Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-06 / 130. szám

9 6 NÉPOJSÄG 1962. június 6., szerda. Fokozott harc a bajnoki cím megszerzéséért, és a kiesés elkerüléséért a megyei labdarúgó-bajnokságban A megyei labdarúgó-bajnokság­ban már csak két forduló van hátra, és a bajnoki cím, valamint a kiesés sorsa még mindig nem dőlt el végérvényesen. A Honvéd Dobó yg**’* •SE azonban kéi- I séglelenül jóval előnyösebb hely- zetben van, mint c Gyöngyösi ellen- I« fele, s emberi számítások sze- V* Tint megnyeri a ' bajnokságot. Amennyiben az NB 111-ban Gyöngyös elkerüli a ki­esést, úgy a megyei 1. osztályból csak egy csapat jut a kiesés sor­sára. Apc, Tiszafüred és az Egri Spartacus egyaránt veszélyeztetve van, s hogy hármójuk közül me­lyik végez az utolsó helyen, — az az elkövetkezendő két fordulóban dől majd el. A vasárnapi forduló­ban egyébként a Honvéd Korvin SE Hatvanban kiharcolt győzelmét tartjuk a legértékesebbnek, de az Egri Előre és a Honvéd Dobó SE is dicséretet érdemel idegenben ki­vívott győzelméért. Meglepetés az Apci Vasas hevesi pontszerzése, és az, hogy az Egri Spartacus 9 em­berrel is ki tudta harcolni a dön­tetlent a harmadik helyezett Ró- zsaszentmártonnal szemben. Egri Előre— Gyöngyösi Bányász 2:1 (1:1) Gyöngyös, 300 néző. Vez.: Rigó. Eger: Kelemen — Lezsálc, Mata, Vass — Szász, Palotai — Kiss I., Koródi, Huszár, Petrányi, Kiss Ií. Edző: Jáhn Aladár. Gyöngyös: Lóczi - Varga I., Ső- regi, Vörös — Juhász. Borosi — Pethes, Varga II., Morvái, Farkas, Eperjesi. Edző: Héthy László. A jól kezdő hazai csapat már a 2. percben megszerezte a vezetést: Varga II. szép cselsorozat után 20 méterről lövésre szánta el magát, s a labda a meglepett Kelemen mellett a bal alsó sarokba vágó­dott. 0:1. Ezután a vendégek vették át az irányítást, s a 25. percben egyen­lítettek: Kiss II. lefutotta a ha­zaiak védelmét, és az alapvonal közeléből a vetődő Lóczi hasa alatt lőtte a hálóba a labdát. 1:1. Szünet után jó iramú küzdelem folyt, a hazaiak többet, az egriek veszélyesebben támadtak. A mér­kőzés sorsa a 70. percben dőlt el, amikor Varga I. reklamálása miatt a játékvezető közvetett szabad­rúgást ítélt, s ezt az egriek érté­kesítették. 2:1. A döntetlen igazságosabb lett volna. Jók: Kelemen, Mata, Vűss. Kiss TI., illetve Vörös, Borosi, Varga II.. Morvái. Rigó játékvezető ezúttal gyenge napot fogott ki. (szkocsovszky) Gyöngyösi Vasutas— Hatvani Kinizsi 4:3 (3:1) Gyöngyös, 200 néző. V.: Zagyvái. Gyöngyös: Nagy — Kovács, Gei­ger. Ivádi II. — Csesznok, Madár - Bella, Rédei, Berta, Murányi, Szécsényi. Edző: Ivádi László. Hatvan: Bata — Sárközi, Schmidt, Eperjesi — Koczka, Barna — Zám- bó, Kovács, Garami, Román, Szen- di. Edző: Seres Gyula. A vendégek léptek fel támadólag és a 14. percben Román az elalvó védők mellett a vezetést is megsze­rezte. 0:1. A gól felrázta a hazaia­kat és csakhamar megtörtént az egyenlítés: Murányi nagy erejű szabadrúgása a kapufáról vágódott a hálóba. l:l. Rögtön utána a gyors Bella két szép gólja következett, s így 3:1- gyel fordultak a csapatok. Szünet után a vendégek kezdtek jobban, s előbb kapufát értek el, majd az 55. percben Román révén 3:2-re szépítettek. Ezután a hazaiak lendültek támadásba, és a 62. perc­ben Szécsényi távoli lövéséből nö­velték előnyüket. 4:2. A Kinizsi heves ellentámadások­kal válaszolt, s a 70. percben Ro­mán 25 méteres bombája a bal felső sarokban kötött ki. 4:3. A hátralevő időben óriási küzde­lem folyt, de újabb gól már nem született. A helyzeteit jobban ki­használó csapat győzött. Jók: Kovács, Madár, Bella, Gei­ger, Murányi, illetve Schmidt, Barna, Zámbó és Román. A játékvezetőnek volt néhány téves ítélete, de ezzel mindkét csa­patot egyformán sújtotta. (jankovits) Hevesi MEDOSZ— Apci Vasas 1:1 (1:0) Heves, 650 néző. V.: Simon dr. Heves: Magyar — Fehér, Frank, Nagy F. - Gombaszegi, Nagy S* — Lányi. Laboda, Burovincz, Besse­nyei, Vermes. Edző: Nagy Ferenc. Apc: Pandúr — Bagó, Nagy, Mi­hályi — Hegedűs, Zelnik — Kovács, Bendik, Udvari, Kiss, Rácz. Edző: Körösi Ferenc. A nagy iramban kezdő hazaiak rögtön a játék elején három nagy helyzetet kihagytak, majd a soro­zatos támadások a 18. percben ér­tek góllá, amikor Laboda közelről a hálóba talált. 1:0. A félidő hátralevő része meddő hevesi mezőnyfölénnyel telt el. Szünet után fokozatosan beszo­rult a Vasas, de önfeláldozóan küzdő védelme biztosan verte visz- sza az erőtlen hevesi próbálkozá­sokat. Egy ártatlannak látszó el­lentámadás során, a 80. percben Udvarihoz került a labda, aki a késlekedő Frank mellett kiegyen­lített. 1:1. A döntetlen az apciakra nézve hízelgő. A hazai csapatból senki sem nyújtott átlagon felüli telje­sítményt, az apciak közül Udvari, Rácz, valamint a közvetlen véde­lem dicsérhető. Simon dr. hiba nélkül vezette a mérkőzést. (nagy) Rózsaszentmárton— Egri Spartacus 1:1 (1:0) Eger, 300 néző. Vez.: Megyeri. Rózsaszentmárton: Mátra — Bor­bély, Tajti, Tatai — Gubis, Dorner II. — Imre III., Papp. Morvái I., Báti, Morvái II. Edző: Túrán I. Eger: Boros — Srej, Bóta, Polon- kai — Somody, Réz — Gyarmati, Árvái, Gallo vies, Jezoviczky, Mi- hályszki. Edző: Bóta János. A vendégcsapat már a 3. perc­ben megszerezte a vezetést. Báti lövését Boros csak beljebb tudta segíteni. 1:0. Továbbra is a vendégek irányí­tották a játékot, az egriek szórvá­nyos és körülményes támadásai csak ritkán jutottak el a vendégek kapujához. A 15. percben Jezovicz­ky megütötte ellenfelét, amiért ki­állították. Ennek ellenére a 10 em­berre olvadt Spartacus kezdemé­nyezett többet a félidő végéig. Szünet a 47. percben Mihályszki góíját les címén nem adta meg a játékvezető, a 65. percben Árvái megsérült, s ezután már csak sta­tisztált a balszélen. A 79. percben a kitörő Gallovicsot a védők sza­bálytalanul akasztották a büntető területen belül, a 11-est Mihályszki értékesítette. 1:1. A lelkes hazaiak rászolgáltak a döntetlenre. Minden játékosuk di­cséretet. érdemel,, a vendégek kö­zül Tajti, Báti és Morvái II. ját­szott jól. Megyeri több hibát vétett. (balogh) Tiszafüred— Füzesabonyi VSC 6:1 (3:0) Tiszafüred. Vezette: Boly ki. A lendületesen és gólratörően játszó, kieséstől veszélyeztetett Ti­szafüred végig sportszerű mérkő­zésen, megérdemelt győzelmet ara­tott, a kényszerűségből több tarta­lékkal kiálló füzesabonyiak felett. A vendégek a mezőnyben szeb­ben játszottak, de védelmük gya­kori megingásait a gyors tisza­füredi csatárok jól kihasználták. A mérkőzést zárt kapuk mögött ját­szották. * Honvéd Zalka SE—Recsk 5:1 (4:0), Gyöngyös. Lőrinci—Honvéd Dobó SE 0:1 (0:0), Lőrinci. Hatvani VSE— Honvéd Korvin SE 1:3 (1:1) * A megyei labdarúgó-bajnokság állása: 1. H. Dobó SE 28 20 5 3 71:25. 45 2. H. Zalka SE 28 19 4 5 63:26 42 3. R-sz -marton 28 12 9 7 61:40 33 4. H. Kinizsi 28 13 6 9 43:31 32 5. Heves 28 11 8 9 36:36 30 6. Gy. Vasutas 28 12 6 10 47:48 30 7. Egri Előre 28 11 8 9 32:35 30 8. Gy. Bányász 28 9 9 10 38:47 27 9. HVSE 28 10 6 12 38:31 26 10. H. Korvin SE 28 10 6 12 54:48 26 11. Recsk 28 8 8 12 40:50 24 12. Lőrinci 28 9 5 14 48:52 23 13. FVSC 28 10 3 15 35:54 23 14. E. Spartacus 28 5 10 13 31:58 20 15. Tiszafüred 28 7 5 16 31:57 19 16. Apc 28 6 6 16 34:64 18 A Népújság fotó-iippjei 23. hét: 1. FTC—Juventus x 2 2. Bp. Honvéd—Bologna 1 x 3. Vojvodina—Vasas 2 x 4. Partizán—MTK 1 5. HR Kralové—D. Zágráb 1 6. Ostrava—Atalanta 1 x 7. SL Bratislava—Cz Belgrad 1 x 8. Trnava—Fiorentina x 1 9. Oroszlány—Szombathely 1 x 10. K. Lombik—Budai Spart. 1 11. Traktorgyár—EVTK 1x2 12. ZTE—Pénzügyőr 1 x Pótmérkőzések: 13. Nyíregyháza—Miskolc 1 14. DVSC—Láng 1 15. Diósgyőr—Előre 1 16. Cegléd—DEAC 1 A totó 22. heti eredménye: 2, x, 2, 1, 2, 2, 1, x, 1, x, 1, x. 12 találatos 1 darab, 245 347 fo­rint; 11 találatos 15 darab, 16 356 forint, 10 találatos 301 darab, 1080 forint szelvényenként! nyeremény. A vigaszdíj a 22. héten 9 találatot elérteknek jutott. Nyeremény szel­vényenként 160 forint. A természetjárás egyik válfaja a tájékozódási verseny. Szabályai az elmúlt években alakultak ki vég­legesen — a nemzetközi tapasztala­tok figyelembevételével. E szerint a tájékozódási versenyzés jelentős követelményeket állít a versenyzők elé és egyre inkább a terepfutás jellegét ölti magára. A Mátra hegységben lezajlott Mátra Kupa országos tájékozódási verseny is a fenti szabályok sze­rint folyt, több mint 200 természet- járó vívott hatalmas küzdelmet egymással. A „házigazda”, a ren­dező Mátra Klub mindent elköve­tett, hogy- ez az imponáló sereg­szemle a lehető legjobb körülmé­nyek között kerüljön lebonyolí­tásra. A klub vezetői már kora ta­vasszal elkészítették a verseny ter­veit, terepfelméréseket végeztek, amíg végre kialakult a helyszín képe. A központ, a „főhadiszállás” a Gyöngyösoroszi Ércbánya igaz­gatósági épülete volt. Innen indult, s ide tért vissza a hatalmas me­zőny, pontosabban 18 I. osztályú, 62 II. osztályú és 7 ifjúsági csapat. A felsorolt három osztály ver­senyzői reggel öt órakor, esős idő­ben rajtoltak, a csúszóssá vált te­rep ugyancsak próbára tette a ter­mészetjárókat. Azok azonban, akik jól felkészültek a találkozóra, — magabiztos versenyzéssel , küzdöt- ték le az akadályokat, és érkeztek a célba. Az I. osztályúak egyéni verse­nyében Skerletz (Bp. Honvéd) dia­dalmaskodott, s a csapatversenyt is a Bp. Honvéd együttese nyerte. Az 1961. évi bajnok, a Bp. Sparta­cus, a vártnál gyengébb eredményt ért el. A II. osztályban szép Heves me­gyei siker született! A Bélapátfalvi Építők együttese ugyanis a Ganz MAVAG és a Bp. Spartacus csa­pata mögött — mindössze 45 má­sodperc különbséggel — a harma­dik helyet szerezte meg. A szép siker értékét növeli, hogy ezen a versenyen Kelet-Magyarország va­lamennyi számottevő együttese el­indult .. Az ifjúsági kategóriában a BVSC nyert bajnokságot, — a Heves me­gyeiek, sajnos, nem használták ki a lehetőségét annak, hogy ifjúsági versenyzőiket tapasztalt és nagy­tudású együttesekkel versenyez­tessék. A versenybíróság és a rendező­ség végig feladata magaslatán állt, különösen Fehér Miklós, Magyary István, Gallai István, Kiss Ferenc és Nagy László végzett jó munkát. Reméljük, a június 17-én meg­rendezendő Bélkő Kupa, megyénk másik nagy versenye, hasonlóan sikeres lesz majd. Z. E. FIGYELEM! Töltés és alapozási munkálatokhoz beton- és vas­betontörmelék járdakészítéshez, etetővályú céljára, melegágy ké­szítéséhez, raktározáshoz alátét­nek, stb.-nek kiválóan alkalmas, csökkent értékű és selejt vasbe­tontermékek olcsó áron beszerez­hetők az 1. sz. Épületelemgyár­ban, Budapest, XI., Budafoki u. 78. Érdeklődni lehet: 259-472-es te­lefonon, vagy személyesen, szom­bat kivételével mindennap, reggel 10 órától 2 óráig. MAGÁNÉPÍT- KEZÖKET a FAÉRT-en keresztül szolgáljuk kiv MEZŐGAZDASÁGI technikumi érettségivel fiatalember elhelyez­kedne. Cím: „Mezőgazdász” jeli­gére a Gyöngyösi Hirdetőben. HARMÓNIUMOT, romosat is, vennék. Cseh István, Eger, Gró- nay u. 18. 125-ÖS, SZÜRKETANKOS Csepel eladó. Hatvan, Vasút u. 14. EGERBEN, Gárdonyi utca 18., kétszobás, konyhás, speizos, nagy udvarral, családi ház eladó, azon­nal beköltözhető. 220 NÉGYSZÖGÖL gyümölcsös­sel szoba, konyha, speizos lakás eladó, azonnal beköltözhető. Mó- zer Józsefné, Gyöngyös, Baross Gábor ú. 9. Talajerőgazdálkodási V. Eger, Merengő utca 3. sz. könyvelésben jártas, képesített férfi könyvelőt keres, belső ellenőrnek. XXX3COOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCO. 150-ES ZETKA motorkerékpár eladó. Eger, Szvorényi u. 17. KITŰNŐ, 407-es Moszkvics el­adó. Borsodnádasd, Lemezgyár* Balogh. Telefon: 205. 125-ÖS CSEPEL Danuvia motor- kerékpár eladó. Érdeklődni: Eger* Kisfaludy u. 11., délután. ZORKIJ C. fényképezőgép eladó. Cím a kiadóhivatalban. 1 DB WARTBURG, 1960-as ki­adású, rádióval eladó. Eger, So­mogyi Béla u. 1. beruházási CSOPORTVEZETŐKÉNT alkalmaznánk gyakorlat­tal rendelkező építész- mérnököt, vagy építész- technikust. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személye­sen, vagy levélben: 4. sz. AKÖV, Eger, műsz. osztály. »♦»«»♦»«♦♦HM »♦♦♦♦♦♦ <»»,♦«« Felhívás előfizetőinkhez 1 A Posta előfizetőinknek nyaralásuk idején, a meg­adott címre kézbesíti ki a Népújságot, Népszabadsá­got. Kérjük előfizetőinket, hogy elutazásuk előtt egy héttel közöljék a kézbesítő­vel, vagy telefonon, illető­leg írásban új címüket és a nyaralás időtartamát. KIADÓHIVATAL Heves m. Tanácsi Építőipari és Épületszerelő Vállalat PARKETTÁS SZAKMUNKÁSOKAT keres azonnali belépésre. Jelentkezés az 5. sz. Épí­tésvezetőség, Eger, Sas u. 93. szám alatti irodájában. Telefon: 19—88. szám. Heves megyei Tanácsi Építőipari és Épületszerelő Vállalat félnapos, könnyebb fizi­kai munkára FIATALKORÚ (14—15 év) FIUKAT ALKALMAZ Jelentkezés: Eger, Barkóczi utca 2. szám alatt. ••H»iiiiiiuiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiuiiiiuauiuitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiii FELHÍVÁS A SZÜLŐKHÖZ! Az elmúlt években a tanulóbalesetbiztosítás díját a tanulók a beiratkozás alkalmával fizették be. Minthogy a jövő tanévre beiratkozni csak azoknak a gyermekek­nek kell, akik most kerülnek először iskolába, vagy tanul­mányaikat más intézetben folytatják, kérjük a szülőket, hogy a szünidőre is érvényes tanulóbalesetbiztosítás 5 fo­rint díját legkésőbb június 9-ig fizessék be az iskolában. Azon tanulók, akik a szünidőig a balesetbiztosítási dijat nem fizetik be, azok a szünidő alatt biztosí­tási védelemben nem részesülhetnek. A tanulóbalesetbiztosítás 1962—63. évi feltételeiről az iskolában is kifüggesztett plakátok tájékoztatnak. Állami biztosító «iiaiiaiiiuaiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiaiiBiiiiiiiiiiiaiiaiiiiiaiiiiiaiiiiiiiiaiiaiiaiiBiiaiiiiiaiiBiiaiiBiiBiiaiiaiiaiiaiia AAÄäääääääAAÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄAAAAäääXA Termelőszövetkezetek, háztáji és egyéni Birkózó-bemutató Egerben Asztalitenisz A vasárnapi egri NB m-as labdarúgó-mérkőzést megelőzően, a lelátó előtt felállított szőnye­gen, érdekes sporteseményre került sor. Budapest ifjúsági birkózó-válogatottja bemutatót tartott az Egri Dózis ifjúsági birkózóival. A fővárosiakat nem kisebb hírességek kisérték el Egerbe, mint Szil- vásí MikJOs olimpiai baji,ok és Kovács Gyula többszörös Európa-bajnok. Az összecsapásokból a na­gyobb rutinnal rendelkező fővárosi fiúk kerültek ki győztesen, de az egriek is bebizonyították, hogy Kun 1st i án és K in József edző irányításával jó munka folyik a Dózsában, sok tehetséges fiatal ver­senyző bontogatja szárnyait. Képünk a találkozó egyik érdekes mozzanatát ábrázolja. (Foto: Kiss Béla) A Gyöngyösi Szakmaközi Bi­zottság üzemi, asztalitenisz-baj­nokságának küzdelmei befejeződ­tek. A nők csoportjában a Gy. Gimnázium és a XII-es akna csa­patai végeztek az első helyen, egy­forma pont- és játszmaaránnyal. A harmadik helyet a Vendéglátó­ipari Vállalat, a negyediket pedig a Kórház csapata szerezte meg. Á legjobb egyéni teljesítmények: Királyháziné, Balogh, Bodonyi K., Bodonyi P., Pásztorné. A férfiak mezőnyében 14 csapat indult. A döntő végeredménye: 1. AKÖV, 2. XII-es akna, 3. Szer­számgyár, 4. Posta. A legeredmé­nyesebb versenyzők: Pethes, Sza­bó Gy., Királyházi, Juhász, Já- noss I., Földi. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Papp János Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tótb József Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. Telefon: 12-57. 12-73. Postafiók: 33. Gyöngyös, Főtér 3.; fszt. IS. Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger* Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Brődy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknéL szőlőtermelők Eger—Gyöngyösvidéki Állami Pincegazdaság megkezdte a borszőlő, must, és borértékesítési szerződés kötéseket ! Szerződéses felár! Több jövedelem ! Termelőszövetkezeteknek 30 % szerződéses felár jár, ha termésük 80%-át meghaladó mennyiséget, 20 % szerződéses felár jár, ha termésük 60—80 %-át, 10 % szerződéses felár jár, ha termésük 60 %-ánál kevesebbet LESZERZŐDIK ÉS AZT TELJESÍTIK! Háztáji és egyéni termelőknek 20 %, 15 %, 10 % szerző­déses felár jár a lekötött és teljesített mennyiségek arányában, MINŐSÉGI ÉS FAJTISZTASÄGI FELÁRAK! termelőszövetkezetek, háztáji és egyéni termelők részére, amennyiben a rendeletben meghatározott minőséget elérik. BANKHITEL a termelőszövetkezeteknek, KAMATMENTES ELŐLEG az egyéni ‘srmelőknek a megkötött szerződés alapján! Részletes felvilágosítást ad az Eger—Gyöngyösvidéki Ál­lami Pincegazdaság Központja és pincészetei. hasznAlja ki a kedvezményeket: KÖSSÖN ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉST!

Next

/
Thumbnails
Contents