Népújság, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-11 / 212. szám
W1LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI bizottsága és a MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 212. szám ARA: 50 FILLER 1962. szeptember 11., kedd • • r Ünnepélyes keretek között nyitotta meg az új tanévet az Egri Pedagógiai Főiskola A kongresszus tiszteletére... Az ÉMÁSZ egri üzletigazgatóságának 16 fős trafójavító, szocialista címért küzdő brigádja nagyszerű munkasikerekkel készül a Vili. pártkongresszus köszöntésére. Vállal- tak. hogy a javítási időt hét százalékkal csökkentik s az így megtakarított időt más munkáknál hasznosítják. Felajánlást tettek a szerelők arra is, hogy év végére, terven felül, há- rom trafó javítását végzik el, s újításokkal segítik a nagyobb termelékenység elérését. Képünkön:: Kelemen László, a brigád vezetője, egy „beteg” trafón az utolsó simító? sokat végzi. (Foto: Kiss Béla) MAI Haját ezüst porral hintette be az idő. Hetvenegy év nyomja a vállát, de fürge és eleven, akár egy fiatal. Hajnalban kel, későn fekszik s mindig talál magának dolgot a család, a gyerekek körül. Nagytályán ismertem meg a termelőszövetkezetben. Crabecz Jánosné, aki a gazdaság egyik legszorgalmasabb tagja még ma is. Mint öreg néni negyven munkaegység teljesítésére lenne csak köteles, de munkaegységeinek száma túl van már a nyolcvanon. Csendes, halk szavú asz- szony, mint afféle öreg, de a keze fürgén jár, sokszor túltesz nem egy fiatalon. Később a vejével beszélgettünk a „nagymamáról”. Nem sok vöt hallottam olyan tisztelettel és szeretettel szólni az anyósáról, mint ez az ember tette. Meg is kért, írjak egyszer róla az újságban, mint szorgalmas szövetkezeti tagról, mint a legjobb nagymamáról. Igen. Ma róla, Grabecz Jánosáéról szól a jegyzet, de vele együtt még arról a sok idős néniről, akik Ti- szanánán és Kápolnán, Er- dőkövesden és Nagytályán egyaránt szorgalmas, csendes, hálkszavú munkásai a közös gazdaságoknak éppúgy, mint a családnak odahaza. Tisztelet és megbecsülés nekik a munkáért, a sok hasznos jó tanácsért, a figyelmes gondoskodásért, minden lépésükért. Szorgalmas, munkás öregek ők, akik segítenek és szeretnek mindaddig, amíg mozgatni bírják karjukat, amíg ki nem hűl a szivük. (szalay) V. ____________J A munkaügyi miniszter, a nehézipari miniszterrel együtt utasítást adott ki a bányaiparitanulóképzés fejlesztésére. A rendelkezésnek — amint a Nehézipari Minisztériumban elmondották — az a célja, hogy a fokozott gépesítés felé haladó bányaüzemeknek gépekhez is értő, sokoldalú szakmunkásokat adjon. Erre vonatkozó fontos intézkedése az utasításnak, hogy a vájáripari tanulókat a hagyományos bányászati munkákon kívül ezután a bányagépek (szállítógépek, légsűrítők, szellőzők, szivattyúk, stb.) kezelésére, valamint a szükséges lakatos- és villany- szerelő ismeretekre is oktatni kell. Az oktatásra gyakorlóműhelyeket kell berendezni. Az így képzett ipari tanulók a segédvájár-vizsgával együtt, bányagépkezelői vizsgát is tesznek. Ugyanakkor, amikor a vájártanulók gépkezelést tanulnak, a bányaüzemi lakatos, villany- szerelő és bányaelektro-lakatos ipari tanulókat a vájármunka elméleti és gyakorlati alapismeretéire is meg kell tanítani. Az utasítás szerint a vájárszakmát olyan fokon kell nekik tanítani, hogy az iskola befejezése és 300 letöltött csapatmű- azak után a felnőtt vájár-szakTegnap délelőtt ünneplőbe öltözött diákok és tanárok ültek a Gárdonyi Géza Színház nézőterén, ahol bensőséges ünnepség keretében nyitották meg az 1962/63-a® tanévet. A diákokon és a tanári testületen kívül részt vetít az ünnepségen Bolló Bertalan, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója, Nábrádi István, a minisztérium munkatársa, Kocs- már János, az Egri Városi Tanács elnöke, Bóta Bertalan, a megyei pártbizottság munkatársa, Misi Sándor, a KISZ megyei bizottságának titkára, valamint a társadalmi és tö- megszervezetek küldöttei, a diákok hozzátartozói és eljöttek az évnyitó ünnepségre a Nyíregyházi Pedagógiai Főiskola vezetői is. Dr. Szánthó Imre, a Pedagógiai Főiskola igazgatója megnyitó beszédében részletesen foglalkozott az új tanév feladataival, majd külön üdvözölte a főiskola elsőéves hallgatóit. — Hozzátok fordulok elsőéves főiskolai hallgatóik, az Egri Pedagógiai Főiskola tanárainak, dolgozóinak és régi hallgatóinak nevében. A mai nappal főiskolai polgárok lesztek, s megkezditek felső tanulmányaitokat, hogy négy év múlva általános iskolai szaktanárokká lehessetek... Most hallottatok legelőször a főiskolai élet problémáiról, hallottátok, nem kiis dolog, amire vállalkoztatok. A háromszakos tanárképzés nehéz, de szép vállalkozás; az ország falvaiban még nagyon sok szaktanárra van szükség. Hívnak, várnak az iskolapadok, a kis magyar gyerekek. Ügy tanuljatok, hogy az a sok-sok kis magyar gyerek, amelyik munkás tanfolyamba való bekapcsolódás útján megszerezhessék a vájárképesítést. A vájártanuló-iskolák eddig kizárólag szénbányászokat adtak, az egyéb bányászati ágait szakmunkásait tanfolyamokon képezték ki, csupán az ércbányászati tanulóképzés céljára volt Rudabányán egy kis fiókiskola. Az utasítás most úgy Ünnepélyes keretek között nyüt meg tegnap Gyöngyösön a Szőlészeti és Borászati Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum. A járási pártbizottság képviseletében Molnár Gusztáv volt jelen, a városi tanácsot pedig Dér József elnökhelyettes képviselte. Ott volt még Prjevara János, a Gyöngyös— Domoszlói Állami Gazdaság Igazgatója és Ferenczfálvi Kálmánná, a Nőtanács városi titkára. Hodászy Miklós, az inézet igazgatója ünnepi beszédében foglalkozott az intézet jelentőségével. Elmondotta, hogy az I. évfolyam 60 hallgatója élőit olyan feladatok állnak, melyeknek megvalósításához nagy várja nevelőjét, ne csalatkozzék bennetek. Akit nem a pedagógus hivatás szeretető hozott ide, legjobban teszi, ha más életpályát választ magának. De érezzétek felelősségeteket abban a tekintetben is, hogy sok jelentkezőből válogatott ki benneteket a főiskola. A főiskola nappali tagozatán jelentkező 400 fiatal közül csak 157 hallgatót volt módunkban felvenni, az előlegezett bizalmat meg kell érdemelni. Beszéde befejezéseként így szólott az elsőévesekhez a főiskola igazgatója: — Veletek és nektek akarjuk a jobb és szebb életet megteremteni. Járuljatok hozzá, tanuljatok szíwel-lélekkel. Állhatatos szorgalom, kitartás a munkában, a nehézségek leküzdésében, azon a területen, ahová az élet állított benneteket — ez a fő útja annak, hogy célt érjetek. Befejezésül hadd idézzem Petőfi Sándort, aki a nagy harci versek szenvedélyes hangján hívta munkára az ifjúságot, az egész nemzetet: „F el, nemzetemnek apraja, nagyja, Szégyen reá, ki lomhán vesztegel, Dicsőség arra, aki dolgozik...” Es most felhívlak benneteket, hogy tegyétek le az esküt, amely e főiskola polgáraivá kötelez el benneteket! Ezek után került sor az elsőéves hallgatók eskütételére, majd a főiskola igazgatója — régi hagyományok szerint — kezet fogott az elsőévesekkel, s ezzel az ünnepélyes aktussal a főiskola polgáraivá avatta őket. A tanévnyitó ünnepség befejezéseként, az egri Gárdonyi Géza Színház művészei adtak műsort. intézkedik, hogy a vájártanuló-képzést az érc-, ásvány- és bauxitbányászatra is ki kell terjeszteni, hogy ezeknek a fejlődő szakmunkáknak a szakmunkásutánpótlását is biztosítsák. Az intézkedéseket 196?. szeptember 1-től 1964. szeptember 1-ig, fokozatosan kell végrehajtani. (MTI) szorgalomra és hivatásszeretet- re van szükség. Az intézet a termelés számára képez alapos elméleti és megfelelő gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakembereket a négy — féléves tanulmányi idő alatt. A hallgatóknak tevékenyen kell munkálkodniok a KISZ- szervezet életében is. Eddigi mozgalmi munkájuknak egyenes folytatása kell legyen az intézet KISZ-szervezetében végzett munka, amihez a tantestülettől minden támogatást megkapnak. Ezután hangzott el dr. Pro- hászka Ferenc igazgatóhelyettesnek szőlészeti szakelőadása. Nemrégiben magyar építészküldöttség járt a Szovjetunióban és a tapasztalataik alapján korszerű szovjet gépekkel felszerelt üzem segítségével épülő lakásokról bemutatót rendezett az Építésügyi Minisztérium és hétfőn sajtótájékoztatón ismertette a kiállítás anyagát. • A kiállításon három teljesen berendezett lakást mutattak be, azokat az új otthonokat, amelyeket a házgyárTegnap este 6 órakor ünnepélyes keretek között, sok gyermek és szülő részvételével megnyílt az egri művelődési ház balett- és zeneiskolája. A balettiskola nevében Török Endréné üdvözölte a szülőket és a növendékeket és minden gyakorlati tennivalóra már most, az első napon felhívta a szülők figyelmét. Mint mondotta, ezek betartására azért van szükség, hogy az év folyamán ne okozzon lemaradást a tanulók jó előmenetelében. A nagyszámú zeneiskolai tanulóifjúságot Fógel Elemérné köszöntötte. Elmondotta, hogy a négyéves kis zeneóvodásoktól szinte a felnőtt korú, dolgozó fiatalig van növendéke az iskolának, akik mind a legkorszerűbb zenei nevelést kapják meg a művelődési házban megindított iskolai keretek között. Felhívta a szülők és növendékek figyelmét arra, hogy ebben a tanítási évben ünnepli tízéves fennállását az- egri művelődési ház, amelyre a zeneiskolája is hangversenynyel kíván gratulálni. ban készített falelemekböl lehet összerakni. Az új lakásokban sokféle műanyagot használnak fel, a falakat vakolás helyett tapétával burkolják majd, a mennyezetet műanyagfestékkel szépítik. A melegvízellátásáról, a távfűtésről és beépített konyhabútorokról is gondoskodnak. A házgyári épületek többsége négyemeletes, de építenek majd 9 emeleteseket is, hogy változatosabb legyen az Végezetül bemutatta a tanárokat, Dienes Tibornét és Pogány Ferencnét, akik a zeneóvodát vezetik, Moskovszky Vincénét és Korsós Nándort, a szolfézs tanárait, Zsuko- tinszky Rudolfné, Bán Istvánná, Konnya Ferencné és dr. Papp Zöltánné zongoratanárokat, valamint Herédi Gyulát és saját- magát a szülőknek, növendékeknek, akik hegedűt tanítanak majd az év folyamán. örvendetesen emelkedett a tanárok létszáma az előző évihez viszonyítva, s így mód és lehetőség kínálkozik arra, hogy a tavalyinál több növendéket felvegyenek és most már megvan a lehetőségük arra, hogy ezen a héten még beírassák a különböző tanszakokra a gyermekeket, s ezzel a tavalyi panasz — nem fogadják a zenét tanuló gyermeket tanárhiány miatt— megszűnik. Az ünnepélyes évnyitó végeztével szülők, tanárok és növendékek együtt énekelték a Himnuszt (A.) új városrészek képe. A házak földszintjén, vagy pincéjében gyermekkocsi-megőrző, mosókonyha, szeméttároló és egyéb helyiségeket rendeznek be. A földszinten telefonfülkét is felállítanak, amelyből a látogatók lépcsőjárás nélkül megtudakolhatják, otthon tartóz- kodik-e ismerősük. A lakótelepen központi étterem építését is tervezik, hogy a lakók telefonrendelésére megoldhassák a készételek házhozszállí-r tását, s így megszüntethessék a háziasszonyok főzési gondjait. Az önműködő gépekkel berendezett házgyár évente mintegy kétezer lakáshoz készít nagy falelemeket, panele- meket. Ezért csak azokban a nagy városokban kifizetődő a házgyárak felállítása, ahol sok lakást építenek. A korszerű falelemek segítségével egy év helyett öt—hat hónap alatt tudják majd teljesen felépíteni a négyemeletes lakóházakat. (MTI) Megalakult az Egri Gárdonyi Géza Színház Művészeti Tanácsa Tegnap este Egerben, a TIT klubtermében tartotta első alakuló ülését a Gárdonyi Géza Színház Művészeti Tanácsa. A Művészeti Tanács tagjait Szőllősi Gyula, a színház igazgatója, valamint Horváth Jenő vezető rendező tájékoztatta az új színházi évad programjáról, műsorpolitikájáról és művészi elképzeléseikről. A tájékoztatás után élénk vita alakult ki, a Művészeti Tanács tagjai — kultúrfelelősök, üzemek küldöttei, iskolaigazgatók, intézmények vezetői — elmondták véleményeiket, javaslataikat a színház munkáltával kapcsolatban. Gépekhez is értő9 sokoldalú szakembereket képeznek ki ezután a vájáriskolában Az érc-, ásvány-, bauxit- és kőolaj bányászatra is kiterjesztik az iparitanuló-képzést Megnyílt Gyöngyösön a megye második felsőfokú oktatási intézménye Tanévnyitó az egri művelődési ház balett- és zeneiskolájában Évente kétezer lakás „futószalagon“ Házgyárat vásárolunk a Szovjetuniótól