Heves Megyei Népújság, 1963. február (14. évfolyam, 27-49. szám)

1963-02-01 / 26. szám

1963. február 1„ péntek

NEPGMSAG .

3

A szövetségi politika a választásokban

A z utóbbi évek politikai életében egyetlen egy új jelenség, új kategória sem kevert olyan viharokat, mint a meghirdetett szövetségi politika. Szenvedélyesen magyarázzák, népszerűsítik ezt a politikát a lapok, rendszeresen beszámolnak új eredményeiről — és problémáiról. Mert problémái vannak, ezek teszik indokolttá a szenvedélyes kiállást. — És ok és alkalom is adódik a kiállásra: mert nem mindenütt értelmezik helyesen, nem mindenütt gondolkoznak a szövetségi politika jegyében, szellemében.

Nemrégiben egy ankéten vettem részt, és az első felszólaló élénken kifogásolta, hogy az ezerkilencszázötven- hatos ellenforradalmi cselekményeik miatt elítélt írók ismét alkotnak, ismét írnak. Az előadó magyarázgatla, hogy a szövetségi politika azt is jelenti, hogy a tegnapelötti, vagy tegnapi (nem használta ezt a szót: ellenség), „szembeálló” — ahogy ő foglmazott

— ma velünk halad, velünk tart, ha ó is úgy akarja, — s ez vonatkozik nemcsak a volt kulákra, a volt tőkésre, a gróf gyermekére, hanem az írókra is. A felszólaló „általánosságban” egyetértett a szövetségi politikával, de amikor konkrét alkalmazására került volna sor: csődöt mondott a politikai érzéke. Legjobb esetben is azt konstatálhattuk: csődöt mondott, valójában többről van szó: nem találta meg, ennek a politikának tett-fedezetét. Nem vitatkozik vele, nem támadja meg, amikor „csak” az elvről van szó, de amint megvalósítják: értetlenül áll vele szemben. Az értetlenkedés nemcsak abban mutatkozik, hogy — miközben szavakban elismeri a szövetségi politika helyességét — politikai érvekkel is megpóbálja alátámasztani, álláspontját megtoldja irodalmi, etikai érvekkel is.

— Aki egy eszme mellett letette a garast, az legyen hü hozzá. — Ez mindenesetre tiszteletet parancsoló nézet, és olyan ideális kívánság, amelyet, ha nagyon következetesen be akarnánk taartani, alaposan meg kellene „ritkítani” fegyvertársainkat. — Ezen az alapon például Thomas Mannt sommásan elutasíthatnánk, hiszen a nagy német író fiatalkoréban — és nem is színvonaltalan műveiben — kiállt a német militarizmus mellett.

Ritkán burkolódzik a szövetségi politikával szembeni értetlenség irodalompolitikai „köntösbe” —, s akkor sem valami különleges irodalmi, irodalomszervezési koncepción nyugszik: egyszerűen megjelenési formája ez a téves nézeteknek. Mégpedig azért, mert

— úgy érzik néhányan — az ilyen jellegű kifogások hangoztatása kevésbé veszélyes, mint taggyűlésen, vagy falugyűlésen felszólalni, kiállni egy — a település életével szorosabban összefüggő, s a szötennl azt is, amiről úgy érzi — úgyis jóvátehetetlen?

A humanizmus szellemében mit tehetünk? — Azt, amit a szövetségi politika is „előír”: meg kell ragadnunk az író kezét, ha az elfogadta a miénket.

A szövetségi politika és a humanizmus... A szövetségi politikáról vitatkoztunk nemrég, egy szakszervezeti bizottsági titkárral. A titkár, jó ötvenes, derék, tehetséges, kipróbált harcos. Panaszkodott, hogy „már fent is baj van”. Hiába írtak az egyetem rektorának, mégis felvették a tíz évvel ezelőtti botrányos panama miatt elítélt ügyvéd mindhárom gyermekét. Az egyik mérnök lesz, a másik agronó- rhus, a leány pedig tanár. — Ugyan, milyen tanár lesz belőle? — De ez még nem minden — folytatja —, mert az ügyvéd felesége is tanítói állásba ment — jóllehet húsz év óta nem tanított. — Ezt az állást is a tiltakozásunk és figyelmeztetésünk ellenére tölti be. — Mi mindenesetre szóltunk az illetékeseknek...

Szóltak, és az illetékesek — nem ismerem részletesen az ügyet, de azt hiszem, helyesen Jártak el,'nem hallgattak a figyelmeztető szóra.

Mert az egyetemi felvételnél az eddig megszokott származás szerinti megkülönböztetés eltörléséről nemcsak a kongresszuson kell beszélni, az nemcsak az irányelvekben „mutatott jól” — hanem a valóságban is azt szolgálja, amit a szövetségi politika: az egységes, szocialista nemzet kialakítását, amelyben senki sem reked kívül a jog — ez esetben a művelődési jog — bástyáin, elődei miatt. Ha valakit tehetsége képessé tesz arra, hogy a nép erőfeszítéseit a tanári katedrán, a tervezőasztal mellett, vagy az új talajjavító módszerek kidolgozásával segítse: miért ne fogadjuk el ezt a segítséget? Miért ne engedjük meg valakinek, hogy olyan munkára készüljön fel, amelyet majd kedvvel végez? Ez a politika nemcsak humanista, emberséges az éppen „érintettekkel” szemben, de reális politika is: értékesebb segítséget tud adni, színvonalasabb, jobb munkát végez az, aki a mi lehetőségeink között, a társadalom támogatásával — a saját álmait is megvalósítja.

üs az ügyvéd felesége ta- ■Lí nítónő. — Miért taníthatja ő a mi gyerekeinket? Vajon, mire tanítja? — aggodalmaskodik tovább, és amikor megkérdezem tőle: talán el kellene venni az oklevelét, vagy mit kellene tenni? — hirtelen nem tud válaszolni. Miért él „eleve” azzal a gyanúval, hogy rosszra tanítja a

gyerekeket? Csak azért, mert húsz évig nem tanított? Mert húsz évig nem is volt ráutalva, vagy talán nem is tudott volna munkát vállalni a család miatt? És ez elsősorban azért megbotránkoztató, mert „annak az ügyvédnek” a feleségéről van szó, aki tíz évvel ezelőtt...

Talán helyezzük szociális otthonba, vagy utaljunk ki neki rendkívüli segélyeket, mert valamiből meg kell élnie? Valahogy csak el kell tartania magát? Ha ezt teszi, miért ne tehetné olyan munkával, amelyhez ért, amelyet szívesen vállal, — és amire a társadalomnak nagy szüksége van, gondoljunk csak a pedagógushiányra, a képesítés nélküli nevelőkre. A művelődési osztály helyes intézkedése, amelyet a titkár figyelmeztetése ellenére hozott —, hogy alkalmazta a tanítónőt., — a humanizmus mellett, kidomborítja a szövetségi politika másik oldalát is, hogy tudniillik reálpolitikáról van szó, a tényekkel, az igényekkel számol, azokkal számolni tudó politikáról.

És ha ez az asszony jól végzi munkáját, megállja helyét az iskolában, bizalommal kérik ki véleményét a szülők, a kollégák: bekerülhet-e a tanácsba? Ha a jelölő gyűlésen felmerül a neve, sikerrel támogathatja-e az, aki szívesen látná őt a község választott vezetői között? Meg tudná-e győzni a kerület közvéleményét arról, hogy a szövetségi politika bátor alkalmazásúval összeegyeztethető ennek a pedagógusnak a tanácstagsága?

Vagy: beválaszthatják-e azt a tsz-gazdát a tanácsba, aki nemrég került be a szövetkezet vezetőségébe, de amikor szóba került a neve, hogy rá lehet bízni a szőlőtermesztést, többen suttogni kezdtek: „Ennek az apja majdnem kulák volt”. Lehet-e tanácstag, ha szorgalmával, helytállásával, bebizonyította, hogy képes segíteni a termelőszövetkezet fejlődését?

Néhány részletkérdése ez csak a szövetségi politikának, de ezek a választási munkákban, a választási agitádók során előtérbe kerülnek: és meg kell válaszolni rájuk. Fel kell készülni a legkülönbözőbb problémák megválaszolására: amelyek esetleg nem is mint kérdések merülnek fel, hanem mint tényekkel, mint kész helyzetekkel kell számolni velük.

A szövetségi politika nem a választási „kampány számára” és idejére „készült”. De a választási munka, a választások előkészítése fokmérője lehet annak: a szövetségi politikát mennyien és mennyire tették magukévá az egyszerű emberek és a vezetők.

Krajczár Imre

■ b n mm *1

Füttyosok . . •

Azt hiszem, Hacky Tamást,

a. televízió Ki mit tud-rnűsorá- ból ismert füttyöst, nem kell külön bemutatni. Azóta vieg- járta Finnországot, mint a VIT egyik részvevője, és több várost is bejárt az országban műsorával. Egerbe is ellátogatott és a városi KlSZ-bizottságon találkozott Heves megyei konkur- rensével, Zbiskó Lászlóval, a 17 éves villanyszerelő tanulóval, Zbiskó Lászlóról hadd mondjuk el, hogy hasonló fütlyműsorral lépett jel a városi Ki mit tud-vetélkedön és most lázasan készül a februári megyei döntőre. Találkozásukkor mindketten zavartak vol- t,ak', s egymást biztatták: „te hogy csinálod., mutasd?” Aztán megegyeztek és néhány perc múlva már különböző szájmozdulatokat láthattunk a két füttyös arcán, „gyakorlati tapasztalatcserét folytattak”.

(Foto; Kiss Béla)

Megs*űnhet-e az ívóvíz-goml, a vízhiány Egerben?

A Vízmű Vállalat igazgatója válaszol cikkünkre

A Népújsig január 27-1, vasárnapi számában „Egri olvasóink Írják: a vlzgondokról, vizhiányról" címmel cikket kö- zSltUnk. >11 az oka, hogy a város magasabb fekvésű részein, a Hajdú-begyen és a Sáncban egész évben rendszeres és ismétlődé jelenség a vízhiány; várbató-e valami javulás az említett városnegyedek vlzellátá- tásában s mit tesznek az Illetékesek, a Vízmű Vállalat és a városi tanács vezetői azért, bogy a víz problémája megoldódjék? — ezeket kérdezték leveleikben az olvasók.

A városi tanács vezetőitől eddig a kérdésekre választ még nem kaptunk. Az Egri Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat igazgatójának, Szabó József elvíárs- nak válaszát azonban alább közöljük, néhány megjegyzéssel.

Eger ivóvizét triászkori mészkőréteg szolgáltatja, a Bükk- hegység és az Eged környéki vízgyűjtő mendencéken keresztül. A lehullott csapadék a víznyelőkön nagyobb mélységekbe leszáüva, mint termálvíz jelentkezik forrásainkban, fúrott kutainkon keresztül, a Bükk mindkét oldalán (Eger és Miskolc). Az utolsó két — csapadékban szegény — év, s nem utolsó sorban a Bükk lábainál történt feltárások (Berva, Mó- nosbél) sőt mondhatnánk, hogy a környék mélyfúrású kútjai is, csökkentették kutaink vízhozamát. Míg az 50-es években a Petőfi téri I. számú, régi kút teljesítménye elérte a napi 8000 köbméter vízhozamot, addig ma 3 kutunk vízhozama is alig közelíti meg ezt a mennyiséget

A vízhiány oka

a nagyméretű vízpazarlás az alacsonyabb fekvésű városrészeken; itt éjjel-nappal folyatják a vizet, télen a nagy hideg, nyáron a locsolások miatt. Ehhez járul még, hogy a magasabban levő városnegyedekben

— a hajdúhegyi laktanya mögött és a sánci felsőrészen — ahol csak a késő esti óráktól reggel 6—7 óráig van víz, felelőtlenül folyatják a csapokat, különösen azok, akiknél órahiány miatt a fogyasztást mérni nem tudjuk. Ezeken a helyeken éjjel elfolyik annyi víz, mint ami értéket a víz egy havi fogyasztásáért fizetnek. (A hajdúhegyi laktanya mögött egy hete nincs víz, rossz a kút; a Petőfi utca felső szakaszán, a József Attila és Radnóti utcákban több mint egy hónapja egyáltalán nincs víz! — A szerk. megjegyzése.)

Van-e megoldás?

Nem akarok minden felelősséget a vízfogyasztókra hárítani. A hálózati szerelőket is mulasztás terheli, mert a cső- repedések összetorlódása idején elnézik, hogy a meghibásodott szerelvényekből napokon át ömlik a drága viz.

A vízpazarlók ellen fokozottabb ellenőrzés alkalmazásával foganatosítjuk a Vízmű szabály-rendeletében előírt szankciókat; esetleg a vizet pazarló házat kikapcsoljuk az ivóvízszolgáltatásból.

Egyelőre csakis a legnagyobb fokú takarékossággal, ellenőrzéssel tudjuk a vízhiányt elhárítani, mert meglevő kutaink több vizet szolgáltatni nem tudnak.

Kérjük a lakosságot, hogy udvari csapjaikat egész nap ne folyassák, hanem kössék körül szalmával, rongyokkal. Az állandó vízfolyatás a felsőbb városrészek lakói elől vonják el a vizet.

Tárgyalásokat folytattunk a városi tanáccsal is a vízkorlé- tozás életbeléptetésére, hogy

napközben egyes városnegyedeket kikapcsolhassunk bizonyos érára a vízszolgáltatásból; így próbáljuk a felsőbb városrészek lakóit is — a kemény hidegekben — ivóvízzel ellátni.

Hogyan nézhetünk a nyár elébe?

Milyen kilátásaink vannak a nyári vízellátásra?

Egyelőre nem a legrózsá- sabbak. Sok problémát kell mindenekelőtt megnyugtatóan rendezni. Fokozni kell a víz mennyiségét —tartalék kutakról is gondoskodva — távolabb eső kutak fúrásával. Van az andomaktályai határban, a városhoz 3,8 km távolságra, egy 4—5 ezer köbméter melegvizet szolgáltató kút, ennek bevezetésével pár évre megszűnnének ivóvíz gondjaink, — legfeljebb a viz hőmérséklete emelkedne a fővezetékekben 3—4 C fokkal, de ennek a háziasszonyok örülnének legjobban. A víz bevezetéséhez a Heves megyei Tanács a pénzt biztosította, e a kivitelezőt is kijelölte a budapesti Üt- és Vasútépítő Vállalat „személyében”, a január 25-i tárgyaláson azonban csőhiányra hivatkozva igyekeztek magukról a feladatot elhárítani.

A város vezetőségének a Vízmű Vállalattal összefogva mindent meg kell tennie, hogy a csővezeték lefektetése meginduljon s április végére, a nyári csúcsfogyasztás előtt befejeződjön.

Javulást remélünk attól a ténytől is, hogy befejezéshez közeledik a sánci víztárolómevetségi politikát érintő — kérdésben. — De bizonyára meg kell majd küzdeni ilyen nézetekkel is a választási gyűlések szónokainak: mert a politikai eszmecseréken — mint a tapasztalatok mutatják — felvetik ezt a kérdést, érdemes rá felkészülni.

A szövetségi politikát, annak célját, tömören összegezik a párt dokumentumai. Az egész irányzatot áthatja az a mélységes humanizmus, amely a szocializmus egyik nagyszerű eszménye.

|\] e keressünk ellenséget, ott, ahol nincs, ne akarjunk csapást mérni oda, ahová nem kell, ne büntessük meg az embert újra olyan vétekért, amiért már megbűnhődött. — Miért kellene az író kezéből kitépni a tollat, — ha letöltötte büntetését, ha kilábalt — ez volt a legnagyobb büntetése, amelyben nem is egyedül ő a hibás — az eszmei zűrzavarból, kezdi visszanyerni hitét, alkotókedvét, optimizmusát, ha jóvá akarja

VÉLEMÉNYEM szfcrint azok a legboldogabb emberek, akik munkájukban gyönyörködni tudnak és feladataikat nemcsak kötelességből, de örömmel, lelkesedésből, sőt kedvtelésből is végzik. Hogy nincsenek ilyenek? Bizony vannak sokan, akiknek a munka nem- csupán a kenyérkereset módja, hanem olyan lelkiszükséglet is, amely a mindennapok küzdelmeiben a balsikerek, bosszúságok mellett boldogságot is hoz.

— Szeretni kell azt, amit esi-. nálunk, — tartja egy kínai mondás és azt hiszem nemcsu- pán találók, de bölcsek is e szavak. És mindazt, amit eddig elmondtam ezúttal egyetlen emberre szeretném átruházni, egy dolgozóra, akit a nép parlamenti képviselőjének jelölt.

Hevér Lajos, a Hevesi Gépállomás igazgatója. Találkozni lehet vele bent a gépállomáson, szántóföldön a dübörgő traktorok mellett, brigádszállásokon és termelőszövetkezetekben, a késő esti órákban pedig tarnamérai otthonában. Ha beszéltem róla, ha kérdezősködtem felőle mindenütt ezt a választ kaptam: ő kérem, egy rendes ember! Igaz, ez a megfogalmazás túlságosan tömör és általános, de akik Ismerik,

A VÁLASZTÓK ELŐTT:

Gépek és szívek szakértője...

nem rejtik véka alá részletes véleményüket sem. A munkások, a traktorosok olyan embernek tartják, aki —, mint ők vélekednek felőle — ember tudott maradni a vezető poszton is, szerény, csöndes szavú ember, igazi vezető. Irányítása alatt a hevesi gépállomás 1957 óta minden esztendőben teljesíti tervét, munkájuk ellen minőségileg sincs kifogás, ha munkáról van szó, éjjel nappal mennek az emberek, szántanak a traktorok, pontosan követve az igazgató utasítását. Igaz, az emberekről való gondoskodásban is ő az elöljáró. És minek tagadjuk — magunkról tudjuk —, mennyire jól esik, ha a vezető, a főnök időnként elbeszélget velünk, kérdez a családról, a gyerekről, terveink felől. És Hevér Lajos ezekről sem feledkezik meg, s ami a legfontosabb, nem mesterkélten teszi, hanem az emberség, szive parancsa szerint.

TANULMÁNYI szabadságában zavartam meg őt a tarnamérai otthonában. A feleség a két gyerek, a családi fészei meghitt melege segített abban hogy még jobban megismerjen Hevér Lajost. Ha nem tud nám foglalkozását, inkább az gondolnám pedagógus, maga tartásából, szavaiból ítélve. A beszélgetés során kiderült, hog; az ő munkája pedagógiai mun' ka is — mint minden vezető jé egy kicsit —, hiszen na; mint nap emberekkel kell ta lálkoznia, terveket, feladató kát kell elvégeztetni, sokszo: nehéz körülmények között panaszokat kell orvosolni, ki robbanó véleményeket kell el csendesíteni és meg kell ma gyarúzni az igazságot. É mindez nem könnyű dolog nem is vállalkozhat rá olya: ember, aki nem ismeri az em bereket, akinek semmi érzéki nincs a pedagógiához.

Amíg a férj cigarettáért é pohár borért indul, a feleséi elmeséli, hogy nagyon sokszo vannak egyedül. Nemcsak a igazgatósággal járó munka, d< a társadalmi elfoglaltságok, ;

tanácstagi feladatok is lekötik férje idejét. A tanácsok megalakulása óta tanácstag. Először a községi, majd a járási, később pedig a megyei tanácsnak lett tagja s most ország- gyűlési képviselőnek jelölték.

Másoktól, a legilletékeseb- bektől tudom, hogy Hevér Lajos azok közé a tanácstagok közé tartozott mindig, akiit komolyai? vették a tisztséggel és címmel járó munkát és akik lelkiismereti kérdést csináltak abból, hogy becsülettel teljesítsék amit vállaltak. Hozzá nem hiába kopogtattak a választók, ez, vagy amaz ügyben, nem intézte el annyival, hogy „elküldte a panaszost az illetékes szervhez”. Maga ment el velük minden esetben és nyomban orvosolta az orvosolható bajokat. Ezért volt becsülete választói előtt, ezért került most is választói bizalmából az országgyűlési jelöltek listájára.

ŐSZINTÉN mondom, nem korteskedni akarok Hevér Lajos mellett, de bizonyosnak tartom, hogy személyében a parlamentbe egy olyan ember kerül, aki „közkatonaként” tüntette ki magát, s szerzett érdemeket a hétköznapok nehéz csatáiban.

Szalay István

dence építése, amely 1000 köbméter víz befogadására; tárolására lesz képes.

Kérjük a lakosságot, a gépkocsivezetőket — fordítsanak nagyobb gondot a vízművek szerelvényeire, s ne rongálják azokat. A Heves megyei Tanács Építőipari Vállalatának tehergépkocsija például a Lenin úton, tolatás közben tett tönkre egy tűzcsapot Több száz köbméter víz ment így kárba, amit a lakosság érzett meg. És hasonló eseteknek ugyancsak a lakosság fogja kárát látni.

Tüzet okozott

a gondatlanság a Heves megyei Építőipari Vállalat egyik telepén. Az FB—79-67. rendszámú dömper vezetője tüzet rakott a motor olajteknője alá, hogy könnyebb legyen az indítás. A tűztől meggyulladt a motorra lerakódott olaj és a gumiabroncsok. A keletkezett tüzet a kivonult tűzoltóság oltotta el. A tűz okozója ellen megindult az eljárás.