Heves Megyei Népújság, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-29 / 23. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XIV. évfolyam, 23. szám ARA: 50 FILLÉR 1963. január 29., kedd r---------------^ MA I l(L(^Z£ÍÍLtlk. Az erdőtelkiek zárszámadásán mesélték el a következő esetet: a női szocialista munkacsapat megalakulását és munkáját különös érdeklődéssel figyelte a falu. Már az első hetek, hónapok bebizonyították, hogy a munkacsapat asszo- nyai komolyan veszik elhatározásukat és jó példával járnak elöl. Tavaly nyáron előfordult, hogy az egyik asszony a munkacsapatból Ivosszú ideig nem dolgozhatott. Társai ekkor elhatározták, hogy a ő munkáját is megosztják maguk között, munkaegységkönyvébe pedig mindennap bejegyzik a teljesítést... Egy másik szövetkezetben az egyik gazda házat épített. ■ A szövetkezet iparkodott segíteni őt nagy vállalkozásában, viszont a legnagyobb dologidőben a határban volt elfoglalva mindenki. A munkacsapat megtárgyalta az ügyet és azt mondták az illetőnek: menj, és nyűgöd- tan dolgozz a házépítés körül, majd mi elvégezzük itt a szövetkezetben helyetted is a munkát! Amikor pedig a tsz-ben végeztek, az emberek egyenesen az épülő házhoz siettek és ha csak néhány órát is, de segítkez- tek az építkezésnél... A következő eset, amelyről szólni szeretnék, szintén érdekes: az egyik falu termelőszövetkezetében élt egy idősebb asszony, aki szé- gyellte és mindenki előtt titkolta, hogy analfabéta. Tanfolyamra beiratkozni restellt, viszont nagyon szerette volna ismerni a betűket. A nevét alá tudta írni, s így sokan nem is sejtették, hogy teljesen járatlan a betűk birodalmában. Munka közben egy délután mégis elpanaszolta bánatát egyik társának, alá. meghallgatta őt és megígérte, hogy .segít. Teljesen titokban . láttak munkához és fél esztendő szorgalmas munkája után a negyvenegy esztendős asszony, megismerte a betűket... Három példa csupán a „szürke hétköznapok” eseményeiből. olyan példák, amelyekből kommentár nélkül is sokat megért a gondolkodó ember... (szalag) v__ ________________) Ötn apos tanácskozásra gyűltek össze a megye agronómusai Egerben Közel száz mezőgazdasági szakember kezdte meg tegnap ötnapos tanácskozását. Az agronómusok tanácskozását Vajda László, a megyei tanács mezőgazdasági osztály- vezetője nyitotta meg és annak a reményének adott kifejezést, hogy a továbbképzés elősegíti majd a termelőszövetkezetekben folyó munkát, a termelést. A tanácskozáson a Földművelésügyi Minisztérium, valamint más Heves megyei szakemberek tartanak előadásokat. A részvevők a legújabb agrotechnikai módszerek alkalmazásáról, a kertészet, az öntözés és más egyéb — az agronó- musokat leginkább érdeklő — kérdésekről hallanak majd előadásokat, illetve ezekkel kapcsolatosan fejthetik ki véleményüket. Kádár János beszédet mond a Ganz-MÁVAG választási gyűlésén Kedden, január 29-én dél- A televízió a gyűlésről hely- j után három órakor, a Ganz- színi közvetítésben számol be, MÄVAG-ban választási gyűlés a rádió pedig este 8 órai kéz- ' lesz, amelyen Kádár János dettel ismerteti Ivádár János! elvtárs mond beszédet. elvtárs beszédét. (MTI) Hruscsov visszaérkezett Moszkvába MOSZKVA (TASZSZ): Hruscsov, az. SZKP Központi Bizottságának első titkára hétfőn visszaérkezett Moszkvába. Mint ismeretes, a szovjet kormányfő Berlinből hazafelé vezető útján néhány napot Belorussziában töltött. A pályaudvaron az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagjai, póttagjai és a Központi Bizottság titkárai fogadták Hruscsovot. (MTI) I Véget ért a cukorgyártási idény A tervezettnél kevesebb répa, több cukor Az Élelmezésügyi Minisztérium Cukoripari Igazgatóságán kapott információ szerint, az ország 11 cukorgyárában véget ért az 1962—63. évi feldolgozási idény. A kedvezőtlen időjárás egyaránt befolyásolta a termést és a feldolgozást. A tervezett 280—290 ezer vagon répa helyett mintegy 260 000 vagonnal termett. A korán beköszöntő, erős hideg, a fagy és a hófúvások akadályoztál! a szedést és a szállítást. A gyárak vízhiánnyal is küzködtek. Hatvanban és Selypen már a kampány közben kellett új kutakat fúrni, mert a Zagy va alig adott vizet A nehézségek miatt a feldolgozás megkezdése és a befejezés is késett egy-egy hetet. A kisebb répatermés ellenére, a vártnál több cukor készült, mivel a répa cukortartalma az átlagosnál magasabb volt. A tervezett 38 000 vagon helyett több mint 39 000 vagonnal került raktárakba, s ez a mennyiség egyenletes, jó ellátást biztosít ebből a fontos élelmezési cikkből. (MTI) Megtartotta zárszámadó közgyűlését az egri Dobi István Termelőszövetkezet Ünnepélyes külsőségek között nyílt meg tegnap délután az egri Gárdonyi Géza Színházban a Dobó István Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlése, amelyen a tsz vezetőségén és tagjain kívül megjelentek a megyei és városi párt- bizottság és a megyei és városi tanács képviselői is, hogy meghallgassák a beszámolókat. Az elnökségben foglalt helyet Kovács Bertalan, a városi pártbizottság munkatársa, Kocsmár János, a városi tanács vb-elnöke és dr. H. Nagy Anna, országgyűlési képviselő- jelölt. < Cseh István, a tsz elnöke, beszámolójában részletesen ismertette a most lezárult 1962- es esztendő eredményeit, a tsz közös ügyeit, amelyek mindegyikét a közgyűlés elé tárva, számot adott mint vezető a nagy család egy esztendei munkájáról. Elmondotta, miből, mennyi vagyona van a szövetkezetnek, s azt ismertette, hogy a rossz esztendő, az 53 százalékos fagykár ellenére, hogyan érte el a szövetkezet a közös jó munka nyomán azt az eredményt, hogy az egy munkaegységre eső jövedelem 40 kerek forintot tesz ki. Részletes, mindenre kiterjedő beszámolója után Kormos Pál főkönyvelő a vagyonról, a kiadásokról és bevételekről, a beruházásokról, s ezek összefüggéseiről, a szövetkezet gazdasági alapjairól tájékoztatta a tagságot. Ezek elhangzása után Bóta Sándor, az ellenőrző bizottság elnöke beszámolt azokról az intézkedésekről és vizsgálatokról, amelyeket az év folyamán eszközöltek. Elmondotta mindazt, amit munkájuk, javaslataik nyomán a tsz veaetősége tett, de szóit azokról a hibákról is, amelyek kijavítását még ezután várják a vezetőségtől. Megállapította, hogy az 1962-es esztendőben végzett, ellenőrzési munkák mind a tagok, mind a vezetőség tevékenységét messzemenően segítették. A közgyűlést vezető elnök — Linkó Ferenc agronómus — megnyitotta a vitát. A hozzászólások a közös gazdaság ügyeivel, s néhány személyi jellegű kérdéssel foglalkoztak, s összességükben azt a célt szolgáltál!, hogy az új gazdasági év még több sikert, még több eredményt hozzon. Kovács Bertalan, a városi pártvégréhaj tóbizottság üdvözletét hozta el a tagságnak, s rövid hozzászólásában azt a perspektívát vázolta, amely az egri termelőszövetkezetek előtt áll a következő esztendőkben. Különböző^ bejelentések, a vezetőségi tagok szavazással történő kiegészítése, a küldöttek megválasztása után került sor az idős tsz-tagok búcsúztatására, akik nyugdíjba vonulnak, hogy hosszú munkáshétköznapjaik után élvezhessék a pihenés napjait. Majd Cseh István tsz-elnök pénzjutalmat adott át azoknak a termelőszövetkezeti tagoknak, akik az.év folyamán meghirdetett versenyben élen jártak, s a legmagasabb munkaegységet érték el. A közgyűlés hivatalos része ezzel lezárult, s a tagok átvonultak a szomszédos iskolába, ahol uzsonnára látta őket vendégül a termelőszövetkezet. E rövid szünet után ki-ki visszament a színházba, hogy megtekintse a Gárdonyi Géza Színház művészeinek vidám, dalos, táncos műsorát. iádén*# Zárszámadásról — képekben 1 Több mint 62 forint volt az egy munkaegységre eső érték az erdőtelki Új Élet Termelő- szövetkezetben. A gazdaság jó eredményei, a tagság szorgalma alapján nyerte el a megyei pártbizottság kongresszusi ver- senyzászlaját, amelyet Csuhaj Ferenc, a megyei tanács megbízott elnöke ünnepélyesen nyújtott át a zárszámadási közgyűlésen. Az abasári úttörők virágcsokrokkal és kedves műsorral köszöntötték a közgyűlés részvevőit, a megjelent vendégeket. Képünk, azt a pillanatot örökíti meg, amikor az egyik pajtás viráacsokrot nyújt á< Bartolák Mihálynak, r SZÖVOSZ elnökhelyettesének m—Szombaton tartotta zárszámadási közgyűlését az abasári Rákóczi Term,clószövptke- zet. A helybelieken kívül ott voltak a patronáló üzemek képviselői is. A Vörös Csillag Traktorgyár, a MÉSZÖV, valamint a honvédség küldötteit szíves szeretettel látták vendégül az abasáriak. Képünkön dr. Tóth Dezső tsz-elnök a vezetőség beszámolóját tartja. [foto: Kiss Béla) r