen behatoltunk már a hegy belsejébe, amikor egyik napon igen gonosz fogadtatásban része■ sített bennünket... Éreztük forró leheletét, amely szinte el- állitotta szívünk verését, fejünk nehéz lett és minden csontunk fájt. Aztán kövek zúdultak ránk, és forró víz ömlött a nyakunkba. Igen, ez félelmetes volt... egészen vörösnek látszott a víz is, és apám akkor így szólt: „Megsebeztük a földet, most majd mindannyiunkat eléget, és saját vérünkbe fojt bele. Csak várj!” De ez persze, csak olyan beszéd volt... de, ha az ember mélyen a föld alatt ilyesmire gondol, amikor a viz hangosan robajuk, a vas felcsikorog, könnyen elfelejti, hogy ez csak a fantázia szüleménye, mert ott minden fantasztikus! Kedves uram, mi, emberek, oly. kicsinyek vagyunk, mégis, mi kavarjuk fel az égig nyúló hegyek belsejét! Kell, hogy az ember mindent lásson, hogy ezt megértse! Kell, hogy lássuk a mi gépeinket, de kell az is, hogy lássuk a hegy komor arcát és belsejében halljuk a nyomasztó robajokat, és alljuk azokat a robajokat is, amelyek a robbantásoknál úgy angzanak, mint az őrültek kacagása... . MAKSZIM GORKIJ: KI ALAGÚT Egy pillantást vetett a kezére, megigazította kitüntetését a kék munkás zubbonyon és felsóhajtott: — Az ember megérti, hogy dolgozni kell... — folytatta. És igen, uram, a kicsi ember legyőzhetetlen hatalom, ha jó! csinálja a dolgát. És higgye el, ez a kicsi embermanó mindent teljesíteni tud végül, amit csak akar. Apám előbb nem akarta ehínni, hogy lehetséges: keresztülfúmi egy hegyet... átfúrni egyik országból a másikba: „Ez ellentmond az Isten akaratának, aki az országokat elválasztotta egymástól... Látni fogjátok, hogy az Isten anyja megtagadja segítségét...” mondogatta. De tévedett, mert a Madonna amellé áll, akit szeret Később sokat gondolkodott még ezen apám, és végül már erősebbnek és nagyobbnak képzelte magát a hegynél, de sokáig tartott, amíg ide jutott... „Isten gyermeke...” volt az apám kedvenc szavajárása... mert jó ember és istenfélő ember volt Igen, így mondta: „Isten gyermeke, nem szabad a föld ellen harcolni... Bosszút fog állni a sebért, amit az ember rajta üt és ő marad a győztes... Meglátjátok!” Halkan felnevetett, és két kezével megsodorta bajúszát — Ügy történt, hogy minél beljebb haladtunk, annál forróbb lett az alagútban, annál több munkás betegedett meg és rogyott össze. Éjjel pedig lázálmában ide-oda hánykolódott a barakkban ... Nyögtek ezek az emberek és valami rémület gyötörte őket, kiugrottak az ágyukból... „Nincs igazam?” kérdezte apám, aki egyre erősebben köhögött, tompán és aggodalommal teljesen esengett. „Nincs igazam? A föld legyőzhetetlen!” Végül ágynak dőlt, hogy soha többé fel ne keljen, ő erős ember volt, több, mint három hétig küzdött a halállal, makacsul, panasz nélkül, mint egy férfi, aki ismeri saját erejét és értékét. „Bevégeztem a munkát, Pauló...” szólott hozzám egyik éjjel. „Figyelj ide, és térj vissza házadba... Segítsen a Madonna!” A mesélő felállott, egy pillantást' vetett a hegyre, úgy nyújtózkodott, hogy csontjai megropogtak. Azután tovább beszélt — De aztán hirtelen megfogta a kezemet és azt mondta nekem: „Pauló! Én mégis hiszem, hogy sikerülni fog! Mi és a többiek, akik a túlsó oldalról jönnek, a hegy belsejében találkozni fogunk. Hiszed te ezt? „ Be kellett vallanom, hogy hiszek ebben. — Jól van, fiam! Ügy kell ennek lennie, mindenben hinni kell, amit az ember csinál, hinni benne, hogy ez jól végződik... Kérlek téged, fiam, ha elérkezik az a pillanat, amikor az emberek a hegy belsejében találkozni fognak, gyere el a síromhoz és mondd: Apám, beteljesedett!" — Megnyugtatta, hogy megígértem neki... öt nap múlva meghalt. Két nappal halála előtt arra kért engem és a többieket, hogy őt az alagútban azon a helyen temessük el, ahol ő dolgozott. — És tizenhárom hét múlva találkoztunk a hegy belsejében, mi, és azok, akik a túloldalról jöttek... Féktelen, veszett nap volt ez. Uram! Amikor mi ott a föld alatt, a sötétben hallottuk a túloldalon dolgozó munkásokat, a kopogást, kopácsolást, pedig nehéz sziklatömegek választottak még el egymástól... De akkor győzelmi mámor ragadott el minket és dolgoztunk, mint valami gonosz szellemek, mintha testünk se lenne, anélkül, hogy bármi fáradságot éreztünk volna! Föl- ségesebb volt, mint egy ünnepség fenn a napfényben! Becsületemre mondom! — Mi valamennyien oly jók és becsületesek voltunk, mint a gyermekek... Ah, ha tudná, mily erős és kibírhatatlan nyomorúság, ott a sötétben, a föld alatt, ahol hónapokon keresztül eltemetve él az ember, mint a vakondok, és nem találkozik senki mással, csak akikkel együtt dolgozik...! Elbeszélése közben egészen tüzbejött. A vándor mellé lépett, mélyen a szemébe nézett és folytatta, de most már halkabban és vidáman. — Amikor végre az utolsó kővágat is át lett törve, egy fáklya vörös fénye lángolt fel a nyílásban és örömkönnyektől és izzadságtól átitatott, feketén barázdált arc vált láthatóvá, amit még1 több ilyen arc és fáklya követett... győzelmi kiáltások, hangos örömlárma hangzott... Ez volt a legszebb napja életemnek! Ha erre emlékezem, érzem, hogy nemhiába éltem! Ez igazi munka, szent munka volt! Mondhatom önnek, uram! És amikor az alagútból kiléptünk a szabadba, sokan közülünk lehajoltak a földre és csókolták, és sírtak... Valódi mese volt az! Igen, uram, csókolták a földet, és a legyőzött hegyet: ez volt az első nap, amikor megértettem, mit jelent a föld nekünk, és olyan szeretettel üdvözöltem, mint egy hűséges asszonyt... — Természetesen, elmenteni apám sírjához, bár tudtam, hogy a halottak nem hallalak. De igen, odamentem, mert kell, hogy az emberek kívánságát tiszteljük. Különösen azo- két az emberekét, akik értünk éltek és dolgoztak és nem szenvedtek kevesebbet, mint mi. Nem igaz?! Ezért mentem el a sírjához. Lábammal dobbantottam a "földön és ezt mondtam: „Apám, elintéztük! Az emberek győztek! Teljesítettük a munkát, apám!” ' Fordította: ANTALFY ISTVÁN zött ennek a néhány napszámnak az ügye. Tudott dolog, hogy nálunk is a közvélemény reflektortüzében állnak a vezetők, lettlégyen beosztásuk akár a legalacsonyabb is, akiknek nagyon szigorúan bírálják el az emberek, számukra jelentéktelennek látszó ügyeket is. Az egyik tsz elnökhelyettese, — ki rengeteget fáradozik a közösség boldogulásáért, s ezt közmegbecsüléssel honorálták a falu lakói — útközben elvitt egy zsák terményt darálni a szövetkezet általa használt homokíutóián. — Arra jártam, gondoltam, elviszem az árpát, — de másnak is megtettem volna ugyanért. — Így vélekedik az ügyről az elnökhelyettes, ám a falubeliek másképp látják. Azt mondják: „Nekünk 20 forintot kell fizetni egy helyi fuvarért, az elnökhelyettes meg ingyen viheti a darálóba terményét.” Húsz forintot ért ez a fuvar, vagy talán annyit sem, s mégis ezzel az apró ballépéssel a rosszindulatú támadások egész lavináját zúdíttatta magára. Megérte? Szándékosan csak apró vétségeket sorolok itt, hogy még jobban érzékletessé váljék, hogy Ilyen esetekben is menynyire rossz hatást vált ki a vezetők könnyelmű cselekedete, figyelmetlensége, amely ugyan csekély anyagi előnyt biztosít számukra, de annál óriásibb erkölcsi kárt. Beszéltem olyan párttitkárVezetők — reflektorfényben
