Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-17 / 89. szám
1962. április 17m kedd NlrOiSAG Lltccritttiaagot vetnek a nujj..,jetii tsrr.ieiösíüvetkezetben. Vasárnap is mennek a gépek, mert sürget az iflű. Az árpát már az elmúlt héten elvetették, a napokban kerül sor a burgonyára és a kukoricára la. A gépek mellett ezen a vasárnapon Stven pár látogat fogasol a határban készítik elő a további vetéseknek a talajt. Vasárnap többnyire pihenni szokott az ember, ám a tegnapelőtti ünnep legtöbb helyen künn, a határban találta a föld népét. Zúgtak a traktorok, kapák villantak a kósza napfényben és nótázó lányok énekeltek versenyt a levegőben hintázó pacsirtával, ünnep volt és mégis százakat, ezreket hívott ki a tavaszi munka a határba. — A föld nagy úr — így mondta Antal Gáspár bácsi Füzesabonyban, — Nagy úr, mert amíg ki nem elégíti az ember, nyugodni nem hagyja. Mert parasztnak nevezheti-e magát az, aki otthon üldögél a vasárnapi húsosfazék mellett akkor, amikor vetetten a határ, zsákokban még a krumpli, kukorica magja? — Igén. A föld hív, a föld parancsol, követeli a tavasztól, az embertől is a maga jussát. A tavasztól napfényt, meleget, langyos esőket követel, az embertől munkát, magot, amelyből azután kisarjadhat az új élet. És a földet minden becsaphatja, csak az ember nem. Az Idő úgy, hogy késve hozza meg a tavaszt, a nap úgy, hogy gyéren adja a meleget, de az embereknek jóvá kell tennie mindegyik hibáját. Ha késik az idő, az embernek kell behoznia a késést, megtoldani a délutánokat estékkel, a nappalokat éjszakákkal, a hétköznapokat vasárnapokkal... Ezért dolgoztak hát a múlt vasárnap is annyian a határban Egertől Hevesig, onnan Hatvanig, végig a Mátra, a Bükk álján. Pótolni akarták munkával az időt, amelyet rossz kedvében szabadított ránk az idei március. Dolgozott a föld népe, de ünnepelt is. Ünnepelt azért, mert dacolva az idővel, mindenütt, az egész megyében sikerült földbe tenni a koraiakat, elvetni az árpát, a borsót, a répát. Nagyfügeden a Dózsa Tsz- ben ötven pár lófogat dolgozott vasárnap a traktorok mellett. Az egyik gazda rágyújtás kőiben így magyarázott, miközben büszkén tekintett szét a zöld ülő, sarjadó határon: — Földben az árpa, a borsó, a répa is. Nézze, figyelje csak, mint az élet, olyan a búzánk. Lassan behozzuk már az időjárás bűneit, hanem mi mégsem ünnepelhetünk addig, amíg a földbe nem kerül minden. A borona után még mindig nem porzik a föld, nem lehet tudni, milyen időt hoz ránk még ez a bolondos, tavaszi szél — s ostorával a Tisza felé mutat — A héten földbe kell tenni á krumplit, a kukoricát is...; És amíg beszél Bernát Pál, a kocsisok szóvivője, lopva a többiek arcát keresem, fürkészem. Látni rajtuk, büszkék arra, amit Bernát Pál beszél, büszkék a határra, az 6 határukra, arra, hogy szorgalmukkal, iparkodásukkal sikerült megelőzni valamennyire is az időt Amikor elakad a szó, valaki váratlanul a kertészetről beszél. Húzódozva kezdi, mit szólnak majd a többiek, aztán kereken kivágja: — Negyven ezt a vasárnapot itt töltik a melegágyak között. — Locsolni kell a hagymát, salátát, retket, a palántákat — magyarázzák szakértelemmel, mert csak úgy lesz eredmény. És amint kiderül, nem is hiába, hiszen a termelőszövetkezet primőrjei már három héttel ezelőtt megjelentek a gyöngyösi piacon, a környékbeli üdülők asztalain. Mostanában pedig egyre rendszeresebbé válnak a szállítmányok, mert a kertészetben dolgozó lányok, asszonyok tudják jól, hogy az ő jövedelmük is a gyors, szorgalmas, lelkiismeretes munkától függ. „A paradicsom-részlegnél” két fiatal asszony szorgoskodik. Balogh Béláné, Csókás Sándorné. A frissen zöldellő palánták mind az itt dolgozók szorgalmát, iparkodását dicsérik. A beszélgetés során szóba- kerül a pénz, a kereset, a jövedelem. — Havonta fizet a tsz 28 forint előleget munkaegységenként. — meséli Csókásné. És ahogy hallgatom beszédjüket, egyre inkább megértem, hogy ezek az asszonyok már világosan látják a célt: „Több, minél több árut a népgazdaságnak”. Talán túlságosan hivatalosnak tűnnek ezek a szavak, másképpen is lehetne fogalmazni, a lényeg azonban egy. Ha Csókásné, Baloghné, Nyilas Erzsi, meg Szabó Margit jól dolgoznak, nem sajnálják az időt, a szakértelmet, a fáradságot, akkor több lesz a paradicsom, a paprika, a friss retek, saláta a szövetkezetben, több kerül a piacra, többet keresnek az itt dolgozó lányok, asszonyok. Ezért nem sajnálják hát a vasárnapi munkát, ezért mulasztják el, — amikor rájuk kerül az ügyelet — a vasárnapi korzót is. Az egyik fiatal asz- szony gyors számítást csinál: A múlt esztendőben hat hónap alatt kerestem tizenegyezer forintot. Ez havi 1833 forintot jelent. És melyik gyári asszony Mlínkó Mihály ét OzsvArí Kálmán, * Füzesabonyi Állami Gazdaság traktorosai éjjel Is munkában voltak. Este álltak be a százholdas táblába és estétől reggelig a két 413-as DT ütvén hold slmitdzást végzett el. A földbe kukorica kerül. A talajra a napokban vegyszert szórnak és ilyen módszerrel kapálás nélkül nő majd fel a növény. Amint a két traktoros elmondja, az utóbbi három hét Igén szorgos volt, hiszen szinté éjt nappallá téve dolgoztak azért, hogy mielőbb földbe kerüljön a mag. Most vasárnap is dolgozik valamenyi traktor a földeken. keres ennyit? E kérdést magának teszi fel Csókásné, aki sze* rint szép itt a munka a kertészetben, s elégedettek az üt dolgozók keresetükkel. — Es még van valami, ami megfizethetetlen itt, — a szabad élet — folytatja a szót. Okos, értelmes logikával magyaráz. — Az én férjem munkás ember. Tudom jól, milyen az élet az üzemben, a gyárban. Itt más a munka természete. Jön a szombat? Az asszonyok otthon maradnak, végezhetik a tennivalókat a család, a gyerekek körül. Sürgős tennivaló akad valamelyik napon? Szól a* ember a munkacsapatvezetőnek, s arra az egy napra távol maradhat. Igaz, vannak időszakok, amikor azután nem számoljuk a nyolc órát, amikor valóban minden perc drága és ha kell, rá kell a munkára áldozni a hajnalokat is. Ilyen volt hát a vasárnapi kép Gyöngyösön, a Dimitrov Tsz kertészetében. Am a szőlőhegyeken se szünetelt a munka, hiszen különösen itt, Gyöngyösön és a gyöngyösi járásban, sok szőlőterület van még metszetlenül. Számos helyen végeztek már a metszéssel, elkezdődött az első kapálás is* de e téren a gyöngyösieknek sok még a tennivalójuk... A dombokon, a szőlők kő« zött most bontják virágaikat a fák. Néhány nap múlva olyan lesz a táj, mint egy nagy-nagy menyasszonyi csokor. Virágba borulnak a mandulák, a cseresznyék, a barackok, hogy azután bőséges, gazdag termést hozzanak. Az idei tavasz komoly feladatokat állított elénk — így is mondhatnánk —, próbára tette parasztságunkat; fiatal termelőszövetkezeteinket. Az idő csalóka játékát azonban megfeszített erővel és akarattal legyőzi az ember. Egy verpeléti gazda a közös összefogás láttán, fel is tette a kér« dést: Mi lett volna akkor, ha az idén, amikor alaposan becsapott a tavasz minket, a régi módon, ökrös, lovas fogatox- kal, á meglevő gépi erők nélkül kellett volna versenyt futnunk az idővel? És igaza volt ennek az embernek a válaszban is, amit saját szavaira -dott: Legyőzött volna bennünket az idő. És most, ezen a virágos, dolgos tavaszi vasárnapon, amikor szerte a határban dolgozott a földek népe, a serény munka mellett egyben megmutatta erejét Is. Azt az erőt, amely az összefogásban, a szövetkezésben rejlik. Üj tavasz sarjad a szántóföldeken, új ruhát ölt a téltől megdermedt természet és újult erővel dolgozik az ember is, aki egyre inkább nem szolgája, de ura és parancsolja a földnek, a természetnek. Bj,us hát virágot tavasz, toldelljenek a száz- meg százholdas táblák, zúgjanak, harsogjanak a gépek, mert tájainkon már egy szívében, lelkében, gondolatban is megif juló, dolgos nép viszi győzelemre nagyszerű szándékot. írta: Szalay István Foto: Kiss Béla Dolgos, virágos tavaszi vasárnap... kincs — tekint ránk a bacsó, és úgy néz szét birodalmán, a nyájon, mintha tekintetével mindegyik bárányt külön is megsimogtaná. A kutya ott ül lábai előtt s egyetlen intésére tereli vissza a messzire kószátokat. A parancs után lógó nyelvvel, lihegve ül vissza gazdája lábai elé. — Mennyit ér ez a kutya? Az Öreg akkurátusán szippant a pipából, aztán kinyilat- koztatás-szerűen válaszol: — Sok szép tehene van a vei ezelőtt melyik gazda hitte volna itt a negyven hold paradicsomot, a tavalyinál ötször nagyobb kertészetet, azt, hogy a harmadik tavasszal — az idő parancsára — egyetlen Zokszó nélkül a gépek mellett, saját traktoruk mellett, ötven pár lófogat-tal előzik meg az időt? Akkortájt néha baj volt még a hétköznapi munkával is, most vasárnap is vetnek, fogasolnak, dolgoznak, hogy rendjén menjen minden a gazdaságban. Talán igazuk van azoknak, akik azt tartják: kevesebbet nézzünk visszafelé, inkább csak előre. Am a „turistának” is könnyebb a szíve, ha visszapillanthat akkor, amikor túljutott már egy fárasztó, nehéz meredeken... Szívet gyönyörködtető látvány távolból is az emberekkel teli tavaszi határ. Igaz, bújócskát játszik a nap a felhők mögött, de azért tavasz van, igazán tavasz van már. Fecskék cikáznak a levegőben, hosszú lábú gólyák nézegetik sanda szemmel a tócsát s ügyesen kapnak piros csőrükkel egy-egy lustálkodó, álmos béka után ... hold paradicsomunk lesz az idén a tavalyi tizenöt helyett. Tíz holddal toldjuk a paprikát is, aztán a zöldség is megérdemel megint csak tíz holdat... Varjú István mélyet szippant a kossuthból, majd így summázza: “ Ötször annyi lesz a kertészet, mint tavaly. És a nagyfügedi gazdák beszélnek', magyaráznak, Szó ketenki Béke Tsz-nek, de nem tudna olyat kiválasztani az elnök, amelyikért cserébe adnám ezt a hűséges pulit. — A puli pedig, mintha csak értené a dicsérő szavakat, hálásan nyalja végig gazdája kezét. A „kép” eltűnik, s rövid idő után egy másik tárul elénk. Gyöngyösön vagyunk a, Dimitrov Tsz kertészetében, vasárnap délelőtt. Már mesziről látszanak az „ügyeletes” lányok, asszonyok tarka kendői. Nyilas Erzsiké meg Szabó Margit A vasárnapi képhez tartozik Berencsi Pista bácsi is, a ten- kiek juhásza. A zöld gyepen a legelő birkanyáj már mesz- szíről feltűnik. A bárányok fehér gyapja szinte sziporkázik a napsugárban. Az öreg ott áll a nyáj előtt kampós juhász- botján nyugtatva állát. Beszélgetés közben a szövetkezetről, a keze alatt levő juhokról kerül szó. Nemrég hajtott ki, s most már késő őszig, beszoru- lásig hétköznapot, vasárnapot kint kell töltenie a pusztán. — Hatszázhetven birka nagy Krumplit vetnek a füzesabonyi Petőfi Tsz tagjai a háztáji földeken. Ezen a vasárnapon a családtagok, az ismerősök, a rokonok is eljöttek segíteni, hogy mielőbb földbe kerüljön a mag. Nyilas Erzsiké a gyöngyösi Dimitrov Tsz-ben dolgozik. Még csak húszéves, és máris nagyszerűen ért a kertészkedéshez. Ma ügyeletes a melegágyaknál, ezért ezt a vasárnapot a kertészetben tölti, szépen fejlődnek a saláták, a paprikák és most már naponta szállítják a primőr árukat a gyöngyösi piacra. Nagy gonddal és szakértelemmel kell vigyázni a fiatal növényekre, ezekben a szeszélyes időkben naponta többször is le kell zárni az ablakot. rül a tíz hold öntözésről, arról, hogy új locsolómaslna érkezik a napokban, amellyel egyelőre tíz holdon sikerül véglegesen föld alá gyűrni az aszályt. Pontosan, fejből mondanak, sorolnak minden számot, pedig nincs közöttük sem a tsz-elnök, egyetlen brigádvezető sem. A palántákkal sem ők bajlódnak majd, a huszonötezer csirkét sem ők nevelik, mégis magukénak érzik valamennyit, a sajátjukról beszélnek — notesz nélkül... Elgondolkodom, ötven pár lovat ötven ember hajt. Vastagon számolva tehát, ötven háztól dolgozik most itt a családfő. Emlékszem jól, ugyanezekkel az arcokkal találkoztam két évvel ezelőtt egy viharos nagygyűlésen a nagyfügedi tanácsházán. Eltűnődik az ember, s ilyenkor látja csak, két év mégis milyen hosszú idő ... Igaz, azóta egy keveset deresedtek az idősebb fejek, megemberesed- tek a legények is, ám a nagy változás mégis onnan „belülről” való. Mert ugyan két év-
