Heves Megyei Népújság, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-15 / 11. szám

1963. január 13., kedd NEPGJSAG 5 ßZALAV ISTVÁN: Kártyaparti a priccsen SIMA, tükörjég az út. A vezető feszülten figyel és időn­ként fogai között elsziszeg egy-egv káromkodást. Balra fordulunk a tanya felé, ahol már feltűnnek a piros tetős istállók. — Nincs rosszabb ilyenkor, »Unt a sima beton — fordítja rám tekintetét a „pilóta” és iz­zadt homlokán feljebb löki a sötétkék siltes sapkát. Most már könnyedén vezeti a ko­csit a bekötő úton, amelyet alaposan összevágtak ősszel a traktorok. Közvetlen az ajtó előtt ál­lunk meg. A hosszú, beton- jászlas istállóban egy lélek sincs és a hangos jó napotra is csak egy kajla szarvú bika bőgi el magát. Az istálló vé­gében gyalulatlan deszkaajtót pillantok meg, majd belépek egy parányi szobába, ahol a lópokróccal letakart priccsen két kalapos ember kártyázik. — Adut, a keservit neki! — vágja ki a lapot az egyik, az­tán, hogy felpillant a kártyá­ból, hirtelen összerezzen. — Már elnézést, de úgy bömböl ez a rádió, hogy szinte a saját szavát sem halija az ember — szabadkozik és már­is elém húzza a szobácskábán levő egyetlen széket. Miközben levonszolom magamról a ka­bátot, nézem a két embert. Az egyik — aki hellyel kínált — dívány, csontos arcú, valószí- nűtlenül kék szemű, a másik szintén középkorú, zömök, mé­lyen bent ülő sáemmel. — Tél van, tanyázunk egy kicsit a cimborával — rándít egyet vállán a sovány arcú, és félredobja fejéről a kalapot. BESZÉLGETNI, diskurálni kezdünk, A nyurgábbik bát­ran, magabiztosan tárgyal és frappáns tájékoztatást ad a szövetkezet állattenyésztésé­ről. A zömök, őszes hajú, en­gem figyel és csak akkor kap­ja el tekintetét, ha feléje pil­lantok. Minden ídegszálammal érzem, hogy les, szemével ku­tat, mustrál, mint kupec szok­ta a lovat a vásáron, aztán ta­lálgat: Ki lehetek én? Járási nem,. mert .azokat, már ismeri, talán a megyéről^ vagy... — Hát, mondom, hatvanegy bika hízik a kezünk alatt — hangsúlyozza nyomatékkai, két köhögés után a vékony arcú, és váratlanul nekem szegezi a kérdést: — Tudja, mennyi pénz az? Gondolom. — Szóval, nem tudja! No, akkor majd megmutatjuk. És azzal a cimborája felé int. aki elkezd kotorászni a zsebében, és kihúz belőle eey pepita no­teszt. Lapozgat benne, keres­gél a ceruzával írt számok tengerében, aztán elém tartja a papírt. — Tessék a végösszeg! Ép­pen ma számítottuk ki Jani kollégámmal, hogy mit hoztak ezek a bikák. — Félmillió! _— olvasom ki illő tisztelettel a számot, mire a két ember szája a neveiéitől fülig húzódik. — Bizonyisten annyi, élvtár- sam! — csap a térdére a nyur­gábbik és dokumentumképpen fél percig rázza orrom előtt a pepita noteszt. A másik elve­szi tőle, aztán óvatosan — mintha kötcg bankót helyezne biztonságba — becsúsztatja vissza a bal belső zsebbe.