Népújság, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-16 / 112. szám

1962. május 16., szerda N KPCJSAG 5 Az állatorvos és az állattenyésztő közös munka fa a nagyüzemi gazdaságokban AZ ALLAMI gazdaságos kialakításá­val, bővítésével és a termelő­szövetkezeti mozgalom győzel­mével, az állattenyésztés és az állattartás új utakra lépett. A kialakult nagyüzemi gazdálko­dás nagyüzemi állattenyésztést követel. Ez az új helyzet, új szakembert — vagy ha a szak­ember régi is, de új gondol­kodást, tudást kíván — aki tisz­tában van az új feladatokkal. A nagyüzemi állattenyésztés sikere és jövedelmezősége az állattenyésztő és az állatorvos elválaszthatatlan, közös mun­kájától függ. Az üzemi takarmányozás irányítóit elsősorban a költség­kiemelés szempontjai, az állat­egészségügyi szakembert az állatállomány egészségügyének követelményei vezetik. A belterjes nagyüzemi gaz­daságban az állatok takarmá­nyozása a kisparaszti és ház­táji gazdaságokhoz képest lé­nyegesen és gyökeresen meg­változott. A nagyüzemben az állatoknak mindent készen kell kapniuk, mivel nincsen lehetőség arra, hogy bizonyos alaptakarmányok mellett lege- lés, vagy kapargálás útján maguk szerezzenek meg továb­bi tápanyagokat, vitaminokat, és a szervezetre nélkülözhe­tetlen szervetlen sókat. A kö­vetelmény is megváltozott az intenzíven tartott állatokkal szemben, mert ezektől jóval nagyobb teljesítményt kívá­nunk, mint az extenzíven tar­tott társaiktól. Ezek a szem­pontok alakították ki a nagy­üzemi gazdálkodásnak azt a rendszerét, hogy vagy teljesen a gyárak által forgalomba ho­zott, megfelelő módon elkészí­tett takarmányokat, — például a baromfiaknál, — a gyárak­ban elkészített takarmányki­egészítőkkel keverve adjuk. Mi a jelenlegi gazdaságainkban túlnyomóan az utóbbi mód­szert alkalmazzuk, vagyis a magunk által megtermelt ta­karmányt kiegészítjük takar­mánykiegészítő tápokkal. té­RESZLETEKBE1S nem _________________ rek ki á tá pok ismertetésére, inkább a vele való bánás általános el­veit ismertetem. Lényeges al­katrészük: a fehérjéik, zsírok, vitaminok, szervetlen sók és antibiotikumok (betegséget megelőző gyógyszerek). A fe­hérjék és zsírok nagy részét, mint alapanyagot külföldről szerezzük be és a tápok teljes elkészítése hazánkban történik. A szállítás és tárolás közben a fehérjék romlásának, a zsí­rok avasodásnak vannak kité­ve. A felhasználásnál ezekre okvetlen figyelni kell, mert a közben keletkezett bomlási ter­mékek tömegével idézhetnek elő az állományban májelfaju- lással, bélgyulladással és agy- velőgyulladással járó megbe­tegedéseket és elhullásokat. Ugyancsak a káros bomlási termékek tönkre teszik a táp­ba kevert vitaminokat is. A szakembernek tudnia kell, hogy melyik tápnak milyen arányban, mi az összetétele és milyen gyógyszer van beleke­verve a betegség megelőzése céljából, mert azzal a gyógy­szerrel, amelyik a tápban sze­repel, más betegségek gyógy? tása eredménytelen. A tápok összetételének és a tárolási mód ismeretének szükséges­ségére említem meg, hogy je­lenleg Magyarországon évente 30 ezer vagon tápot etetünk meg az állatokkal. A NAGYÜZEMIIG^ a költségkímélés irányítja, ámbár, az állatorvost az egész­ségügy, — végső célkitűzés tekintetében még nines' kü­lönbség a kétféle álláspont között, mert az állategészség­ügyi követelmények érvényre juttatása, helytelen takarmá­nyozás okozta zavarok meg­előzése és elhárítása az állat­tenyésztést, az állattenyésztő üzemek jövedelmezőségét mozdítja elő. A nagyüzemi ta­karmányozásnak, mivel nagy számú egyedről van szói, biz­tos alapokon kell nyugodnia és bizonytalanságokat okozó elhanyagolásoktól mentesnek kell lennie. A fentiekből látjuk, hogy a mai állattenyésztőnek részben értenie kell az állategészség­ügyi problémákhoz, az állat­orvosnak pedig szervesen részt kell vennie az üzemgazdaság­ban, a tenyésztésben és a tar­tásbar,. A meglevő készletet kö­zös elgondolással, ésszerűen kihasználva, közös megbeszé­lés alapján kell elosztani az állatok faja, fajtája, kora és a teljesítményi szempon'ok figyelembe vétele mellett. Dr. Vágó József állatorvos, Füzesabony. Közlemény A Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium rendeletére közöljük, hogy a vonatforgalom dinamiká­jának fokozása, az utazási sebes­ség és a vonat-átbocsátó képessé­ge növelése érdekében a Miskolc —Bánréve vonalon, a Miskolc— repülőtér, a Miskolc—Hidasnémeti —országhatár vonalon, a Tor­nyosnémeti és a Kisterenye—Kál- Kápolna vonalon a Kőkútpuszta megállóhelyeket 1962. május 27-én 0 órától megszüntetjük. Magyar Államvasutak Igazgatósága Miskolc. Gyöneyösoroszi: 1962 tavasza IN MEMÓRIÁM Monoton csattogással vág­tázott a gyorsvonat. Az abla­kok előtt tarkán suhant a táj. A végtelennek látszó alföldi rúnazágot házacskák, gémes- kutak és szalmakazlak zök­kentették ki egyhangúságából. A kisebb állomásokon meg sem álltunk. A kényelmes kocsiban sok volt az utas. A szemközti ülé­sen fiatal lányka foglalt he­lyet. Csinos volt, okos, nagy szemekkel. Arcáról, mozdula­taiból az erő, szépség, fiatal­ság sugárzott. Nem lehetett több 17 évesnél. Boldognak és megelégedettnek látszott, egy nagy, sárgafedelű könyvbe bújt bele, s oly szorgalmasan futotta szemeivel a betűket, hogy csak nagynéha pillantot? ki az ablakon. Milyen jó is fiatalnak lenni! — gondoltam, amikor lopva rá-rápillantottam. Már esteledett. A látóhatár alján nagy város körvonalai bontakoztak ki. Az állomás még messze volt, de csinos kis útitársam máris készülődött. Könyvét kis t ás Icába csúsztat­ta, vállára tette felöltőjét, s a kijárat felé igyekezett. — Bi­zonyosan sietős a dolga, s el­sőnek akar leszállni. Csikorogtak a fékek, s .mi­előtt a vonat teljesen nyugal­mi helyzetbe került volna, éles sikoly hasított a levegő­be. Amikor kinéztem az abla­kon, csak embereket láttam, sok-sok embert, amint körbe- állnak valamit. Valaki egy kis táskát emelt fel a földről, s egy könyvet, sárga fedelű könyvet, ami mellette volt. Azután megláttam őt is, a kedves arcú kisleányt, aki az imént olyan boldognak és megelégedettnek látszott. — A haja most csapzott volt, a ruhája véres és rongyos. — Néhány perc múlva szirénáz­va érkezett meg a fehér men­tőautó. — Elvitték. — Azután a vonat is tovább indult. XXX Néhány nappal ezelőtt ugyanabban a nagy alföldi városban jártam. Napfény on­totta sugarát a korzón, vidám gyermeksereg hancúrozott a feltámadó szélben, s a sarkon öreg nénike árulta az illatos virágokat. Megálltam az egyik nagy üzlet kirakata előtt. — 1 Valaki közeledett felém. — | Sokan jártak az utcán, mégis, I ennek a valakinek a lépése j más volt, furcsán koppant a járdán. Megállt mellettem, s ő is a kirakatot nézte. Rápil­lantottam. Fiatal, csinos, nagy szemű lány volt, arcán szo­morú vonásokkal, homlokán az élettel szemben elégedet­lenkedő barázdákkal. — Alit és mankóra támaszkodott. Szivszorongató, megdöbben­tő látvány volt, sajnálatra méltó. 17 éves lehetett és hiány­zott az egyik lába... R. Ö. ASSZONYGONDOK, öregek, és még sok más a listáján Stadler Józsefné írásos portréja munkájának tükrében MIÖTA a tanács létezik, Stadler Jóizsefné tanáosi dol­gozó. Élete összeforrott az új életet irányító állami szerv munkájával, s a saját tevé­kenysége nyomán ismerkedett meg fontosságával, hogy mit jelent a társadalmi szervekkel való szoros együttműködés an­nak, akire egy járás ügyeinek intézése bízva van. Mint sze­mélyzeti előadó az Egri Járá­si Tanácsnál 1955-ig végzett elismert munkát, aztán ugyan­ott a szociális ügyeket vette kezébe, s az eltelt hét év alatt eredmények jelzik, hogy jól választott a tanács, amikor erre a fontos posztra jelölte. Nehéz összefoglaló képet adni arról, miti is csinál a szo­ciális előadó, mert nagyon sokágú, széles körű munka, az élet sok területe tartozik rész­ben vagy egészben az ő hatás­körébe. Legszebb és legneme­sebb munka a közvélemény szerint is az, amit az öregek, az elhagyottak érdekében vé­gez. Nem is képzelné az em­ber, hogy milyen sok olyan idős ember él a járásban, akik nem tudjak megvédeni a jogaikat, akiket felnevelt gyermekük akar kitúrni a megérdemelt öregség meleg családi fészkéből. Vannak, akik betegen, tehetetlenül, a jó szomszédokra utalva vár­ják, hogy sorsuk jobbra for­duljon. Hogyan szerez erről tudomást Stadlerné? A vörös­keresztes aktívák, a nótanácsi aktívák, az egéyzségugyi állan­dó bizottság tagjaitól, akikkel olyan kapcsolatot épített ki az évek folyamán, hogy azzal mindenkor számolhat, Egye­dül nem győzné. így aztán ter­mészetes, hogy az említettek segítségével jó munkát tud végezni. Itt az ő titka. A nagy titok — megszervezni a mun­kát. 82 állandó segélyezett él a járásban, s rajtuk kívül még sokan, akiken rajta tart­ják a szemüket, akiket időn­ként meglátogatnak, akiken segítenek, s akik érzik, hogy nincsenek kiszolgáltatva sen­kinek, mert ott áll mellettük a társadalom, valakinek a személyében. AZTÁN ha valaki beteg, akkor megindítja a „lavinát”, aminek indokolt esetben az a vége, hogy jó kezekbe, jó helyre kerül, mert beutaltat­ják az andornaktályai szociá­lis otthonba. Ez a terület szin­te anyai gondossággal vált sa­ját ügyévé a szociális előadó­nak. Megalakulása óta nincs egy éve se, amikor be ne szá­molhatna valamilyen ered­ményről, megmozdulásról, amit a járás asszonyai hoznak össze. Már 1958-ban felszerel­ték a járási nőtanácsok, vö­röskeresztes szervek az ott­hont függönnyel, rádióval, sző­nyeggel, azóta minden évben tartogatnak valami meglepe­tést az öregeknek, akik jól tudják, hogy nem múlik el ünnep anélkül, hogy meg ne látogatnák őket a patronáló községek asszonyküldöttei. Ilyenkor ünnep, siürgés-forgás van a szociális otthonban, és amíg eljön a következő láto­gatás, tervezgetnek, várakoz­nak az idős emberek, akik számiára a szeretetet ajándé­kokkal együtt viszik ezek a lekes asszonyok. Megrendezik minden évben az öregek napját, s a közsé­gekben mindenütt tudják, hogy ha Stadlerné jön, akkor valamit tudni akar az ő gyá­molítottjairól, beszélni is akar velük, s igyekszik úgy tájé­kozódni, hogy az mindenre kiterjedő legyen. SOK TÜRELEM, sok menés, sok utánajárás, ez a feladata, s mégsem tudja megunni. Eső­ben, sárban járja a községe­ket hetenként legalább há­romszor, de ha lehet többször is. Belátogat a községi ta­nácshoz, megnézi az admi­nisztratív részét ennek a mun­kának, évente felülvizsgáltatja gondozottjai helyzetét, ha va­lamit jónak lát, nem tágít a megoldási lehetőség felkutatá­sa nélkül. Mindezt nem ő maga mondja el, annál sokkal szerényebb a munkában fel­nőtt, a tanácsok mellett dol­gozó középkorú asszony. De elmondják azok, akik ismerik tevékenységét, akiknek az ő gondoskodása biztosított bé­kés öregkort, és elmondják azok, akiknek már volt vele ilyen vagy olyan „veszekedő” tárgyalása, akik éppen ezért becsülik, s tisztelik önzetlen­ségét. Ö maga egyet hangsúlyoz, s talán jó lesz okulásul a fiata­labbaknak —, hogy a tömeg­kapcsolatok, a tömegszerveze­tekkel kiépített kapcsolat nél­kül nem lehet jól dolgozni, így van ezer szeme, ezer füle, így tud meg mindent és így tud segíteni azokon, akik ta­lán maguk sem tudják, kihez kellene fordulniok tanácsért, pártfogásért. Minden esetben ezt hangsúlyozza, s bármilyen eredményről legyen is szó, ez­zel hárítja el: — Nem én csináltam, ha­nem mi csináltuk, közösen az asszonyokkal, a Vöröskereszt­tel, a tanáccsal és mindenki­vel, aki szívén viseli ezeket az ügyeket! Cs. Ádám Éva Fiatal a bánya és fiatal, sőt, most születik az új lakóié• lep. Eddig 42 család lakta a szép kis épületeket. Most újabb 16 lakás épül, az egyetlen lombsátorrá nyílott hegyoldalról lágy szellő fúj, megsimoga'ja a verítékező kőművesek hom­lokát. Sietni kell, versenyt futunk az idővel és a növekvő igé­nyekkel. Hamarosan újabb 16 lakást kezdenek Cyöngyösoro- sziban, aztán újra 16-ot. És iskola, mozi és napközi is kelle­ne. Meglesz az is, munkánkkal mi magunk teremtjük meo — magunknak. Alaposabb versenyszervezési a gazdasági sikerek után Általában az emberek többsége azt a nézetett vallja: ne hánytorgassuk a múltat, mert aki a múltban él, elvonja fi­gyelmét a jelen égető problémáitól. Végeredményoen az egyikben is és a másikban is van valami igazság, már annyi, hogy törődjünk ugyan a múlt hibáival, de ne vonjuk el fi­gyelmünket a jelenről. Ezt az elvet vallották a Kitérőgyártó ÜV vezetői is, amikor az év elején újjá rendezték soraikat, hogy az ötéves terv második épe az elsőnél dicséretesebb ered­ményeket hozzon. ember sem egyforma. Hibát követünk el tehát akkor, ha egy vállalásmintát sablonsze­rűén rákényszerítünk 280 em­berre. Az ilyen vállalást nem tekin­ti magáénak a dolgozó. Hiány­zik belőle a lényeg, amely a szocialista versenyszerződés' nek megadja az ízét, savát, a borsát, és ez a szabad akarat. Hogy a dolgozó saját maga gondolkozzon él és állítsa ösz- sze, hogy tulajdonképpen mit is akar. A szakszervezet, a ver­senyfelelős csupán segítséget adjon a papírra vetéshez. Mondhatnám azt is, hogy a külső formán csiszoljon. De a lényeget, a lelket, a szerződést vállaló dolgozó adja bele. Ezekután tettük fel a kér­dést, amelyért utunk tulajdon­képpen ide vezetett. — Es a kongresszusi munka- verseny? — mert ennek a nyo­mát sehol nem láttuk a válla­latnál. — Ez az! feleli Pető Sándor a dossziékra és a vállalásokra mutatva. — A verseny egy éven át folyamatos és ebbe kapcsol­juk bele a kongresszusi mun­kaversenyt is. Helyes ez? Hogy egy évi idő­tartamra meghatározott ver­senybe csak úgy mozaikként beillesztjük azt a hatalmas mozgalmat, amely már ország­szerte kibontakozott? A fő cél most a kongresszusi munkaver­seny, amelyre számtalan üzem­nél. vállalatnál már felajánlást tettek a dolgozóink: egyéni és brigádvállalást, amely azonban magában hordozza az önálló kezdeményezést, a dolgozók saját akaratát. Mert csak ez a helves, és így kívánja ezt ez a feílödő, nemes mozgalom. Helyes lenne a Kitérőgyártó UV-nél is ilyen irányba szer­vezni a versenyt. Ha késve is kezdik meg, de bízunk ben­nük. Talán nem válogattunk a szavakban, de az akarat, amely a szavakat diktália — segítő szándékot takar. így is értel­mezzék ezt a váltősyáriak és ilyen érzésekkel i*ryek*z'’enek szervezni a kongresszusi mun­kaversenyt. , , Lac zik Jánm . versenyfelelős vaskos dosszié­kat helyez az asztalra. — Ebben az évben 260 dol­gozónk tett egyéni vállalást, 150 dolgozó pedig hét brigád­ba tömörülve rögzítette aka­ratát írásban. Ehhez a létszám­hoz csatlakoznak még vállalá­sukkal a művezetők. Tekintélyes szám ez a 420— 430 ember, akik munkájukat szabad akaratukból tett írás­beli „szerződéssel” is rendsze­resebbé teszik. Nyissuk tehát fel a dossziékat és tekintsünk a lapok közé. A művezetők vállalása: se­gítik a gyöngébbeket, hogy el­érjék a szakmunkások színvo­nalát. A laza normát jelentik a technológiának. Segítik a szocialista brigádokat. A soros olvasása közben elégedettség tölti el az embert, de a véle­mény kissé megváltozik, ha azt tapasztalja, hogy a dossziéban meghúzódó összes vállalások ugyanazt a szöveget tartalmaz­zák. Ez már helytelen! Mert nem hisszük, hogy valamennyi művezető csoportjának, vagy műhelyének a munkakörülmé­nyei egyformák legyenek. Hogy a művezetők egy és ugyanazon problémákkal küzdenek! Mert a vállalások ezt a látszatot kel­tik. De ugyanezt az egyformasá­got tapasztalhatjuk a 260 egyé­ni vállalásnál is: gépenkénti tervteljesítés. Ha a norma la­za, azt a dolgozó jelenti. Mű­szakkezdés előtt öt perccel már a gépnél tartózkodik. Ugyanezek a pontok ismétlőd­nek 260 stencilről lehúzott íven. az illető dolgozó aláírá­sával. Nyugodtan elmondhat­juk ezzel kapcsolatban, hogy ezekben a vállalásokban az egyént csupán az aláírás tük­rözi. Mert a 260 dolgozónak a munkakörülményei nem egy­formák, mint ahogyan a 260 Az anyagellátás körüli zava­rok, az új gyártmányok beve­zetése és az ezzel járó gyakor­latlanság eredményeképpen a 421 554 forint egy főre eső ter­melési értékkel szemben csu­pán 392 633 forintot tudtak ter­melni, amely 93,1 százaléknak felel meg. No, de ez a múlt és ne hánytorgassuk, hanem in­kább azt nézzük meg, mit is tettek ebben az évben a válla­lat vezetői. Nem kerestek objektív ne­hézségeket, vagy mondhatjuk úgy is, hogy kibúvókat, hanem derekasan munkához láttak. A termelés egyenletessége bizto­sítására átcsoportosították a gépeket és természetesen: a géppel dolgozó szakmunkáso­kat. Vállaltak új gyártmányo­kat is, amelyekkel kapcsolat­ban már gyakorlottsággal ren­delkeztek. A jobb szervezés, az első négy hónapban gyü­mölcsöket érlelt, mert a terve­zett 103 970 forint egy főre eső termelési értékkel szemben 105 869 forintot termeltek, amely 101.8 százaléknak felel meg. örömmel észlelhetjük a termelékenység növekedésének e szép példáját. Heisler Vil­mos igazgató szavai szerint: — Az adottságaink megvan­nak ahhoz, hogy az első félév­ben maradéktalanul teljesít­sük tervünket. Eddig csupán a vezetés ér­demeit említettük, pedig az egyre jobban kibontakozó ve>-- senymozgalom, az emberek ön­tudatából fakadó dolgozni aka­rás is szerves része volt ennek a 101,8 százalékos eredmény­nek. Hogy a verseny él, hogy egy­re előbbre lendül, azt az ered­mények bizonyítják. Most azt nézzük meg talán, hogy a do­kumentációk. a papírra fekte­tett vállalások hogyan mennek át a gyakorlatba. Pető Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents