Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-07 / 157. szám

1962. július 7., szombat NÉPÚJSÁG 3 Ház az út közepén Lehetne packázni az állammal és a közérdekkel? - Szarvaskői bujócska a paragrafusok között Ügy lett belőle, mégpedig olyan, hogy nagybetűkkel ír­hatnánk, mert lassan fogalom­má válik és egy akad belőle a megyében, de talán az oszág- ban is. Mikor kezdődött? Azt ma már nehéz lenne megállapíta­ni. De az „ügy” van, létezik. Olyan, mint a hínár. Belep és elborít mindent. Az elejét nem látja, a végét pedig nem ta­lálja az ember. így járnak azok is, akik motorkerékpár­ral, autóval, vagy békés szán­dékú kirándulóként autóbusz- szal érkeznek Szarvaskőbe. A falu szélén, végig a pa­tak mellett, portalanitott, egyenes műút. De kőből, osz­lopból készült barrikád zárja el, mintha a sok évszázados vár itt fejeltett torlasza lenne. Hétmillió forintos költséggel már régen elkészült az új mű­út — néhány méter kivételével. De azon a néhány méteren áll Barta Sinom háza. Áll mozdu­latlanul, makacsul és falánál az új út megtorpan. Sok mun­kát, tetemes költséget fordítot­tak rá, de mégsem használják. Szűk utcákban, gyerekek em­berek életét és egészségét ve­szélyeztetve kapaszkodóra, gidres-gödrös, kanyargós, régi útra kényszerítik a közúti for­galmat. Szűk kanyarok és a kanyarokra könyöklő házak eltakarják a szembejövő for­galmat. Szarvaskőben az új út ten­gelyébe került egy lakóház. Mi a teendő? A közérdek, a fejlő­dés diktálja, ki kell sajátítani, elbontani és az állam kártala­nítja a háztulajdonost. Tör­vény van erre. A hivatalos szervek 82 ezer forintra érté­kelték Barta Simon házát. Szőlészeti tanácskozás Abasáron A Földművelésügyi Miniszté­rium, a Szőlő-, Gyümölcs-, Ül­tetvénytervező és Kivitelező Vállalat, a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület, a Kertészet- Szőlészet Szerkesztősége és a Heves megyei Tanács mezőgaz­dasági osztálya július 10-én Abasáron, a helybeli Rákóczi Termelőszövetkezetben szőlé­szeti tanácskozást rendez. A tanácskozás délelőtt 9 óra­kor kezdődik a község kultúr- házában, ahol dr. Tóth Dezső, a termelőszövetkezet elnöke, rövid ismertetést ad az abasári Rákóczi Termelőszövetkezet munkájáról, majd dr. Eifert József, a Balaton bogiári Álla­mi Gazdaság laboratóriumának vezetője tart előadást a szőlő- oltványtermelés feladatairól és problémáiról. Délelőtt 10 órá­tól déli 12 óráig határszemlén vesznek majd részt a tanács­kozás részvevői, délután pedig sor kerül majd a hozzászólá­sokra és a vitára is. Újabb tárgyalások, bíróság előtti egyezkedés, hivatalos iratok, jegyzőkönyvek és újabb becslés eredményeként 88 ezer forintra értékelték a házat. Az állam nevében a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium ki­küldötte, Barta Simon nevé­ben pedig a fia tárgyalt és egyezkedett. Barta Elek jó fiskális lenne, ha minden ügyet annyi lele­ményességgel és szívóssággal képviselne, mint a sajátját és, ha a „felperes” képviselője olyan engedékeny lenne, mint ebben az ügyben az államé. A két Barta pontokba foglalta követelését és addig ügyesked­tek a paragrafusok „útvesztő” labirintusai között, míg elér­ték, hogy a Szarvaskőben el­bontandó ház helyett Egerben, a Vécsey völgy 42. szám alatt építenek számukra új, két szo­ba, konyhás lakást. Vízvezeték­kel, fürdőszobával, beépített szekrényekkel, — a legújabb költségvetés szerint több mint 220 ezer forintért. A szerződés szerint Barta Simon csak ak­kor köteles kiköltözni jelenle­gi lakásából, ha az új egri há­zat készen átadja a Tanácsi Építőipari Vállalat. Ha pedig valaki azt gondolná, hogy Bar­ta Simon nagy családú ember, akit a törvényeinknek külön­leges figyelemmel kell véde­ni, — az nagyon téved. Barta Simon egyedül él szarvaskői házában, fia pedig tanácsi tisztviselő, valahol Borsodban. Hát nem furcsa az egri lakás- építési ügy? Kacskaringéé, görbe a pa­ragrafus — így tartják ezt ma is a szarvaskőiek. Ha a rende­let betűit és nem szellemét tartjuk szem előtt, ha a józan ész helyébe a meggondolatlan­ság furakodik, ha a méltá­nyosság és igazság helyét az önző önérdek foglalja el, akkor a törvény paragrafusai között bujócskát játszanak az ügyes­kedők, a nagy kapu mellett megtalálják a kis kaput. Le­het, hogy a kilós csomagra sza­porodott iratok, a terjedelmes szerződés megfelel a törvény írott betűinek. Lehet, hogy csak „nagylelkű” volt az ál­lamot képviselő kiküldött. De, ha már a tandíjat busásan megfizették, az ésszerűség és a közérdek követelményének eleget kell tenni. A közlemény és úgy véljük a törvény szelleme is ezt diktálja: Barta Simon ideiglenes elhelyezésé­ről gondoskodjék a fia, hogy sürgősen elbonthassák az út közepén álló házat és megnyit­hassák az új műutat. Ezt kö­veteli a forgalom biztonsága, a szarvaskőiek élet- és egészség- védelme és azok érdeke is. akik ,az új út mellett építkezni akarnak. F. L. Ecsédi beszélgetés• A szűk irodában minden hely foglalt. Méregetjük egy­mást az emberekkel, beszélge­tünk. A gépírónő valami ki­mutatást másol, s ujjai alatt élesén csattannak a betűk. Elmondom, hogy néhány esztendeje jártam errefelé, amikor még csak a másik szö- vekezét működött. Az egyik idősebb gazda kissé előre ha­jói, jól megnéz, elmosolyodik. Az írásra emlékszik, olvasta is annak idején, de közelebbről nem találkoztunk. — Mi úgy kerültünk össze, akár az ujjam — jegyzi meg valaki, aztán szavai után egy­szerre csend marad a szobá­ban. A gépírónő is abbahagyja a gépelést, figyelni kezd. Elő­ször azt hittem magáról beszél, házasságukról, de később • ki­derül, hogy a szövetkezetről, az Aranykalászról van szó. — Régen volt — szól közbe áz agronómus, aki annak ide­jén, egyéni gazda korában sem vallott szégyent a falu előtt. — Akkor talán senki sem hitte, hogy eddigre ennyire ju­tunk — áll föl az asztal mellől egy hatvanhoz közel álló em­ber, aztán még megtoldja a szót: — Csak sok ember türelmet­len, s egyszerre vár, egycsapás- ra szeretne mindent. Pedig az élet: az élet. Nem gyerekjá­ték. Tudja mit, — villantja rám élesen tekintetét, — én földkunyhóban kezdtem az éle­temet, mint kertész, és most, Két vélemény a megyei művelődési állandó bizottságról Bizottságokban egyáltalán nem szűkölködő korunkban nem jelent nagy élményt, nagy meglepetést, ha egy olyan bizottságról hallunk, amelyiknek a munkájáról ed­dig nem sokat tudtunk, ame­lyiket egy kézlegyintéssel be­soroltunk a „többi” közé, amelynek, ugyebár, semmi szerepe nincs az ügyek intézé­sében. Mi a munkája például a Heves megyei Tanács V. B. mellett működő Művelődés- ügyi Állandó Bizottságnak, hi­szen a tanács művelődésügyi osztálya úgyis jól dolgozik, nem szorul arra, hogy társa­dalmi „bedolgozók” segítsenek neki — gondolhatná az ember. ■*- Az állandó bizottság nem a tanács munkáját végzi, nem egyszerűen segít megoldani egy részfeladatot. Mi ugyan­úgy, mint a vb valamelyik osztálya, terv szerint dolgo­zunk, méghozzá önálló terv szerint — mondja dr. Darvas Andor, a megyei művelődés- ügyi állandó bizottság elnöke. — Mi segítünk a megyei szer­veknek tájékozódni a művelő­dési problémákban. — Tavaly megvizsgáltuk például a me­zőgazdasági politechnikai ok­tatás helyzetét, a falusi sport­körök tevékenységét, a gyer­mek és ifjúságvédelem hely­zetét, az osztályfőnöki órákon folyó erkölcsi nevelést. — A bizottság csak elemzé­sekkel foglalkozik? — Nem öncélú vizsgálódá­sok ezek, sok megvalósításra érdemes javaslat született már a bizottság ülésein. Mi java­soltuk először, hogy az Egri Gárdonyi Géza Színház alkal­mazzon segédszínészeket, mi szorgalmaztuk a kékesi tv-relé építését, megszerveztük a me­gyei politechnikai tanácsot. A továbbiakban sokkal töb­bet kell tennünk a művelődés ügyéért, mint eddig. Foglal­koztatnunk kell az albizottsá­gokat is, amelyek a kulturális élet egyes speciális kérdéseit tanulmányozzák. Hogy az al­bizottságok ne csak létezze­nek, dolgozzanak is. — A bizottság tervei? Darvas Andor szójátékkal válaszol a kérdésre? — Ter­vek? — Tervszerűbbé akarjuk tenni a munkát. Azt akarjuk, hogy az állandó bizottság a megye művelődési életének kiváló ismerője legyen, s ta­pasztalataival, észrevételei­vel még hatékonyabban tudja segíteni a „szakigazgatási szervek” munkáját. — Mi is ezt várjuk az ál­landó bizottságtól — mondja dr. Csicsai József, a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyának vezetője. Bírálatot sze­retnénk, kritikát, észrevétele­ket. Az ÁB albizottságai segít­ségével képes arra, hogy ko­moly, igényes elemzést készít­sen bármilyen' problémáról. Ez eddig is megvolt, hellyel- közzel kritika is volt a beszá­molókban, jelentésekben, de többet várunk. A művelődési osztályt akkor segíti igazán az állandó bizottság, ha a hibák feltárására fordítja energiája nagyobb részét. Két vélemény az állandó bi­zottság munkájáról. Egyik sem érdektelen kívülállótól hangzott el. A bizottság elnöke a tervszerűséget hangsúlyozza, az osztályvezető bíráló észre7 vételeket szorgalmaz. Látszó­lag mindkettő csak módszer­beli kérdés, valójában több en­nél. A tervszerűségre és a bí­ráló „alapállásra” épülő munkastílus új, impozáns eredmények szülője lehet. Vagy talán: csak ez a mód­szer lehet eredményes. Krajczár hosszú esztendők után olyan házban lakom, amely miatt nem kell szégyenkeznem. Hosszú, fáradságos munka eredménye volt. Mert kérem, idő kell mindenhez. Es a szö­vetkézéitől se léhet várni cso­dákat egycsapásra... Az emberek ráfüstölnek, s a szürkén gomolygó füst csak nehezen talál kiutat az ablak felé. — Lefagyott a kertészetünk a tavasszal és mi mégis talpra álltunk — szól közbe az agro- nómüs. És a röpködő monda­tokból. az elkapott szavakból akár egy színes mozaikot le­het összerakni a valóságot: Az ecsédi Aranykalász Tsz-nek az idén sok százezer forint kárt okozott az időjárás. Néhány na­pig szomorúan, kedvetlenül jártak-keltek az emberek az utcán, a paradícsompalánták között, amelyeket néhány óra alatt elpusztított a hideg. De , mindez csupán néhány napig tartott. Aztán újra, újult erő­vel munkához láttak. — Palántákat szerezni a föld alól is — ez volt a feladat és a nyolcvanezer szál palánta újra a földbe került. Es most? Most olyan a határuk, a kerté­szetük, hogy rossz Szem se lel benne hibát. — Érdemes volt dolgozni, ér­demes volt küzdeni — látják, tudják már ezt a tagok, hiszen a biztosítótól is kaptak közel fél milliót kártérítés címén. Az agronómus előszedi a ter­vet, három és fél milliót kell jövedelmeznie az idén a kerté­szetnek. — Meglesz? — kérdem. Az emberek összenéznek, valaki a sorokból köhhent né­hányat, aztán kibökik. — Ha újabb csapás nem jön, akkor álljuk a sarat. Nagy szó ez! Nagyon nagy szó ilyen elemi csapás után, mint volt az idei is. Itt aztán meglátszik az összefogás, a szövetkezés ereje, hiszen egyedül ugyan ki hadakozott volna a szörnyű fagykárral... Erről nem sok szó esik ugyan Ecséden, de ér­zik, tudják az emberek, hogy ez a színtiszta igazság. — Hanem sok baj van még az emberekkel — szól közbe egy brigádvezető. Elfogyna itt a türelem akkor is, ha napon­ta vékával mérnék az ember fejébe. Tudja, a mi agrónómu- sunk olyan ember, hogyha ^va­laki bejön az irodába, már a tekintetéről leolvassa, mit akar, mi a szándéka ... Az el­nökünk is derék ember. Móst megy iskolára, addig az agro­nómus helyettesíti. — Mi a baj hát, nem megy a közös munka? Egyszerre kapja fel minden­ki a fejét. — Hogyhogy a munka? Soha se ment jobban. Olyan a ha­tár, hogy egy fűszálat se ta­lálni. — Hát, akkor, mi baj az emberekkel? Csend lesz megint, aztán va­laki bölcselkedve jegyzi meg. — Emi kell még az emberek­nek, aztán az is segít majd, hogy az emberek mind jobban megtalálják a számításukat. Több lesz a jövedelem, na­gyobb lesz a munkakedv, a bi­zalom ... Jó ideje tart már a beszélge­tés, amikor az agronómusnak panasza akad. — Nem viszik tapasztalatcse­rére, tanulmányutakra az agro- nómusokat. Az elnökök, brigád­vezetők még csak mennek, de az agronómusokról mindenki megfeledkezik, pedig többsé­gük még csak könyvből isme­ri igazán a nagyüzemi gazda­ságot. Lehet, hogy igaza van. Illeté­keseknek érdemes is ezen el­gondolkodni. Hanem a beszél­getésnek véget kell vetni az idő miatt. Búcsúzóul úgy szorí­tunk kezet, hogy valamennyi­en igazán hiszünk abban, hogy rövid idő múlva az ecsédi Aranykalász Tsz minden tag­ja igazán elégedett lesz. A szorgalmas, jó munkának meg kell hoznia gyümölcsét Ecsé­den is... Szalay István PÁRIZS: Mesnard professzor 1633. áp­rilis 17-én kelt Pascal-„kézira- tot” fedezett fel: a nagy tudós által aláírt átvételi elismer­vényt. ★ » LONDON: Baba, belsejében magnósza­laggal: kisgyermekek gőgicsé- lését hallatja. ★ \ BONN: Augusztusban elkészül Euró­pa leghosszabb drótkötélpályá­ja Garmisch és Zugspitze kö­zött. Menetidő 8 perc. RÓMA: Rómában júniusban tartják meg a háztartási alkalmazottak nemzetközi kongresszusát. ★ NEW YORK: Az égő erdők fölé távirányí­tóit vitorlázógépeket küldenek» amelyek viszonylag csekély magasságból szórják le az oltó­szert. Az apa és két fia VISZONYLAG csend éis a nyugalom képéit mutatja az. ostorosi Kossuth Termelőszövetke­zet tanyája. A délelőtti napfény elől árnyék­ba húzódva hűsülnek a szövetkezet ezret ki­tevő, egyébként nagyon is zajos kacsái, ugyan­így a szarvasmarhák is nyugodtan kérődznek bent az istállókban, és a kismalacok sem sd- vítoznak, hanem összebújva pihennek, alsza­nak kukoricaszemekről álmodoznak bent a kutricákban. Csupán a 70 éves Soós Feri bácsi ül kint a mindig frissen meszelt sertésfiaztató előtt. Földbevert karókra épült lócán ül, gon­dolkodik és olykor-olykor hosszú, deres bajú- szán igazít egyet Talán a múltján dereng így hirtelen magára hagyatva, de az is lehet, hogy csak az előbbi etetés, almozás fáradal­mait piheni ki. Feléje tartok, indulva a hegy­oldalon, beszélgetni, szalmakazlak, földhányá­sok, szekerek, illatos fűvek között, de mielőtt oda érnék a szövetkezet állattenyésztési bri­gádvezetőjével: Tóth Andrással, — aki a kísé­rőm —, egyszercsak kiáltás hangzik: — Édesapám! Jöjjön mán be... És az öreg, megroskadt derékkal, komóto­san kel fel a lócáról, de aztán egészen várat­lanul fürgén lépdel be a fiaztatóba, Látni rajta — így messziről is, hogy a derekánál van a baj. Amikorra odaérünk, már újra az ajtóban jelenik meg, de most már nem egye­dül, hanem fiával, a 43 éves Soós Istvánnal. Soós István kemény kötésű, jóvágású fér­fi. Középtermetű ember, aki talán még most is képes lenne egymázsás búzás zsákok pe- helykénti emelgetésére. — Feri bácsi, a kismalacokat jöttünk megnézni — így indul a beszélgetés és ő vé­gig kalauzol bennünket a rekeszek előtt. Rit­kái szól, a fia is keveset, aki utánunk lépdel, leginkább csak az aniyamalacok nevét emle­geti: — Ez a 13 kismalac Csákóé... — magya­rázza hangjában nem titkolt büszkeséggel. — Ö a kedvenc! — vágja rá az apja, s aztán megmagyarázza: — Legtöbb utódot hozta a világra, s mind felnevelte. A többiek valamivel, kevesebbet, de ettől függetlenül kilenc a fialási átlagunk. AZTÁN SOKÁIG nemigen szólunk egy szót sem. Nézegetjük a fekvő jószágokat. — Gyönyörűek ezek az állatok, majd ki­csattannak jó módjukban — akaratlanul tör ki belőlem az elismerés az életerős kövér kismalacok láttán. Erre mindkettőjük arca felderül. Látni rajtuk, hogy jól esett a dicséret. S hogy vé­gig érünk a karámokon, már javában beszél­getünk Ha jól emlékszem a takarmány ösz- szetételével kezdtük, s aztán hogy, hogy nem, de az állatok szeretőiére, tulajdonságaira ke­rült a sor. Így tudtam meg tőlük, hogy hár­man: Feri bácsi és két fia: István és László 50 anyakocát, öt apaállatot és 274 kismalacot gondoznak példamutatóan, nagy-nagy szak­értelemmel. De csak néhány napja gondoz­nak ennyit! Ezelőtt két héttel 58 három-, és négyhónapos malacot adtak le az alsó te­lepnek, ahol majd a többiek hízókat nevel­nek belőlük. — Sok baj, gond lehet velük ... — Jócskán ... reggel négy órától este hétig ^gyfolytában... fialáskor természetesen egész nap, az éjszakát is beleszámítva Nem lehet ám kérem olyankor itt hagyni őket egy perc­re sem, mert könnyen kárát láthatja az em­ber, elpusztulhat a születő jószág. Ezenkívül az anyákat kétszer, háromszor kell etetni napjában, a kicsiket pedig négyszer. Napjá­ban 460 kg takarmányt esznek ezek meg, és minden másnap 20—25 mázsa szalmát almo­zunk be. — De csak így lehet eredményt elérni — ez ismét az idősebbik testvér véleménye. — Türelemmel, akarattal és szorgalommal. S hogy látja: ebből nem sokat értettem meg, még hozzáteszi: — Én gyerek korom óta foglalkozom az állatokkal. Apám és öcsém is. Itt a termelő- szövetkezetben két éve dolgozunk. Tavaly történt, hogy édesapám beteg lett, megfázott, ágynak esett. A szövetkezet vezetősége az- ideig besegítőnek küldött egy embert. Csak 20 anyakocát kellett legeltetnie, de este az­zal köszönt el, hogy másnapra nem jön ide dolgozni. A következő besegítő sem járt el másképp. Még szerencse, hogy apám amint lábra tudott állni, azonnal jött is dolgozni. Ezért mondom, hogy nagy türelem, kitartás kell az állatokhoz. MAJD ŰJABB pédák özöne következik: 1961-ben ragályos bélgyulladás lépett fel a sertések között. Minden nap 50—100 liter te­át kellett főzniük az állatok számára. Hajnal két órakor már égett a tűz a katlan alatt, s főtt a tea. Most pedig minden másnap 300 liter tejsavót itatnak meg a kicsikkel, de azt sem bármák, ha erre minden nap sor kerül­ne. Több lenne a munka, de a hízás is na­gyobb lenne. S ez nem utolsó dolog. Mert ha már itt tartunk, el kell monda­nunk, hogy jó kezekben van Ostoroson a szövetkezet sertésállománya. Talán azzal le­hetne lemérni, hogy már most 300 munka­egységet írtak jóvá javukra a tsz-irodán, ami eredményes munkájukat bizonyítja. Ezenkí­vül hétdarabos fialási átlagban állapodtak meg a szövetkezet vezetőségével, így hát a két-két malacból prémiumra is jut majd. Apa és* két fia. Becsületes, állatszerető, jószándékú emberek, akik szinte csodákat műveltek Ostoroson. Két év alatt a semmi­ből, a tsz-vezetőség első szerzeményéből je­lentős állatállományt teremtettek a Kossuth Tsz-ben. Méltán megérdemlik a dicséretet. Mondom is nekik, de ők csak szerényked­nek, s talán el sem hiszik mindezt, mert amit élértek úgymond nem csoda, csupán a hoz­záértés, és a türelem eredménye. — Hallod? Jönnek hazafelé az anyamala­cok — vág beszélgetésünkbe Feri bácsi. Si­ess Pista, csukd be az ajtóikat, csupán ez ma­radjon nyitva, meg a túloldali. — Sürgeti idősebbik fiát, és tőlem is búcsúzik sietve. S VALÓBAN! A major távoli bejáratánál már fel is tűnt az első három nagytestű anyakoca, aztán ott tolongott a többi is, hangos röfögéssel sietve indultak el a jól isi mert úton óljaik felé. Itt nyitott ajtó várta már őket, bent pe^ig hatalmas hangzavar keletkezik, sivítás, az apró malacok üdvözi lése. Később ajtócsapkodást is lehet hallani; rendreutasító emberi szavakat. Sietni kell; mert kezdődik az etetés. Fazekas István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents