Népújság, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-10 / 186. szám

1962. augusztus 10., péntek NÉPÜjsag Mesterségem címere: CB Gratulálunk, szihalmi kiszesek! Megyei szántóverseny: augusztus 18 Augusztus 18-án a Gyöngyös —Domosziói Állami Gazdaság atkári üzemegységének föld­jein megyei szántóversenyt rendeznek. A szántóversenyen részt vesznek a járás négy első he­lyezett traktorosai, akik bizo­nyára mindent elkövetnék majd, hogy a megyei első, il­letve második helyezést elérve, feljuthassanak az országos PATAKY DEZSŐ: szántóversenyre. Huszonnégy traktoros indul a megyei szán­tóversenyen, akik közül az első helyezett megkapja a szokásos vándorserleget, A szántóverseny esélyesei Dobcsík József és Czakó Jó­zsef, az Atkári Gépállomás traktorosai, akik az elmúlt év­ben a megyei szántóversenyen első, illetve második helyezést értek el. Az elmúlt napokban látoga­tást tettünk a szihalmi Petőfi Termelőszövetkezetben, s ott az ifjúsági munkacsapatról érdek­lődtünk. Sz. Kovács János, a tsz agronómusa, és Boda Edit adminisztrátor tájékoztatott első ízben bennünket a fiata­lokról, s mindjárt „sétára” hívtak bennünket: menjünk, nézzük meg a fiatalok földjét, a munkacsapat néhány tagja éppen kint dolgozik a földeken. Útközben, míg gyalogoltunk, bővebben is szó került róluk. Ez év januárjában alakult meg Szihalomban az ifjúsági munkacsapat. Húszán jelent­keztek, de azóta ez a létszám már emelkedett. A kezdeti ne­hézségeken túl vannak már, megerősödött a munkacsapat, és jó kollektíva jött létre. Fi­gyelemre méitó vállalásokat is tettek már a tavasszal. Elhatá­rozták, hogy 13 hold kukoricát művelnek meg, és 30 mázsás holdankénti termést érnek el rajta. Ezzel a vállalásukkal beneveztek az országos ver­senybe is, s ahogy jelenleg mu­tatja vállalt területük: minden reményük mégvan ahhoz, hogy Vége a napi munkának. A? ifjúsági munkacsapat egy vidám csoportja éppen hazafelé tart. A képen balról jobbra: Csóka György, Boda Edit, Sz, Kovács János, Zérczi Jolán. Kovács Gyula és Czirkus Antal látható. mindnyájan együtt és sokszor „létszám fölötti” munkaerő is jelentkezik. Eljött már például Boda Edit vőlegénye is, aki az fms*z dolgozója. Lelkiismeretes mun­kát végeznek és különösen Ko- vács Gyula, Czirkus Antal, Csóka György, Boda Edit és Zérczi Jolán dolgoznak' példa­mutatóan. Vannak olyan tagok is, akiknek úgyszólván semmi kapcsolata nem volt ez ideig a szövetkezettel és mégis belép­tek az ifjúsági csapatba. Ilyen például Zérczi Jolán, aki a Ká­li Általános Gimnázium negye­dikes tanulója, és szülei va­sutasok. Mégis eljár a közös gazdaságba dolgozni. A saihal-* mi Petőfi Tsz ifjúsági munka­csapatára már felfigyeltek a járási és megyei KlSZ-bizott- ságok és ők is az elismerés hangján beszélnek róluk: Nagyszerűen helytálltak a szi­halmi kisziesek, s ezt tartják: becsületet szereztünk az ifjú­sági munkacsapat névnek, a oizalmatlankodóknak megad-. Uk a választ!” Reméljük, a további ered-* nényeikre is ilyen büszkén livatkozhatunk majd. Szigetváry József TÖRVÉNYT HOZTAK A KŐTELEZŐ ALKOHOLELVONO KÚRÁRÓL „Parázsló víz..." — Nem tudom, honnan veszik, hogy sokat iszom. (Fülöp György rajza) A Macesztához és a Szuhumiba vezető úton szépvonalú, vasbeton viaduktok ívelnek át a tengerbe ömlő folyók medre fölött. íme, a Verescsaginról elnevezett viadukt... én bármelyikbe bemehetek és napestig száguldhatok a szélró­zsa minden irányában, a ki­szemelt gépkocsival, s még csak a benzinköltséget sem kell megfizetnem. A kommu­nizmus a mostani gyalogosok társadalma lesz, akkor majd mi foglaljuk el a széles úttes­tet. Hopplá! Fene a pofáját en­nek a koszos maszeknak, nem rám fröccsentette a sarat! No, persze, most még kénytelenek vagyunk meghúzódni a gya­logjárón ... Állok az utca forgatagában és nézem az embereket. Fi­atal lányok, fiúk haladnak el mellettem, és szemüket áh ita­tós tisztelettel függesztik az úttesten suhanó CB rendszá­mú gépkocsikra. Kecsesen lib­benő kislány igyekszik át az utca túlsó oldalára. Az átkelő­helyen a KRESZ értelmében elsőbbségi joga van, de ő meg­torpan és csodálattal adózva bevárja, míg a közeledő CB- monogramos úr, fittyet hány­va az előírásokra, pimaszul el­robog az orra előtt. A sárhá­nyó súrolja a ruhája szélét, de ő nem veszi észre, mert őzike szemecskéje könnyben úszik a boldogságtól: a volán mellett ülő úr rámosolygott! A jelenetet négy-öt csinos, kedves arcú ifjú figyeli a -jár­da széléről. Tetszik nekik a kislány, hisz mondom, nagyon csinos. De a lány ügyet sem vet rájuk, tovalibben, mint egy látomás. Szeretném utána ki­áltani: — Kislány, szeresd a gyalo­gosokat! Ha másért nem, hát azért, mert — ők csinálják a gépkocsit. Ivanics István i megítélésük szerinti legcélra- vezetőbb módszere az élsporto- 1 lás. Törekvésük azzal a frap- : páns elvvel párosul, hogy „a- munka nem mehet az élspor- , tolás rovására”. Nem is megy. , Sajnos, nem lehet mindenki élsportoló. Gépkocsi nélkül él­ni viszont lassan szemtelen­ségnek minősül, ezért lázasan kutatják azokat a lehetősége­ket, amelyek alkalmasnak tűn­nek a CB előnév felvételére. Ne csodálkozzunk hát, ha egy­szer csak azt vesszük észre, hogy minden CB előnevet vi­selő állampolgár becstelen úton tett szert a személyét övező megbecsülésre. Szó sincs róla! Csupán arra akarok utalni, hogy egyelőre makacsul tart­ja magát az a felfogás, misze­rint gépkocsit sokkal könnyeb­ben szerezhet egy maszek ken­dőfestő, nőgyógyász, vagy Kos- suth-díjas színész, mint mond­juk egy anyagmozgató állam­polgár. Ne csóváljuk hát rosz- szallóan fejünket, ha minden magára valamit adó, fiatal or­vosnak, Kossuth-díjasnak ké­szül, az indulatosabbjai pedig elítélően nyilatkoznak a ma­gánkisipart korlátozó intézke­désekről. Gondoljunk arra, hogy a fiatalság mindig hajla­mos volt arra, hogy eszmény- kéDeihez hasonuljon, s az esz­ménykép ma — a CA világné­zetű úr, aki fölényes mosollyal integet a gépkocsija ablakából. Megbabonázta őket a gépkocsi. Állok az utca forgatagában és azon kapom magam, hogy irón’kusan mosolygok. Csapon­gó fantáziám elém varázsolja a jövőt. A jövőt, ami enyém, a lenézett, megvetett gyalogosé. Hatalmas állami garázsok tar­kítják majd az utcaképet, és Ideje szólnom arról, hogy gépkocsi kinőtt abból a szerep bői, amit eddig betöltött. Ff évszázaddal ezelőtt luxuscik volt, később lezüllött a köz lekedési eszköz színvonalán aztán hiánycikk lett belől« míg végül napjainkban elérke zett karrierje csúcsára, az eic a szépség, a hatalom, a dicsé ség koncentrált jelképévé váll A gépkocsi fogalom lett, amel; előtt áhítattal leborul minden ki, korra, nemre és világnézet re való tekintet nélkül. Ez < mérhetetlen tisztelet, persze nem az általában vett gépko csinak, tehát a géperejű jármű nek szól. Senkinek sem ju eszébe például egy taxit levet föveggel köszöntem, még ke vésbé egy öttonnás teherautót Ezeket, észre sem vesszük, sói bizonyos undorral tekinltün« rájuk, mert lépten-nyomor megkeserítik életünket. Tiszteletünk és csodálatunk tárgya az a gépkocsi, amelyik történetesen CB, vagy ^ CA rendszámot visel a hátsó felen, Az ilyen gépkocsiért min­dent megteszünk: totózunk, lottózunk, íúrunk-faragunk, társadalmi tulajdont magunKé- nak tulajdonítunk, férjhez me­gyünk, megnősülünk, ki-ki am­bíciói, lehetőségei és vérmér­séklete szerint. Elintézhetnénk az egészet egy kézlegyintéssé., mondván, hogy kortünetrol van szó. Száz évvel ezelőtt még istenit imádták az embe­rek, néhány évtizeddel ezelőtt az üzlet, a profit előtt hajbó­koltak, miért ne rajonghat­nánk ma a gépkocsiért? Csak­hogy akik ezt mondják, eiie- lejtik, hogy valaminek (vagy valakinek) a tartós, de fenntar­tás nélküli imádata a történe­lem tanúsága szerint soha nem vezetett jóra. Ez érvényes a gépkocsira is. Amíg csak s^e rettük a gépkocsit, mert ké­nyelmes, gyors, egyszóval hasz nos, nem volt semmi b j. amint ez az érzés imádattá_ se- kélyesedett, azonnal elvesztet tűk uralmunkat akaratunk fo S és nem tudunk másra gondolni, mint arra a bűvös két betűre — CB, Különösen érvényes ez a fia­talokra. Hallottak mar Jiatal lányokat beszélgetni között? Nem? Sajnalhatjak, ta­nulságos élmény. A társalgás első perceit tor-, mészetesen az °h°zkodés, adj vat, ritkábban az ^kola, vagy. munkahely problémai toltik k^( Tíz perc után ráterelodik a szó, a fiúkra. A többnyire „s&ját fiúja. v. akivel szülői ^edényei vágyj Ä ápá. £*» készült öltönyt, svájci nyaúc-< kendőt, nyugatnémet »0., ősz halántékot, 1920-ban kittúrj tött születési bizonyítványt, lej bilincselően bölcs mosolyt, va­lamint egy CB rendszámú gép- j koosit visel. A lányok tűzbe ^ mennének egyetlen szavára, deS ő nem kíván ilyet. Pompás la-, kása van, megelégszik azzal, 1 ha oda felmennek. Jó ember. § Miután azonban a munkás-paj rasizit állam pillanatnyilag kép-? télén arra, hogy minden ősz o halántéké „fiúnak” gépkocsit^ juttasson, számuk, sajnos, kor-K látozott. Abból viszont az ko-? vetkezik, hogy nem jut belőj lük minden fiatal lányra _egy§ egész. Az ilyenek aztán kény-? telenek beérni az álmodozás­sal. A férjhezmenendok CB nej vű férjről, a fiatalabbak CA§ nevű udvariéról, a legifjabbak? CE nevezetű pajtásról ábránj doznak. Ilyen értelemben élj mondhatjuk, hogy már a la-§ nyok között sem a ruha teszik az embert — hanem a gepkoj esi. 2 Hol van már az a boldog idő,^ amikor a lány és a fiú J csőlátóban a küllem, a^onza lom és a gondolkodásmód azo-^ nossága játszotta a döntó.Pf'5 repet! A gépkocsi napjainkban. nem ritkán mindent pótol: szej reimet, megértést, sót gyakran § magát a férfit is. Szamos pél-? dát lehetne felhozni, hogy _ _ pörödött nyolcvanéves de CtJ rendszámú aggastyánok komo-§ lvabb erőfeszítés nélkül meg ? S a lány kegyéért foly versenyt, húszesztendos, dahás,| de villamoson közlekedő veJ télytársaikkal szemben. , A fiúk, ezt látva, mit tehet- J nek? Igyekeznek felnőni es^ gépkocsit szerezni, aminek^ vállalásukat teljesíteni is tud­ják. Az Ifjúsági munkacsapat ku­koricatáblája messziről kitűnik a többi közül. Méregzöld szí­nű, magas növésű és gyomta- lan. Háromszor kapálták be, és olyan szorgalmasan, hogy a füzesabonyi járás ifjúsági munkacsapatai közül elsőnek fejezték be ezt a munkát. Ál­talában szombat délután és va­sárnap délelőtt dolgoznak, előtér, virágkruppokkal díszít­ve, középütt magas, szürke ta­lapzaton, Lenin fehér már­ványból kifaragott mellszobrá­val. Az emberi fantázia is sze­gényesnek bizonyul ahhoz, hogy a víz gyógyhatását kel­lően felmérjük: ahány szoba a hatalmas fürdőépületben, annyiféle kezelési mód; sót egy-egy fürdőkamrában is számtalan kezelési módszert alkalmaznak. S bármiféleképp is hihetetlenül hangozzék ez a tény és valóság: Macesztában egyetlen napon 13 ezer féle különböző gyógymódot hasz­nálnak. A gyönyörű, kék színű víz­ben, amelynek hőmérséklete 27 foktól 60 fokig változó, ed­dig több millióan kapták visz- sza egészségüket. Nyitott autóbusszal, autókarral, s fe­szokott időben kell ismételni, s 27 nap múlva már a hasz­nos eredmény is mutatkozik — 27 napig tart egy-egy gyógykúra. Eldobott mankók és botok, friss, fürge mozgás, fájdalomtól megszabadult testek, kisimult, nyugodt arc­vonások, egészség és jókedv tanúskodik arról, mennyire hatásos a „tüzes víz”; olyan betegségek is megszűnnek itt, amelyekre a tudomány még nem találta fel a megfelelő gyógyszert. Az egykori alkimistákról olyan legendák keringtek, hogy mindenből aranyat csi­náltak — se történeteken már a kisdiákok is mosolyog­nak. Itt a vízből „varázsol­nak” csodálatos életelixírt — és ez már egyáltalán nem le­genda; a természet páratlan adománya ez, amit az ember — tudomány segítségével — saját egészségének helyreállí­tására, megerősítésére felhasz­nál. A franciaországi Lourdes- ról csodákat zengedeztek és jegyeztek fel; az egyház szent helynek nyilvánította, s ma is búcsújárások színhelye. Szo- csiban ugyan nem kürtőitek világgá semmiféle, a Lourdes- ihoz hasonló csodát — s lám, ki emlegeti ma már Lourdes- ot? A svájci bankár, a nyu­gatnémet rózsakertész, s az amerikai, New Orleans-i lap- konszerntulajdonos is inkább Szocsira kíváncsi, a világon egyetlen, s pár nélkül álló gyógyvízre, amely rövid idő alatt pirosra, parázslóra égeti a belemártott testet; s nem­csak égeti, de gyógyítja is. Ér­szűkülete van az embernek? Nem kell injekció, nem kell félni az amputálástól — a Maceszta meggyógyítja; s ugyanígy a női betegségeket, az idegrendszeri zavarokat, a szív- és bőrbetegségeket, va­lamint a reumatikus tagbeteg­ségeket is. Csoda ez? Isteni adomány? A természet csodá­ja — a természet adománya... (Következik: 6. Pillantás a hegyről) dett autóbuszokkal érkeznek ide a kezelésre rászorultak a tengerparti szanatóriumok­ból; a gyógyvízkúra csak rö­vid ideig, néha egy percig, öt percig tart, de mindennap a ugyanis nem szimpla épülete­ket, hanem félkörívből megal­kotott — ógörög stílusban épült — egymásra szimmetri­kus, gyógypalotákat emelt. A gyógypalota előtt körönd alakú génen kívül különféle ásványi sókat, s feloldott gázokat (nit­rogén, szénhidrogén) is tartal­maz. A természet drága adománya e gyógyító víz; egy egész ! 5. Maceszta... Ez a különös hangzású szó minden léptei elédbe bukkan, ha Szocsd ut­cáit, vagy tengerparti sétá­nyait járod. Ezt hallod az em­berektől, oroszoktól, franciák­tól, lengyelektől, amerikaiak­tól, magyaroktól, ki tudja, hány dialektusban; olvashatod ezt a szót képeslapokra, pla­kátokra nyomtatva, vagy az autóbuszokon, amelyek napon­ta az üdülők, gyógyulni vá­gyók tíz- és tízezreit szállítják. Mit is jelent ez a szó: Ma­ceszta? A szó csecsenc erede­tű, annyit jelent, hogy tüzes víz (ognyennij vöd), költőien szólva talán: parázsló víz. A természet adományát tisztelik ezzel az elnevezéssel, azt a csodálatos gyógyvizet, amely — nemcsak mondják, de így igaz: — egyedülálló és párat­lan az egész világon. Tüzes víz... tűz és víz. Hosszú idővel ezelőtt, grúz pásztorok bukkantak rá, s ők is adták a víznek ezt a nagyon is találó nevet. (Jesszentuki- ban, az északi Kaukázusban is találni hasonló értékű gyógy­forrást, s azt — szintén találó­an — Narzan-nak, óriások ita­lának nevezték el!) Hosszú ideig csak a környékbeli la­kosság használta a gyógyfor­rást, s csak a szovjet hatalom Épített ide hatalmas szanató­riumot, a harmincas években. Az építkezések kezdete azon­ban még előbbre tehető, mert valójában már 1911-ben hozzá­fogtak itt a munkálatokhoz. Ez időben alakult egy társaság a „Macesztyinszkij szemij isztócs- i nyik”, amely 18 kabint és szál- i lodát emelt itt. ’ A különös tulajdonságokkal ' rendelkező gyógyvíz egyébként ' nem más, mint kénhidrogénes, ■ pezsgővízforrás; s bár a víz ' pontos összetételéről nem ér- • demes itt sokat szólni, mégis, L megemlítem, hogy a kénhidro­gyógykombinát nőtt ki itt a földből — hat fürdőépülettel 4 és 1 kamrás fürdőkkel — a hajdani 18 kabin helyén. S az itt kialakult gyógyváros nem­csak Szocsi fejlődésében betöl­tött fontos szerepénél fogva fi­gyelemre méltó, hanem mini építészeti alkotás is. A gyógy­forrás köré a szovjet hatalom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents