Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-10 / 134. szám

0 8 NÉPÜJSÁG 1962. június 10., vasárnap Fehér Miklós, a gyöngyösiek ki­váló versenyzője, évek óta ter­mészetjáró sportunk élvonalába tartozik. Az országos bajnokságo­kon mindig megbízhatóan, jól szerepel, s mint a magyar válo­gatott állandó tagja, szép sikere­ket ért már el finnországi, cseh­szlovákiai, bulgáriai és NDK-beli nemzetközi versenyeken is. A legújabban hozzánk érkezett hí­rek szerint, Fehér Miklósnak a közeljövőben újabb komoly fel­adatokat kell megoldania: az NDK-ban nemzetközi természet- járó versenyen vesz részt. A ki­váló természetjárónak sok sikert kívánunk! * A Mátraházi Lendület Sportkör alig egy éve alakult, s máris kilenc működő osztállyal dicsekedhet. Kü­lön érdekességként kell megemlí­tenünk, hogy a Lendület rendel­kezik Magyarország legmagasab­ban fekvő sporttelepével, a mátra­házi labdarúgó-pálya ugyanis 750 méter magasságban terül el. Ezt a pályát, amelyet télen az idény j küzdelmeire készülődő NB I-es csapatok is használnak, — a közel­múltban megnagyobbították. Mint­egy 400 köbméter földet mozgattak meg társadalmi munkában, s ebből a munkából ugyancsak kivették a részüket az erdészeti szakiskola hallgatói is ... I ményéknek eleget tesznek, meg­kapják a díszes Kék Túra emlék- 1 jelvényt. Ez ideig mintegy 5-6 He­ves megyei természetjáró büszkél­kedhet a jelvénnyel, de tudomá­sunk van arról, hogy rajtuk kívül sokan mások igyekeznekezt meg­STpro^ni ■***•’ — Emlékezetes, hogy az őszi idény- ben milyen botrányos jelenetek között ért véget Egerben a Honvéd Dobó SE—Lőrinci Vasas megyei ab dar úg ó-mérkőzés, amelynek visszavágójára vasárnap került sor lőrinciben. Nos, ettől a mérkőzés­öl sokan azt várták, hogy a két csapat játékosai — no, meg a lő- inci szurkolók — igyekeznek majd törleszteni. Nem így történt! Az ellenőri jelentés szerint ez a talál­kozó egyike volt az eddigi leg- sportszeriíbb mérkőzéseknek, nem­csak a két csapat játékosai. de a vezetők és a lőrinci szurkológárda is végig igazi sportemberhez mél­tóan viselkedett, ami nagyban megkönnyítette a játékvezető dolgátl * A Magyar Természetbarát Szö­vetség egy évtizede írta ki az úgy­nevezett Kék Túrát, amely azóta természetjáróink közkedvelt, ha­gyományos versenyévé vált. A túra lényege, hogy az abban részt ven­ni szándékozóknak a dél-dunántúli Sümeg hegységtől gyalogosan kell megtenniük a sátoraljaújhelyi he­gyekig vezető több száz kilométe­res útvonalat. Természetesen nem egyszerre, hanem szakaszonként. A napokban a Heves megyei Termé­szetjáró Szövetség a Kék Túra He­ves megyei szakaszán — a Mátrá­ban és a Bükkben — bélyegzővel látta el az ellenőrző állomásokat. Mindazok, akik az előírt teljesít­szerezni. Így például a Gyöngyösi Bányász természetjárói is ... * A novajl sportkör vezetői a leg­nagyobb elismerés hangján nyi­latkoztak Rácz Lajosról, az Eger- bakta—Novaj labdarúgó-mérkőzés játékvezetőjéről. Rácz Lajos mind­két fél megelégedésére, tárgyila­gosan, mintaszerűen vezette a ta­lálkozót, nagy része volt abban, hogy a mérkőzés a legnagyobb rendben folyt le. A novajiak hoz­zánk intézett levelükben annak a reményüknek adnak kifejezést, hogy a jövőben ilyen játékveze­tőkre bízzák a fontosabb járási bajnoki mérkőzések levezetését! * Alig néhány hete hírt adtunk ar­ról, hogy az Egri Dobó Gimnázium Rudas László KISZ-szervezete szo­cialista munkaszerződést kötött a megyei TST-vel, a sadionban folyó munkálatok elvégzésére. Most örömmel közölhetjük, hogy a gimnázium I. d osztályának tanulói Verebélyi András osztályfőnök irá­nyításával nemcsak fenti ígéretü­ket váltották valóra, de a salakos labdarúgó-pálya lelátójának fel­újításánál is serényen tevékeny­kedtek. A megyei TST elnöksége ez úton is köszönetét és őszinte el­ismerését fejezi ki a fiúknak nagy­szerű helytállásukért! * A Verpeléten lejátszott Verpelét- Gyöngyössolymos megyei férfi ké­zilabda-mérkőzés után néhány fe­gyelmezetlen hazai szurkoló — egy általános iskolás vezetésével — be­törte a vendégeket szállító autó­busz ablakát és a kerekek alá, illetve mögé hatalmas szögeket he­lyezett el. Még szerencse, hogy a gépkocsivezető idejében észrevette a veszélyt, s így a solymosiak aránylag olcsón megúszták a ver­peléti kirándulást. Sajnos, a mér­kőzés befejezése után minden ren­dező azonnal eltávozott, pedig he­lyesebb lett volna megvárni, amíg a vendégek is útra kelnek I * Egy hozzánk intézett kérdésre válaszoljuk az alábbiakat: az Eg­ri Dózsa labdarúgó-mérkőzéseit minden 12 éven aluli gyermek in­gyenesen látogathatja! Ezt az intézkedést csak helye­selni tudjuk, hiszen egy labda­rúgó-játékos ;,karrierje” valahol ott kezdődik, hogy gyerekkorában — a nagyok mérkőzéseit nézve — megkedveli ezt a népszerű játé­kot ... Rendkívül ideges hangulatban ért véget vasárnap az egri vere­séggel végződött Egri Dózsa— Nyíregyházi MTE labdarúgó-mér­kőzés. Az idegesség aztán folyta­tódott az öltözőben, és a nézőté­ren is, a nézők egyes játékosokat, j a játékosok pedig egymást okol- j ták a vereségért. Valahogy olyan J színezete volt a dolognak, mintha ; valami nagy tragédia történt ! volna — holott csak az követke­zett be, ami a labdarúgásban gya­korta előfordul: az egyik csapat vereséget szenvedett. Nincs tehát ok a temetési hangulatra és a bánkódásra, a csapatnak és a szurkolóknak egyaránt a még hátralevő két mérkőzésre kell I összpontosítaniok figyelmüket! A bajnoksághoz szükséges két pont ! megszerzése a fontos, nem pedig az elmúlt vasárnap siratása... * Ma délelőtt az egri stadionban általános iskolások látványos sport és kulturális bemutatójára kerül sor. Reméljük, az időjárás kegyeibe fogadja majd a gyere­keket, s a nézők jól szórakoznak a különböző tornagyakorlatokon, népi táncokon, és az ezer tagú kórus előadásán. xx>oooooooooooooocxxxxxxxxxxxx)ooc>oooooo' _ Talajerőgazdálkodási V. Eger, Merengő utca 3. sz. könyvelésben jártas, képesített férfi könyvelőt I keres, belső ellenőrnek. O000000000c300000000000000000000c300000c< HIRDETÉS) DIJAK: Apróhirdetés hétköznap szavanként 1.—- Ft. vasárnap szavanként 8.— Ft Somody József I \ A Füzesabonyi Gépállomás univerzális erőgépekre azonnali belépéssel, állandó jellegű SZAKKÉPZETT TRAKTORVEZETŐKET keres. — Jelentkezni lehet mindennap 7—16 óráig a gépállomás irodájában. A HATVANI Konzervgyár azon­nali belépésre keres lakatos és villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés a Munkaügyi Osztá­lyon. EGY szoba; összkomfortos, Had­nagy utcai lakásom elcserélném kétszobásra. Cím a kiadóhivatal­ban. ÉPÜLETBÁDOGOS és javítási munkát vállal Bablonkai, Eger, Széchenyi u. 11.; az udvarban. EGY ház és egy különálló pin­ce eladó. Eger, Ráchegy u. 4. sz. alatt. Azonnal beköltözhető. EGERBEN, Almagyar u. 5. szám alatti kettő szoba, fürdőszobás lakásból álló félház eladó. RADIÓJAVÍTAS — vidékieknek azonnal — Egerben, autóbusz ál­lomásnál, Bajcsy-Zsilinszky 13. EGER, belváros központjában családi ház, beköltözhetőséggel el­adó. Cím a kiadóhivatalban. SZALAS-takarmányt veszek; Eger, Almagyar u. 9. Szikvízüzem. KISGYERMEK gondozását Eger­ben vállalom. Cím a kiadóhivatal­ban. JÓKARBAN levő, nagy Singer varrógép eladó. Mátraháza, Sza­natórium, fodrászat. 250-ES, KIS KEREKŰ Jáwa igé­nyesnek eladó. Eger, Tévesztő­köz 15. 1102-ES SKODA eladó. Lenin u. 15. sz. Sírok, FIGYELEM! Töltés és alapozási munkálatokhoz beton- és vasbeton­törmelék járdakészítéshez, etető­vályú céljára; melegágy készítésé­hez, raktározáshoz alátétnek, stb- nek kiválóan alkalmas, csökkent értékű és selejt vasbetontermékek olcsó áron beszerezhetők az 1. sz. Épületelemgyárban, Budapest, XI., Budafoki u. 78. Érdeklődni lehet: 259-472-es telefonon, vagy szemé­lyesen,- szombat kivételével min­dennap, reggel 10 órától 2 óráig. MAG ANÉPlTKEZ ŐKET A FAÉRT- en keresztül szolgáljuk ki. .«»■■»«»■■■IIEIBII AAAAÁAAAa a a, AAA AAAAXA AAÄ AAAAA>ő* Termelőszövetkezetek, háztáji és egyéni | szőlőtermelők — Eger—Gyöngyösvidéki Állami Pincegazdaság megkezdte a borszőlő, must, és borértékesítési szerződés-kötéseket ! Szerződéses felár! Több jövedelem1 Termelőszövetkezeteknek 30 % szerződéses felár jár, ha termésük 80 %-át meghaladó mennyiséget, 20 % szerződéses felár jár, ha termésük 60—80 %-át, 10 % szerződéses felár jár, ha termésük 60 %-ánál kevesebbet LESZERZŐDIK ÉS AZT TELJESÍTIK! Háztáji és egyéni termelőknek 20 %, 15 %, 10 % szerző­déses felár jár a lekötött és teljesített mennyiségek arányában, MINŐSÉGI ÉS FAJTISZTASÄGI FELARAK! termelőszövetkezetek, háztáji és egyéni termelők részére, amennyiben a rendeletben meghatározott minőséget elérik. BANKHITEL a termelőszövetkezeteknek, KAMATMENTES ELŐLEG az egyéni termelőknek a megkötött szerződés alapján! * Részletes felvilágosítást ad az Eger—Gyöngyösvidéki Ál­lami Pincegazdaság Központja és pincészetei. HASZNÁLJA KI a KEDVEZMÉNYEKET! KÖSSÖN ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉST! ✓vvwvyvvyvvvyvvm!^^ Állami gazdaságok, Tsz-ek FIGYELEM! Közületi bakancsok, csizmák javítását rövid határidőre vállalják a Gyöngyösi Cipész Sí tsz javító részlegei: Felvilágosítást adnak a következő községekben levő rész­legek vezetői: Vámosgyörk, Atkár, Nagyréde, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Abasár, Gyöngyössolymos, Gyöngyöshalász, Visonta, Márkáz, Domoszló, Kisnána, Vécs. Fizetés közületi csekkel vagy átutalással.------------------------------------------------------------------------------------------1 ii iítlllillijílíilliililiililiílilílülillllllllllliííillllllillililiíllillillllli Kovácsot keres a Petőfi Termelőszövetkezet, Andomaktálya i Kirándul? — vagy strandra megy? Szardíniát vegye meg Ízletes és tápláló! Boltjainkban kapható! Időt, munkát takarít meg, ha vacsorára is szardíniát vesz! Felüdíti, szomját oltja, Ha a gyümölcslevet issza! Egészséges! Frissít! Vitamindús! Kóstolóval egybekötött bemutatót tartunk 1962 jún. 15-én Egerben: 153-as árudánkban (Falatozó), Sándor Imre utca. Gyöngyösön: 1-es számú árudánkban, Fő tér. Hatvanban: 54-es számú árudánkban, Vöröshadsereg utca. HEVES MEGYEI ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VÁLLALAT PIANINÖ zongora, Muzika Wien gyártmányú, jó állapotban eladó. Gyöngyös, Jókai u. 27. EGERBEN, Baktai u. 2. számú szoba, konyha,- veranda; mellék­helyiséges kis családi ház eladó, azonnal beköltözhető. 1959-ES WARTBURG igényesnek eladó. Személyes megkeresés: Gyöngyös, Kovács u. 3. SKODA Octavia Super kitűnő állapotban eladó. Hatvan, Takács utca 3. ELADÓ 250-es Simson; kifogás­talan állapotban. Sírok; Egri utca 101. szám. A JÁRÁSI Tanács VB Mezőgaz­dasági Osztálya, Eger, pályázatot hirdet közgazdász, agronómus, ál­lattenyésztő munkakörök betölté­sére a mezőgazdasági osztályra. Fizetés a 116/1960. Munkaügyi Mi­niszter rendelete szerint, esetleges kiegészítéssel. Részletes önéletrajz és erkölcsi bizonyítvány szüksé- I ges. Jelentkezés a Járási Tanács J Mezőgazdasági Osztályán. n&m.. .áe minden komoly Íveseire érvényes a tdnulóbalesetbitíosíiás/ MIAMI mWSlTÚ ■ i SOS>S3SOfeHOSöfi>S^IDfc40SOt34DSÖ^HC>iOfi>í3SDfi>ÍOSOfip4DSÖ®4C>S, I 4 szőlőtőke termése megvédi a jégveréstől ÍOO négyszögöl szőlő jét! Termelőszövetkezetbe lépett és egyéni szőlősgazdák! Ügy egyéni, mint komoly népgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy a szőlősgazdák a kora tavasztól késő őszig fenyegető JÉGVERÉSEK jövedelemcsökkentő kihatásai ellen védekesxenek! A várható hozamok figyelembevételével az Állami Biztosító lehetővé teszi minden termelőszövetkezeti és egyéni szőlős­gazdának, hogy szőlőjét 100 négyszögöl alapulvételével, 10,2 százalékos díjtétel természetbeni átszámításával, már 4 szőlőtőke termésével biztosítsa Forduljon felvilágosításért az Állami Biztosító fiókjához! Tájékoztatást nyújtanak a termelőszövetkezeti biztosítási megbízottak!

Next

/
Thumbnails
Contents