Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-06 / 285. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Megjött a Mikulás! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 285. szám ARA: 50 FILLÉR 1962. december 6., csütörtök r— MAI lej^yjcMLnk. Látszólag egyhangúan peregnek a napok, csak egy- egy érdekesebb epizód, találkozás töri meg e „mcmo- tonságot”. Nyílik az ajtó, s belép rajta egy sudár parasztasszony, aki fölött már már erősen eljártak az évek. Restellkedve bontja ki zsebkendőjét, s abból féltve őrzött füzetlapokat rak az asztalra. — Verseket hoztam, tessék megnézni, jók-e és ha lehet, közöljék az újságban, mert szeretném, ha máshol is megismernék ezeket a történeteket. S a régimódi, szálkás betűkkel rőt sorokon megelevenedik egy asszony tragédiája, aki a gyerekeire váró éhezés és nyomor helyett, az öngyilkosságot választja, s a halálba magával viszi gyermekeit is. Egy másik versből a békét óhajtó anya kiált az emberiséghez és sorakoznak egymás után a balladák, mai és egykori történetek, igaz döcögő rímekbe szedve, s lépten- nycmon „megsértve” a versírás szabályait, de attól a belső kényszertől áthatva, hogy használjon vele embertársainak. És ez az idős parasztasszony nem egyedüli eset. Ügy is lehetne mondani, hogy a költészet kivirult az egyszerű emberekben, szép, nemes érzések telítik őket, s ezekkel az érzésekkel akarják gazdagítani embertársaikat is. S hogy a föld, a gyárak egyszerű munkásaiban így lobog a szép iránti lelkesedés, hogy az önzés, a harag, a gyűlölet érzéseit nemesebbek, emberibbek szorítják ki, jó ezt érezni a hétköznapok „szürkeségében”. K. E. V. ______________J Ká llai Gyula guineai kitüntetése Sekou Touré jövőre Magyarországra látogat CONAKRI (MTI): Az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Sekou Touré, a Guineái Köztársaság elnöke Kállai Gyula miniszterelnök-helyettest, a Guineában tartózkodó magyar küldöttség vezetőjét a nemzeti érdemrend parancsnoki fokozatával tüntette ki. A kitüntetés alkalmával Sekou Touré megkérte Kállai Gyulát, adja át üdvözletét barátjának, Kádár Jánosnak. Kállai Gyula a tárgyalások befejeztével az Elnöki Tanács és a kormány nevében megújította a Sekou Touré elnöknek szóló meghívást, magyarországi látogatásra. Az elnök kijelentette, hogy örömmel elfogadja és 1963-ban tesz eleget! a meghívásnak. Ugyanakkor 5 meghívta Kádár János minisz-' terelnököt Guineába. Kállai Gyula és a magyar $ delegáció tagjai meglátogatták 5 a Guineában dolgozó magyarokat: a bauxit-szakembereket, ? geológusokat, mérnököket, a ? dzsungelben nehéz körülmények között dolgozó kútfúrókat, a Guineában használt? százhatvan magyar autóbusz < karbantartását ellátó szerelő- < két, a futball-edzőket és ápoló-? nőket. A magyar kormányférfiak J több órán át elbeszélgettek a ? guineai magyar kolónia tag-? jaival. (MTI) Dobi István távirata a Finn Köztársaság elnökéhez Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke a Finn Köztársaság nemzieti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Urho Kaleva Kekkemen köztársasági elnököt. (MTI) Budapesten ülésesik a KGST növényvédelmi állandó munkacsoportja A KGST növényvédelmi állandó munkacsoportja december 4-től 8-ig Budapesten tartja ülését. A tanácskozáson azokat a legújabb eljárásokat vitatják meg, amelyek a tudományos kutatások és a gyakorlati kísérletek szerint az eddigieknél eredményesebben védik a növényeket a kártevők és a betegségek pusztításaitól. Az ülés napirendjén szerepelnek a növényyédőszerek hatékonyságának és gazdaságosságának vizsgálatára alkalmas módszerek, valamint a növény- védelem más, nemzetközi szintű megoldást igénylő kérdései; Sárika vagyok, és nagyon régen várom a Mikulást. Minden nap megszámoltam, hogy mennyi Tiap van még hátra. És tegnap ezt álmodtam.* Egy óriási csizma volt a házunk előtt, mellette egy nagy létra, és én felmásztam rá, hogy megnézzem, mit is rejteget?! Sajnos, nem jutottam fel a tetejére, mert éppen akkor ébresztett fel anyuka, hogy mennem Ítéli az oviba, amikor már majdnem elértem a szalagos tetejét. De ma már tudom, mi volt benne!.., (Foto: Kiss Béla) Újabb hosszúlejáratú kereskedelmi megállapodást kötöttünk Az elmúlt hetekben Budapesten folytatott tárgyalások eredményeként szerdán a Külkereskedelmi Minisztériumban újabb magyar—görög, három évre szóló, hosszúlejáratú kereskedelmi megállapodást írtak alá. Az újabb magyar—görög keFoly tatja tanácskozását a Csehszlovák Kommunista Párt XII. kongresszusa PRÁGA (MTI): AZ MTI tudósítói, Nyárády Róbert és Hegedűs Dániel jelentik: Szerdán reggel folytatta tanácskozását a CSKP XII. kongresszusa. A küldöttek hosszantartó tapssal köszöntötték Bolívia, Irak, Libanon és Norvégia Kommunista Pártjának küldötteit, akik szerdán először vettek részt a kongresz- szuson. Az újabb külföldi delegációk üdvözlése után a KB beszámolója feletti vitával folytatta munkáját a kongresszus. Az ország legnagyobb létesítményének, a Kelet-Szlovákiai Vasműnek az igazgatója, Jaros- lav Knizka felszólalása után Antonin Krcek, a prágai párt- bizottság első titkára hangsúDecember 22-én kezdődik az iskolákban a téli szünet A Művelődésügyi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint az idei tanévben az általános és a középiskolákban a téli szünet december 22-től 1963. január 7-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21., január 8-án kezdődik újra a tanítás. (MTI) lyozta az adminisztratív apparátus megnövekedésének káros hatását. — Prágában — mondotta — némileg enyhítette a helyzetet bizonyos adminisztratív szervek összevonása. De még rendkívül sok vállalati igazgatóság és egyéb szerv összpontosul a fővárosban. E problémát különböző intézkedésekkel próbálják most enyhíteni. Jozef Plojhar miniszter a Csehszlovák Néppárt elnöke köszöntötte ezután a kongresz- szust. A kongresszus folytatja munkáját reskedelmi szerződéskötésről kiadott közlemény a következőket tartalmazza: a megállapodás 1963. január 1-től 1965. december 31-ig lesz érvényes és magában foglalja a következő három évre vonatkozó forgalom várható összegét és az 1963-ra szóló részletes kontingens-listát. A következő három évben az előző három évinél 80 százalékkal nagyobb forgalom lebonyolítását teszi lehetővé a megállapodás. Az 1963-ra megállapított árucsere összértéke 19 millió dollár. A megállapodás értelmében Magyarország komplett gyárberendezéseket, szerszámgépeket, járműveket, árammérőket, műszereket, röntgengépeket és egyéb orvosi felszereléseket, egészségügyi cikkeket, gyógyszerféleségeket, mező- gazdasági szerárut, különböző vegyicikkeket, textíliákat, mezőgazdasági termékeket szállít Görögországnak. Ugyanakkor külkereskedelmünk gyapotot, bőröket, dohányt, gyantát, déligyümölcsféleségeket: mazsolát, fügét, narancsot, mandarint, citromot, továbbá olívaolajat, diófalemezt, terpentint, stb-t vásárol Görögországtól. (MTI) Államosítások Kubában HAVANNA (TASZSZ): A kubai minisztertanács határozatot hozott, amelynek értelmében államosítják a ruházati cipőipari és vasárucikkeket előállító nagy-, illetve közép- vállalatokat. Ugyancsak államosítják azokat az üzleteket és boltokat is, amelyek az említett vállalatok termékeit árusítják. Az államosított vállalatok tulajdonosainak készpénzben kifizetik áz államosított vagyon tíz százalékát. A fennmaradó részt tíz év alatt egyenlő részletekben folyósítják. A kubai kormány rendeletét az tette szükségessé, hogy nagyobb mértékben tudják kielégíteni a közszükségleti cikkek iránt mutatkozó megnövekedett igényeket. (MTI) A bolgár honvédelmi miniszter fogadta a magyar katonai kormányküidöttséget írók, mint népiellenőrök — újjászületőben egy régi hagyomány SZÓFIA (MTI): Dobri Dzsu- rov, vezérezredes, bolgár han- I védelmi miniszter szerdán délelőtt fogadta Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezetésével Bulgáriában tartózkodó magyar katonai kormányküldöttséget. A találkozón, amely igen szívélyes és baráti légkörben zajlott le, a két felet érintő kérdéseiket beszélték meg. (MTI) MOSZKVA (TASZSZ): Ismert szovjet írók egy csoportja levelet küldött Alek- szandr Seljepinnek, az SZKP Központi Bizottsága és a minisztertanács párt- és állami ellenőrzési bizottsága elnökének. A levélírók hangoztatják; készek részt venni az említett intézményessé vált a magyar tudósok részvétele a nemzetközi űrkutatásban Megalakult a Cospar Magyar Nemzetközi Bizottsága A Szovjetunió kezdeményezésére széleskörű világűrkutatás folyik a kozmosz békés fel- használásának elősegítésére. A kutatás tárgyából következik, hogy ezen a téren máris nemzetközi kooperáció épült ki. A magyar tudomány is — szerény lehetőségeihez képest — egyre nagyobb részt kíván vállalni a világűr megismerésének és az emberiség . javára Itörténő hasznosításának mun-, kájából. Abból a célból, hogy a magyar tudósok intenzívebben bekapcsolódjanak a kutatómunkába, az Akadémia kebelében űrkutatási bizottság alakult, amely egyben a Tudományos Egyesületek Világta- nácsa (ICSU) űrkutatási bizottságának (Cospar) tagja. A bizottság elnöke Bognár Géza akadémikus, titkára Egyed László akadémiai levelező tag. (MTI) bizottság munkájában, „örülünk annak — írják —, hogy felújult a valóban népi ellenőrzés, amelyet megsemmisítettek Sztálin személyi kultuszának Időszakában.” A levélírók emlékeztetnek, hogy egykor olyan neves írók és publicisták voltak népi ellenőrök, mint Hja Ilf, Jevge- nyij Petrov, Mihail Kolcov, Gyemjan Bednij. A levelet a Lityeraturnaja Gazeta szerdai száma közölte. Huszonegy méterrel hátrább gurítottak egy épületet VARSÓ (MTI): Varsó egyik legszebb sugárútjának forgalmát akadályozta a korszerű épületeknél 21 méterrel előbb álló korabeli templomépület. Miután a műemlékszámba menő épületet lebontani nem akarták, a városi mérnökök elhatározták, hogy a templomot j alágörgőzik és hátrább gurít- j jak. A több hónapos megfeszített előkészítő munka után de- I cember 1-én megindult az épü let, s percenként 9 centimét«' A Tunéziai Kommunista Párt nyilatkozata PÁRIZS (TASZSZ): A Tunéziai Kommunista Párt Politikai Bizottsága szerdán nyilatkozatot adott ki, amely határozottan tiltakozik az Algériai Kommunista Párt betiltása miatt. A Tunéziai Kommunista iPárt hangoztatja, hogy a jelenlegi helyzetben Algériának nem egyetlen pártra, hanem széles egységfrontra van szüksége, amely az Algériai Kommunista Párt javaslatának megfelelően tömöríl éné a közös célokért küzdő összes hála- dó erőket. (MTI) rés „sebességgel” haladva, csaknem négy óra alatt 21 métert tett meg, s ezzel egyenlő szintbe került az űj háztömbökkel. (MTI) Moszkvában helyreállítják a Szabadság obeliszket MOSZKVA (TASZSZ): Az Izvesztyija keddi száma hírt ad arról, hogy hamarosan helyreállítják Moszkvában a Szabadság obeliszket, ezt a történelmi emlékművet, amelyet a személyi kultusz idején távolítottak el és zúztak szét. A szovjet alkotmányt jelképező obeliszket Vlagyimir 11- jics Lenin kezdeményezésére állították fel és 1918. november 7-én, az októberi forradalom első évfordulóján avattak fel ünnepélyesen. (MTI)