Népújság, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-29 / 228. szám
6 NÉPÜJSAG 1962. szeptember 29., szombat Helyenként biztatóan mozgott a Heves megyei ifjúsági labdarúgó válogatott Ifjúsági válogatott—Gy. Mezőgazdasági Technikum 11:0 (3:0, 1:0, 8:0) Gyöngyös. Vezette: Ladorján. A l-Iajdú-Bihar megye ellen készülődő megyei ifjúsági válogatott az első kétharmadban nagyon mérsékelt teljesítményt nyújtott, a végén azonban a mindinkább visz- szaeső diákcsapattal szemben fokozatosan felülkerekedett és szinte tetszés szerint érte el góljait. Ebben a játékrészben a válogatott tetszetősen mozgott és a nézők néhány korszerű, gyors akciót is láthattok. A gólokat Pethes 6. Czeg- lédj.14 és Góböly szerezték. Az AKOV csapata nyerte az egei szakmaközi bajnokságot Egerben az elmaradt mérkőzések lejátszásával befejeződtek a szakmaközi labdarúgó-bajnokság küzdelmei. Tekintettel arra, hogy a Dohánygyár és a Finomszerelvény- gyár együttesei rendszeresen igazolt játékosokkal játszották végig mérkőzéseiket, a sportbizottság úgy döntött, hogy a díjazásnál nem veszi figyelembe fenti két csapat helyezését, így az AKÖV, a Lakatbsárugyár és a Mátrai Ásványbánya csapatai kapják októberben a díjakat. A bajnokság végeredménye: 1. AKÖV 11 8 2 1 33:9 18 2 Dohánygyár 11 8 1 2 41:16 17 3. Bervai Vasas 11 8 — 3 31:9 16 4. Lak.-árugy. 11 8 - 3 35:15 16 5. Ásványbánya 11 6 — 5 23:23 12 6. Faipari Váll. 11 4 3 11 5 1 11 3 2 7. Vasutas 8. Belügy 9. Helyiipar I. 10 Építők 11. ’ Helyiipar n. 12. Kórház 4 18:15 11 5 20:18 11 6 19:28 8 11 4 - 7 12:21 8 11 4 - 7 12:29 8 11 3 1 7 14:58 7 törölve Ki hitte volna... hogy egyszer a rúdugrás világcsúcsa Amerikából átvándorol Európába. Egy finn atléta, Pentti Ni- kula szembeszállt a Warmerdam óta megközelíthetetlennek hitt amerikai hegemóniával. Olyan csillagoktól ragadta el a pálmát, mint Gutowski, Morris, Bragg, Uelses, Tork és a többiek. Pedig nem ment könnyen. Pentti Ni- kula csak 430 cm körül ugrálga- tott, amikor az üvegrúd a „piacon” megjelent. Természetesen felkeltette a finn rúdugró érdeklődését is, s aztán rövidesen az első próbálkozásra is sor került. De nem sok köszönet volt benne. Pentti Nikula még a fémrúdas eredményét sem tudta vele elérni. A harcot azonban nem adta fel. Sok rúdat, mintegy 60 darabot próbált ki, sokat el is tört közülük, míg megtalálta a súlyának, magasságának és gyorsaságának megfelelőt! Ultörő labdarúgó-bajnokság az egri és a pétervásári járásban Az ÁIST a pétervásári és az egri járásban úttörő labdarúgó-bajnokságot szervez. Az egri járásban 24, a pétervásári járásban pedig 17 csapat vesz részt a küzdelmekben! A mérkőzések kétszer 30 perc időtartamúak, egy kapus és két mezőnyjátékos végig cserélhető, a csapatok tornacipőben, esetleg mezítláb vívják mérkőzéseiket. A bajnokságban minden olyan tanuló részt vehet, aki az iskola szabályszerűen beírt tanulója, korhatárra való tekintet nélkül. Az egri járásban kilenc csoportra osztották a csapatokat: 1. csoport: Szilvásvárad, Nagy- visnyó, Bélapátfalva. 2. csoport: Balaton, Mikófalva, Be- kölce. 3. csoport: Egerszólát, Verpelét, Egerszalók. 4. csoport: Kerecsené, Makiár, An- dornaktálya. 5. csoport: Ostoros, Novaj, Noszvaj. 6. csoport: Egerbakta, Felsőtárkány, Egercsehi. 7. csoport: Mónos- bél, Bükkszentmárton. 8. csoport: Szarvaskő, Egercsehi II. 9. csoport: Verpelét II., Támaszén tmária. Hasonlóképpen több csoportra osztották a pétervásári járási együtteseket is. 1. csoport: Mátraderecske, Mátra- balla, Sírok. 2. csoport: Recsk, Párád, Bodony. 3. csoport: Istenmezeje, Pétervására, Tar- nalelesz. 4. csoport: Hevesaranyos, Bátor, Egerbocs. 5. csoport: Terpes, Szajla, Bükkszék. 6. csoport: Váraszó, Erdőkövesd. A megyei ISB felhívja az érintett iskolák, igazgatóinak figyelmét, hogy a mérkőzések lebonyolításához minden segítséget adjanak meg, s az utazásokkal kapcsolatban vegyék fel az érintkezést a helyi, termelőszövetkezetekkel is. Több helyre a tanulók gyalogosan, vagy kerékpárral tudnak elmenni! A labdarúgó-bajnokság egyébként a Kilián-mozgalom keretében lesz lebonyolítva és mint körzeti bajnokság az ÁIST országos programjában is jóváhagyott verseny. A csapatvezetők az úttörő-pénztárból támogathatják csapataikat. Az idegenbeli mérkőzésekre szervezzenek a tanulók részére gyalog-, vagy kerékpár- túrát, amelyeket számítsanak be a Kilián-mozgalomba! A Gyöngyösi VASAS csapata vezet a megyei II. osztályú bajnokságban és A megyei n osztályú labdarúgó-bajnokság két csoportjában hétről hétre folynak a küzdel- f mek. A nyugati csoportban a Gyöngyösi Vasas együttese kétpontos előnyre tett szert az S. Hatvani Spartacus Kinizsi előtt. A legutóbbi forduló eredményei: Gy. Vasas—Adács 3:0 (0:0) Adács, 200- néző. Vez.: Sasvári. Az első félidőben nagy iramú játék folyt, szünet után a széltől támogatott Vasas vette át az irányítást és Bene, valamint Dér II. és Varga góljaival megérdemelten győzött. Jók: Juhász, Molnár, Dér I., Dér II., illetve a közvetlen védelem. Hatvani Spartacus— Nagygombos 4:0 (2:0) Hatvan. Vez.: Megyeri. A hatvani csapat különösen a második félidőben játszott jól és akár nagyobb arányban is győzhetett volna. Sporthírek — Bp. VTSK—Egri Helyiipar 85:53 (38:26), NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzés, Budapest. Eger: Renn (14), Kádár dr. (4) — Csányi (20) — Sóskúti, Vajk (4), csere: Pilisi (9), Bodnár (2), Irlanda, Bó- na. A bajnokjelölt ellen az egri csapat az első félidőben jól tartotta magát, szünet után azonban fegyelmezetlen csapatjátéka miatt egyre-másra kapta a gólokat. A mérkőzésen mindössze Csányi első félidőbeli teljesítménye dicsérhető. — A füzesabonyi járás férfi kézilabda-bajnokság legutóbbi eredményei: Dormánd I.—Nagyút II. 16:15 (6:4), Dormánd 200 néző. V: Joó. Füzesabony I.—-Szihalom 13:3 (7:3), Szihalom. V: Joó. Dormánd II.—Füzesabony II. 13:8 (7:3). Füzesabony (Váradi). A bajnokságban Dormánd I. csapata vezet Dormánd II. és Füzesabony I. előtt. — Ecsédi Bányász—H. Spartacus 1:8 (1:3), járási női kézilabda-mérkőzés, Ecséd, v: Ferenczi. Jó: Dávid, Leták, Gohér, illetve Bordás. — A megyei kézilabda szövetség a Káli Tsz SK férfi és Egerfar- mos női csapatát törölte a bajnokságból, mivel ezek a csapatok több mérkőzésen nem jelentek meg. A bajnokságból kizárt, illetve visszalépett együttesek az 1963. évben sem szerepelhetnek a megyei I. osztályban! • — A füzesabonyi járási labdaNÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Papp János Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tótb József , Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 3. Telefon: 12-57.12-'; 3. Postafiók: 23. Kiadóhivatal: Eger, Baicsy-Zsilinszky utca l. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. rúgó-bajnokság vasárnapi fordulójának eredményei: Besenyőtelek— Mezőszemere 2:1 (1:0), Sarud—Me- zptárkány' 6:1 (3:1)!, Szihalom— Poroszló 3:0 (2:0), Füzesabonyi AG —Feldebrő 4:1 (2:1). A bajnoki sorrend a következő: 1. Besenyőtelek, 2. Sarud, 3. Füzesabonyi AG, 4. Szihalom, 5. Mezőszemere, 6. Poroszló, 7. Mezőtárkány, 8. Feldebrő. — Az MLSZ fegyelmi bizottsága szerda este tárgyalta Papp Lászlónak, az Egri Dózsa labdarúgókapusának fegyelmi ügyét. Papp négy hét eltiltást kapott, de az ítélet végrehajtását hathónapi próbaidőre felfüggesztették. Ugyancsak felfüggesztett büntetést kapott Szász László is. G: Baranyi 3 és Orosz. Jók: Kondek, Illés, Baranyi, Horváth, illetve Zólyomi. Gyöngyösoroszi—Petőfibánya II. 1:1, S. Épitők-Gy. Építők 4:0. A Heréd—Nagyréde és a Boldog—S. Kinizsi mérkőzések elmaradtak. A bajnoki sorrend ebben a csoportban a következő: 1. Gy Vasas 8, 2. S. Kinizsi 6, 3. H. Spartacus 6, 4. S. Építők 4, 5. Nagygombos 4, 6. Gyöngyöshalász 4, 7. Adács 3, 8. Gyöngyösoro- szi 2, 9. Nagyréde 2, 10. Heréd 2, ll. Boldog l ponttal. 12. a Gy. Építők pont nélkül. A versenyen kívül induló Petőfibánya II-nek 7, a Gy. Spartacus II-nek pedig 4 pontja van. A keleti csoport eredményei: Istenmezeje—Balaton 4:0 (1:0) Istenmezeje, 300 néző. V.: Kiss. A hazaiak már az első percben megszerezték a vezetést Murányi révén és végig irányítva a játékot, Fodor, Kecskés, valamint Murányi újabb góljaival megérdemelten győzött. Jók: Murányi, Kecskés, Bíró Fodor 11.i illetve Kormos és Sándor. Parádsasvár—Kápolna 3:0 (2:0) Parádsasvár, 200 néző. V.: Zagyvái. a hazaiak a 40. percben szerezték meg a vezető gólt. Tarjányi révén. Nem sokkal később Máyer egyéni játék után volt eredményes. 2:0 Szünet után eseménytelen mezőnyjáték folyt, a hazaiak Csikós újabb góljával alakították ki a végeredményt. Jók: Gáspár, Simon, Tarjányi I., Fejes és Kovács. Zagyvái kitűnően vezette a mérkőzést. Egri Vasas—Novaj 3:1 (2:1) Eger, 200 néző. A Vasas Bería, majd Miskolczi góljával már 2:(l-ra vezetett, amikor feljött a vendégcsapat és a 29. percben Kiiály szabadrúgásból szépített Szünet után nagy fölényben játszott a hazai együttes, de gólt csak az utolsó percekben tudott elérni Szabó révén. Jók: Vinczepap, Juhászilletve a közvetlen védelem. Hét végi sportműsor SZOMBAT Üszás: Heves megye bajnokságának első napi küzdelmei, Eger, Sportuszoda, 15 óra. Utána vízilabdatorna az Egri Vasas, a Ceglédi VSE, a Miskolci VSC és az országos középiskolás válogatott részvételével. Kosárlabda: Egri Helyiipar—Kecskemét, NB Il-es férfi-mérkőzés, Eger, Népkert 16,15. ökölvívás: Honvéd Zalka SE—FTC, Gyöngyös, 18 óra, NB Il-es mérkőzés. Labdarúgás: Az Egercsehi Bányász NB IH-as csapata Debrecenben a D. GÖCS ellen szerepel. . Természetjárás: Az Egri Vörös Meteor munkatúr rája a várhegyi kulcsosház építéséhez. VASÁRNAP Üszás: Heves megye bajnokságának második napi küzdelmei, Eger, Sportuszoda, 9,30 óra. Utána a vízilabda-torna folytatása. Labdarúgás: Egri Dózsa—Miskolci VSC,- NB Il-es mérkőzés, Eger, Stadion; 15 óra. Az Egri Honvéd Somsályban, a Gyöngyösi Spartacus Nyíregyházán és Petőfibánya Budapesten, a Chinoin ellen vendégszerepei. Megyei I. osztály: Recsk—Lőrinci, 15, Bodó. Egri Dózsa II.—Heves, 12, Szegedi A. Egri Előre— Bélapátfalva, 10, Nemes. Rózsa- szentmárton—Tiszafüred, 15, Megyeri. Hatvani Kinizsi—HVSE, 15, Koncz. Szűcsi Bányász—Apci Vasas 15, Fülöp. Gy. Vasutas—Honvéd Korvin SE 15, Zagyvái. Gy. Bányász—Füzesabony, 10,30, Orosz. Honvéd Zalka SE—Egri Sparta*‘.us (Füzesabonyban!) 15, Ferencz. Megyei n. osztály: Petőfibánya II.—Gy. Vasas, S. Kinizsi—Adács, Nagyréde—Boldog, Nagygombos— Heréd, Gyöngyöshalász—H. Sp., Gy. Építők—Gy. Spartacus II., Gy-oroszi—S. Építők. Novaj— Egerszalók,' Bekölce—Sírok, Mátraderecske—Tarnalelesz, Honvéd Stromfeld SE—Parádsasvár, Kápolna-Istenmezeje, Balaton—Egri Vasas. Kézilabda: Teljes forduló a férfi és női megyei bajnokságban. Gy. Spartacus—Egri Helyiipar (női) Eger, 9 óra. Természetjárás: az Egri Vörös Meteor munkatúrája a várhegyi kulcsosház építéséhez. Röplabda: A megyei férfi és női röplabda-bajnokság első fordulója, Gyöngyös. Teke: A megyei bajnokság ötödik fordulója. ökölvívás: Egri Dózsa—DVSC, területi bajnoki felnőtt mérkőzés, Eger, Városi Művelődési Ház, 11 óra. Kosárlabda: Egri Dózsa—Kecskeméti Dózsa,- NB n-es női mérkőzés, Eger, Népkert* 10 óra. VADDISZNOS, kotorék és patkányfogó, törzskönyvezett, drót- és simaszőrű foxterrier kölyökkutyák eladók, Egerhegyi Kénéiből, Rudlof Gusztáv, Eger, Jókai Utca 6. SZOBAFESTÉST, mázolást, régi, megbízható munkaerővel vállalok, özv. Seress Lászlóné, Eger, Csiky Sándor utca 23. FELNÉMET központjában szoba, konyhás lakóház eladó, beköltözhető. Érdeklődni: Eger, 15-69. telefonon, Kovács. KÉT szoba, konyhás ház eladó. Hatvan, Vár utca 2. MEGBÍZHATÓ nő elhelyezkedne kis plébánián, vagy kis háztartásban háztartásvezetőnek. „Otthont keresek” jeligére a Kiadóhivatalba. ÜJONNAN generálozott Topolino Fiat eladó, Füzesabony, Szihalmi út 55. ELADÓ 4000 km-t futott, 175 köbcentis Zetka—Jáwa igényesnek, j-jutányosán, Rózsaszentmárton, Jakab tanító. SZALAGFŰRÉSZ hétszázas villanymotorral, teljes felszereléssel eladó. Üzemben megtekinthető: Víg Mihály, Hatvan, Mészáros u. 39. Telefon: 17-27. KOPOTT bőrkabátját újjávarázsolja, külföldi festékkel. Rövid 100, hosszú 140 forint. Postán érkezőket visszapostázva. Czibula Béla bőrfestő, Eger, Sas u. 92. RÖVID, kereszthúros, páncéltőkés, angol mechanikás bécsi zongora igényesnek eladó. Telefon: Eger 26-83. 407-ES MOSZKVICS eladó. Eger, Verőszala utca l/a. Molnár. EGERBEN, Pacsirta utca 46. számú ház beköltözhetőséggel eladó, ugyanott 246 1-es és 264 1-es töltőképes boroshordó, 200 1-es jó karban levő sutú, 10 hl-es jó karban levő kád és 4—500 1. körüli kád eladó. ELADNÁM vagy elcserélném Gyöngyösórosziban levő OTP-s, kertes családi házamat, hasonló gyöngyösiért. Cím: a Magyar Hirdetőben, Gyöngyös. 250-ES CSEPEL motorkerékpár eladó, Eger. Érdeklődni: Foglár u. 4. Motorjavító műhely. CSEPEL Danuvia jó állapotban eladó, Andornaktálya, Rákóczi u. 235. EGERBEN a belvárosban kis családi ház beköltözhetőséggel eladó. Jankovics Dezső u. 1. ELADÓ egy príma állapotban levő Csepel Danuvia motorkerékpár. Cím: Gyöngyös, Virág u. 31. FIAT 1500-as, generálozott, príma állapotban betegség miatt sürgősen eladó. Gyöngyös, Donovár utca 6. sz. ELADÖ fehér szekrény, fehér ágy, ovális asztal, összecsukhatós sodronyágy, íróasztal, Karsai, Eger, Telekesy u. 8. NYAKKENDO-tisztítás 2 nap alatt, Eger, Május 1. u. 52. Trafik. KÉTSZOBÁS, kertes családi ház eladó, beköltözhető. Eger, Balázs Ignácz u. 5. MOZAIKLAP és egyéb betonáru nagy választékban kapható, vagy megrendelhető. Eger, Homok u. 7. TERMELŐSZÖVETKEZETEK, vállalatok figyelem! A hevesi Üj Barázda Termelőszövetkezetnél 6000 kéve zsúp eladó, állami felvásárlási áron. Érdeklődni lehet: Heves, Arany János utca 45. ELADÓ ház kerttel, pincével, beköltözhető, 30 000 forint. Eger, Verőszala 194. sz. WARTBURG személygépkocsi eladó. Eger, Alkotmány utca 12. Mezei Béla. EGERBEN a Széchenyi u. 12. sz. alatti Gárdonyi Könyvesbolt új telefonszáma: 25-68. hbbbbbbbbbbi Vasipari javítás! Az Agromechanika Ktsz mindennemű mezőgazdasági kis- és . nagygépek szőlészeti és borászati gépek, cefre- és folyadék- szivattyúk, hydraulikus prések, patyolati gépek, üzemi konyhák gépeinek és üstjeinek, teherfelvonó (lift), géplakatos szakmába vágó üzemi mosodák, csavarógépeinek, vasalógépek, szárítók javítását vállalja Agromechanika Ktsz vezetősége, Gyöngyös. Telefon: 110. ÜgaESSSOffiíSSBIRBBBBBI ,\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\W\V\\\\\\\\\\\\\V Október 1-től a Park Szálló éttermében Kelemen László tátié- és szalonzenekara játszik. Zene: 19—24-ig. A Grill nyitvatartási ideje október 1-től 22—3 óráig. V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ SZAKKÉPZETT szakácsot, szakácsnőt október 15-re felvételre keres az Andomaktályai Szociális Otthon. Pályázati kérelemhez a szükséges okmányokon kívül önéletrajzot is csatolni kell. Korha-' tár 40 év. A pályázatot október 10-ig a fenti címre kell beadni. ELADÓ egy aranyéremmel kitüntetett ,,Lingel” hálószobabútor és egy intarziás holland stílú ebédlő. Érdeklődni: Eger, Szovjethad- sereg utca 20. szám. ELADÓ Gyöngyösön, Petőfi utca 37/a. számú szoba, konyha, speiz, pincés ház. Cím: ugyanott. ELADÓ gyönyörű bécsi, rövid, márkás zongora, Gyöngyös, Alkotmány utca 16. HIRDETÉS) DIJAK: Apróhirdetés hétköznap szavanként 1.— Ft. vasárnap szavanként 2.— Ft. r/)eríLuty meghitté változtatják otthonát a PORCELÁN TÁRGYAK! Hollóházi márkás porcelánfigurák, vázák, teás-, mokkás-készletek, tányérok nagy választékban kaphatók az ÜVEG—PORCELÁN SZAKÜZLETEKBEN ÉS AZ AJÁNDÉKBOLTOKBAN. Válasszon modern porcelánt a szaküzletek kirakataiból! Családiház- és nyaralótulajdonosok figyelmébe! H a még nincs biztosítása, vagy csak a régi tűzbiztosítással rendelkezik, mielőbb kösse meg városi, vagy falusi családi házára, nyaralójára a korszerű, sokféle kárra kiterjedő ÉPÜLET- és HÁZTARTÁSI ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁST A tűzbiztosítás csupán tűz- (villámpsapás, robbanás) és viharkárokra nyújtott biztosítási védelmet. Az ÉPÜLET- ÉS HÁZTARTÁSI ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁS tűz, villámcsapás, robbanás, földrengés, kő- és földomlási, valamint viharkárokra; a lakóházban esőzés, vagy felhőszakadás ókozta falomlási károkra, az épület tetőzetében (üvegtető kivételével), jégverés által okozott károkra; betöréses-lopás és rablás okozta károkra; víz- (gőz) vezeték, vagy a központi fűtési berendezés hibája (megrepedése) folytán kiömlő viz vagy gőz által okozott károkra; lakóépület (telek) tulajdonosi, családfenntartói és kutyatartói felelősségből származó kártérítési kötelezettségekre nyújt védelmet. A biztosítás alapján a lakó- és melléképületekben, a házi és használati tárgyakban, felszerelésben keletkezett károkat egyaránt megtérítjük. A biztosítás érvényes a biztosított és a vele közös háztartásban élő családtagok balesete esetén is. Végül kiterjed a biztosítás a ház körül tartott sertések (kecskék) betegségből vagy balesetből származó elhullása (kényszervágása) esetére. Ha nem tart állatot, a biztosítás az épület összes helyiségeinek beépített üvegezésére érvényes. A BIZTOSÍTÁS ÉVI DÍJA: Egy- vagy kétszobás lakóépületre (nyaralóra) 120 forint. Három- vágy annál több szobás lakóépületre (nyaralóra), vagy ha a lakóépületben iparüzemet folytatnak, 150 forint. Kérjen bővebb felvilágosítást fiókjainktól, körzetfelügyelőinktől. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ * *♦* *•* *♦* «5» *5* *i* *z* *5* *5* *5* *«* ♦♦♦ **• •;* *«* *z* *«* ♦♦♦ ♦«* ♦♦♦ *»♦ •;* *5* *;* *»• *•* *** *i* *•* *•* *♦* *♦* *♦* *•* *•* *•* *♦* •** *♦* *5* *♦*