Népújság, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-30 / 280. szám

1962. november 30., péntek NÉPÚJSÁG Egy kályha és más semmi. Azaz: egy év és sok levél e • VÁNDOR, aki betévedsz a Szarvaskői Általános Iskolá­ba, s ott szerfelett átható kén­szag üti meg orrodat, ne hidd, hogy valaki záptojásokkal te­lerakott kosárba ült, azt se gondold, hogy kémia óra van, s egy kétbalkezes gyermek felborította az asztalt, amely izzó kénvegyületekkel töltött fiolákkal volt megpakolva! Még akkor se gondolj semmi rosszra, ha észreveszel két kö- hécselő hetedikest, akik a foj­tó kéngőzök elől a szabad le­vegőre menekülnek. — Hátha magyar nyelv- és irodalom­óráról jönnek éppen. — Mert a kénfüst nem válogat: néha fi­zikaórán bolygatja meg a tan­terem komor rendjét, néha számtanórán környékezi meg az orrokat. Az illatok ugyanis — a kályhából jönnek. A nemrég épült iskola majdnem új kály­hájából. — És jönnek, és száll­nak két év óta, a fűtési idény első napjától az utolsóig. 1960. március tizenharma­dikán, amikor először költöz­tek be a szarvaskői diákok az új iskolába: még fával fűtöt­tek. A fa rendesen égett, — nem is volt ok panaszra. De már az év őszén kisült, hogy valami nincs rendben az egyik kályhával: bár kétszer annyi szén ég el benne, mint a másikban, alig ad meleget. Ami keveset ad, az is kimegy az ablakon, mert állandóan szellőztetni kell, — hogy vala­miképpen cserélődjék a kén- gázos levegő. És az a kislány, aki a kályha közelében ül, állandóan zseb­kendőt tart az orrán, aki a terem végén, az ablak mellett foglalt helyet, a sarokba állí­tott filodendronnal együtt be- gubózik, állandóan fázik: AZ ISKOLÁT a Heves me­gyei Tanács Építőipari Válla­lata építette, s garanciával ad­ta át. A garanciában — miként azt tudjuk — bennefoglaltatik, hogy a határidő lejárta előtt bejelentett hibákat ki kell ja­vítani. Erre gondoltak a szarvaskői iskola és a tanács vezetői is, amikor két héttel a kritikus dátum előtt bejelen­tették: szeretnék, ha kijavíta­nák a kályhát, az iskola festé­si hibáival együtt. — Ez a le­vél a szarvaskői postahivatal, a tanács és az iskola nyilván­tartása szerint. 1961. szeptem­ber 28-án hagyta el a községet — tehát mindenképpen beér­kezett a vállalathoz. Miután a levélre válasz nem érkezett, a szarvaskőiek a „be­ruházóhoz”, a megyei tanács tervosztályához fordultak, ahonnan azt a választ kapták, hogy érdeklődtek a levél sor­sáról* de a vállalatnál nem tudnak róla. — Mivel pedig reklamáció a határidő lejár­táig nem érkezett be — a vállalat nem is javít meg semmit. — De ha feladóve­vénnyel igazolni tudják, hogy levelet írtak a vállalatnak — akkor lehet reménykedni. Feladóvevénnyel ugyan nem igazolhatták, mert nem aján­lott levelet küldtek: de a pos­takönyv, a tanács és az iskola iktatókönyve egyöntetűen amellett tanúskodott, hogy a vitatott levél csakugyan elkül­detett. Közben ismételten megkap­ták a vállalat elutasító vála­szát, amelyet a történelmi hű­ség kedvéért idézek. „Hivat­kozott levelükre közöljük, hogy álláspontunkat változatlanul fenntartjuk, mert vállalatunk a garanciális időn belül felhí­vást hiánypótlás elvégzésére nem kapott.” (Kelt: 1961. no­vember 22. Iktatva: 3975/1961.) A MEGYEI tanács építésügyi és közlekedési osztálya veze­tőjének kellett személyesen ki­vizsgálnia a levélügyet, s a vizsgálat eredményét közlő ér­tesítés kilátásba helyezi, hogy a „vállalat az ügyben újólag fog nyilatkozni”. A „nyilatkozás” időpontját is megállapították: 1961. decem­ber 20., délelőtt tíz óra. Ekkor kellett volna a szarvaskői is­kolában, — a helyszínen — fe­lülvizsgálni a hibákat. A hely­színi szemlén részt vett min­den érdekelt: a helyi tanács, az iskola és a tervosztály kép­viselője, csak éppen a vállalat nem küldte el megbízottját. Még egy udvarias, magya­rázkodó levelet sem küldött, az eddigi udvariatlan válaszo­kért és a távolmaradásért sem kért elnézést, nem is ígérte meg, hogy pótolja a mulasz­tást, s idejében megszületik a döntés. Közben az iskolában a gye­rekek fagyoskodnak, elájulnak, s az iskolaigazgató elkesere­désében már arra gondolt, hogy beszünteti a tanítást — és a kályha azóta is békésen, háborítatlanul ontja a füstöt, akár a szarvaskői szénnel rak­tak tüzet, akár egercsehivel. És azóta is fáradhatatlanul vi­szi a posta a segélykérő leve­leket. A hosszú levelezgetésnek meg is lett az eredménye, ez év november tizenhatodikén ismét összeült a hibákat kifo­gásoló bizottság az iskola „hi­vatalos helyiségében” —, de a vállalat képviselője most sem jelent meg. A jegyzőkönyv ta­núsága szerint, a „beruházó in­tézkedéseket foganatosít an­nak érdekében, hogy a hiá­nyosság megszűnést nyerjen.” A „foganatosítás” eredmé­nyéről azóta sincs semmi hír. A TELJES tárgyi igazsághoz hozzátartozik az is, hogy 1962. október huszonnegyedikén a vállalat egyik szerelője (M. L.) megnézte a kályhát. Szó sze­rint megnézte: még egy szál árva szerszámot sem vitt ma­gával, s csak az iskolaigazgató erélyes felszólításának enged­ve — kölcsönkért kalapáccsal nyúlt a kályhához. — Miként a jegyzőkönyv megörökítette: „A belső falon ideiglenes át­törést eszközölt” — majd ha­zament. A kályha pedig ép­pen olyan hévvel ontja a kén­dioxidot, meg a szénmonoxidot, mint az első hónapokban. A szerszám nélküli szak­ember megállapította, hogy a kályhát egy nap alatt egy munkás ki tudja javítani. E kályha krónikása nem ve­szi magának azt a fáradságot, hogy kiszámítsa: eddig a kály­haügyre hány ember munka­bére, kiszállási díja, útiköltsé­ge, türelme fordíttatott. A gyermekek által belélegzett kénvegyületek köbmétereit sem állapította' meg. Csak an­nak a gyanújának ad hangot, hogy a vállalat — miként egy évvel ezelőtt is leszögezte volt — álláspontját változatlanul fenntartja. Krajczár Imre Kultúrotíhont avatnak Adácson Kettős ünnepet ülnek az adá- csiak szombaton. Tizennyolc évvel ezelőtt, 1944. december elsején szabadult fel a község és most, a tizennyolcadik év­fordulón avatják fel az új mű­velődési házat, amelyet József Attiláról neveztek el. Holnap délután fél ötkor kezdődik az ünnepség, amelyen Pethes István, a Gyöngyösi Já­rási Tanács Végrehajtó Bizott­ságának elnöke mond beszé­det A beszédet ünnepi műsor és bál követi. A selypiek telj esitették éves cent enttermelósi tervüket! November 26-án teljesítették éves cementtermelési tervüket a Selypi Cementművek dolgo­zói. Az ország cementgyárai közül a selypi a legkisebb, s most mégis a legtöbb cementet adta népgazdaságunknak. Ter­ven felül 7500 tonna cementet gyártottak, mintegy 60 000 fo­rint értékben. Az elért ered­mények mellett a vállalat egyéb gazdasági mutatói is kedvezően alakultak. A párt- kongresszus tiszteletére vállal­ták, hogy az 1962. évi jóváha­gyott 93,5 százalékos költség­szintet 92,8 százalékra csökken­tik le, s ezzel mintegy 104 ezer forintot takarítanak meg. Vál­lalásukat 200 000 forinton felül teljesítették. Vállalták a kongresszusi ver­senyben a selypi dolgozók, hogy az egy főre eső termelési érté­ket 1 százalékkal emelik a tervhez viszonyítva. Ezt a vál­lalásukat az ígért egy százalék helyett 7 százalékra teljesí­tették. Bányai István Nem, a tudomány nem ismer akadályt! Fiolákon, tablettákon át diadalmasan tör előre és újabb, egyre újabb fehér foltot hó­dít meg az ember szá­mára, de néha az em­bertől. Most állítólag Párizsban szerelmi bánat elleni tablettá­kat hoznak forgalom­ba. Megszakad a szí­ved, mert megcsalt a kedvesed? Naponta háromszor egy tab­letta ... Űpv érzed, hogy talán a szíved is megszakadhat a fáj­dalomtól, mert sze­relmed kutyába sem vesz? Naponta há­romszor két tabletta... Lírai költő vagy? Naponta tíz tabletta és egy hét múlva ik­tató lehetsz a Szaha­ra Értékesítő Válla­latnál. Mert a tudomány, jót akarván tenni, el­vette — ha hinni le­het a hírnek — az édes, a kegyetlen, a felejthetetlen, a bol­dog, a gyönyörűséges — szerelmi bánatot. Mit ér a szerelem, tisztelt tudósok, fáj­dalom nélkül?! (-Ó) Az aranykoszorús KlSZ-jelvény tulajdonosa: Kalóczkai Kálmán A PIROS négyszögletes do- doz a Kalóczkai család kedvelt „kincsei” közé tartozik a Recs­ki Kőbánya lakótelepén. Nem azért, mintha milliárdokra rúg­na a benne levő érték, vagy ta­lán dárius legértékesebb gyé­mántját rejtené a piros bár­sony. Nem. így értékre nem is lehetne átszámítani, pénzben kifejezni is szinte lehetetlen, hiszen ez egy fiatal kommunista tíz évé­nek jutalma, elismerése ez a piros tokba zárt aranykoszo­rús KISZ-jelvény. — Igen, azaz csak körülbe­lül, már ami a tíz évet illeti. Jut ebből a tíz évből még az úttörőmozgalomnak is — mondja Kalóczkai Kálmán, a Recski Kőbánya KISZ-titkára. Felidézzük életének fontos mozzanatait: Általános iskola Erdőtelken, ipariskola után katonaság, s ami a leszerelés után követ­kezett, az már szinte természe­tes dolog: megnősült a mun­kahelyén, Recsken. De a nősüléssel sem „örege­dett ki” az ifjúsági mozgalom­ból! továbbra is a kőbányai KISZ-alapszervezet élén állt. Bár nem szívesen beszél ezek­ről az évekről. — Kérdezze meg a fiatalo­kat. Megmondják azok őszin­tén hibáimat is. A FIATALOKKAL, a válla­lat vezetőségével történt be­szélgetés alapján alakult ki a kép, amelyet egy aranykoszo­rús KISZ-jelvénnyel kitünte­tett fiatalról akartam a króni­kások egyszerű szavaival megfesteni. — Lendületes fiatal, csak néha a lendülete rossz irány­ba is lendíti. De talpig em­ber. — Hirtelen haragú, és mint a fiatalsággal jár, robbané­kony. De ég a keze alatt a munka — vallják az üzem ve­zetői. S a fiatalok véleménye: — Tud barát és jó munka­társ lenni. Segít, ha valami­ben megakadunk. AZ ELMÚLT években a já* rásban legsikeresebben teljesí­tették Az ifjúság a szocializ­musér t-mozgalom követelmé­nyeit, és már most, a második évre jelentkezettek közül húsz fiatalnak adhatnák át a mozgalom második évéről a jelvényt. Aratni voltak Fedé- mesen. Hat kiszista fiatal egy hétig. Segítettek a kőszállítás­nál ... Vezetőjüket, Kalóczkai Kál­mánt is dicsérik ezek a tettek, akinek mellére nemrég méltán tűzték ki az aranykoszorús •KISZ-jelvényt. (— ács) Nem olvasták fel a házirendet... Az első klubfoglalkozáson nem olvasták fel a házirendet. A programot sem, mert nincs is a szavak harsányszínű köpenyébe burkolható prog­ram: a hatvani ifjúsági klub — mint tavaly is — csak any- nyit akar elérni, hogy megis­merje egymást a város külön­böző rétegeiből összetevődő, különböző munkahelyeken te­vékenykedő, különböző mű­veltségi fokon álló ifjúsága. És az ilyen „megismerés” — mindenképpen bizonyos nivel­lálódással jár: a zenében jár­tasabb leány magával csábítja GYÚRKO GÉZA: IöHénjtl az. T&vd&Lzélui ben láthatatlan tragédiák zaj­lanak le az életért folyó küz­delemben. Ű ppen arra gondolt, ^ hogy valamelyik nap mégis kijön vaddisznóra, ami­kor észrevette: egy férfi né­zett valamit nagyon erősen, kezében puska, kalapja kicsit előrehúzva, hogy a hajnali nap ne zavarja a célzásban ... Gally reccsent a lába alatt, a férfi hirtelen megfordult. Megis­merte. A Csóvási... Két bör­tön között orvvadász, de az utóbbiért még soha nem tud­ták elfogni. — Mi van, újabban vadásza­ti engedély nélkül is lehet? — kiáltott rá... — Menjen a fenébe, mig jó dolga van... — mordult rá Csóvási és puskáját félig leen­gedve, másik kezével nagyot rántott kopott, valamikor prémgalléros kabátján. Egész éjszaka itt szédeleghetett, hogy ilyen melegen van öltöz­ve... — Rendben van, megyek... De maga velem jön — lépett most még közelebb Kovács, — Mit képzel? Csak úgy kijárká­megbánhatja! — kiáltott rá, most nagyon élesen és nagyon határozottan ... p sóvási megállt, megfor- dúlt, egy pillanatig fi­gyelte, hogyan jön mint köze- lébb Kovács Gábor. Aztán na­gyon halkan és nagyon elszán­tan megszólalt: — Ha nem hagy békén, ke­resztüllövöm ... Érti? Kovács megtorpant. Kettes­ben az erdőben, Csóvásival, még kész fegyvert fogni rá... De a mindenségit, hát fegyver nála is van, s egy gazembertől, aki most még ráadásul meg is fenyegeti, csak nem ijed meg... — Szóval, még életveszélyes fenyegetés is? Na most már elég volt. Hátra arc, indulj — kapta le válláról Kovács a pus­kát ... Nem tudja, hogyan történt. Itt áll most már a falu szélén, ziháló tüdővel, valami soha nem érzett rettenetes érzéssel, is nem tudja, hogy történt: gyilkolt-e, vagy csak védeke­zett. Igen, Csóvási ráfogta a fegyvert, mintha azt is látta volna, egészen tisztán látta volna, hogy újjai, mint görbül­nek rá a ravaszra és a szemét is látta, amint fellobbant ben­ne a sarokba szorított és min­denre elszánt .farkas tekinte­te ... De vajon lőtt-e volna? Talán csak ijeszteni akart ő is, visszariasztani Kovácsot, hogy aztán tényleg meneküljön, mint most ő, egy halott, egy általa megölt ember rémes ké­pétől ... Nem is emlékezik rá, hogy akarta-e és hogy egyálta­lán elrántotta-e a ravaszt? Csak arra emlékszik, hogy Csó­vási hörögve összecsuklik, a szájából ömlik a vér, s mire odaugrott, már nem élt. Megölt egy embert... < Amikor a rendőrök vissza­jöttek, s magukkal hozták a le­takart holttestet, a vizsgálatot vezető rendőrtiszt odalépett hozzá: — Azonnal meghalt... De maga is itt lehetne... Helyet­te ... Csütörtököt mondott a házi töltés ... Látja? Itt van a szög nyoma .,. Nyugodjék meg, mindenesetre, ki kell hallgat­nom ... Képes most rá? Rólintott. Beszélni tud, u csak az erdőbe, az ő erdejébe nem tud soha többé kimenni... A gyilkos nem tér vissza a tett színhelyére... — mondta akaratlanul is hango­san. — A gyilkos, az igen — ér­tette el a rendőrtiszt és papírt tett az írógépbe. múnkás barátnőjét a hangje­gyek birodalmába, a versek szerelmesétől mások is kedvet kapnak az olvasásra, s a twist hódolói is megvitathatják: meddig Ízléses, esztétikai örö­met is nyújtó a divatos tánc, I hol kezdődik az extázis... • Még csak tervekről sem be­széltek az első klubnapon, akik összejöttek, akik megkapták a Vörösmarty Művelődési Ház meghívóját. Azoknak küldtek meghívót, vagy ötvenet, akik tavaly is szorgalmasan eljár­tak a klubnapokra, akik az el­múlt évben is itt találták meg kellemes szórakozásukat. Majd, ha meghívják a bará­taikat is, majd ha többen lesz­nek, akkor választanak klub­vezetőséget is — addig a mű­vészeti előadó jelen lesz min­den klubfoglalkozáson, vigyáz a rádióra, a berendezésre, a rendre. — Majd ha kétszer- háromszor ennyien lesznek, akkor kerülhet sor csak a ve- zetőségválasztásra: az újonnan érkezettek, az ezután érkezen- dők ne érezzék, hogy nem lesz beleszólásuk a klub irányítá­sába, vezetésébe. Akkor majd összeállítják a tervet is, a programot. Vitá­kat rendeznek, kirándulni mennek, kiállítást néznek vagy éppen színházi előadást. De addig: „Ki mit akar- klub” lesz. Aki dominózni akar, az a fehérpettyes lemez­kék mellett tölti az estét, aki táncolni szeret — az a tánc­parketten. Addig is igyekeznek megis­merni egymást, a lehetősége­ket, megbarátkoznak a kultúr- otthonnal, s közben kelleme­sen, „pénz nélkül” szórakoz­nak. (K. I.) 1T ovács Gábor embert ölt. S most rohan, meg-meg- botolva, néha két kezére esve, felpattanva, rohan keresztül az erdőn, belebukik vízmosások­ba, hogy felpattanjon és tán­torgó futással meneküljön a rettenetes látványtól. Embert ölt... Vállán a puska és óvatos léptekkel cserkészi az erdőt, nem is vadászni akar most, csak járni a kora nyári csapá­sokat, taposni a harmatos fü­vet, nagyot, mélyet szívni az erdő leheletéből... Soha nem volt igazi vadász, s ha néha mégis elsütötte fegyverét, sok­kal inkább tette azt alibiből, mintsem valamiféle igazi va­dászösztönből. Évek óta a kö­zeli városban él, s talán már nem is élne, ha nem járkálná minden szabad percét az erdő fái alatt, ott pótolva azt, amit az orvostudomány sem pótol­hat: az igazi csodakenőcsöt az egykor beteg tüdőre. Meg-megáll, figyeli az erdő ezernyi apró neszét, hallja, amint a nyúl nagyot rúg a tal­pával, hogy izmai szinte raké­tagyorsasággal zavarják bele a menekülésbe, mókus kíván­csiskodik a fán, valahol bel­jebb idegesen kopog egy har­kály, őz lábai alatt reccsen a tavalyról itt maradt száraz gally... Éli az erdő a maga Csendesnek tűnő életét, amely­lünk lődözni, mi? Amit lá­tunk, azt meglőjük? Törvény is van, barátom... — Barátja magának a hóhér és majd megmondom mit csi­náljon a törvénnyel... Lőttem valamit? Semmit. Nekem talán nincs jogom az erdőben járni, csak magának? Mi? — indu- latoskodott Csóvási, aztán le­gyintett,' és mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, megindult a csapáson be, az erdő felé ... — Álljon meg! Magánál fegyver van és azt is láttam, hogy lőni is akart... Sétálni bottal szoktak, nem puskával, különösen annak nem jó fegy­vert vinnie az ilyen sétához, akinek engedélye sincs rá ... Álljon csak meg — indult utá­na Kovács és elfogta az indu­lat a szemtelenség, a nyegle­ség láttán. Ha Csóvási könyör­gésre fogja a dolgot, vagy egy­szerűen elszalad, helyes-e, vagy sem, de talán elfelejti az egészet... Csóvási azonban nem könyörög, nem menekül, hanem fölényes, szemtelen nyugalommal ott lépeget előt­te ... A börtöntöltelék. Az orv­vadász ... — Álljon meg, mert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents