Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-28 / 302. szám

2

NÉPŰ JS ÄG

1982. december 28., péntefc

A szocializmus felépítésének fontos követelménye:

Az új típusú ember kialqkítása

Hruscsov levele Adenauer kancellárhoz

A most lezajlott VIII. párt- kongresszus ' határozatai világosan kifejezik mindazokat a követelményeket, amelyeket a szocializmus teljes felépítése támaszt velünk szemben. Meg kell teremteni a fejlett szocialista népgazdaságot, a munka magasabb termelékenységét, a dolgozó nép életszínvonalának hatékony növelését.

A szocialista társadalom az emberekért van. Minden szép törekvés, erőfeszítés, alkotás az emberekért történik. De erőnk', szocialista rendszerünk szilárdsága is rajtuk nyugszik, azokon a százezreken, milliókon, akik már másképp élnek, gondolkodnak, éreznek és cselekednek, mint a régi társadalom emberei. Termelési viszonyaink átalakítása elválaszthatatlanul együtt jár azzal, hogy

gyökeret ver az emberek eszmei világában új társadalmunk erkölcse.

Azok az emberek, akik a gazdasági küzdelmekben, a politikai harcokban, a termelő- szövetkezetek szervezésében, megerősítésében részt vettek, amikor népünk és hazánk történetének legnagyobb átalakításán fáradoztak, egyben önmaguk is átalakultak.

Ez a folyamat bonyolult, ellentmondásos, éppen ezért nem megy gyorsan.

Ki ne emlékezne azokra a jóslatokra, amelyek azt állították, hogy a kommunista párt világnézete és erkölcse idegen a magyar nép gondolkodásától, lelkivilágától. Az élet azonban megcáfolta ezeket a nézeteket. ^ A szocialista forradalom még azokat is átalakította és átalakítja, akik a forradalom kezdetén# nem öntudatosan és nem fejlett erkölcsi érzékkel indultak harcba. A tőkések és a földbirtokosok uralmának megdöntése, a fasizmus elleni küzdelem, a felszabadulás utáni években a földosztás, az újjáépítés és később a szocializmus építése volt ennek az új erkölcsnek a szülője.

Mindez elevenen bizonyítja, hogy a szocialista eszmék szervesen összekapcsolódnak a szocialista, kommunista tettekkel.

Az új eszmék

hatására formálódnak azok a tulajdonságok, amelyek megszabják az emberek magatartását, egymáshoz és a társadalomhoz való viszonyát mindattól, ami a régi világ szülötte. Súlyos helyzetet teremtett az új erkölcs kialakítása szempontjából is a1 hatalommal való j visszaélés, a személyi kultusz időszaka. De éppen a kommunista erkölcs magasabbrendű- ségét, életrevalóságát igazolja, a mai valóság, az, hogy e hibák felszámolása, a helyes marxista—leninista politika kialakítása, a marxizmus elméletének alkotó alkalmazása nemcsak az elméletet, a politikát frissítette fel, hanem meg- újhodott, igazi tartalmat kapott a kommunistákat jellemző erkölcsi magatartás is.

Akadnak még ugyan rendszerünkkel szembeállók, ellenséges elemek és nézetek, de nincsenek ellenséges osztályok és rétegek, s mint ahogy a kongresszus is megállapította: az egész társadalom közelebb került szocialista alapokon egymáshoz. Mind nagyobb az a terület, ahol rendszerünk befolyása növekszik és ennek nyomán az emberek új magatartása alakul ki.

A mi erkölcsünk magába foglalja a főbb általános emberi, erkölcsi szabályőkat, amelyeket a népek évezredek alatt, a társadalmi elnyomással és az erkölcsi fogyatékosságokkal vívott harcban kialakítottak. A megváltozott valóság az alapja és legfőbb feltétele az új embert jellemző vonások megszületésének, továbbfejlődésének.

A társadalom javára végzett lelkiismeretes munka milliók vérévé és ügyévé válik. A közösen végzett tevékenység az embereknek saját egyéni érdekükön kívül, az összesség javát is szolgálja. Amikor a szocialista brigádokban a jó tapasztalatokat átadják egymásnak, amikor törődnek azzal, hogy régebben féltett szakmai fogások, a technikai és a technológiai ismeretek ne maradjanak titokban, ott már előtérbe lépett a közösség érdekének tudatos szolgálata. Amikor a szocialista brigádokban az egymás iránti bizalom, emberség, a tanulásra és a művelődésre való aktív tevékenység lép az első helyre, azok már az új erkölcsi arcú ember megnyilatkozásai.

Sokan azt mondják erre, hogy akadnak még életünkben visszataszító vonások, van még fúrás, karrierizmus, törtetés. Ez igaz is. Valahogy ezzel is úgy vagyunk, hogy a jó, a haladó mellett megfér, helyet talál még a régi, a rossz, a visz- szahúzó. A régi rendszer már eltűnt. De szokásaiban, felfo- ! gásaiban még sok itt maradt j és ezek a szokások makacsok. Nem kevés még azoknak a száma, akik a társadalommal szemben antiszociális magatartást tanúsítanak: saját egyéni érdekeiket a társadalom rovására akarják kielégíteni.

E szélsőségek mellett azok között is, akiket már a mi eszméink, s társadalmi valóságunk alakított és nevelt, akik magatartásukban sok tekintetben szocialisták, még azok gondolkodásában, cselekedeteiben is kísért a múlt. Hiszen a szocialista vonások nem egyszerre, nem automatikusan alakulnak ki, hanem mindenekelőtt a rossz tulajdonságok elleni harcban. A pártszervezeteknek és a társadalmi szervezeteknek ebben a küzdelemben elsőrendű szerepük van. A kommunistákban kell elsősorban kifejleszteni, érvényre juttatni ezeket a jellembeli, magatartásbeli vonásokat, amelyek kifejlesztésén az egész társadalomban fáradozunk. Az új erkölcs uralkodóvá tételéért folytatott harcban is a kommunistáknak kell a legtöbbet tenniök.

A szocialista erkölcsi vonások egyik legfontosabbika

a munkához való új viszony

Mind többen érzik magukat a gyárak, az anyagi javak, az ország gazdájának. A sok százmillió megtakarított forint, az újítók, az ésszerűsítők által megoldott sok ezer új műszaki feladat fontos mutatója ennek. Az embert sokszor eltakarják a számok, de mögöttük ott vannak azok, akiknek munkája, eszmeisége, öntudata hozza létre mindazt, ami a társadalomban érték.

És aki erre azt mondja, „Igen, hát nekik is érdekük volt, mert így többet kerestek”,

— igaza van. Mi is azt akarjuk, hogy többet keressenek, éljenek jobban az emberek. De az ilyen takarékosság, az ilyen munka nemcsak a kis, hanem a nagy közösségnek is hasznos.

A munka termelékenységének emelkedése, ennek érdekében kifejtett erőfeszítése nem öncél. A közgazdász adatokat számít, eredményeket összegez, közgazdasági fogalmakkal — időegység, termelékenység, stb.

— dolgozik. A nép számára azonban a termelés növekedésének száraz számai új lakásokká, rövidebb munkanappá, élelmiszerek bőségévé, üdülőkké — egyszóval emberi boldogsággá válnak.

A társadalmi tulajdon védelméről és gyarapításáról való gondoskodás, a szocialista ember erkölcsi arculatának egy másik fontos vonása. Óvni és gyarapítani a társadalmi tulajdont, — ez alapvetően szocialista jellemvonás. Hisz az anyagi javak tulajdona és felhasználása, csak a mi társadalmunkban van a termelők kezében. Az előző társadalmak, amelyek az idegen munka és tulajdon kisajátítására épültek, nem tanították meg és nem is tették érdekeltté az embereket a köztulajdon kímélésében. Óvni, gyarapítani ,a társadalmi tulajdont, — ez azt is jelenti, hogy a köz érdekét fölébe helyezni az egyéni, személyes érdekeknek.

A munkához és a társadalmi tulajdonhoz való ilyen viszony elképzelhetetlen ' a kollektív szellem és az elvtársi kölcsönös segítség nélkül. A pártkongresszusokon sokan adták számot arról, hogy a termelésben, a mindennapi életben kialakult a közösségi érzés — az emberi szokások és magatartás elválaszthatatlan részévé vált. Ennek gyökere a szocialista termelési viszonyokban rejlik, s a tudatos nevelő munka eredménye. Minden munkásnak látnia kell, hogy egyéni tevékenysége része a közös munkának.

A burzsoá politikusok és ideológusok nemegyszer rágalmazzák a szocialista rendszert, a kommunistákat, hogy elnyomják az egyéniséget, hogy nem engedik fejleszteni az egyént. A szocialista társadalmunk eleven tagadása ennek a felfogásnak. Milliók és milliók képességei bontakoznak ki mind erőteljesebben az emberi alkotás nagy mezején.

Az új erkölcs meghonosodásának és továbbfejlődésének elválaszthatatlan része a más népek harca iránti figyelem; a közös ügy iránti odaadás,

az internacionalista gondolkodás és magatartás.

Jellemző példája ennek, amikor az imperialisták Kuba függetlenségét veszélyeztették és a világháború kirobbanásának szélére sodorták az emberiséget. A mi népünk is —, s ezt minden túlzás nélkül elmondhatjuk — igazunk tudatában foglalt állást a kubai nép szabadságharca mellett. A munkásosztály és a dolgozó nép többsége együttérez azokkal a népekkel, amelyek fel- szabadulásukért küzdenek. Mindez együttesen jelzője, mutatója annak, hogy saját problémáin kívül magáénak tartja a moszkvai esztergályos harcát, a bukaresti építők munkasikereit éppúgy, mint az illegálisan dolgozó és harcoló spanyol kommunisták küzdelmét.

Pártunk VIII. kongresszusán elfogadott helyes politika, a szocializmus felépítésének távlatai további nagy lehetőségeket teremtett az emberek közötti új, szocialista viszony erősítéséhez, szélesítéséhez, hogy az egész nép javát szolgáló forradalmi munka emberformáló kohójából új típusú munkások, tsz-tagok, orvosok és tanítók kerüljenek ki.

Lajtai Vera

MOSZKVA (TASZSZ)

Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke levelei intézett Adenauer kancellárhoz, válaszul a kancellárnak a Nyugat-Berlin és a Német Demokratikus Köztársaság határán- lejátszódott incidensekkel kapcsolatos levelére.

— ön politikájával, a feszültség fokozásának politikájával, azzal, hogy a világot újabb konfliktusokba akarja sodo'rni, milliók életét sodorja veszélybe — hangzik a levél.

Hruscsov hangsúlyozza, hogy „az NSZK-nak semmiféle joga sincs Nyugati-Berlinhez'’.

A szovjet miniszterelnök megállapítja, hogy őt „nagymértékben aggasztja a Nyugat Berlinben kialakult helyzet és az, hogy Nyugat-Berlin és az NSZK határán mélységesen sajnálatos incidensek folynak le”. Emlékeztet arra, hogy a Német Szövetségi Köztársaságból miniszterek, pártfunkcionáriusok, parlamenti tagok és mindenféle más látogatók Nyu- gat-Berlinben „rosszindulatú, veszélyes uszítással foglalkoznak, amely a béke, a szomszédos szocialista országok biztonsága ellen irányul”.

Mint látható, önnek nem Nyugat-Berlin lakosságának az érdekei fontosak, hanem az, hogy ezt a várost a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság és a többi szocialista ország ellen irányuló ellenséges tevékenységre használja fel” — írja Hruscsov, majd hangsúlyozza:

— A tények arról tanúskodnak, hogy a szövetségi kormány kezdi a németeket fokozatosan hozzászoktatni a testvérgyilkos háború lehetőségének gondolatához.

Hruscsov rámutat arra, hogy a helyzet gyökeres rendezésének és a veszedelmes incidensek végérvényes megszüntetésének egyetlen lehetősége a német békeszerződés aláírása és a nyugat-berlini helyzet rendezése.

A szovjet kormáfiyíő kifejti, hogy ennek érdekében fel kell számolni az idejét múlt megszállási rendszert, Nyugat-Ber- lint szabad várossá kell tenni, hatékony nemzetközi biztosítékokat kell a városnak adni, meg kell szüntetni az ebből a városból a szocialista államok ellen kiinduló aknamunkát.

Nyugat-Berlinben — állapítja meg Hruscsov — „szükség esetén meghatározott időre tartózkodhatnának csapatok”.

— A szovjet kormány azt indítványozza, hogy a NyugatBerlinben tartózkodó csapatok ne képviseljenek NATO-orszá- gokat, Nyugat-Berlinben a

NATO zászlaját váltsa fel az ENSZ lobogója és a világszervezet vállaljon el a városban meghatározott nemzetközi kötelezettségeket és feladatokat — írja Hruscsov —, majd így folytatja:”“

— A jelenlegi rendellenes helyzet változatlan fenntartása Nyugat-Berlinben egyértelmű lenne súlyos nemzetközi bonyodalmak szándékos keresésével.

Hruscsov rámutatott arra, hogy ha a kancellár valóban őszintén törődik azzal, hogy az egymástól elszakított német családok érintkezhessenek egymással, a Német Demokratikus Köztársaság erre már tett ésszerű javaslatokat. Ezeket azonban a nyugat-berlini hatóságok elutasították, s ebben „az ön személyes közreműködése nem utolsó szerepet játszott. Ilymódon a történtekért ön is felelős”.

A Karib-tenger térségében lejátszódott események — hangsúlyozza Hruscsov — mindennél világosabban megmutatták, hogy még mindig mennyi veszély fenyegeti a békét és milyen óriási erőfeszítésekre van még szükség ahhoz, hogy el tudjuk hárítani a háborús katasztrófát, meg tudjuk védeni a békét. „Azokban az aggasztó napokban — hangzik a levél, — Bonnból, a Német Szövetségi Köztársaság fővárosából azonban egyetlen felhívás sem hangzott el a konfliktus elsimítására.”

A Német Szövetségi Köztársaság kormánya gyakorlatilag igyekezett az Egyesült Államokat olyan helyzetbe kényszeríteni, amelyből nem lett volna más kiút, csak a hatalmak fegyveres összecsapása — írja a szovjet kormányfő.

Hruscsov megállapítja, hogy valahányszor a szemben álló felek szempontjainak közeledését Ígérő jelek mutatkoznak, a Német Szövetségi Köztársaság kormánya mindig nagy lármát csap, nem riad vissza a legkockázatosabb mesterkedésektől sem, „csakhogy meghiúsítsa a megegyezést és ne engedje feloldódni a nagyhatalmak közötti ellentéteket.’’

Az ön életében Németország már kétszer robbantott ki világháborút. ön most ürügyet keres a harmadik világháború kirobbantására? — Teszi fel a kérdést Hruscsov.

A szovjet miniszterelnök hangsúlyozza, hogy az egyik legfontosabb halaszthatatlan feladat a német kérdés békés rendezése és ennek alapján a nyugat-berlini helyzet rendezése. A legfontosabb probléma a béke fenntartása és megszilárdítása. „Ennélfogva semmilyen zsarolás, semmilyen fenyegetés nem tartóztathatja fel félúton a békeszerető erőket, amelyek a német kérdés békés rendezéséért küzdenek”, — jelenti ki Hruscsov.

Ezt követően rámutat arra, hogy az egész világon az emberek milliói küzdenek a termonukleáris háború kirobbantása ellen, majd kijelenti, hogy ezeknek a millióknak a vágya fejeződött ki XXIII. János pápának az egyetemes zsinaton elhangzott beszédében is.

— Én kommunista és ateista vagyok, s természetesen, nem oszthatom a római pápa világnézetét, de támogatom és helyeslem békefelhívását, ön azonban buzgó katolikus és elismeri maga fölött a katolikus egyház lelki irányítását. Ügy gondolom, önnek különösen hallgatnia kellene az egyház fejének felhívására — írja Hruscsov.

A levél befejezéséül a szovjet kormányfő kifejezi azt a reményét, hogy Adenauer „a béke javát és a népek biztonságát szolgáló cselekedetekkel foglalkozik majd, mert ha kirobban a háború, amire az ön jelenlegi politikája irányul, akkor a Német Szövetségi Köztársaság már a háború első óráiban úgy elhamvad, mint ahogy ellobban a gyertya lángja”. (MTI)

A Venusnak nincs jelentős mágneses mezeje

Az Amerikai Országos Űrhajózási Hivatal ismertette a Mariner—2 űrhajó által továbbított adatok részleges értékelésének eredményeit. A Mariner—2 észlelésének értékelése azt mutatja, hogy a Venus lassabban forog tengelye körül,

mint a Föld és nincs jelentős mágneses mezeje.

A tudósok azt is feltételezik, hogy a Venus a Földdel ellentétben nem rendelkezik sugárzási övezetekkel.

A Mariner—2 adatainak értékelése folytatódik. (MTI)

BSSSEEEBBESSBEEBEEEESEEEEEESBEEEEEEEESEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEaEEEESEBSEESBEEEEEEt

Divatcsinálta történelem

Ezúttal nem annyira a Habs- burg-uralkodóról, mint csupán egy róla elnevezett kabátról lesz szó.

Ugyanis az emberek, az állampolgárok mindig igen figyelmesek és hajlamosak is arra, hogy vezéreiknek, uralkodóiknak bogarait megfigyeljék, kedvenc tárgyaikat megvegyék, szórakozásaikat majmolják és ruházkodásukat utánozzák. így volt divat a lajo- sok uralkodása idején a Lajos- kalap, nálunk és Ausztriában a Mária Terézia-blúz és hajviselet. Máskor pénzeket, bútordarabokat neveztek el az uralkodókról, egyszóval: igazán kedvesek és figyelmesek voltak az alattvalók.

Nem akarok hosszadalmas lenni és az utánzásokat hosszú századok történetéből felsorolni, de például volt egy időszak, amikor horthyék a hadsereg tisztjei részére Attila korabeli díszsisakot rendszeresítettek. Példa tehát akadna bőven, hiszen a történelemből mindany- nyian emlékszünk, hogy menynyire örültek a magyar jobbágyok, amikor az ötéves XIV. Lajos francia király trónra került. Alig várták, hogy felcseperedjék és ‘pompaszereteté- ben, kedvtelésében megépítse Versailles-t és Trianon-t. És hál’ Isten, nálunk mindjárt akadt utánzója XIV. Lajosnak. Esterházy herceg, a Dunántúl földesura, aki (mint pompakedvelő) Versailles mintájára megépítette Fertődön a „magyar Versailles-t”, az Esterházyak tündérbirodalmát.

Igen sokáig élt még ez az utánzási láz az egyes nemzeteknél, mi, magyarok azonban inkább csak mondtuk, de nem volt miből utánozni az uralkodókat. De nem is igen voltunk velük jóba, hiszen többnyire idegenek voltak. Az osztrákok és a franciák már annál inkább. Például amikor a franciák azt mondották, hogy XIV. Lajos korabeli, akkor ők a francia szalonokra, mi pedig a francia forradalomra gondoltunk és a vérpadra, ahol Lajos és szépséges felesége, Mária Antoinette életét befejezte. Ellenben mikor azt hallottuk, .hogy Mária Terézia korabeli, akkor az osztrákok lakberendezési tárgyakra és a magyar püspöki karra, mi, a proletárok pedig a kalapos királyra és félbemaradt reform-kezdeményezéseire gondoltunk.

No de, nekünk, magyaroknak is eljött a prosperitás kora. Az 1867-es kiegyezés a „mi időnk” lett, a magyaroké. Nekünk nem volt Napóleonunk — még aranyban sem —, és nem volt Vilmos császárunk és így nem lett nálunk divattá a Vilmos-bajusz. Ellenben volt Ferenc Jóskánk, aki világhíresség volt pofaszakálláról. Ó, Istenem! micsoda divat... császári szakáll! A császárváros

valamennyi nagydobosa és ka- pellmeisztere olyan császársza- kállt viselt, mint az uralkodó. Lassan-lassan azután mint a járvány terjedt el a császár- szakáll viselése és eljutott magyarhonba is.

Hogy mennyit könnyített ez rajtunk... ezt csak az tudná megmondani, aki maga is viselte ezt a gyönyörű szakállt. De hát öröm nincsen üröm nélkül.

A baj aikkor jelentkezett, amikor a szertelenek egyesületbe tömörültek és küldöttséget menesztettek a képviselőház elnökéhez. Követelésükre a képviselőház államsegélyt biztosított a szőrzetnövesztő szerek gyártóinak. A kedélyek azonban csak nem tudtak megnyugodni. Szakállnövés várakozása közben az idősebbek közül sokan elhaláloztak. A hajnövesztőipar fellendülése után felvirágoztak a temetkezési vállalkozások. Tulajdonosaik bérházakat vásároltak Budapesten és a törvényhatósági jogú városokban. Az új iparágak fellendülése néhány, korábban már létjogosultságát vesztett manufaktúra újravirágzását eredményezte. Az állampolgárok boldogok voltak és örömökben éltek. Csak a kopaszok, a szőrzet és hajnélküliek egyesületének vezetősége okvetetlenkedett és már félő volt, hogy általános sztrájkol hirdet. És ebben a forró és lelkes hangulatban, amikor egyrészt az öröm, másrészt a forradalmi elszántság lángja a legmagasabban lobogott, akkor a császár udvari szabója Ausztria császárát, a magyarok királyát, egy térdhajlatig érő fekete, kétsoros, fényes, selyem plasztronnal díszített, társasági kabáttal lepte meg. A király nem tudott a megha- tódottságtól szólni és a miniszterek könnyeztek örömükben.

A fővárosban a belvárosi szabóműhelyeik azonnal elrendelték a huszonkét órás munkaidőt. A dolgozók bent aludtak a műhelyek vasalóasztalain. Az összes miniszterek és államtitkárok ferenejóskát készíttettek. Igen ám!, de mi lesz a képviselőkkel, a honatyákkal? Fennakadás lett a szövet- gyártásban és kiürültek a kereskedések. Az üzletek nem tudták biztosítani a szükségletet. Hosszú sorok kígyóztak a körutakon és a belvárosban a Váci utca és a Pilvax környékén. Teljes lett a fejetlenség. Deák Ferenc kormánya a bukás szélén állt. Minden percben várható volt a képviselőház feloszlatása. Az ellenzék több interpellációt jegyeztetett be. És ekkor néhány pesti képviselőnek mentő ötlete támadt. Eljártak a kormánynál, tegye lehetővé, hogy a peremvárosok és a környékbeli szabócégek is megrendelést kaphassanak. A gyárosok elrendelték a szövőgyárak huszonnégy órás üzemeltetését. Addig is azonban, amíg a gyárak a keresletet ki tudják elégíteni a külállamok- ’#61 nagy mennyiségű fekete szövetett hozatott be a kormány.