Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-26 / 147. szám
1962. június 26., kedd NÉPtJSAG s Hiányzik : egymillió forint Nemcsak szakmai körökben, Bemcsak a szövetkezeti vezetők számára lényeges, de a sok ezer főnyi földművesszövetkezeti részvényes is kíváncsi arra, miként gazdálkodnak a közös értékekkel, milyen eredményeket hoznak a boltoknál, vendéglőkben lezajló leltárak^ kik és milyen mértékben károsítják meg a közös vagyont, és milyen módon vonják ezért őket felelősségre. A népi ellenőrök is ezekre a kérdésekre kerestek választ, amikor vizsgálatokat tartottak a földművesszövetkezeti boltoknál, vendéglőknél. A laikus számára szinte hihetetlennek tűnik, milyen rendszeresen tartanak leltárakat, s mennyi időt fordítanak arra, hogy megvédjék a szövetkezeti tulajdont, elejét vegyék a sikkasztásoknak, leltárhiányoknak. Leltár — 1100 napig Az elmúlt évben 1105 napnak megfelelő időt fordítottak leltározásra a különböző földművesszövetkezeti boltoknál, s ehhez járul még a különböző ellenőrzésekkel eltöltött majd- ném 2000 munkanap is. EZ idő alatt több száz különböző vizsgálatot, ellenőrzést tartottak, 158 leltár során ellenőrizték, mennyire vigyáznak a szövetkezeti értékekre az üzletekben, felvásárlóhelyeken. Kevesebb a hiány A vizsgálat azt mutatta, hogy az utóbbi időben javulás mutatkozik a szövetkezeti vagyonvédelemben, s az előző évhez képest szinte felére csökkent a hiánnyal záró leltárak száma, s majd 200 ezer forinttal csökkent a leltárhiány értéke. De még így is 1178 ezer forint hiány mutatkozott és három esetben 20 000 forint fölé emelkedett a hiányzó összeg. Mindig jelentős még az az érték, amellyel a boltvezetők, felvásárlók nem tudnak elszámolni. Természetesen, önként adódik a kérdés ezek után, mit tesznek azért, hogy a hiányok tovább csökkenjenek, s a je- ,'i lentős szövetkezeti vagyonnal megbízott emberek még nagyobb lelkiismeretességgel kezeljék a közös vagyont? Az intézkedések legtöbb esetben nem váratnák soká magukra. A különböző ellenőrzések és leltárak után az utóbbi egy évben 409 személyt vontak felelősségre, akik közül 20 ellen bűnvádi feljelentést tettek, 132 ellen kártérítési eljárás indult Mégsem mondható él, hogy minden esetben azonnal intézkedtek volna, ha hiányt, vagy rendellenességet észleltek. Nem készítik el pélMennyi a bélapátfalvi mészüzem adóssága, hol a hiba és miként lehet kijavítani? Vörös es ,,vörös46 Szokatlan fegyvert vetnek be az amerikaiak a dél-vietnami partizán-harcosok ellen: vörös festéket. Elképzeljük az amerikai tanácsadó-vezérkart Saigonban, s az Egyesült Államok hadügyminisztériumának illetékes csoportját otthon, Washingtonban, amint azon törik a fejüket: vajon mit is tehetnének még? Be kell látni, a probléma nem egyszerű. Dél-Vietnam ezer és ezer falujában többé nem Díem diktátor az úr. Igaz, ha nagy létszámú kormánycsapatokból és amerikai tisztekből álló büntető expedíciót vezetnek egy- egy vidékre, — csupa békésen dolgozó parasztot találnak. De éjnek idején, vagy más alkalmas pillanatban a parasztok partizánokká válnak és lecsapnak Díem katonáira. Beh jó lenne — sóhajtottak a fent említett bizottságban —, ha felismerhetnénk, hogy a parasztok közül melyik partizán, s békés munkájuk közben elfoghatnánk. Ebből az óhajból származott a különös ötlet: harc közben lemoshatatlan festéket fecskendeznek a partizánok fejére, hogy mint békés parasztok, felismerhetők legyenek. Délkelet-Ázsiában főképpen Laosz és Dél- Vietnam nemzeti felszabadító mozgalmaival szemben már eddig is sok mindennel próbálkoztak az amerikaiak, a hagyományos dollár- millióktól a fegyverszállításokon át addig, hogy repülőgépről vegyszerekkel irtják a partizán-fedezékül szolgáló erdőket. Most vörösre akarják festeni a hazájuk felszabadulásáért küzdő partizánokat, akiket Ők egyébként, leegyszerűsítve, a dolgot, sommásan: „vörösöknek”, vagyis kommunistáknak neveznek. Kár fáradniok festékszóró repülőgépekkel. Az elnyomás és a szegénység, amely az amerikaiak támogatta diktátorok uralma alatt a népre nehezedik, úgyis „vörössé” teszi ■ az egyszerű emberek millióit. ti ségcsökkentést jelentene. A termélékenység növelésére vállalták, hogy 55 tonna lesz a kemencék átlagos napi hozama. A kalóriamegtakarításnál nagyobb lehetőségeket láttak. Több mint százat vállaltak, a többség amellett szólt, hogy kellő gondossággal 1800 kalória felhasználásával is lehet jó meszet égetni. Minőségi hibából - mennyiségi lemaradás Hol tartanak Bélapátfalván az ígéretek válóra váltásával? Az első negyedévről senki sem beszél szívesen. Nyolcvan százaléknak kellene lennie az első osztályú mész arányának, de áprilisban is csak 57,8 százalék volt. Pedig tavasszal csalt a jó minőségű meszet keresték, a gyenge minőségű nem kellett, ezért leállítottak egy kemencét. A negyedik kemence — ahol az olajtüzelés kísérletei folytak — késve, május 10-én adott meszet. Június közepéig kereken 3700 tonna a mész- üzem lemaradása. — Nem az égetők a hibásak. A mi adósságunk csak 423 tonna — bizonygatta Barin Károly és Kakuk József. — És a többi? — Azt ne rajtunk keressék. Technológia, fegyelem, uaktudás Horváth Jenő, a gyár főmérnöke, kérdésünkre elmondta, hogy az emberek, a gyári berendezés és a kőbánya ugyanaz, mint tavaly és az előző években. De sok bizonytalansággal küzdöttek az első negyedévben. Építkezési bajok, a rendkívül szeszélyes időjárás sok kellemetlenséget okozott. A sikertelenség idegessé, bizalmatlanná tette az embereket. Erről beszélgettünk Vitányi Imrével,, a szakszervezeti bizottság titkárával és Weiss János üzemvezető mérnökkel is. A munkások gyakorlata, tapasztalata nagy kincs, — ha következetesek, ha helyes szokások rögződtek. De köztudomású, hogy az egymást váltó brigádok sem egyforma módszerekkel dolgoznak. Ki tudja bizonyítani, hogy az ő módszere a jó? Bonyolítja a dolgot, hogy csak az idén dolgozták ki a mészüzem technológiáját. Eddig túlságosan érvényesült az az elv, hogy „az égetők tudják, bízzuk, rájuk, hadd csinálják.” De egyforma lelkiismeretességgel, pontossággal és szaktudással ellenőrzi vajon a tüzet, egyformán jól végzi-e a tf*^V\XV/W\/WV^\/\»/V/WV'VV-VVXW\A»An»^A'<\/WV\/WV\/W\XVWVXV/V'\/\XV\»A/WV«A/^^ aztán ropná kezdjük a csárdást, de úgy ám, hogy majd feltörik a padló. A Mancit, Gyula bácsi lányát forgatom, tenyérbe való kis fruska, pedig még csak tizenihat éves... A zene új nótára vált, aprózni kezdünk, és akár mozdonyból a gőz, úgy sistereg ki belőlünk a jókedv, a nóta: Rámás csizmát visel a babám... p yorsiul a tempó, halán- '-r tökünkön dobol a vér, a Színpadon föl-fölrikkant a klarinét Egy ingerkedő hang ázon/ban túlharsogja aizt is: gyengültök, kölkök? Tán elfáradtatok?” Csak ez hiányzott még! Szorosabban fogom a Mancit, és forogni kezdünk. Érzem, homlokomat kiüti a víz, s az ia- zadságcseppek apró patakokban megindulnak a szemem felé. Hunyorítanom kell, az egyik kis patak a szemem sarkába csurran. A tempó tovább gyorsul. Rámás csizmám hadd szakadjon el, Csak a rózsám az ne hagyjon el! Manci lehunyja a szemét, kemény kis melle forgás közben nekifeszül a karomnak, csak a zenét hallom már, és úgy érzem: egyetlen, nagy, lüktető ritmus körülöttünk minden. Véletlen csak, hogy az ajtó felé nézek. Kassai Lacit látom, a KISZ-titkárt, amint sietve kimegy. És a kis Guzmicsot, amint lohol utána. Aztán még ketten és megint ketten.,. Eszembe jut a felhő! A teremtésit, csak nem!? Még egy taktus és elhallgat a zene. Ocsúdnak a párok, Manci elgyengülve belém kapaszkodik. De ezt már alig veszem észre, kisérem, terelgetem vissza az asztalhoz. Kicsit gyorsan, kicsit türelmetlenül is, fél szemmel közben az ajtót lesve. És már megyék én is, húzom be magam mögött az ajtót. Még- jókor érek ki, hogy lássam: Kassai meg a,többiek eltűnnek az udvar végében, a fészerben. Lódulok utánuk, egy perc az egész, de Kassai Laci már félmeztelen, mire odaérek. És a többi is bontja a nyakkendőjét, szórják le magukról a sötétkék ruhát. — Mi van srácok — lihegem —, de már fejtem is le magamról a fehér inget. A fészer végéből fölpislantok közben az égboltra. Mint a csikók, ha tavasz jöttén első ízben szabadulnak ki a karámból, úgy vágtattak és futkostak szeszélyes és kiszámíthatatlan összevisszaságban odafenn a felhők; világosabbak és sötétébbek, hamu- színűek és jeget lehelők. Egyre feljebb és még feljebb jöttek, s mind nagyobb területen borították be az eget. Másodpercek alatt végeztek a holddal, s csak egy-egy csillag kandikált ki még elárvultán, közvetlenül fölöttünk a rohanástól itt-ott ronggyá tépődő felhőszőnyeg mögül. Czinte mozdulatlarmá der^ meszt a látvány. Valaki az udvar felől hirtelen mellém dobban. „Hogy az a libanoni Krisztus rogyassza le őket!” — lihegi. Erről ráismerek. Török Géza! Rokona Vincének, unokatestvére, vagy ilyesmi, majd feldönt a nagy lendületével. — „Várjatok, én is jövök” — mondja, amint felfogja a helyzetet, de Kassai Laci rámordul, hogy jössz ám az öregapádat, kiürül a terem, nem kell fel-" tűnést csinálni! És Laci már iramodik is, neki a kerítésnek, ki a kertek alatti dűlőútra, mi meg utána. Furcsa látvány lehettünk, annyi szent. Mindennek látszunk, csak aratóknak nem. Egy szól alsónadrág, egyikün- kön-másikunkon atlétatrikó — ez minden öltözet, és hozzá fehér zokni, fekete félcipő... Talpalunk, ahogy csak bírjuk szusszal, olyan port verünk, mint egy pótkocsis teherautó. Közben egyre szaporábba» és egyre nagyobbakat villám- ük. Még kétszáz méter... még százötven ... még száz... aztán Kassai Laci fölkapja az első kévét. Melléje gyorsan még egyet, s a kettőre egy harmadikat. Kepébe rakni most nincs idő, jó, ha így is meggyőzzük valamennyit. Mert, ha ezt az amúgy is túlérett búzát széjjelhagyva, kévékben éri az eső... hát arra még rágondolni sem jó! Valamennyi kévét külön szárítgatni, mozgatni, forgatni, nem, ezt nem lehet, a szem fele akkor kihull a földre. De oda a becsület is, a brigádé, a fiataloké! — Nyomás, srácok, nyomás — hallom valaki hangját, de fölösleges a biztatás. A villámok fel-fellobbanó fényében jól látszik a már-már eszeveszett iram, mindannyiunk óriási akarása, s az egyre élesebbé váló mennydörgések ellenére is — szinte hallani a nyolc tüdő lihegését... Szakad róluk a veríték, de nem számít, csak gyerünk, gyerünk, a kévékkel! Négyet is cipelek egyszerre, kettőt a karommal a derekamhoz szorítok, egyet-egyet fölmarkolok. Aztán futás! D etteneteseket villámllk. Egyszer-egyszer szánté megnyílik az ég. Az éles fény elvakít, nekirohanok a kis Guzmicsnak. Elesik, rá a tarlóra, föléje meg a kévék. Any- nyira igyekszik, annyira ideges, hogy triplán dadog: „Se-se- semmi baj, csa-csa-csak tartson még k-k-ki egy kicsit az idő” — kiáltja felém a kévék alól. Üjabb villámlás, újabb mennydörgés, de szaporodnak, egyre szaporodnak mögöttünk a kévehalmok is; túl járunk már a tábla felén. Szél támad, hűvös, borzongató szél, port és esőszagot hoz felénk. Reszketnek, rázkódnak az útmenti eperfák, látványuk döbbenetes: eszüket vesztett, tébolyult asz- szonyok toporzékolnak így, égre emelt karokkal, fölborzolt hajjal. — Nyomás, srácok, nyomás — kiáltja megint valaki. Ettől nyomban magamhoz térek, s rohanok újra a kévékkel. Nyolcán vagyunk, de ha feltekintek, úgy látom, mintha többen lennénk, mintha tele lenne velünk a búzaföld. A villámlás állandó, az égbolt egyetlen vakító fénylepel, és e szokatlan, vakító fényben úgy tűnik: nem igazi, nem valódi semmi, színpadi. Nem gondolom mindezt ilyen szabályosan végig, éppen hogy átcikázik csak rajtam a gondolat, közben vágtatok tovább, egyik kévétől a másikig. Fől-fölszisszenek, hol a karomat, hol a csupasz lábszáramat karcolja fel az erős búzaszalma. Üjabb szélroham. És egy-egy esőcsepp is. Kövér, nagy cseppek, szinte fáj, amint széjjel- toccsannak a felhevült bőrön. Valaki káromkodik: „Hogy az a libanoni Krisztus...” Török Géza! Mégis eljött. Lesek a hang irányába, keresem kétméteres alakját, de csak egy száguldozó szalmakazlat látok, ö az, Géza, fél kepére való kévét cipel egyszerre és dühösen káromkodik. Sűrűsödnek az esőcsep- pék. Karjaink és lábszáraink vérző karcolásaiba belemossák az izzadtságot, sziszegve kapkodunk a felsajgó sebekhez. — Nyomás, srácok, nyomás! — hangzik újra, meg újra a biztatás, de ezt is, a mennydörgést is túlharsogja egy bömbölő hang: „Megállni, kölkök, megállni! Ide, hozzám, azonnal!” — Gyula bácsi! Ott áü mögöttünk kalapban, fehér ingben, ünneplő ruhásán. — „Megállni, kölkök, megállni!” — ordítja túl a szélzúgást, a mennydörgést, és sebesen, nagy gyakorlattal kezdi egymásra rakni a kévéket. Csak áüunk megkövültén, nézzük, miként formálódnak keze nyomán a kepelábák, a keresztek. Csak aztán lódulunk... Ragadnánk fel a kévéket, hogy a keperakáshoz Gyula bácsi keze alá adogassuk őket, de ránk kiált megint: „Nem oda, kölkök, ide ni!” — és a kévékből emelt fal széltől védett oldalára mutat. Vinnénk hát oda a kévéket, de Gyula bácsi ben* nünket kényszerít oda, a kepe. lábak sarkába. „Elbújná, köl* kök, tüdőgyulladást akartok?’* — És rákja a kévéket tovább, tornyozz» fölénk, valóságjoa barrikádot épít... Az eső már zuhog. Kassai Laci előugrik, közénk húzza Gyula bácsit is a kepezugba, ahová az esőnek csak a szaga ér... 1/ ucorgunk szótlanul, fal- hevült testünk párolog. És a kérdés kimondatlanul is ott gubbaszt közöttünk, nyomja a lelkünket: mennyi maradhatott széjjel? Hány kéve ázik el? Múlnak a percek. Tíz... tizenöt ... húsz... A vihar lassan elvonul. Ritkábbak, szelí- debbek már a fel-feüobbanó fények, tompábbak, morgósab- bak a hangok is. Az eső elálL A lucskos, süppedő tarlón baktatunk hazafelé. Csak tíz per1 cet várt volna még az idő, csak tíz percet... A tábla végében megállunk, visszalesünk a mozdulatlan kévehalmokra. Gyula bácsi azonban továbbot int. „Majd ha megszáradt, kölkök, akkor gyertek megint, akkor majd gyönyörködhettek benne! No, futás, kölkök, a menyasszonytáncról már úgyis lemaradtatok!” A kis Guzmics áü hozzá legközelebb, az ő hátára csap rá apáskodva. Én úgy láttam, hogy az elázott kévék ellenére is, volt ebben a mozdulatban egy kis elismerés. Meg némi büszkeség is...” Söptei János rudazást, a húzóasztal ellenőrzését Bérecz b. Béla, Barta Károly, Bárta Sándor és Sasa Károly? Türelmetlenek és bizalmatlanok voltak egymással szemben munkások és műszaki ve- zetők. Kölcsönösén és hamar kimondták, hogy ez a javaslat se jó, meg az se. De vajon mim dent úgy hajtottak végre, ahogyan kellett volna? Úgy véljük, nem februárban kezdődtek a bajók, mélyebbek a gyökerek. BeSzélhetünk-e technológiai fegyelemről ott, ahol éveiken át tulajdonképpen nem is volt kellő műszaki alapokon nyugvó technoló- v gia és amikor volt, nem érvé- nyesült, ellenőrzésével keveset törődtek, a pillanatnyi adottságok változásához nem finomították. Késlekedve avatkozott be a műszak. Keserves tapasztalatok és drága tandíj lerovásával az üzem dolgozóinak többsége már rájött, hogy nem tudnak a bajokon segíteni, ha csak a kő minőségét kifogásolják. Igaz, az egyes számú külszíni bánya jobb követ ad, de a bánya állapota nem engedi meg, hogy csak onnan termeljenek. Nincs helye a türelmetlenségnek és bizalmatlanságnak, a makacs ellenszegülésnek — különösen csak azon az alapon, hogy új és főleg idegenből érkezett az üzemvezető. A munkások tapasztalatára és a műszaki vezetők elméleti tudására, irányítására, e kettő szoros egységére, a közös célok elérésére, hösös erőfeszítésekre van szükség. Amióta egyre többen belátják ezt és követik az egyetlen járható utat, nemcsak külső tényezőkben és nemcsak másokban, hanem önmagukban' is keresik a hibát, azóta jelentkeznek az eredmények. Május már kedvezőbb volt, júniusban tovább javultak a legfontosabb termelési mutatók. Biztató jelnek véljük, hogy a művezetők, égetők és generátorkezelők belátják a tanulás szükségességét, most ősszel 27 fővel hároméves szakmunkásképző iskola indul. Korszerű technológia, szaktudás és fegyelem: ez a hibák kijavításának útja. Az okokat lehet magyarázni, ám ez astényen miit sem változtat: 3760 tonna és súlyos százezrek a lemaradás. De év végéig mindez még behozható. Dr. Fazekas László Februárban csőstül1 jött a baj. A mészüzem nem tudta teljesíteni tervét és rossz, nagyon rossz volt a minőség. Év elején, tél végén máskor is bajokkal küzdöttek, mert egyszer sáros, máskor fagyós a kő, nehéz ilyen alapanyagból első osztályú meszet égetni. — Majd rendbe jön minden. Tíz éve mégy az üzem, tudjuk a kötelességünket — mondogatták az égetők és a generátorkezelők. A művezetők évek óta együtt dolgoztak a hozzájuk beosztott emberekkel. Mindegyik brigádnak kialakult a maga munkamódszere. Kevés itt a műszer, szemre, meg a beidegződött, megszokott gyakorlatra. adnak az emberek. De februárban, márciusban csődöt mondtak a régi szokások, nem ment a mésztermelés, keveset és gyenge minőséget adtak a kemencék. Óvatos verseny vállalások A cementüzem, a karbantartók és kőbányászok megtették kongresszusi versenyvállalásaikat. Csak a mészüzem maradjon ki? — Azt nem lehet. Éppen arra kell felajánlást tenni, hogy megszüntessük a bajokat, ez legyen a verseny célja és tartalma. — De legyünk óvatosak, nehogy szégyenben maradjunk — érveltek mások. Az érveket meghallgatták, vita is volt, de aztán megszületett a mészüzem kongresz- szusi versenyvállalása. Óvatosak voltak, úgy döntöttek, hogy két százalékkal javítják az előző évihez képest az első osztályú mész arányát. De ez több mint 203 000 forintos önkölthiányokat. A füzesabonyi járásban a tizenhét 2500 forinton felüli hiányból csak hét esetet vizsgáltak hi és a szükséges intézkedéseket sem tették meg több esetben, mint a kiskörei TÜZÉP-telep és a kömlői TÜZÉP-telep leltárhiánya ügyében. A leltárhiányokat előidéző okók között szerepel a nem eléggé szakszerű, nem eléggé igényes ellenőrzés, a boltvezetők és a szövetkezet vezetőinek alacsony szakképzettsége, a nem megfelelő raktározási viszonyok, s még sok más indok, amelyet a vizsgálat feltárt A népi ellenőrök, a vizsgálat tapasztalatait felhasználva, egész sor javaslatot adtak arra, hogy miképpen lehet és kell megszüntetni a leltárhiányokat. Javasolták többek között a földművesszövetkezeti dolgozók és vezetők továbbképzésének megszervezését, a következetesebb, gyakoribb és magasabb színvonalú ellenőrzést, sürgették, hogy építsenek több raktárt, mert a jelenlegi állapotok nem teszik lehetővé a szövetkezeti vagyon megvédését Felhívták a figyelmet arra is, hogy a leltárhiányokat az eddiginél lelkiismeretesebben vizsgálják, s azonnal intézkedjenek a vétkesek felelős- : ségre vonásáról, a hiányok megtérítéséről, hogy a föld- ■ művesszövetkezeti tagságot minél kevesebb kár érje a leltárhiányok által, s az eddiginél megbízhatóbb legyen a földművesszövetkezetek vagyonvédelme. Kovács Endre dául azokat a jelentéseket, amelyekben értékelik a leltárhiányok okát. A gyöngyösi 7-es számú gyümölcs- és zöldségboltban a május 8-i leltározás 7629 forint hiányt mutatott, s 44 nap múlva 25 572 forint újabb leltárhiány keletkezett, mert nem intézkedtek az első hiány észrevételekor. Előfordulnak még olyan esetek is — bármily hihetetlen —, hogy azokat a szövetkezeti dolgozókat, akik több, nagyobb hiánnyal számolnak el, ahelyett, hogy felelősségre vonnák, más községbe, vagy boltba helyezik, ahol ismét megkárosítják a szövetkezeti vagyont. A gyöngyösi földművesszövetkezetnél a vásározó részleg- vezetőt, több mint 3000 forint tos leltárhiány után az önki- szolgáló boltba helyezték felelős vezetőnek, ahol újra 2100 forintos hiánya keletkezett. Mindezt azok után tették, hogy már előző munkahelyén is majdnem 10 000 forint leltárhiánya mutatkozott. Nem valami nagy erélyről tanúskodik Cseh Gábor kömlői felvásárlónak felelősségre vonása sem, akit azután is foglalkoztattak, hogy a felvásárlásnál három, a gyümölcsboltnál négy, a TÜZÉP-telepen újabb három esetben volt leltárhiánya. A népi ellenőrzés vizsgálata kiterjedt arra is, mi okozza a leltárhiányokat, s mivel lehetne csökkenteni azok számát. Megállapították, hogy a földművesszövetkezetek nem nagyon vizsgálgatják, mi okozza a még mindig gyakori leltár
