Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-22 / 170. szám

2 NÉPÚJSÁG 1962. július 22., vasárnap KOVÁCS JÄNOS: A VTT ölrttt SUOMIBAN ^wv\\\\v.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\ww Minta eszközzel a francia atomltöera felé PÁRIZS (MTI): Francia gazdasági körökben meglepetést keltett, hogy André Puget repülőtáborno­kot nevezték ki az állami kéz­ben levő, kizárólag polgári repülőgépeket gyártó Sud Aviation élére. A gyár legis­mertebb gépe a Caravelle su­gárhajtású utasszállító repü­lőgép. A jól értesültek azonban nem lepődtek meg ezen a ki­nevezésen, mert beleilleszke­dik azoknak a műveleteknek a sorába, amelyekkel Marcel Dassault, az UNR-hez, De Gaulle pártjához tartozó re­pülőgépgyáros fokozatosan ha­talmába kerítette a Sud Avia- tion-t, olyannyira, hogy a szaksajtóban az állami gyárat Sud Dassault néven kezdték emlegetni. Dassault egyébként kiemel­kedő helyet foglal el azoknak a monopoltőkéseknek a sorá­ban, akiknek az önálló francia nukleáris ütőerő programjá­nak* a megvalósítása a legna­gyobb profitot hozza. Az atombomba ugyanis csak ak­kor ér valamit, ha van célba- juttató eszköz. Tekintettel ar­ra, hogy Franciaországban ma még erre alkalmas rakéta nincsen, a francia hadügymi­nisztérium ötven Mirage—4 bombavető repülőgépet ren­delt Dassault-nál. Pedig ez a gép aránylag kis hatósugara miatt nem is túlságosan al­kalmas erre a célra, ezért ki­egészítésül az Egyesült Álla­mokban olyan tankrepülőgé­pek vásárlásáról kezdtek tár­gyalást, amelyek repülés köz­ben látják el üzemanyaggal a Mirage-ökat. Puget tábornok kinevezésé­vel egyidejűleg a Sud Avia- tionnak, első ízben, váratlan eladási nehézségei is támad­tak, két nagy amerikai repü­lőgéptársaság lemondta Cara­velle gépek megrendelését. Mint az Humanité megálla-* pítja, ha a kormányzat akar­ja, leáll a polgári repülőgép- gyártás ebben az állami üzem* ben és minden állami erőfor­rást, ipari kapacitást, munka­erőt a francia atomütőerő megvalósítására fordítanak. Petar Sztambolics felszólalása a jugoszláv képviselőház ülésén MOSZKVA (TASZSZ): A Pravda szombati számában Sz. Visnyevszkij, a lap washingto­ni tudósítója elemzi az Egye­sült Államok kormányának az atomfegyverkísérletek kérdé­sében elfoglalt álláspontját. Minden gondolkodó ember előtt világos — mutat rá egye­bek között a cikkíró —, hogy az Egyesült Államok vezetői­nek ma már semmi indokuk nem lehet az atomfegyverkí- sérletek beszüntetésének to­vábbi halogatására. A washingtoni vezetők — folytatja Visnyevszkij — ennek ellenére nem hajlandók szakí­tani bűnös álláspontjukkal. Egyelőre jobbnak tartják propaganda jellegű Ígéreteket hangoztatni az Egyesült Álla­mok ,.magatartásának esetleges megváltoztatására” elhallgat­va, hogy mikorra várható ez a változás. Felvetődik a kérdés, hogy vajon nem csupán a köz­vélemény félrevezetésére te­szik ezeket az ígéreteket? Az elemi logikából követke­zik — folytatja a cikkíró —, hogy az Egyesült Államok biz­tonságának mindennemű ve­szélyeztetése nélkül, lemond­hatna a helyszíni ellenőrzéssel kapcsolatos, ésszerűtlen köve­teléséről és hozzájárulhatna a tömegpusztító fegyverekkel végzett veszélyes kísérletek be­tiltására vonatkozó és régóta várt egyezmény megkötéséhez. I Maga Arthur Dean, a genfi BELGRAD (TASZSZ): A jugoszláv szövetségi nem­zetgyűlés most folyó üléssza­kán Petar Sztambolics, a nemzetgyűlés elnöke, beszá­molt a Szovjetunióban láto­gatást tett jugoszláv parla­menti küldöttség útjáról. Pe­tar Sztambolics megemléke­zett azokról a jelentős ered­ményekről, amelyeket a szov­jet nép ért el a hétéves terv teljesítése során. Hangsúlyozta, hogy a jugoszláv parlamenti küldöttséget a Szovjetunióban mindenütt a barátság és szívé­lyesség légköre vette körül. Sztambolics megállapította, hogy a Szovjetunió és Ju­goszlávia kapcsolatai mind gazdaságilag, mind politikai­lag, mind kulturális szem­pontból kedvezően fejlődnek. önök tudják — mondta Sztambolics a képviselőkhöz: fordulva — mi mindig arra törekedtünk, hogy fenntartsuk kapcsolatainkat a Szovjetunió­val. Hangsúlyozta, hogy az együttműködést nem akadá­lyozhatják a fejlődésben ta* pasztaiható különbségek, sem az ideológiai ellentétek, sem pedig a néhány kérdésben megmutatkozó felfogásbeli különbség. A szovjet vezetők kijelentették a küldöttségnek, hogy ők is így vélekednek. A két ország közötti kapcsolatok kedvező fejlődésének igen fon­tos a világbéke megerősítése, a békés együttélés és a népek közötti barátság elveinek győ­zelme, valamint az általános és teljes leszerelés végrehaj­tása. (MTI) A Lengyel Népköztársaság 18 esztendefe nemzedék * munkájára volt szükség. Aki még emlékszik az 1944— 45-ös év fordulóján a romba- dőlt városokra, a kihalt fal­vakra, a teljesen elpusztult vi­dékekre, csak az tudja felmér­ni, milyen óriási feladatok áll­tak az új népi kormány előtt. Ezen kívül az első években még harcolni kellett a nép ha­talmáért is. De a nyugati kö­rök által támogatott reakció nem tudott gátat vetni a Júli­usi Kiáltványban meghirdetett reformoknak, felosztottuk a nagybirtokokat, államosítot­tuk a nagyipart és a banko­kat. A párt programja, már a megszállás évei folyamán el­kezdett munka, a nemzeti egy­ségfront következetes megszer­vezése, a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság jel­szavainak maradéktalan meg­valósítása, amelyeket akkor adtak ki, midőn a szovjet had­sereggel vállvetve harcoló lengyel hadsereg katonái len­gyel földre léptek ... mindez eldöntötte a belső harcokat. Az új, a megváltozott társa­dalmi helyset felszabadította a tömegek hatalmas energiáját, óriási lelkesedés és áldozat- készség egyenlítették ki az anyagi eszközök elégtelensé­gét. Lengyelország újjáépítésé­ben és átépítésében felbecsül­hetetlen értékű segítséget nyúj­tott a Szovjetunió — gabonát, gépi felszerelést, nyersanya­got, beruházási kölcsönöket, készpénzt, műszaki berendezé­seket bocsátott az ország ren­delkezésére. Mindezt olyan kedvező hitel-feltételek mel­lett, amelyek a kapitalista vi­lágban ismeretlenek. A sokoldalú együttműködés a Szovjetunióval és a szocia­lista tábor valamennyi orszá­gával, ez volt, és ez is marad Lengyelország fejlődésének, a szocializmus építésének, s álta­lában a Lengyel Népköztársa­ság egész politikájának alap­köve. A háború évei alatt felnőtt nemzedék nem ismeri a tespe- dés szót, normális tényként fogadja el, hogy az ipari ter­melés évről évre emelkedik, hogy a népgazdaságnak újabb és újabb szakemberekre van szüksége, hogy új gyárak és házak épülnek, hogy fejlődik a mezőgazdaság, hogy mindenki tanulhat, stb. A mai fiatalságot, de még az idősebbeket sem érdeklik túl­zottan azok a számadatok, amelyek megmutatják, miből, mennyivel termelünk többet, mint a háború előtt, sokkal jobban érdekli őket, hogy mennyire vagyunk Olaszor­szág, Franciaország, vagy Ang­lia szintjétől. Az életben a tények számí­tanak, s ezek megmutatják, hogy a nemrég még oly sze­gény Lengyelországban, amely­nek ma már 30 millió lakosa van, a lapok egyszeri összpél- dányszáma meghaladja a 21 milliót, 700 000 televízió előfi­zető van, évenkint öt és fél­millió könyvet adnak ki. De továbbmenve: 172 színházuk van, több mint nyolcmillió a könyvtárak száma, kilenc filharmónia és ugyanannyi szimfonikus zenekar. M'nden tízezer lakos közül 56 főisko­lákon tanul, mig ez a számadat Olaszországban 46. Svájcban 37, a Német Szövetségi Köz­társaságban pedig 33. A mun­kanélküliség réme teljesen is­meretlen fogalom a népi Len­gyelországban. A Júliusi Kiáltvány meghir­detése óta eltelt tizennyolc esztendő alatt, az óriási vesz­teségek ellenére, a lengyel ipa­ri termelés eev lakosra számít­va, már túlhaladta a világ-át­lagot, és a jelenlegi ötéves terv befejezésével 2,5-szer lesz na­gyobb a világ-átlagnál. Az egyik lengyel közgazdász az ötéves terv (1961—65.) mu­tatói és a távlati terv célkitű­zései alapján — figyelembe vé­ve a burzsoá közgazdászok előrejelzéseit a kapitalista gaz­dálkodásra vonatkozóan — ki­számította, hogy Lengyelország iparosítási szempontból eléri Angliát, Franciaországot és a Német Szövetségi Köztársasá­got. Hasonló számítás van több is, mind nálunk, mind a kapi­talista világban. A különbség jelentéktelen. A végleges ja­vításokat elvégzi majd a gya­korlat. Ezt a feltartóztathatat­lan folyamatot csak a háború állítaná meg. A Népi Len­gyelország létének hajnalától olyan politikát folytat, amely­nek devizája az ország védel­me és a különféle társadalmi rendszerű államok békés egy­más mellett élésének lenini eszméje. Lengyelország min­dig támogatta és támogatni is fogja a szovjet kormánynak az általános és teljes leszere­lésre irányuló politikáját. Lengyelország a nemzetközi fórumokon tett önálló javas­lataival is segít utat tömi a vi­tás problémák megoldása szá­mára. Testvéri szövetségben a Szovjetunióval és valamennyi szocialista országgal, bátran haladunk a jövő felé vezető úton, abban a biztos tudatban, hogy közös ügyünk győzedel­meskedni fog. emelvény előtt játszódott a cselekmény, a lövészárokban ott hasaltak a katonák és ahogy vonult a harc, az ese­mény — úgy fordult velünk az emelvény. Feledhetetlen élmény! Amíg robog visszafelé ve­lünk a busz, lehet látni, hogy a színdarab mondanivalóján gondolkodnak a fiatalok és gondolkodom magam is. Há­ború nélküli világot — ez tö­mören a tartalma a darabnak és erre készült az a több mint 30 ezer fiatal Tamperében, hogy ezt juttassa érvényre a VIII. Világifjúsági Találkozó tamperei rendezvényein. — Testvérként fogadunk benneteket — mondták talál­kozóikon a tamperei fiatalok. — Megtiszteltetés számunk­ra, hogy most mi rendezhet­jük meg a VIT-et. Itt, nálunk is vannak olya­nok, akik azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy nem ár- tunk-e a finn semlegességnek, ha megengedjük ezt a béke demonstrációt... — Aggályoskodjanak csak, mi azért is megmutatjuk. Ez a fesztivál is örök emléket je­lent a világ ifjúságának. Így beszélnek a Finn De­mokratikus Ifjúsági Szövet­ségnek tagjai, vezetői Tampe­rében. A közel 30 alapszerve­zetben dolgozó demokratikus gondolkodású fiatalok lelke­sen készülnek a VIT-küldöt- tek, köztük a magyar, foga­dására. Ízléses plakátokon köszön­tötték a fesztivált és az alap­szervi gyűléseken felhívások­kal üdvözölték a Rovaniemo- ből induló stafétát, amelyben 20 ezer finn fiatal vesz részt. Itt, ebben a városban, már valódi VIT előtti készülődés uralkodott a fiatalok körében, de mikorra ezek a sorok meg­jelennek a fesztivál előtti han­gulatban ég az egész ország, és ha kicsit csendesebben is, mint máskor, de az őszinte baráti szív tisztaságával vár­ják a harsonák megszólalását a helsinki olimpiai stadion­ban. A szállásunk előtt esténként fiúk, lányok gyülekeztek és pillanatokon belül vidám ének- és zeneszó vette birto­kába a környéket. Ezeken az ifjúsági találkozókon ismer­kedtünk a finn fiatalokkal, akik nagy érdeklődéssel fi­gyelték a rögtönzött kultúr­műsorainkat, tánc- és ének­számainkat. Gyors búcsúzás, címcsere következett, aztán irány az arszág fővárosa: Helsinki. (Folytatjuk) marinen katu (Ilmarinen utca). — Holnap délelőtt keresse­nek meg. Itt lakom, ott ahol a kerékpárom áll. Van egy olyan nagy fiam, mint maguk. Szívesen látom magukat. Hi­szen távoli rokonok vagyunk!! — Nekemim! (Viszontlátás­ra!) — búcsút int kezével és siető léptekkel tűnik el a ház­ban S hiába volt a városnézés mintaszerűen megszervezve, hiába jártuk gyakorlott ide­genvezetőkkel Lahtit vagy Tamperét, mindig a kedves mosolyú, 85 éves Leó Univa bácsi jutott az eszünkbe, aki­vel mégsem sikerült újból ta­lálkozni. Az első várost, Lahtit a tűz teremtette meg, míg a másik városból vérvörös tűzzel lobo­gó eszmei láng indult hódító útjára, hogy a rabszolgaság­ban élő embermilliók előtt megnyissa a börtönt, a szelle­mi börtön ajtaját. Magas, emeletes sötétszür­ke ház Tamperében. Benn a város szívében. A falak tiszte­letet parancsolnak. Itt járt Lenin. Itt, ebben a teremben tanácskoztak 1905-ben az emigrációban élő kommunis­ták, itt készítették elő az oroszországi polgári forradal­mat. S a sarokban szürke, kopot­tas asztal, karosszókkel. A tin­tatartóban már rég kiszáradt tinta, a mozdonyvezetőtőTköl- osön kapott görbebot nikkel fogóját az idő szürke patiná­ja vonta be. — Hruscsov elvtárs aláírá­sa — fedezzük fel újjongva a vendégkönyv lapozgatása köz­ben. — Itt a Gagariné — újjong az egyik kislány. KISZ-jelvényak kerülnek az ajándék jelvényeket gyűjtő párnára és a magyar csoport találkozása a finn munkás- mozgalom hőseivel véget ér. A következő kép szinte me­rő ellentéte az előbbinek. A szürke, ódon házak helyett ultramodern városrészben ba­rangolunk élesen dudáló au­tóbuszainkkal. A sok látnivaló befogadá­sára kevés a két nap. Roha­nás, Szinte már szemnek is fá­rasztó az élmények összegyűj­tése. Szobrok, műemlékek, ré- : ?i stílben! épült templomok. : Ez mind Tampere! Számunkra nagy élményt ' jelentett a Pyyniki parkban : levő forgatható szabadtéri 1 színház, ahol éppen próbát tartottak egy háborúellenes darabból. ' A lépcsőzetesen kiképzett II. A tűzben született váró: Az éjszakát várva rövid vá rosnézésre indultunk. Vártuk hogy a sötétedés zsongító ál mot hoz ránk és pihenésre kényszerít, de ezzel adósunl maradt kint-tartózkodásunl idejére Finnország. Hiába jártunk olykor-oly­kor hajnali négyig is, akár Lahti, akár Tampere, vagy Helsinki utcáin az ezüstfehéi szürkület csak nem akart sö­tétségbe hajlani. Sőt, az or­szág fővárosában tapasztaltuk hogy késő éjszaka békésen együtt tanyázott az égen a két legismertebb égitárs, a Nap és a Hold Az ötvenhét éves város, Lah­ti széles, tágas utcáival kelle­mes benyomást keltett. Való­ban a megújhodást jelképezi az országban. Ide összpontosul a fejlett építészet. Ez a 153 négyzetkilométeren elterülő város fontos ipari centrum és 70 ezer lakosa az ipari üzeme­ken kívül a kereskedelemiben és a közlekedésben dolgozik. Az őslakók nagyon büszkék rá, és ha véletlenül idegennel akadnak össze, akkor ragyogó arccal mesélik el a városuk történelmét, sízinte minden második mondatukban megis­métlik: — A mi Lahtink, az ország negyedik legfontosabb városa, Turku után következik. Éjszakai sétánk során meg­céloztuk a legjobban kimagas­ló tornyot és odaegyengettük lépteinket. — Jó, ez az olimpiai síugró sánc — emlékezik vissza a pécsiek hagy labdarúgó ígére­te, Speász Karcsi, amikor mint egy kis hangya, az ele­fántra, úgy nézünk fel a vas­vázas toronyra. A környező házakban, ame­lyeket az olimpia idejére épí­tettek, egyszerű gyárimunká­sok laknak, fizetésük 15—20 százalékát fizetve a lakbérre. Az egyik ilyen házacskához idős férfi érkezik haza, bizto­san valamelyik kikötőből, mert messziről megcsapja orrunkat a kesernyés sózotthal illata. Kíváncsian felénk i sandít. Kerékpárját letámasztja a ház falához, közelebb indul, hogy megtekintse ezit a handaban- dázó külföldi népséget. Cigarettával kínáljuk ésutá- ía a tolmácsunk segítségével megkezdődik a társalgás. . Előbb természetes ezek a kérdések hangzanak el: — Honnan jöttek? — Magyarországról! — Aha — izzik fel az öreg szeme — Unkarilajtnen. Jó. ló. (Igen, igen.) ; — Tetszik a város? — Alig négy órája érkéz-( ünk, de már úgy járunk ben-j ae, mintha született lahtiiak- .ennénk. Gyönyörű városuk; /an: < — Jő, jó... (igen, igen...) Aj őzben született ez a város.... — Érthetetlenül, csodálkozva; lézzük az öreget. < — Igen1, a tűzben ... ( ... Régen történt az már, énj s a szüleimtől hallottam. Va-; amilyen püspök, ennek a kör-; íyéknek a leghatalmasabb ( ara tette itt le a jelenlegi vá-; :os alapjait, amikor a faluban; emplomot épített és bírósági l székhellyé nevezte ki. ( Gyorsan szaporodtak a fa-; lázak, bővült a község. Egy-, nás hegyére-hátára zsúfolod-; ak a házak, még ha jobban( akarták volna, akkor sem si-; sérült volna, hogy város le-; 5 yen. A véletlen és a tűz se-l íített. ( 1877 nyarán tüzet fogott az- sgyik kis viskó és a tűzvész; szorosan terjedt. Zsarátnok! lett az egész falu. Innen kez-j elődük a város története. Űjabb családok telepedtek,: megkezdődött az. építkezés,! csak most már tervszerűen.j Egy született meg a lángokból; sz a város — terjeszti szét kar-; ját a város fölött az öreg. — ( gyorsan, repülve fejlődik, mimtj a sebes számyalású fecskék. ■ U Sorra mutogatja — ez a| nagy Panka (Bank), ez az II-' A lengyel naptárban július 22. piros betűvel jelzett ün­nep. Bár ez az ünnep még lá­gyon fiatal, mindössze 18 éves, de máris mély gyökeret vert a lengyel nép hagyományainak sorában. A tíz évszázados lengyel ál­lam történelmében ez a tizen­nyolc év körülbelül annyi, mint egy évben egy síürke hét. De vannak olyan hetek, olyan napok az évben, amelyek külö­nösen fontosak, új helyzetet teremtenek, más körülménye­ket, lehetőségeket hoznak. Lengyelország történelmében ilyen időszak ez a mostani, amely 1944. július 22-én kez­dődött. Ha az emberi életet vesszük alapul, 18 év hosszú idő. Azok a fiatalok, akik 1962-ben érett­ségi bizonyítványt kaptak, egy­idősek az Üj Lengyelországgal; azok pedig, akik a felszabadu­lás évében kapták érettségi bizonytfványukat, ma ismert mérnökök, konstruktőrök, igen gyakran nagyszerű tudományos eredményekkel rendelkező emberek, népszerű írók, művé­szek, Varsó, Nowa Huta épí­tői, a Kedzierzynben, Tarno- brzegben, Plockban működő kombinátok alkotói és más, kétezernél is több ipari objek­tum megteremtői. Egyszóval: Lengyelország új arculatának alkotói. Olyan arculat megte­remtői, amelynek megformálá­sához még a leggazdagabb ka­pitalista államokban is több hangsúlyozta — az ország bé* kés egyesítésének híve. Szám­talanszor javasolta a gazdasá­gi és kulturális kapcsolatok rendezését Vietnam két része között. A Vietnami Demokra­tikus Köztársaság népe és kormánya hálás a Szovjet­uniónak és a többi szocialista országnak azért a támogatá­sért, amelyben az ország bé­kés egyesítésére irányuló erő­feszítéseket részesítették — je­lentette ki a nagykövet ★ Amint a Vietnami Tájékoz­tató Iroda jelenti, ez év első hat hónapjában a dél-vietnami hazafiak csaknem 1500 die- mista és amerikai katonát és tisztet öltek, vagy sebesítettek meg, sokat foglyul ejtettek. Több mint 8000 dél-vietnámi, katona állt át a nép oldalára. A dél-vietnami hazafiak .az elmúlt fél évben igen sok fegyvert zsákmányoltak, le­lőttek 12, megrongáltak 22 re­pülőgépet, elsüllyesztették 9 motoroshajót, megsemmisítet­tek 64 páncélos járművet, megrongáltak 269 hidat. (MTI) MOSZKVA (TASZSZ): Vietnam napja és az Indo- kínára vonatkozó genfi meg­állapodások aláírásának 8. évfordulója alkalmából Ngu­yen Van Kimh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság moszkvai nagykövete pénte­ken beszélt a moszkvai) tele­vízióban. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya — A vietnami nagykövet beszélt a moszkvai televízióban i A Pravda az Egyesült Államok atompolitikájáról tárgyalásokon részt vevő ame­rikai küldöttség vezetője is ki­jelentette, hogy nem szükséges a Szovjetunió területén ellem őrző állomásokat létesíteni. Az amerikai kül- és katonapoliti­kát jól ismerő, magasrangú amerikai diplomatáknak ezt a kijelentését az a meggyőződés teszi értékessé, hogy az ameri­kai ellenőrzési követelések in­dokolatlanok — állapítja meg Visnyevszkij. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents