Népújság, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-26 / 121. szám

1982. május 26., sióm bat NEPÜISAG Készülődés a termelő hétköznapokra A hét utolsó napján valami­féle megszokott ünnepélyes­ség uralkodik az embereken. No, nem a piros betűs ün­nep kedvéért, vagy lelki szük­ségletből fakad ez az érzés, hanem kizárólag emberi okok­ból. Tovább alhatunk, az új­ságot, rádió mellett heverész- ve böngészhetjük végig, több időt szentelhetünk a családnak, vagy éppen ha az időjárás is helyesléssel fogadja tervün. kirándulhatunk. így várják az ünnepet a dol­gozók és így töltik ezt a napot. De minden ünnepre jut egy bi­zonyos hányad, akik magukra húzva a munkaruhát, a gépek mellé állnak — vagy a XII-es akna esetében —, amíg más ün­nepel, leszállnak az akna mé­lyébe. Vasárnap reggel számos lámpa villan az akna lajáratá- nál. Közel 90 ember tűnik el a mindent elnyelő sötétségben és valamennyien kitűzött cél felé, határozott szándékkal sietnek: minél tökéletesebben elvégezve a kiszabott munkát, hétfőre virradva minden aka­dály nélkül, tökélesen javított gépekkel indulhasson a terme­lés. Nagy a bánya és szinte ész­revétlenül fogy, kopik egyre a vasárnapi beszállók népes cso­portja. Mire érdeklődni aka­runk, már magunkban állunk a pókhálószerűen húzódó, ku- szálódó sötét vágatok labirin­tusában. Az ügyeletes aknásszal kezd­tük ezt a körsétát, hogy a helyszínen győződhessünk meg a munkálatok szükségszerű­ségéről, már csak azért is, mert a vasárnapi munka dupla kiadást jelent, ezért kétszer is meg kell gon­dolni. Az 51—52-es front szállító­vágatán vájárok és iparosok serénykednek a külső kaparó­szalag körül. Rövidítik a szál­lító gumihevedert, hosszab­bítják a kaparót, amelyet gyűj­tőnéven „nagy szerelésnek” ne­veznek' Iványi Sándor brigád­ja végzi ezt a munkát. Annál inkább érdekük a gyorsaság és a pontosság, mert másnap ép­pen ők dolgoznak majd ezzel a berendezéssel. Ha elnagyolják í munkát, úgy az üzem kára mellett az ő zsebük is megérzi. — Olyan egyenes, mintha zsinór mellett szereltük volna — Iványi Sándor elégedett a a munkájával és jogosan. A fényesre koptatott kaparó tepsik nyílegyenes ezüst csíkként ve­rik vissza a lámpák fényeit. De nem szeretnének elma­radni munkában a bányászok­tól, Morvát Mihály és Buda Já­nos lakatosok sem, akik meste­ri kézzel, gyakorlott hozzáér­téssel húzzák, szorítják, rögzí­tik a szállító gumi hevedert, ök ketten a fronti, illetve a körze­ti lakatosok. Az ő feladatuk, hógy biztosítsák a termelés .a- vartalanságát, vagy az esetle­ges hibákat gyorsan elhárít­sák. Gyakran hallottuk már di­csérni a XII-es akna gépmű­helyének egyes csoportjait, bri­gádjait, de azokat a fronti és körzeti lakatosokat, vagy vil­lanyszerelőket még kevés di­csérő szó illette, akiknek vál­lán jelentős felelősség nyug­szik. De ha a felsőbb szervek meg is feledkeztek erről, ezért kárpótolja őket a bányászok szeretete és megbecsülése. Végig a szalagok mellett lám­pák villognak. Tisztogatják, karbantartják a hevedereket. Ahol szükséges — mint példá­ul az altárói „ezres szalagnál” — úi kapcsokkal erősítik meg Ahol néhány héttel ezelőtt a bányamentő csapat küzdött az alattomos tűz ellen, most betonozó brigád dolgozik. Szin­te vasbeton „abroncsot” húz­nak a vágat köré, nehogy meg­lepetés érje a bent dolgozókat. A munkálatokról Pitlik Lász­ló, a csoport vezetője ad felvi­lágosítást. — Munkanapokon nem lehet végezni ezt a védelmi munkát, mert a mozgó gumiszalag fe­lett dolgozni tilos. Meg a kész betont is szalagon szállítjuk a helyszínre, több mint 400 mé­ter távolságról. Valóban! Lassan, nyikorogva megmozdul a széles gumiheve­der és néhány perc múltéval a vágat sötétségéből már elő­bukkan az előre gyártott hi­deg beton. Pilinyi István és id. Eperjesi Lajos kezében máris surran a lapát. A cementes massza hangos csattanással vá‘ gódik a zisalu és armatúrák közé. Hosszú gyaloglás után érünk az 58-as pajzsfrontra. Az új acélkolosszus vastámai között villanyszere­lők kötözik a kábeleket. Talán ez a legsürgősebb munka, mert másnap, azaz hétfőn már in­dulna a pajzsfront, ahol a hí­rek szerint KlSZ-brigád dolgo­zik majd. És az indulás idő­pontja az üzemi tervteljesítés szempontjából sém közömbös. Mátra Gusztáv és Alberti Ti­bor villanyszerelők munkáját semmiféle elmarasztaló szóval nem illethetnénk, mert náluk igyekezetben nincs hiány és ez azt jelenti, hogy rajtuk nem múlik az indulási idő be­tartása. — Pajasos villanyszerelők...! — ez a megjegyzés akkor nyer igazi értelmet, amikor megtu­dom, hogy a legképzettebb szakmunkásokat állították erre a posztra. Néhány száz méteres gyalog­lás után kísérőnk ismét égy mellék vágatra tér, az északi 1-es gerincre. — Benézünk Dobos Feren- cékhez... a szalagot javítják. Már meszdről halljuk a han­gos „hóruk” kiáltásokat. Bi­zony kell ide hang is, az erő is, mert a szétcsúszott szalagot újra össze kell illeszteni. Meg a munka elvégzése is fontos, mert a szakadozott szélű, kes­keny szalagokat cserélik át szélesebbekre, amelyekről nem fordulhat le könnyen a súlyos széndarab. A 24-es és a 63-as frontok munkája függ ettől a karbantartástól. Nem minden munkahelyre látogattunk el és csupán a fon­tosabbakat említettük. Kifelé indultunk. Az idő borongós. Azt mondják délelőtt az eső is szemerkélt. A szél harangzú­gást sodor az akna felé. Dél van. Akik odahaza tartózkod­nak, valószínűleg most ülnek a dúsam terített asztal mellé. Akik ezt a vasárnap délelőttöt lent töltötték a bányában, most tesznek egy utolsó erőfeszítést a hétköznapok biztosítására. Gondoljunk rájuk tiszta szív­vel és kívánjunk nekik jó sze­rencsét. Laczik János Megérett az egri cseresznye Az egri piacon megjelent a korai cseresznye... A híres egri gyümölcs, amelyből évente nagy mennyiséget szállítanak külföldre is, az idén a szokott­nál mintegy két héttel később került piacra. Hagyományos módon, füzérbe fonva árulják, de ömlesztve is kapható. M W A dal mindig élni fog... Nagy az érdeklődés a IV. gyöngyösi dalosünncpély iránt A város hagyományos és reprezentatív zenei eseménye immár évek óta a rendszere­sen megtartott dalosünnepély. A szeszélyes időjárás miatt az idén a Városi Művelődési Házban kerül megrendezésre a kórusok nagy találkozója. Szombaton délután már megérkeznek az ország külön­böző részéből benevezett kó­rusok, amelyeknek fogadása este 6 óráig zajlik le. Negyed 8-kor már az 1-es számú isko­la udvarán gyülekeznek a kó­rusok tagjai, ahol Csenki Im­re Kossuth-dijas karnagy ve­zetésével közös próbát tarta­nak, innen a tanácsházához vonulnak, majd megkoszorúz­Tízéves az egri balettiskola Thomas Mann Hans Canst- •op-ja vitatkozik barátijával utói, hogy vajon az időt ho- jyan lehet mérni? Hiszen *zámtalanszor érzünk időt bosszúnak, ha várakozni kell, s ki ne tudná, milyen szoron­gató érzés a gyorsan múló órá­kat, napokat számolni, ha kel­lemes időtöltés szorul az idő korlátái közé?! Ki tudnia számot adni arról, hogy ez a tíz év sok-e, avagy „de hamar eltelt!” Ki tudná megmérni, mi minden történt ea alatt az egri balettiskolá­ban. Az akkor miég csöppsé­gek, kedves-esetlen leánykák, ma már művészi színvonalon balettoznák. Innen került ki Benőcs Ria, aki most végez az Állami Balett Intézetben. Itt tanultak sokan olyanok, akik más városokba kerülve szerelmesei maradtaik a szép mozgásnak, s a kulturális élet látja hasznát, hogy ők itt, va­lamikor 10 évvel ezelőtt Tö­rök Endréné keze alatt balet­tom! kezdtek. Amikor most ott jártam, hét­fő este volt, s a csillogó pró. bat eremben már a nagyok, a legidősebbek, a tíz éve itt ta­nuló növendékeik készültek az órára. A földig érő tükör előtt még egy-két ellenőrző gyakor­lat, aztán felhangzik -*■ mint tíz évvel ezelőtt is — Konnja Ferencné zongorakísérete, s kezdődik a balett. Mert ez már az. Túl jutott a tanulás iskolafogaim . A, s Törökné irányításával egyre inkább művészetté lesz. Tíz évvel ezelőtt nem így kezdődött, de hát az idő azért idő, hogy érlelje a gyümölcsöt. Tíz évvel ezelőtt ez a próba­terem főúri luxus lett volna a 40—50 növendék részére, ma már kinőtte magát, kicsi. De ahogy a tíz év meglátszott itt, a következő tíz is meglátszik majd! Udvarhelyi Kati éppen az öltözőben igazít még valamit a szépen simuló fekete próba- dreiíszen. Tíz éve szorgalma­san készül az iskola szereplé­seire z legrégebbi Törökné ta­nítvány. — Már 2 évet jártam balett­iskolába Szegeden, mielőtt ide kerültünk szüleimmel Egerbe, de itt tanultam először a leg­jobb iskola, a szovjet Vaga- nova-rendszer szerint balet- tozni. Most már azért jövök — nyolc éves a rendes képzési idő —, mert itt az ideje, hogy a sok tanulás után a magam gyönyörűségére, tanárom se­gítségével kialakíthassam a zené kifejezési formájával párhuzamosan egy-egy feladat művészi megoldását. — Hogy kik maradtak itt? — néz körül Török Endréné.— A tíz éve itt tanuló balettis­kolások szemem előtt lettek nagylányokká. Sokan elszé- ledtek, de még mindig rend­szeresen idejár a két Udvar­helyi lány, Kati és Anikó, Ivá­nyi Csilla, Keskeny Ági, Virág Éva, Monostori Mariann. Nem művészképzés az én célom, de az iskola célja sem, — hanem látvány tanúja akar lenni, an­nak meg kell néznie a kicsiket, akik fodros gyakorló ruhács­kájuk szélét fogva, kedves igyekezettel állnak a rúd mel­lett, s amikor a vizsgára ke­rül a sor — talán boldogab­zák a szovjet hősi emlékmű­vet. A nagy érdeklődéssel várt dalos ünnepély fénypontja, az ünnepi hangverseny, este 8 órakor kezdődik a Városi Mű­velődési Házban, ahol fellép­nek a pétervásári, salgótarjá­ni, hevesi, sárrétudvari, hat­vani, egri, füzesabonyi, Nóg- rád megyei, budapesti és gyöngyösi kórusok. Némi ízelítő a műsorból. A pétervásári földműves­szövetkezet vegyeskórusa Csongor József karnagy ve­zényletével Fasang: Békét a világnak című művét adja elő, a salgótarjáni bányász férfi­kar többek között magyar népdalokat énekel, a hatvani Vörösmarty Művelődési Ház vegyeskórusa Hajdú: Nevető kórus az évszakokból című müvét tolmácsolja. Szólót éne­kel Mede Ilona. Az egri Szilá­gyi Erzsébet Gimnázium leánykórusa Kodály, Mozart, Bárdos műveket ad elő, mig a füzesabonyi Erkel Ferenc fér­fikórus Erkel operából ad elő részletet. A salgótarjáni peda­gógus kórus Nógrád megyei népdalokkal lép dobogóra. A BM Nógrád megyei Rend­őrfőkapitányság vegyeskara Harmath Árpád zongorakisé- retével tolmácsolja Tulikov és Lóránd műveit. A budapesti Egyesült Izzó férfikórusa szov­jet dalműveket ad elő, a gyöngyösi szövetkezeti bizott­ság vegyeskórusa Uracs Ist­ván vezényletével szintén vál­tozatos műsorral szerepel. A „Szocialista kultúráért” jel­vénnyel kitüntetett Gyöngyösi Városi Kórus Händel, Brahms és Csenki műveit adja elő, szólót énekel Jakkel Sándor és Kovács Éva. A dalos ünnepély kedves élménye lesz a kórusok meg­ajándékozása. A gyöngyösi üzemek ezzel is ki akarják fe­jezni. mennyire szeretettel fo­gadják városukban az ország különböző vidékeiről érkező dalosokat, s mennyire jelen­tős számukra ez az ünnepi esemény. A műsor elhangzása után a dalos ünnepélyen részt vevők ismerkedési estet tartanak. Az idei dalos ünnepély iránt városszerte nagy érdeklődés mutatkozik, ami érthető, hi­szen a környező városokból és a fővárosból érkező kórusok komoly, változatos műsort ad­nak. ami minden bizonnyal, kielégíti majd az igényes kö­zönséget. és egyben nagy lehetőségeket adott a fiatal lakatosnak. Ké­szülék, sablon kellett? Fazekas Sándor megszerkesztette. Le­het, hogy eleinte nem volt sza­bályos a rajz, de legyártották, mert a jó szakmunkás mindig szívesen segít a másiknak. Na­pi munka, éjszakába nyúló szakkönyv-olvasás és tanulás közben születtek az első újítá­sok. Aztán egyre több követke­zett. — Bizonyára újításaim tettek érdemessé arra, hogy 1953-ban a műszaki osztályra helyeztek szerkesztőnek, majd vezető let­tem. A legjelentősebb újításom kidolgozásában, egyes műszaki problémák megoldásában sok segítséget kaptam Bodócs Géza műszaki tanácsostól és a válla­lat több dolgozójától. Hálával és köszönettel tartozom nekik. Kitüntetések, több ezer fo­rintos újítási díjak, jó beosz­tás ... Elégedett, boldog em* , bér lehet. — Boldog vagyok, hogy tár­sadalmunk hasznos tagjaként ismernek el a gyárban és munkámmal bizonyíthatom hűségemet. De a beosztással egy kis baj van. Ugyanis a szerkesztésen mérnök is dol­gozik és a technikusok közül kettő is végzi az egyetemet. Én meg nem fejeztem be a techni­kumot sem. Nem a sok munka, meg az újítások akadályoztak ebben, inkább a betegség. De újra beiratkozom. Tanulni kell, az élet, a munka követeli, a beosztásom és sok minden erre kötelez. Persze, az újításokat azért nem hanyagolom el. Most is beadtam egyet. F. I* Megelégedétten, jogos büsz­keséggel mutatta a csillogó ki­tüntetést. Gratuláltam neki, ő halkan megköszönte és külö­nös fényű, nagy, barna szeme a távolba nézett. — Hosszú volt az út idáig? — ismételte a kérdést, kicsit elgondolkozva Fazekas Sán­dor, a gyöngyösi MÁV Kité­rőgyár Üzemi Vállalat kiváló újítója. — Ahogy vesszük. Külön­ben is az ember életében néha lényegesebb egy-egy pillanat, mint az évekké font hónapok sokasága. Furcsa ez a válasz? Az élet és a siker is az. Ho­gyan értem? Mindjárt elma­gyarázom. — Álmatlanul feküdtem, már hajnal felé járt az idő. Felugrottam, gyújtom a vil­lanyt. Mi bajod? — kérdi a feleségem. Az asszony meg- döbbenten nézett rám. Ceru­zát, papírt vettem kézbe. Né­hány vonás, egy-két méret és adat. Hát így született a 48—XIV. rendszerű rugalmas kitérő újítása, amely mintegy kétmillió forint megtakarítást hozott a népgazdaság konyhá­jára, én pedig április 4-re megkaptam a kiváló újító ki­tüntetés aranyfokozatát. Rá­adásként igazán szép összegű díjazást. Aztán kitudódott, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Azt a sorsdöntő éjszakát sok-sok munka, virrasztás, tépelődésés tanulás előzte meg. — Talán még gyerekkorom­ban kezdődött, amikor apám — kazánkovács volt a miskol­ci Lenin Kohászati Művekben — engem is oda szerződtetett lakatosnak. Azt mondta a jó öreg: fiam, hatan vagytok testvérek. Ne a beosztást, ha­nem a munkát becsüljétek, és szeressétek a szakmát. Ez volt az örökségem, de igyekeztem megtartani. Fazekas Sándor szerette, te­hát jól elsajátította a szak­mát. Másod-, harmadéves ipa­ri tanuló korában elleste, hogy a főművezető milyen köny­vekből nézi ki a rajzokat és a számításokat. Megvette azt a könyvet, aztán egyre többet. Miskolcon már 1949-ben idom­szerész- és készülékgyártó csoportvezető volt. Tíz eszten­deje múlt, hogy Gyöngyösre került, akkor a gyárnak négy fala állt csak és egy-két gép beállításán dolgoztak az em­berek. A szerszámműhely la­katos csoportvezetője lett. Csupa új, a szakmát alig is­merő emberek kerültek a ke­ze alá. esetlen mozgású gyermek né­hány évi szorgalmas gyakor­lás utón kifinomult; mozgással vesz tőlem és az iskolától bú­csút. Most a legnagyobbaknál tet­tünk látogatást, mert a fejlő­szeretném átadni a zene, a hajlékony, művészi tánfc sze- •etetét minél több gyermek­Török Endréné balettmester 10 éve tanuló leányai, s a „kisegítő fiúk” körében. (Foto: Kiss Béla) nek. S a biztos, gyakorlatban dés és előrehaladás lemérésé- bak, mint a széksorokban Íz­kimutatott eredmény is erre re a legalkalmasabb ez a kor- guló mamák! serkent — sok esetben nehéz, osztály. De aki e szíveit derítő Cs. A. É, vagyok rájuk és örülök, ha va­lami részem nekem is van az itteni törzsgárda kialakításá­ban. A gyors ütemben fejlődő gyöngyösi gyár sok feladatot — De szorgalmas, értelmes munkásokat kaptam. Itt már nekem kellett tanítani. És so­kat tanultam, hogy taníthassak. Horváth Ferenc, Tóth Antal, hogy egy-kettőt említsek a gyár legjobb szakmunkásai közül, az én tanítványaim. Büszke Aranyérmes kiváló újító

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents