Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-10 / 159. szám

NÉPÚJSÁG 1962. július 10., kedd Jelentés a földekről 1200 holdról vágták már le a gabonát megyénkben — 500 holdon befejezték a eséplést is — Jól halad a munka Sarudon, Kömlőn és Tarnaszentmiklóson Az elmúlt hét időjárása kedvezőtlen befolyással volt az idei aratásra megyénkben is. A hűvös, csapadékos idő késlel­tette a kalászosok beérését, s így csak megyénk déli fekvésű községeiben, termelőszövetkezeteiben tudtak az elmúlt héten egy-két napot aratással foglalkozni az emberek. Ennek elle­nére, a legfrissebb adatok szerint, megyénkben már 1100— 1200 holdról vágták le a gabonát a szövetkezeti tagok, s 500 holdon pedig a cséplést is befejezték. Elsősorban Sarud, Komló és Tarnaszentmiklós közös gazdaságai járnak elöl eb­ben a munkában, de tegnap a megye többi községeiben is fo­kozottabban kezdtek hozzá a nyári betakarítási munkához. azokon a helyeken, ahol a gép, a talaj adottságai miatt, nem tud dolgozni. Így fokozottabb ütemben halad a munka, amelynek első eredménye igen biztató: az őszi árpa 80 száza­lékának vágásával már végez­tek ... Említésre méltó még, hogy a helybeli Petőfi Termelőszövet­kezetből az elmúlt hét végén elindult az első takarmány- gabona a magtárak felé. Őszi árpából 40 holdról 9,8 mázsás átlagtermést vittek a magtá­rakba az elmúlt hét szombat­jáig. Sarudon négy nappal ezelőtt fogtak hozzá az idei aratás­hoz. 120 hold területről taka­rították már be a kalászoso­kat. Sietnek a munkával, mert 2421 hold kalászost; 1700 hold búzát, 570 hold árpát kell le­vágniuk és elcsépelniök. Egy remdrevágó gép mellett 390 kézi arató végzi a munkát. Négy hold vágnivaló jut így egy-egy emberre, de ha az idő javul, valószínű a gépek töb­bet le tudnak majd vágni a tervezettnél. Tegnap a remdrevágó gép mellett egy aratógép is meg­kezdte a munkát. Előrelátha­tóan e hét második felében őszi árpából már nem marad vágnivaló. f. i. Nehéz, fárasztó, s felelősség- teljes a vasutasok munkája. Esőben, sárban, hóban, fagy­ban, az időjárás viszontagsá­gaival dacolva, teljesítik fel­adataikat. Évről évre ha­gyományosan, július első va­sárnapján kerül sor a vasutas­napi ünnepségek megrendezé­sére; ezen a napon mondunk köszönetét a vasút munkásai­nak helytállásukért, becsületes, lelkiismeretes munkájukért, s jutalmazzuk meg közülük a legkiválóbbakat. De nemcsak ezen az egyetlen napon, az év minden napján szeretet és meg­becsülés övezi őket. Vasárnap, felszabadulásunk óta, immár tizenkettedszer ünnepeltük vasutasainkat. Ezekről az ün­nepségekről tudósítanak az alábbi híradások ... Szombaton az esti órákban Vámosgyörkön ft községi kultúrházban gyüle­keztek az ünneplőbe öltözött vasutasok és meghívott vendé­gek, hozzátartozók. Szedmák József, a községi tanács vb-el- nöke köszöntötte elsőként a Vámosgyörkön szolgálatot tel­jesítő vasúti munkásokat. Majd Kalász József, állomásfőnök, jelentette be az egybegyűltek­nek, hogy állomásukról Nagy Sándor váltóőrnek a parla­mentben ünnepélyesen átnyúj­tották a kiváló vasutas jel­vényt; s felsorolta azok nevét, akiket jó munkájuk jutalmául .rendkívüli előléptetésben ré­szesítettek. A vámosgyörki ál­lomás dolgozói közül Juhász Pál, Ivony Béla, Répa János, Semperger Imre, Répa József, özv. Nagy Károlyné, Vitéz Pál és Kovács József elvtársakat jutalmazták rendkívüli előlép­tetéssel, s mintegy 2500 forintot osztottak szét pénzjutalomként a többi dolgozó között. Az ün­nepség második része már a i, Gyöngyvirág” vendéglőben zajlott le, ahol disznótoros va­csorát készítettek ez akialom­ból. A vámosgyörki vasutasok jó hangulatban szórakoztak a késő éjjeli órákig. Kál-Kápolnán , A vasutas-klub helyiségében került megrendezésre a vas­utas napi ünnepség, amelyen körülbelül 150 vasutas dolgo­zó vett részt. Molnár' Gyula, a községi tanács elnökének üd­vözlő szavai után Ferencz An­tal állomásfőnök nyújtotta át a kitüntető okleveleket és pénzjutalmakat a legjobban dolgozó vasutasoknak. Kiváló dolgozó oklevelet kapott Ko­csis Kálmán^ és Stadler Kál­mán (Kocsis Kálmán, aki mint ^kocsirendező teljesít szolgála­ünnepi beszédet Kiss Jó­zsef, a csomópont pártbizott­ságának titkára mondott. A Hatvani Vasútállomás — han­goztatta — a második negyed­évben 99 százalékra teljesítet­te a személyvonatok menet­rendszerinti indítását, a te- hervonatok pontos közlekedte­tését; mintegy 10 százalékkal teljesítették túl a tervben megszabott átlagos terhelést. Az ünnepség során 90 ezer forintot osztottak szét a leg­jobb munkát végző vasutasok között, s 135 dolgozó részesült rendkívüli előléptetésben. Deb- rei József koesimester, Túri István mozdonyvezető, Eszter­gomi András műszaki vezető, Zilahi József villanyszerelő és Imre Terézia személypénztáros mellén már az érdemes vas­utas kitüntetés jelvényei is ott díszelegtek. A hatvani vasutasnapi ün­nepségeken Losonc és Fülek állomások dolgozóinak képvi­selői is részt vettek. Az ünnep­séget követő mulatság az éjfél utáni órákban ért véget. I tek elutazását, a NATO-hatal- mak dollárjain Oslóban pedig éppen a VIT idejére terveznek egy „ellenfesztivált”, ez sem tudja eltéríteni a fiatalokat, hogy Helsinkibe utazzanak. Az Egyesült Államokbói pél­dául 400 fiatal jelentette be Helsinkibe utazását, az ame­rikai ifjúság — köztük a né­gerek — legkülönbözőbb ré­tegeinek képviseletében. A szocialista pártok nyomására, s a Szocialista Ifjúsági Inter- nacionálé tilalma ellenére több mint 24 ország szocialis­záfűzte, ha Genfben találkoz­nék Gromikó szovjet külügy­miniszterrel, úgy kétségtelenül eszmecserét folytatnánk olyan kérdésekről, mint a leszerelés és Nyugat-Berlin. Hosszasan foglalkozott a kül­ügyminiszter az atomfegyver­kísérletek nemzetközi ellenőr­zésének kérdésével. Lehetséges­nek mondotta ugyan, hogy a földalatti nukleáris robbantá- sok révén szerzett újabb tech­nikai ismeretek „lehetővé te­szik a nyugatnak,, hogy csök­kentse az ellenőrzésre vonatko­zó követeléseit, lényegében azonban ragaszkodott kormá­nyának eddigi álláspontjához, amennyiben „szükségesnek” mondotta ellenőrző állomások berendezését és helyszíni vizs- gálatok folytatását a Szovjet­unió területén. Egyéb nemzetközi kérdések­ről szólva Rusk védelmébe vet­te Kennedy elnök külföldi se­gélyprogram-tervezetét és „ka­tasztrofális csapásnak” minősí­tette a kongresszusnak azt a szándékát, hogy megakadályoz­za a Jugoszláviának és Len­gyelországnak nyújtott gazda­sági segély folyósítását. Hason­lóképpen szükségesnek mon­dotta India gazdasági támoga­tását, bár, mint hozzáfűzte — „ezzel az országgal bizonyos bosszantó nézetletérések merül­tek fel.” rabati tárgyalások alások előterében Danlab ezután bejelentette, hogy augusztus elején nemzet­gyűlési választásokat tartanak Algériában és azok időpontját rövidesen közzé teszik. A külügyminiszter végül, mint a központi hatalom fegyveres erejéről emlékezett meg az Algériai Nemzeti Fel­szabadító Hadseregről, nem szólt azonban a hadsereg ve­zetőinek a kormány által leg­utóbb történt leváltásáról. Az AFP algíri tudósítója rá­mutat, hogy az ideiglenes kor“ mány köreiben továbbra is a feszültség enyhülésének han­gulata tapasztalható. Számos megfigyelő úgy véli, hogy le­hetséges a megállapodás Ben Knedda és Ben Bella között az Algériai Nemzeti Forradal­mi Tanács összehívásának kérdésében. Algériai körök­ben rámutatnak, hogy Jazid tájékoztatásügyi miniszter és Bitat államminiszter nem uta­zott volna Marokkóba, ha kül­detésük esélyei nem lennének kedvezőek és nem remélnék, hogy Ben Bellával és Khider- rel együtt térhetnek vissza Algírba. utóbbi tárgyalásairól kiadott közös közlemény fölött. A szovjet—amerikai puhato­lózó tárgyalások kérdéséről szólva Rusk azt mondotta, hogy azok „eloszlatták ugyan a köz­vetlen válság érzését, de nem vezettek kielégítő eredményre a Berlinnel kapcsolatos alapve­tő kérdésekben.” A külügymi­niszter hangoztatta, hogy eze­ken a puhatolózó tárgyaláso­kon „nem lényeges kérdés a Berlinben állomásozó nyugati csapatok létszámának esetle­ges csökkentése. A sarkallatos probléma á Nyugat további berlini jelenléte, valamint a városba vezető útvonalak sza­badságának fenntartása.” Rusk lehetségesnek mondot­ta, hogy Genf be utazik a Laosz függetlenségéről és semlegessé­géről megkötendő nemzetközi szerződés aláírása végett. Hoz­a genfi értekezlet — me f 8 ulese és a három laoszi politikai irányzat fegyveres erőinek egyesítése. Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök, a hírek szerint mindent elkövet, hogy az értekezlet hamarosan ered­ménnyel fejezze be munká­ját. (Reuter, UPI) A küszöbön álló i az algériai tárgy; ALGÍR (MTI): , Szaad Danlab, az algériai ideiglenes kormány külügymi­nisztere vasárnap este az al­gíri rádió arab nyelvű adásá­ban beszédet mondott. A külügyminiszter hangsú­lyozta, hogy nincs szó válság­ról az Algériai Nemzeti Fel- szabadulási Front vezetőinek körében, hanem csupán „fél­reértésről”, végső fokon a nép fog dönteni — mondotta. 'esztette az abszolút k-Rajna-Vesztfália-i rálasztásokon nyi kormányt csak koalíciós formában tudja megalakítani, s partnere minden bizonnyal a Szabad Demokrata Párt lesz. Ami az utóbbit illeti, megfigyelők véleménye sze­rint, szavazatveszteségének két fő oka az, hogy egyrészt elfogadta Adenauert kancel­lárként, másrészt többször is kifejezte, hogy helyteleníti a legutóbbi béremeléseket. (Reu­ter. DPA) WASHINGTON (MTI): Rusk amerikai külügyminiszter va­sárnap este a televízió „Kér- dezz-felelek” műsorában inter­jút adott, s időszerű nemzetközi j kérdésekkel foglalkozott. Bevezetőül hangoztatta, ! „most Európán a sor, hogy megtegye a következő lépést a Kennedy elnök által javasolt atlanti partnerség” létrehozása érdekében. Mint mondotta, „ha az európaiak elhatározták, hogy milyen Európát akarnak, akkor az Egyesült Államok majd tanácskozik velük, a szo­rosabb együttműködés módo­zatairól.” A külügyminiszter ezután nagy elismeréssel emlékezett meg De Gaulle tábornok „tör­ténelmi érdemeiről” és megelé­gedését fejezte ki a francia köztársasági elnök és Adenau­er nyugatnémet kancellár leg­Rövidesen összeül plenári GENF (MTI): Nyugati hír­ügynökségek értesülése szerint rövidesen összeül a laoszi kér­déssel foglalkozó ti zennégy­hatalmi értekezlet plenáris ülé­se. Az elmúlt napokban szá­mos megbeszélést tartottak a küldöttségeik: Puskin, a szovjet delegáció vezetője és Macdo­nald, az angol küldöttség feje, — az értekezlet két társelnö­ke — a hét végéin több ta­nácskozást is tartott. Harri- man, a távol-keleti ügyekkel foglalkozó amerikai államtit­kár vasárnap délután Macdo nalddal, valamint a francia és a kanadai küldöttség vezetői­vel tárgyalt. Mint nyugati hírügynöksé­gek közük, a felek még nem tudtak megegyezni a laoszi semlegesség kinyilvánításával kapcsolatban néhány kül- és belpolitikai kérdésben. Válto­zatlanul megoldásra vár még a Laoszra kényszerített SEA- TO-gyámkodós megszüntetése Adenauer pártja elv többségét az Észa tartományi » DÜSSELDORF (MTI): Adenauer pártja, a CDU, el­vesztette abszolút többségét Észak-Rajna-Vesztfáliának, Nyugat-Németország legné­pesebb tartományának parla­mentjében. A vasárnap meg­tartott választásokon teret vesztettek a szabad demokra­ták is, csak szociáldemokraták növelték mandátumaik szá­mát. Miután a CDU elvesztette abszolút többségét, a tartomá­' " v v l V « X—-- f CO- « mir a 'C-r § ^ 4 f vr 4 4 »’S»» ttr l'O' '„HELSINKI Hív ­IV-\nrVVVVVVVV\nrVVVVr%ArV1WVvn^ArVVrVVVOVVO/V^/V-VV JELSZÓ A BÉKE!" A fiatalok 117 országban készülnek a VIT-re ezúttal is számos országban — Kanadában, Nyugat-Német- orezágban, Görögországban — rendőrségi terrorral igyekez­nek magakadályozni a küldöt­szor a holland gyarmati ura­lom alatt levő Nyugat-Irián fiataljai, akiket a területükön ejtőernyővel leereszkedett in­donéz partizánok segítettek hajón Indonéziába, ahonnan repülővel utaznak majd Hel­sinkibe. A NEMZETKÖZI Fesztivál Előkészítő Bizottság eddig 117 országgal vette fel a kapcso­latokat, s ezek az országok mind képviseltetik magukat a helsinki VIT-en. A nagysza­bású előkészületekre és a meg­növekedett részvételre jellem­ző, hogy tizenkét olyan or­szág fiataljai is ott lesznek a VIII. VIT-en, amelyeket eddig egyetlen fesztiválon sem kép­viseltek. Így többek között Basutóföld, Oman, Ruanda- Urundi, Libéria, a Zöld-foki szigetek, Nyasszaföld, Domi­nika, Portugal-Guinea ifjú küldöttei először vesznek részt a fesztiválon. A helsinki VIT- re összesen 1400 különböző ifjúsági szövetség küldötteit várják, vagyis 200-al több szö­vetség kapcsolódott az előké­születekbe, mint az 1959-es bécsi találkozó során. Noha Helsinki, a „fehér város”, a kikötőbe érkező hajóról nézve: ) EGY HÓNAP MÚLVA, jú­'lius 29-én a helsinki olimpiai ! stadionban, a földkerekség va­lamennyi országából érkezett Jifjú küldöttek ünneplése köz­iben felvonják az árbocra a (fesztivál zászlaját. Ezzel kez­detét verszá a Vili. Világifjú- isági és Diáktalálkozó. Az első • küldöttek — Ausztráliából, í Japánból, Argentínából, Ma- ) dagaszkárból — máris útra- rkeltek, hogy hajóval idejében (a finn fővárosba érjenek. A ) portugál gyarmatosítók ter­rorjától szenvedő Angolából r pedig már Európában vannak »a delegátusok. Erre a feszti­válra bizonyára az ő uitazá- Csuk volt a legkalandosabb, ; legveszélyesebb. Angolából a S partizánok segítették őket a ^dzsungelén és) a felperzselt t szavannán át Rongóba, egy ■(menekült táborba. Onnan ka­landos tengeri utazás során ^jutottak Belgiumba, mint szén- r lapátotok egy norvég teherha- Sjón. Antwerpenben azután a § belga fiatalok vették őket ^pártfogásukba, s ott lesznek í egészen a VIT kezdetéig. Ezen VIT-teni vesznek részt elő­Tudósítások a XII. vasutasnap ünnepségeiről tot hosszú évek óta, az oklevél I mellé 600 forint, Stadler Kál- : mán vonatvezető 800 forint pénzjutalmat kapott.) Jó munkájuk elismeréseként rendkívüli előléptetésben ré- < szesítették Kocsis Gyula rak­tári dolgozót, Nagy János II. vonatfékezőt, Zaji János rak­tári dolgozót, Antal András váltókezelőt és Pajták István jegyvizsgálót. A szakszervezet négy dolgozónak nyújtott át értékes ajándékokat. Füzesabonyban az oktatóteremben tartottak rövid megemlékezést az ünnep alkalmából. Az éjszakai szol­gálatba menők mind megje­lentek az ünnepségen, de nem hiányoztak a szabadnapos vas­utas dolgozók sem. Nagy meg­tiszteltetés érte a füzesabonyi vasúti gócpont dolgozóit, egyik társuknak, Pápai Bene­dek váltóőrnek a parlament­ben tűzték mellére a kiváló vasutas jelvényt. Kakukk Andrást, Kozma Sándort, Ka- zinczi Mátyást, Batki Istvánt és Perge Istvánt rendkívülit előléptetésben részesítették azo ünnep alkalmából. A füzes-5 abonyi vasutasnapi ünnepség § az utasellátó étteremben ren-K dezett táncmulatsággal ért vé- £ get. y Hatvanban | reggel nyolc órákor megkoszo- § rúzták a szovjet hősök emléjc-^ müvét. Mire a Vasutas Klubba S visszaérkezett az ünneplőbe § öltözött küldöttség, ott már fi gyülekeztek a vasutasok. Többi mint négyszázötvenen jöttek el,S sdkan magukkal hozták fele- § ségüket és gyermeküket, hogy«; bennsőséges, családias hangú- £ latban ünnepeljék az idei vas-§ utasnapot. K Az elnökségben helyet fog-í falt Iglódi Ferenc, az MSZMP - járási pártbizottságának titká-§ ra, Sebestyén János járási K KlSZ-titkár, Sztankovics 1st-; ván, a Városi Tanács titkára,! Rékasai István, a Vasutas^ Szakszervezet Heves n»iegyeií Bizottságának titkára, a szak-; szolgálati ágak vezetői, párt-\ és szakszervezeti bizottság^ titkárai, kitüntetett vasutas; dolgozók. . Óvodások és úttörők jöttek, ( virággal, verssel, dallal és sok( szeretettel köszöntötték a vas-; utasokat. A kicsinyek kedves; félszegségét mosoly váltottad fel, amikor ismerős arcot fe-j deztek fel a sok egyenruhás, felnőtt között és az ünneplő; szülők szemében büszke öröm; tükröződött, amikor az ő gyér-: meke szavalt és köszöntött. , tavaszi árpát, 1750 hold búzát, 53 hold rozsot és 30 hold zabot kell betakarítaniuk. E nagy feladat elvégzésére három kévekötő-aratógép, f. kombájn és egy rendre vágd gép áll a szövetkezeti tagok rendelkezésére. Ha az idő a to­vábbiakban javul, lehetőség nyílik arra, hogy a most viasz­érésben levő gabonákat e hét közepén, vagy második felében, már teljes „műszakban” vág­ják. Terveik szerint augusztus 10-re a nyári betakarítási mun­kákkal végezni akarnak a kömlői szövetkezeti gazdák. Tarnaszentmiklóson egy hét­tel ezelőtt kezdtek hozzá a ka­lászosok vágásához a Petőfi és a Kossuth Termelőszövetkezei tagjai. Elsősorban kombájnnal aratógéppel és rendre vágóvá] végzik a munkát a mintegy 2120 holdnyi területen. Tegnap a gépek mellett a helybeli Kossuth Tsz tagjai kézi kaszá­val is megkezdték a munkát Dér József, a markazi Mát- ravölgye Termelőszövetkezet elnöke arról értesített bennün­ket, hogy tegnap reggel Hado- bás Kálmán brigádja — ötven tsz-tag — fogott hozzá az ara­táshoz. A község déli határá­ban, őszi árpa vágásával kezd­ték meg a munkát. Ma reggel Kovács István 45 tagból álló brigádja is munkába állt, — így a mai napon már közel száz kasza vágja a rendet Már­kázom Terveik szerint a 300 hold vágni valóból 150 holdat kombájn, a többit pedig a kézi kaszások takarítják be. Komlóról kapott híreink sze­rint a helybeli Május 1 Ter­melőszövetkezetben már július 3-án megkezdték az aratást egy rendre vágó aratógéppel, de csak 40 holdon sikerült a mun­kát elvégezniük, mert az idő­járás „közbeszólt” és csak szombaton folytathatták to­vább. Komlón ebben az évben 215 hold őszi árpát, 514 hold Rusk az időszerű nemzetközi kérdésekről Hírek Washingtonból

Next

/
Thumbnails
Contents