Heves Megyei Népújság, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-17 / 13. szám
1963, január 17., csütörtök NCÍCJSAG 8 Hruscsov beszéde a NSZEP VI. kongresszusán (Folytatás a 2. oldalról') ügyeibe való be nem avatkozást illetően, készek biztosítékokat nyújtani arra nézve, hogy Nyugat-Berlin lakossága ■ rabodon válassza meg azt a . á rsadahni-politiltai rendszert, ■ Hely neki a legjobban meg- ~'.el. Ezeket a biztosítékokat-z Egyesült Nemzetek Szervereiének kell szavatolnia. Mint ' Tői már szó volt, az NDK, a r.ovjetunió és szocialista szö- "sfeégeseik még azzal is egyetértenek, hogy Nyugat-Berlin- ’>en meghatározott időtartamra külföldi csapatok tartózkodjanak az ENSZ zászlaja alatt. íme, ezeket a kérdéseket kell megoldani és meggyőződésünk szerint ezek a kérdések a közel jövőben meg is oldódnak. De hogy hogyan oldódnak meg, az nemcsak az egyik féltől függ. Ha megvan a kölcsönös megegyezés óhaja, akkor mindkét félnek belátást és készséget kell tanúsítania a másik létfontosságú érdekeinek figyelembevételére. A felelős nyugati államférfiaknak le kellene vonniuk a megfelelő következtetéseket abból az egyszerű igazságból, amelyre a Karib-tenger térségében lezajlott válság tanított, hogy tudniillik alaptalan arra számítani, hogy az egyik válságon való szerencsés túl jutás automatikusan biztosítja más veszélyes válságok legyőzését is. A legkülönfélébb katonai tömbök megteremtését — amely ellen a szocialista országok mindig küzdöttek és küzdenek — az imperialista államok kezdeményezték. A varsói szerződést azután hozták létre, miután megalakult a NATO katonai tömb, amely a szocialista országokat fenyegeti. A szocialista államok nem mehettek el a biztonságukat nagyon is fenyegető veszély mellett, kénytelenek voltak megteremteni saját katonái szervezetüket, kénytelenek voltak tömöríteni gazdasági és katonai erőiket a dolgozók forradalmi vívmányainak védelmére. A katonai tömbök megszüntetése mellett vagyunk Ahhoz, hogy a háború veszélye elmúl ék, meg keli szüntetni a lehetséges nemzetközi összeütközés okait Helyénvaló megemlítenünk, hogy a varsói szerződés szervezetének megalakítása után a szocialista országok azonnal kinyilvánították, hogy mint korábban, továbbra is valameny- nyí katonai tömb megszüntetése mellett vannak és készek azonnal felszámolni a varsói szerződést, ha az imperialista országok beleegyeznek saját katonai csoportosulásaik meg- szüntetesébe. Többször megismételtük ezt és ma is ezen az állásponton vvagyunk. Ez a helyzet az imperialisták katonai tömbjeinek lényegét és jellegét, s a varsói szerződés szervezetét illetően, ez a közöttük levő elvi különbség. Most lássuk e kérdés másik oldalát. A gyarmati iga alól felszabadult egyik-másik ország vezetői — tudatosan vagy akaratlanul —, de helytelenül látják, hogy van vízválasztó a jelenlegi világban. Az ilyenek a világot két katonai tömbre osztják, egyikhez sorolhogy fenntartsák pozícióikat a fiatal, független országokban. Ami a Szovjetuniót, valamennyi szocialista országot illeti, ék minden segítséget megadtak és a jövőben is magadnak az egykori gyarmatok népeinek, politikai és gazdasági függetlenségük megszilárdításában. Nemcsak mi mondjuk, hogy a világon az erőviszonyok a szocializmus javára változtak meg. Lényegében ezt ellenségeink is beismerik, amikor „a rettegés egyensúlyáról” beszélnek — folytatta beszédét N. Sz. Hruscsov. Mi felvetjük „a rettegés egyensúlyának” elvét, de feltétlenül fel kell figyelnünk az ellenség eme következtetéseire. E következtetés voltaképpen a szocialista világrend- szer megnövekedett hatalmának elismerése az imperialista hatalmak vezető körei által. Az „egyensúlyra” vonatkozó Waiter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára üdvözli N. Sz. Hruscsovot, az NSZEP VI. kongresszusán részt vevő szovjet küldöttség vezetőjét megérkezésekor a berlini Keleti pályaudvaron. (MTI Külföldi Képszolgálat) va az imperialista államokat és katonai szövetségeket — a NATO-t, a CENTO-t és a SEATO-t —, a másikhoz pedig a szocialista közösség országait. Dehát a mi korunkban csupán a katonai csoportosulások között van választó vonal? Természetesen nem. Ahhoz, hogy hű képet alkossunk a mai világról, meg kell látnunk a politikai, a gazdasági és a társadalmi elvek vízválasztóját. Egyfelől vannak kapitalista, imperialista országok, amelyek megőrizték és egyelőre még mindig őrzik a kizsákmányolás és az elnyomás régi társadalmi rendszerét. Ezen országok élén a monopolisták állnak, akik a pusztulástól szeretnék megóvni és időtlen időkig fenntartani a kizsákmányoló rendszert. Másfelől erősödnek, és fejlődnek azok az országok, amelyekben a dolgozók megdöntötték a kapitalizmust, megszüntették az elnyomást és a kizsákmányolást, megteremtették a néphatalmat és a szocializmus, a kommunizmus építésének útján haladnak. Ezeknek az országoknak a száma növekedni fog, a tőkés világ viszont összeszűkül. A gyarmati iga alól nemrég felszabadult sok ország a szocializmus útján kíván haladni. Ugyanekkor néhány ilyen országban az államférfiak azt, mondják, hogy a két katonai tömb között szándékoznak rhanőverezni, összekevervén a „tömbök” és a „rendszerek” fogalmát. Ez a zűrzavar nem szolgálja a munkásosztály és a gyarmati elnyomás alól felszabadult népek javát. Ez a zűrzavar elhomályosítja a felszabadult népek tudatát, megkönnyíti a gyarmattartóknak, beszédeik már nem azonosak „a kommunizmus visszaszorításának”, stb. tézisével. Mi nemcsak kijelentjük, hanem nagyon jól tudjuk is, hogy a szocializmus és a béke erői felülmúlják az imperializmus erőit. A béke és a szocializmus erőinek megnövekedett befolyása, békeszerető külpolitikánk eredményessége, különös erővel nyilvánult meg a Karib- tenger térségében bekövetkezett válság időszakában. Hruscsov ezután ismertette a kubai ügy részleteit, majd így folytatta: Akadnak olyanok, akik azt állítják, hogy a Karib-tenger- ben kialakult konfliktusban Kuba és a Szovjetunió vereséget szenvedett. Furcsa logikát követnek ezek az emberek: hogyan lehetséges, hogy a forradalmi Kuba létezik és erősödik. mi pedig vereséget, szenvedtünk? Ugyan ki hátrált meg valójában, s ki nyert ebben a konfliktusban? Vizsgáljuk meg még egyszer, milyen célokat tűzött ki a felek mindegyike. A forradalom végrehajtása után a kubai nép célul tűzte ki hazájában a szocializmus építését. Az Egyesült Államok agresszív körei kijelentették, hogy nem tűrnek meg szocialista országot a nyugati féltekén és minden erejüket latbave- tik a forradalmi kubai kormány megdöntése, az amerikai monopóliumok hatalmának visz- szaállítása céljából. Lám, ez volt a helyzet. A szovjet kormány és Kuba kormánya átgondolta, mit lehet tenni, mérlegelte a különböző változatokat. Éreztetni akartuk az amerikai imperializmussal, ha agresszív támadásra szánja magát Kuba ellen, akkor számolnia kell a termonukleáris visszavágás lehetőségével. Ez az általunk tett kényszerű intézkedés valóban sokkot váltott ki az imperialistáknál. Ám csakis ilyen intézkedések vehették rá az Egyesült Államok áilamférfiait a reális helyzet józanabb megítélésére. Mint ismeretes, az Egyesült Államok elnöke a szovjet kormányhoz intézett üzenetében az egész világ előtt kötelezettséget vállalt, hogy az Egyesült Államok nem fogja Kubát megtámadni és ettől szövetségeseit is visszatartja. Ezzel az Egyesült Államok kormánya voltaképpen arra kényszerült, hogy lemondjon a Kubai Köztársaság elleni fegyveres intervencióról. Ez a legagresszívebb imperialista körök politikájának kudarca és a békés egymás mellett élés, az imperializmus elleni harc politikájának győzelme, az ellenforradalom exportjának elhárítására irányuló politika diadala volt. Ezt mondják nekünk: önök kivonták rakétáikat 'Kubából, tehát meghátráltak.»így azonban csupán olyan emberek vélekednek, akik nem értik meg a napjainkban folyó, rugalmasságot, manőverezési készséget megkövetelő politikai harc Szövevényességét. Igen, ez a mi engedményünk volt a. másik fél engedményére, ez kölcsönös engedmény volt. Az imperialisták rákényszerültek, hogy engedményt tegyenek és lemondjanak a Kuba elleni invázióról. Mi pedig éppen azért állítottuk fel rakétáinkat, hogy megóvjuk Kubát az imperialisták támadásától. Rakétáink tehát betöltötték szerepüket. Persze, az amerikai imperialisták, az egész imperialista táborhoz hasonlóan, nem álltak el attól a szándékuktól, hogy harcoljanak a szocialista országok ellen, Ebben a harcban különböző eszközöket vethetnek be, folyamodhatnak a közvetlen fegyveres akcióhoz, alkalmazhatnak más módszereket is. A gazdasági verseny szintén olyan harci eszköz, amelynek révén egyik rendszer szeretné legyőzni a másikat. Az Amerikai Egyesült Államok nem állt el attól a szándékától, hogy Kubában felszámolja a szocialista vívmányokat. Ám az a lényeg, hogy mi Kubával együtt rákényszerí-. tettük az Egyesült Államokat annak kijelentésére, hogy tartózkodik a Kuba elleni fegyveres támadástól. A szocializmus útjára lépett országok megszilárdításáért folyó harc hosszadalmas folyamat. Mindaddig tart, amíg az egyik rendszer végleges győzelmet nem arat, s a végleges győzelem a kapitalista rendszer felszámolása. Azt mondhatnák nekünk, högy az amerikai imperialisták a legzabolátlanabb körök befolyására nem fogják teljesíteni ígéretüket és újból Kubára szegezik fegyverüket. De hisz léteznek és napról napra mind hatalmasabbá válnak azok az erők, amelyek megvédelmezték Kubát. Nem arról van szó, hol lesznek a rakéták: Kubában, vagy másutt. E rakéták mindenképpen ugyanilyen sikerrel felhasználhatok bármely agresz- szióval szemben. Ismétlem, rakétáinkat Kubába szállítva, mi nem akartuk közelebb hozni a szocialista országok és az imperializmus közti háború kirobbanásának idejét. Más célt követtünk, mégpedig azt, hogy ne engedjük -meg az imperialisták Kuba elleni invázióját,, hogy ne engedjük meg az új világháború kirobbantását. Ha erről az ál* láspontról közelítjük meg aí események értékelését, akkor mi nyertünk. Ez a béke erőinek a szocializmus erőinek, a kommunizmust építő erőknek a nyeresége. Egyes, magukat marxistáknak valló emberek így vélekednek: az imperializmus ellőni harc nem abból áll, hogy elsősorban a szocialista országok gazdasági erejét növeljük —, ez olyan reális eszköz, amellyel ellenségeink számolnak —, hanem abból, hogy kigondoljuk e harc valamiféle új, s legolcsóbb módszerét. Ez a módszer, lám, nem függ az ország gazdasági fejlődésétől, nem függ a fegyverzet minőségétől és mennyiségétől, ez a módszer: a szidalmazás. Ezek az emberek úgy vélik, hogy ha nyakló nélkül szidalmazzák az imperializmust, ezzel megteszik azt, ami elsősorban segít a szocialista országoknak. Így a sámánok és a kuruzslók jártak el. Ám a sámánkodás- ban a tudatlan emberek hittek, akik egytigyűen feltételezték, hogy az átkoknak erejük van. Ha mindössze erre volna szükség az imperializmus elleni harchoz, akkor — mint önök tudják — az oroszoknak szintén erős oldaluk a szitkozódás. A németeknek is megvannak a magul: erős kifejezéseik, de azt hiszem, hogyha e téren versenyre kelnének önökkel, at oroszok győznének. De a szitkozódás nem a legerősebb eszköz az ellenség elleni harcban. Lepereg az ellenségről, mint a falra hányt borsó. Ezért az imperializmus ellen nem szitkokkal, átkokkal kell harcolni; az imperializmussal, a kapitalizmussal gazdasági alapon kell versenyezni. Ahhoz, hogy szilárd alapunk legyen a versenyhez, fejleszteni kell a szocialista országok gazdasági potenciálját és reális erővel kell rendelkezni, atom- rakétaei ükkel, amelyek figyelmeztetik az imperialistákat: ha beleütöd az orrod, a fejedbe kerül! Ezt az imperialistáik is megértik. Az imperialisták mesterkedéseit természetesen le kell leplezni. Ez harcra mozgósítja a tömegeket a kizsákmányolok ellen, elősegíti, hogy a tömegek megértsék az imperializmus vadállati mivoltát. Ne feledjük azonban, hogy az imperialisták csakis a reális erővel számolnak. Ezért az államhatalom kormánykereké- nél álló kommunistáknak kötelességük mindent megtenni erőink növelése érdekében. E2 pedig annyit jelent, hogy minden eszközzel fejlesztjük a gazdaságot, és a szocializmus szüntelenül növekvő gazdasági hatalma alapján fokozzuk a népek jólétét. Ez lesz a legjobb példa minden dolgozó, a szabadságáért harcoló minden nép számára. A gazdasági hatalom növekedésével a szocialista államok védereje is fokozódik. A kommunista viíágmoigalom néhány fontos és időszerű kérdése Elvtársak! — mondotta ezután a szovjet kormányfő —, engedjék meg, hogy a kommunista világmozgalom néhány fontos és időszerű kérdésével foglalkozzam. Mindenekelőtt szólni szeretnék a békéért, a békés egymás mellett élésért folyó harc, valamint a munkásosztály által, minden dolgozó által a szocializmus világméretű győzelméért vívott forradalmi harc összefüggéséről. Napjainkban az a helyzet, hogy a békeharc a szocializmusért vívott harc legfontosabb feltétele lett. A munkásosztály forradalmi mozgalmának, a nemzeti felszabadító mozgalomnak egyetlen problémája sem vizsgálható a békéért, a termonukleáris világháború elhárításáért vívott harccal való összefüggésén kívül. Éppen ebben rejlik a kommunista világniozgalom taktikája szempontjából az a fontos tanulsága, amelyet a Karib-tenger térségében lejátszódott legutóbbi eseményekből le kell vonni. ★ (Hruscsov elvlárs beszédét holnapi»-lapszámunkban toly- catjtk.) A szocialista gazdaság fejlesztéséhez hatalmas mérték- 1 ben hozzá járulnak a Német Demokratikus Köztársaság : dolgozói, a népi Lengyelor- i szág, Csehszlovákia, a Kínai Népköztársaság, Magyaror- < szág, Románia, Bulgária és va- 1 lám ennyi szocialista ország ■ munkásai, parasztsága és értei- • misége. 1 A szocializmus és a kapita- : lizmus új erőviszonya a nem- ’ zetíközi küzdőtéren kedvezően 1 érezteti hatását azoknak az államoknak a helyzetében is, amelyek csak a közelmúltban vívták ki nemzeti függetlenségüket. Akarják vagy nem akarják az imperialisták, szá- molniok kell a valósággal. Más választás nincs számukra. Politikájuk kidolgozásánál kénytelenek figyelembe venni a szocialista országok növekvő erejét, gazdasági és katonai hatalmát, az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek nemzeti felszabadító mozgalmának fejlődését, harcukat a függetlenségért, az imperializmus ellen, valamint azt a fokozódó küzdelmet, amelyet a kapitalista országokban élő dolgozó tömegek vívnak a monopóliumok ellen. Mindez gyengíti az imperializmus állásait a nemzetközi küzdőtéren. Az imperialisták természetesen nem mondanak le arról, hogy agresszív politikájukkal csapdába ejtsék egyik vagy másik semleges államot, hogy bevonják ezeket katonai tömbjeikbe. Az imperialisták nem kis erőfeszítéseket tesznek arra, hogy aláássák a katonai tömbökön való kívülmaradás politikáját, amelyet a független államok magukénak vallanak: megkísérlik letéríteni ezeket a helyes útról, meghamisítják annak a fejlődési folyamatnak értelmét és lényegét, amely az emberi társadalomban végbemegy. Ezzel kapcsolatban N. Sz. Hruscsov megemlítette, hogy az önálló fejlődés útjára lépett országok egyes állami vezetői nem mindig helyesen ítélik meg korunk egyik vagy másik jelenségét. Ez megnyilvánul a katonai tömbök kérdésében, A katonai tömbök jelenleg nagyon különböznek egymástól, céljaikat és természetüket tekintve. Az imperialisták katonai-politikai csoportosulásait nem lehet összetéveszteni a varsói szerződés szervezetével. Milyen célokból alakították meg az imperialista államok a maguk katonai jellegű tömbjeit? Az imperialisták fenn akarják tartami a még gyarmati sorban élő népek kizsákmányolásának feltételeit. A gyarmati iga alól felszabadult népekkel szemben pedig eröpolitikát akarnak alkalmazni, rájuk akarják kényszeríteni feltételeiket és nyomást akarnak gyakorolni belső fejlődésükre, hogy a kapitalista útra kényszerítsék ezeket az országokat. A politikai és gazdasági nyomás minden lehetséges módszerét bevetik ebből a célból, s nagyon gyakran, mint például Dél-Koreában, ■ Dél-Vietnamban és Kongóban, • nyüt katonai beavatkozáshoz ■ folyamodnak. Az amerikai imperialisták háborúval fenyege. tik Kubát és más országokat. A szovjet kormányfő ezután részletesen beszélt az erőviszonyok megváltozásáról a szocialista országok javára és az imperialista tábor kárára. A második világháborúig az imperializmus gazdasági és katonai tekintetben messze felülmúlta a szocializmust. Meg kell mondani, hogy a második világháború után is egy ideig az imperialista tábor erősebbnek tartotta magát a szocialista országoknál. Az imperialistákat megmámorosította monopolhelyzetük a nukleáris • fegyverek terén és kísérleteket tettek arra, hogy diktáljanak és hogy politikájukat rákény- szerítsék az egész világra. Nyíltan agressziós, támadó politikát folytattak a szocialista országok ellen. Éppen ebben a szakaszban született meg a kommunizmus elleni harc hírhedt taktikáik, amelyet Dulles a „kommunizmus vísz- szaszorítására”, a „kelet-európai országok felszabadítása”, a „háború peremén való táncolás” politikájának nevezett. Önök tudják,.hogy ez a politika teljes kudarccal végződött, sem becsületet, sem dicsőséget nem hozott feltalálóinak. Az imperialistáknak nemcsak nem sikerült „visszaszorítani” a kommunizmust, meggyengíteni annak erejét, hanem ellenkezőleg, ők maguk veszítettek egyre több és több pozíciót a világban. A háború utáni időszakban az országok tucatjai rázták le magukról az imperializmust és a gyarmatosítás igáját és léptek az önálló fejlődés útjára. Az imperializmus egvre növekvő gyengeségéről tanúskodik az a tény is, hogy az imperialista országok uralkodó körei az utóbbi időben egyre gyakrabban folyamodnak saját országaikban a haladó, demokratikus erők üldözéséhez, egyre inkább megpróbálják terrormódszerekkel elnyomni ezeket az erőket. Elmúlt az az idő, amikor az Amerikai Egyesült Államok azzal dicsekedhetett, hogy alkotmánya a legdemokratikusabb a világon. Az Egyesült Államok ma egyre jobban sárba tiporja ezt az alkotmányt, s a dolgozók elemi demokratikus jogait és szabadságát. Börtönbe veti és a legkülönbözőbb módszerrel üldözi a kommunistákat politikai meggyőződésükért, eszméikért. Az amerikai hatóságok, hogy valamiképpen magyarázatot adjanak szégyenteljes rendőri tevékenységükért, azt a legendát találták ki, hogy az Egyesült Államok kommunistái állítólag „Moszkva ügynökei”. De a minden rendű és rangú reakciósokon semmi sem segít, a kommunista eszmék győzelmes előrehaladását nem tudják meggátolni. A szocialista országok gazdasága nő és erősödik, fejlődésének ütemében messze megelőzi a kapitalista világot A szocialista országok ipari össztermelése 1962-ben az 1957-es évhez hasonlítva, mintegy hetven százalékkal növekedett. A kapitalista világ ebben az időszakban mindössze 25 százalékos növekedést ért cl. A szocialista országok ipari termelése jelen- „ leg a gazdaságilag fejlett kapitalista országok termelésének mintegy 64 százalékát teszi ki.
