Népújság, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-12 / 239. szám

1962. október 12., péntek NEPOJSAO 5 cs. Mm ém ; Gazdag öt esztendő • •. 40 mázsás szőlőtermés az egerszóláti új telepítéseken ■— A cukortartalom: 20 24 fok ŐSZ VAN, és az idei ősz pa­zar színbe öltöztette az eger­szóláti határt. Hegyoldalak ívében szántóföldek, hatalmas szőlőtáblák váltogatják egy­mást és a fény tengernyi szín ben sziporkázik a súlyos ter­hüket érlelő szőlőtőkéken ... Járjuk a határt... Járjuk az Eger—Gyöngyös vidéki Állami Pincegazdaság egerszóláti üzemegységének szőlőtábláit, ahol éppen a szü­ret folyik. Asszonyok, piros fejkendős lányok, nótázva sze­dik a szőlőt, amelytől roska­dozik a szőlőtőke és vontatók, autók szállítják nagy kádak ban a termést Egerbe, a szőlő­feldolgozó üzemrészbe. Űtitár- sam: Prokaj Lajos, a telep ve­zetője, aki megalakulása óta intézi az üzemegység irányítá­sát, mert közben mutogatva magyaráz: — Ez a tábla olasz rizüng, emez oportó, medoc, ott pe­dig — a hegyoldal távolabbi pontjára mutat — leánykát, kékfrankost, muskót ottonelt termelünk. Telepítéseink kora egy évtől öt évig terjed, és nagyon elégedettek vagyunk hozamaikkal. S hogy tovább beszélgetve, járjuk a táblákat, tudom meg, hogy ez az üzemegység 1957- ben jött létre, 500 hold állami tartalékterületen, amely saj­nos. a legjobban elhanyagolt föld volt e vidéken, nem ter­mett mást, mint bokrot, szed­ret és égbe nyúló perjés füve­ket. Ilyen adottságok mellett fogtak hozzá öten — az állam segítségével —, hogy megala­pozzák Egerszóláton a nagy­üzemi szőlőtermelést. S hogy most végignézünk ezeken a nagy kiterjedésű, rendezett, tisztán tartott szőlőtáblákon, őszintén mondhatjuk: sikerült a célkitűzést elérni, sikerült a nagyüzemi szőlőtermelést meg­alapozni. NO, DE NÉZZÜK a számo­kat, adatokat, amelyek jobban bizonyítanak ebben az eset­ben, mint a színes szavak ... — 1957-ben 80 hold talajfor­gatással kezdtük a munkát. — Magyarázza az üzemvezető. — 1958-ban pedig elvégeztük 70 holdon az első telepítést is, majd a következő esztendők­ben 70, 50, 15 és 37 holdas „tételekben” telepítettünk sző­lőt. Természetesen többféle nagyüzemi telepítési eljárást vettünk figyelembe, de első­sorban a Moser-eljárást alkal­maztuk többségében, ugyan­akkor 12 holdon az osztrák szabadalmú Lanchmauer-féle telepítést is végeztük, s mond­hatom, mindkettő sikeres volt. Jegyzetfüzetet vesz elő, s abból sorolja az adatokat, ne­hogy „félreértés” történjék: — Ebben az évben hoidan- kint 35—40 mázsa terméssel fizet a szőlő és a cukorfoka is 20-tól 24-ig ingadozik, ami or­szágos viszonylatban is elő­kelő eredmény, hiszen tudva­levő, hogy az új telepítések termésére az első öt évben nem terveznek, s a hatodik évben is csak 25 mázsa a „normája” egy-egy holdnak, amit mi már jóval túlszárnyal­tunk a 2—3—4 éves telepíté­seinkkel. Mi az eredmény titka? Ho­gyan sikerült mindezt megva­lósítani akkor, amikor ebben az évben a jég- és a fagykár megfelezte a terméshozamo­kat? önkéntelenül vetődik fel ez a kérdés az emberben, ahogy hallja e számokat és látja a hatalmas fürtöktől ros­kadozó, fiatal szőlőtőkéket. A válasz igen egyszerűnek látszik! A tervszerű, megfon­tolt nagyüzemi szőlőtelepítés­sel és a nagyüzemi szőlőterme­léssel. E válasz mögött azon­ban sok munka, töprengés, szorgalom, szőlőszeretet és igyekezet áll. Legfontosabb Volt a mély talajforgatás és a talajelőkészítés. A falubeliek kijártak az első esztendőben a telep területére, hogy saját szemükkel is meggyőződjenek arról, hogyan birkózik meg a gép és az a maroknyi elszánt ember az első feladatokkal. Azon is csodálkoztak később, hogy betonoszlopokat helyez­nek el a táblákban, s ezek kö­zé drótot húznak ki, hatsoro- san, nem használják a karót, rafiát, és a szőlőt sem bakhá- tasan, hanem másfél méter— két méter sortávolságokban „laposan” művelik. Mert így indult a munka, és így is lett eredményes. Az így telepített szőlők között mozog­ni tud a gép, az előfogat, a kézikapa, de a levegő is, és gyorsabban halad a munka. Ebben az évben például hét­szer kapálták meg a szőlőt, háromszor-négyszer perme-1 tezték meg, és a munkák nagy részét géppel végezték el. Lé­nyeg az. Iwyy a szőlőt a ha­gyományos 100—200 nap kézi- erŐmunka helyett 25—30 nap kézierő ráfordításával tudták megművelni, ami jelentősen csökkentette az önköltséget. A munkákat 200 ember átlagban nyugodtan elvégzi. Fagy nem volt, mert a sző­lőtőkék magasan vannak a ta­lajtól. Egyes táblák 1,20 mé­terre, így a talajmenti fagy nem tudta bántani a „szeme­ket”, de a szőlőbetegségek sem. NAGYSZERŰ EREDMÉ­NYEK ezek, — a szorgalom, az akarás eredményei, amelyek ezekben a számokban kifeje­zésre jutnak. De egyben a kö­zeljövő hírei is, hiszen me­gyénk termelőszövetkezeteiből mostanában egyre többen lá­togatnak ide el, hogy tapasz­talatot gyűjtsenek, saját sze­mükkel lássák: mit tud a nagyüzem rövid idő alatt pro­dukálni. De eljönnek ide tá­volabbi helyekről is — az idén 1300-an voltak már —, sőt külföldi szakemberek ie gyakorta látogatják az üzem­egységet és ők is elismerően szólnak a látottakról. Ebben az évben német, osztrák, szov­jet, bolgár, lengyel vendégek jártak itt többek között, akik a számtalan fényképkészítés mellett sok-sok jegyzetfüzetet is teleírtak a tapasztaltakkal. Az üzemegység dolgozói most gazdag termést takaríta­nak be, s abban bizakodnak, hogy jövőre még nagyobb eredményeket érnek Fazekas majd el. István Szerződést kötöttünk a Karl-Marx-Stadt-i áruházzal Az egri Állami Áruház igazgatója NDK-beli útjáról A Belkereskedelmi Miniszté­rium és az Áruházi Kereske­delmi Igazgatóság nemrégiben négytagú delegációt küldött a Német Demokratikus Köztár­saságba. A német kereskedel­mi hálózat működését tanul­mányozó csoport egyik tagja Mácsai István, az egri Állami Aruház igazgatója volt. Hazaérkezése után az egri áruház vezetője így nyilatko­zott tapasztalatairól: — A látottak alapján első­sorban azt mondhatom, hogy a német üzlethálózat felépítésé­ben is, berendezésében is kor­szerűbb a hazainál. Ez külö­nösen feltűnő a kisebb váro­sok üzleteiben. Itt úgyszólván egyáltalán nem lehet nagy és vidéki város közötti különbség­ről beszélni. Mindenütt meg­találhatók az új kereskedelmi formák alapján működő áru­házak, a legkülönbözőbb önki- választó és önkiszolgáló osztá­lyokkal. — Ilyen körülmények között természetesen az NDK-ban kul­turáltabb is a kereskedelem- Érdekes volt számomra az, hogy a vásárlók is sokkal tü­relmesebbek, zokszó nélkül vi­selik el az esetleges várako­zást, míg sorra kerülnek. Eh­hez természetesen hozzájárul az eladók kulturáltsága is, akik rendkívül előzékenyek és udvariasak a vevőkkel szem­ben. — Ütünk során ellátogattunk a Karl-Marx-Stadt-i Glück Auf! (Szerencse fel!) nevű áru­házba is. Az itt dolgozókkal áruházunk kollektívája névé* ben szocialista szerződést kö* töttünk. A szerződés pontjai és feltételei elsősorban a költsé­gek csökkentésére, a termelé­kenység emelésére vonatkoz­nak. A siker érdekében — úgy állapodtunk meg —, a két áru­ház szocialista brigádjai átad­ják egymásnak tapasztalatai­kat. A Német Demokratikus Köztársaságban — mint láthat­tuk —. a kereskedelemben job­ban kifejlődött a szocialista brigádmozgalom, mint nálunk. A két áruház között létrejött szerződés így segíti az egri áru­házban működő három brigád erősödését. Hirtelen történt... A közlekedési lámpa zöl­det mutatott és át akar­tam menni az utcake­reszteződésnél fékező autó előtt. A kocsi fék­je azonban a csúszós talajon felmondta a szolgálatot, majd hir­telen erős lökést érez- •tem. Elestem és a kö­vetkező pillanatban a jobb első kerék nyomá­sát éreztem a lába­mon. Elgázolt az autó. El­gázolt? Nem is gázolás volt. A sárhányó hátba vágott és a kocsi alá sodort. Kereke pedig egy centimétemyi te­rületen gyengéden rá­feküdt a lábamra. Mint utólag megállapítot­tam, még a nadrágo­mat se szakította el. Úgynevezett szerencsés szerencsétlenség ért. A gázolás pillanatá­ban azonban azt hit­cAz. e.q,y,dl&i me.q,öld(U tem, hogy nagyobb a baj. Nem mertem meg­mozdulni, mert féltem, hogy a kerék jobban a lábamra csúszik- Kínos pillanatokat éltem át. Mint ilyen esetekben szokott, másodpercek alatt hatalmas tömeg verődött össze a bal­esetem színhelye körül. Ilyen megjegyzéseket hallottam: — Ennek már kam­pec! — Ilyen az élet. Az ember reggel elmegy hazulról... — Es azok a szegény hozzátartozók! • — Telefonáltak már a mentőknek! — Itt már a mentők Í e segítenek! — Mindenki láthatta, nem én vagyok a hibás. Ezt persze a gép­kocsivezető mondta... Nagy meglepetést keltett, amikor én har­sány hangon felkiáltot­tam a kerék alól: — Ne bámuljanak, hanem húzzanak ki! — Hogyisne! — kiál­tott rám a sofőr. — Hogy belső sérülést szenvedjen, amikor ki­emeljük?! Szabad a nevét és a címét? Ezt a felszólítást per­sze nem hozzám intéz­te. A tanúkat gyűjtötte. Mialatt négy kitűnő ta­núra tett szert, én ál­landóan kiáltoztam a kocsi alól: — Húzzanak ki! Még rámcsúszik az autó! A gépkocsivezető minden kísérletemet el­fojtotta: — Maga hallgasson! Inkább vigyázott volna magárai Nem látja, hogy tanúkat szedek össze? Persze, a tanúk! Ha én kártérítést kérek, ö előáll az öt—hat tanú­jával és bebizonyítja, hogy szántszándékkal gázoltattam el magam, kizárólag azért, hogy neki kellemetlenséget okozzak. Jó lenne kibújni a kocsi alól.. ■ Hátha job­ban rámcsúszik a ke­rék, ha megmozdulok... Megfogtam epv ballon- nadrágos lábát: — Leayen szíves, húz­zon ki! — Most nem érek rá — válaszolta —, tanú vagyok. Ismét a sofőrhöz for­dultam: — Húzzon ki! — Ne zavarjon! -> or­dított a kocsi alá. — Most maga miatt nem értettem meg, hol la. kik az ipse. Várjon a sorsára! Még egy tanú kell! Mit csináljak? — töp­rengtem és hirtelen ki­tűnő mentőgondolatom támadt. Sikerült meg­fognom a sofőr boká­ját. Bizalmas hangon szóltam fel hozzá a magasba: * — Ide figyeljen! Én tudom legjobban, ho­gyan történt! Én va­gyok a hibás! Maga nem tehet róla! A sofőr elorditotta magát: — Emberek! Húzzuk ki gyorsan ezt a sze­rencsétlent a kocsi alól! Koronatanú! PALÁSTI LÁSZLÓ í Firenze, szeptember 21—22. Többször átszelve a Teverét, Assisi íelé Indultunk. Régen vettem részt egy ilyenfajta, egész i.apos autóbusztúrán, s bár jobbra-balra csodálatos, érdekes táj kötötte le a figyel­münket, mégis kétségtelen, hogy nagyon elfáradtunk. A kanyargós Etruszk-hegyek kö­zött, hol Itt, hol ott tűnt fel egy-egy régi vár, vagy vársze­rű erődítmény, templom, kö­rötte házak. Egyik-másik olasz falun áthaladva, felélénkült a társaság, s igyekeztünk alapo­san megnézni a miénktől any- nylra eltérő építkezést, azt, hogy itt mindenki kint kiabál az utcáról a másik házba, vagy egyszerűen az ablakból kihajolva pereg az asszonyok nyelve, miközben vígan tere­getnek a rámák között kifeszí- tefct kötélre. Assisiben felkanyarogtunk az évszázados templomhoz, ami azért volt még olasz hon­ban is érdekes, mert három szintjével egyedülálló a temp­rivével. Egy másik helyen, egy nagyszerű téren feltűnt valamiféle körberakott, kivilá­gított kiállítás. Közelebb érve megtudtuk, hogy a modern festők kiállítását látogatják ilyenkor este a firenzeiek, job­ban mondva az a rengeteg idegen, akikből él a város. A Pensione Cristallo nem mesz- sze a három színű, kararai márvány dómtól, egy olyan utcában van, amelyikben jár­va, Pest barokk palotái között érzi az ember magát. Rövid kis séták, s aztán mély, ál­matlan alvás következett a ti­zenkét órás autóbuszút után. Ma reggel közénk jött egy fiatalember, aki ugyan mór tegnap este is ott volt, de ke­vés figyelmet fordítottunk ró, hiszen magyarra] találkozni külföldön nem olyan nagy do­log. Eljött velünk a város fö­lött emelkedő térre, magyará­zott, mint aki otthon van. Ér­dekes volt itt, hogy a sorka­tonák ezen a téren gyakorla­toznak, s szinte élvezik, hogy i. gyarorszógon nincs személyi tt szabadság, ide nem érdemes i- eljönni. A néger fiatalember e csúnyán leégette a disszidens n fiút, mert elmondotta, hogy k nemrég járt nálunk Magyaror- >- szágon, s csak a legszebb, a g legjobb emlékeket őrzi ott- K tartózkodásáról. A petőfibá- nyai fiúk, mikor végre tol- ii mács útján értesültek a budai n magyar magatartásáról, s- megtudták, miért volt olyan ,t kedves hozzájuk, menten elő- i szedték olasz tudásukat, s pa­pírral, ceruzával, aztán tol­- mács segítségével megmagya­rázták a fiataloknak, hogy r semmi közünk ehhez az alak- r hoz, sem elveiben, sem mon­danivalójában nem azonosít­juk magunkat, s megkérték, : előbb szépen, aztán kicsit ke­ményebben, hogy távozzék, ’ megvagyunk nélküle is. A képen őt láthatják, itt a ' bal oldalon, s ha valaki ráis­mer, ilyen gondolatokkal is­merjen rá! Távozás után kel­lemes légkörben folyt a szinte 7 nemzetközi beszélgetés ott a hallban, mert az afrikai fiú is sok mindent mesélt, meg az angol is elmondotta, hogy sa­ját kocsijával nemrég mentát országunkon, és néhány ma­gyar képeslapot mutatott. Még az este megnéztünk néhányan egy éjszakai sztriptiz-filmet, 500 líráért nagyon rossz he­lyen lehetett ülni. A film mi­lyen volt? Hét nyugati ország nagyvárosaiból összeállított hét mozaik — hét, jó zenére, jó_ mozgással ízléstelenül vet­kőző, de nagyon szép nő. Sem­mi keret, semmi történet A film ugyan kétóránként kezdő­dik, de bármikor be lehet ülni, s akkor jöhet ki az ember, amikor akar. Volt, aki másfél­szer megnézte. Pedig elég volt egyszer is. Éjszaka utcai verekedésvolt a Via Cavouron, a columbiai nagykövetség előtt Firenzei fiatalok jöttek ki a moziból, s . úgy látszik, túlságosan feliz- t gáttá képzeletüket a film, de a rendőr sem szólt rájuk, unot­tan elsétált az egymást tépázó csoport mellett. így ért véget a firenzei két napom, s reggel már az utolsó nap virrad ránk a virágok or­szágában, hogy erre a nyárra búcsút vegyünk Olaszország­tól és egyáltalában a nyaralás­tól... (Folytatjuk.) Mq estet Huszka fenő: GÜL BABA című nagyoperettje kerül be­mutatásra az egri Gárdonyi Géza Színházban Kozafóczy József rendezésében. A főbb szerepeket: Pálffy György, Biirös Gyöngyi, Antal László, Bencze István, Kana­las László játsszák. A firenzei öreg palota teraszán, bal oldalon, a disszidens ■lagyar fiú, mellette Sergi Marconi olasz építész. a turisták jobbról balra fény­képezik őket. Különösen i tisztek. Aztán eljött velünk ez a bu­dai fiú a Művészeti Akadé­miára is, és valóban érdeke­sen elmondott néhány dolgot, s már-már tisztelni kezdtük. Ekkor azonban megérkezett tulajdonképpeni idegenveze­tőnk és az ő magyarázatával jártuk be az Uffizi képtárat. Erről talán csak annyit, hogy csodálatosan jól érzékelhető a szebbnél szebb Lippi, Botti­celli, Rafaelo és a többi híres képek nagyszerűsége, mert a nagyon egyszerű, hófehér fa­lakon semmi díszítés, mindent a kiemelkedő képek uralnak. Kimentünk az öreg palota te­raszára, ahonnan egy másik oldala tárult elénk a városnak, majd délután megoszlott a társaság, s volt, aki a Pitti- képtárat, volt, aki a dómot és a keresztelő kápolnát nézte meg. Percekig álltunk a szál­loda előtt, mert nem tudtunk válogatni. Pitti-képtár? Olasz­ország egyik leghíresebb dóm­ja a kápolnával? Nehéz a vá­lasztás. Estére aztán ki-ki el­mesélte, hogy hol mit látott. Én közben átmentem a hídon, ami hajdan a két palotát és képtárat kötötte össze, s amin 1500 óta csak ötvösök műhelyei és lakásai húzódnak. Ez a híres Ponte Vechio — s káprázatosán szép, tenger sok arany, ezüst, borostyán bizsuk, láncok, s ki tudná sorolni, hogy mik állnak halomban a híd kirakataiban. Estére ismét közénk kevere­dett a budai fiú, s hogy miért emlegettem ezen a napon any­uját, most már megmagyará­zom. A Heves megyei fiatalok voltak szó szerint is a legfiata­labbak ezen a túrán, s feltűnt nekem, hogy elég sokat jár köztünk. A Balogh Jancsit meg a Menczel Artúrt nem kellett félteni, ők utasították aztán rendre a budai gyereket is, aki mint kiderült — ötvenhatban jött ki Olaszországba, itt él olasz ösztöndíjból, s a szálló halijában véletlenül összeke­rült afrikai meg angol, olasz fiataloknak azt akarta megma­gyarázni, hogy nálunk Ma­lomok között. Az altemplom­ban a szent maradványai fö­lött misztikus homályba bur­kolózva az ereklyeőrző, a föld­szinti, tulajdonképpeni temp­lomban komor egyszerűséggel a szent barátainak sírhelyei, mig a felső templomban híres festők freskói teszik maradan­dó értékűvé az épületet. Assisi érdekesen őrzi a szá­zadokkal ezelőtti hagyomá­nyokat. A külsejében sokkal középkoribb Peruggiában mégsem éreztük ezt a régies légkört, s itt láttunk először eddigi utunkon gazdag már­vány építményt — a dómot. Arezzót már csak az autó­buszból láttuk, mert három­száz kilométer egy nap alatt kanyargós hegyi utakon, sem az utasok, sem a sofőr számá­ra nem valami pihentető • do­log. Vártuk már Firenze lát­ványát, oly sókat hallottunk a virágok városáról, hogy ez a várakozás méltán fészkelődön mindannyi unk szívében. Út­közben még egy érdekes ese­ménynek voltunk tanúi. Köz­tudomású, a lapok hasábjairól és kint járt emberek elbeszé­léseiből, hogy az olasz sofőr nem tűr maga előtt kocsit. Ott az országút valóságos verseny- pálya, s ha a sofőr úgy érzi, hogy „hajtania” kell valaki után, akkor nincs sebességkor­látozás számára, megy, mint akit zavarnak. így jártunk mi is. Előttünk egy angol autó­busz haladt, s azon vettük ész­re magunkat, hogy valósággal bőg alattunk az autóbusz, mindenki félig állva figyelte, hogyan emelkedik a kilométer- óra mutatója. Egy órán keresz­tül tartott a kicsit bőrünkre menő verseny, de Firenze előH egy éles, veszélyes kanyarban kitört autóbuszunk és mind­annyian meglódulva dőltünk hátra. Nem valami nyugalmas dolog itt autóbuszon ülni, de kocsin sem! Este értünk Firenzébe, s míg kerestük a szállodánkat, módunkban állt végigtekinte­ni a kedves, meleg hangulatú városon. Itt-ott felcsillant az Amo, s idézte Dantét, aki az egyik hídon találkozott Beat-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents