Népújság, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-29 / 123. szám

I 1M2. má jus 29.*, kedd NÉPÜJSÄG © • Ünnepi könyvhét: 1962 Darvas Józief és Gereblyés László a gyöngyösi ünnepi megnyitón (Folytatás a 4. oldalról) Az érdeklődés állította meg az embereket vasárnap délután a Fő téri könyvsátor előtt, s így verődött össze az a kis cso­port, akik köszöntötték a váro­sunkba érkezett Darvas József Kossuth-díjas írót, a Magyar írószövetség elnökét és Gereb­lyés László költőt és műfordí­tót, a Nagyvilág című folyóirat szerkesztőjét. A szeretet és a megbecsülés jelét fejezte ki a virágcsokor, amit bájos mosollyal, kicsit megilletődötten nyújtottak át kedves vendégeiknek a gimna­zista lányok, majd dr. Fülöp Lajos tanár üdvözölte az író­kat. A bevezető-köszöntő mon­datok után kitágult, a gondo­latsor, s befogta a nap jelentő­ségét: — Kulturális életünk im­már évről évre visszatérő se­regszemléje a könyvhét — mondotta dr. Fülöp Lajos. — Aki csak egy kicsit Is odaadó figyelemmel kíséri népünk szellemi honfoglalását, tudja, hogy az ünnepi könyvhét esz­tendőről esztendőre fokozódó számszerű eredményei mögött a széles tömegek tudatosodása rejtőzik. Azt szokták mondani egészen röviden: olvasó ország lettünk. Mutatják ezt új kiad­ványaink példányszámai is. Idézte ezután a múltat, az irodalommal üzletelő könyv­kiadók gyakorlatát, s mindez hiteles forrásból, az Országos a Szajna partján című művé­ben a húsz év múltával vissza­térő régi ismerős boldog örö­me, a viszontlátás ujjongó ér­zése szólal meg. Hollandiai lá­togatása levelezőlapokra írt művekben vált költői alkotás­sá, amelyek közül a Szélma­lom hangzott el Gyöngyösha­lászon. A hazajövő közvetlensége, baráti közelsége csendült ki Darvas József szavaiból, aki Heves megyében is otthon érzi magát, amit nemcsak a Do- moszlón eltöltött három hónap emléke vált ki benne, hanem az a körülmény is, hogy Mát- raszentistvánban áll a ház, amelyben sorra születnek a Darvas-írások. Majd az életút indulása vált ismertté: a szegényparaszti környezet, a tanítói pályára induló legkisebb fiú sorsa, aki egyetlen elhatározással vágott neki az életnek — mindent megtenni azért, hogy a parasz­ti élet embertelen nyomora megszűnjön, hogy a kenyér­gond őrlő kínja mellől a szel­lemi érték igényéig is eljut­hasson az egykori nagybirto­kok árnyékában sínylődő pa­raszt. — Segíteni akartam a jobb élet megteremtésében, az em­berré válásban. Az ember: tu­dás az észben és érzés a szív­ben. Ez volt a tervem, ezért dolgoztam. És azt kívánom most, hogy éljenek a szellem kenyerével, amit mi írók az asztalukra teszünk, hiszen az irodalom olyan különös virág, amely csak úgy tud élni, ha szeretik. Darvas József befejező sza­vai nagy tetszést váltottak ki a hallgatók körében. A kis ünnepség tartozékai közül még meg kell említe­nünk, hogy a vers megszólal­tatása is emelte a találkozót: Gereblyés László Háború című versét Győri Gizella, Somlyó Zoltán Könyvek című versét Molnár Gyula mondotta el, míg a karácsondi termelőszö­vetkezeti táncosok az Orosz körtánccal és a Kalocsai pár­natánccal színezték a műsort. Vezetőjük Varga Lászlóné. A járási kulturális sereg­szemlén sikerrel szerepelt Ko­csis Mária, a megjelent írók kívánságára ismét bemutatta versmondó képességeit. Ezen a találkozón adta át a földmű­vesszövetkezet igazgatósága a művelődési otthonnak az ezer 'orint értékű könyvállományt is, amely tovább gyarapítja a iátogatott könyvtár választékát. G. Molnár Ferenc Szálló dallamok sodrában A IV. gyöngy öhí dalostalnlkoxón Önmagukról vallottak ax írók Az építőipari munkásszál­lón vasárnap este került sor az író—olvasó találkozóra, amelyen Darvas Józsefet és Gereblyés Lászlót a város la­kói nevében Halász Ernő kö­szöntötte. Ezen a/szűkebb kö­rű beszélgetései Gereblyés László életútjának fontosabb szakaszait elevenítette fel, emlékezve a 30-as évei^ nehéz küzdelmeire, amikor á balol­dali író számára csak a nél­külözés és a rendőri felügye­let jutott, művei csak nagy nehézségek árán kerültek az olvasókhoz. Gereblyés László' idézte azokat az élményeket is, ame­lyek a mai Franciaországban jutottak el közvetlen hatással hozzá, amely a küzdő francia népről tettek tanúságot, akik nemzeti függetlenségük bizto­si .ásáért, az emberi öntudat magasba emeléséért küzdenek az új elnyomók igája alatt. Darvas József ezen a talál­kozón az alkotó módszerekről beszélt, megemlitette azt is, hogy most a regényíráshoz tért vissza: az utóbbi húsz év történetét szeretné bemutatni új művében, s ehhez a bemu­tatáshoz a tartalomhoz simu­ló új formát keresett, ami a nagytávolságú mű átélését és elfogadását könnyíti meg. Ezzel kapcsolatban rámuta­tott arra, hogy az élet fejlődő és gyorsuló ritmusa törvény­szerűen készteti az írókat a modern tartalom modern for­mában való kifejezésére. A jelenlevők közül többen tettek fel kérdéseket mindkét írónak, akik őszintén, közvet­len szavakkal adtak választ. A találkozó hangulatát emelte az a néhány vers, amit Décsey Judit, Kerepessy Ilona és Kain András mon­dott el, ezek közül két vers Gereblyés László műve volt. „4x irodalom különös virág“ /I gyöngyöshalásxlak ax írókkal találkoztak Két és fél ezer ember: eb­ben már a legfiatalabbak is benne vannak. S ha a másik számot, a jelenlevő 400 embert állítjuk az előbbi adat mellé, nem kell tovább magyaráz­nunk az érdeklődés mértékét, amivel a gyöngyöshalásiziak fogadták Darvas Józsefet és Gereblyés Lászlót, az ünnepi könyvhét első napján'. S bár a kiülső mindenben a nem mindennapi eseményt igazolta, a szemek parazsa és az ajkak mosolya a szerétéi­ről a szívek közelségéről árul­kodott, s ez a belülről fakadó melegség sokkal hívebben fe­jezte ki azt a légkört, ami ki­alakult az írók és olvasók ta­lálkozóján. Mintha régi, ked­ves ismerősök, barátok talál­koztak volna újból, hogy vall­janak magukról- a viszontlá­tásig eltelt idő eredményeiről, munkájáról, úgy, ahogy az len­ni szokott: őszintén1, meleg közvetlenséggel. Szabó Károly vb-elnök ko­moly szavai köszöntötték a vendégeket, majd Gereblyés László vallott önmagáról. A Párizsban eltöltött két évről, amelynek célja a magyar iro­dalom alkotásainak terjeszté­se volt a „világ fővároséban”, s amely annyit élményt nyúj­tott a költőnek is, hogy egész kötetnyi alkotással tért vissza. A „Túl a határon” című műve a Magvető kiadásában még eb­ben az évben eljut' az olvasók­hoz. De egyes darabjait már a halászlak most megismerhet­ték. Párizs—Budapest című ver­se az utazás, a hazatérés nagy eseményét örökítette meg. Dal csaknem kizárólag mozgalmi dalokat énekelnek, s ez nem képes biztosítani a kórus fej­lődését. A budapesti Egyesült Izzó férfikórusát és Kiss Dénes karmestert az előző évek sze­repléseinek jó emlékével, dör­gő tapssal fogadta a közönség. Minden számuk új meglepe­tést' hozott, s az Alexandrov Poéma Ukrajnáról című szó­lés kórusműve a legmagasabb, legtisztább élményt nyújtotta. A gyöngyösi szövetkezeti bizottság vegyeskarát Uracs István vezényelte. A közis­mert karmester határozott vezénylése, eddigi kórusveze­tői munkája ennél az ének­karnál is biztosítja majd az elkövetkező sikereket. Meg kell említeni Kalotás Lajosné szép szólóját. A dalosünnep csúcsára a gyöngyösi szocialista kultúrá­ért jelvénnyel kitüntetett vá­rosi kórus tette fel a koronát. Meg kell mondani, hogy ma a megye legjobb, legművészibb kórusát tanítja, vezényli Sza­bó Tivadar. Átélt, átdolgozott volt a művek megoldása. A rendszeres hangképzés, a ko­moly munka a hivatásos ének­karok színvonalára emelte a kórust. Különösen nagy telje­sítmény volt Csenki Cigány­élet című kórus-szvitje, s ez­zel teljes mértékben egyetér­tett a jelenlevő zeneszerző is, aki évek óta patronálja a2 énekkart. AZ ELSŐ GYÖNGYÖSI ze­nei hetek során a járás sok községébe jutottak el a zene­iskola hangszeresei, az ének­karok, és művészi teljesítmé­nyükkel hozzájárultak a szo­cialista kultúra kiteljesedésé­hez a falvakban is. Cs. Ádám Éva A dolgozó népért, a hazáért: előre! fagyikat, a gyerekek meg ví­gan ropogtatták a szülői mun­kaközösség ajándék-csomag­jának tartalmát. Lőrinciben egyetlen gyermek, vagy fel­nőtt sem unatkozott ezen a szép, majálist nyújtó májusi vasárnapon. Este aztán megnyugodtak a kedélyek, s a lobogó táboriűz mellett folytatódott a kellemes nap sok-sok izgalma. Minden őrs külön műsorral készült, a há­rom tábori sátorban egymást érték a jelmezes öltözködök, s a lánggal, füsttel együtt szállt a dal, a kacagás a tiszta esti égbolt felé. Ott voltak a környező községek iskoláinak esapatmegbízottai, akik az igazi összetartozás gondolatá­val jöttek együtt ünnepelni az örvendező csapattal. Eljöttek a járási tanács művelődésügyi osztályának vezetői, iskola- igazgatók, a honvédség képvi­selői, s mindannyian együtt örültek a pajtásokkal, akikkel valóban madarat lehetett fo­gatni ezen a napon. Megérde­melten lettek elsők a megye 145 úttörőcsapatából, munká­juk minden területen kiemel­kedő, s ilyen lelkes tantestü­lettel, ennyi jó ifivezetővel, nem utolsósorban ennyi tö­rekvő gyerekkel, valóban, csak előbbre lehet jutni, (á) Büszkék vagyunk gyermekeinkre! i A dobok pergő ütemére in­dulnak meg a sorok és fezár- kóznak egymás mellé a gyön­gyösi V. számú Általános Is­kola udvarán épített diszemel- vény előtt. Először a negyedi­kes pajtások jönnek, karjukon gonddal elsimított piros nyak­kendő. Őket ma avatják úttö­rőkké. Oldalukon sorakoznak fel a kék nyakkendőt hozó kis­dobosok. Arcukon várakozás, a következő percek izgalma. Hej, mennyire várták már ezt a napot! Hogy irigyelték az öregebbeket, akik felkötve a kék, vagy piros nyakkendőt, vasárnaponként kalandokat adó kirándulásra indultak, a titkokat sejtető hegyek közé. Most minden megvalósul. A gondolatszőtte ábrándok, a képzelt kalandok valóraválhat- nak valamelyik őrsi verse­nyen, éjszakai táborozáson, vagy a fürgeséget igénylő har­ci játékokon. — Büszkék vagyunk gyer­mekeinkre, akikre, ha felnő­nek, méltán bizhatjuk vívmá­nyainkat, eredményeinket. Kultuszt űzünk a gyermekne­velésből, így mondják egyesek. Mi nem tagadjuk. Mert gyér- mekszeretők vagyunk, mint a világ bármely békét óhajtó né­pe — mondotta Nagy József igazgatóhelyettes üdvözlő be­szédében. Amikor pedig á jelentésadá­sok elhangzása után felcsen­dültek Fekete János csapatve­zető szavai, hogy ... — A dolgozó népért, a hazá­ért: előre...! A választ egy emberként zúgta kétszáz torok: — Rendületlenül...! Hisszük, hogy gyermekeink, akiknek életét szépítjük, min­den időben és körülmények között mindenek fölé helyezik azt, amelyért apáik, nagyapáik harcoltak, dolgoztak: a hazát. Az avatószülők ugyanolyan büszkén tettek eleget tisztsé• güknek, mint amilyen büszkén viselték védenceik, a felkötött piros és kék nyakkendőket. A szemekben csillogó tűz, a hév bizonyította, hogy akik itt most elmondták a fogadalom szavait, azok magatartásukkal, szorgalmukkal valóban példa­képei lesznek felnövekvő ifjú­ságunknak. Talán eddig még egyetlen egy esetben sem tapasztaltunk ilyen óriási arányú megmoz­dulást az V-ös számú Általá­nos iskolában és a 80-as lakó- telepen, mint ezen a napsüté­ses vasárnap délutánon. De mi hozta ide az embereket? A vá­lasz egyszerű. A gyermek és az irántuk fakadó, gondoskodó szeretet. De a kíváncsiság is számtalan felnőttet ide csalo­gatott, mert a délutánt tarka és mulatságos műsor tette fe­lejthetetlenné. Vidám kacagás kisérte a le- pényevök igyekezetét, biztató hajrá harsant, amint a zsák- banfutás részvevői a célhoz közeledtek. Vágyakozó, mohó szemek lesték a nagyobbak re­pülőmodellező bemutatóját. És a tábortűz...? A kultúrműsor a lángok fényénél már a tábo­rozás kellemes érzését oltotta a részt vevők leikébe. A külön­ben is tarka délutánt úgy al- konyattájt tűzijáték tette még- inkább emlékezetessé. A színe­sen röppenő rakéták, a csodá­lat felkiáltását csalták az úttö­rők ajkára; de a felnőttek is szívesen gyönyörködtek a szi­porkázó színhatásban. A kora délután kezdődő ünnepély este 8 órakor ért véget. Mindenki, a gyermekek, a szülők egy kel­lemesen eltöltött délután emlé­kével távoztak az V-ös számú általános iskolából. Laczik János Emberéletben nem esett kár Tűz a Xll-es aknán öngyulladás következtében tűz ütött ki a tegnap reggeli órákban a gyöngyösi XII-es akna északi kettes gerincvá­gatának pajzzsal felszerelt iker frontján. Ezen a szaka­szon, puszított a tűz az elmúlt esztendőben is, és a szakem­berek véleménye szerint en­nek a tűznek a maradványai friss levegővel érintkezve okozták az újabb bányatüzet, amelynek megfékezésére egész nap és éjszaka munká­ban álltak a XII-es akna bá­nyamentői. A tűz megfékezé­sét a ma reggeli órákra vár­ják. Emberéletben, felszere­lésben nem esett kár. (kától) dinamikai mozgással, néhány ritmusbeli hiba felszámolásá­val a kórus jó irányba halad. Nagyszerű élményt jelentett a salgótarjáni bányász férfi­kar, különösen a mátrai nép­dalcsokor előadásával. Fegyel­mezettségük, kiváló énektech­nikájuk Maróti Gyula karnagy hozzáértő munkájának ered­ménye. A Hatvani Művelődési Ház vegyeskara eléggé változatos szinten szerepelt. Kitűnő telje­sítmény volt a Haydn Évsza- kok-ból előadott Nevető kórus, jó felfogásban, ügyes megol­dásban hallottuk, amelyhez nagyban hozzájárult Mede Ilona szép, tiszta csengésű szólója. A hevesi népdalcsokor kevés kidolgozást kapott. A kottába bújt énekeseknek bi­zonyos dinamikai megoldáso­kat hiába diktált Bőze Tibor, a jő képességű karmester. ŐSZINTE ÖRÖMMEL üdvö­zölte a zsűri és hallgatóság az egri Szilágyi Erzsébet Leány- gimnázium kórusát, élén Dienes Tibomévál, akinek mű­sorösszeállítása, jól felfogott előadása méltán aratott sikert. A füzesabonyi Erkel Ferenc Kórust Koczka István vezé­nyelte. Hangvételében, mon­danivalójában legközelebb áll a kórushoz a népdal és a zár­tabb ritmusú, tömör muzsika. Ezért sikerült műsorukban legjobban a Podes—Rossa Rád gondolok én című műve. A salgótarjáni pedagógus kórus egy év alatt sokat fej­lődött. Szép hangzás, tiszta intonáció, kellemes dinamikai átmenetek jellemzik Virág László karnagy munkáját. A BM Nógrád megyei kóru­sát ugyancsak Maróti Gyula vezényelte. • Hiba, hogy na­gyon egyszínű a repertoár, — NEM SZABAD önökhöz felkészületlenül menni, mert abban az országban mindenki énekel s mindenki értője a kórusmuzsikának — mondta személyes beszélgetés során egy alkalommal Svesnyikov, az Állami Népi Együttes híres karnagyának, Csenki Imrének. Van ebben valami, mert — mint Sós bácsi, a gyöngyös« városi kórus elnöke mondotta a rádió riporterének — „el sem tudom képzelni az életiemet énekes barátaim nélkül, har­minc éve énekeljek a kórus­ban.” És Sós bácsi nem kivételes ember. Sokan, nagyon sokan énekelnek nálunk, s mindig akad rátermett ember, aki összhangot, művészetet teremt, az öntevékeny kórusokban. Egy-egy szereplés új erőt köl­csönöz a kórusoknak. Ezért kezdett egy egészséges mozgalmat négy évvel ezelőtt a tehetséges, sok sikert megért gyöngyösi karnagy: Szabó Ti­vadar. Melléálltak a párt és a tanács vezetői is s megterem­tették a lehetőségét annak, hogy évenként egyszer, május utolsó vasárnapján nagy dalos­ünnepélyen mérje össze tudá­sát, művészetét a megye leg­jobb s az ország néhány meg­hívott kórusa. S ezeken a má­jusi vasárnapokon patronáló üzemek, vállalatok és hivata­lok küldöttei fogadják a dalo­sokat, így számukra ez a nap baráti találkozók sorozata is. EZ ÉVBEN május 27-én, va­sárnap került sor a dalosün­nepélyre, amelyen kedves vendéget, Csenki Imre Kos- suth-díjas karmestert köszön­tötték a gyöngyösiek. Este ne­gyed nyolckor a városi tanács előtt Kakuk Imre művelődés- ügyi osztályvezető mondott üd­vözlő beszédet, majd az össz- kórus Csenki Imre vezényle­tével elénekelte Borgulya— Rossa Hálaének című kórus­művét. Pontosan nyolc órakor szét­nyílt a függöny a művelődési házban, a zsűri elfoglalta he­lyét a patronáló üzemek aján­dékaitól terhes asztal mellett, s a zsúfolt terem előtt kezdetét vette a IV. gyöngyösi dalosta­lálkozó hangversenye. Elsőnek a nemrég alakult pétervásári földművesszövet­kezeti vegyeskar lépett dobo­góra Csongor József karnagy vezénylésével. A bátortalan kezdés után örvendetesen emelkedett az előadás s'zínvo- nala, Brahms Bölcsődala teljes értékű hangulatot adott. A hevesi művelődési ház férfikórusa következett Meder Iván karnagy vezénylésével. A karnagy határozottsága a kó­ruson is érezteti hatását. Több gálatára állni. Megható jele­net volt, amikor az avató szü­lők a gyerekek nyakába kö­tötték a nyakkendőket, mi­alatt a községi KISZ-szervezet tagjai virágcsokorral köszön­tötték új társaikat, • akik bol­dogan vették át a KISZ-tag- sági könyvet. Az avatás után Tari Ottó VI. osztályos tanuló „kiváló úttörőmunkáért” ki­tüntetést kapott. Az avatás után a nap má­sik jelentőségét fejezte ki a betervezett program, mert a nemzetközi gyermeknap vi­dámságai már kötetlen formá­ban követték egymást, s a mesebarlangban, a halászaton, a zsákbanfutás és lepényevés, rúdmászás és kerékpárver­seny, leány labdarúgó-mérkő­zés és szertorna látványossá­gai között bárki azt válasz­totta, amelyik legjobban érde­kelte. A tömeg meg sem moz­dult, csak hullámzott a hatal­mas téren. Már este hat óra volt, mégsem ment el onnan senki! Együtt kacagtak, együtt örültek a gyerekekkel, egyre több szék, zsámoly ke­rült elő a környező házakból, s a szülők, avató szülők, is­merősök biztatásától, kacagá­sától hangzott a sportpálya. Közben a fagylaltos szorgal­masan mérte a jutalom­Nem lehet meghatottság . nélkül beszélni a május 27-én Lőrinciben lezajlott esemény­ről, amikor az úttörőcsapat megkapta a KISZ Központi , Bizottságának vörös selyem­zászlaját. Több mint ezer főnyi tömeg fogta szoros félkörben a sport- ; pálya zöld gyepét, ahová fel- 1 vonultak az avatásra készülő, ünneplő úttörők. Fegyelme­zettségükkel, egyöntetű öltöz­ködésükkel hamar megnyer- , ték a vendégek tetszését. Az avatáshoz készenálló út­törők előtt a csapatzászló el- : vonulása után került sor a nap 1 legszebb, legnagyobb esemé­nyére, amikor Misi Sándor, a KISZ megyei végrehajtó bi­zottságának titkára átadta a KISZ Központi Bizottság vö­rös selyemzászlaját Papp Ilona csapatvezetőnek. A formaságok lebonyolítása után megkezdődött az avatás. Előbb a kisdobosok csengő hangú csoportja tett ígéretet a csapatzászló előtt, hogy úgy kivin élni és dolgozni, ahogyan azt a hat pont előírja, majd az úttörők, a vörös nyakkendősök fogadalma kö­vetkezett. Végül a nyolcadiko­sok tettek fogadalmat, hogy a jövőben mint KISZ-tagok kí­vánnak dolgozó népünk szol­irodalmi Tanács főtitkárának szavaiból, aki 1943-ban kény­telen volt beismerni, hogy „a könyvnapok inkább könyvke­reskedői napokká lettek a ki­adói ügyeskedések következ­tében”. A könyvhét jelentőségét a következőkben összegezte dr. Fülöp Lajos: — A könyvek, amelyek az idei könyvhétre megjelentél;, híven tükrözik az olvasók ér­deklődésének irányát és ízlé­sének állandó emelkedését is. Jellemző az is, hogy a 65 könyvheti mű közül 24 mai magyar írók munkája. A mai irodalom, mint azt az írószö­vetség legutóbbi közgyűlésén is megállapították, közel került életünk valóságához, problé­máihoz, a mai kor nagy tár­sadalmi és erkölcsi kérdései­hez. A megnyitó beszéd végül köszöntötte az új könyveket, azok alkotóit, az olvasókat és mindazokat, akik hozzájárul­nak a könyv megteremtéséhez és terjesztéséhez. A kis ünnepség után, — amely egyszerűsége mellett is alkalmas volt az elmélyült gondolatok kifejezésére, a könyv és alkotói iránt érzett* tiszteletünk és érdeklődésünk megteremtésére — az olvasók a két író könyvét nyújtották át, amelyekbe kedves megem­lékezést jegyeztek be' a szer­zők.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents