Heves Megyei Népújság, 1963. február (14. évfolyam, 27-49. szám)

1963-02-17 / 40. szám

1963. február IT, vasárnap NEPÜJSÄG 3 Qlwe.le.re. Zárszámadás után Ostoroson Egy svájci gyáros speciális cigarettatár­cát hoz forgalomba azok számára, akik, ha leszokni nem is, de az elszívott ciga­retták számát csök­kenteni akarják. A tárca óraműre dolgo­zik, s csakis akkor nyílik ki, amikorra tulajdonosa jó előre beállította. Bárki be­láthatja, hogy okos és elmés talál­mány ez a svájci tárca, mert ha meg­gebedek egy cigaret­táért, akkor sem nyí­lik meg a szezám, csak óránkint, — ha óránkint, vagy két­óránkint, ha ennyi időre állítottam be... Rendkívül okosak ezek a svájci gyáro­sok. Nekem soha nem jutott volna ilyesmi eszembe. S ha eszem­be is jutott volna, akkor se az, hogy óránkint egyszer nyíl­jon a tárca, hanem percenkint... Nem tárcára kell óramű, kedves uram, semmi­képpen sem az órára! Rám! Belém! Hogy napjában csak tízszer nyúljak a cigarettá­ért ... S akkor akár be se csukódjon az a tárca. 1-6) Van már apám, és anyám „A mi anyánk, a mi apánk, a hazánk! A kissé szűk, a kinti ködtől félhomályos fo­lyosón úgy virítanak a piros betűk, mintha újból és újból vitába akarnának szállni a kétkedővel: pótolhatja-e a ha­za az anyát, akitől az első szót, az apát, akitől az első hintáz- tatást kapja'a gyermek. A név hivatalos: József At­tila Fiúotthon. Lőrinci. A la­kók ' negyvenen, 14—18 éves fiúk. A sorsok megdöbbentőek. Szétzüllött családok, soha nem volt családok útszélre vetett hajtásait próbálja itt a „haza” sudár fácskává nevelni a min­den titkok titkával: a munká­val, a megértéssel, az emberi szeretettel. — Most már tizennyolc éves vagyok. Elkerülök innen. Soha nem tudhatom meg, hogy volt-e nekem is anyám? — a kérdést N. István tette fel. A választ az otthon kereste meg, munkásokkal hamar megtör­tént a baj — és ha el is men­tek másfelé dolgozni, a statisz­tikát, amely a távozók balese­tét is rögzítette, nem vitték ma­gukkal. Véleményünk az, hogy ez a magyarázat nem elégíthet ki senkit, a baleseti helyzeten változtatni kell. Nem, nem a munkavédelem fogyatékosságai okozzák a baleseteket — az emberekben van a hiba. A szo­cialista brigádok sokat tehet­nek azért, hogy változtassanak a jelenlegi helyzeten. Félezer „fehér" műszak Havas a táj s még hermelin­fehérben pompáznak a Mátra hegyvonulatai, a telepet övező dombok. Kemény s nehéz mun­kát végeznek az emberek, akik vagonokat raknak, sarolnak, máglyáznak s a „milliomosgé­pet” etetik, a nagy teljesítmé­nyű „hossztoló’-méretező ma­sinát. Fahasábok puffannak a földön, havasak-jegesek; gyors markolásokkal emelik levegő­be, rakják csillekocsikba. A leghidegebb napokon is helytálltak a fatelepi munká­sok, hogy bányafával lássák el az altárót (a szénhiány miatt ez is besegít!) s a rózsái IX-es aknát. Helytálltak az erőműi szénrakodónál is, mikor vasár­napi műszakokban termeltek a bányászok; és helytálltak itt — a fatelepen. Hóval és hideggel dacolva. — Majd félezer műszakot hólapátolással töltöttek, hogy ■ szabaddá tegyék a munkateret : — mondja Wämser üzemvezető búcsúzóul. l Megálltak a nehéz próbát. Erős szél táncol a máglya- | halmok között, lezúdul a mát- ; rai hegyoldalakon, s már a ta- L vasz üzenetét hozza. Fejünk j felett az ég ólomszürke és ! kövér felhőkkel van tele. S . ki tudja, hányszor kell még l keményen megmarkolni a la- 5 pátnyelet... i Pataky Dezső munkát időre befejezett; s az 5 millió 328 ezer forintos terv­ből mindössze csak 20 ezer fo­rint értékű munka elvégzésé­vel maradtak adósak. Mindez csak apró szépséghibának ró­ható fél, hiszen olyasmit ta­kar ez a 20 ezer, mint az ecsé- di külszíni bánya kerítésének lefestése, különböző betonozá­si munkák, melyeket a rend­kívüli fagy miatt kellett elha- lasztaniok erre az évre. Csinosodtak, szépültek a te­lepi lakások, a telep parkjai. Hárommillió 716 ezer forintot költöttek a belső karbantartá­sokra, parkok, vízvezetékek gondozására — a bányászok nem kis örömére, büszkeségé­re. S az idén újabb lakások csinosítása, szépítése került az építészek tervébe. fr Újítások, balesetek Szándékosan és nem vélet­lenül került egymás mellé ez a két szó. Mert hiába szépek, dicséretesek az üzem eredmé­nyei, nem ártana egy kis újí­tás arra sem, hogy az üzem baleseti statisztikája elégedett­séget adjon. örömmel írom ide, hogy 1962-ben 11,1 százalékkal emelkedett az egy főre eső termelési érték (az építészetnél ' 21,5 százalékkal!), s azt is, hogy ; megnőtt az emberekben az újí- i tási kedv, az első fél évhez : viszonyítva több mint 50 szá- [ zalékkal emelkedett az elfoga- ( dott újítások száma, az újítá- . sok gazdasági értéke — de a baleseti statisztikával ezt nem tehetem, 240 műszak ment ve- , szendőbe azért, mert az embe- ; rek még mindig figyelmetle- ■ nek, vigyázatlanok, s nem elég ! körültekintőek. Igaz, ha az okok gyökerét ’ kutatjuk, hamar rálelünk a magyarázatokra! Csalt röpke, futó pillantást kell vetnünk a létszámnyilvántartás adataira: az üzem munkásainak száma 520; 1962-ben érkezett 318 új munkás — és eltávozott 439!!! (Ez a nagyfokú hullámzás az altárónál kialakult rendkívüli i körülmények következménye i volt) Az új, s gyakorlatlan Akik megálltak a nehéz próbát A petőfibányai szállító­szolgáltató üzem irodájában cigarettafüst gomolyog, az üzemi vezérkar s a tröszt, a területi szakszervezeti bizott­ság küldöttei, hat-nyolc em­ber tanakodik, vitatkozik, ér­vel és mérlegel. Írógép bil­lentyűi kattognak, s az elmúlt év munkaversenyének ered­ményei, tapasztalatai gyűlnek a jegyzőkönyv „flekkjein”, világos, szabatos mondatok­ban a szocialista vetélkedés analízise. — Elkészültek az -ez évi munkafelajánlások is — mondja Wämser Gyula, üzemvezető, a tanácskozás végeztével. — A szolgáltatá­si termelési, értéktervek 5 százalékos túlteljesítését vál­laltuk, 178 ezer forint érték­ben. Tavaly sem vállaltak többet a dolgozók, de a pártkong­resszus tiszteletére, novem­ber 15-ig, beváltották adott ígéretüket, s ezt az összeget, a 178 ezer forintot, még fel is kerekítették év végéig 39C ezerre. 1 Százalékok és forintok Akár egészében, akár rész- Jeteiben vizsgáljuk az üzen: 1962. évi munkáját, a kép egy­aránt megnyugtató: vállalt í százalékos túlteljesítésüket meg- duplázták, 105 százalék helyed 111,1 százalékot értek el. É: nem akármilyen módon, meri például műszakfelhasználásul alatta maradt a száz százalék­nak, s a létszám is kevesebt volt, mint a megengedett Egyéb minőségi és gazdaság mutatóikat is kedvezően alakí­tották: a tervezett 96,3 százalé­kos költségszint helyett 86 szó zalékos ráfordítással dolgoztak s ugyanakkor, mikor a bér­alapot csak 95,2 százalékig használták fel — a műszak bérek 1,1 százalékkal emelked tek. Ma átlagosan egy-egj munkás 2 forinttal keres töb bet műszakonként* mint ko tábban. Csinosított lakások — milliókból A szállító-szolgáltató üzen építészeti részlege mindéi tizennyolc év Után. N. István­nak volt anyja, s majd két év­tized után apa is került... K: Józsefnek, R. Györgynek kinyomozhatatlan a szárma­zása. Csak biológiai törvények igazolják, hogy mindkettőjük­nek valahol és valamikor volt anyja és apja is. Most csak ők vannak. patkó igazgató leveleket •*- mutogat, ezeket a soro­kat az itt nevelt és innen el­került, most már felnőtté érett emberek írták a nekem rideg­nek tűnő, de nekik otthont je­lentő falak közösségéhez. — Tíz unokánk van... Bi­zony. Többszörös nagyapák va­gyunk — mondja és óvatosan, mint valami pedagógiai doku­mentumokat, rakosgatja visz- sza a leveleket. Mert valóban dokumentumok ezek, hogy a haza, ha ringatni nem is, ha ölelni nem is, ha könnyeket puha kézzel letörölni, a felseb­zett térdet bekötni nem is tud, — de nevelni, embert nevelni ezerszer jobban, mint a meg­gyötört palánták egykori gon­dozói. .. H. Gyula üldögél most ve­lem szemben, seszínű haja homlokába hull, csendes, sze­rény beszédű és igen értelmes fiú. Csak éppen nem néz ki 16 évesnek... Évek óta az állam, vagyhogy a „haza” neveli... — Az én mostohaapám? Még a saját gyerekeit sem szereti« Üti, veri őket, édesanyámat is... Engem nem ütött meg soha, mégis megszöktem. Nem bírtam nézni már, tetszik tud­ni, s borzalmas volt, hogy csi­nálni sem tudtam semmit. Itt jobb, sokkal jobb lesz... Mű­szerész akarok lenni — néz az igazgatóra, teljesülhetnek-e itt a vágyak... — Hát, ahhoz tanulni kell, fiam... — Tanulok én, igazgató bá­csi... el akarom végezni a gimnáziumot... Csináltam ' már detektoros rádiót is — lel­kesedik fel, aztán gyorsan el­hallgat. Ügy érzi, nem illik a hencegés... A másik fiú is vézna, na- gyón csendes, barna szeméből olyan mély keserű­ség néz rám, mintha egy na­gyon sokat szenvedett, öreg ember tekintene a számára érthetetlen világra... — Anyagi okok miatt — mondja S. Anti... — Anyagi okok miatt — mondja harmad­szor és negyedszer, mikor kér­dem, miért került állami gon­dozásba. — Az apám 64 éves éjjeliőr, az anyám is túl van az ötvenen, nem is egészséges. Ezért... Érzem, hogy nem igaz, de kamaszodó gyerek könnyei nekem is nagyon tudnak fájni. Hallgatunk egy pillanatig, az­tán maga sem tadja hogyan, de kiböki... — Édesanyám nagyon vá­gyott a gyerekei után... Az első házasságból valók után... Elment. — Elbúcsúzott tőled? — Igen... —Miért nem mondtad, hogy vigyen téged is, vagy miért nem kérdezted meg legalább, miért nem visz? — Nem kérdeztem... — Tudtad, hogy úgyse visz? Hallgat... — Ne kérdezzem? — Ha nem muszáj... S. Anti pilóta akar lenni. Magasra szállni és a végtelen­be. Talán ott fenn, a felhők felett senki sem látja, amint anyját siratja legkisebb fia. — Rakoncátlanok voltunk — ezt adja magyarázatul V. Pál, 17 éves, Hajdú megyei fiús akinek a bátyja most került haza, éppen ebből a fiúotthon­ból... — Meg a tanulás sé ment. Azért kerültünk* bá­tyám is, én is ide... — És édesanyád meglátogat néha? A kishúgom. Anyám soha. Nem szeret bennünket... — Biztos, hogy nem szeret? — Akkor itt lennék? — kér­di vissza kegyetlen logikával..* —- És te? — Édesanyám. Kell szeret­nem.^* t1 s mehetnék végig szobá- kon, gyermekeken — sorsok és tragédiák, amelye­kért egy, vagy esetleg két em­ber felelős. Néha úgy, hogy az elemi gondozás állati ösztönét is számon lehetne kérni a szü­lőktől, néha úgy, hogy az em­beri értelmet. B. Zoltán elvált anyja az erkölcsrendészet is­merőse. K. Péter szülei jól ke­reső, pozíciót bíró emberek, alak heti száz forint zseb­pénzzel gondolták' letudni a gyermeknevelés pénzben soha ki nem mutatható munkáját. S jönnek a gyerekek, ha nem is sokan, de jönnek minden évben, hogy amit nem tudott* nem akart az anya, az apa, azt megtegye a „haza”: embert ne­veljen fiából... Hogy nem mindig sikerül? Hogy akad egy-kettő, aki már menthetetlen? Akinek lelkét olyan vastagon lepte be- a szenny, hogy itt a pedagógia már tehetetlen? Ezért az ott­hont hibáztatni könnyű,- de na­gyon igazságtalan dolog lenne. Szakmát, munkát, tudást, kö­zösségi érzést, az élet szerete- tét, szépségeinek megbecsülé­sét plántálják itt a szívekbe... S arról ki tehet, hogy akad olyan, akinek a szíve már csak egy ritmikusan mozgó izomtö­meg ... Ezek a gyerekek már nem tudtak sírni 'sem ... 17 zeket a gyerekeket meg* , J tanítják itt mosolyog­ni... Megtanítja őket érré anyjuk, apjuk: a haza! ­Gyurfeó Géz» Szabad ideje jóformán alig van, munkája teljesen leköti idejét. Szenvedélye? Nagyon szereti a labdarúgást, ha mód­ja van rá, minden mérkőzést megnéz. Nem dohányzik, sze­reti a társaságot, és szenvedé­lyes újságolvasó. Boldog csa­ládi életet él. Felesége, — aki­nek az apja baloldali bányász volt, s akit 35 éves korában ra­gadott el a beomló bánya — megértő, sokat segít férjének, sokat vállal férje munkájából. Amikor meghallotta, hogy fér­jét képviselőnek jelölik, nem lepődött meg. Érthető! Hiszen ő látta legjobban, mennyit fá­radt, munkálkodott eddig is élete párja, s 18 évvel a felsza­badulás után ő is, mint olyan sokan mások — természetesnek veszi, hogy bányász, vasas, vagy szövetkezeti paraszt kép­viseli az ország népét a Parla­mentben. Lánya tavaly érett­ségizett, jelenleg a tanácsnál dolgozik, és jövőre egyetemre készül. Nagyon büszke édesap­jára, és külön öröm számára: február 24-én szavaz életében először, és a jelöltek között ott van az édesapja is. ★ Ennyit a választói nagygyű­lésen elmondott szűk szavú életrajzhoz. És összefoglalásul álljanak itt annak az idős apci néninek a szavai, aki Tiliczki József házához kalauzolt: — Jóska nagyon rendes em­ber, nagyon szereti mindenki a faluban! Papp János A VÁLASZTÓK ELŐTT: Kiegészítés egy életrajzhoz felét a bányában töltötte. Halk szavú, szívós ember. Azok kö­zé tartozik, akik keveset be­szélnek, de sokat tesznek. Ré­szese volt az elmúlt évek nagy munkaversenyeinek, s hogy a jók között is a legjobbak közé tartozik, kitüntetések, jelvé­nyek, oklevelek, jutalmak bi­zonyítják. Jelenleg egy szoci­alista brigád vezetője. Kilen­cen vannak a brigádban, nyolc év alatt kovácsolódtak össze, ismerik egymás gondolatát is. Mondani sem kell, hogy a bri­gád tagjai nagyon örülnek ve­zetőjük képviselőjelölésének, egy kicsit a saját maguk meg­tiszteltetésének is tartják ezt a nagy bizalmat. A bánya, sok energiát, erőt kicsikar az emberből. Tiliczki József azonban erősebbnek bi­zonyult a természetnél ebben a küzdelemben. Ereje, akarata, energiája, a föld alatti csatáro­zások után maradt arra is, hogy a föld felszínén is csatát vívjon. S ez talán még nehe­zebb, — az emberi gondolko­dás megváltoztatásáért folyt és folyik itt a harc. Volt pártveze­tőségi és pártbizottsági tag. A pártoktatásokon a marxizmus! ismertette meg bányásztársai- vaü, 1957 elejétől pedig Apcon, mint községi párttitkár tevé­kenykedik. Eddig egy bánya, egy brigád és egy község gondjaiban osz­tozott, ezután az országgyűlés­ben, az ország gondjaiban, fe­lelősségében is osztozni fog. ★ Végezetül néhány „intimi­tás” TSBczki József életéből megmutassam: kire szavaznak február 24-én! ★ Apcon, a Sza­badság utca 46. szám alatt la­kik Tiliczki Já­nos, a képvise­lőjelölt édes­apja. Hetven­hat éves, bete­geskedő — hol felkel, hol fek­szik már —, az élettől alaposan megviselt, volt bányász. Amíg erővel bírta, kő­bányában dolgo­zott, de most már évek óta a nyugdíjas bányászok életét éli. Tiliczíki János bácsi szavazott a 30-as években is. Behívták a kőbányászokat a községhá­zára, „megvendégelték” őket egy kis kolbásszal, néhány po­hár borral, és választhattak: csendőrszázados, vagy kegyel­mes úr legyen-e képviselő­jük!? Tiliczki János nem sza­vazott arra, akiinek a főjegyző korteskedett, és akinek a bo­rát megitta — elbocsátották: a kőbányából. Nem „dolgozott meg” a pohár borért, nem hálálta meg a főjegyző ven­dégszeretetét, és a főjegyző törlesztett. Tiliczki bácsi fia, a petőfi­bányai vájár, most képviselő- jelöltként indul a választáson. És Tiliczki János, az idős, rok­kant bányász, most vérére, fiára szavaz. ★ Huszonhat év a bányában hosszú idő. Tiliczki József kép­viselőjelölt életének több mini Fiatalos arcú, ősz hajú, szür­kébe öltözött férfi kapja meg a szót a választási nagygyűlés elnökétől. Feláll, s az első pil­lanatban kissé zavartan kezdi a bemutatkozást: bányász va­gyok, itt, a szomszédban, Pe- tőfibányán dolgozom 1937-től. Bányász volt az apám, s a bánya a mindenem nekem is. * A hallgatóság — mintegy 300 bányász — érdeklődve, mond­hatnám úgy is, kíváncsian né­zik, hallgatják az előadót, aki bányász, olyan ember, mint ők, akit képviselőnek jelöltek, s aki, ha megválasztják, feb­ruár 24-től őket képviseli az országgyűlésben. S mert na­gyon szűkszavú volt Tiliczki József petőfibányai csapatve­zető vájár, képviselőjelölt be­mutatkozása, hadd egészítsem ón ki életrajzát, hogy kielégít­hessem a választók kíváncsi­ságát, s ha vázlatosan ist,

Next

/
Thumbnails
Contents