Népújság, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-18 / 244. szám

t Ritka szakma AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 244. szám ÄRA: 50 FILLER 1862. október 18., csütörtök Városunk területén erősödött pártunk egysége, joblian érvényesültek a lenini vezetési elvek Tanácskozott az egri városi pártértekezlet Tegnap tartotta tanácskozását az egri városi pártérte- I kéziét. Az alapszervezetek küldötteit, s a meghívott vendé- gehet, párttagokat, pártonkívülieket Kácsor Jánosné, az Egri [ Városi Pártbizottság titkára üdvözölte, majd Kocsmár János j városi tanácselnök személyében megválasztották a pártérte- kezlet elnökét, aki javaslatot tett az elnökség tagjaira, amelyet a küldöttek egyhangúlag elfogadtak. Az elnökségben helyet foglaltak többek között: Szakasits Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Putnoki László, az MSZMP Heves megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, a megyebizottság első titkára, Kácsor Jánosné, a vá­rosi pártbizottság titkára. A különböző bizottságok megválasztása után került sor a pártértekezlet első napirendi pontjára, az Egri Városi Pártbizottság beszámolójára, amelyet Kácsor Jánosné, a vá­rosi pártbizottság titkára ismertetett. A városi pártbizottság beszámolója A beszámoló bevezetőjeként a városi pártbizottság titkára a kongresszusok jelentőségéről, a párt VIII. kongresszusának előkészületeiről beszélt, majd elmondotta, hogy Eger város pártalapszervezetei hogyan ké­szültek és készülnek a kong­resszusra. Továbbiakban részletesen foglalkozott Eger város ipari termelésével, számokkal il­lusztrálva az egyes üzemeli munkáját, termelékenységét, majd így folytatta: Az 1961-es évben a párt- bizottság az üzemi pártalap- szervezetek, valamint a társa­dalmi szervezetek és a gazda­ságvezetés egyik fontos felada­ta volt a Politikai Bizottság 1960 szeptemberi határozatai­nak végrehajtása, politikai, műszaki és gazdasági előkészí­tése. A pártbizottság úgy ér­tékeli, hogy ezt a feladatot az üzemekben dolgozó társadal­mi szervezetek, a gazdaság- vezetés, valamint a pártszer­vezetek összehangolt munká­jával sikerül a. dolgozók több­ségének megelégedésére meg­oldani és a termelékenységet tovább növelni. Javult a politikai munka és pártvezetőségeinknek a terme­lést irányító, ellenőrző mun­kája is. Ezen túl egy sor üze­münknél intézkedések történ­tek a gazdasági szervezőmun­ka, a gazdaságvezetés színvo­nalának növelésére is: a Haj­tóműgyárban például az egész üzem átrendezésével szinte ki­küszöbölték a felesleges anyag- j és félkésztermék-mozgatást, a; Finomszerelvénygyárban egy j sor munkafolyamatnál zárt | ciklusú termelést hoztak lét­re, szinte minden üzemünk tö­rekedett arra, hogy a normák rendezésével az időbéres mun­kák százalékos aránya csök­kenjen, a becsült normák he­lyett pedig mind nagyobb szá­zalékban, műszakilag megala­pozott normák jöjjenek létre. A szeptemberi határozatok jó végrehajtása jelentős ered­ményeket hozott üzemeink tér-' melésében. 1961-ben a városi szinten előírt évi 8 százalék helyett 13,6 százalékos terme­lésemelkedést értünk el. A ter­melékenység, az egy munkásra jutó termelési értéket véve alapul, 11,2 százalékkal nőtt, s a termelés emelkedésének 83 százaléka a termelékenység növekedéséből származott. Az üzemeli belső életéről, a vezetés módszereiről többek között a következőket mondot­ta a pártbizottság titkára: — Munkásaink zöme azokat a vezetőket becsüli, akik fe­gyelmet, rendet követelnek, s elítéli azokat/akik elnézőek a bajokkal, hibákkal szembén. Ismét a Finomszerelvénygyár- ra hivatkoznék, ahol az elmúlt évben a gazdaságvezetés hely­zete éppen azért vált tarthatat­lanná — elsősorban a munká­sok között —, mert elnézte a hibákat és tehetetlen volt azokkal szemben. Üzemeink 1961-ben gazdaságosan, nyereségesen termeltek Ezt mutatja az is, hogy egy üzem kivételével mindenütt fizettek nyereségrészesedést. Az elmúlt év jó munkája el-1 ismeréseként a MÁV állomás \ és fűtőház, valamint az j ÉMÁSZ elnyerte a Miniszter- tanács és a SZOT uándorzász-\ lóját, több üzemünk élüzem címet és dicsérő oMeveleksi kapott. Érdemes megemlíteni azt is, hogy az 1961-ben ren­dezett Budapesti Ipari Vásáron két üzemünk, a Finommecha­nikai és a Faipari Vállalat ér­tékes díjat nyert termékeivel. Ezután az 1962-es év első félévi termelési eredményeivel foglalkozott a beszámoló: Eger város üzemei az 1962. első félévi termelési terveket 104,2 százalékra, a termelé­kenységi tervet 101,3 száza­lékra teljesítették. A termelékenység növeke­dése — az egy, munkásra jutó termelési érték növe­kedését véve alapul — 1961-hez viszonyítva 1,4 szá­zalékos emelkedést mutat. Ezután részletesen foglalko­zott a beszámoló az egyes üze­mek termelési eredményeivel, hiányosságukkal, majd rátért a termelés pártellenőrző mun­kájára. Ebben az évben a műszaki | intézkedési tervek mellett üze- [ mi pártszervezeteink politikai I intézkedési terveket is készí-| tettek, a műszaki fejlesztési tervek végrehajtásának ellen­őrzésére és politikai segítésé­re. Üzemi pártszervezeteink többsége taggyűlésen számol­tatta be a gazdasági vezetőket és határozatokat hoztak a hiá­nyosságok felszámolására. Az intézkedések és határozatok együttesen eredményezték, hogy ebben az évben átgondol­tabban, tervszerűbben folyik üzemeinkben a műszála, ter­vek, intézkedések végrehaj­tása. A kongresszusi munkaver­senyről szólva a városi pártbi­zottság titkára elmondotta,- hogy a párt politikájával való egyetértés kifejezőjeként jelen­tős munkavállalások szü­lettek a városban, amelyek 17,5 millió forintos megtakarítást jelentenek. Üzemeink kommu­nistái élen jártak a vállalások­ban — mondotta — és a tel­jesítésnek is ők a motorjai. A kommunisták példamu­tatása, lelkesedése ösztön­zőleg hatott a gazdasági és műszaki vezetőkre, s a munkásokra egyaránt. A muhkaverseny-mozgaimak űj, egyre erősödő hajtása a szocialista brigádmozgalom. Ezért ennek fejlesztésére a vá­rosi párt-végrehajtó bizottság nagy gondot fordított, A város üzemeiben ebben az évben 93 brigád indult a szocialista bri­gád cím elnyeréséért. A brigádmozgalom hiányos­ságairól szólva a városi párt- bizottság titkára elmondotta, egyik fogyatékosság, hogy a szocialista brigádok nem tö­meges versenymozgalomból nőnek ki. A szocialista brigád­mozgalom irányítását a párt és a szakszervezeti bizottságok még nem intézik tervszerűen, s a verseny során a brigádok még nem kapnak meg minden segítséget munkájuk végzésé­hez. ­A továbbiakban a munkás- osztály helyzetéről szóló párt- határozat végrehajtásával fog­lalkozott a beszámoló, részle­tesen szólott a munkások egészségügyi, szociális és mun­kavédelmi helyzetének javu­lásáról. A hibákról szólva a városi pártbizottság titkára el­mondotta, hogy Egerben ma még vannak különböző mun­kaügyi problémák. Négy-hat- száz között mozog a munkát kereső nők száma, ez komoly gondot okoz a város vezetői­nek. Az elhelyezést kereső nők jelentős százaléka nem ren­delkezik szakmai képzettség­gel, ezért a végrehajtó bizott­ság a nőtanácesal közösen igyekezett elősegíteni, hogy a nők valamilyen képzettségre tegyenek szert. A beszámoló ipari részének összefoglalójaként Kácsor Já­nosné a következőket mondot­ta: A városban működő ipari üzemeink a VII. pártkongresz- szus által kitűzött feladatokat nagyjában és egészében jól ol­dották meg. Gazdaságvezető­ink jól gazdálkodtak a rájuk bízott anyaggal, emberi mun­kaerővel. Pártszervezeteink munkája konkrétabbá vált, hatékonyabban segítette a ter­melés területén előttünk álló feladatok megoldását. Fejlő­dött üzemeink vezetési színvo­nala, szélesedett a dolgozók kezdeményezése, fejlődött az üzemi demokrácia. Élért ered­ményeink jó indulási alapot adnak ahhoz, hogy a VIII. kongresszus irányelveiben ki- (Folytatása a 3. oldalon) öntő akad több is a megyében, de csapágyöntő, méghozzá a MÁV-nál, ez ritkaság számba megy. Szűcs János csapágyöntőként dolgozik a hatvani vasútállomás öntőműhelyé­ben. Róla és munkájáról szól az 5. oldalon közölt írás. (Kiss Béla felvétele) t ^VWWWWV\AAAAAAAAWAAAAAA/VAMA/VNAAA\i^MA(MiMAAAAAAAAAAAAAAAAAAAMAAAAAM/SAAAAA/WSAAAA/WWV Angolellenes bírálat Jemenben * ff >*# jy..j SZANA'A '(MTI):1 Az AP jér lentése szerint Szalal 'jemeni’ miniszterelnök kedden a' fővá­ros környékén katonai beren­dezéseket szemlélt meg, majd útjáról visszatérve, rövid rá­diónyilatkozatot tett Kijelen­tette, hogy Jement újabb ag­resszió fenyegeti, de a három hete megszületett köztársaság elég erős, hogy bármilyen ag- resszort visszaverjen. Észak- és Kelet-Jemenben a köztársa­sági csapatok megtörték a monarchisták minden ellenál­lását — mondotta. A Reuter arról tájékoztat, hogy Mohamed Nouman köz- igazg'atásügyi miniszter Anglia felelősségéről nyilatkozott. Rá­mutatott, hogy Anglia Jemen első számú ellensége, veszélye­sebb Szaud királynál és a trónkövetelő Hasszán herceg­nél. A gyarmatosítók erőfeszí­tései azonban kudarcra van­nak kárhoztatva, nem kénysze- ríthetnek Jemenre senkit. Ang­lia jobban tenné, ha saját ügyeivel törődnék és hagyná, hogy a jemeni nép építse hazá­ját — mondotta. Adeni megfigyelők szerint jemeni részről ez volt a leg­közvetlenebb és legélesebb an­golellenes bírálat. n Szovjetunióban felbocsátották a Kozmosz—10 mesterséges holdat MOSZKVA (TASZSZ): Október 17-én a Szovjetunió­ban pályájára bocsátották a Kozmosz—10 mesterséges hol­dat. A mesterséges hold kezdeti keringési ideje 9,2 perc; a Föld­től való legnagyobb távolsága (apogeum) 380 kilométer, leg­kisebb távolsága (perigeum) 210 kilométer. A mesterséges hold pályájának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 65 fok. A műholdon tudományos ké­szülékeket helyeztek el, ame­lyeknek feladata az 1962. már­cius 16-án kiadott TASZSZ­közlemény programjának meg­felelően, a kozmikus térség ta­nulmányozásának folytatása. A mesterséges holdon elhe­lyeztek egy 19,995 megaherz frekvencián dolgozó rádióadót, egy rádióberendezést a pálya­elemek pontos kiszámítására és egy rádiótelemetrikus be­rendezést a műszerek és a tu­dományos készülékek munká­járól szóló adatok továbbítá­sára. A mesterségen holdon elhe­lyezett készülékek normálisan működnek, a koordinációs szá­mítóközpontban folyik a nyert adatok feldolgozása. (MTI) Ben Bella fogadtatása Havannában HAVANNA (MTI): Ben Bel­la, az Algériai Köztársaság miniszterelnöke Kuba főváro­sába. Havannába érkezett. A miniszterelnököt Dorticos ku­bai elnök, Fidel Castro minisz­terelnök, a kubai kormány Elsőként fejezték be az őszi vetést megyénkben a sarudi egyesült termelőszövetkezetek A sarudi egyesült termelő- szövetkezetek tegnapra befe­jezték az ősziek vetését. 2155 holdon került mag a földbe és ezen belül 1700 hold búzát ve­tettek eL Hírt kaptunk arról is, hogy Sarudon gyors ütemben halad­nak a szántással és eddig 1400 holdon végezték el a mély­szántást. Az egyesült termelő- szövetkezetek intéző bizottsága már jó előre gondoskodik a jó­szágok téli takarmányén átásá- ról és ennek érdekében 6200 köbméter silót készítettek el eddig. A kimagasló eredmények titka a tagság szorgalmában, a jó és tervszerű irányításban keresendő. A községben meg­szervezték a traktorok kétmű- szakos munkáját és a tagok vasárnap is dolgoztak. Biztosí­tották, hogy a gépek munkáját ne akadályozza a betakarítás. A sarudiak példáját méltókép­pen állíthatjuk az egész megye elé. ök bebizonyították, hogy a súlyos szárazság ellenére is le­het jó és gyors munkát végez­ni szorgalommal és iparkodás- sai. ... iá/ __. .. ta gjai és a diplomáciai testület képviselői fogadták. Huszon­egy üdvlövés hangzott el, majd Ben' Bella a repülőtéren egy­begyűlt ünneplő tömeg viha­ros tapsa közepette elvonult a felsorakozott díszszázad előtt. „Éljen Ben Bella, a kubai nép barátja!” „Sokáig éljen a ku­bai—algériai barátság!” „Él­jen a szabad Algéria!” —- harigzottaik a vendéget üdvöz­lő kiáltások. Fidel Castro üdvözlő beszé­dében megállapította, hogy a kubai és az algériai nép közös harcot folytat az önrendelke­zésért és a függetlenségért. Ez a küzdelem csak a végső győ­zelemmel ér véget — mondotta. Ben Bella válaszában han­goztatta, hogy az algériai nép csodálattal figyelte a kubai nép harcának minden szaka­szát attól kezdve, hogy ez a küzdelem megindult. Algéria mindig Kuba mellett fog áll­ni, a két népet soha nem lehet elválasztani egymástól — mon­dotta. (MTA WLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Thumbnails
Contents