Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-07 / 131. szám

1962. június T. csütörtök NÉPŰJSÁG n Utak, a végtelenbe A kerékpárosok figyelmébe Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy Hatvanban, egy hét leforgása alatt több baleset is történt a kerékpárosok sza­bálytalan közlekedés miatt. A városon keresztülhaladó orszá­gos főútvonalra egyesek úgy hajtanak rá, hogy körül sem néznek, s ha már nem adják meg az elsőbbségi jogot, leg­alább arról győződhetnének meg, hogy valamelyik irányból nem közeledik-e gépjármű. A vigyázatlanság, a körültekintés hiánya és a gondatlanság sok baj okozója volt már, A közlekedési táblák a kerékpárosok részére is tartal­maznak figyelmeztető, vagy tiltó rendelkezéseket. A napokban 'majdnem súlyosabb baleset következett be amiatt, mert a Vigyázatlan kerékpáros nő a postánál a tiltó tábla ellenére behajtott az egyirányú közlekedésre fenntartott útszakaszra, s szabálytalanul igyekezett a Park Szállóhoz. A gépkocsive­zető, aki nem számított a szabálytalan behajtásra, csak az Utolsó pillanatban — s lélekjelenlétének és jó reflexeinek köszönhető — akadályozta -teg a balesetet. De „jó” hatvani Szokás szerint, még a kerékpárosnak állt feljebb! Ami pedig az esti órák közlekedését illeti, egymagában életveszély! A kvilágítatlan kerékpárosok szinte minden 'utcasaroknál balesetveszélyt teremtenek. Jó lenne, ha az illetékes szervek fokozottabb szigorral lépnének fel a szabálytalankodókkal szemben, a saját és mindnyájunk érdekében! (r) . AMIKOR ELHAGYTUK a várost, már erőisen alkon yo- clott. A szőlődombok bölcső­jében nagyot nyúj tóztak az utcák, ásdtoztak a házak, s ma­gukra húzva az este szürke takaróját, szép csöndben álom­ba merültek. A Bükk — és távolabb a Mátra — fölött le­begett még némi fény, szinte áttetszővé változtatva a nap­közben oly komor csúcsokat. Alant, a szundító városban kigyulladtak az őrködő lám­pák. Förster József gépkocsive­zető bekapcsolta a reflektoro­kat. Az erős fény makacsul pásztázta a kerecsenéi út ka­n-arjait. A teherkocsi erős zúgással kapaszkodott fel a dombra, majd a túloldalon elengedte magát a lejtőn. A motorfék kacarászott: „nem kell megijedni, ón is itt va­gyok” ... A vezetőfülkében hárman ültünk. Középen az autó ma esti „tulajdonosa”, Jakab Ká­roly, vasúti dolgozó. Civilben méhész. Űtirány a káli aká­cos, ahol már várja őt három társa, és 24 kaptár. Azokat visszük most haza. Remélhető­leg jóllaktak a méhek. — Elég szépen virágzott most az akác — mondja —, számít­hatunk úgy húsz kilóra kap­táronként ... Az autó átrobogott Kere- csenden. Néhány járókelő ar­ca villant fel a reflektor fé­nyében, majd elmaradtak az ... hogy a nyugatnémet ka­tonai körök egyre hangosab ban „aggodalmaskodnak” a skandináv országok biztonsá­gáért. Mint gyakran hangsú­lyozzák, a legutóbbi háború megmutatta, hogy az emlí­tett országok nem sebezhe- tetlenek, s könnyű zsákmá­nyai az ellenségnek. — Erre hivatkozva kilincselnek Bun- deswehr-támaszpontokért, s biztatják az érdekelt kormá­nyokat, hogy költsenek mi­nél többet fegyverkezésre. Csak arról feledkeznek meg, hogy a skandináv álla­mok sebezhetőségét nem a háború mutatta meg a ma­ga misztikus általánosságá­ban, hanem konkrétan a ná­ci farkassal szemben mutat­koztak tehetetlennek. S az agresszív német militarizmus ellen akkor sem érezhetik magukat nagyobb biztonság­ban, ha támaszpontokat ad­nak nekik. zár — MEGYÉNK termelőszövet­kezetei ebben az évben egymil­lió baromfit terveznek felne­velni és értékesíteni. Napjaink­ban már a 830 ezredik barom­fit is kiszállították a közös gazdaságokba, s így minden lehetőség adva van tervük túl­teljesítésére. Említésre méltó, hogy az elmúlt év hasonló idő­szakában alig 300 ezer baromfi nevelkedett csak megyénk szö­vetkezeteiben. Sárba taposott értékek Önköltségcsökkentés... mintha fűrészpor ropogna fo­gaink között e szót kimond­va. Mégis a leggyakrabban használatos ez a szó. Mert az ehhez kapcsolódó fogalom nagyon is „zsebbevágó”! Az önköltségcsökkentés mértéke szabja évről évre, hogy meny­nyi az az összeg, amit a dol­gozók között tizenharmadik havi fizetésként szétoszthat­nak. Ha az önköltségcsökken­tés mutatói magasak, ha az esztendő során, műszakról műszakra, jól takarékoskod­nak az anyaggal, a munka­idővel, — nyereségrészesedés­kor senkit sem érhet megle­petés. A Gyöngyösoroszi Ércbá­nyánál a múlt évben 980 000 forintot Oszthattak szét a dol­gozóknak nyereségrészesedés címén 1960-bán végzett jó munkájukért. Napokban is kifejezve: teljes havi, ponto­sabban 26 napnak megfelelő bért. 1961-ben már kevésbé voltak olyan eredményesek, mint 1960-ban és felére csök­kent a nyereségrészesedés­ként kifizethető összeg, az idén áprilisban csak 13 és fél napnak megfelelő bért kap­tak a dolgozók. Miért? Sok lehetőség van a Vállalatnál, ahol kisebb-nagyobb megta­karítást érhettek volna el, ha mindenre kiterjedő figyelem­mel munkálkodnak. A sok le­hetőség közül mégis csak egyet emeljünk ki: a filléres cikkek körét. „Pazarlás folyik a filléres cikknek tartott csavarokkal, sínszegekkel” — állapítja meg az ércbánya pártszerve­zetének híradója. Hogyan is áll a helyzet a csavarokkal, a sinszögekkel? Nem nagyon becsülik őket a bányászok. A vágatokban elhányják, eldobálják, ott­hagyják a csavarokat. Ott­maradnak a vágatok agyag­jában, sárba taposva. De el­szórva sokat látni belőlük a kisvasút mentén, sőt az ócs­kavasban is, amelyeket min­den nehézség nélkül még használni tudnának. Egy-egy csavar, sínszeg — fillérekbe kerül csupán. Ám ha azt vesszük számításunk alapjául, hogy csavarokból és sínszegekből évente több százezer forint értékben vá­sárolnak és használnak fel a bányában — már egészen más a helyzet. Nemcsak a filléreket nézzük, hanem a forintokat is. Sok kicsi sokra megy — tartja a közmondás. A fillérek is forintokká nő­nek, a forintok százakra, ez­rekre duzzadnak. A fillérek­nél kell tehát kezdeni a ta­karékoskodást, a fillér becsü­lete minden takarékosság alapja. Ha tehát jövő ápri­lisban több nyereségrészese­désre akarnak számítani az oroszi bányászok, ügyelni kell, vigyázni kell a fillére­ket érő csavarokra és sínsze­gekre is. Anyagi érdekeltsé­gük parancsa, hogy ne csele­kedjenek másként. „Zsebbe­vágó” érdekük, hogy ne ti­porják sárba az értékeket... (P. d.) II mezőgazdasági termékek felvásárlásának helyzete és feladatai ! A mezőgazdaság szocialista átszervezésével az áruterme­lésben, így a mezőgazdasági termékeknek a köz céljára történő értékesítésében is a termelőszövetkezetek igen fontos szerepet töltenek be. Az eddigi kis árutermelést a nagyüzemi árutermelés váltot­ta fel. 1961. évben a mezőgaz­dasági termékek 98 százalékát a szocialista szektor adta a népgazdaságnak. Ezen belül 76 százalékát a termelőszövet­kezetek, 22 százalékát pedig a háztáji gazdaságok. A mezőgazdasági termékek állami felvásárlását a nagy­üzemi gazdálkodás megvalósí­tásával tervszerűbbé, folyamatosabbá lehetett tenni, mert a termelő- szövetkezetek által készített üzemtervekkel összhangba le­hetett hozni a népgazdasági szükségletnek megfelelő álla­mi felvásárlás tervezését is. A felvásárlási tervet 1961. A volán- mellett utolsó házak is. Ütünk szántó­földek között vezetett el. Ak­kor már egyenletes sötétség borult a tájra. A huzamosabb beszélgetés a gépkocsi „utasai” között ál­talános témákkal, a balesetek tárgyalásával kezdődött. Förs­ter József szerint a legtöbb baleset gyors hajtás/ miatt tör­ténik. — Semmi értelme a rohanás­nak — mondta, amikor rádu­dált az előttünk cammogó lo­vaskocsira. amely „beljebb szabálytalankodott” az úttest­re. — Egyszer én is majdnem megjártam. Azóta vigyázok ,.. ELEMEZGETTÜNK még né­hány nemrégiben történt bal­esetet is. Mindegyikről meg­mondta a véleményét. Egysze­rű, rövid szavakkal jellemez­te őket Közben kitartóan fi­gyelte az utat, tekintete egy percre sem kalandozott más­felé. Hosszú, sovány ember. Cson­tos arcéle élesen rajzolódott ki a fülke homályában. Még csak három éve ül ko­csin. Azelőtt a szabókés, az ol­ló, és a tű szakavatott kezelő­je volt. Pedig fiatal kora óta vonzódott a gépkocsivezetői szakmához. S ezt csak később, 39 éves korában érhette el. — Könnyű is, meg nehéz is volt kocsira kerülni... — A vizsgát ugyan jeles eredménnyel tettem le, de előtte még le kellett küzdeni a feleségem ellenkezését is. Nem nagyon tetszett neki, hogy ilyen „veszélyes” pályá­ra lépek. Tudja, milyenek az asszonyok... — Most már annyira meg­békélt — tette még hozzá —, hogy nem szólt semmit, nem tiltakozott, amikor bejelentet­tem: leteszem a középfokú vizsgát is, akkor buszra ülhe­tek ... Közben az akácosban már befejeződött a rakodás, igaz, hogy ez nemi járt minden „in­cidens” nélkül. Az egyik kap­tárnak rosszul zárták le a te­tejét, és egy méhcsalád — fel­bosszankodva az „alkalmat­lankod ók” zavarása miatt —, elszabadult, s jó néhányunkat megcsipkedtek a bosszús mé­hecskék. (Engem szerencsére kihagytak a „játékból”!) Az­tán csak visszaszálltak a kas­ba, s mi folytathattuk útünket — visszafelé. AZ ÜT VISSZAFELÉ ugyan­az volt, dombra fel, dombról le. Az autó fénycsóvája egyre beljebb fúródott az éjszakába. A fénybe néha beleszédült egy-egy éjjeli lepke, majd megtalálva a helyes irányt, el- villttnt, évben a megye globálisan tel­jesítette, ezen belül a főbb cikkekből, mint a sertés, ba­romfi, kenyérgabona, stb., a tervet túl is teljesítette. A termelőszövetkezetek gaz­dasági megerősödése kifejezés­re jut az árutermelés fokoza­tos növekedésében is. 1960. évhez viszonyítva 1961. évben a sertés árutermelés 33,6 szá­zalékkal, a kenyérgabona 21,1, a napraforgó 18,4, a bor 10 szá­zalékkal növekedett. Igen je­lentős a baromfi-árutermelés növekedése. Az előző évhez viszonyítva ez a növekedés há­romszoros. A tojás- és vágó­marha-termelés azonos szin­ten van, csökkenés a tejnél ta­pasztalható, mégpedig 10 szá­zalékos mértékben. A megye árutermelése a bor, gyümölcs, szőlő, zöldség­félék viszonylatában országo­san is jelentős szerepet tölt be. Borból országos szinten első helyen áll a megye az áruter­melésben és az államnak tör­ténő értékesítéshez gyümölcs­ből a második, zöldségből a megyék között a harmadik he­lyet foglalja el. Kenyérgabo­nából, baromfiból nyolcadik a megye az országos áruterme­lésben. Az élőállat és állati termékekből azonban a megye árutermelése az országos átlag alatt van. Itt még komoly erő­feszítéseket kell tenni, külö­nösen a sertés-, tojás- és a tej­termelésben. 1962. évben mind az áruter rcelési, mind pedig a felvásárlási feladatok növekednek. Mintegy 8—10 százalékkal növelni kell a felvásárlás vo­lumenét, mert az egyre foko­zódó népgazdasági szükséglet ezt megkívánja. A megyére leadott felvásár­lási tervek a termelőszövetke­zetek állam felé való áruérté­kesítés tervezésében realizá­lódtak. Ez azt jelenti, hogy azt a mezőgazdasági termék- mennyiséget, 'amit a megyé­nek ebben az évben a terv szerint fel kell vásárolni, a termelőszövetkezetek áruér­tékesítésre megtervezték. Ke­nyérgabonából, sertésből, vá­gómarhából mondhatnánk va­lamennyi mezőgazdasági ter­mékből már eddig olyan mér­tékű értékesítési, illetve ter­meltetési szerződést kötöttek.> ami a felvásárlási tervek tel­jesítéséhez szükségesek. A jelen időszakban az élő­állat és az állati termékek fel­vásárlása a legfőbb feladat. Sertésből a féléves tervteljesí- tés 72,5 százalék, vágómarhá­ból 85 százalék, tejből 78 szá­zalék, tojásból 62 százalék, baromfiból 123 százalék. A he­vesi, és a füzesabonyi járás­ban legjobb eddig a felvásár­lásban elért eredmény, váro­sok közül Eger város vezet. A féléves tervek teljesíté­sét tojás viszonylatában nem látjuk biztosítva. Itt figyelem­be kell venni azt, hogy a kel­tetőállomások az idén lériye- gesen több keltetett baromfit adnak a termelőszövetkezetek­nek, a baromfi húsáruterme­lés megalapozásához. a felvásárlás legfőbb feladata, hogy a felvásárló vállalatok a szerződésben lekötött gazda­sági termékeket maradéktala­nul átvegyék a termelőszövet­kezetektől — ez különösen a baromfi és a zöldség viszony­latában fontos. Az elmúlt év­ben itt fordultak elő gyak­rabban problémák a felvásár­lásban. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek azzal segítsék elő a felvásárlást, hogy a szer­ződésben előírt határidőre ter­mékeiket adják át a felvásár­ló szerveknek olyan minőség­ben, ahogyan azt a szerződés előírja. A felvásárlás további eredményességét abban látjuk, hogy a felvásárló szervek kapcsolatai a termelőszövet­kezetekkel mindjobban elmé­lyülnek, s ez a jó kapcsolat nemcsak az ellátás biztosítá­sát, hanem a termelőszövetke­zetek további gazdasági meg­erősítését is szolgálja. Takács Sándor, \ az Élelmiszeripari Min. felv. kirendeltségének vezetője. Fűtőolaj csak orvosi receptre! Az olajkályház nem éppen a egolcsóbbak, s ha valaki meg­vásárolja, szeretné használni s azokat. Ám olajat csak or­vosi receptre szolgálnak ki a íatvani benzinkútnál. Furcsa! Hiszen az olaj nem n án y cikk, -- s az orvosok nunkaterhe épp elég amúgyis! — Bár sokszor kell ugyanazt; az utat megtenni, — mondta; Förster József, szinte kitalál-; va a gondolatom —, azért; mégsem unalmas. Mindegyik; út ad valamilyen élményt. Ha; jobban körülnéz az ember,; észreveszi a legkisebb váltó-; zást is. Nem egyhangú seim az! Alföld, sem a hegyvidék... ; Átvágtunk az alvó, elnépte-; lenedett egri fő utcán, s nem-! sokára már a Bükk dombjai,; hegyei között kanyarogtunk; Mónosbél felé. Gyorsan menti minden. Lerakodtunk, majd! elbúcsúzva a méhészektől,! visszafordultunk Eger felé.! Nyugodtan, egyhangúan züm-! mögött a motor. Sehol egy! jármű az éjszakába tűnő or-< saágúton. < — Talán sikerül sofőr-di-< nasztiát alapítani — mosoly-< gott a kormány fölött Förster! Józssef. — Már a vejem is, aki < eddig kalauz volt, leteszi a ve-< zető-vizsgát. Ha igaz, talán < még az unokám is kocsira ke-< rül majd, idővel. MÉG CSAK, HÁROM ÉVE> vezet Förster József, de ez idői alatt már annyi utat tett meg,! amennyivel körülutazhatta ! volnla az egyenlítőt. Sőt: kilo-! métereinek a száma már ennél! is több! ! Néptelen, elárvult utcákon! szaladt velünk az autó. Késő! éjszaka volt már. A város ré ! gén aludt, amikor mi is pihe-! nőre térhettünk... ! Kátai Gábor f be. Nem az életnek nevezett sivatagba, hanem a virágos­kertnek nevezett életbe. Nem megkezdik a harcot, a foggal- körömmel való küzdelmet, hogy legalább az élet felszí­nén maradjanak, hanem meg­kezdik a munkát, vagy a még továbbtanulást, hogy mind magasabb csúcsokat hódítsa­nak meg. Igaz: ez is, az is harc. De az előbbi a puszta lé­tért, az utóbbi a kincsektől terhes lét kiteljesítéséért. Ha azt mondanám a most végzett diplomás mérnök­nek, vagy a most érettségizett fiatalnak: nincs munka! Csak ennyit: nincs munka! Minden bizonnyal rám nézne, oly csodálkozva, mintha vala­mi soha nem hallott nyelven beszélnék, pedig mind a két szó ott szerepel a magyar nyelv értelmező szótárában. És még­is érthetetlen, legalábbis eb­ben az összetételben. Csak ezt az összetételt ismerik: van munka. Lesz munka. Alkotás, teremtés, élet, boldogság, biz­tonság. Hogy nem mindenkinek tel­jesülhet és nem minden vá­gya? Ez meglehet. Egy ország nem állhat csak orvosokból, vagy irodalomszakos tanárok­ból, agronómusokra és jó esz­tergályosokra, földhöz értő szakmunkásokra és szénhez értő bányászokra is szükség van. S az egész társadalom igénye lehet, sőt, biztos, hogy itt-ott megnyirbálja az egyéni vágyakat... Ezek az ellent­mondások még nem szűntek meg. De azt az ellentmondást már régen megszüntettük, hogy az embert a munka tette emberré, és az embernek még sincs joga munkát végeznie. Hogy az ember felnövekszik, s kinyílt értelmével a legna­gyobb értelmetlenséggel talál­ja magát szemben. Hogy bel­ső és örök igazságát a külső és öröknek hirdetett igazságta­lanság nyomorítja... A „most búcsúzunk és elme­gyünk” régi dallamában nem csak a búcsú rezignáltsága rez- gett annak idején, de a hová jutok, mivé leszek tanácstalan­sága is. Az iskola falai között az úgy-ahogy védett emberke rémült tanácstalansága, hogy emberré serdült egy emberte­len világ kellős közepén ... „Minden út bezárult előt­tünk” — keseregte a 22 éves mérnök három évtizede ... Minden út kinyílt előttünk — mondja a ma fiatalja, zse­bében az érettségi bizonyít­vánnyal, a diplomával, vagy csak egyszerűen a nyolc álta­lános végbizonyítványával... „Vagyok, mint minden em­ber, fenség” — vágta a kor ar­cába büszke daccal a költő ... S ma minden ember fenség, vagy hogy inkább fensége­sen ember lett és emberré le­het mindenki! Gyurkó Géza tassággal, bármilyen elhelye­zést keres.” Elég az idézetekből, elég a múltból, amely az apróhirdeté­sek, a nyilatkozatok tragikus hősei számára a való és ke­gyetlen életet, a ma fiataljai számára egy kellemetlen érett­ségi tételt jelent csupán. Elég ezekből az idézetekből, ame­lyek, mint valami régi, titkos baj, időnkint még felsajognak az idősebbek emlékezetében, de amelyek csak annyit jelen­tenek a ma fiataljai számára, mint a nagy francia forrada­lom. Legfeljebb az utóbbi ré­gebben volt, de ezt is, azt is meg kell tanulni. Könyvből. Es nem az életből! Olvasom az újságban, hogy egy fiatal orvosnő, lassan több mint fél éve nem hajlandó el­foglalni vidéki praxisát, mert kényelmesen berendezett laká­sa van Budapesten. Emléke­zem arra js, hogy néhány hét­tel ezelőtt egy kis, Heves me­gyei általános iskola nyolcadi­kosai — nem érettségizők! —, hogyan terveztek hetven féle lehetőség között, mondván: ha a bizonyítványom miatt ^em vesznek fel gimnáziumba, ak­kor megyek ipari tanulónak... S emlékezem arra a számra is — 38 ezer! —, amely arról ta­núskodik: mennyien végezték el az oszágban az iparitanuló­iskolákat és mennyi embert vár az ipar, munkát, megélhe­tést,- felemelkedést ígérve. Néhány nap csupán, s az is­kolák bezárják kapuikat, né­hány nap csupán, s azok, akik énekelték, valóban búcsúznak és elmennek az alma mater falai közül. Kilépnek az élet­Hogyan került ki Francia- országba gyógyulást keresni? ~ arról nem emlékezik meg az *Az Est” 1932. április 2-i lap­száma. Csak idézi egy fiatal magyar mérnök szavait, ame­lyet egy francia lap riporteré­nek mondott el... Idézzük most mi is ezeket a szavakat három évtized távolából: „Talán el sem fogják hinni, hogy nem szívesen megyek haza. Mit találok otthon? El­kedvetlenedett embereket, ál- lástalanságot. Mit tudnak önök Magyarországról. Még nem voltak ott és nem tudhatják, hogy milyen az igazi nyomor, az igazi kétségbeesés. Huszon­két éves vagyok. Megvan a diplomám. Mérnök vagyok, de milyen iparban dolgozzam? Mindegyik meghalt. Miért ápoljam az egészségem? Har- minc-negyvenezer magyar fia­talember van hasonló helyzet­ben, mint én. Ügyvédek, mér­nökök, orvosok és nem tudnak munkát találni. Minden út be­zárul előttük. Miért örüljek, hogy meggyógyultam, hogy visszatérhetek abba a társada­lomba, ami nem tudja nekem megadni az élet lehetőségét.” Az ismeretlen egykori fiatal mérnök talán túlzott volna? Talán csak jó storyt kívánt ad­ni az egykori francia lap ri­porterének? Pesti Napló, 1933. december 24.: „Francia szakos, okleveles tanár elmenne nevelőnek, vagy házi tanítást vállalna.” Az Est, 1932. június 19.: „Praxissal rendelkező ügy­védjelölt, több nyelvbeli jár-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents