Heves Megyei Népújság, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-27 / 22. szám
< 1963. január 27., vasárnap NEPÜJSÄG' T Két búvár eszméletlenül hevert a búvárharangban. Társuk megpróbálta kiszabadítani őket, de örökre eltűnt a Csendes óceán vizében. H®ns Keller fiatal svájci tudós már hosszabb idő óta magára vonja a világ figyelmét. Eddigi búvárkodásával, a Földközi tengerben és az Atlanti óceániban jelentős eredményeket ért el és mindenkii úgy tekintett rá, mint a nagy mélységek hódítójára. A kaliforniai szigetek közelében végzett legutóbbi kísérlete azonban tragikusan végződött. Két munkatársa többé már nem kísérheti el veszélyes útjaira. Kelleren kívül még három ember vett részt ebben az akcióban: Richard Anderson amerikai mérnök, Peter Small angol újságíró és Christopher Vitacker 19 éves angol egyetemista. A két angol nem élte túl a vállalkozást. A vállalkozás céljai Keller legutóbbi tragikusan Végződött búvárkísérletét az amerikai tengerészet ellenőrzése alatt hajtották végre. Ez alkalommal is a Keller készítette búváröltözéket és felszerelést használták. A kísérlet céljai a következők voltak: 1, Keller meg akarta dönteni az eddigi — 226 méteres mélységi világrekordot, amit szintén ő tartott. Nem sportból vállalkozott ilyen veszélyes feladatra, hanem tudományos célból: meg kellett állapítania, milyen hatással van az emberi szervezetre a nagy mélységékben a roppant nyomás. 2. A búvárharangnak nemcsak meg kellett érintenie 310 méter mélységben a tenger fenekét, hanem időznie is kellett egy darabig. Ez igen veszélyes feladat, mert eddig kevés búvár maradt hosszabb ideig 60 méternél mélyebben a víz alatt. Ez ugyanis úgynevezett mélységi fal, az alatta való tartózkodás rengeteg veszéllyel jár: nyomás hatására a levegőben levő nitrogén feloldódik a vérben, s apró légbuborékokat fejleszt. Ez igen erős fájdalmakat okoz, sőt eldugaszolhatja a véredényeket, s halált idézhet elő. 3. Keller még egyszer ki akarta próbálni gázkeverékét, melyet korábbi búvárkodása alkalmával használt. A gázkeverék összetétele az ő titka. A szakemberek feltételezik, hogy oxigén és hélium megfelelő arányú keverékéből áll, ami meg tudja akadályozni a nitrogén feloldódását a vérben, s ily módon lehetővé teszi, hogy az ember 900 méter mélységig is a víz alá hatolhasson. Éppen emiatt támogatta az amerikai tengerészet is Keller e próbálkozását. 4. Small és Vitacker rfezvételükkel be akarták bizonyítani egy korábbi elképzelésük helyességét. Azon a véleményen voltak ugyanis, hogy a tenger feneke felmérhetetlen kincseket rejt az ember számára. A tengerfenék kiaknázásával rengeteg bányakincset lehet nyerni, ezenkívül úgy gondolták, hogy „vízalatti farmokon” halakat is lehet tenyészteni. Elgondolásuk helyességét csak egyetlen módon bizonyíthatták: ha hosz- szabb ideig a tenger fenékén tartózkodnak. Kinyílik az ajtó Ilyen célokkal kezdett hozzá tehát a kis búvárcsoport feladatához. Néhány napig gyakoroltak és készülődtek a nagy erőfeszítésekre, majd elérkezett a kitűzött nap. Ügy döntöttek, hogy a tenger fenekére Keller és Small ereszkedik le a búvárharangban. A lemerülés hiba nélkül folyt le. Az Atlantida névre keresztelt búvárharangba televíziós felvevőkészüléket is szereltek, hogy a hajóin tartózkodók .követhessék a benne levő két ember minden mozdulatát. A hajón, a televízió képernyője előtt ült Mary is, Small felesége. akivel alig három hónappal ezelőtt keltek egybe. Mikor az Atlantida leereszkedett a tervezett 310 méter mélységre, a tenger fenekére, a búvárok készülődni kezdtek, hogy a búvárharang oldalajtaján kilépve közönséges búvárruhában sétát tesznek a tenger fenekén. Ez volt a vállalkozás legnehezebb része. Mind ez ideig egyetlenegy ember sem hatolt közönséges búvárruhában ilyen mélyre. Keller bízott abban, hogy különleges gázkeverékével elhárítja az óriási nyomás következményeit. A hajón maradlak a televízió képernyőjén látták, hogy kinyílik az ajtó a búvárharang oldalán, és az egyik búvár lassú mozdulatokkal kilép rajta, majd közvetlenül a harang mellett a tenger fenekébe szúr egy svájci és egy amerikai zászlót. Akkor azonban a búvár hirtelen visszatért az ajtóhoz, belépett rajta, s az ajtó becsukódott mögötte. Látták, hogy a búvárharang belsejében mind a két búvár a fülke padlójára zuhant, mintha elájult volna. Nyilvánvalóan valami nem volt rendben. Parancsot adtak az Atlantida felvonására. A búvárharangot azonban nem szabad túl gyorsain felvonni, mert a hirtelen beálló nyomás- csökkenés életveszélyes a benne tartózkodók számára. Vitacker és Anderson türelmetlenül várta, hogy megtudja, mi történt két társával. Mikor a búvárharamg hatvan méter mélyein volt, egy ideig nem húzták tovább, nehogy túl gyorsan törjék át a „mélységi falat”. Anderson úgy döntött, hogy lemerül és megnézi, mi történt. Vitacker is csatlakozott hozzá, noha két nappal ezelőtt, a gyakorlatozás alatt könnyebb keszonbetegséget kapott. A megmentő eltűnik Mikor Anderson leért a bú- várharanghoz, rögtön látta, hogy az oldalajtó nem jól záródik, egy keskeny résen buborékok szállnak felfelé. Azt gondolta, hogy valószínűleg emiatt ájult el Keller és Small. Ezért teljes erejéből nyomni kezdte az ajtót kívülről, s körülbelül i tíz percen át tartotta, mialatt ] a hajón levő technikusok fel-1 vontatták az Atlarutidát. A búvárharang másik oldalán Anderson megpillantotta Vi- tackert, aki megpróbálta a levegőt szállító gumicsöveket foglalatukba erősíteni. Kis idő múlva Vitacker jelezte Ander- sonnak, hogy felmegy a felszínre szerszámért. Elindult felfelé — és többé sohasem tért vissza. Még ma is kutatnak holtteste után. Időközben a búvárharangot felhúzták a tenger felszínére és a két búvárt kiemelték belőle. Keller ímár észhez tért és azt mondta, hogy nincs semmi baja, csak kisebb ájulás fogta el. Small állapota azonban igen válságos volt. Azonnal kórházba szállították, de amint megérkeztek, kiszenvedett. Az ő halála is ugyanolyan titokzatos, mint Vitacker eltűnése. Az orvosok között megoszlanak a vélemények: egyesek szerint a hibás fülke okozta a halálát, mert nem jól záródott az ajtaja, s emiatt a benne uralkodó nyomás sem volt állandó. Mások szerint Small szívbajos volt. Ahány orvos, annyi vélemény. Egy biztos: boncoláskor megállapították, hogy a gázkeverék buborétoai eldugaszolták Small véredényeit. A tragikus eset miatti az amerikai tengerészet megvonta támogatását Kellertól. Ö azonnal összecsomagolta felszerelését és Európába küldte. Az újságíróknak csak annyit mondott: — Gondolkodnom kell erről, de mindenesetre folytatom kísérletemet. A Farsangi Planéta, a Drukk, a Skorpió . . . Ha a farsang egy egész évszakot töltene ki, és a naptárban valamilyen jelképet kellene rajzolni az „évszak hónapjai” mellé: azt hiszem, nevető, kacagó embereket ábrázolna az illusztráció. Az egyik hónap neve mellett álarcosbálban táncoló fiatalokat mutatna a kép, a másik „ábra valamilyen farsangi csínytevésre emlékeztetné az embereket, a harmadik feltétlenül kapcsolatba állna a betűvel, a humoros irodalommal, a viccsajtóval, azokkal a derűs pillanatokkal, amelyeket a humoristák szereznek a Tisztelt Olvasónak. Mi erre a „harmadik képre” emlékezünk most. amikor fellapozzuk az egykori egri vicclapokat. A „Farsangi Planéta” című élclap 1884. február 26-án jelent meg, „Pampuska” alcímmel. A szerkesztő így jellemzi lapját: „Képtelenségek képtelen hivatalos közlönye. Bolondságokkal hátultöltött szépirodalmi, politikai és társadalmi Elvközlöny.” Szellemes a leiigéje is: ,.Nem ígérünk sokat, de nem is adunk!” Néhány jellemző részlet a lapból: , Vízállásjelentés: Egerpatak: 10 centiméter, - sár a Főutcán 50 centiméter. Íme, egy vicces hír: „Borzasztó szerencsétlenség. A Makiári hóstyán épülő újháznál rémes eset történt. Nagy Pál pallérmester ugyanis majdnem agyonüttetett egy leomlo kőfal által, s csak az isteni gondviselés mentette meg a katasztrófától. Tudniillik éppen akkor nem volt Egerben.’ Érdekes újság volt a másik farsangi lap: a „Slach- monesz”, mely farsangkor évről évre újból és újból kiadásra került. Az élclap telve volt a kora ízlésének megfelelő soksok szellemességgel. Egy ilyent adunk, mely a „Nyilt tér” alatt jelent meg: „Alulírott kijelentjük, hogy Venszlovszky Lajos úr nem szamár.” Ezután jönnek az aláírások. Els a( poén, — a lap alján, csillag alatt: „E rovatban közöltekert nem vállal felelősséget a szerkesztő.” E két lap nem is lépett fel különleges igénnyel, de jellegzetes egri időszaki sajtótermékek voltak, melyek megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk. Gárdonyi a „Füllentő” című élclapot szerkesztette. A második tanítóképzős növendék, akinek vérében már bizsergett az újságírói hivatás, kedvet kap élclapot szerkeszteni. A másodéves Ziegler Géza kiadja a saját maga szerkesztett és illusztrált „DRUKK”-ot. Nem nyomdában készülj hanem csak kék szinben kerül litografálton forgalomba, — a diáktársadalom legnagyobb örömére. A „DRUKK”, sajnos, öt számnál többre nem futja, —• zátonyra fut a tehetséges prepa kezdeményezése.. . Volt akkor egy másik helyi élclap is: a „Skorpió”, amelynek szerkesztője csípős nyelvével ki-kikezdte a furcsaságokat, érdekes visszásságokat. Hamarosan meg is bukik a lap. De nem marad Eger vicclap nélkül. Egyszerre két élclap is indul. Az egyik neve: „Handa-banda”, a másiké pedig „Jóbolond!” Egyik újság sem élte azonban meg az 1880 év elejét. Ekkor indítja meg „vitéz Háry János” alias Iklódy Győző a „Füllentő”-t, amelyről már beszéltünk. Most róla pótlólag még csak annyit, hogy akkor járta egy másik újság is Egerben: a „Regélő Themisz”, melyet Frídrich Gyula szerkesztett. Egymással nem állott valami jó viszonyban a két lap. A „Füllentő” a „Regélő Themisz”-t „Nyekergő Themisztoklász”-nak csúfolta, — emez pedig ,,Füllebben tő”- nek a „Füllentő”-t. fs) <~pOjT$elct rafzcu. ■flea Halálos séta a tanger fenekén Tragikus végű tudományos kísérlet a kaliforniai partok közelében
