Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-13 / 162. szám

4 NEPÜJSAG 1962. július 13-, péntek Bemutatjuk DIÁN VIKTOR esztergályost, a budapesti Haj­tóműgyár egri telepének dolgo­zóját. A fiatal szakmunkás négy éve dolgozik az űzőmben és a szocialista brigád- tagja. A pártkongresszus tiszteletére vállalást tett, mely szerint 10,2 perccel csökkenti normaidejét. — KISZ-T1TKÄRI értekez­letet tart Bükkszéken a pé- tervásári Járási KISZ Bizott­ság. A tanácskozáson megbe­szélik, hogy á KÍSZ-szerve- zetek milyen módon segítsék a mezőgazdasági munkák időbeni elvégzését. — JÚLIUS ELSŐ hetében rendezték meg Hevesen a helybeli földművesszövetkeze­ti kisvendéglőben az első es­küvői vacsorát: — a vidám társaság Marsi Lajos és ifjú feleségének esküvőjét ünne­pelte. — A PARÄDSASVÄK.I nő- biaottság meghívására 12 ta­gú csehszlovák delegáció is­merkedik a pétervásári járás termelőszövetkezeti és mun­kás asszonyainak életével. A csehszlovák vendégek vi- szontlátogatásra érkeztek a parádsasvári asszonyokhoz. — MEGYÉNK TSZ-El eb­ben az évben az NDK-nak, Lengyelországnak, Francia, országnak, Angliának, Hollan­diának és az NSZK-nak ter­melnek vetőmagot. A hatezer holdnyi területről előrelátha­tóan 250—300 vagon vetőmagot exportálnak majd. (Nagy Ist­ván.) — MIND TÖBB fiatal kel egybe a pétervásári járásban a KISZ „védőszárnyai alatt”. Legutóbb Ivádon és Reesken volt KISZ által szervezett esküvő, mindkét helyen első ilyen a község történetében. EGY FIATAL, aki nem akarja9 hogy leírjuk a nevét... hogy a „felnőttek” így büntes­senek. Büntetés ez egyáltalán? Többre számított. Az meg eszé­be se jutott, hogy milyen ala­pon állítják bíróság elé, —hisz kimondatlanul is ezt érezte — inkább néki lenne számon kérni valója. Ez a titok, — az ítélet. Mert mégiscsak „ítélet” ennek a szó­nak pedig van bizonyos meg­bélyegző mellékíze, főleg, ha így használják: „elítéltek”. Ezen a titkon még ép mind a hét pecsét.-— Ha megtudják, vége itt a KISZ-életnék, — mert ő a szer­vező. Van valami fontoskodás is ebben, mikor úgy állítja be a dolgot, mintha a titkolózás közügy lenne. Azért is kéri, hogy ne írjam ki a nevét, sőt. a községet se jelöljem meg pontosan, ahol él, de még azt is megbocsátja, ha egy kicsit összegubancolom sorsa fona­lát: biztosabban titok marad- így a titok. Most ő -tartja össze a falu fiatalságát. Tekintélye van azok előtt is, akik városban dolgoznak, szakmát tanultak. Ezt a tekintélyt, munkájával, szervezőkészségével harcolta ki, s makacs elszántsággal, amely- lyel beleveti magát a politikai vagy más vitákba, „Agilis” ember. S meg van győződve arról, hogy ha a titok kitudódik: az lesz beszédtéma a faluban, er­ről tárgyalnak a fiatalok, s munlca helyett majd intrikál­nak. Az sem közömbös persze, hogy éppen ő ellene. S ha a vezetők nem segítenek neki helyreállítani majd becsületét — magyarázó szó kellene ide a tették mellé nagyon sok — a bírósági döntés valóban ítélet lesz. — így — ígéretünkhöz hí­ven, elhallgatjuk a nevét, — bár nagyon szívesen írtunk volna néhány elismerő sort a falu — nem az egyik falu, ha­nem éppen annak a falunak a — fiataljairól, ifjúsági moz­galmáról. Majd legközelebb. Krajczár Imre A titokról nem beszél szíve­sen. Különben jó beszélőkéjű: sorra mindent elmond, amire kíváncsi lehet az idegen. Jól megy a munka a KXSZ-ben, vi­tatkoznak a fiúk, néha vesze­kednek is, de azért csak tető alá hoztuk az ifjúsági munka­csapatot. És dicsekszik is egy kicsit, hiszen ő a legfiatalabb fogatos a termelőszövetkezetben. A többieket leszállította a kocsi­ról az elnök, még a húszévese­ket is. Igaz, dolgozik is annyit, mint más meglett férfi, úgy ér­zi, meg is érdemli a helyét a kocsi bakján. Megfogja a do­log végét: ha rakják a kétmá­zsás ládákat, egyedül tartja az egyik felét, míg ketten emelik a másikat. Reggel négykof már talpon van, — minden niunkakiosztás- nál ott áll a brigádvezető előtt. Tizenhat éves ko'ra óta tsz-tag, s jól érzi magát a kis község­ben. Itt is született. Szülőföld ... szülőház... szü­lő — versekbe, ünnepélyes han­gulatú ódákba való szavak, fo­galmak ezek: neki csak fájó emlékeket idéznek. Nagyany­jától hallotta, hogy az anyja még a tejtől duzzadó mellét is sajnálta tőle, vagy csak egysze­rűen lusta volt szoptatni ... Hároméves korában meg is szabadult tőle, átküldte a nagy­szülőkhöz, kis batyuval, s azóta csak náluk van nyugta. Az anyja, s az apja is új há­zasságot kötöttek. A mostohák sem törődtek vele kevesebbet, mint a vérszerinti szülők, — de ez is nagyon kevés volt. Ha beleavatkoztak az életébe: leg­többször csak ártottak neki. Lassan hámozom ki ezeket szavaiból, mikor arról beszél, hogy hat helyen végezte el az általános iskolát, — így is vé­gig jelessel. Az anyja kivette a kereskedőtanuló-intézetből, felbontotta a szerződését. Az apjára nem mond semmi rosz- szat: de nem ítélet-e egy apá­ról, ha meg sem említi a fia, mikor sorsáról beszél, — any- nyira nem törődött gyermeke életútjávaL A nagyapáéknál tanult meg dolgozni. Megtanulta becsülni a testi erőt, a helytállást, a ki­tartást, — amire szüksége van annak, aki erdőn, mezőn keresi kenyerét. Az erdőgazdaságba járt. Tíz hónap alatt egyetlen napot sem mulasztott, eső, hó, szél nem tartotta otthon. Kere­sett is szépen, s ez az édes­anyja előtt sem maradhatott titokban — egy kis faluban mindenki tudja, miből, hogyan él a másik, mire jut neki —, s felébredt benne a kitartóan szunnyadó anyai „szeretet’- és meghívta magához, lakjon náluk. Ez a „zárszámadás’' előtt tör­tént néhány nappal, amikor még nem kapta kézhez a mint­egy tíz mázsa szemesterményt, a fát és a pénzt, — körülbelül tízezer forint értékben. Azt hit­te, ki akarnak vele „békülni”, s gyanútlanul szállította a já­randóságot az anyjáékhoz. Volt is ott becsülete, — míg csak pénzzé nem tették a fát, a ga­bonát, s a pénz el nem fogyott. Kerékpárt kapott a mostoha­testvér, új ruhát, háztartási gé­pet az „öregek”, — csak ő ma­radt ki az osztozkodásból. A kislány, aki az anyja második házasságából származott, — már azt kezdte kérdezgetni tőle: miért eszel nálunk? A történet eddig csak „félig titok’V— sokan ismerik. A foly­tatásáról már kevesebben tud­nak, még azok sem, akikkel a fogatos együtt táncol, futballo- zik, vagy éppen színdarabot próbál. Munkaszerető, önérze­tes, de önérzetében sokszor megsértették már: nem maradt sokáig az anyjáéknál. Értett ő szó nélkül is. De mielőtt elin­dult, — nem volt a lakásban rajta kívül senki, magához vett párszáz forintot. Ha nem lenne meggyőződve arról, hogy ez úgyis őt illeti, azt hitte volna, hogy ezt titkolni kell, talán ta­gadta is volna a rendőrségen: mert a „károsult” a rendőrség­hez folyamodott. Talán azt sem tartotta bűnnek, hogy „menet közben” az együk rokon pénzéhez is hozzányúlt, hiszen az is csak „felnőtt”, aki... aki mint ezt már annyiszor tapasz­talta — ellenség. A bírósági tárgyalásra eljött az anyja is. Még mindig csi­nos, választékos megjelenésű, de akkorákat ásított, mikor a szülői felelősségről faggatták, hogy a bíró is figyelmeztette. Nem is értette azonnal az íté­letet: mi az „ítélet” abban, hogy köteles a nagyapjánál lakni, ő lett a gyámja. Szereti az öregeket, a bíróság döntése nélkül is náluk érzi magát iga­zán otthon. Nem szokta meg, ) I I S D 9 VI mi Hlf* o'mo" EGRI VÖRÖS CSILLAG Az éjszakai vonat EGRI BRÖDY Matróz a rakétábaii EGRI KERTMOZI A vád tanúja GYÖNGYÖSI PUSKIN A boldogság ‘országa GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Halászl-egény frakkban HATVANI VÖRÖS CSILLAG A világ minden aranya HATVANI KOSSUTH Házasságból elégséges HEVES Húsz évre egymástél FÜZESABONY Pesti háztetők '''jp jp mB Ijp Ka Wm«' mp Jw Jjpr’ipr jss TBImh Kaán Károly 1962. JÚLIUS 13., PÉNTEK: JENŐ 95 évvel ezelőtt, 1867 júliusában született KAÁN KAROLY erdő­mérnök. Nevéhez fűződik az Al­föld fásításának kezdeményezése, az állami kezelésben levő erdők újjászervezése és a természet- védelmi törvény megalkotása. Né­hány jelentős szakmunkája: Az Alföld problémái, A magyar Al­föld, Természetvédelem és termé­szeti emlékek. 200 évvel ezelőtt, 1762. július 13-án halt meg JAMES BRADLEY angol csillagász, aki 1728-ban az állócsillagok aberrációjából (a csillag helyének látszólagos vál­tozása Földünk mozgása követ­keztében) meghatározta a fény sebességét. 95 évvel ezelőtt, 1867. július 13-án halt meg FRANCOIS PON* SARD francia író. Legnagyobb sikerét a római tárgyú Lukrécia (3843) című darabjával aratta. Érdekes találmányok és felfedezések: A világítógázt 170 évvel ezelőtt, 1792-ben WILLIAM MUR­DOCK angol feltaláló, Watt munkatársa alkalmazta először. A világításra használt gázt Murdock kőszénből fejlesztette. 160 évvel ezelőtt, 1802-ben figyelte meg az angol WOLLAS­TON, hogy a Nap színképében annak hosszára merőleges sötét vonalak vannak. Felfedezése 12 évvel később Frauenhoíert ah­hoz az elmélethez vezette, hogy e sötét vonalkák elhelyezke­dése az illető színképen belül, minden anyagra jellemző (spek- trálanalízis). PALOTÁK „Adenauer franciaországi látogatásának régi paloták egész sora ad pompás törté­nelmi hátteret”. így rajong az egyik tudósító a nyugatnémet kancellár párizsi látogatásáról írva. Semmi kétség, a vendég­látó De Gaulle a múltnak ra­gyogó stílusában épült palo­tákban fogadja a szomszéd öreget, itt ad neki szállást, s másokba elvezeti. Ezek a pa­loták pedig az említett törté­nelmi tapasztalatok birtokában bölcs malíciával nézik a láto­gatót. Ök látták Bismarck poroszait, amint beletörölték csizmáikat a kastélyok pom­pás szőnyegeibe és a mozaik­padlóba, látták a 14-es hábo­rú pusztításait, nézték a náci osztagokat, amint bevonulnak a francia kultúra féltve őrzött falai közé. S mert minderre emlékeznek, a mostani nyu- ganémet vendégre is bizalmat­lanul néznek, bár az rendkí­vül udvariasan mosolyog és cilindert hord a fején. De Gaulle azt mondja, hogy W « AA Ü S O CL. * ^ Gyöngyösön este 8 órakor: Bál a Savoyban Mátraderecskén este 8 órakor: Egy pohár víz Poroszlón este 8 órakort Gyertyái énykeringö vége a francia—német ellene téteknek. megkezdődött a* örök szövetség korszaka. Ezek a paloták azonban jóval ta­pasztaltabbak, s tudják, hogy csaknem egy évszázad modern ellenségeskedése nem volt vé­letlen. Amíg két olyan rend­szer van hatalmon a Rajnánál és attól Nyugatra, amelyek hatalomra és „Európa vezeté­sére” törekszenek, addig tör­vényszerűen szembe kerülnek egymással, mint ahogy szembe került III, Napóleon Bismarck­kal. Erre gondolnak, vagy leg­alább is erre gondolnának ezek a paloták, ha lenne ilyen képességük, s árgus szemekkel figyelnék, nincs-e Adenauer cilindere alatt már most — vassisak. — ti — Hatvan város anyakönyvéből ­Születtek: Mészáros Éva, Ratkai Kálmán, Deák1 Ildikó, Cserháti Mária Margit, Török Magdolna, Fülöp József, Nagy Kamilla, Tábi János, Molnár István, Maksa Ka­talin, Kis-Pál János, Sztankovics Attila. Házasságot kötöttek: Pócs Tibor —Ács Katalin, Csernai János— Opánszki Mária, Kocza Balázs— Tihanyi Mária, Kőmíves István— Gólya Mária, Kurfürst Tibor— Gulyás Julianna. Meghalt: Fazekas Istvánná (Kó- kai Mária). • A bevett nagy adag' gyógy­szer mér felszívódott a lány vérében), aligha sikerül életre kelteni az amúgy is legyen­gült szervezetet. Pedig most ettől függött sorsának továb­bi alakulása. Ha meggyógyítja a lányt, az esetnék híre ter­jed: reménye lehet, hogy élis­merik és állást kap .valame­lyik kórháznál. Ea éppen egy­bevágna terveivel. De ha a beteg állapota súlyosbodik... esetleg menthetetlen — s a ke­ze között hal meg — börtön­be kerülhet itt is. Most döb­bent rá a vállalkozás mögött leselkedő veszélyekre. Meg­torpant, pár pillanatig élgon­dolkodva ácsorgott a rendelő közepén. A női barakk lakói, s az ©dasereglett férfiak idegesen várakoztak az ajtó előtt. Hall­gatóztak: csend. Félénken ko­pogtak. Horváth megnyugtatta okét. Azonban érezte, hogy maga is bátorításra szorul. Kí­nos, Örökkévalóságnak tűnő óm telt el. Feszültségtől, izga- knrítól túlfűtött volt az orvosi rendelő levegője. Horváth ingujjra vetkőzve, halálos kimerültségtől küzdve ült a beteg lány ágya szélén, tekin­tetét egy pillanatra sem fordí­totta el róla. Homlokán ve­rejték gyöngyözött, nem volt hozzá ereje, hogy letörölje, nagy cseppekben gurult végig arcán. Bőre megfeszült, majd szétpattant: mintha elektro­mos áramot vezettek volna bele, s ha ellenpólushoz ér, menten szikrát vett Tíz esztendővel ezelőtt, első operációján kerítették hatal­mukba hasonló érzések. A be­tegét — emlékszik: tizenkét éves fiú volt — hajnal félé mentőautóval szállították be. Az anyja jött vele, kezeit tör­delve rohangált fel s alá a kórház folyosóján. Az osztá­lyos orvos durván ráripako- dott, hogy ne zavarja a bete­geket. Gyakorlott, folyton ve­szekedő orvos volt. Az asz- szcxny siránkozása nem hatot­ta meg, ezret látott már ilyet — Vakbélműtét lesz — mon­dotta szárazon^, szinte unat- méngederv amraíMwgy felkeltették, — Műtse meg, kisdoktor. Ez utóbbi neki szólt. Első éjszakáját töltötte fehér kö­penyben a kórházban. Mennyi izgalommal, miennyi idegességgel járt az első ön­álló műtét, ahol újra vizsgáz­nia kellett külön-külöp az ápolók előtt* még a kiáÉhatat- lan modorú műtősnő előtt is. Máig visszaesem genek fülébe az öreg kórházbagoly szaval1, amikor az éterrel kábított friss beteget az ápolóiknak kiadta: — Az új doktor műtöfcte. Rajta legyen a szemetek! Hány súlyos beteget adott ki azóta a műtő ajtaján, s mégis valamennyit elfelejtet­te. Da az első műtét örökké emlékezetes marad, amíg él. Most, hogy az áléit lányt nézte, feltámadtak benne ezek az emlékek, elmélázott raj­tok. Csakhogy a fehérfityulás ápolónők helyett az összese, reglett menekültek ácsorogtak odakint az udvaron... Kinyitotta az ajtót, rájuk szólít: — MSSrt- nem-féksaenek 1ö? AZ emberek nem mozdul­tak, nem is válaszoltak. Kér­dő tekintettel meredtek az ar­cába, mindegyikből azt ol­vasta ki: „Mi lesz?” Becsukta az ajtót, visszaült az ágy szé­leié. Éjfélkor megmozdult a lány szederjes ajka. Kinyitotta a szemét. Csak egy leheletnyi, rezldülésnyi ideig tartott mind­ez, de kétségtelenül az élet jele volt. . Felkiáltott örömében. — Él! megmentettem! Odakint meghallották az emberek. Egymásnak adták a hírt. — El. Hallottátok? Él! hallották, amikor felkiáltott. Valaki, nem is tudta kicsoda, megfogta kezét és megszorí­totta. Felbecsülhetetlen bol­dogság áradt szét rajta: lám, innia sem kellett ahhoz, hogy ez a nap részegséggel végződ­jék! Amikor visszament, be­hunyta szemét, támolygott a szobában; szeme nemi bírta el a nagy fényt, ezt a nagy bol­dogságot. Reggelig őrködött felette. Már nem érzett fáradtságot, ébren tartotta az izgalom. A lázas beteg lassan magához tért, tekintetét * kábán', bam­bán hordozta körbe a hófehér bútorokon. Aztán hirtelen fel­ült és eltorzult arccal kiáltoz­ni kezdett. Az orvos majd kővé meredt. — Miért nem hagyott meg­hatott — Mit beszél! Miért akar meghalni? Beszéljen! Az életbe visszahozott ön- gyilkosjelölt összefüggéstelen szavaiból kibontakozott a nagy tragédia. — Valakit szerettem... na­gyon szerettem... Vele jót* tem, otthagyva mindenkit. Anyámat... szegény beteg anyámat és öcséimet. özvegy anyámat.. . Otthagytam min­dent, mert azt mondta, hogy Nyugaton jobban tud érvé­nyesülni és ... itt majd dől hozzánk a pénz... és> nekem csak annyi dolgom lesz, hogy... Oh, doktor úr, miért nem ha­gyott meghalni!? Horváth ingerült let*. A lány siránkozását afféle szen­timentális nyavalygásnak tar­totta. „Buta lotyó! Beleszédült ax első jött-memt karjaiba, lefe­küdt neki, mert megígérte, hogy elveszi. Hány ilyen lány­nyal találkozott már! S itt vaa most ez iB... tárt karokkal szalad bele a halálba ... Jdl meg kellene botozni!” De mindezt csak végiggon­dolta. A lánynak azt mondta: — Biztosan elveszi magát... A lány újra felemelkedett, zavaros tekintetét az orvosra emelte. — Itt hagyott! Amerikába ment. Sose jön vissza. S ne­kem... nekem... gyerekem lesz tőle. Hagyjon meghalni, hagyjon meghalná! Sose sze­retett. Csak addig kelletten» néki, addig... (Folytatjuk.) I Feltépte az ajtót, károbant a bűs, csdUagfényea éjszakába. Az emberek addigra megfő, gyatkoztak, de azok; akik abt~ maradta!*, már tadíák, meg-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents