Népújság, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-17 / 243. szám

tel* 1962. október 17., szerda NEPÜJSÄG s Ez már „az utolsó tél lesz.,.66 Riport, autójavítókról — Amikor a telepen felszá­rad a föld — mondta Tóth István, az egri 4. számú AKÖV tehergépkocsi javító telepének csoportvezető szerelője —, ak­kor már az egész ország terü­letén nagyszerű idő van ... Ez a megállapítás mindent magyaráz, elsősorban a teher­gépkocsik orvosainak nehéz munkáját a telepen ... bár a „telep” szó egy kicsit túlzás Inkább hasonlít egy nagyobb­fájta falusi udvarhoz, olyan­hoz, ahol a közepes, és nagyobb méretű teherautók egyáltalán nem tudnak megfordulni, mint itt... Naponta átlagosan 45—50 gépkocsi javítását végzik, s ezek háromnegyed részét az udvaron, mivel csak három „beálló” áll rendelkezésre. Volt már azonban olyan mozgalmas nap is, amikor a javításra váró kocsik egyálta­lán nem fértek el a telep terü­letén, s hosszú sorban álldogál­tak a Klapka utcán. Ez nagyon megnehezítette a forgalmat, hiszen ugyanitt veszik föl a benzint is, azon kívül a Park Szálló előtt parkíroznak a ki­rándulók buszai, személygép­kocsijai ... Azt hiszem, így már kellőképpen bemutattuk a telepet. Harminchárom szerelő, öt segédmunkás, és tíz ipari ta­nuló végzi a vállalat háromszáz tehergépkocsijának javítását a műhelyben. Három műszak­ban dolgoznak, de esős időben egyszerre csak három gépko­csit, tudnak javítani. — A hét végén, és elején. — mondta Tóth István —, zömé­vel délelőtt van a legtöbb munka, s ez hét közepére dél­utánra tolódik. Először a három beállót, és a műhelyeket járjuk végig. Köz­ben bekukkantunk az öltözőbe is, ahol Vincze János lakatos éppen akkor vette fel a ballon­kabátját. Hazafelé készült, vé­ge az első műszaknak. — Állandóan nappalos va­gyok — mondta — Besenyőte­lekről járok be, minden nap. — Nem fárasztó? — Nem. Megszoktam, (ö az első ember, aki nem panasz­kodott a „bejárásra” ...) — Ma mit dolgozott? — Nem sokat... sárvédőt egyengettem., bakot raktunk a hévérre, no, meg a hegesztés... Az egyik műhelyben Radios Andrással találkoztunk, ö itt a legidősebb szerelő, 1950 óta dolgozik a szakmában. A szak­szervezeti bizalmi címet viseli. Most az YB 24—72 „nevű” te­herautó motorját gyűrűzte. Ugyanitt dolgozik Bóía Ferenc harmadéves tanuló. — A csapszeg biztosításába beleszakadt a csavar... — magyarázta. — Az egyik legügyesebb ta­nulónk — mondta Tóth István. — Kicsi korom óta vonzód­tam ehhez a szakmához... Hogy sikerül-e megtanulnom, ebben az évben dől el. Egy mechanikus féket szeretnék készíteni a szakvizsgára... A villanyszerelő műhelyben Túrái Miklós az „úr”. Itt ja­vítják a gépkocsik elektromos berendezéseit. — Egy „beteg” önindítót gyógyítgatok — magyarázta. — Azelőtt meg egy dinamót javí­tottam meg ... Vigyázni kell ezekre, ők a kocsi „lelkei”, s könnyen csinálhatnak valami huncutságot! Az udvaron sérült, „szem­lés”, vagy kisebb javításra vá­ró autók serege. Az egyik mel­lett — rendszáma YA 22—03 — Vass György, az egyik leg­ifjabb szakmunkás foglalatos­kodik. Most szabadult, ebben az éyben. — Itt maradtam. Talán lett volna más hely is, de itt meg­szoktam az embereket. A „ré­giek” közül hárman vagyunk a telepen. — Nem nehéz munka — vá­laszol a következő kérdésre. — Attól függ, szereti-e az ember, vagy sem ... Amióta az új szállót építik, még kisebb lett a telep. Sok vesződséggel jár minden mun­ka, szinte sakkozni kell a te­herautókkal. Azonban mindazt enyhíti az a tudat, hogy ez lesz az „utolsó tél”,. — Jövő év októberében ké­szen lesz az új telep ... S ak­kor költözünk... Kátai Gábor Harmincéves a Lenin Vízierőmű 1932. október 10-én helyezték üzembe a dnyeperi Lenin vízierőművet, — a híres Dnyeprogeszt. A háború alatt meg­rongálódott víziműszaki létesítményt igen hamar helyreállí­tották, és ma sokkal több villanyáramot ad, mint háború előtt. Az életben gyümölcsöznek az egyetemi tanulmányok Nem is olyan régen, néhány évvel ezelőtt még csak egy-két lakóház sorakozott az emele­tes iroda, és a hosszan elnyúló istállók között Kétútközön. S ma már a főútról köves bekö­tőút vezet a lombját hullató fák árnyékában elterülő ma­jorhoz. A megszaporodott, frissen vakolt házak között villanyoszlopok ágaskodnak. A piroscserepű tetőkön televízió­antennák szolgálnak pihenőül a madaraknak. Több mint har­minc család lakik Kétútközön, de a szomszéd községekből is nagy számmal járnak ide dol­gozni. Itt él, és itt dolgozik Antal Ferenc is. Fiatalember. A füzesabonyi Állami Gazdaság kétútközi te­lepének vezetője, három éve került ki az egyetem padjai­ból. A gazdaság nem volt ide­gen számára, egyetemi gya­korló évét is itt töltötte, majd az iskola elvégzése után két évig az állami gazdaság köz­pontjában volt törzsállatte­nyésztő, s szeptemberben múlt egy éve, hogy itt dolgozik, a kétútközi telepet vezeti. — Legyökereztem Kétútkö­zön". Jól ismert helyen, jól is­mert emberekkel dolgozom, s így lényegesen könnyebb a munkám — mondja. Kimagasló, egyedülálló ered­ményeket az eltelt egy év alatt nem produkált, s ennek egy­szerű a magyarázata. Egy jól dolgozó, eredményesen gaz­dálkodó telep élére került, ahol már csak a jót tehette jobbá. „Csak”? Ez furcsán hangzik, de így igaz, s ezt a „csak”-ot Antal Ferenc teljes mértékben kimerítette. De beszéljenek he­lyette az eredmények, az álta­la bevezetett, eredményes módszerek, a gazdaság terme­lékenységének emelkedését jelző számadatok. Kétútközön ez év januárjá­ban alkalmazták először a premizálást az állattenyésztés­ben — sikerrel. Csak egy tény ennek igazolására: az itatásos borjúnevelésnél az elhullási százalék több mint tíz száza­lékkal csökkent. Évente több tízezer forint megtakarítását jelenti. -A fejést néhány hó­napja modern, új típusú fejő­gépekkel végzik. A 300 kos nyírásakor a gyapjú súlya jó­val meghaladta a várt mennyi­séget, jók az eredményei az új fajtát előállító szarvasmarha­keresztezésnek is... Nemcsak a közvetlen mun­kában foglalkozik az irányítás alatt dolgozó hatvanhat mun­kással, hanem a mindennapi munkát túllépő gondjaikon is segít, igyekszik megszüntetni a dolgozók által felvetett hiá­nyosságókat. Közös kérése a vasúton túl lakóknak a vil­lanyvilágítás bevezetése. Antal Ferenc mindent elkövet, hogy a legrövidebb időn belül a vasúton túli lakóházakban is kigyulladjon a fény, nap mint nap telefonál ebben az ügy­A képen: A Dnyeprogesz duzzasztógátja, háttérben a gépház. Színháztudományi világkongresszus A soron következő színház- tudományi világkongresszust 1963. júniusában rendezik, Varsóban, A kongresszuson 50 országból mintegy kétszáz szerző, rendező, színművész, kri­tikus és színháztörténész vesz részt. ben, egyezkedik, sürgeti az ÉMÁSZ-t. Rövidesen megkez­dődik az oktatás a dolgozók iskolájában, s a még meglevő akadályok megszüntetésében ő is derekasan kiveszi részét. Az iroda falán oklevelek jel­zik, hogy a gazdaság határain túl is tudnak és elismerik Két- útköz eredményeit. A fiatal telepvezető szerényen beszél a sikerekről, s inkább a jelen gondjainál időz hosszasabban. A gyenge takarmánytermés komoly nehézségeket jelent az állattenyésztésben. — A kukoricaszárat besilóz- tuk, a répafejet is prizmázzuk, így valahogy átvészeljük a te­let. Hárómszáznegyven fejős tehenünk van, és a jelenlegi fejési átlagot a télen is tartani akarom. Antal Ferenc nem hivalko­dóan, szerényen dolgozik, he­lyette eredményei beszélnek, a munkások bizalommal tekin­tenek rá, mert tudják, hogy a fiatal telepvezető érti a dolgát. (tóth) JWW Nem akarom