Népújság, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-15 / 190. szám

1962. augusztus 15.. szerda NEPOJSAG 5 8200000 oltványt gondoznak 75 holdon milliós értékek Abasáron Vacsora közpénzen 8,50-ért Á HŐMÉRŐ higanyszála 32 fok meleget mutat. Egymás után hagyjuk magunk mögött a megtett kilométereket. Ka­nyargós, kissé hepe-hupás úton érünk az abasari Rákóczi Ter­melőszövetkezet szőlőoltvánv telepére. Dél van. A mintegy 75 katasztrális hold területű ültetvényen messziről tarka csoport látható. Asszonyok, lá­nyok, férfiak szorgoskodnak, hiába jelezte a falu harangja a déli 12 órát. A patak partján beszélgető asszonyok csoportját vesszük először észre. Közelebb kerülve megtudjuk, munkájukkal vé­geztek, a tsz gépkocsijára vár­nak, hogy beszállítsa őket a faluba és újabb munkás-cso­portot hozzon ki. Kiss Ferenc brigádvezető ér­kezik motorkerékpárjával. Az első kérdésünkre, hogy hány szőlővesszőt gyökereztetnek, a következőket mondja: — 8 200 000 gyökeres szőlő­oltványunk van, ebből egymil­lió európai gyökeres, 800 000 gyökeres alany-vessző. — Milyen munkafolyamat­tal végzik a szőlőoltvány nevelését? — Kézi műveléssel, szaka­szos öntözéssel. Eddig kétszer kapáltuk, háromszor öntöző­kannával locsoltuk, most pe­dig, negyedszerre, árasztással adjuk a vizet. — Melyik család végzi a legjobb munkát? — ERRE A KÉRDÉSRE na­gyon nehéz válaszolni, mert mindenki egyformán szívügyé­nek tekinti, hogy a kapott föld­területen rendes, pontos mun­kát végezzen. Ha akad is egy- egy terület, ahol gyengébb a vessző, ott alany-hiba játszik közre, amely részben a nagy termés, részben az aszályos év házba már megérkeztek a gimnázium által megrendelt iskolaköpenyek. A hétre ismét nagyobb köpenyszállítmányt vár az áruház. miatt fordul elő. 419 család műveli a 75 katasztrális holdon elterülő oltványtelepet, akiket csak egyszer kell figyelmeztet­ni, hogy milyen munkafolya­mat elvégzése szükséges ... A beszélgető asszony-csoport között találjuk Puskás Ferenc- nét, aki a következőket mond­ja: — Tavaly 15 000 oltvány gon­dozását vállaltuk férjemmel, s a munkánk után 1350 forint prémiumot kaptunk. Az idén 30 000 oltványt gondozunk és még másfél hold szőlőt vállal­tunk. Nem egy esetben kijöt­tünk akkor is az ol'tvány-te- lepre, amikor már a kötelező munkát elvégeztük, mert szív­ügyünknek tekintjük a munka pontos és gondos végzését. Hasonlóan gondolkodik és cselekszik Porupsánszki Fe­renc, aki az idén 40 000 olt­ványt vállalt. Eddig kétszer kapálta és háromszor öntözte meg „neveltjeit”. Alkotmányunk ünnepére szerte a városban és a környé­kén, már most nagy készülő­dés tapasztalható. A községek­ben kultúrműsorral egybekö­tött politikai nagygyűléseket rendeznek. Az előadók minde­nütt a megye és a járás veze­tői. Tóth Sándor, az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályvezetője Domoszlón, dr. Borai Emil, az Állami Egyház­ügyi Hivatal megyei vezetője Vécsett, Horváth Nándomé, a Nőtanács megyei titkára Gyön- gyössolymoson, Sályi János, a A Marx Károly úti, 22-es számú gyermekruházati bolt­ba 1300 darab iskolaköpeny érkezett. A héten újabb 1000 darab sötétkék vászon és fe­kete ki ott-köpenyt kap a balt. Amikor kiértünk a szépen gondozott ültetvényre, beiga­zolódott Kiss Ferenc rövid mondata: „Jő gazdaként vég­zik munkájukat”. A gyorsan haladó vizet szorgos kezek irá­nyítják az oltványsorok közé. Itt találjuk az alig 15 éves Pi- pis Katalint, aki a gimnázium első osztályát kitűnőreindűen végezte el, s most segít szülei­nek a tsz-ben. Fürgén vágja a kapát a földbe, hogy a már bőségesen elárasztott sorok­ból elzárja a vizet. BEFEJEZÉSÜL még meg kell mondanunk azt is, hogy az abasári Rákóczi Termelő- szövetkezet családtagjai közül nem egyet késő este is, kora hajnalban is kint lehet találni az oltványtelepen. Dolgoznak anélkül, hogy a múló órákat számolnák, mert tudják, hogy a közösség érdeke mellett saját céljaikat is* szolgálják, s a szövetkezetben a kettő egyet jelent. Fejes Jánosné Hazafias Népfront megyei tit­kára Kisnánán, Egry Károly, a megyei bíróság alelnöke pe­dig Nagyfügeden tart ünnepi beszédet. Gyöngyösön 20-án délelőtt fél 10 órakor a Város» Műve­lődési Ház nagytermében ke­rül sor az ünnepi nagygyűlés­re, amelynek előadója György Gyula, a kohó- és gépipari mi­niszter helyettese lesz. Este a MÁV Kitérőgyártó UV Szo­cialista kultúráért és kiváló színjátszó csoport címmel ki­tüntetett művészeti együttese ad vidám műsort, szintén a Városi Művelődési Ház nagy­termében. A Helyőrségi Klub augusz­tus 19-én a Pipishegyen mun- kás-paraszt-katona találkozót tart, amelyen a sportesemé­nyek mellett repülő- és ejtőer­nyős bemutatóban is gyönyör­ködhetnek a nézők. Egy nap alatt három baleset Vasárnap három közlekedé­si baleset történt a megyében. Gyöngyös városban, a Kará- csondra vezető úton motorke­rékpárjával a sorompó vasosz­lopába ütközött B. G. eszter­gomi lakos. A vezető 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 10,15-kor az Eger és Eger- szólát közti út egy lejtős sza­kaszán B. Z., aki ittasan ült kerékpárjára, a zúzalékkővel teleszórt úton felbukott: sérü­lései 20 napon túl gyógyulnak. 19 órakor Hatvanban, Sz. L.-né kerékpárjával összeütkö­zött a vele szembenjövő H. F. motorkerékpárossal. Sz. L.-né szabálytalanul kanyarodott balra, nem adta meg az el­sőbbséget a szembetartó mo­torkerékpárosnak. Kisebb sé­rüléseket szenvedett. Nem tévedés: 8,50-et fizet­tek ki vacsorára, amiben nemi a vacsora ára a meglepő, ha­nem a« a furcsa körülmény, hogy ezt a pénzátalánybot utalták ki, méghozzá az egyik ellenőrzést végző személyre vonatkoztatva. Az összeg olyan nevetséges, hogy szót sem érdemelne, ha nem közpénzből fedezték vol­na, s nem éppen az ellenőr­zést végző személy javára. A két körülmény sajnálatos összeesése viszont nagyon fur- csálandő eredményt ad. Kit sértettek meg a „jóin­dulattal”: kérdezhetem. A vendégül látott ellenőrző sze­mélyt, vagy az illető szervet? Azt hiszem mind a kettőt. Olyan helyzetbe kerültek, ami kissé kényelmetlennek mondható. Kinek volt erre szüksége? Senkinek. Rosszul felfogott, s elítélendő „udvar riasság” okozta ezt az elvte­len „figyelmességet”. Mint ahogy annak a KISZ- titkárnak sem valószínűi hogy szüksége volt arra a száz forintra, amit az üdü­léshez való hozzájárulás cí­mén utaltak ki részére. Avagy: 36 forint 50 fillér szendvicsre és sörre — szin­tén a pénzátalányból: egy harmadik szervnél. Reprezentáció? Segély? Egyik sem. Három példa Gyöngyösről, de szerencsére nincs is több az ilyen példá­ból. Ma már csak kirívó eset ez a „jó szokás”, éppen ezért adtam közre, hogy ennyi se legyen, hogy egyáltalán ne le­gyen ilyen „figyelmesség”. Nemcsak önmagunkat, hanem másokat Is megsértünk vele. A közpénzt azóta már visz- szafizették azok, akik meg­gondolatlanul kiutalták. S hogy többé hasonló eset ne forduljon elő — tanulságul szolgáljon ez a három. (gmr) Köszönöm, hogy nem gázolt el Uram, kegyes jó­tevőm, hálatelt szív­vel gondolok önre, és nem győzöm áldani, nemes, jó cselekede­téért, hogy meghagy­ta gyarló életemet. Igaz, tanúkkal tudom igazolni, hogy tisztel­tem atyámat és anyá­mat és ezért hosszú életben reményke­dem. De e kissé kon­zervatív indokokon kívül is jogot formá­lok arra, hogy még egy-két évtizedig ten­gessem hitvány élete­met, hogy békés öreg­kort érjek meg, És ha ezt görnyedt háttal, botra támasz­kodva sikerül majd el­érnem, csak önnek köszönhetem. Hiszen én meglett férfi lé­temre oly balga vol­tam, hogy kényelmes léptekkel sétáltam szembe önnel, illetve az ön zöld Pannóniá­jával, amelynek nyer­gében ön óvatosan, alig 20 kilométeres se, bességgel haladt. Sósé fogom elfe­lejteni ezt a napot. Augusztus 10-én, reg­gel 7 óra tájban tör, tént, Gyöngyösön. ön a Sütőipari Vál­lalat irodájához igye­kezett, nyilván fontos ügyben, én viszont csak úgy, kedvtelésből andalogtam. ön a Marx Károly utca fe­lől közeledett és biz­tosan még sohasem látta az ott elhelyez zett, motorkerékpá­rok behajtását tiltó táblát. De gondolom, azt is csak éretlen csínynek tekintette, hogy téglapillérekre tekintélyes vastagsá­gú gerendát fektettek az úton keresztbe és ezen felirat hirdeti, hogy az út elzárva. A Gyöngyösön is megcsodált Halálkat­lan motorosai is meg­irigyelhették volna önt azért az akrobati­kus ügyességért, amellyel ezt az aka­dályt kikerülte, majd közvetlenül a posta bejárata előtt felhaj­tott a járdára, ahol rajtam kívül még né­hányon gyanútlanul ballagtak. Még most sem győzöm csodálni ügyességét, ahogy ki, győzött közöttünk, vi­gyázva, nehogy a mo­torjára rakódott port valamelyik ügyetlen gyalogjáró ruhájával letörölje. Az úttestre kirakott termésköve­ket elhagyva, lezök­kent a kocsiútra és megállt az úttestnek ezt a végét is elzáró, a másikhoz hajszál­nyira hasonlító ge­renda korláton belül. Itt fürge mozdulattal leszállt a Pannónia nyergéből és eltűnt a Sütőipari Vállalat iro­dájában. Nekem a torkom­ban dobogott a szi­vem — azt hiszem a meghatottságtól — és kápróízó szemekkel néztem ön után. Mi­vel nincs szerencsém önt személyesen is­merni, felírtam mo­torkerékpárja s rend­számát, hogyha név szerint nem is, de leg• alább rendszám sze­rint foglalhassam önt mindennapos imáim­ba. Az EF—20—67. rendszámú motorke­rékpár vezetőjét aján­lom a KRESZ kegyé­be — és a Közlekedé­si Rendőrség figyel­mébe. Márkus István Már vásárolható iskolaköpeny A Gyöngyösi Fő téri áru­Auguszfus 20-ra készül Gyöngyös és környéke PATAK* DEZSŐ: Miről mesél a szovjet utca? 8. Ahogy nincs a világon két egyforma ember, úgy nincs a világon két egyforma utca sem. Ahány váró», ahány utca — annyi különbözőség; s nem­csak a külsőlege®, építészieti .jegyekre értem ezt. Miniden kiruccanásom Szocsi Utcáira az otthonosság érzetét keltette bennem; nem az ide- genség szokatlan izgalma, ha­nem a „mintha otthon volnék” érzésének harmóniája töltött el. Természetesen, cseppet sem voltam elfogulatlan. Sőt — a tárgyilagosság kedvéért meg kell említeni: — lelkes izga­lommal vetettem bele maga­mat a város forgatagába. Izgal­mam elsősorban az épülő kom­munizmusnak szólt. De hát a Kurortnij proszpekt, vagy a Gorkij utca, a tengerparti sétá­nyok pálmái, a Proletarszklj pogyem platánjai alatt nem az épülő kommunizmussal, ha­nem Hozzám hasonló üdülők­kel, járókelőkikei, kirakatokat mustráló vagy éppenséggel unokát sétáltató emberekkel találkoztam. A szovjet élet, a szovjet utca mindennapi em­beri dolgokban mutatta arcát... Egyik napon négyesben — Soós László, az Aranycsákány üzemi éttérem vezetője, Eger­esemből, tolmiácsnőnk, LenocS- ka, feleségem és magam — a Honvédelmi Minisztérium központi szanatóriumát ké­szültünk meglátogatni. Olyan távolságra esett ez tőlünk, mint Egerhez a felsőtárkányi Barátrét, gyalogosan tehát nem vághattunk neki. Fél na­pig s talán tovább is tartott volna odaérnünk a rettenetes, perzselő-égető hőségben. Sokan várakoztak autóbusz­ra, s mi a várakozók csoport­jától kissé távolabb, egy óra- javító kirakata előtt nézelőd­tünk. (Érdekes megjegyezni: a szocsi órások családja rop­pant népes, minden utcában tucatnyi órást találni, s oly­kor szinte a névtáblák is ösz- szeérnek.) Nem vettük észre, hogy a megállóban „stoppolt” a busz, csak amikor már jó néhány métert ki is haladt s féigyorsulóban volt. ösztönö­sen szaladni kezdtünk. Kép­zeljék el: a járda zsúfolva sé­tálgató emberekkel, s közöttük próbálunk utat tömi a mozgó jármű felé, lökdösődve, lábak­ra is taposva, sűrű bocsénatké- rések közepette. Ugyan ki 1s érthette volna szavunkat?! (Mégsem méltatlankodtak az emberek a rendbontásért.) Az autóbusz közben, nem is hihet­tük, megállt és lihegve felka­paszkodtunk rá... A teljes Igazság megértéséhez el kell mondani: Szocsiban nemigen szalad senki autóbusz után, olyan sűrűn közlekednek a já­ratok, hogy ha az egyik el­megy, két perc múlva ott a következő. De ha mégis szalad valaki: nyomós oka lehet rá. Természetesen nem sejthették rólunk, hogy idegenek va­gyunk, s nem a hagyományos vendégszeretet jutott tehát itt szóihoz. Egyet tudhattak bizo­nyosán rólunk az autóbuszon: utazni akarunk! Ennek érde­kében, hogy utazhassunk, jött létre a szolidaritás, s állítot­ták meg a fönt ülők az autó­buszt. Valahógy így lehetett.,. S mikor kiderült, hogy nem­csak utasok, ráadásul idegenek is vagyunk? Nem történt külö­nösebben feltűnő változás, csu­pán annyi, hogy a cselekede­tek a követelményekhez iga­zodtak. Feleségemnek rögtön helyet adtak az ablak mellett. De ezt sem feltűnően tették, inkább magától értetődő gon­doskodásból, köszönetét sem Szocsit járva — parkokban, autóbuszon, a tengerpart sé­tányain, pálmák árnyékába húzódva — megfigyeltem: mi­lyen sokan, s milyen elmerül- ten olvasnak az emberek. Al­kalmam volt „meglesni” a Kavkazszkaja parkjában azt is, hogy mit olvasnak, milyen könyveket: egy szőke, 20 év körüli lány Brjuszov-verseket bújt, egy idősebb asszony pe­dig Pausztovszikij-kötetet la­pozgatott. Emlékezem arra is, mikor búcsúestünkön Vatojan pro­fesszor az irodalomra, az iro­dalom munkásaira mondott szép tósztot, s ürítette poharát. Ottlétünk során megszámlál­hatatlan apró epizóddal talál­koztam még. amely mind-mind ségesek. Nem felszínes benyo­másokat szereztem Szocsiban, s állíthatom: a szovjet embe­rek alaptermészete, alaptulaj­donsága elsősorban a jóság. A Kurortnij proszpekt hatal­mas áruházában például a tíz kopejkás áruval is olyan elő­zékenyen és figyelmesen szol­gáltak ki, hogy önkéntelenül is felkiáltott az ember: — ezek az igazi kereskedők, ilyen az igazi szocialista kereskedelem! S láttam, amikor egyik tár­sunk áruját, egy másfél rubel értékű babát, szó nélkül cse­rélték ki egy másik babára. Nem nézték meg, van-e vala­mi baja a visszaadott árunak, nem kérdezték, hogy ebben az üzletben vásárolta-e; a blokkot se kérték, hiszen ők ilyesmit Szocsi vasúti pályaudvarára minden harmincadik percben érkezik vonat. A második világ­háború éveiben Duskin építész tervei szerint építették ezt a ritka szép pályaudvart, három belső, fedett udvarral, s számos egyéb létesítménnyel benne. Tornyán — hatalmas órák mutatják a pontos Időt — messzire látszó, fémbetűs felirat: „Alira miry!” — Békét a világnak! várva érte. Másként nem is történhetett volna, úgy érzem. S nem a látványos „vendégsze­retet” tette Oly otthonivá szá­munkra a szovjet környezetet, hanem a jó szándékkal érke­zett embertárs felé kitárul­kozó barátság. A nyílt szív re- zsimja. azt a véleményt erősítette meg bennem: nincs még egy ország, ahol ennyire tisztelnék és szeretnék az irodalmat, a kultúrát! ... Fegyelmezettek, szolgá­latkészek, udvariasak, s a vég­telenségig türelmesek a szov­jet emberek, s nagyon ember. nem ismernek. Nevezhető-e ez a tény másnak, mint ami való­jában; az ember becsületessé­ge iránt való bizalomnak...? S még egy apró utcád inter- mezzó... A lengyel turistacsoport egyik nőtagját az utcán hirte­len nosazullét fogta el, légzési zavarai támadtak, s földre ro­gyott. Mindjárt ott termettek mellette az egyszerű utcai já­rókelők, szovjet emberek, s az áléit, erejét vesztett nőt kór­házba vitték, ahol gégeműtét­nek vetették alá. S az embe­rek, akik elkísérték, akiknek pedig sürgős dolga is akadha­tott, tapodtat sem mozdultak a kórház folyosójáról. Csak aztán széledtek szét, amikor közölték velük: a műtét sike­rült, s a beteg állapota jó! A nyugati hivatalos hírve­rés, mit sem törődve a való­sággal, minden szovjet ese­ményt egyként kommentál: bolsevik propaganda! S mit mondanak erre az utóbbi eset­re? Bolsevik propaganda! Jó, propaganda; de emberi propa­ganda — az emberért! En nem jártam még New Yorkban, de szavahihető szem­tanúk elbeszéléséből el tudom képzelni az ottani utcaképet. El tudom képzelni a New York-i utcát zúgó, csörömpölő áradatával, egymást letipró sodrával. Kinek jutna ott eszé­be saját útját félbeszakítani?! Mindenki rohan ott a maga életével, és minden perc — pénz. A szovjet utca jelleme más. A szovjet utca arca me­rőben más. Mit mutat a szovjet utca 1..? Apró figyelmességeket tapasz­talsz lépten-nyömon. Termé­szetesen nagy építkezéseket is látni, észreveszed nagy ütemű változások, átalakítások állan­dó folyamatát, s ezek hatásait emberi viszonylatokban. Az utca mégis inkább azokat az új, „apró” jelenségekét mutat­ja, amelyeket megjegyez, mint­sem lejegyez az ember. Ezek az apró, új jelenségek, még ha az épülő kommunizmus nagy megvalósításai között oly szerények is, átsüt rajtuk a ma­gasabb fokra hevült emberies­ség, a munkásemberség. S az élet rendje, a társadalmi lég­kör minden ennek az újfajta emberi viszonyulásoknak ked­vez ,.. (Következik a befejező rész: 9. GRÚZ TÁJAKON)

Next

/
Thumbnails
Contents