­— Mert a mi bikáink ... — dicsekszik tovább a kék s#e- mű, aztán elkezd egy történe­tet: — A múit héten itt járt ná­lunk egy miniszter, három osztrákkal. Az egyik osztrák beszélgetni kezdett velem és azt. kérdezte: — Maguk hiz­lalják ezeket a szép állatokat? — Mi bizony! Ketten a cim­borámmal — mondtam. — AZTÁN, érdekük maguk­nak, hogy minél kövérebbre hízzanak ezek a bikák? — Na­gyot rézlem. Kicsit be is go- rombultam, hogy ekkora mar­haságot kérdez. — Hát hogy az istenbe ne lenne érdekünk — mondtam. Ötszázon felül van a munka­egységünk, aztán meg prémi­um is van a világon? Láttam, hogy az osztrák csóválja a fe­jét, egyre kérdezget valamit a tolmács-kisasszonytól, de se­hogyan se akarja megérteni a dolgot. . Gondoltam egyet és Odafordultam a kisasszonyhoz: — Tessék már megmondani, hogy nemcsak nekünk. ne­ki is érdeke, hogy szépen ki­hízzanak ezek a bikák. — Na­gyot nézett erre a kisasszony, de még a miniszter elvtárs is. — Vasz, vasz — meresztette rám nagy csukaszemét az osztrák. — Úgy — rhondtam —, hogy ezek a jószágok exportra men­nek, aztán, ha megfizetik, akár Becsben is ebédelhetnek egy jóízűt belőlük ... No. lett erre nevetés. Ami­kor elment az osztrák, még az ajtóból is visszafordult. — Sőn, zer sőn — mondta és kezet rázott velünk. A TÖRTÉNET után csend van néhány pillanatig', s csak a parányi dobkályhában duru­zsol a tűz. Kint fagyos, ja­nuári szél fütyül és beledudál a kéménybe. A parázson nyü­szítve pattog a nyirkos tuskó, amellyel valaki az előbb meg­pakolta a tüzet. — Maga hány holddal lépett be, — kérdem, magam előtt is érthetetlen gondolati bukfenc­cel, pusztán kíváncsiságból, a soványabb arcút. — Én? Én három virágesé- réppel — válaszol és suta mo­sollyal tárja szét karját. —■ És maga? —. a kis köpcös egy pillanatra összerezzen, alig észrevehetően ‘ elpirul és csak pillanatnyi szünet után válaszol: — Én? Én, kérem... Hu­szonöt holddal, meg egy hold szőlővel. Egy pillanatra a tor­komon akadt a szó. Szidom és korholom magam: Mit kell ne­kem feszegetni ezeket a holda­kat? Hülye, apolítikus dolog. De most már ő nem hagyja annyiban és felém fordulva, bőszen magyaráz: ( —A fiam, a nagyobbik fiam az idén érettségizik a mező­gazdasági technikumban — a lányom meg tavaly ment férj­hez, egy tanácstitkárhoz. — Ügy mondja ezeket, olyan nyo- maiékkal, mint aki meg van győződve arról, hogy szavai­val tesz valamit a serpenyő­be, és hogy utánuk egyformán játszik majd a mérleg. T- örülök, hogy jól van a család — mondom, aztán a’ cimborájára mutatok: — Megértik egymást? A KIS KÖPCÖS kiles egy pillanatig az ablakon, figyeli a bolondul kavargó hópelyheket, majd visszafordul: — Igyekszünk! — emeli fel arcomig tekintetét, ők is, én is. Volt, aki másfél esztendeig dolgozott nálam cselédként, ö ezeket az időket próbálja fe­lejteni, én meg azt, hogy egy hordó kapitányvíz miatt két­ezerre büntettek álékor, amikor úgyis üres volt már a padlá­som. Emlékszem, egyszer be­hívattak az irodába, elébem tettek egy papírt és azt mond­ták: kétezer forint békeköl­csönt kell fizetni! Amikor sza­badkoztam, hogy az túl sok, akkor rám zárták az ajtót és azt mondták: ha sok, akkor gon­dolkozz reggelig, hogy mibő! fizeted ki! Megint csend van egy pilla­natig és csak a szél rázza kint­ről az ablakot. Egyszer elé­bem áll Jani, a köpcös kis' ember cimborája és azt mond­ja: — Ha meg nem sértem, élv- társam! Játsszunk le együtt egy snapszlit! Üristen! Mikor snapszliztarn én utoljái'a? — tűnődöm, de szavamra, nem tudok ellen­állni a szíves kérésnek.­— Te a győztessel játszol, cimbora — mondja a társá­nak aztán már dobálja is kife­lé a pakliból a számos lapo­kat. Jól jár a kártyám, és ma egész szépen megy a játék — gondolom, — mivel már a leg­első partiba beugrik a tök negyven. A partnerem gyakorlott kár­tyás és jó beszélő. Azt mond­ja nekem az egyik parti köz­ben: — Látja, elvtársam, fejlőd­nek nálunk az emberek! Itt van a cimbora is, ezelőtt há­rom esztendővel csak durákoz- ni, meg máriásozni tudott, most meg úgy snapszlizik, mintha azt csinálta volna, vi­lágéletében! Pedig a snapszli is kivénült már, akárcsak a rumba. Ma, elvtársam, faluhe­lyen is az „ulti” a divat. Igaz, egy kis ész kell hozzá, de azt is megszerezheti az ember. A cimborával együtt járjuk a nyolcadikat, de az ultiban ö még egy kicsit gyenge, habár én mondom, elvtársam: fejlő­dőképes! HALLGATOM a nyurga, vé­kony arcá,JópQfa emhprt,. ami­kor egyszerre csak azt,, mond­ja: ' — Takarok! Negyven. Volt egy húszam is. Köszönöm, elég' Ettől kezdve elpártolt tőlem a szerencse és ők ketten nyer­tek meg minden partit. A kék szemű, vékony képű, nyurga ember, meg a kis zömök, aki most tanulja a cimborától az ultit... < liclytállUik u szarvaskői bányászok Január hetedikén újra betört a víz a szarvaskői szénbányá­ba, igy leállt az. egyetlen front­fejtés, a csillék nem hoztak fel szenet a föld mélyéből... Új vágatot kellett indítani <58 méter!). Szinte lehetetlen­nek látszott, hogy a csapat bár­milyen jó kiszolgálás mellett is január nyolcadikén két órától 14-én reggel hatig kihajtsa a vágatot. A dolgozók, s a beosz­tott műszakiak azonban bebizo­nyították, hogy nincs lehetet­len: a jelzett időszakban elké­szült a Vágat; a kilenctagú csa­pat 147 százalékra teljesítette normáját. 86,5 centiméter mű­szakonkénti teljesítményt értek el, amire még nem volt példa a szarvaskői bányánál! Ebben a megfeszített mun­kában egyformán helytállt a kilenc bányász, valamint Szé­riái András, Csorba Tibor, Nagy B. Miklós vájárok, lpa.es Sándor, Murányi Sándor és Vincze Gyula aknászok, Sike István főaknász. (WlWjWlWi Ki mit tud? Pél­dául van, aki angolul tud. Egészen ponto­san: vannak, akik csak angolul tudnak — énekelni. Állandó, ha nem is éppen min­denkor lelkes nézője vagyok a televízió „Ki mit tud’’ adásá­nak, s meg kell mon­danom őszintén, hogy ha így megy tovább, néhány hónap és én is tudok — angolul. Hála azoknak, akik egyébként egyetlen szót sem tudnák an­golul beszélni, de ki­tűnően énekelni, ugyanakkor bátran fittyet hányni a ki­ejtésnek, amely va­lódi franzstadti angol­sággal búgja: V lowe you, Baby... Nem szeretem az egyoldalúságot: miért nem „ki mit tud”-nak olaszul, franciául, gö­rögül, svédül, arabul, vagy szanszkritül?... Különösen a szanszkrit tetszene nekem vecsé- si argot-val. .. (-ó) Egy-egy útőr 4—8 kilométe­res szakaszon járja be az or­szágutat, s ha „területén” hó­akadályokat talál, vagy csú­szós-jeges az úttest, azonnal je­lenti az illetékes KPM közúti üzemi vállalatnál. A vállalat aztán megteszi a szükséges in­tézkedéseket, salakszóró gép­kocsikat, vagy hóekéket küld a veszélyeztetett területre, ugyan­akkor figyelmezteti a gépjár­művezetőket is. , Az első jelentés vasárnap délelőtt érkezett az állandó ügyel etet tartó kirendeltséghez: a 33.. számú közlekedési út­vonalon, Besenyőtelek és Po­roszló között, körülijeiül 40 centiméteres hófúvásról. Bese­nyőtelek és Tiszanána között öt' helyről érkezett jelentés. A kö­rülbelül 50 kilométeres órán­kénti sebességgel száguldó szél kisebb hóakadályokat okozott Kápolna—Tenk és Poroszló- Kisköre között is. Délután öt­hat órára már 70—30 centimé tér magasra, helyenként 50—100 méter hosszúságúra , nőttek a hóakadályok. A Poroszló előtt észlelt hóakadály volt a legna­gyobb, itt az útőrök kézi erő­vel. s egy gréderre szerelt hó­ekével takarítottak. A forga­lom nem bénult meg ugyan, de a gépjárműveknek fokozottabb óvatossággal kellett közleked­niük. A hóeltakarítási munká­latok tegnap is folytatódtak. A Mátrában 15—20 centimé­teres hó esett, itt inkább az utak csúszóssága veszélyeztette a forgalmat. A kékesi bekötő úton öt honvédségi autóbusz csúszott az árokba vasárnap, s aznap még 21 óra 15 perckor a 24. számú közlekedési útvo­nalon egy autóbusz kardánten­gelye eltört. A veszteglő jár­művet egy budapesti járat meg akarta kerülni, de a jeges út­ról az árokba csúszott. Szeren­csére egyik esetben sem történt baleset. A Közúti Igazgatóság február végéig — rendelet szerint, — hét tehergépkocsival salakoztat a 3., 24. és a 217. számú útvona­lakon. Ezenkívül állandóan hóekéztet, hogy a forgalom za­vartalan legyen. Természetesen fokozott óva­tossággal kell vezetniük a gép­járművezetőknek is! Ha i*m in eh áront halott Az 1962. évi baleseti statisztika margójára r Uj iskolát kapott Andornaktálya Az igazgatói iroda és a taná­ri szoba tulajdonképpen egy helyiség az andornaktályai ré­gi iskolában. Öreg, kopott falú szoba, alacsony ajtókkal. A régi ablakon át fehér hó veri be a fényt. Kint álmos boróka várja a tavaszt, s a síkos úton lovas kocsi óvakodik előre. Dél felé jár az idő. Az egyik teremből harmonikaszó keve­redik a furulya éles hangjával, s a xilofonok csengésével — úgy szűrődik be, a „hivatalos” helyiségbe, ahol Korpási Györggyel, az iskola igazgató­jával, s egyben egyik legrégibb tanárával beszélgetünk. — Valamikor csak egy tan­teremből állt az egész iskola, úgy bővitgették lassan, az idők folyamán. Talán .százéves is megvan — mondta az igazgató, ősz hajú, vékony arcú ember. — Az idő azonban megtette a magáét. — Hiába van évenkint nagy­takarítás, 'átfestés —, szólt köz­be Oroszt hászlóné tanárnő —, a falak csak nedvesek, nem jó a padló sem ... Ideje volna fel­építeni az új iskolát. — Amikor idekerültem — mesélte Korpási György, — még csak négy tanterme volt ennek az épületnek. Kénytele­nek voltunk még két helyisé­get átalakítani, de így is ke­vés ... 450 gyerekünk van. Át­lagos osztálylétszám: negyven fő. Érthető hát, hogy nagyon örültünk az új iskolának. A gyerekek is ... hiszen az alsó tagozatos kicsiknek ezután már nem kell este járniuk haza, a csúszós-partos utakon,- sötét­ben ... Átmentünk abba a terembe, ahol az iskola zenekara pró­bált. A szünetben fiatal kollé- ginámnak, Cifra Marikának, a hatodik osztály riporterének segítségével sikerült a kissé za­vart gyerekek közül néhányat szóra bírni, akik kifejezést ad­tak örömüknek, az új iskolát illetően. Kár, hogy egyelőre még nem folyik ott tanítás, bár néhány napja megtörtént az átadás ... csak hát nincs elegendő szén. (Cifra Marika megkért, hogy írjam meg: az osztályuk most nagy fába vágta a fejszéjét, a Csipkerózsika című háromfel- vonásos mesejátékot tanulják meg, s a bevételt majdani há­romnapos kirándulásukra for­dítják ...) A szülők is nagy örömmel vették tudomásul, hogy űj is­kolát kapott a falu. Ök járnak most oda, ablakot tisztítani, takarítani, remélik, hogy már a jövő hónapban oda járhat­nak a gyerekek is. A rideg számadatok mögött égy olyan „valóság” húzódik meg, amelyben árván hagyott, tönkretett ■ családok keresik szomorú emlékvízlókban a haj­dan volán mellett ült apát, fér­jet vagy rokont.... Ahol , be­horpadt motorház, törött szél­védő, s vértócsa illusztrál egy- egy történetet... . Ezekről beszélnek az elmúlt évi baleseti statisztika szám­adatai. Tavaly harminchárom halá­los kimenetelű baleset történt. A - súlyos kimenetelű balesetek három, . a . könnyű sérüiéses baleseték pedig ,52 százalékos emelkedést mutatnak az előző, 1961. évihez viszonyítva. A balesett okok között elsődleges a gondatlan vezetés, amely részben a nagy forgalommal, részben a csúszós úton tanúsí­tott óvatlan vezetéssel függ össze. Leggyakrabban a motor- kerékpár- és a tehergépkocsi­vezetők követték el. Második ieggyakoribb. jelenség,. az ittas gépjárművezetés és a gyalogo- ; ok hibájából történt baleset volt. A szomorú statisztikában a harmadik helyet o gyorshaj­tás, szabálytalan előzés és az elsőbbségi jog meg nem adása .foglalja el. A balesetet okozó járművek közül a tehergépko­csi, a személygépkocsi és a nagymotorkerékpár, a vontató, a kismotorkerékpár, a fogatolt jármű és kerékpáros, és autó­busz „szerepeltek” a sorrend szerint. Örvendetes jelenség azonban, hegy az autóbuszok által okozott balesetek majd­nem 50 százalékos csökkenést mutatnak. A balesetek okozta anyagi kár 1962-ben 2 millió 200. ezer forintot tesz, ki. tehát ? 461 520 forinttal többet, mint a meg­előző évben. Összesen 2034-gyel emelkedett a megye gépjáj’mű- állománya, így közel 16 000 gépjárművet tartanak nyilván, amelyek részt vesznek a köz­úti forgalomban ... Az egyre gyarapodó géppark is figyelmeztet a sokkal óvato­sabb vezetésre! Igen találó a KPM dokumentumfilmjének címe: Mindenkit hazavárnak... fi G. Japán békeküldöttség Lididben A múltból átsétáltunk a je­lenbe. Nem volt messze, a templom tér másik oldalán ... Ott áll az új, nagyon szép épü­let. Üvegezett ajtaján léptünk be. Az előcsarnok kőpadlója már várja a takarítást. A föld­szinten két tanterem van, ra­gyogóan íelparkettázva, itt lesz a tanári és az 'igazgatói szoba is. Az előcsarnokban ru­hafogasok, állványok... mert a tanterembe sáros utcai ci­pőben belépni tilos, az állvá­nyokra teszik majd a cipőket a gyerekek. A tanteremben cserépkályha várja az első fű­tést ... Jó meleget ad majd: az újdonság, a tisztaság melegét. Az emeleten szintén két tan­terem várja az apró diákokat. A felszerelés már megérke­zett ... A szép iskoláért köszönet il­leti az ÉM Heves megyei Ál­lami Építőipari Vállalat Kos- sv.th-komplex brigádját, Ki­rály Lajos és Simon János bri­gádját és Tatai József építés- vezetőt, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy határidő előtt négy hónappal elkészüljön az épület, A to­vábbi feladatok aztán... a a gyerekekre hárulnak! Talán az új épületben még jobban megy majd a tanulás. (hátai) /i Hirosimából Ocviecimb; ináuli japán bekemenet négy tagja, G. M Szato vezetésével január 8-án a csehszlovákiai Lidicébe látogatott. A képen: A japán küldöttség a lidicei mártírok közös sírja előtt. (MTi Külföldi Képszolgálat) Kisebb hófúvások - a forgalom zavartalan — jelenti a Közúti Igazgatóság

Next

/
Thumbnails
Contents