Népújság, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-24 / 275. szám

NEPOJSÄG 1962. november 24., szombat Az SZKP Központi Bizottsága plénumának határozata MOSZKVA (TASZSZ): Az SZKP Központi Bizottsá­gának plénuma a pénteki ülés végén hozott határozatában jóváhagyta a Központi Bizott­ság elnöksége által kidolgozott és Nyikita Hruscsov beszámo­lójában kifejtett intézkedése­ket, amelyek a népgazdaság pártirányításának átszervezé­sére vonatkoznak. A plénum határozatában szükségesnek ismeri el a párt vezető szerveinek átalakítását a legfelsőtől a legalsóig oly­módon, hogy alapul a termelé­si elvet vegyék és így biztosít­sák az ipari és a mezőgazdasá­gi termelés határozottabb irá­nyítását. A pártirányításnak a terme­lési elv alapján történő át­szervezése kedvező feltétele­ket teremt ahhoz, hogy mi- előb megvalósuljanak az SZKP XXII. kongresszusán a népgazdaság fejlesztésére és a nép életszínvonalának emelé­sére hozott határozatok. A plénum megállapította, hogy a XXII. pártkongresszus óta eltelt év alatt a Szovjet­unió nagy sikereket ért el bel­ső életében és nemzetközi té­ren egyaránt. A határozat megállapítja, hogy a párt az utóbbi években nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a gazdasági élet irányításából kiküszöbölje a hiányosságokat és a lenini el­vek alapján tökéletesítse a népgazdaság irányítását. „Most arra van szükség — folytatja a határozat —, hogy az idők követelményeivel összhangba hozzuk az ipar, az építkezés és a mezőgazdaság pártirányitását is. A kommu­nizmus szélesen kibontakozó építkezése során mérhetetle­nül megnő a párt szerepe és így nagy politikai jelentőség­gel bír a népgazdaság irányí­tásának szervezeti átallakitása”. „A pártszervezeteknek a ter­melési elv alapján történő fel­építése lehetővé teszi az ipar, az építkezés és a mezőgazda­ság konkrétabb és tervszerűbb irányítását, módot ad arra, hogy a fő figyelmet a terme­lési kérdésekre fordítsák” — mondja a továbbiakban a ha- tározat Az ilyen jellegű átszervezés lehetővé teszi a párt egész te­vékenységének aktivizálását, még szorosabbra fűzi a szer­vező és ideológiai munka kap­csolatát a kommunizmus anya­gi és technikai bázisának meg­teremtésével és az új ember kinevelésével. Az SZKP Központi Bizott­ságának plénuma szükségesnek tartja a tudományos kutatóin­tézmények és a tervező szerve­zetek irányításának átszerve­zését, az ezen intézmények munkájában tapasztalható pár­huzamosság és elaprózottság megszüntetését, valamint olyan intézkedések végrehajtását, amelyek a műszaki politika irányításának^ központosítását teszik lehetővé. A határozat rámutat arra, hogy jobbá kell tenni a nép- gazdasági tervek készítését, be kell fejezni a tervezőszervek már korábban megkezdett át­alakítását. Tovább kell fejleszteni azo­kat a demokratikus elveket, amelyeknek értelmében a dol­gozók részt vesznek a termelés igazgatásában. A plénum megállapította, hogy; „a kommunista társada­lom szélesen kibontakozó épí­tésének időszakában mérhetet­lenül megnő a párt-, állami és társadalmi ellenőrzés szerepe és jelentősége.” A plénum elhatározta, hogy minden határterületen és te­rületen két önálló pártszervet kell létesíteni: az ipari terme­lést irányító pártbizottságot és a mezőgazdasági termelést irányító pártbizottságot. A plénumon célszerűnek is­merték el, hogy az SZKP Köz­ponti Bizottságában, a szövet­séges köztársaságok kommu­nista pártjainak központi bi­zottságaiban alakítsák meg az ipari termelést irányító irodát és a mezőgazdasági termelést irányító irodát. Az egész köz­társaságra vonatkozó kérdések megoldására és az ágazati iro­dák tevékenységének összehan­golására a szövetséges köztár­saságok kommunista pártjai­nak központi bizottságaiban elnökségeket választanak. A falusi körzetek egyesítése alapján megalakultak a kolhoz —szovhoz termelési igazgatósá­gok és ezen igazgatóságok párt- bizottságai. Elhatározták, hogy övezeti ipari és termelési pártbizottsá­gokat alakítanak, hogy ezek irányítsák a mezőgazdasági ter­melési igazgatóságok területén levő vállalatok és építkezések pártszervezetei t. Az új irányító szervek meg­választása végett 1962. decem­berében és 1963. januárjában pártszervezeti értekezleteket tartanak. A Szovjetunió állami építés­ügyi hivatalát szövetséges köz- társasági szervvé alakítják és ennek hatáskörébe tartoznak majd az építkezés területén működő tervező és tudományos kutató intézmények. A plénum jóváhagyta azokat az intézkedéseket, amelyeknek célja a népgazdasági tanácsok további összevonása. Ezzel kap­csolatban megbízták a Szovjet­unió minisztertanácsát, hogy vizsgálja felül a népgazdasági tanácsok jogi helyzetét, dolgoz­zon ki és terjesszen megerősí­tés végett a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa elé törvény- tervezetet a szocialista válla­latokról. Elhatárolták egymástól, a kü­lönböző tervező szervek hatás­körét. A Szovjetunió Állami Tervhivatalának funkcióit — e hivatal jelenleg a távlati ter­vek egy-egy évre eső teljesíté­sét vizsgálja és regisztrálja, — új szervre bízzák: a Szovjet­unió Népgazdasági Tanácsára. Az Állami Gazdasági Tanácsot a Szovjetunió Állami Tervhi­vatalává alakítják és rábízzák a távlati tervek készítését. A plénum elhatározta, hogy újjá kell szervezni a Szovjet­unióban működő ellenőrzési rendszert és ennek során a párt- és állami ellenőrzés egye­sítésére vonatkozó lenini út­mutatást kell alapul venni. Megalakul az egységes párt- és állami ellenőrzési szerv: az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Miniszterta­nácsának párt- és állami el­lenőrzési bizottsága. E bizott­ságnak meglesznek a megfele­lő helyi szervei is. A párt- és állami ellenőrzési szervek rendkívül fontos fel­adata, hogy segítsék a pártot és az államot az SZKP prog­ramjának végrehajtásában, a párt és az állam által kiadott utasítások végrehajtásának rendszeres ellenőrzésében, a kommunizmus építésének irá­nyításában és ennek további tökéletesítésében, a párt és ál­lami fegyelem, valamint a szo­cialista törvényesség betartá­sában. Az SZKP Központi Bi- zittsága mellett jelenleg mű­ködő pártellenőrzési bizottsá­got az SZKP Központi Bizott­sága mellett működő pártbi­zottsággá alakítják át. (MTI) Kétezer kilométeres gázvezeték 500000 diplomás mérnök Ötödik napja tart az SZKP Központi Bizottságának plé­numa. A pénteki ülésen Ve- nyiamin Dimsic, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhe­lyettese, az Állami Tervhivatal elnöke bejelentette, hogy az 1963-ra vonatkozó állami terv előírja a gazdaság valamennyi ágának jelentős fejlesztését, a beruházások fokozását. Rámu­tatott arra az állandó gondos­kodásra, amelyet a párt a vegyipar fejlesztése iránt ta­núsít. Jellemző erre, hogy 1963-ban a vegyipari beruhá­zások összege 1 655 000 000 rubelt tesz ki, amely összeg ötszörtie nagyobb az 1947-es be­ruházásoknál. Ilyen hatalmas fejlődési üte­met eddig a népgazdaság egyet­len ágában sem valósítottak meg. 1963-ban a mezőgazdasági beruházások összege felülmúl­ja a négymilliárd rubelt. Ez egyenlő azzal az összeggel, amelyet 1946 és 1952 között összesen beruháztak a mező- gazdaságba. Jövőre háromszor annyi traktort gyártanak, mint 1953- ban. Különösen nagy gazdasá­gi előnyöket biztosít majd a Buhara—Ural közötti 2000 ki­lométeres gázvezeték építésé­nek befejezése. Ezen a vezeté­ken az uráli ipar olyan nagy mennyiségű földgázhoz jut, amely 10 millió tonna sze­net helyettesít évenként. Dimsic bírálta — egyebek között — egyes állami bizott­ságok — közöttük a vegyipari, az erdő- és papíripari, az au­tomatizálási és gépgyártási bizottság — munkáját. Hang­súlyozta, hogy ezek a szervek nem fordítanak kellő figyel­met a műszaki fejlesztés kér­déseire. Végül emlékeztetett arra, hogy az utóbbi öt év­ben a diplomás mérnökök szá­ma a Szovjetunióban 500 000- rel emelkedett. Ezek 42 száza­léka azonban -nem az iparban és az építőiparban dolgozik, hanem különböző tudományos és tervező intézetekben. „En­nek a gyakorlatnak a helyessé­ge kétségbevonható” — hang­súlyozta Dimsic. Ezután még több felszólalás hangzott el, amely után befe­jeződött a Szovjetunió gazda­sági fejlődésének és a népgaz­daság pártirányításának kérdé­sével foglalkozó vita. A vita során 51 felszólalás hangzott éL A plénum Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottsága első titkára záróbeszédet mon­dott. A teljes ülés a megvitatott kérdésről határozatot fogadott el. (MTI) Változatlanul tovább tart a nyugatnémet belpolitikai válság BONN (MTI): A nyugatné­met belpolitikai válság nem jutott közelebb a kibontako­záshoz a CDU vezetőségének Nyugat-Berlinben tartott ta­nácskozása után sem. Ade­nauer a tanácskozáson mon­dott beszámolójában számos CDU vezetőségi tag nagy cso­dálkozására és megrökönyö­désére, egyáltalán nem beszélt részletesebben a belpolitikai válságról és arról, hogyan kép­zeli el a kormány újjáalakítá­sát, hanem ehelyett inkább a külpolitikai kérdésekre igye­kezett terelni a figyelmet. Politikai megfigyelők Bonn­ban nem számítanak arra, hogy a jövő hét előtt bármi­lyen konkrét lépés történjék a válság megoldására. A bonni vezetők be akarják várni a bajor tartományi választások eredményeit. Strauss hadügy­miniszter most kettőzött erő­vel vetette be magát a bajor választási kampányba. Napjá­ban kétszer-háromszor is mond beszédet és a „haza­árulás” bélyegét igyekszik rá­sütni azokra, akik eltávolítását merik sürgetni. Strauss egyik legutóbbi beszédében már egyenesen azt hangoztatta, hogy „keletről jövő parancso­kat” teljesítenek azok, akik az ő megbuktatására törekszenek. Együttműködés vagv politikai zsarolás ? PÁRIZS (TASZSZ): Nyugat-Németország kép­viselője az európai gazdasági közösség miniszteri tanácsának szűkkörű ülésén közölte közös­piaci partnereivel, hogy az NSZK nem fogja ratifikálni azt a szerződést, amely a 13 afrikai államnak a közös piac­hoz való csatlakozásáról szól, hacsak egy is ezek közül az ál­lamok közül elismeri a Német Demokratikus Köztársaságot. Jurij Usztyimenko, a TASZSZ kommentátora, írja ezzel összefüggésben: e kije­lentés fényében kétes értékűek az NSZK diplomáciai képvise­lőinek az afrikai országok ré­szére nyújtandó „önzetlen se­gítségről” és a velük való „gaz­dasági együttműködésről” tett Tömegtüntetés Athénben a reakciós kormány ellen ATHÉN (ADN): Csütörtökön este Athén köz­pontjában hatalmas tömeg tün­tetett a reakciós Karamanlisz- kormány ellen. A megmozdu­láson 200 000 athéni vett részt, ilyen nagyarányú tömegtünte­tésre már 12 esztendeje nem volt példa A tüntetők követelték Ka- ramanlisznak és kormányának lemondását és a demokratikus jogok helyreállítását, összetű­zésre nem került sor. (MTI) nyilatkozatai, hiszen Schröder | nyugatnémet külügyminiszter mindössze néhány héttel ez­előtt, november elején jelen­tette ki afrikai újságíróknak Ugandában, hp.gy indokolatlan az afrikaiak félelme a közős piactól, mert az európai gazda­sági közösséggel való együtt­működés nem jelenti számuk­ra „európai politikai célok el­fogadását”. (MTI) Hóvihar a Bakonyban A csütörtök délután kezdő­dött havazás péntekre virradó éjjel közlekedési nehézségeket okozott a Bakony vidékén. A sűrűn hulló, nagyszemű hó- pelyhek néhány óra alatt vas­tag réteggel terítették be a vi­déket. Zirc környékén például a hótakaró vastagsága megha­ladta a 40 centimétert. A ha­vat a viharos szél sok helyen a közutakra hordta és megne­hezítette a forgalmat. A he- rend—szentgálzsófiapusztai úton két kilométeres szakaszon 60 centiméteres torlaszok ke­letkeztek. (MTI) Kis Tóth Imre bácsi ma hetven éves volna, ha élnek. Sajnos, nem érhette meg a hetedik X- et. Az elmúlt nyáron tüdőgyulladást kapott és itt hagyta az árnyékvilágot. Mikor utoljára kis kertjében, ingre vetkőzve sütkérezett és meglátogattam, tavasz volt. Kint ült háza előtt, olvasott. Már messziről észrevettem az öreget, hófe­hér sörénye szinte lángolt a cíélutáni sugárzás­tan. Nem akartam megzavarni, tudtam gyön­géjét: hosszú időre szótlanná vált, ha olvas­mányaiból kizökkentették. Már azon voltam, visszafordulok, de sas szeme elcsípte megtor­panásomat, s a készülő mozdulatot. Bütykös ujját könyvjelzőként illesztette be a lapok kö­zé, s felállt. Restellkedve próbáltam magya­rázkodni, ő azonban motyogásomat meg sem hallgatva, hellyel kínált maga mellett a kis- padon. — Beszélj, mit csinálnak a fiaim? Rég nem járt erre senki... Lehet, hogy tévedtem, ám úgy tűnt nekem, mintha enyhe szemrehányás lett volna a hang­jában. Sorra kérdezett valamennyi fiatalról. Járunk-e még a körbe. Ki mit írt közülünk? Vannak-e viták? így került ismét szóba dé­delgetett álma, a Nagy Mű, amely megírásra .vár, s amely tízéves barátságunk forrása és csodálatos háttere volt. Évtizede ismerkedtünk meg. Asztaltársa­ságunk akkoriban szombat estéit a Flórián kocsmában töltötte, ahol mint ifjú irodalmá­rok, világmegváltó tervekkel kacérkodtunk és szédítettük egymást. Mintha tegnap történt volna, olyan tisztán emlékszem első találko­zásunkra. Bölcsészhallgató szomszédom leg­frissebb versét kritizáltuk, amikor a megye- házi levéltárnok asztalunkhoz hozta és bemu­tatta. Mi akkor fel sem figyeltünk rá. Meg­szoktuk, hogy társaságunk hétről hétre új verv- déggel gyarapodott, akinek legtöbbje sznob, vagy jobb esetben tiszta szándékú irodalom­barát volt. Hazafelé menet, valaki megjegyezte: — Azt hiszem, az öregúr titkos drámaíró. Figyeljétek meg, legközelebb egy tucat nyolc- felvonásos drámával a hóna alatt fog beállíta­ni. Egy hét múlva Kis Tóth Imre valóban ho­zott valamit. Nem, nem drámákat, csupán egy pepitakockás füzetet, s benne megsárgult, sza­kadozott szélű újságot. \ — Fiatal koromban írtam egynéhány tör­ténetet... Ez az egy véletlenül megmaradt. Ol­vassátok el... Én vettem át a rojtos újságpéldányt. Vala­melyik vidéki napilap egy májusi számát. Fel­olvastam. A történet egy öreg kőfaragósegéd­ről szólt, akire iszákos mestere rágyújtotta a házat, hogy a biztosítást megkaphassa. Az el­beszélés belső szerkezete kissé kuszáit volt, mondatai is csikorogtak. Ennek ellenére érez­tük, hogy a tragikus sorsú kőfaragó históriája nem szokványos írásmű, hanem olyan, amely mögött hagyománytalan s éppen ezért ritka erejű tehetség húzódik meg. Mondtuk is neki, de ő szerényen elhárította az elismerést. Ettől az időtől kezdve, Kis Tóth Imrét szá­mon tartottuk, s lassan-lassan központi alakja lett társaságunknak Ha valamit felolvastunk, fél szemmel az ő arcát lestük, tetszik-e? ítéle­tében sohasem csalódtunk. Egyetlen betűt nem láttunk tőle. Ehelyett régi-régi történeteket mesélt ifjúságáról, apjá­ról és nagyapjáról, akik — mint ő is — mész­égetők voltak. Derűs és nyomasztó históriák­ban vallott viszontagságos férfikoráról, egy­szóval gazdag élete regényének lapjait szórta szét köztünk tékozlóan és nagyvonalúan. Egyszer aztán elővettük az öreget. Kérlel­tük, írjon lapunkba. — Amit elmondtam eddig, az semmi. Nem érdemes megírni... Talán egyet. Egyet. Az nagy történet lesz. Húsz éve hurcolom magam­ban... Lehet, hogy regényt csinálok belőle, Ezer oldalnál is nagyobbat... De meglehet, hogy csak ösztövér novellát. Még nem tudom. Nem szabad elsietni... Többé szóba sem hoztuk a dolgot. Ö azon­ban újabb és újabb történeteket mondott el. Lassan megismertük életútjának összes sze­replőjét, akik, mint a karsztvizek, a szombat esték hosszú sorában jel-felbukkantak és el­tűntek, barátainkká, vagy ellenségeinkké lettek. Valamelyikünk elhatározta, hogy gyorsírásba veszi a hallottakat. Hozzá is fogott egy alka­lommal, de az öreg szelíden leintette. — Hagyd, fiam. Ez csak férc, ami a művet összefogja. Ha összefogja... Az igazival még vámom kell. — Évekig vártunk rá mi is. Hiába. Nem tel­jesült az ígéret. Kis Tóth Imre néha el-elmara- dozott, majd megint előkerült. Megesett, hogy nem győztük kivárni jelentkezését, négyen- öten is felrándultunk hozzá a Hegyalja utcába. Legtöbbször betegágyban találtuk. Fakó, csa­ládi fényképet nézegetett, vagy írt valamit pe­pitafedelű füzetébe, azt érkeztünkre nyomban párnája alá rejtette. Amikor utoljára nála jártam, ő maga hoza­kodott elő vele. Nem tért rá rögtön, eleinte csak példálózott. Valahogy így: — A héten temettük. Egy legénykori cimbo­rámat, itt lakott a szomszédban. Göthös volt szegény... Minek is élt volna nyomorultul? De minek is él az ember? Minek? Mit ér az egész, ha lábanyomát nem írja bele az út porába? Meghökkentett félreérthetetlen célzása, öreg cimborába sorsában a magáét siratta. A magáét, amely ~k megmaradó emléket hetven esztendő alatt sem tudott állítani. Ö azonban folytatta: — Hamarosan én is kiállók a sorból... Na, ne tiltakozz, én ehhez jobban értek! Nem bán­tana, ha addig meg tudnám írni. Ha volna még rá időm. Eh, elkéstem vele!... Keményen megragadta a kezem. — Fiam, vesd papírra helyettem..., ha úgy gondolod. Te, egy kivételével, valamennyi tör­ténetemet ismered... Kabátja belső zsebéből előhalászta a jól ismert irkát. Ott mindjárt olvasni kezdtem. Mindössze egy fejezetnyi gyöngybetűs írás volt. Az anyjáról szólt, aki a nevet sem kapott kései öccse világra hozásába belehalt. Ezt írta meg cikomyátlan egyszerűséggel és félelmetes hűséggel. Kezem is reszketett, amikor a füzetet a zsebembe csúsztattam. — Megírod? ... Válasz helyett bólintottam. Nem mertem ki­nyitni a számat, gránitból faragott arcára nem mertem felemelni tekintetem, nehogy meglássa könnyeimet. Gyökerestől kitépett faóriás láttán rendül meg az ember úgy, ahogy akkor én. Búcsúzáskor már ismét vidám volt és ma­gabiztos. Erőltette-e, irántam való tapintatból, vagy korábbi vallomása csak múló balsejtelem volt-e, nem tudom. A kertajtóból még sokáig elkísért tekintete, aztán a megszokott kézlenge- tés után sarkon fordult és eltűnt virágzó gyü­mölcsfái között. Haláláról csak a temetés után egy héttel értesültem. Azóta is kínzó lelkiismeretfurdalást érzek ősz mesterünk, Kis Tóth Imre iránt. Tudom, megkönnyebbülnék, ha elengedhetet­len tartozásom kiegyenlíthetném valaha, ha volna olyan erős toliam, amellyel méltóképpen megírhatnám helyette az ő nagy művét. Az éppen megkezdettet. A torzót. De nincs. Ahogy távolodom időben, együtt töltött gazdag órá­inktól, egyre szorongatóbban érzem saját töp­rengésemet, s egyre bizonyosabban tudom: Imre bácsi így is nagy író volt, emléke előtt tisztelettel kell fejet hajtanom. Teremtőm, mi válhatott volna belőle, ka harminc-negyven évvel később születik!...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents