Népújság, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-27 / 252. szám
1562. október 27., Rióm bat NEPOJSAG 8 Legyenek a szövetkezetek igazi gazdái... Az elmúlt napokban a Tárná mentén találkoztam egy gazdával, akivel legelőször négyöt éve hozott össze a sors. Akkor — egyéni gazda korában —- büszkén mutatta meg a jószágait, a törzskönyvezett teheneket, hízómarhákat, és a két lovat, amelyre igen-igen büszke volt. Most, hogy újra találkoztunk, szokás szerint kérdezősködni kezdtem sorsa felől. Elmesélte, hogy jól vannak a szövetkezetben, nem is keres rosszul, csak éppen ő nem találja még mindig igazi helyét. Később kiderült, hogy a növénytermesztési brigádban dolgozik és a háztáji tehenén kívül serrimi köze sincs a jószágokhoz, pedig neki a jószág a mindene és ha az állattenyésztésben dolgozhatna, akkor tudná megmutatni igazán, mire képes. Elmondta azt, hogy a szövetkezetben is jó gazda akar maradni, olyan ember, aki meg tudja mutatni: mit tud, mire képes. Már csaknem megfeledkeztem erről a találkozásról, amikor kevéssel később. Átányban hallottam Bárdos János esetéről. Bárdos az egyik átányi szövetkezetben dolgozott, és annak idején elhatározta, hogy elmegy kétéves állattenyésztési szakiskolára. Szereti a jószágokat, érteni akar a korszerű jószágneveléshez és lemondva kétévi keresetéről, önként elment tanulni, — 'mint ahogyan a községi tanács elnöke mondotta; saját költségén. Gyorsan elröripent a két esztendő — de a friss tudással teli fiatal szakember nem kellett az egyik szövetkezetben sem. Ügy beszélik, állattenyésztési brigádvezető szeretett volna lenni, Viszont „ilyen állás nem volt üres akkor.” Így aztán Bárdos Jánosnak kiadták az útját. Kiadták és most Bárdos, a kétéves állattenyésztési szakiskolát végzett, 32 éves átányi gazda, Budapest környékén ku- bikolással foglalkozik. Most, hogy írom e sorokat, eszembe jutnak Sramkó Lászlónak, a Hevesi Járási Pártbizottság titkárának szavai, amelyeket néhány napja az értelmiségi ankétön mondott. Arról beszélt többek között, hogy a hevesi járásban kevés a szakember, az agronómus, de kevés azoknak a gazdáknak száma is, akik szakszerűen tudnak irányítani a szövetkezetben a munkát. E szavak hallatára jutott eszembe: megengedhetjük-e magunknak jelen körülményeink között azt a luxust, hogy szakemberek, ambícióval teli szövetkezeti gazdák kallódjanak el szemünk láttára? Nem kellene-e nagyobb gondot fordítani arra, hogy a szövetkezeti gazdák, képességeik, kedvük és tehetségük szerint dolgozhassanak a szövetkezetben? Vajon kinek lesz haszna abból, ha a jószágért élő-haló embereket a kertészetbe osztják be, vagy fia éppen a hs- gyomónyosan dinnyetermes/- téssel, vagy paprikatermesztéssel foglalkozókat odaállítják a bikahizlaláshoz? Eltűnődtem azon is, hogy olyan folyton gondolkodó, újításokon- tűnődő és nagyszerű elgondolásokat megvalósító, alkotó embereket., mint Molnár Lajos, a Hevesi Állami Gazdaság dolgozója, miért nem karolunk ml fél jobban? Miért nem figyelünk fel rájuk, miért nem népszerűsítjük. bátorítjuk őket? Ki kell mondani az igazságot. A mi termelőszövetkezeteink többségében hiányzik még a tagság Alkotó kezdeményezése, kevés gondot fordítanak a vezetőségek a tágok javaslatává, ötletéire, sőt azzal se törődik sok vezetőség, hogy ki-ki képessége, tehetsége szerint kapjon munkát, beosztást a szövetkezeti gazdaságokban. Nem elegendő, ha egy termelőszövetkezetben csak öt ember gondolkodik, töpreng, hurcolja a gondokat, a többi száz szövetkezeti gazda pedig várja, mit határoz a vezetőség, amelyet aztán jól, rosszul Szívvel, vagy szív nélkül végre kell hajtani. E dolog különös hangsúlyt kap akkor, ha meggondoljuk, hogy a termelőszövetkp'eli b gok a gazdái a termelőszövetkezeteknek. Igen. Gazdái és nem csupán munkásai. Az övéké a föld, a gazdaság, a haszon is. Már találkozunk szövetkezeti elnökökkel, agronómusok- kal, akik megértik ezt a sarkalatos igazságot, és aszerint is járnak el. Bizonyos, hogy ha a gazdaságokban mindenki tehetsége, ambíciója szerint dolgozik, ha a vezetőség, az elnök figyelembe veszi a tagság javaslatait, indítványait, — akkor annak hasznát látja az egész szövetkezet és örömmel dolgoznak majd az emberek. Mindenkinek — aki csak tehet ez ügyben valamit — törekednie kell arra, hogy ne csak egyszerű munkásokká, hanem alkotó, kezdeményezésekkel teli, a nagyüzemi módszerekhez jól értő gazdákká nevelkedjenek a szövetkezeti tagok. Szalay István Nem a statisztika kedvéért Érdemes időnként a sűrű, mindennapi feladatok mellett; a számok tükrében is megvizsgálni a pártszervezetek tagsá-\ gának összetételét, hiszen a számok sokszor ráirányíthatják] figyelmünket azokra a visszásságokra, amelyék munka közbeni aligha keltenek feltűnést. Most, hogy a pártszervezetek számot adtak munkájukról, \ a küldöttválasztó taggyűléseken, pártértékezléteken, jó né-\ hány ilyen figyelemre méltó adat került napvilágra. Mikor] például az egri Finomszérelvénygyár pártszervezeteinél elké-' szítétték a statisztikai adatokat, kiderült, hogy rendkívül dia-1 csony a nők részvétele a pártszervezetek munkájában. A, párttagságnak mindössze 15,7 százalékát alkotják a nők, de ez a szám akkor nyer különösen nagy jelentőséget, ha össze-' hasonlítjuk a gyárban dólgözó nők meglehetősen nagy számával, ugyanis a nők csak 4,5 százalékban képviseltetik ma-1 gukat a pártszervezetekben. Négy és fél százalék — cseppet sent megfelelő arány. Sj arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyár női dolgozóinak köré-j ben nagyobb nevelőmunkát kell végeznie a pártszervezetnek, mint eddig tették, hogy minél több lány és asszony találja meg az utat a pártszervezethez. Nem a statisztika kedvéért van szükség változtatásra, de j a gyár több száz asszonyának, lányának eredményesebb nevelése, felvilágosítása sürgeti a megoldást; a nők arányának növelését az üzem pártszervezeteiben. K. E. Folytatják sxakmai továbbképxésüket a hatvani járásbíróságon működő népi ülnökök A Bugát Pál Szabadegyetem jogi szakosztálya az 1962— 63-as népművelési évre újra megszervezte az eddig is eredményesen működő ülnök-akadémiát. Most a második évfolyam megrendezésére kerül sor. Az előadások november 13-án kezdődnek. A tematika felöleli a legfontosabb büntető és polgári jogi kérdéseket. Az akadémián többek között szó lesz az új büntető eljárás szabályairól, az új büntető törvény- könyv legfontosabb rendelkezéseiről, az alkoholizmus elleni1 küzdelem eszközeiről, a bíró- j ságök előtt álló időszerű feladatokról, a család és a gyér-1 mek polgári jogi védelméről, i hogyan történik a dolgozók ] széles rétegeinek bevonása szocialista igazságszolgáltatás- ] ba, s hogyan fejleszthetjük to- j vább a társadalmi bírásko- < dást? Az előadások színesebbeknek ígérkeznek, mert a témák- j nak megfelelő kisfilmek vetíté- < sére is sor kerül majd. (r) MÉG MINDIG!... Nincs visszaút? 22 ESZTENDŐS VOLT. Mögötte iskolában töltött évek, egy jól végzett tanfolyam, előtte az egész élet, amelyről úgy érezte* sok mindent tartogat számára. Fontos beosztásba került, s kevés élettapasztalattal, ám annál több tervvel látott munkához. Dolgozott és szakmai tudásával mindenki elégedett volt. Talán a sok dicséret szállt a fejébe, talán a fiatalon szerzett nagyobb rang, talán a barátok voltak az okai — nyolc év távlatából nehéz kikutatni —, a lejtőre került. Először csak az esték köszöntöttek rá a pohár mellett, később már kora délután kezdte inni az áldomást, — mindig volt mire. Később már megesett, hogy beüzent a munkahelyére, nem jól érzi magát. Aztán már fáradságot sem vett magának, szó nélkül elmaradt egy-két napra. Ivott és a poharazás mellé mindig akadt barát, a poharazás után pedig nő. Először figyelmeztették, aztán útilaput kötöttek a talpa alá. Azóta esztendők szálltak el a feje felett, maga sem tud őszinte számot adni, mivel teltek el azok. Ivott, ivott és néha dolgozott is. Fizikai munkán. Maltert hordott építőknél, fűtött a szanatóriumban, hal minden part szakadt, nap- J számba ment. Később baleset] érte. Megrokkant Az orvosok j megállapították: munkaképessége negyven százalékkal csök-j kent. Most 30 éves. Mögötte átdor- bézolt éjszakák, elfecsérelt esz- ] tendők. Se otthona, se családja, i mert ki kötötte volna hozzá az [ életét? Talán az egyedüllét, talán aj baleset, talán édesanyja szót- < lanságában is szemrehányó vi-j selkedése tette, egy napon megálljt parancsolt szenvedélyének. Elvonókúrára jelent-] ^kezett. ? § ENNEK TÖBB MINT két A § nőnapja. Azóta nem iszik. El- * lent tud állni a barátok csábi-s §tásának, a pince hívogató mé-J Klyének, — pedig a háztájiból is f 5 van, a munkaegységre is ka-1 Spott bort édesanyja. Nem iszik,? Kés munkát keres. Mindegy, mi-1 r-lyen munkát, csak ne legyen» Snehéz, mert azt már, sajnos,! §nem bírja. De hiába keres. í ff Hiába van olyan szakképzett-! •ísége, amelyből kétszer annyi is* S kevés lenne, nem kell sehol. ? Kitt azért nem, mert megelőzte! |rossz hírét, ott azért nem, mert! S maga mondta el, s őszinteségé- i Kre elutasítás volt a válasz.« ^Vagy legjobb esetben semmit- ! Smondó ígéret: feljegyezzük és 1 §majd értesítjük, ha leszí g valami. « § 30 éves fiatalember. Ha nem! szégyellné előttem a könnye-* §ket, sírva fakadna: Képzelje? ff magát a helyembe — mondja.! s— Sehol sem kellek, pedig* Smost már nem innék. Mégi Kányám pincéjébe sem megyek« ^ le. De úgy látszik, későn hagy- f Stam abba. Harmincéves va-* §gyok, jó lenne végre családot? ff alapítani. De még meccsre is! í anyám ad három forintot § Szívesen biztatnám, de mi- ? Kvel. Jártam ügyében a tanács-« í nál, vállalatoknál, termelőszö- f Svetkezeteknél, s válasz mindé-J §nütt elutasító volt. De miért?? § Nincs visszaút a lejtőn annak, J aki 22 éves fejjel tévedett?* § Még akkor sem, ha őszintén? Kváltoztatni akar életén? J ff NEVÉT SZÁNDÉKOSAN l ■Snem írom meg. De ha valame- « slyik vállalatnál akad olyan! Svezető, aki bizalmat előlegez« Kneki, megtudhatja nevét és cí- f S ^mét itt, a szerkesztőségben.;. * — deák — í A kommunisták bizalmából DANYI BÉLÁNÉ. az egri Finomszérelvénygyár dolgozója ★ HEVÉR LAJOS, a Hevesi Gépállomás igazgatója ★ MADARASI GYULA, a Budapesti Hajtóműgyár egri telepének dolgozója a Bélapátfalvi Cement- ém Mészmű igazgatója a kommunisták bizalmából vesznek részt a ma kezdődő megyei pártéríekezlet«B — Rövid idő alatt? No, nerr is volt olyan rövid ez az idő Lányoknak, független nőknél talán igen, de nem úgy a férjes asszonyoknak, édesanyáknak, akiknek távol a családtól idegenben, bizony, kicsit nehé: volt — szólal meg az egyil munkaasztal mellől egy fiatal- asszony, Borbándi Kálmánná De hát — mindenért meg kel hozni az áldozatot, s ha hetenként csak egyszer mehetünk i: haza a családhoz, ezt a néhánj hónapot csak kibírjuk, mert mint hallom, rövidesen végiéi hazamegyünk Gyöngyösre Igaz? — néz ránk kérdőiéi Borbándiné. — Persze, hogy igaz — kapcsolódik a beszédbe egy másil gyöngyösi, Pelléné, aki jelen leg már csoportvezető. Mihely az épület elkészül a Pipis- hegyen, már megyünk is hazafelé —, s mosolygós arccal csillogó szemekkel, boldogar mutat Gyöngyös felé. Hej, d< várnak már otthon a gyerekek A család... — JÖL HALLOTTÁK — veszi át a szót ismét Sántha mérnök. — Valóban, a tervek szerint december közepére átkel adni az új üzemet Gyöngyösön s meg kell kezdeni a munkát Legalábbis így szeretnénk. A: építkezés jó ütemben halad, ! hinni merjük, határidőre el ii készülnek vele. Idefenn mái megindult a különféle gépek berendezések karbantartása javítása, rövidesen csomagoljuk és szállítjuk őket Gyöngyösre. Sőt, elárulok mé| egyet; a napokban már költözködik a műszaki gárda. Az ú; gyár, új gárdája, az új lakásokba, Gyöngyösre. Gyóni Gyula Gyöngyösiek az Izzóban... Valahol az ENSZ-palota folyosóján... (Egri László rajza) mind azok. December közepén nyugodt szívvel, tiszta lelkiismerettel indulunk vissza majd haza, Gyöngyösre. Építeni lehet rájuk az új üzem megindításában. Érdekességként megemlítem —* s itt elmosolyodik a leendő üzemvezető —, hogy a gyöngyösiek nemcsak jól dolgoznak, hanem annyira belerázódtak már az itteni munkába, hogy gyakran versenyre keltek a régi dolgozókkal, az izzós „bennszülöttekkel” és a vetélkedésben egyenrangú ellenfelek tudtak már lenni, 6Őt olykor-olykor túl is szárnyalták azokat Persze, azt nem mondom, hogy mindent tökéletesen tudnak már, hiszen nem megy az ilyen gyorsan. De az alapok megvannak, s a többit, a még hiányzót is megszerzik rövidesen. Akarat kérdése csupán — ez pedig megvan mindannyiukban... A GYÖNGYÖSIEK jól érzik magukat idefenn az Izzóban. Megszokták, megszerették az új munkát, az új környezetet — nem bánták meg, hogy ide jöttek, ezt a jövőt választották. Sokat, nagyon sokat láttak, hallottak, tanultak az elmúlt hónapok alatt, rengeteg új dologgal, fogalommal ismerkedtek meg. Többen az iskolapadokból, vagy éppen a főzőkanál mellől jöttek el, s mikor nekilendültek ennek a szakmának, szinte maguk sem gondolták, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit haladnak, ennyire jutnak előre. résztől a készáru megszületéséig. Kezembe veszek egy elkészült, összeszerelt alkatrészt, alig nagyobb mint egy jókora búzaszem, végein egy-egy szál drót ágaskodik. Egyszerűnek látszik, ki gondolná, hogy legalább tizenhat műveleten megy keresztül, míg idáig jut, ilyen állapotba kerül. — A látszat sokszor csal — mosolyog Hegedűs Erzsiké —, kérdezze csak meg a szaktársnőket itt körülöttem, végig a szalagon: milyen aprólékos, milyen nagy figyelmet, mekkora pontosságot igénylő munka a miénk, milyen vesződség, mennyi „bíbelődés” előzi meg egy-egy darab elkészültét, hogy az sikerüljön, tökéletes legyen —, mert nem lehet ám ezt csak úgy, akárhogyan! EZT, VALÓBAN el is hiszem, az utolsó szavakat pedig különösen jólesik hallanom, mert megnyugtatóak azok, saját szememmel győződhettem meg arról, hogy nemcsak ez az egy kislány mondja azokat ilyen őszintén, hanem valamennyien így vélekednek, ennek szellemében dolgoznak. — Nem panaszkodhatom rájuk — mondja Sántha mérnök — igazán, megállták a helyüket valamennyien, lelkiismeretesen dolgoztak, s minden percet igyekeztek megragadni, hogy minél nagyobb tudást szerezzenek, a látottakból minél többet sajátítsanak el. Elégedett vagyok velük, s kollégáim, a vezető műszakiak is (Néhány hónappal ezelőtt, a Népújság apróhirdetéseiből értesültek a gyöngyösiek arról, hogy városukba új munkalehetőségek kínálkoznak, új üzem születik... A Budapesti Egyesült Izzólámpa RT Gyöngyösre helyezi egyik részlegét). A HIRDETÉSRE sokan jelentkeztek, s akik a felvételi vizsgán megfeleltek, rövidesen útra is keltek Budapestre, hogy az anyaüzemben elsajátítsák a legszükségesebbeket, beleszokjanak az új munkába... Ez történt, ennyit tud a város —, de vajon mi lett a folytatás, hogyan telik-múlik ennek a százegynéhány embernek az ideje, hogyan birkóznak a hétköznapokkal, hogyan illeszkedtek be a nagy gyári kollektívába, mit tanultak, menynyire vitték, megállták-e helyüket a munkapadok mellett? Ezekre a gondolatokra, kérdésekre kerestem választ, amikor jelenlegi munkahelyükön, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT-nél meglátogattam őket... Tekervényes, hosszú folyosókon nagy műhelyek, előttem ismeretlen gépsorok útvesztőin jutottam el hozzájuk, a tágas, világos, ragyogó tisztaságú munkaterembe. Nagy-nagy figyelemmel hajoltak szerszámaik fölé, fehér köpenyük egyformává tette valameny- nyiüket Kalauzommal — született gyöngyösi ember —, Sántha Imre mérnökkel járom körül a munkahelyeket, végig a gyártási szalagon, az első kis alkat
