Népújság, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-14 / 266. szám
1962. november 14., szerda NÉPŰ JS ÁG S Karácsondi térkép Ahol az olvasás „hiúsági kérdés4* A TÉRKÉP nem vízszabályozásról, mezőgazdasági termelésről, vagy éghajlati izotermákról beszél, hanem a művelődés „hadállásairól”. Helyes is ez a kifejezés: hadállásokról. Pontosan feltünteti a már „bevett” erődöket, és azokat is, amelyeket még ezután kell elfoglalni. Az erődök: házak és lakóik, a lakók érdeklődése. A lakók irodalmi érdeklődését „térképezték fel” a karácsondi kultúrmunkások. Minden utcának, minden háznak megjelölték a helyét, s ahol könyvtári olvasók laknak, egy piros, vagy sárga celofánlapocskát ragasztottak oda. Ha a térkép mögött felgyújtják a villanyt, „kiugró” élénkvilágos színfoltok mutatják: hol laknak a tizennégy éven aluli és az idősebb olvasók? Az „üres” helyek megtartják a térkép egyhangú, lila színét. — Szép játékszer lehet — ez az első benyomásom, mert önkéntelenül is kikívánkozik belőlem a kérdés: megérte ez a térkép a sok munkát, amit beleöltek? — mert a térképet „gondozni” is kell, amikor valaki beiratkozik, a „házára” fel kell ragasztani a kartont- Rendet kell tartani a hatszáztíz olvasót jelentő lapocskák között, hiszen, ha valakiről „megfeledkezik” a könyvtáros, az nyomban reklamál... — Már csak ezért is érdemes volt elkészíteni — mondja Dán Gyuláné könyvtáros. — Valóban reklamálnak az emberek már hiúk arra, hogy olvasnak. Nem szeretik, ha a térképen „megfeledkeznek” róluk. Mintha a könyvtári tagság valamiféle rang lenne. — Rang, de azt mindenki megszerezheti. KICSIT furcsának találom a választ, hiszen a térképet a könyvtár elé tették: s csak azoknak a hiúságát „csiklandozhatja”, akik úgyis megfordulnak a könyvespolcok között. — És aki... — akarom kérdezni, de a könyvtáros megelőz. — A legutóbbi tanácsülésen megtárgyalták a könyvtár munkáját. Mielőtt elhangzott volna a beszámoló, a tanácstagok átjöttek a könyvtárba — körülnézni. Mielőtt beléptek a kölcsönzőhelyiségbe, Rúzsom József bányász a térképhez lépett: egy pillanat figyelmet kért, e felkattintotta a villanyt. A tanácstagok keresni kezdték az ő házukat is: vajon kivilágították-e? ... És heten még aznap beiratkoztak. Szóval: láthatják azok is, akik még nem járnak ide. De akik nem jönnek el a könyvtárba? Akik még elkerülik a kultúrotthont? Mert — és ez nem is csodálatos — vannak ilyenek is. Van vagy nyolcvanhét ház a faluban, amelynek lakói semmiféle kulturális rendezvényre nem járnak, nincsenek könyveik, nem olvasnak: színházban, moziban, ismeretterjesztő előadásokon sohasem lehet látni őket. És — őket nem számítva is, — bár rájuk különös gondot kell fordítani, akad bőven tennivaló. Hiszen a falu lakossága megközelíti a négyezret — a könyvtári tagok száma pedig jelenleg csak a lakosság tizenhét százalékát teszi ki. Csa.k tizenhét százalék. Ezt a csak-ot kevés faluval kapcsolatban merném leírni, hiszen a megyei átlag jóval alatta marad ennek az arányszámnak. Mégis, nyugodtan megteszem, mert a karácson- diak maguk sem sokallják: a könyvtáros az év végére a lakók húsz százalékát szeretné a rendszeres kölcsönzők között látni. HÚSZ SZÁZALÉK: az hétszázötven betűszerető ember. Bizonyosan elérik a húsz százalékot: de gyorsabban megszületne az eredmény, ha felhasználnák azt a község egész népére hízelgő megállapítást: hogy az emberek hiúk — az olvasottságukra. Ez a hiúság több emberben kelne életre, ha a térképet mindenki láthatná. Ha oda tennék, ahol mindenki, vagy majdnem mindenki megfordul. Ha oda — vagy oda is, hiszen el lehetne készíteni több példányban is — tennék, ahova azok is elmennének, akiknek még a gyermekei sem járnak könyvtárba. Például kifüggesztenék o tanácsházán, a buszmegállónál. Vagy elhelyeznék valamelyik > üzlet kirakatában: gondolom, szívesen fogadnák a boltvezetők, mert a szép, ízléses, mutatós térkép legalább annyira ékessége lehet bármelyik boltnak, mint egy — érettségi tabló. Két évvel ezelőtt- készült el Karácsondon a könyvtári térkép. Megmutatták néhány tapasztalatcsere részvevőinek: s több községben már használják is. Híre külföldre is eljutott: nemrég latin-amerikai kulturális küldöttség járt Karácsondon, s a delegátusok is érdeklődéssel hallgatták a térképről szóló tájékoztatókat, magyarázatokat. Tetszett nekik az ötlet. Persze, a legdöntőbb érv a tábla mellett: a falu olvasókultúrájának emelkedése. Mert a térképnek is része van abban, hogy Karácsondon már azt tűzhették ki célul, hogy decemberben hétszázötvenen járnak rendszeresen a könyvtárba. A térképnek is része van benne — a könyvtár több figyelemre méltó kezdeményezése mellett. (Meglátogatják a beteg olvasókat: s az úttörők könyveket visznek nekik. A A könyvtári „boy-szolgálat” kézbesíti azokat a könyveket, amelyek nem voltak a polcon, amikor az olvasók keresték őket, stb. stb.). A TÉRKÉPNEK is köszönhetik Karácsondon, hogy a művelődés, az olvasás h i ú sá g i kérdés. A térképnek, amely még hasznosabb, még eredményesebb lesz: ha még többen látják. Krajczár Imre Kísérő szavak egy kiállításhoz EGY HETE TART nyitva már az a dokumentációs kiállítás, amely megyénk termelő- szövetkezeteinek fejlődését, a megtett utat tárja a látogatók szeme elé. A kiállítás anyaga lényegében hat témakörbe sorolható, s így felöleli a mezőgazdaság minden lényeges területét, bemutatja az átszervezés időszakától napjainkig elért eredményeket, de egyben méltó választ ad arra a korábbi kérdésre is: sikerül-e vajon az átszervezést úgy megoldani, hogy a termelés ne csökkenjen, sőt emelkedjék? A kiállítás hiteles anyagából megtudjuk, hogy e nagy kérdésre az élet „igennel” válaszolt. És ha ehhez az „igenhez” hozzászámítjuk az eltelt aszályos éveket is, akkor kétségtelen tényként kell ellenségnek és barátnak elismernie, hogy a szocialista mezőgazdaság életképes és beláthatatlan távlatok állnak fejlődése előtt. A termelőszövetkezetek számának, illetve a tagok számának évenkénti növekedése, a szövetkezeti gazdák jövedelmének alakulása, a közös vagyon gyarapodása művészi foto és grafikai munkákon keresztül tárul a látogatók elé. Különösen megragadja a figyelmet az a mód, ahogyan a kiállítás létrehozói Heves megye táj jellegének megfelelő növényeik terméseredményeit, az e területen elért sikereket mutatják be. Kitűnik, hogy a kertészet nagyüzemi jelleget öltött megyénkben az eltelt néhány év alatt és ennek megfelelően lehetőség nyílik a gépek fokozottabb alkalmazására is. IGEN ÉRDEKES az öntözés alakulását bemutató tabló, amelynek grafikonjai, fényképei nemcsak az öntözött területek nagyságát, illetve annak növekedését mutatják meg, de választ adnak arra a kérdésre is: milyen anyagi segítséget nyújtott államunk ezen a téren a termelőszövetkezeteknek. Szembetűnő az állattenyésztés fejlődését bemutató tabló, a tsz-épületek számának növekedését ábrázoló grafikonok pedig mindennél többet beszélnek. Kétségtelen, hogy a megyében megrendezett eddigi három mezőgazdasági kiállítás közül ez a legsikerültebb. A dicséret hangján kell szólni a kiállítás rendezőinek, kivitelezőinek munkájáról, a kiállítás főrendezőjéről, Bakó Ferencről, aki munkatársaival együtt erőt és fáradságot nem kímélve, dolgozott azon, hogy ez a kiállítás elérje célját, megnyerje a nagyközönség tetszését. Ha meggondoljuk, hogy a kiállítás megrendezésére hosszú hónapok óta készülnek az illetékesek, és a megyei tanács két osztálya, a művelődésügyi osztály, illetve a mezőgazdasági osztály, alapos és tervszerű munkát áldozott erre a kiállításra, akkor megértjük, miért sikerül ez a kiállítás jobban az eddigieknél. A kiállítás forgatókönyvét a legilletékesebbek állították össze, s így nyuKI MIT GYŰJT? Nem is gondoltam volna, hogy egy Ki mit gyűjt?-klub kiállítása ennyi embert vonz. Először rakták ki féltett kincseiket az egri gyűjtők, hogy megmutassák, milyen egyszerű módja is van a szórakozva tanulásnak, a szépérzéket fejlesztő elfoglaltságnak. — Bizony, sok tanulást kíván egy gyűjtő szenvedélye — mondja Faragó Loránd, aki „civilben” fényképész, és feleségével együtt babákat, játékokat gyűjt. — Körülbelül 25 éve gyűjtjük, rendezgetjük, szórakozunk velük. Egyébként gyűjtök mindent! — Mint minden gyűjtő — kapcsolódik a beszélgetésbe Fejes István, aki a cipőnagykernél dolgozik, — mert az ember soha nem tudja, hogy miért mit lehet cserélni? — És tessék mondani, mit lehet kapni egy ilyen gyűjteményért? — áll meg előttünk egy szemüveges kisfiú. — Kapni? őszintén szólva, én még nem is gondoltam arra, hogy ez érték. Nekem az. Van ezen a kiállításon amerikai játék, olasz gyufa, néger agyagpipa, svéd baba, s ha eredete után érdeklődsz, kiderül, hogy ez a néhány ember szinte az egész világgal levelez. Cserélnek, jönnek-men- nek a levelek, a csomagocskák, amik összekötik, összefűzik, behálózzák ezt az emberi világot. Még egy kedves esemény a nagy forgalmú napon. Merczel János levelezőlap-gyűjteménye előtt egyszer csak felkiált Kácsor János, a nyugdíjasok klubjának elnöke: — Nicsak! Itt az édesapám, édesanyám! — s máris gyorsén kifelé igyekszik, hogy nemsokára öreg édesanyjával együtt a kép előtt álljon. — Hazamentem Édesért, hadd lássa, hogy a valamikori képét most fiatalok nézik! — mondja, s a nyolcvankét éves öreg egri asszony, aki a kilencszázas évek elején ifjú menyecskeként állt a gép elé, most két fiával újra itt volt, ezen a kiállításon, ahol kedves emlékként örökítették meg őket... (A) 0030Jj IMdtl 31. — Mégse tisztességes... — Hát az igen, hogy ősz óta még egy napra se álltam ki a munkából, de hat hónap alatt ;sak ötszáznegyven forintot captam? Mi? Az istenit... Majd ha eleget adnak, nem lopok én,7 ott rohadjon el a világ deszkája/ahol van: — Maga mondta, hogy most már hat forintot adnak. — De még csak először. És sztán? Most ragasszam egybe a deszkát; és hordjam vissza? Mert felvergődtünk hat forintra? Na, fogd már, telik az idő ... szorítsd oda az aljához, a lábam is közéje fér... Mikor már mind a négy oldal állt, megitták a maradék bort, s Múzsái egy fűrészbakra állt, és gyorsan felszegezte a kátránypapírral bevont, rézsűt hárafelé lejtő tetőt. Aztán megtörölte a homlokát, körüljárta az ólat, s megállt, távolabb, a fészer sarkában, s onnan nézte gyönyörködve. — Ez aztán ól — mondta, s füstös szeme szinte kivilágosodott. — Ebben urasan elélhetnek a malacaim. Pista, bár leendő apósának fejtegetéseit nem tudta megemészteni, kénytelen volt elis- »nemi, hogy az ól valóban pompás munka, kár is benne disznót tartani, olyan takaros és lakályos. — Na, fiam — mondta Múzsái, sűrű szemöldökét felvonva, s próbára hívó hangon —, most aztán hadd lám, tudsz-e emelni. — Kivisszük? — Ki. Megállj csak, mindjárt kinyitom az ajtókat. Jó ez a széles kijárat, mi? Kocsit is tartottam én itt bent, azért ütöttem egybe az ólat: meg azért is, hogy ne lássák, fene a dolgukat. Belekapaszkodtak. Istentelenül nehéz volt. Pista érezte, hogy minden porcikája ropog, de el nem eresztette volna, ha beleszakad, akkor se: s Múzsái is erőlködött hátul, a szeme majd kiugrott a helyéről, a fiú azonban ebből semmit sem látott, csak el-elhalkuló lihe- gést, s nehéz nyögéseket hallott az óriási deszkaalkotmány mögül. — Fogod? — Fogom. — Lassan indulj... Most! Pista hátrált egy lépést. Aztán megint egyet. Múzsái ügyesen átvette a mozdulat ütemét, s hosszát, az ól mintha vízen ringott volna, lassan úszott kifelé. — Nagyon jól — nyögte Múzsái. — Lehet? — Lehet... Dög nehéz, az anyját! — Nehéz... — Na, fiú, mindjárt kint vagyunk! — Mindjárt... Kint is lettek volna, de mégse lettek kint, mert a roppant ól egyszer csak megállt, mint— Hogy az ördögbe? Húzd meg! — De maga tolja, ne tartsa vissza... — Tolom én, már belekékülök! Hanem, az ól csak nem moccant. — Még egyszer! De még egyszerre sem mozdult semennyit. — Leteszem — hörögte Pista. — Ne! — Már nem bírom. — Az istenit, én se... De lassan! Letették, beleszédülve az erőfeszítésbe. S rogyó lábbal, zihálva álltak sokáig, s az ól is ropogott élesen, szárazán, amíg változott helyzetében ha meggondolta volna magát, és nem mozdult előre egy ujjnyit sem. — Lépj már, az istenit! — szólt Múzsái. — Hiszen lépek ... — Ménkűt! — Igenis, lépek! De az ól nem akar... hozzá nem idomult a fészer egyenetlen földjéhez. Múzsái aztán összeszedte magát, jobbról is megvizsgálta a kijáratot, balról is, és akkor elhűlve állt meg az ól mellett, csak jár s járt a szája, de hangot nem adott, mintha a fekete embert megütötte volna a szél. — Baj van? — kérdezte ijedten a fiú. Végre felnyílt a beszorult hangok zsilipje, és Múzsái oly iszonyúan vad káromkodásba fogott, amilyent talán még soha nem hallottak tőle, s aminek egyáltalán nem akart vége szakadni. Már berekedt, s már összekeverte bősz kívánságait, az egyház szent nőalakjait olyasmire biztatva, amire neműiméi fogva képtelenek, de csak mondta, öntötte, szórta, fröcskölte szanaszét a rengeteg ocsmányságot, a fiú már, férfi létére, undorodni kezdett. — De hát mi történt? — kérdezte, már csak azért is, hogy végét vesse a káromkodásnak. — Nagyobb a falat, mint a szájam. Pista megrökönyödve nézett rá. — De hiszen — hebegte — nem is eszik, hát milyen falat ... — A vaksi istenedet! Hát nem látod? Nem fér ki ezen az átkozott lyukon: akkora a nyílás, mint a fél világ, de nem fér ki, hogy vágná széjjel egy bomba az egészet! A fiú szinte semmit sem látott, az ól eltakarta a lámpavilágot: a homályban körültapogatta a deszkapalota éleit, és csüggedten mondta: — Magas is ... Fent sem fér ki... Múzsái nem felelt. Vak, hirtelen dühét, amelyet máskor törve-zúzva szokott levezetni, ezúttal nem tudta kitölteni semmin, sehogyan: ettől tanácstalan és szomorú lett, és amikor végre megszólalt, majdnem siránkozott: (Folytatjuk.) godtan állítható, hogy a lítás minden adata, száma hitelesen, híven ábrázolja a zwH lóságot. De maga a kivitelezés, a tablók elhelyezése, a témakörök összeválogatása, a bemutatás módja és formája is jobb az eddigieknél. A grafikai munkáról csak az elismerés hangján lehet szólni, úgyszintén az MTI által készített fotókról is. Igen ötletes a bejáratnál elhelyezett világító térkép, amelyen gombnyomásra gyulladnak ki a fények, s így a legszembeötlőbben szemléltetnek Nem hagyható figyelmen kívül a Városgondozási Vállalatnak az a közreműködése, hogy élő virágok egyidejű kiállításával tette melegebbé, szebbé az egész helyiséget. MINDENT ÖSSZEGEZVE: látható, hogy ez a kiállítás gondos munkával, alapos válogatással és tegyük hozzá — szakértelemmel készült. Állíthatjuk így azt is, hogy az eddig megrendezésre került kiállítások közül ez a legsikerültebb, legjobb és ez dokumentálja legigazabban a valóságot. Feltétlenül fontosnak tartjuk, hogy a kiállítás egri nyitvatar- tásának időpontja után jusson el ez a kiállítás megyénk városaiba, sőt nagyobb falvaiba is, hiszen célját akkor éri el igazán, ha anyagával minél több ember, elsősorban szövetkezeti gazda ismerkedik meg. Nehéz erről a kiállításról bíráló szavakat írni, de ha mégis mondani lehetne valamit, akkor azt mondhatnánk: túl sűrű, túl nagy anyagot ölél fel. Magyarul: könnyen elvész benne az egyszerű — a kiállításokhoz nem szokott — látogató. De vajon mit lehetett volna kihagyni a kiállításból anélkül, hogy ne sértsük meg a lényeget? - kérdezhetné joggal bárki. Ebben is sok igazság van, s éppen ezért csupán egy javaslat marad hátra, mégpedig az, hogy csoportos látogatások esetén ne hagyják terv- szerűtlenül kalandozni a terembeit a nézőket, hanem lépésről lépésre vezessék őket át a kiállítás anyagán. Így kapnak csak tiszta, világos képet az egész kiállításról, így sikerül majd a cél is: bemutatni megyénk mezőgazdaságának fejlődését. A KIÁLLÍTÁS iránt tanúsított eddigi érdeklődés is igazolja, hogy a kiállítás rendezői, kivitelezői jő munkát végeztek és megérdemlik a dicséretet, az elismerést Szalay István Műsor a szocialista brigádoknak Gyöngyösön, a Néphadsereg Helyőrségi Klubjában szombaton este 7 órakor találkoznak a város és a járás területén működő szocialista brigádok vezetői, küldöttei és a munka- versenyben kiváló eredményt elért dolgozók. A klub vezetősége a járási pártbizottsággal közösen rendezi meg a vidám műsoros estet, hogy ezzel is elismerjék a szocialista építőmunka legjobbjainak teljesítményét. Nélkülözni tudja őket... V. J„ az Egercsehi Gépállomás traktorosai!), arról panaszkodik a Magyar Mező- gazdaság című folyóiratban, hogy a termelőszövetkezetben, — ahol negyedmagával dolgozik, — nem gondoskodnak róluk eléggé: későn kapják meg a munkagépeket, nem tudják mindig az egész műszakot ledolgozni, nincs pihenési lehetőség, stb. Igaz, messziről jöttek, de mint a levélíró megírja: a gépállomás bizonyos időre tudta őket nélkülözni. Az Egercsehi Gépállomás bizonyára még sokáig tudja nélkülözni őket. Mert Eger- csehiben nincs gépállomás. Azt hisszük, a közeljövőben nem is lesz. Ki.
