Népújság, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-05 / 233. szám

2 NÉPÚJSÁG 1962. október 5.. péntek Schirret kitűnően viselte el az űrutazás fáradalmait Szovjet-jugoszláv közös nyilatkozat Leonyid Brezsnyev jugoszláviai látogatásáról HONOLULU (MTI): Mint már jelentettük, szerdán a Kearsarge amerikai repülőgép- anyahajó fedélzetére emelték a Sigma—7 űrhajót, amelyben Walter Schirra, az amerikai tengerészet kapitánya 9 óra és 13 perc alatt hatszor kerülte meg a Földet. A legfrissebb hírek szerint a repülőgépanyahajón az orvo­sok megvizsgálták az űrhajóst, s megállapították, „olyan erős, mint egy medve”. Schirra ki­tűnően érzi magát, s kijelen­tette: „Oly boldog vagyok, mint egy pacsirta.” Utazása alatt egy kiló nyolcvan dekát fo­gyott az űrhajós. Kennedy elnök az űrutazás sikeres befejezése után beszél­getést folytatott Schirrával, aki ekkor még az űrkabinban tartózkodott. Az elnök gratu­lált neki, s útját „ragyogó tel­jesítménynek” nevezte. Ken­nedy végül kijelentette, reméli, hamarosan találkozik Schirrá­val. Schirra űrrepülése folyt le eddig a legsimábban az amerikai kísérletek között, csak az első fordulat idején okozott némi zavart az űröltö­zék túlmelegedése, amit azon­ban sikerült megszüntetni. Glenn és Carpenter amerikai űrhajósok útja során sokkal több zavar volt. Az Űrhajózási Hivatal veze­tői közölték, hogy a program következő lépése jövőre egy 24 órás, 18 fordulatos űruta­zás lesz. Schirra a Kearsarge repülő- eépanyahajón három és fél órás orvosi vizsgálat után meg­vacsorázott, majd aludni tért kabinjába, amelyet különben rendszerint egy tengernagy használ- Az űrhajós előrelát­hatólag két vagy három napig marad a hajó fedélzetén, ahol további orvosi vizsgálatoknak vetik alá, s itt számol be a szakértőknek utazása tapaszta­latairól is. A jelentések sze­rint Schirra, aki az utazás 9 órájából 99 percet „szabad re­pülésben”, vagyis az űrhBjó térbeli helyzetét stabilizáló be­rendezések kikapcsolásával tett meg, az üzemanyag nyolc­van százalékát megtakarította. A kísérlet egyik fő célja éppen az volt, hogy az üzemanyag- takarékosság módjait megálla­pítsa, mivel a jövőre tervezett 24 órás űrrepülést a jelenlegi méretű amerikai űrhajóval csak akkor tudják végrehaj­tani, ha biztosítani lehet az üzemanyagfogyasztás korláto­zását. Kilencszáz amerikai tanár, lelkész, jogász, orvos, művész és újságíró petíciót juttatott el a Fehér Házba október 3-án. A levél írói — közöttük Linus Pauling Nobel-díjas tu­dós és Rockwell Kent képző­művész — felszólítják Ken­nedy elnököt, hogy hozzon olyan intézkedéseket, amelyek véget vetnek az Egyesült Ál­lamok Kommunista Pártja Az újabb amerikai űrkísér­letről a hírügynökségek jelen­tése szerint az egész világsajtó vezető helyen számolt be. A párizsi lapok első oldalon szá­moltak be útjáról, viszont Lon­donban csak szerényebb helyet kaptak az újságokban. A szov­jet lapok többsége közölte az űrhajós fényképét is. Érdekes megemlíteni, hogy New York­ban az újságok csak az első oldal alján számoltak be Schir­ra repüléséről: a nap főszenzá­ciója a kazánrobbanás volt, amely egy telefon-cég épületé­ben 21 embert ölt meg. (AFP, AP, Reuter. MTI) szégyenteljes üldözésének, és követelje a kongresszustól a McCarran-törvény hatályon kívül helyezését. „Országunk történetében először akarnak politikai párt felett törvényt ülni” — hangzik a levél, amelynek írói rámutatnak, hogy a kommunista párt üldö­zése a McCarran-törvény alap­ján — támadás az amerikaiak elemi demokratikus' jogai el­len. (MTI) Hidegháborús iavaslaf as amerikai kongresssusban WASHINGTON (MTI): Wayne Morse demokrata­párti és Jacob Javíts köztár­sasági párti szenátor szerdán hidegháborús javaslatot nyúj­tott be az amerikai szenátus­ban. A javaslat szerint az Egyesült Államok ragaszkodik állítólagos „berlini jogaihoz”, és kész fegyveres erőkkel is megvédeni azokat. A képviselőház külügyi bi­zottsága szerdán jóváhagyott egy hasonló határozatterveze­tet. (MTI) Amerikai közéleti személyiségek tiltakozó levele Kennedyhez a kommunista párt üldözése miatt NEW YORK (TAS2SZ): Az egy ember és a közösség Tanácskoztak az AKOV gyöngyösi üzemegységének kommunistái Akár Gonda Gyula párttit­kár beszámolóját veszem ala­pul, akár a húsz hozzászólást, mindig ez a gondolat bukkan ki központi kérdésként: mi az egyén viszonya a közösséghez, milyen felelősséget ró a közös­ség az egyénre, mit és hogyan kell tennie az egyénnek, hogy a közösséget szolgálja? Az AKÖV gyöngyösi üzem­egységének alapszervezetéhez tartozó 120 kommunista nem­csak általában tárgyalt ezen a taggyűlésen az ember és a kö­zösség viszonyáról. Tények, események, személyek, nevek bukkantak elő- Mérlegeltek, összehasonlítottak és végső so­ron oda jutottak el, hogy még a személyi ügyek is összefügg­nek a termeléssel. Így vetődött fel a teljesítmény, a több mint hatmillió forintos idei ered­ményjavulás, aminek megtar­tására és fokozására az utolsó negyedévben is sok mindent kell még tenni. Tehát a terv, a gazdaságos­ság. De hogyan? Pécs János is azt mondotta, hogy nem min­den áron, nem a dolgozók ve­szélyére kell a tervet teljesí­teni, hiszen az elhasznált anya­gok beszerelése a gépkocsiba — veszélyezteti az ember életét. Papp Károly máris vállalta, hogy a kongresszusi hónapon belül a tüzelőszállítást akár még vasárnap is elvégzik, hi­szen a 125 vagonos lemaradás nagyon égeti a tehergépkocsi­sokat. Ezt tette szóvá Eperjesi László is. Felmerült a kollektív vezetés kérdése. Nagy József megígér­te, Hogy a szakágak vezetőit összehívja és közösen beszélik meg a tennivalókat. De min­den esetben kikéri a párt és a szakszervezet véleményét is. A TŰZEP-hez tíz teherkocsit irá­nyítottak át azonnal, hogy a tü­zelőanyag szállítását meggyor­síthassák. És a vezetés' kérdésével füg­gött össze az a sok példa is. ami elhangzott ezen a taggyű­lésen: 25 forintos különbözet miatt és alig 3 forintos hiány miatt, azonnali hatállyal elbo­csátották embereket; a szolgá­lat előtt két órával megivott egyetlen féldecinek az lett a következménye, Hogy a gépko­csivezetőt kocsimosónak állí­tották be, ugyanakkor más csak írásbeli megrovást kapott azért, mert a gépkocsit az elfogyasz­tott szeszmennyiség hatására a szántásba vezette és ott is hagyta. Lehet-e, szabad-e hibákat, tévedéseket, magatartásbeli és erkölcsi kisiklásokat más-más mércével mérni? Helyes-e, ha a kisebb hibáért nagyobb bün­tetés jár, mint a súlyosabbért? Miután összevetették a fegyel­mi büntetéseket, megállapítot­ták, hogy az üzemegységnél Iustitia nem bekötött szemmel tartotta az igazság mérlegét a kezében, hanem jól megnézte,- hogy kit kell elítélnie. Ezek után nem csoda, ha sokan foglalkoztak a kritika és az önkritika szükségességé­vel. Gábor Tivadar, Pócs Já­nos, Kása íjászló, Fricz József és Orosz János egyaránt erről szólott. Durucz Pál azt is meg­jegyezte, hogy a beszámoló és a .hozzászólások már nyíltan tártak fel tényeket, de még néhány kérdésben most is csak kerülgették a lényeget. Pedig az eredményesebb munkának feltétele a nyíltság és bátorság. Mutatott-e erre példát ezelőtt a pártvezető­ség? Felelősek-e a megtörtént szélsőségekért a párttagok is? Azok, akik hallgattak, ha azt tapasztalták, hogy a bírálatot visszautasítják? Ezért mondotta Pálinkás György, hogy a pártvezetőség mondja ki a fontos kérdések­ben a véleményét. Ha szüksé­ges, hívják össze a vezetőség rendkívüli ülését, de az igaz­ság megsértése rontja a lég­kört, rontja a dolgozók mun­kakedvét, tehát nem lehet el­tűrni a túlkapásokat. A kommunista példaadásra álljon itt végül egyetlen ese­mény. Ezen a taggyűlésen je­lentkezett Czakó László ideig­lenes traktorosnak a mezőgaz­dasági munkák meggyorsítá­sára. Miricz József, a vállalat pártbizottságának titkára is azt hangsúlyozta, ami ’ a tag­gyűlés végső tanulsága is: ahol a kommunisták érzik a közös­ség iránti felelősségüket, ott mindig nyütan mondják ki véleményüket, hiszen csak így lehet a hibákat megszüntetni. (g. molnár) Az ügyintézés meggyorsítása és ügyfeleink kényelme érdekében 1962. október I-to! kezdődően megyei igazgatóságaink hatáskörébe utaltuk az összes vagyonbiztosítási, valamint az állami autó- és állami tűz- és betöréskárok rendezését A biztosítások számának állandó növekedése indo­kolja ezt az intézkedést, amelynek következtében a kárrendezés gyorsabbá és egyszerűbbé válik, a károsultak hamarabb juthatnak az őket megillető kártérítési összeghez. Felkérjük ügyfeleinket, hogy a fenti biztosítások körébe tartozó káraikat közvetlenül megyei igazgatóságunkhoz jelentsék be. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ BELGRAD (TASZSZ): Mint már jelentettük, Leonyid Brezs- nyevnek, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége elnö­kének, jugoszláviai látogátása végétért. A látogatásról közös közleményt adtak ki, amelyet Brezsnyev és Tito elnök írt alá szerdán. A közlemény többek között hangsúlyozza, a Szovjetunió és Jugoszlávia slkraszáll azért, hogy valamennyi állam a bé­kés együttélés politikáját foly­tassa, s kifejezi azt az elhatá­rozottságát, hogy továbbra is tántoríthatatlanul küzd vala­mennyi vitás nemzetközi kér­dés tárgyalások útján történő rendezéséért. — A világbéke biztosításá­nak és az emberiség sokoldalú fejlődésének legfontosabb esz­köze — hangoztatta a közle­mény — az általános és teljes lészerelésről szóló egyezmény mielőbbi megkötése, az ENSZ- közgyűlés 16. ülésszakán elfo­gadott — az „általános és tel­jes leszerelésről’,’ szóló — hatá­rozat alapján. Éz nemcsak azt tenné lehetővé, hogy elhárítsuk az új világháború veszélyét es biztosítsuk a tartós békét, ha­nem azt is. hogy a jelenleg fegyverkezésre szánt jelentős összegeket a népek, s különö­sen a gyengén fejlett országok népei jólétének emelésére for­dítsák. A közlemény aláíróinak vé­leménye szerint eljött az ide­je annak, hogy megszűnjék a fegyverkezési hajsza, amely ál­landóan veszélyezteti a világ- békét és a népek biztonságát Népeik akaratát kifejezve, a nyilatkozat aláírói megerősítik azt az elhatározottságukat, hogy a világ békeszerető erői­vel együtt, törekedni fognak valamennyi nukleáris fegyver- kísérlet halogatás nélküli be­tiltására. Ezzel összefüggésben a felek úgy vélik, hogy az a ja­vaslat, amelyet az ENSZ-bizott- ságban részt vevő semleges or. szágok terjesztettek elő, reális és elfogadható alapül szolgál az e kérdésben megkötendő egyezményhez. A közös közlemény rámutat, rég megérett annak szükséges­sége, hogy véget vessenek a második világháború maradvá­nyainak, aláírják a német bé­keszerződést és rendeznék a nyugat-berlini helyzetet. Ez megfelelne az európai bizton­ság érdekeinek, s hozzájárulna a világbéke megszilárdításához. A Szovjetunió és Jugoszlávia úgy véli, hogy a német béke- szerződéssel összefüggő kérdé­sek megoldásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni a Né­metországban kialakult reális helyzetet, a két szuverén né­met állam létét. A közös közleményben Leo­nyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke és Joszip Broz Ti­to, a Jugoszláv Szövetségi Nép- köztársaság elnöke, hangsú­lyozva, hogy országaik hűsége, sek az ENSZ-alapokmány el­veihez, megelégedéssel állapít­ják meg, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete egyre át- fogóbbá válik annak következ­tében, hogy gyarapodik a tag­államok száma. Ugyanakkor tűrhetetlennek tartják, hogy a Kínai Népköztársaság még mindig nem foglalta el törvé­nyes helyét a világszervezet­ben. Nagy jelentőséget tulajdo- nítanak annak, hogy az ENSZ- ben az összes országok egyen­lő joggal legyenek képviselve, és mivel úgy látják, Hogy a világszervezetnek a béke meg­szilárdításához való hozzájáru­lása ezen az alapon növeked­het.. szükségesnek tartják az ENSZ tökéletesítését. tevé­kenységének hatásosabbá téte­lét. A közlemény aláírói üdvöz- Uk azt a tényt, hogy a gyar­mati viszonyok széthullásának meggyorsulása következtében sok új tag került az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A Szovjetunió és Jugoszlávia más békeszerető országokkal együtt határozottan 6ikraszáH a gvarmati rendszer teljes és mielőbbi felszámolásáért éa azért, hogy sokoldalú segítsé­get nyújtsanak az önálló fej­lődés útjára • lépett népeknek nemzetgazdaságuk és szuvere­nitásuk megszilárdításában. A gyengén fejlett országok gazdasági fejlődésének meg­gyorsulása elsőrendű jelentő, ségű önállóságuk megszilárdí­tása és fejlődésük szempont­jából, s jelentős mértékben elősegíti a béke konszolidáció­ját az egész világon. Ezzel ösz- széfüggésben a nyilatkozat hangsúlyozza egy, az ENSZ keretében összehívandó gazda­sági világértekezlet jelentősé­gét, mint azt a fejlődő orszá­gok kairói értekezletén, vala­mint a gazdasági és szociális tanács legutóbbi genfi ülés­szakán is javasolták. A közös közlemény hangsú­lyozza, hogy mindkét ország kitart a békés együttélés el­vei, valamint az összes orszá­gok és népek széleskörű együttműködése mellett. Eb­ben a világbéke megszilárdí­tásának reális alapját látják. Hangsúlyozza a nyilatkozat, hogy a Szovjetunió és Ju­goszlávia baráti viszonya és sokoldalú együttműködése megfelel mindkét ország ér­dekeinek és népei törekvései­nek, egyidejűleg jelentős hoz­zájárulás a béke megőrzésé­hez, s a nemzetközi együtt­működéshez általában. A köz­lemény megelégedéssel álla­pítja meg azt is, hogy az utóbbi időben jelentős ered­ményeket értek el ezen az utón, de kedvező feltételek, s baráti, kölcsönös érdekek is fűződnek ahhoz, hogy tovább bővítsék a két ország gazda­sági, politikai, tudományos, kulturális és egyébfajta együttműködését. (MTI) Nyereménybetétkönyv-sorsolas 107 25 715 25 138 25 738 25 143 25 804 100 300 25 ■ 836 25 316 25 846 25 328 25 895 25 357 25 989 25 378 25 ja — fékezés hiánya miátt — elszakadt a mozdonytól és a Lenin körút irányában, kifu­tott a vágányról. A tíz kocsi közül egy áttörte a pályaudvar épületének főbejáratát, és a lépcsőkön, a járdán át az út­testre került. A baleset szerencsés kimene­telű volt, mert haláleset nem történt, egy járókelő szenve­dett súlyos, de n©m életveszé­lyes sérülést. A baleset jelen­fős anyagi kárt okozott, a fele­lősség megállapítása folyamat­ban van. A Nyugati-pályaudvar többi vágányain a forgalom zavarta­lan volt. A csarnok ív-vágá­nyán a helyreállítási munká­latok az esti órákban befeje­ződtek- A nagykörúton csak a kora délutáni órákig — az út­testre került kocsi beemeléséig — volt kisebb forgalomkorlá­tozás. (MTI) Az Országos Takarékpénz- I tár csütörtökön Hajdúböször­ményben rendezte a nyere­ménybetétkönyvek harmadik negyedévi sorsolását. Mind­azok az 1962. szeptember 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyeremény­betétkönyvek, amelyek sorszá­mának utolsó három számje­gye (számvégződése) megegye­zik az alább felsorolt számok­kal, 1962. harmadik negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. Szám- Nyerem. Szám- Nyerem, végző- százalék végző- százalék, dés dés 001 25 521 25 011 25 531 25 021 25 606 50 052 25 648 200 082 50 678 25 A rendőrség felhívása 1962. -szeptember 27-én 21 óra 45 perc körül a balatoni műút 22. kerületi szakaszán (a Széchenyi lőtér közelében) is­meretlen gépkocsivezető elgá­zolta a Pest felé kerékpárral haladó Tápai László ipari ta­nulót és áldozatát cserben­hagyva, elhajtott. A 17 éves fiú olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. A közlekedésrendé­szeti osztály felkéri azokat, aki'k a balesetre vonatkozóan bármilyen felvilágosítást tud­nak adni, hogy a nyomozás elősegítése érdekében jelent­kezzenek Budapest, XIV. ke­rület, Hungária körút 149. I. emelet 108. szám alatt, te­lefonon a 220-848, 153-as mel­lékállomáson. (MTI) KAPHATÓ AZ ÁUAMI ÁRUHÁZAKBAN. SZÖVETKEZETI ÁRUHÁZAKBAN ÉS . ÍZAKÜZIETEKBEN , fll|liailtl!|ll|llllllllfttllll!ltllfll!«liait|ll|llllt«l(IIIIIIIIIIMIIIIHIIIIIItllUiiliiaiiliiUiil'ia,>i*<«. c Kifutott a pályáról a tolató szerelvény Csütörtökön délután 14 óra 21 perckor a Nyugati-pályaudvar csarnokának IV. vágányára üres szerelvényt toltak be, amely 16 óra 40 perckor in­dult volna Szolnokra. Tolatás közben a szerelvény tíz kocsi­A nyereményösszeget a be­tétkönyvet kiállító fiók vagy postahivatal 1962. október 18- tól fizeti ki. Az MTI a számok helyessé­géért felelősséget nem vállal. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents