Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-24 / 301. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! DCettemes karácsonyi' ünnepeket! (Kiss Bein -felvétele) AZ MSZMP BEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 301. szám ÁRA 1 FORINT 1962. december 24„ hétfő TANÚNK A BÉKE A bölcsesség ajándéka ez a béke. A bölcsességé, amely lehetővé tette, hogy a karácsonyi gyertyák fényei világítsák be ezt az ünnepet, s nem a rettenetes tűzgömb, amely alkotóját pusztítja el, — az embert. A bölcsesség ajándéka ez a béke, amelyet szívünkön melengetünk immáron tizenhét esztendeje, amelynek levegőjét seívjuk, puha melegét élvezzük, amely a legdrágább kincsünk, mert az életet jelenti számunkra. Van abban valami rettenetes paradoxon, hogy a világ békét akar, az emberek, mind az öt földrészen gyűlölik a háborút, s mégis a békét kell félteni, érte kell küzdeni s a háborút kell félni a sokaknak, a nagyon kevesek miatt. A Moszkva-íolyó partján, a Kreml tövében egy szőke orosz asszony a békét emlegette nekem. Paduában, a szentelt gyertyaárusok is arról beszéltek, hogy aki gyertyát éget a paduai Szent Antalnak, a béke lángját gyújtja meg... Párizs egyik külvárosában, a munkásotthon kultúrtermében a Citroen- gyáriak, Várnában a hajógyáriak, Bmoban az új városnegyed építői, Bécsben az egyik csendes kis kávéház már nem fiatal pincérnője, mind a maga nyelvén a békéről szólt. Hány nyelven, s hány ember ajkán csendül fel nap, mint nap ez a szó, s nem lehet igaza Barabásnak, hogy mindenki békét mond és az mégis együtt háborúnak hallatsziki A bölcsesség ajándéka ez a béke, a karácsonyfa felett. Nem betlehemi csillagot helyeztünk a fa csúcsára, hanem emberi békét, mi nem hiszünk a bibliai háromkirályokba, de hiszünk magunkba és azokba, akik nem mirhát, aranyat, tömjént, de békét, alkotást és teremtő holnapot hoznak minden újszülöttnek, köszöntse bár az év derekán is diadalmas sírással az életet: itt vagyok! Mert nem a halálra születik! Emlékezetemben fellapozom a történelemkönyv lapjait és a csendes szoba melegén olvasom a vér és a pusztulás történelmét. Amióta a krónikások lejegyzik, mit tett, vagy, hogy inkább, mit pusztított az ember, — mindig és mindenütt ott tanyázott a halál, a pusztulás, a vér, a háború ... Mintha az emberiség élete a háború lenne, s a béke csupán intervallum. Mintha az ember célja mindig a gyűlölet lett volna s a békés megértés rövid időszaka csak erőgyűjtés, hogy még magasabbra lobogjon a gyűlölködés mindent felperzselő lángja. Mi nem azt akarjuk, hogy a későbbi korok nemzedékei, ha fellapozzák majdan azokat a lapokat egy későbben megírt történelemkönyvben, amelyek rólunk szólnak, hogy ebben is, ezeken a lapokon is csak vér legyen és pusztítás. Mi azt akarjuk, hogy a béke ne intervallum legyen, hanem olyan természetes velejárója az emberiségnek, mint tengernek a hab, az égnek a felhő, virágnak az illat, testnek a szív dobogása ... Hogy ezt már annyiszor akarták? Hogy ezt már akarták évszázadok, s talán évezredek óta is? Hogy békéről beszéltek 1914-ben, s utána jött Isonzó? Hogy békét akartak 1938-ban is és utána jött a Don-kanyar? Ki vitassa és ki vitathatja ezt... De akkor, akik sokan voltak az élni akarók közül, kevesen voltak ott, ahol az élet sorsában dönteni is tudhattak volna. Most a béke szerelmesei nemcsak számosak, de hatalmasak is, most nemcsak szólni van erejük, de tenni is, most már nem nekünk diktálnak feltételeket és nem nekünk fújják a halálba menendők indulóját, hanem mi kezdjük megszabni a világ sorsát és a mi indulónk harsan, hogy a holnapok végtelen sora felé vezesse a világot. A történ- m nem ismétli meg önmagát! Alakul, formálódik a világ, új népek, nemzetek lépnek a történelem színpadára, új seregek csatlakoznak az élet mellé, a halál ellen ... A halál törvény. A tudomány azért küzd, hogy ennek a törvénynek minél később kelljen ítélkeznie. Az orvos a klinikai halálból hozza vissza azt, aki néhány éve még gerinctörő fejhajtással adózott volna e törvénynek. De olyan törvénye még a halálnak sincs, hogy fiatalokat, gyermekeket, életerős férfiakat, szerelmes lányokat, asszonyokat, békés, álmodozó öregkort élvező nyugdíjasokat ragadjon el szertelen duhaj kedvében. Ezt a törvényt még a halálnak is diktálták a háború diktátorai! Iván sohse látta Hansot és jószerint személy szerint semmi baja nem volt vele, és mégis megölték egymást. Iván hős lett, mert hazáját védte, Hans ostoba áldozat, de az értük hullatott könnyek egyformán keserűek voltak. Hans építeni akart, Iván is, helyette pusztított mind a kettő: Ivan, hogy holnap teremtődjék, acélnál is keményebb, a régi romok helyett, Hans, hogy a némaság és a rabszolgaság verjen dudvás fészket a romok felett. Ivánnak lett igaza, mert az életet hirdette halálával... De nem lehetne, s miért né lehetne az életet hirdetni, — az élettel? Az ekevassal, s nem karddal! Hull a hó, vastagon, fehéren, puhán és befedi a sírokat. De vajon akad-e olyan vastag takaró, amelyen nem égetnek át az emlékek? Az asztal terítve már, s a fa is díszes. Alatta ajándékok, kicsiknek, nagyoknak és a kályhában, mint doromboló macska, duruzsol a tűz. Én nagyon jól emlékszem arra a karácsonyra anno 1944, mikor nem a tűz duruzsolt, hanem a halál dombolt künt drago- nyos lépteivel, amikor a világ minden kincsét odaadtuk volna egy mesebeli csodás fa alól, egyetlen zöld gallyacskáért, de amely alatt a béke szerénykedett volna, mégha szürke ruhában is. Miért szabad, hogy feledékenyek legyünk, miért szabad, hogy erőszakot vegyünk emlékeinken, s miért ne lenne szabad, hogy erőszakot vegyenek emlékeink tanulságain? Az ember lehozta a tüzet és megolvasztotta a vasat. Az ember megkerülte a Földet, s felfedezte a maga számára, az ember feltalálta a gőzt, a villamosságot, és sorba leigázza a betegségeket, behatol a Föld, s az emberi test titkaiba, s behatol a világegyeltem titkaiba is. Az ember még az atommagba is behatolt, s ezt a kimeríthetetlen energiát is szolgálatába állította. Az ember mindent tud! Vagy tudni fog. Mindent! És csak élni nem tudna? y A bölcsesség ajándéka ez a béke.A bölcsességé, amely int és példát is ad; az ember a legtöbbre is képes: élni is tud, ha akar. S ez a bölcsesség akaratra is int, hogy akarj élni, hogy küzdjél keményen, elszántan a pusztítás ellen, mert ez a küzdelem ma már nem céltalan, nem reménytelen, de győzedelmet hozó. Ha békét akarsz, készülj a háborúra — ezt a rómaiak mondták. Ha békét akarsz, készülj a békére, — ezt mi mondjuk. S így teszünk, hogy így is legyen. Tanúnk rá: e békességes ünnep apró, kedves gyertyalángjai is. (Gy. A.) VWIAMMlj
