Népújság, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-15 / 190. szám
1962. augusztus 15.. szerda NEPOJSAG 5 8200000 oltványt gondoznak 75 holdon milliós értékek Abasáron Vacsora közpénzen 8,50-ért Á HŐMÉRŐ higanyszála 32 fok meleget mutat. Egymás után hagyjuk magunk mögött a megtett kilométereket. Kanyargós, kissé hepe-hupás úton érünk az abasari Rákóczi Termelőszövetkezet szőlőoltvánv telepére. Dél van. A mintegy 75 katasztrális hold területű ültetvényen messziről tarka csoport látható. Asszonyok, lányok, férfiak szorgoskodnak, hiába jelezte a falu harangja a déli 12 órát. A patak partján beszélgető asszonyok csoportját vesszük először észre. Közelebb kerülve megtudjuk, munkájukkal végeztek, a tsz gépkocsijára várnak, hogy beszállítsa őket a faluba és újabb munkás-csoportot hozzon ki. Kiss Ferenc brigádvezető érkezik motorkerékpárjával. Az első kérdésünkre, hogy hány szőlővesszőt gyökereztetnek, a következőket mondja: — 8 200 000 gyökeres szőlőoltványunk van, ebből egymillió európai gyökeres, 800 000 gyökeres alany-vessző. — Milyen munkafolyamattal végzik a szőlőoltvány nevelését? — Kézi műveléssel, szakaszos öntözéssel. Eddig kétszer kapáltuk, háromszor öntözőkannával locsoltuk, most pedig, negyedszerre, árasztással adjuk a vizet. — Melyik család végzi a legjobb munkát? — ERRE A KÉRDÉSRE nagyon nehéz válaszolni, mert mindenki egyformán szívügyének tekinti, hogy a kapott földterületen rendes, pontos munkát végezzen. Ha akad is egy- egy terület, ahol gyengébb a vessző, ott alany-hiba játszik közre, amely részben a nagy termés, részben az aszályos év házba már megérkeztek a gimnázium által megrendelt iskolaköpenyek. A hétre ismét nagyobb köpenyszállítmányt vár az áruház. miatt fordul elő. 419 család műveli a 75 katasztrális holdon elterülő oltványtelepet, akiket csak egyszer kell figyelmeztetni, hogy milyen munkafolyamat elvégzése szükséges ... A beszélgető asszony-csoport között találjuk Puskás Ferenc- nét, aki a következőket mondja: — Tavaly 15 000 oltvány gondozását vállaltuk férjemmel, s a munkánk után 1350 forint prémiumot kaptunk. Az idén 30 000 oltványt gondozunk és még másfél hold szőlőt vállaltunk. Nem egy esetben kijöttünk akkor is az ol'tvány-te- lepre, amikor már a kötelező munkát elvégeztük, mert szívügyünknek tekintjük a munka pontos és gondos végzését. Hasonlóan gondolkodik és cselekszik Porupsánszki Ferenc, aki az idén 40 000 oltványt vállalt. Eddig kétszer kapálta és háromszor öntözte meg „neveltjeit”. Alkotmányunk ünnepére szerte a városban és a környékén, már most nagy készülődés tapasztalható. A községekben kultúrműsorral egybekötött politikai nagygyűléseket rendeznek. Az előadók mindenütt a megye és a járás vezetői. Tóth Sándor, az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályvezetője Domoszlón, dr. Borai Emil, az Állami Egyházügyi Hivatal megyei vezetője Vécsett, Horváth Nándomé, a Nőtanács megyei titkára Gyön- gyössolymoson, Sályi János, a A Marx Károly úti, 22-es számú gyermekruházati boltba 1300 darab iskolaköpeny érkezett. A héten újabb 1000 darab sötétkék vászon és fekete ki ott-köpenyt kap a balt. Amikor kiértünk a szépen gondozott ültetvényre, beigazolódott Kiss Ferenc rövid mondata: „Jő gazdaként végzik munkájukat”. A gyorsan haladó vizet szorgos kezek irányítják az oltványsorok közé. Itt találjuk az alig 15 éves Pi- pis Katalint, aki a gimnázium első osztályát kitűnőreindűen végezte el, s most segít szüleinek a tsz-ben. Fürgén vágja a kapát a földbe, hogy a már bőségesen elárasztott sorokból elzárja a vizet. BEFEJEZÉSÜL még meg kell mondanunk azt is, hogy az abasári Rákóczi Termelő- szövetkezet családtagjai közül nem egyet késő este is, kora hajnalban is kint lehet találni az oltványtelepen. Dolgoznak anélkül, hogy a múló órákat számolnák, mert tudják, hogy a közösség érdeke mellett saját céljaikat is* szolgálják, s a szövetkezetben a kettő egyet jelent. Fejes Jánosné Hazafias Népfront megyei titkára Kisnánán, Egry Károly, a megyei bíróság alelnöke pedig Nagyfügeden tart ünnepi beszédet. Gyöngyösön 20-án délelőtt fél 10 órakor a Város» Művelődési Ház nagytermében kerül sor az ünnepi nagygyűlésre, amelynek előadója György Gyula, a kohó- és gépipari miniszter helyettese lesz. Este a MÁV Kitérőgyártó UV Szocialista kultúráért és kiváló színjátszó csoport címmel kitüntetett művészeti együttese ad vidám műsort, szintén a Városi Művelődési Ház nagytermében. A Helyőrségi Klub augusztus 19-én a Pipishegyen mun- kás-paraszt-katona találkozót tart, amelyen a sportesemények mellett repülő- és ejtőernyős bemutatóban is gyönyörködhetnek a nézők. Egy nap alatt három baleset Vasárnap három közlekedési baleset történt a megyében. Gyöngyös városban, a Kará- csondra vezető úton motorkerékpárjával a sorompó vasoszlopába ütközött B. G. esztergomi lakos. A vezető 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 10,15-kor az Eger és Eger- szólát közti út egy lejtős szakaszán B. Z., aki ittasan ült kerékpárjára, a zúzalékkővel teleszórt úton felbukott: sérülései 20 napon túl gyógyulnak. 19 órakor Hatvanban, Sz. L.-né kerékpárjával összeütközött a vele szembenjövő H. F. motorkerékpárossal. Sz. L.-né szabálytalanul kanyarodott balra, nem adta meg az elsőbbséget a szembetartó motorkerékpárosnak. Kisebb sérüléseket szenvedett. Nem tévedés: 8,50-et fizettek ki vacsorára, amiben nemi a vacsora ára a meglepő, hanem a« a furcsa körülmény, hogy ezt a pénzátalánybot utalták ki, méghozzá az egyik ellenőrzést végző személyre vonatkoztatva. Az összeg olyan nevetséges, hogy szót sem érdemelne, ha nem közpénzből fedezték volna, s nem éppen az ellenőrzést végző személy javára. A két körülmény sajnálatos összeesése viszont nagyon fur- csálandő eredményt ad. Kit sértettek meg a „jóindulattal”: kérdezhetem. A vendégül látott ellenőrző személyt, vagy az illető szervet? Azt hiszem mind a kettőt. Olyan helyzetbe kerültek, ami kissé kényelmetlennek mondható. Kinek volt erre szüksége? Senkinek. Rosszul felfogott, s elítélendő „udvar riasság” okozta ezt az elvtelen „figyelmességet”. Mint ahogy annak a KISZ- titkárnak sem valószínűi hogy szüksége volt arra a száz forintra, amit az üdüléshez való hozzájárulás címén utaltak ki részére. Avagy: 36 forint 50 fillér szendvicsre és sörre — szintén a pénzátalányból: egy harmadik szervnél. Reprezentáció? Segély? Egyik sem. Három példa Gyöngyösről, de szerencsére nincs is több az ilyen példából. Ma már csak kirívó eset ez a „jó szokás”, éppen ezért adtam közre, hogy ennyi se legyen, hogy egyáltalán ne legyen ilyen „figyelmesség”. Nemcsak önmagunkat, hanem másokat Is megsértünk vele. A közpénzt azóta már visz- szafizették azok, akik meggondolatlanul kiutalták. S hogy többé hasonló eset ne forduljon elő — tanulságul szolgáljon ez a három. (gmr) Köszönöm, hogy nem gázolt el Uram, kegyes jótevőm, hálatelt szívvel gondolok önre, és nem győzöm áldani, nemes, jó cselekedetéért, hogy meghagyta gyarló életemet. Igaz, tanúkkal tudom igazolni, hogy tiszteltem atyámat és anyámat és ezért hosszú életben reménykedem. De e kissé konzervatív indokokon kívül is jogot formálok arra, hogy még egy-két évtizedig tengessem hitvány életemet, hogy békés öregkort érjek meg, És ha ezt görnyedt háttal, botra támaszkodva sikerül majd elérnem, csak önnek köszönhetem. Hiszen én meglett férfi létemre oly balga voltam, hogy kényelmes léptekkel sétáltam szembe önnel, illetve az ön zöld Pannóniájával, amelynek nyergében ön óvatosan, alig 20 kilométeres se, bességgel haladt. Sósé fogom elfelejteni ezt a napot. Augusztus 10-én, reggel 7 óra tájban tör, tént, Gyöngyösön. ön a Sütőipari Vállalat irodájához igyekezett, nyilván fontos ügyben, én viszont csak úgy, kedvtelésből andalogtam. ön a Marx Károly utca felől közeledett és biztosan még sohasem látta az ott elhelyez zett, motorkerékpárok behajtását tiltó táblát. De gondolom, azt is csak éretlen csínynek tekintette, hogy téglapillérekre tekintélyes vastagságú gerendát fektettek az úton keresztbe és ezen felirat hirdeti, hogy az út elzárva. A Gyöngyösön is megcsodált Halálkatlan motorosai is megirigyelhették volna önt azért az akrobatikus ügyességért, amellyel ezt az akadályt kikerülte, majd közvetlenül a posta bejárata előtt felhajtott a járdára, ahol rajtam kívül még néhányon gyanútlanul ballagtak. Még most sem győzöm csodálni ügyességét, ahogy ki, győzött közöttünk, vigyázva, nehogy a motorjára rakódott port valamelyik ügyetlen gyalogjáró ruhájával letörölje. Az úttestre kirakott termésköveket elhagyva, lezökkent a kocsiútra és megállt az úttestnek ezt a végét is elzáró, a másikhoz hajszálnyira hasonlító gerenda korláton belül. Itt fürge mozdulattal leszállt a Pannónia nyergéből és eltűnt a Sütőipari Vállalat irodájában. Nekem a torkomban dobogott a szivem — azt hiszem a meghatottságtól — és kápróízó szemekkel néztem ön után. Mivel nincs szerencsém önt személyesen ismerni, felírtam motorkerékpárja s rendszámát, hogyha név szerint nem is, de leg• alább rendszám szerint foglalhassam önt mindennapos imáimba. Az EF—20—67. rendszámú motorkerékpár vezetőjét ajánlom a KRESZ kegyébe — és a Közlekedési Rendőrség figyelmébe. Márkus István Már vásárolható iskolaköpeny A Gyöngyösi Fő téri áruAuguszfus 20-ra készül Gyöngyös és környéke PATAK* DEZSŐ: Miről mesél a szovjet utca? 8. Ahogy nincs a világon két egyforma ember, úgy nincs a világon két egyforma utca sem. Ahány váró», ahány utca — annyi különbözőség; s nemcsak a külsőlege®, építészieti .jegyekre értem ezt. Miniden kiruccanásom Szocsi Utcáira az otthonosság érzetét keltette bennem; nem az ide- genség szokatlan izgalma, hanem a „mintha otthon volnék” érzésének harmóniája töltött el. Természetesen, cseppet sem voltam elfogulatlan. Sőt — a tárgyilagosság kedvéért meg kell említeni: — lelkes izgalommal vetettem bele magamat a város forgatagába. Izgalmam elsősorban az épülő kommunizmusnak szólt. De hát a Kurortnij proszpekt, vagy a Gorkij utca, a tengerparti sétányok pálmái, a Proletarszklj pogyem platánjai alatt nem az épülő kommunizmussal, hanem Hozzám hasonló üdülőkkel, járókelőkikei, kirakatokat mustráló vagy éppenséggel unokát sétáltató emberekkel találkoztam. A szovjet élet, a szovjet utca mindennapi emberi dolgokban mutatta arcát... Egyik napon négyesben — Soós László, az Aranycsákány üzemi éttérem vezetője, Egeresemből, tolmiácsnőnk, LenocS- ka, feleségem és magam — a Honvédelmi Minisztérium központi szanatóriumát készültünk meglátogatni. Olyan távolságra esett ez tőlünk, mint Egerhez a felsőtárkányi Barátrét, gyalogosan tehát nem vághattunk neki. Fél napig s talán tovább is tartott volna odaérnünk a rettenetes, perzselő-égető hőségben. Sokan várakoztak autóbuszra, s mi a várakozók csoportjától kissé távolabb, egy óra- javító kirakata előtt nézelődtünk. (Érdekes megjegyezni: a szocsi órások családja roppant népes, minden utcában tucatnyi órást találni, s olykor szinte a névtáblák is ösz- szeérnek.) Nem vettük észre, hogy a megállóban „stoppolt” a busz, csak amikor már jó néhány métert ki is haladt s féigyorsulóban volt. ösztönösen szaladni kezdtünk. Képzeljék el: a járda zsúfolva sétálgató emberekkel, s közöttük próbálunk utat tömi a mozgó jármű felé, lökdösődve, lábakra is taposva, sűrű bocsénatké- rések közepette. Ugyan ki 1s érthette volna szavunkat?! (Mégsem méltatlankodtak az emberek a rendbontásért.) Az autóbusz közben, nem is hihettük, megállt és lihegve felkapaszkodtunk rá... A teljes Igazság megértéséhez el kell mondani: Szocsiban nemigen szalad senki autóbusz után, olyan sűrűn közlekednek a járatok, hogy ha az egyik elmegy, két perc múlva ott a következő. De ha mégis szalad valaki: nyomós oka lehet rá. Természetesen nem sejthették rólunk, hogy idegenek vagyunk, s nem a hagyományos vendégszeretet jutott tehát itt szóihoz. Egyet tudhattak bizonyosán rólunk az autóbuszon: utazni akarunk! Ennek érdekében, hogy utazhassunk, jött létre a szolidaritás, s állították meg a fönt ülők az autóbuszt. Valahógy így lehetett.,. S mikor kiderült, hogy nemcsak utasok, ráadásul idegenek is vagyunk? Nem történt különösebben feltűnő változás, csupán annyi, hogy a cselekedetek a követelményekhez igazodtak. Feleségemnek rögtön helyet adtak az ablak mellett. De ezt sem feltűnően tették, inkább magától értetődő gondoskodásból, köszönetét sem Szocsit járva — parkokban, autóbuszon, a tengerpart sétányain, pálmák árnyékába húzódva — megfigyeltem: milyen sokan, s milyen elmerül- ten olvasnak az emberek. Alkalmam volt „meglesni” a Kavkazszkaja parkjában azt is, hogy mit olvasnak, milyen könyveket: egy szőke, 20 év körüli lány Brjuszov-verseket bújt, egy idősebb asszony pedig Pausztovszikij-kötetet lapozgatott. Emlékezem arra is, mikor búcsúestünkön Vatojan professzor az irodalomra, az irodalom munkásaira mondott szép tósztot, s ürítette poharát. Ottlétünk során megszámlálhatatlan apró epizóddal találkoztam még. amely mind-mind ségesek. Nem felszínes benyomásokat szereztem Szocsiban, s állíthatom: a szovjet emberek alaptermészete, alaptulajdonsága elsősorban a jóság. A Kurortnij proszpekt hatalmas áruházában például a tíz kopejkás áruval is olyan előzékenyen és figyelmesen szolgáltak ki, hogy önkéntelenül is felkiáltott az ember: — ezek az igazi kereskedők, ilyen az igazi szocialista kereskedelem! S láttam, amikor egyik társunk áruját, egy másfél rubel értékű babát, szó nélkül cserélték ki egy másik babára. Nem nézték meg, van-e valami baja a visszaadott árunak, nem kérdezték, hogy ebben az üzletben vásárolta-e; a blokkot se kérték, hiszen ők ilyesmit Szocsi vasúti pályaudvarára minden harmincadik percben érkezik vonat. A második világháború éveiben Duskin építész tervei szerint építették ezt a ritka szép pályaudvart, három belső, fedett udvarral, s számos egyéb létesítménnyel benne. Tornyán — hatalmas órák mutatják a pontos Időt — messzire látszó, fémbetűs felirat: „Alira miry!” — Békét a világnak! várva érte. Másként nem is történhetett volna, úgy érzem. S nem a látványos „vendégszeretet” tette Oly otthonivá számunkra a szovjet környezetet, hanem a jó szándékkal érkezett embertárs felé kitárulkozó barátság. A nyílt szív re- zsimja. azt a véleményt erősítette meg bennem: nincs még egy ország, ahol ennyire tisztelnék és szeretnék az irodalmat, a kultúrát! ... Fegyelmezettek, szolgálatkészek, udvariasak, s a végtelenségig türelmesek a szovjet emberek, s nagyon ember. nem ismernek. Nevezhető-e ez a tény másnak, mint ami valójában; az ember becsületessége iránt való bizalomnak...? S még egy apró utcád inter- mezzó... A lengyel turistacsoport egyik nőtagját az utcán hirtelen nosazullét fogta el, légzési zavarai támadtak, s földre rogyott. Mindjárt ott termettek mellette az egyszerű utcai járókelők, szovjet emberek, s az áléit, erejét vesztett nőt kórházba vitték, ahol gégeműtétnek vetették alá. S az emberek, akik elkísérték, akiknek pedig sürgős dolga is akadhatott, tapodtat sem mozdultak a kórház folyosójáról. Csak aztán széledtek szét, amikor közölték velük: a műtét sikerült, s a beteg állapota jó! A nyugati hivatalos hírverés, mit sem törődve a valósággal, minden szovjet eseményt egyként kommentál: bolsevik propaganda! S mit mondanak erre az utóbbi esetre? Bolsevik propaganda! Jó, propaganda; de emberi propaganda — az emberért! En nem jártam még New Yorkban, de szavahihető szemtanúk elbeszéléséből el tudom képzelni az ottani utcaképet. El tudom képzelni a New York-i utcát zúgó, csörömpölő áradatával, egymást letipró sodrával. Kinek jutna ott eszébe saját útját félbeszakítani?! Mindenki rohan ott a maga életével, és minden perc — pénz. A szovjet utca jelleme más. A szovjet utca arca merőben más. Mit mutat a szovjet utca 1..? Apró figyelmességeket tapasztalsz lépten-nyömon. Természetesen nagy építkezéseket is látni, észreveszed nagy ütemű változások, átalakítások állandó folyamatát, s ezek hatásait emberi viszonylatokban. Az utca mégis inkább azokat az új, „apró” jelenségekét mutatja, amelyeket megjegyez, mintsem lejegyez az ember. Ezek az apró, új jelenségek, még ha az épülő kommunizmus nagy megvalósításai között oly szerények is, átsüt rajtuk a magasabb fokra hevült emberiesség, a munkásemberség. S az élet rendje, a társadalmi légkör minden ennek az újfajta emberi viszonyulásoknak kedvez ,.. (Következik a befejező rész: 9. GRÚZ TÁJAKON)