bánta ni a televíziót — bár? — távol ne álljon tő- || lem. Mégis, most, hogy egy hírecskét olva­sok, önkénytelenül eszembe jut, mi len­ne, ha.. .: A tókiói taxikat te­levízióval szerelik jel, hogy a hosszadalmas forgalmi torlódások idején szórakoztassa az utasokat. Állítólag már előfordult, hogy az utas célhoz érvén, fittyet hányt'a szapo­rán forgó taxaméter­nek és nem szállt ki a kocsiból, mert olyan érdekes volt a televí­ziós-adás. Vajon, nálunk ki­szállna, vagy nem szállna ki az utas? Napok óta nem hagy nyugton ez a gondo­lat.. Véleményem sze­rint — töprengéséin erre vezetett — ofcod- na olyan nap, amikor hanyatt-homlok met nekülne, — még cél­ja elérése előtt. So­kan inkább csak gya­log járnának — jóné- hány nap tv-adása miatt. Íme egy ötlet, amit egyelőre nem lehet nálunk megvalósítani — s nem is taxik miatt! (—6) BORSOS VINCE az a fajta munkás, aki nyolc év óta, amióta a motorüzembe került, a száját sem nyitotta ki. El­végzett mindenféle munkát, jót is, rosszat is, akkordban, normában, órabérben egyaránt. Három szép lánya van, jóra- való, dolgos felesége, s kis kertes háza a gyártól negyed- órányi járásra, a Rigó utcában. Édesanyja kedvéért évente egy ízben, apja halálának évfordulóján öt—tíz percet elidőz a Miasszonyunk templom félhomályos oldalhajójában, kocs­mában viszont havonta egyszer, minden második fizetéskor megfordul. Bort, pálinkát nem iszik, sört is legfeljebb két korsóval. Senki sem látta őt még pityókásnak. A személyzetist, ha mindez érdekelné, ennyit jegyez­hetne fel róla Persze, csak tegnapelőtti érvénnyel. Tegnap­előttivel, mert Borsos tegnap száz forintot v.ert el a „Kis Kanász”-ban. Nem volt fizetésnap, mégis betért. Borral kezdte, pálinkával folytatta. Jó darabig szólózott, mígnem asztalához telepedett egy gyűrött arcú, negyvenes férfi. Olyan korú, mint ő maga. — Búsultunk, szakikám? — kezdte az idegen, akinek érdes hangja zavartalan összhangban állott bíborszínben játszó uborka orrával. Borsos elengedte füle mellett a bizalmaskodást, s elfor­dult. Ám az uborka orrú nem volt finnyás ember. Nyilván hozzászokott a visszautasításokhoz. Felhajtotta maradék borát, kedélyesen csettintett nyelvével, s újból kezdte: — Sose búsuljon!..; A nők, hajaj, jól ismerem őket! Előbb-utóbb mindannyiunkat otthagynak ... — Nem vagyok kíváncsi a nőügyeire! — Jól van, szakikám, el is mehetek — szólt az uborka orrú, s hangja nem annyira megbántottságot, mint inkább szomorúságot fejezett ki. — Maradjon. — Máskülönben Happel vagyok .-:. AZ ASZTAL-szomszédban már volt néhány légkör­nyomás. Bizonyára ez volt az oka és nem a tisztesség, hogy nem vedelte a töményszeszt, hanem takarékosan kortyol­gatta. S mert a kocsma lélektanát, vagy inkább az etikett­jét jól ismerte, hagyta beszélni fizető páciensét, ő többnyire csak fontoskodva bólogatott. Borsos éjfél felé már az egész gyárat bemutatta Hap- pelnek. Brunnert, a korrupt művezetőt, Gulácsy főmérnö­köt, Török. igazgatót, Lakatost, a MEO vezetőjét. Szegvári főkönyvelőt, Haveriét a rendészetről és Bárányt, a szakszer­vezeti bizalmit. Az uborka orrú néha lecsukta fáradt sze­mét, ilyenkor résztvevőén hümmögött, Borsos pedig elme­sélte nagy emberi megrendülését, amely a gyárban érte. — Az emberek hitványak ... Amíg a művezető együtt Járt vadászni az igazgatóval, meg a csuda tudja már, hogy hová, mindenki gazsulált neki. A szaktársak eltűrték, hogy Brunner művezető risztéi jen az újításokból, akár csinált benne valamit, akár nem, Gulácsy mindenről tudott, de ő akkor még nem fúrta igazgatóját, csak ké­sőbb, amikor Haveriétől hírülvette, hogy Török igazgatót legfölül kiejtették a pik- szisből. Akkor aztán akcióba kezdett Laka­tos, a főmeós, beszállt a játékba Szegvári főmérnök, sőt Haverle is, nem különben az üb-elnökség felé kacsingató Bárány, a bi- bizalmi... Hát nem aljasak? ... — Hagyja őket a fenébe, pajtikám! — röffent közbe Happel kissé felélénkülve. — Maga kisember, ne kavarja a kását!.,. Igazam van, vagy nincs igazam?!... — Nem érti ezt maga. .. Minden Törökön fordul. Ha ő megy, Brunner kiskirálykodásának is befellegzett. Két legyet egycsapásra!.,. Ez volt a jelszavuk... Érti már?..« AZ UBORKA ORRÚ igyekezett értelmes arcot vágni; Ez megnyugtatta Borsost, s folytatta: — Török, úgy látszik, mégis megkapaszkodott. Egy hete kint járt a minisztériumból valami fejes ... Nagyon paro- lázott Törökkel, aztán különbeszélgetésre rendelte be a fő­könyvelőt, meg a főmérnököt. Az Igazgató ezalatt Brunnert kérette fel az irodába... Többen látták, amint a régi han­gulatban kvaterkáztak. — No persze. Kibékültek;.. — Azóta Brunner törleszt. Ma is két embert levett a gépről. Jól kerestek. Nemrég még risztéit velük... _ Fontos, szakikám, hogy magát békén hagyja. — Nekem semmi közöm hozzájuk... Legföljebb annyi, hogy tanúja voltam, amikor a sógoröcsémet levágta ... — Risztéit... — Risztéit, az anyja keservit!..; Aztán följelentettem. — Lássa, ez marhaság volt magától! — nyilvánította véleményét az uborka orrú és egyből kiitta poharát. — Azt hiszi? — lepődött meg Borsos. — Azt, azt! — Én pedig nem tágítok ... Brunner jött, hogy sikáljuk el a dolgot... A bizalmi is benne van, Haverle is hajlik rá, Brunner még órabéremelést is Ígért... — Hehe! — röhögött fel az uborka orrú. — Szakikám, tudja, hogyan fogják elintézni? ... így — s negyvenhaté® lábát az asztal alól kilökve mutatta. — Brunner a bizalminak azt mondta: fognak még a hangoskodók retirálni. — Maga is hangoskodott? — Én csak a hamisság ellen vagyok; — Na lássa!: -.. Most aztán be van tojva, mi? ... — Van az öregisten! A NEM ÉPPEN épületes diskurzusuknak a záróra vetett véget. Borsos kissé dülöngélve, hazágyalogolt. — Lehet, hogy Brunner kirúgat? — morfondírozott egész úton, s mennél többször tette fel magának a kérdést, annál jobban hitt ebben a lehetőségben. Mire üggyel-bajjal kinyitotta a kertkaput, már szorongva gondolt a holnapra. Borsosné nem aludt. Kint a konyhában várta urát. Né­mán a megdöbbenéstől, elébe tette a melegen tartott ételt, majd hangtalanul sarkonfordult. A férfi nem nyúlt a va­csorához. Felkelt, odaállt a borotválkozó tükör elé. Nézte borostás arcát, karikás szemét, s tisztán hallotta az uborka orrú korholását: ' — Lássa, ez marhaság volt magától!. i« — Azt hiszi? — Azt, azt! Bentről kihallatszott legkisebb lánya köhögése. Egy pil­lanatba elszállt fejéből a gőz. Arca most még ijesztőbbnek tűnt, mint az imént. Fénytelen szeme kétségbeesetten me­redt rá vissza a tükörből. — Holnap visszakérem a jelentést Haveriétől — mondta ki félhangon, s megint a mély barázdákat vizsgálta fakó arcán. — Igen, visszakérem — sziszegte újra, meg újra, s szeme néhány pillanatra elhomályosult. Mikor a tükör ismét ki­tisztult, gyanakvással és megvetéssel nézte benne önmagát. Már hangosan társalgóit a pimaszul és hülyén vigyorgó idegennel, s hogy el ne essen, hasát nekidöntötte a mosdó­állványnak. — Borsos úr, holnap kimagyarázkodik Haveriénél... — Soha!.;. (Joó Piroska illusztrációja) — És ahogy egy kisembertől illik, Borsos úr kezet csó­kol Brunnernek ... Érti/ Borsos úr? ... Kezet csókol Haver­iének .;. Borsos úr? . .. Érti, ugyebár? ... Hogyne értené, hiszen magának családja van, Borsos úri. . SZINTE MAR üvöltve nyúlt a tükörhöz, hogy görcsös fájdalmában a földhöz vágja. Keze félúton megállt,, mint a dezertoré, aki ellenállás nélkül megadja magát. Aztán undorral kiköpött. Egyenesen bele a tükör közepébe. Ennyi kritikája még volt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents