Népújság, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-31 / 203. szám

1962. augusztus 31., péntek NÉPÚJSÁG s cA keitűs to romi titka s van-e titka? Eger város külföldi turisták szemével Egy idegenvezető jegyzetfüzetéből — Ott találták a régi sírt. (Foto: Gyurka) találtak, faragott sírkővel... Ez minden, ami itt kincs volt... Es a vár mai történetének mai mondája? — Na, az már szerényebb, meg olyan asszonyos kitalálás. Azt mondják itt a faluban a viselés asszonyok, hogy a gó­lya ebből a kisebb toronyból hozza a leánygyereket, az em­bernek valót meg abból a vas- kosabból... Ennyit tudok én csak, semmi többet... Hogy többet is tudjunk a 14 század idejéből való várról, arra a régészek lesznek a hi­vatottak, akik a tervek sze­rint a jövő héten megkezdik az ásatásokat. Lehet, hogy Mó­ré vára, a kettős torony nem árul el semmi titkot, vagv mert nincs is mit, vagy mert. nagyon tud vigyázni, de az is lehet, hogy egy-két év múlva történelmi emlékeink meggya­rapodnak a kisnánai. ma még szerénV vár hiteles és pontos históriájával. Gyutkó Géza EGER EGYRE felfelé ívelő idegenforgalmában jelentős he­lyet foglalnak el a külföldről városunkba látogatók tömegei. Az Idegenforgalmi Hivatal ki­mutatásai szerint, míg 1958- ban csupán 1894 vendég járt Egerben külföldről, 1960-ban már 6528, 1961-ben pedig 9728! K számok minden kommen­tár nélkül is azt igazolják, hogy ,a külföldi turista, jöjjön Len­gyel-, Német- vagy Francia- országból, a Szovjetunióból, Csehszlovákiából vagy Romá­niából, itt megtalálja mindazt, amit egy igényes idegenfor­galmi helytől remélhet: a von­zó, romantikus városképet, he­gyeink tüzes borait, nagy je­lentőségű történelmi esemény színhelyét, enyhülést biztosító strandfürdőt és sok-sok csodás szépségű műemléket. Nézzük hát most az idegenvezető sze­mével — aki 3—4 órát foglalko­zik a várost járó legkülönbö­zőbb külföldiekkel —, milyen­nek is látják a „mi kis váro­sunkat” ... Sok olvasó talán csodálkozni fog, hogy olyan országok pol­gárai, mint a franciák, néme­tek, akik bőviben vannak a szebbnél szebb, a történelmi múlt művészettörténeti érté­keinek, minden fenntartás nél­kül, őszintén el vannak ragad­tatva az egykori Líceum, a neo­klasszikus székesegyház, a kis barokk polgári házak, a Fa- zola-kapuk művészettörténeti szépségétől. Belgák és szovje­tek csodálják a vár rejtelmes kazamatafolyosóit és akna- figyelő-rendszerét, vagy a ma­gasba szökő török minaretet. Különleges élményszámba megy, amikor megérkezik egy külföldi csoport az egri „cson­ka mecset”-hez, és fényképező­gépek pergőtüze alá kerül a különös építmény. SOKAN, SAJNOS, nagyon sokan, akik itt élnek az öreg város falai közölt, nem is ve­szik észre azt a sok hangulatos utca- és városrészletet, amely Eger város anyakönyvéből Születtek: Bandi Aranka, Kovács László, Pejkó Gábor, Szlovencsák Erika, Pintér József, Juhász Gyu­la, Luda József, Baranyi István, Szabó László, Bordás István, Nagy Sándor, Németh Lehel Ist­ván, Fehér Katalin, Tuza Zsolt, Harnos Béla, Kováts László, Ba­nya Árpád, Csík Endre, Szalai Lí­dia, Tóbl Ferenc, Csík Gyula Ti­bor, Gyurcsik Géza, Kis Mária, Mészáros András, Tóth Edit, Csé- csel Ferenc, Reízner Magdolna, Veres Ildikó, Majoros György, Németh János, Toldi Ilona, Kon- csek Erika, Nagyfejű Hajnalka, Sebők István, Horváth Tamás, Bo­ros Zsuzsanna, Kovács Péter, Bur­da István, Várad! István, Rostás Ilona, Arval Katalin, Arval Ár­pád, Pillnyl Ilona. Házasságot kötöttek: Bötl József —Bogdán Anna Mária, Farkas Gyula—Bucsai Valéria, Csomós József—Torma Ildikó, Perez Lász­ló—Obrlncsák Agnes, Bálint Jó­zsef—Gyuris Éva, Kiss Sándor— Jászai Zsuzsanna Hona. éppen úgy megragadta a pári­zsi doktort, a berlini szerelőt, vagy a Jengyei mérnököt, mint a csehszlovák színházi rende­zőt. Talán sok-sok üggyel-baj- jal jár Egerben a nagy számú műemlék problémája, de higy- gyünk az Európa minden tájá­ról itt járt turistáknak, akik­nek hangot adott legutóbb pél­dául egy cseh színházi ren­dező: — Kérem, vigyázzanak na­gyon városuk régi művészeti értékeire, mert ez Eger legna­gyobb vonzóereje! Első hallásra talán furcsának hangzik, de az idelátogató kül­földiek mindig a legteljesebb elismeréssel vannak az éttermi ellátásra és kiszolgálásra, amelyben a Park Szállóban ré­szesülnek. Ez annál is nagyobb szó, mivel — akárhogy is vesz- szük, de — az étkezésnél nyil­vánul meg legelőször a külföl­diek őszinte véleménye, akik­nek Ízlése sokban különbözik a mienktől. A németek, oro­szok, franciák, lengyelek, ukrá­nok, csehek, románok, belgák egymástól eltérő ízlése a Park­ban mindig kielégítésre talált. Most is a fülembe csengenek egy hannoveri technikumi ta­nár szavai, aki egyhónapos egyéni körúton járt országunk­ban és kijelentette, hogy nyu­godtan jöjjenek a budapesti szakácsok Egerbe tanulni! A napokban párizsiak nyilatkoz­tak a legteljesebb elismerés hangján az éttermi ellátás ízle­tességéről, finomságáról. Na, és az egri borok ... Erre szinte kár is a szót vesztegetni, mert mindenki azzal távozik a borkóstoló után, hogy milyen kár is még azt abbahagyni. Bo­raink legjobban a lengyelek­nek, németeknek és a csehek­nek ízlenek. Érdekes, hogy a franciák ízlése más jellegű bort kedvel és a mi burgun­dinkra azt mondták például, hogy merőben más, mint az övék és nem is emlékeztet az eredeti ízére-zamatára, — „nem rossz, de más”... A BOR TÜZE mellett mele­gednek fel a szívek-lelkek és maga a kis csoport is, hozta őket akár a lengyel ORBIS, akár a keletnémet DER, vagy a csehszlovák CEDOK, a fran­cia DUBREUIL, vagy a szov­jet INTURIST, itt kerülnek egymáshoz valóban közel és itt kerülnek sokszor közel hoz­zánk, magyarokhoz is. Páratla­nul érdekes bordalgyűjteményt állíthatnánk össze égy kis mag­netofonnal ... A legmagasabb hangulat a pince mélyén a len­gyel, keletnémet és csehszlo­vák csoportoknál. Igen értékes barátságok szövődnek ilyenkor. A napokban például egy prá­gai és egy párizsi turistacso­port szórakozott a pincében külön-külön. Egy csehszlovák férfi tangóharmonikával a vál­lán átjött a franciákhoz és ne­kik kedves francia dalokat muzsikált. Ez azután annyira felmelegítette a franciák szí- vét-lelkét, hogy áttelepedtek a csehszlovákok asztalához, a pincemesterek nem kis bosszú­ságára. Vagy fél órán át folyt itt a barátkozas, együtléneklés, közös szórakozás. És búcsúzás­kor felhangzott a két csoport­nál: „A viszontlátásra, Prágá­ban!” „A viszontlására, Párizs­ban!” Na, és a langyos vizű für­dőnk ... Szinte minden külföl­di csoport elragadtatással nyi­latkozik ró^a. A hideg tengeri fürdőhöz szokott németek bi­zony olyankor is megfürödnek* mikor nekünk még a bőrünk is borsódzik tőle. Sokan csodálko­zással látják, hogy nem hasz­náljuk ki eléggé a csodálatos vizünkben rejlő páratlan lehe­tőségeket. Bizony, sokszor szé­gyenkeznünk kell a primitív elhelyezési lehetőségek miatt. „Az önök fürdője nem érdemel ily mostoha mellőzést!” — mon­dotta egy lengyel mérnök Var­sóból. — „Mi jobban kihasznál­nánk, higgye el, uram, ha ná­lunk lenne ez a fürdő!” — mon­dotta nekem egy berlini mér­nök tavaly. De nemcsak a múlt emlékei, de a jelen fejlődése, a mai ma­gyar élet és minden eredmé­nye a külföldiek érdeklődésé­nek középpontjában áll. „Mi­lyen az iparuk?” „Milyen gyá­raik vannak?” „Hogyan fejlő­dik mezőgazdaságuk?” „Milyen elvek érvényesülnek városren­dezésük során?” „Milyen az I iskolarendszerük?” „Milyen külkereskedelmi cikke van a város iparának?” ... A P R ö ELMENYEK, apró mozaikkockák, de ezekből rak­ja össze az itt járt azt a képet, amelyet hazánk egyik legna­gyobb idegenforgalmi jelentő­ségű városáról magában kiala­kított. Minden önteltség nélkül mondhatjuk, hogy a külföldiek előtt, akár baráti, akár pedig nyugati országokból is jöttek azok, Egerből mindig kellemes* jó benyomással távoztak. Sugár István 45. Horváth meglobogtatta a fiú előtt a takarékkönyvet. — Te hozod a tervrajzot, én adom a pénzt... Amikor megitták a bort, visszamentek a bárba. István alaposan berúgott, már éjsza­ka vissza akart menni a gyár­ba, de Horváth visszatartotta. — Hívunk egy taxit és haza­viszlek. Kár, hogy késő van, szerettem volna megismerni a családodat. Említetted a nővé­redet. Hátha segíthetnék rajta is... Istvánt hamar álomba szen- derítette az elfogyasztott al­kohol. Lázasan dobálta magát az ágyon. Zsuzsa az ajtóra tapasztotta a fülét. Hallgatózott. Odaátról összefüggéstelen szavak szű­rődtek át. — Befalazom ... de ... de a tervrajzot... Betörjek? Nem tehetem. A pénzt visszaadom... motort veszek ... Csend lett István megnyu­godott. Zsuzsa egy ideig di­deregve állt még az ajtóban, aztán halkan benyitottt. István ruhája a széken volt. Óvato­san kikutatta kabátja zsebeit. A személyi igazolványában háromszáz forintot talált és egy papírlapon a Bükk-hotel telefonszáma mellett Szabó Zoltán neve állt. István újra felnyögött álmá­ban. — Veszélyes !... Zsuzsa kiosont a szobából. XV. Zsuzsa elgondolkodik Kovács főmérnök meglepet­ten felkiáltott: — Hogy az a!... Ki járt itt? Az iroda ajtaját szabálysze­rűen bezárva találta, de oda­bent annál nagyobb rendetlen­ség fogadta. íróasztalát az éj­szaka feltörte valaki. A földön és az asztal tetején szerteszét papírlapok, fontos irományok hevertek. Az ismeretlen tettes, vagy tettesek összetépték a termelési naplót, mindent ki­forgattak a fiókokból, feldön- tötték a vizeskancsót a sarok­ban álló asztalkán. Önkénte­lenül körülnézett, nincs-e a betörő is a szobában? Benézett még a szekrény mögé is és amikor alaposan szemügyre vett mindent, észrevette, hogy a páncélszekrény ajtaját szintén feszegették. A zöld mázrt; karcolások csúfították: kalapáccsal, vagy vésővel akarták kifeszíteni. Tudta, hogy ilyenkor nem szabad semmihez sem nyúlni, a telefonhoz lépett és felhív­ta a rendőrséget. — Honnan beszél most ön? — kérdezték. — Ugyanabból a szobából. — Kár. A telefonhoz sem lett volna szabad nyúlnia. Ma­radjon minden ugyanabban az állapotban és zárja be az ajtót, azonnal ott leszünk. Pár perc múlva megérkezett két nyomozó. Órákig szemlé­lődték, vizsgálódtak, a szoba minden részletéről fénykép­felvételeket készítettek és a főmérnökhöz ezernyi kérdést intéztek: mikor ment el előző nap, bezárt-e mindent? Mit tart a fiókban és mit tart a páncélszekrényben? Látott-e gyanús alakot ólálkodni az iroda körül, stb. Alig győzött rájuk felelni, mindent jegy­zőkönyvbe vettek. Néhány óra múlva az elhárí- tóknál, Kerékgyártó hadnagy asztalán is csörgött a telefon. — Üveges őrnagy — hallót-? ta a drót másik végéről. — Kerékgyártó Hadnagy je­lentkezem! — Jöjjön fel hozzám! — Értettem. Máris indulok! A parancsnok gondolataiba merülve fogadta. Az asztalra dőlt, fejét tenyerébe hajtotta. —Foglaljon helyet hadnagy elvtárs. Okoskodjunk együtt. — Hallgatom, őrnagy elv­társ. — A patkány ismét megje­lent ... Részletesen elmondta, mi történt a kohászati művek egyik irodájában. A hadnagy elé tárta feltételezéseit is. — A betörő nagyon ügyet­len volt, tehát nem azonos a diverzánssal. Minden jel arra mutat, hogy a munkások kö­zül szervezett be valakit. A főmérnök véleménye szerint nem tudott értékes dolgot el­vinni, mert azok a páncélszek­rényben vannak. Éppen ezért valószínű, hogy az éjszakai lá­togató visszatér, hogy megta­lálja, amit hiába keresett... Az irodát és a környékét erősen figyeltetjük. A feladat: minél előbb megtalálni a tolvajt és leleplezni a diverzánst. Vi­gyázzon, ravasz és óvatos em­berrel állunk szemben, aki fe­dezéknek minden valószínű­ség szerint egy kohászati dol­gozót tolt maga elé. Ez min­den, amit tudok. Most magán a sor. Mit gondol, vajon mit kereshetett az irodában? — Nyilván tervrajzot, mű­szaki adatokat, vagy effélét... — Magam is erre gondolok. — S mit vittek el? — Nem tudjuk. A főmérnök vallomása ellentmondó. , O sem biztos a dolgában. Lehet, hogy az íróasztalban felejtett valami bizalmas iratot, de ezt nem meri bevallani. Attól fél. hogy megbüntetnék érte. — Ezt én is elképzelem, s abban sem kételkedem, hogy diverzáns cselekmény végre* hajtásához kellettek az iratok. — Ügy van. A nyugatiak nem nyugszanak, amíg vala­mennyi ügynöküknek ki nem tekerjük a nyakát. Nos, mun­kára fel, hadnagy elvtárs! Okoskodja ki a kelepcét, amelybe becsalogatjuk a pat­kányt. Kerékgyártó hadnagy el­hagyta az irodát. Nem volt nagy dohányos, de most ciga­rettára gyújtott. Töprengett, gondolkodott, milyen nyomon induljon el, hogy célt ne té­vesszen? Hi­szen, mindaz, ami történt — bár világosan bizonyítja, hogy a betörő nem pénzt keresett — kevés ah­hoz, hogy konk­rétabbá tegye a feltételezésedet. Visszament szo­bájába és fel­hívta Zsuzsát Lassan, belső szorongással tárcsázta a szá­mot, lelkiisme- retfurdalást érzett az előző napi összezördülés miatt. Sze­rette volna látni, megfogni a kezét és bocsánatot kérni tő­le. „Igazságtalan voltam vele, de most jóvá teszem ezt a hi­bát . ..” — Te'vagy, Zsuzsa? (Folytatjuk.) mántikus emlék a kettős to­rony. — Móré vára volt ez. A rablóé. Aztán meg töröké is. Verpelétről innen nem messze vezetett a hadi út, ott szállí­totta az egyik basa egész há­remét fel Budára ... Móré ki­csapott a várból és nemcsak az aranyakat, de a legigazibb drágaköveket, a hárem gyön­gyeit is megrabolta — meséli Kornács Lajos bácsi — Jött aztán a török, hogy bosszút álljon, menekülnie kel­lett Móré Lászlónak. Hogy a szépséges hajadonokkal mi lett, azt nem tudom, de az ara­nyat azt elásta, itt valahol... Na, már persze, csak ahogy a régi öregek mesélik ... Ne­kem is mondta még az édes­anyám, hogy valahol lenn, az egyik titkos kamrában, ott az arany a kádban, de a kádon valaki ül,. kezében gyertya, s tőle az aranyat elvenni nem lehet.;.,;, ;,,r így a régi idők históriása. De ezzel korántsem jutott vé­gére a vár mondájának ... — ... mert azt is tartották a régjek, hogy titkos alagút vezetett innen egyenest Eger­be, egy menekülő kijárat pe­dig valahol Markazon nyílt a föld színére... No, persze, nem nagyon hiszem én ezt, gyermekkoromban sokszor be­bújtam én a pincébe, de titkos alagutat nem találtam se én, se más... Az a torony kápo'- na volt, annak tövében még a huszas évek végén régi sírt Vándor, ki Verpelétről Gyöngyösre utazol autóbusz- szal, vagy motorral, állj meg egy pillanatra itt, Kisnána szí­vében, a kettős torony alatt, s merengj el a száguldó korok gyors ritmusán. Most még csak két néma tornyot látsz egy­más mellett, mindkettő dacol­ni próbált és vereséget szenve­dett a kemény fogú időtől, de néhány nap múlva a kisnánai vár tövében kutatások kezdőd­nek, hogy megismerjék a vár múltját, történetét... Az egri várat országhatáro­kon túl ismerik, a síroki vár is neves reklámja a múltnak, de a kisnánai, két árván ma­radt tornyával, mint valami szegény és még életében elfe­lejtett rokon, úgy esdekel fel a magasba, a kisnánai völgy ölén — hogy lássák, ismerjék meg őt is. A régészek még nincsenek itt. de itt van, közvetlenül a megmarad várfal tövében la­kik Komié»-' Lajos- bácsiaki jóval túl a hatodik ikszeh, ha nem is a történelemtudós alaposságával, de mindenesetre a szájhagyományok biztos is­meretében mutogatja az új­ságírónak a régi vár fennma­radt romjait. Mert a romok mellett történetek is marad­tak fenn a régi időből és cso­dák csodája, ahogy hullott, mállott a kő, úgy fogytak a régi történetek is. De ami megmaradt, az is érdekes, s ha történetileg talán nem is min­denütt hiteles, de nélkülük nem lenne igazi romvár, ro-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents