Népújság, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-13 / 214. szám

1962. szeptember 13., csütörtök NEPÜJSAG 3 Tizenkét küldöttet választottak a petőfibányai altáró kommunistái Kedd délután kezdődött és a késő esti órákig tartott a pe- tőfibányai kultúrházban az al­táró MSZMP alapszervezeté­nek küldöttválasztó taggyűlé­se. A pártvezetőség beszámo­lóját Janó János titkár tar­totta. Az előadó tömören össze­foglalva ismertette a kong­resszusi irányelveket Hang­súlyozta, hogy nem elegendő a magasabb életszínvonal, a bőségesebb áruellátás, a jobb kulturális és szociális ellátás igenlése, mindennek gazdasági alapjait magunknak kell meg­teremteni. Rendkívül kiélezett, feszült nemzetközi helyzetben készül pártunk VIII. kong­resszusára, ezért minden kom­munistának kötelessége meg­vizsgálni, hogy erejének, tu­dásának megfelelően munka­helyén mindent megtett-e fel­adatainak maradéktalan ellá­tására. Minden kommunista ielytállására, példamutatá­sára szükség van. Igaz, fél­éves termelési tervét túlteljesí­tette az altáró, de a szüksé- fesnél és megengedettnél jóval löbb bányafát és széldeszkát használtak fel, sokat kell még Tenni a minőségi tervmutatók teljesítésére és az önköltség csökkentésére. Az első félév­ien 341 sérülés és ebből 54 sú­lyos baleset volt. Jobban, ered­ményesebben akarnak a pető- Sbányad munkások dolgozni, írre utal az a tény, hogy az Hei p á rtoktatásban a tavalyi­hoz képest 5—10 százalékkal •öbben vesznek részt, a külön­böző szakmai oktatásra 120-an Jelentkeztek. Törekvésünk az, hogy ne legyen olyan párttag, iki nem való a pártba, de tokasodjék azoknak a párton- Kvü lieknek a száma, akik tzivvel-lélekkel támogatják, erejükhöz mérten segítik a tzocializmus építését. A pártvezetőség köszönetét mondott azoknak, akik a strand és az MHS-lőtér építé­sében társadalmi munkában részt vettek. Név szerinti di­cséret illeti Melis Ferenc, Miksi István, Ópákai János és Vízi János, példamutató párt­munkájukért pedig Bózó Jó­zsef és Rigó Imre elvtársakat Lévai József köszönetét mondott azért a bizalomért és kitünetésért, hogy pártonkívü- 11 dolgozók is részt vehettek ezen a fontos megbeszélésen. Molnár Sándor és Nagy Mik­lós az imperialisták legújabb agresszív cselekedetedről, az U—2-es kén.renülésekről szólt Jánosi József, Ópákai János és többen a termelés és az ember, a petőfibányai családok «orrá­nak összefüggéseiről beszéltek, választ és megoldást kértek a legfontosab kérdésekre. Pot- kornik László a párttól és a Szakszervezettől több segítsé­get kért a szocialista brigádok részére. Nagy István, az áltáró üzem­vezetője és Erdélyi Ferenc, a tröszt személyzeti vezetője, a kongresszusi tézisek alapján rámutatott, hogy r> békés gaz­dasági verseny az osztályharc mai fon .ája. Népgazdasági ér­dek — és ezzel tartósan nem lehet ellentétes az egyéni ér­dek —, hogy 236 forint he­lyett 116 forintért termeljük a sz’n tonnáját. A párt politiká­ja világos és különösen 1956 óita törések és ingadozások nélkül halad a cél felé. A bé­kés gazdasági versenynek mindnyájan részesei vagyunk, számunkra a gazdasági meg­fontolások alapvetőek, de pár­tunk és kormányunk a terme­lés mögött mindig az embert Iája, minden gazdasági intéz­kedést a dolgozók megkérde­zésével, a szociális szempon­tok legmesszebbmenő betartá­sával old meg. A beszámolót és határozati javaslatokat a taggyűlés egy­hangúlag elfogadta. Molnár Sándor jelentése lápján a 12 tagú küldöttséget az elnöklő Martinkovics Ernő megválasz­tottnak nyilvánította. Bizalom, őszinteség és akti­vitás jellemezte az altáró kül­döttválasztó taggyűlését. Nem tudom mennyi ideje rikoltozott már századunk e rémes ta­lálmánya, mire feléb­redtem, mire egyáltalán megértettem, hogy nem álmodom, valóban hallom: a telefon őr­jöng. Ránéztem az órá­ra, egy órával múlt éj­fél. Mi az ördög lehet? Odavánszorogtam a már fuldokló telefon­hoz, megkerestem, me­lyik részén lehet be­szélni és melyiken hal­lani és beleásítottam a készülékbe: — Halló! Tessék? — Ébren vagy, te marha? — érdeklődött irántam egy ismeret­len, kedélyes és kétség­kívül bor-, vagy ko­nyak ízű hang. Mire felocsúdtam, már csak a kattanást hallottam, a vonal másik végén letette a kagylót a hogylétem iránt ilyen kedvesen érdeklődő is­meretlen. —Ki volt? — kér­dezte a feleségem, egy­szeriben felébredve és gyanakodva* — Egy marha — mondtam dühösen és visszamásztam az ágy­ba. a* Nem is tudtam, Ös%i gondok Ilyenkor, szeptemberben, már mindenki komolyan gon­dol a télre. Közeleg, lassú lép­tekkel. Itt-ott hullnak a fa­levelek, nem tűz már olyan forrón a nap, s hajnalban lát­szik a lehelet. Az őszi gondok közé tarto­zik a tüzelőbeszerzés Is. Pa­naszkodnak a hatvaniak: nem vásárolhatnak a TÜZÉP-tele- pen olyan szenet, amilyet ép­pen akarnának. A jobbfajta szenet csak gyengébb minősé­gűvel keverve adják, lignitet pedig egyáltalában nem lehet kapni. Petőfibányáról lehet ugyan művi lignitet szállíttatni, de csak 20 mázsától felfelé, ám sokan vannak, akik 10 mázsá­val is megelégednének. Vajón miért nem lehet kap­ni lignitet a hatvani TÜZÉP- telepen? Bányáink országos viszony­latban túlteljesítik a tervet. Dolgozóink otthonaikban kü­lönböző kályhákkal rendelkez­nek, amelyekben nem ég el akármilyen szén. — őszi gondok, amelyeken sürgős intézkedésekkel enyhí­teni lehetne, (r) A határban traktor nöfög. Birkózik a gép. az eke, de az ember ) is a száraz röggel. J amelyet hosszú hetei: j óta nem áztatott eső Az ég tompakék mintha mézzel von-1 tok volna be véko­nyan. A naptári ősz 1 I még odább van, dél­ben néha kánikulá­nak is beillő a me­leg, mégis, valahogy csendesebb, melan- kólikusabb, halvá­nyabb minden szín. hang szerte a határ­ban. Az országút szalag- ián fecskék gyüle­keznek. Nem a dró­ton, az aszfalton to­pog nagy rajban. hogy aztán szétreb­benjen egy időre a fecskehad. A traktor dohog végig a táblán, for­dul vissza, s fordítja a szürke földet. Né­hány varjú és egy maréknyi mezei ve­réb reménykedik a traktor mögött. A variak egy szót sem szólnak, némán, ha­talmas csőreikkel koppintanak a boga­rak után. A verebek lógó orral ugrálnak a traktor nyomában, szinte hallom a hang­jukat is. amint pa­naszolják: — Atkozott techni­ka! (-6) A TELEFQM hogy a marhák éjfél­kor szoktak telefonál­ni — jegyezte meg iró- nikus hangon és köl­csönösen egymás falai felé fordultunk. Nem válaszoltam. Rejtett gyanúsítgatásokra nem szoktam válaszolni, méltatlannak érzem magamhoz, különösen akkor, amikor valaki éjjel egy órakor lár­máz. A telefon megint fel- üvöltött. Nem kelek fel. Nem én, a keserves jómindenit neki, csinál­jon bolondot a jó öreg­apjából, de ne belőlem. Ó előbb únja meg, mint én. A telefon or­dított. én hallgattam, a feleségem megszólalt: — Nem vennéd fel mégis a kagylót? — Ugyan, hagyjad már... Az előbb' is va­laki hülyéskedett. Majd megunja — morogtam vissza. A telefonnak már habzott a szája és rekedni kezdett... — Vedd már fel, hát­ha valami más ügyben és komolyan keres­nek... Most itt állok addig a telefon mellett, amíg újból nem cseng, és, ha még embernek nem mondták meg amúgy istenigazában a véle­ményt jelleméről, csa­ládfájáról, születésé­nek és hova utazásának körülményeit, majd most én megmondom. Vártam. Mint vadász, méla lesben, csak rőt vad helyett a telefon­gazemberre várva. A telefon hallgatott. Ár­tatlanul, egykedvűen, mint akinek semmihez semmi köze, mint aki a világon semmiről nem tehet. Vártam. Múltak a percek, de a telefon hallgatott. Nem baj. Van türelmem. Az a gazember most arra vár, hogy elszundítsak, hogy egy kicsit meg­mártózzam az álom aranyvizű patakjában, hogy gyanútlanná vál­janak érzékeim, s az­tán újból tárcsázzon és én újból odamásszak a telefonhoz, hogy meg hallgasam kedve? ér­deklődését és önhatal­múlag nekem adomá­zetek esetét, amelyek testvéri barátságban, sőt versenyben is vannak egymással. Nyáridőben a két szomszédos gazdaság tag­jai hajnalonta szinte restell- kedtek, ha a másik falubeliek hamarabb értek ki az aratás­hoz, a szénagyűjtéshez. Nova­ion és Ostoroson a szövetkeze­tek vezetői a fontosabb dolgo­kat mindig együtt beszélik meg, kicserélik véleményüket és sokat adnak arra, hogy át­vegyék egymás jó, ügyes mód­szereit, tapasztalatait. A no- vajiak állattenyésztése szépen fejlődött. Ezt látva, az osto- rosiak azt mondták: mutassá­tok meg jószágaitokat, nézzük meg, beszéljük meg, mit le­hetne termi nálunk is! Az eredmény, hogy ma már a no­va j iák állattenyésztése mellett szépen fejlődnek a szomszéd gazdaság jószágai is. Ugyanebben a két gazdaság­ban történt a következő eset: Novajon új szőlőt telepítettek. Kevésnek bizonyult a jelzőka­rójuk, az ostorosiak viszont készséggel segítettek jó szom­széd, jó testvér módjára, és így nem volt egy percig s<$jn fennakadás. Ebben a két termelőszövet­kezetben elevenen él a szocia­lista munkaverseny, az egy­más közötti nemes vetélkedés, az elnökök, az agronómusok, a brigádvezetők pedig nem szé­gyellnek egymástól tanácsot kérni ilyen, vagy amolyan ügyben. A testvéri segítés eredményei máris megmutat­koznak és mindkét gazdaság minden nehézség ellenére is, egészségesen fejlődik. Szép példáját tapasztalhat­juk a testvéri segítésnek a makiért termelőszövetkezetek­ben is. A faluban három kö­zös gazdaság van. Az elnökök, illetve a három vezetőség min­den jelentősebb ügyet közösen tárgyal meg, lényegében tehát_ összehangolják a dolgokat. Egyformán dolgozták ki a pre­mizálás, az anyagi ösztönzés módszerét, stb. Messzelátásuk- nak, okos gondolkodásuknak egyik bizonyítéka, hogy a sző­lőtelepítéseket a három gazda­ság már egy darabban, egy táblában végezte el s a tagok megértették, hogy ez így van helyesen, és a fejlődés szük­ségszerű követelménye ez. Az említett példák bizonyít­ják, hogy termelőszövetkeze­teink nemcsak más megyék­ben, külföldön tanulhatnak, szerezhetnek hasznos tapaszta­latokat, hanem közelebb is, ta­lán a szomszéd községben, ta­lán saját falujuk másik határ­részén, csak nyitott szemmel kell járni és hinni kell, hogy a gyengét segítheti az erős, a testvér a testvérnek gazdag tapasztalatokat nyújthat, ha nem hiányzik az emberség, a bölcs előrelátás, a baráti együttműködés. Szalay István — Vedd fel te! — És, ha téged ke­resnek? Én a telefontit­kot is tiszteletben tar­tom — igyekezte túl­kiabálni a telefon ma­gából kikelt üvültőzé- sét. Feltápászkodtam, tiszteletben tartva fele­ségem tiszteletét a te­lefontitok iránt. Felvet­tem a kagylót és bele- fuvoláztam: — Halló, tessék! — Ébren vagy, te marha? — Katt! A kattanást a tele­fon mondta, a meny- nyei hadsereg tagjai­nak neveit én. Hogy ott kapna gutaütést a tele­fon mellett, amikor o számomat tárcsázza. Mert mi rendről beszé­lünk és szocialista együttélésről, kartársi tiszteletről és elvtársi megbecsülésről. És ek­kor jön egy ismeretlen lény az állatvilágnak emberré fajzott réte­géből és telefonál ne­kem. ami egymagában is kimeríti a magánlak­sértés fogalmát, de még le is marház... Nem, most nem fekszem le. nyozott megszólítását. S a telefon váratla­nul, hirtelen, hogy ősz- szerezzentem, ismét fel- sikoltott. Most! Kapom a kagylót és már én ordítok: — Ide figyeljen, ma­ga gazember,... Maga idióta unatkozó, aki... — és folytatni akar­nám, de ekkor megszó­lal kicsit tanácstalan hangon a vonal másik vége... — Pardon... Hát nem te vagy, Feri? — Itt nincs semmifé­le Feri... Én nem Fe­ri vagyok és hogu jön maga ahhoz ... igenis, hogy jön ahhoz, hogy lemarházzon engem... — Pardon — szólalt meg a másik hang in- dignálódva — én a ba- rátámnak mondtam. . — Akkor is... Ne márkázzon itt, a min­denségit neki — kiabál­tam vissza... — Ide figyelj, tökfej ... Pukkadj meg, ott, ahol vagy ... Mi közöd neked ahhoz, hogy a barátomnak mit mon­dok ... Marha! — s le­tette a kagylót... Gyurkó Géza feledkezett meg. A rászánt 75 ezer forint virágokká, s álta­lában „széppé” változik majd át... S miről mesél a többi utca? Meghallhatod. Figyelj csak! — Most már nem szemetelnek annyira az emberek — mond­ja a főutca —, de még mindig sokat kell mosakodnom... ... Na és mit szóltok a vi­rágtartóimhoz? ... Igaza van a főutcának. Ma már „nem szemetelnek annyi­ra” az emberek Azért nem ár­tana még nagyon sok helyen szemétgyűjtőket fölállítani... Sőt, itt az egyik sarkon már egy új szeméttartó áll, s szo­morúság, csalódottság vonul át rajta, ha mellé esik egv összegyűrt papírzacskó, vagy egv almacsutka ... —Pedig az az enyém... De mit tegyek, én nem mehetek el érte! A sarok, ahol áll, egy kicsit szégyellj magát. — Műemlék "agyők — mondta —, s nem szeretem az ilyen pléhdobozokat... Tudja, egyszer azt hallotam, hogy sok városban szépen faragott, vá­za-szerű, kőből készítik a sze­métgyűjtőket ... Mennyire más lenne az! Hozzám való! De ez a pléhdoboz! Mondta a szom­szédom is ... Na, rendben van, ne pa­naszkodjunk, bár az ötlet jó, és van Egerben néhány mű­vész ember, ők el tudnák ké­szíteni ... , l'T j már ez a város. Vala- j ^ hogy másképp ragyog a Jnap is fölötte... Kátai Gábor § Rövidesen < megnyílnak !« dolgosók iskolái i Az üzemek, vállalatok, hi­vatalok szakszervezeti bizott­ságainak irányításával befeje­< zéshez közeledik a felnőtt- t oktatás szervezése, s — előre­láthatólag, több mint 200 000 i hallgatóval — rövidesen meg­nyílnak a dolgozók Iskolái. A ^tanévkezdést alapos előkészítő 5 munka előzte meg: az üzemek ' többségében a szakszervezeti (bizottságok részletesen felmér­itek a dolgozók iskolai végzett- iségét, sőt sok helyen ötéves ► iskoláztatási terv is készült. I . EGRI VÖRÖS CSILLAG I Randevú Koppenhágában ■ EGRI KERTMOZI I A pokol szolgálatában :GYÖNGYÖSI PUSKIN A nagyváros örömei ! GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Eltűnt egy asszony HATVANI VÖRÖS CSILLAG Keresztesek (I.—n. rész' HATVANI KOSSUTH Darázsfészek LT a végigsétálsz az utcá- u kon, nem győzöl cso­dálkozni, hogy néhány hónap alatt mennyit változott, szépült Eger. Sőt, még most is állan­dóan fejlődik, csinosodik. Felkel a nap, s mire újra'le­bukik, már egy új park virá­gainak üzeneté viszi magával a másik féltekére ... Sokat változott Eger... Sétálsz a Lenin úton. A szé­les járdaszegély beültetve fű- _vel, s a pázsit hosszú, tarka virágágyakat ölel körül. A szé­lén fehér kaviccsal beszórt ki­sebb szegély. Az úton autók robognak, s a vizsgálódó sze­meik elégedetten pillantanak szét: ..Ez igen ...” Nekünk is új még, élményt jelentő. így kell csinálni... s büszkeség fog el, ha halljuk a dicsérő szavakat. Este Is szép. A neonfény egy újabb színt sugároz, s a szen­dergő fű közül felszálló pára álmot terít szét, s nyugalmat... Sétálsz tovább, és megállsz gyönyörködni a Mártírok teré­ben. Mert ez is új ám! A nagy­templom komor falai melleit születő park Racarászik az égre, s rákacsint virágszeméve] a járókelőkre. Na, és a sziklakért. Bágyadt kövirózsa mereng régi ottho­náról, s mikor a locsolóba nyakon önti a fiatal kertész­lány, új erőre kap, s elevenebb színekkel szippantja a nap­fényt. A szépülő Eger A portulácskák közé új ven­dég érkezett. Marco Casagran- de, a híres mester 1830-ban készült monumentális kőkely- he. Ügy áll, mintha mondaná: — Vártam már... Ez a hely nekem való. A Ráchegy öreg, nem érdekel... S ti hogs vagytok, kis palánták?... Jó itt... \ z egyik panaszkodik, ** hogy nem védi senki, mert nagyon a szélre szorult. Igaza van, hiszen közötte, és a templom melletti járda között országútnyi széles a távolság — Az az egyházhoz tartozik — mondta valaki. — Nem ár­tana, ha ők is tennének vala­mit, mert így megbomlik az egység... A támfal lépcsőzete most él­vezi első heteit. Tetszik neki a világ, s jólesik az embereket nézni, mert dicsérik. Néha előrebandzsít büszkén az „or­raira” tett kő-virágtartókra: — Na, milyen? — Szép ... A Kossuth Lajos utcán is meg kell állnod néhány percre, mielőtt továbbmegy, hogy vé­gignézz rajta... A járdasze­gély két parkja hűségesen kö­veti az út vonalát. — Néznek ... — súgnak ösz- sze a virágok, s kihúzzák ma­gukat. Fönt a várban is érezhető, hogy nemsokára változás lesz. Hát persze! Az ostrom 410 éves jubileumát ünnepeljük nemsokára, s az „öregről” a Városgondozási Vállalat nem gazdaság. Az Idén is 35—40 fo­rint lesz egy munkaegység ér­téke, amíg a szomszédos Pető­fi Tsz-ben tálén eléri a hu­szab Szinte kínálkozna, hogy a minden tekintetben sokkal gyengébb Petőfi vezetői és tagjai kicseréljék elgondolásai­kat a másik szövetkezet veze­tőivel, megbeszéljék, mit le­hetne tenni a gyengébb test­vér segítéséért. Kialakulhatott volna egészséges verseny is, amelyből csak hasznot láthat­nának mindkét gazdaságban. Ehelyett azonban az történt, illetve történik, hogy a Petőfi Tsz egyes vezetői féltékenyek a másik gazdaságra és az a véleményük: törődjön minden­ki a maga dolgával, sőt azt sem veszik jó néven, ha a Bú­zakalász Tsz agronómusa, vagy elnöke ellátogat az ő közgyű­lésükre. Ezek után nem lehet kétséges, hogy a Petőfi Terme­lőszövetkezet tagsága, sok olyan hasznos és okos tanács- tói, jó módszer tanulmányozá­sától, sőt szakmai segítségtől is elesik, amelyet a Búzaka­lász Tsz vezetői nemegyszer szinte tálcán kínáltak már. Az egri járásban az említett rossz példának több helyen az ellenkezője is tapasztalható. Említsük legelsőként a novaji és az ostorosi termelőszövetke­Gyaikran hallunk ártól, hogy termelőszövetkezetek * tapasz­talatcserére mennek más me­gyékbe, sőt külföldi országok­ba is. Mindez helyes, hiszen a friss tapasztalatok birtokában a szövetkezeti vezetők és gaz­dák kedvet, ösztönzést kapnak arra, hogy a látottakat saját portájukon is megvalósítsák. Tények egész sorával bizonyít­ható, hogy a megfelelően előké­szített tapasztalatcserék hasz­nára vannak a közös gazdasá­goknak, tehát a szövetkezet tagjainak is. Gyakran előfordul azonban, hogy szövetkezeteink figyel­men kívül hagyják az előttük álló jó példákat, nagyszerű kezdeményezéseket, noha azo­kért talán csak a szomszéd fa­luba kellene elmenni, vagy ép­pen a község másik termelő- szövetkezetében kellene jobban szétnézni. Néhány példát: Andornaktályán két termelő­szövetkezet van, a Petőfi és a Búzakalász. A Búzakalász Termelőszövetkezetben már az elmúlt évben, de az idén is jó a munkaszervezés, kiforrottak, egészségesen működnek a brigádok, munkacsapatok. Ki­emelkedő gazdasági eredmé­nyeket értek el, s helyesen használták és használják a kü­lönböző anyagi ösztönző mód­szereket, röviden szólva: egész­ségesen, jól működik a közös Tapasztalatcsere és testvéri segítség

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents