Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-02 / 51. szám
4 NÉPOJSÁG 1962. március S., péntek lf inst Asszony hordja fején a kalapot? A hevesi Ezüstkalász Tsz zárszámadást közgyűlésén történt még ez a dolog. A vezetőségi beszámolóban dicsérték a tsz-tag asszonyokat múlt évi becsületes munkájukért. Különösen Szilágyi Károly- nét. aki a legtöbb munkaegységet, 323-at teljesített 1961-ben. Mondogatták is neki a közgyűlés után: — Biztosan te hordod otthon a kalapot, mert még a férjedet is lepipáltad. Szilágyiné erre nem válaszolt, Csupán a férje jelentette ki tréfásharagos hangon: — Csak tíz munkaegységgel maradtam le, de ennek is ti vagytok az oka, mert elsőnek engem kiild- tetek el Párádra üdülni. Tiz napig voltam oda, és ez idő alatt az asz- szony 10 kerek munkaegységgel behozhatatlanul megelőzött.. .- f-4.— AZ EGRI járásban 95 ifivezető segíti az úttörőcsapatvezetők munkáját. Különösen szép eredményeket értek el eddig is Verpelét, Balaton, Ostoros, Novaj, Ke- recsend, Bélapátfalva ifivezetői. — AZ ELMÚLT napokban hagyták jóvá az egri Nagy József Tsz pénzügyi tervét. Ennek alapján az idén egy 120 férőhelyes növendékistállót, egy 10 vagonos kukoricagórét építenek, de emellett egy lánctalpas traktort, teherautót, és egy új rendszerű szőlőprést is vásárolnak. — A BÉLAPÁTFALVI Cement- és Mészmu munkás- akadémiáján 47 hallgató sikerrel végzett az elmúlt napokban. A mindvégig szorgalmas akadémiai hallgatók oklevelet is kaptak. — AZ EZ ÉVI munkákat szocialista versenyben végzik el a hevesi Vörös Október Tsz tagjai. Az első három helyezettet — akik a legjobb munkát végzik — október hetedikén 10 napos szovjetunióbeli üdülésre küldik. A zsebpénz kivételével, minden költséget a termelőszövetkezet fizeti a kulturális és Szociális alapból. műsora Egerben este 7 órakor: DODI (Bemutató előadás, Gárdonyibérlet) Horton este 7 órakor: PÁRIZSI VENDÉG u „Nem nyiháníartóhely, hanem nevelési intézmény Beszélgetés Ebergényi Tiborral a megyei könyvtár vezetőjével Szombaton fejeződött be a Borsod, Heves és Nógrád megyei járási könyvtárvezetők értekezlete Egerben. A tapasztalatcsere, s a viták során felmerültek a könyvtári élet, a könyvtári munka sokat vitatott problematikus kérdései, amelyekre egymástól vártak választ három megye könyvtárosai. A tájértekezlet eseményeiről, jelentőségéről beszélgettünk Ebergényi Tiborral, a Heves megyei Gárdonyi' Géza Könyvtár vezetőjével. — Miért éppen Egerben tartották az értekezletet? Miért éppen ennek a három megyének a könyvtárosai gyűltek össze megbeszélésre? — Egerben tudtuk biztosítani az értekezlet feltételeit. El tudtuk helyezni a könyvtárosokat, s amellett jó a közlekedés, bármelyik vidéki könyvtárat könnyen el lehet érni — mondotta, majd arról beszélt, hogy a három megye könyvtárosainak problémái hasonlóak, mindhárom megyében ugyanazok a gondok, s az eredmények is körülbelül egyformák. Példákkal igazolta ezt a hasonlóságot. Elmondotta, hogy Borsod megyében a lakosság 11,7, Hevesben 11,3, Nógrádban 11,2 százaléka olvasó, de körülbelül egy szinten mozog mindhárom megyében az ezer lakosra jutó könyvtári kötetek száma is. — Mi volt a tapasztalat- csere legfontosabb eseménye? — Eseményt nem is tudnék kiemelni, itt minden a program szerint történt, s azt hiszem, az értekezlet jól sikerült. A felszólalók arról beszéltek, hogy a könyvtármozgalom megyénkben társadalmi ügy lett, s mikor a hallgatók másnap buszra ültek és elmentek Gyongyöshalászira, Gyöngyösre, Recskre: láthatták, hogy a könyvtárosok valóban a társadalmi ügy munkásai. A recski könyvtárban például ott várták a negyven vendéget a Pétervásári Járási TanácsV. B.- titkára, a járási pártbizottság első titkára és a község több vezetője. De ugyanezt tapasztalhatták a gyöngyösi járásban is, ahol a községi könyvtárakban érezhették, megfigyelhették a tanácsok könyvtárakkal kapcsolatos határozatainak eredményeit. — Miért éppen recski, gyöngyöshalászi, gyöngyösi, füzesabonyi könyvtárakat látogatták meg? Csak a legjobb könyvtárakat nézhették meg a vendégek? — Még legalább harminc ilyen, hasonlóan optimális feltételek között dolgozó könyvtárba vezethettük volna el a Borsod és Nógrád megyei vendégeket. Azt hiszem, minden feszélyezettség nélkül bemutathattuk volna még a szihal- mi, csányi, gyöngyössolymosi, atkáid, verpeléti, gyöngyöspatai, karácsondi és felsőtánká- nyi könyvtárat — a másik két tucat mellett. Igaz, nem a leg- rosszabbakat mutattuk meg, de azt akartuk, hogy olyan könyvtárakat lássanak, amelyek hasonló módszerekkel dolgoznak, mint a megyei könyvtár. Ahova ellátogattunk, ott mindenütt szabad- polcos kölcsönzés folyik. — Mindenben ugyanazt a nézetet vallják-e a három megye könyvtárosai? — Lényeges kérdésekben is vitatkoztunk. Így a szomszéd megyék könyvtárvezetőinél tapasztalhattunk bizonyos prak- ticista felfogást. Többen azt hangoztatták, hogy az eredmények bármilyen fajta növeléséhez nagyobb anyagi támogatás kell, a jelenlegi feltételekben már ennél többet nem adhatunk, ennél jobban nem dolgozhatunk. A Heves megyeiek visszautasítják ezt a nézetet, mert, szerintük — a vita után Igazságos fodrász még inkább úgy érzem, hogy beszélhetek a nevükben —, a könyvtármozgalom sikere attól függ, mennyire érák magukénak a művelődés ügyét az emberek és a hatóságok. Az ő együttműködésük, erkölcsi támogatásuk legalább olyan segítség számunkra, mint az anyagi feltételek javítása. Heves viták robbantak ki más kérdésekben is, de a legfontosabb problémát tekintve egyetértettünk. A könyvtárosok valamennyien tisztán látják a feladatokat, tudják, hogy a legfontosabb tennivaló most a tartalmi munka megjavítása, tehát a könyvtár nevelési céljainak megvalósítása, mert a könyvtár elsősorban nem nyilvántartóhely és rendben tartott raktár, hanem nevelési intézmény, amely az embereket a betű szeretetére buzdítja, s azonkívül segíti esztétikai, erkölcsi arculatuk kibontakozását is — fejezte be tájékoztatóját a háromnapos tájértekezletről Ebergényi Tibor. K. I. ARANY JANOS 1962. MÁRCIUS 2., PÉNTEKi LUJZA 145 évvel ezelőtt, 1817. március 2-án született ARANY JANOS, legnagyobb epikusunk, az európai irodalomnak is egyik kiemelkedő alakja. Már fiatal korában a szabadság eszméiért lelkesedett, szabadságharcunkban nemzetőr volt. Az elveszett alkotmány-ban a né- mesi pártharcokat gúnyolta ki, Toldi trilógiájában az elnyomott, felemelkedni vágyó parasztságot szólaltatja meg. Költői elbeszéléseiben szatirikus társadalomszem- léletének ad hangot (Nagyidai cigányok, Bolond istók). Irodalmunk legszebb balladáit írta. öregkorának terméke az öszikék ott című verssorozat, összes munkái 12 kötetben jelentek meg. Emlékét Nagykőrösön múzeum őrzi. 165 éve, 1797-ben halt meg HORACE WALPOLE angol író. Az Otrantói kastély című müve a romantikus és egyben a modem rémregény őse, amelyet később sokan utánoztak. Kiváló művelője volt kora divatos műfajának, az Irodalmi levélnek. 100 éve, 1862-ben e napon született BORISZ GOLICIN orosz fizikus, a szeizmológia (a földkéreg mozgásával, a földrengésekkel foglalkozó tudományág) megalapozója. 80 éve, 1882-ben e napon született ARHIP TESZLENKO ukrán író és forradalmi demokrata. Elbeszélései az ukrán parasztság nyomorát és jognélküliségét ábrázolják (Útlevél, Tanyai kislány), Elrontott élet című müve a sztolipini reakció éveiben a népi értelmiség tiltakozását írja le. Ecset, festék, meg minden... Jamaiíkán, Kingston városában dolgozik egy férfifodrász, aki a hajvágás árát aszerint számítja, hogy mennyi időt vesz igénybe a művelet Kissé szokatlan eljárását azzal indokolja, hogy nem lenne igazságos, ha majdnem kopasz férfiak ugyanannyit fizetnének, mint a sörényes ifjak. Szerényen kopogtam be a napokban a Nagy Phestőhöz. Otthonosan ajtót nyitott nekem és az így támadt arasznyi résen beszűrtem magam a szobába... — Alászólgájajó- napatkívának — mondtam szeretetre- méltóan. — A „Giccs Lap” munkatársa vagyok és néhány lángoló szót szeretnék önről toUazni... A Mester éppen borotválkozott. Lágy tónusú mozdulatokkal keverte glóriakeretezte arcán a mélygondálatú fehér, borotvaszappan színeket... Nem tudtam ellenállni, meg kellett néznem minden oldalról. — Mester — nyögtem tátott szájjal —, hogyan tudta kiagyalni ezt a csodálatos színösszeállítást?... — Hja, fiam, én ■már tizenhat éves korom óba eztet csinálom. Ezután ügyes mozdulattal rázta ki a kisujjából Leonardo és Michelangelo képeit, majd összegyűjtve a padlóról, beöntötte őket egy festékes tubusba. Takarékos ember a Mester. Sokáig beszélgettünk együtt, mint egy nagy és egy még nagyobb lángoló lélek a Csendes-óceánon. Hosszas könyörgésemre, arcán szerény pirulással, ölrekapta a „Műveit” és szabadkozva elém szórta. A finomabbnál finomabb vászontekercsek bizonyították a Mester igényességét. Egy igen érdekes képe különösen megragadta figyelmemet. Címe: őszi táj hímhattyúkkal. A színek panorámájából kicsengő harmonikus ritmus elragadóan egyesítette magában az élet- és prémiumvágyat, az önzetlen szerénységgel. De a többi is: Meghökkent lány kólyök- macskával, Piros cukrot szopó fiú, vagy Táj áludtejjel. — És mi a véleménye — mosolyogtam rá cinkosan — a mai festészetről?^. — Hát igen — élgondolkozott —, azt hiszem, Magyarországon vannak festők... meg Európában is... — És a közönség? — Hm... — mondta és én megértettem belőle, hogy a Nagy Phestőért mennyire rajonganak az emberek, s a magányában is részvéttel osztoznak _ Re méljük, hogy egyszer egy gyűjteményes láállitáscm szemtől szembe állhatunk az ihlet szikrája lobbantabta nagyszerű alkotások végtelenül hosszú so* ra előtt Dallagó Imre bátyám már túl van a hetvenen. Idős ember. Ámbár a múlt év nyaráig jól bírogatta magát. Rendben tartotta a portát, mindennap leellenőrizte az ólat, benne az egyetlen hízó malackát, s ha eljött a gyümölasérés ideje, akkor örökké a gyümölcsfák között postorgott. Figyelte a hamvasérésbe forduló barackot, a sárguló nyárikörtét, és ha elunta magát, kiült a ház elé. A korhadásnak induló deszkalócán üldögélve szemlélgette az utcán zajló életet, olykor leállított egy-egy ismerőst, vagy szakmabélit, akikkel együtt dolgozott valamikor a kubikos munkákon, miközben kivallatta az illetőket a világ állapotáról. Mostanában azonban ágynak esett. Dunyhákba, párnákba betutujázva fekszik nap mint nap az ágyban, s mindegyre a halál gondolatával kezd foglalkozni már. Az elmúlt nyár derekán történt vele az eset. Krumplit töltögetett a kertjében. Nekibuzdulva húzta a kapát, miközben sütött a nap mérgesen. Ö azonban nem törődött vele. Hajtotta magát, s mire delet fújt a cukorgyár kürtje, akkorára igencsak megéhezett. Juli néni pedig, számolva az embere farkasétvágyával, bundáskenyeret (készített számára, mivelhogy azt igen kedvelte világéletében. Alaposan beevett a bundáskenyérből. Ebéd után még szundított is egy nagyot az eperfa árnyékában levő szalma- dikón, de estefele már panaszkodni kezdett a gyomrára. Tompa, mély fájdalmat érzett a gyomra tájékán, s mire késő éjszakába fordult az idő, szaladni kellett az orvosért.. Gyöngyösi kórházba vitte a mentő. Onnét Egerbe vitték, majd vissza ismét Gyöngyösre. Hosszú herce-hurca után megállapították az orvosok, hogy gyomorfekélye van. Méghozzá eléggé előrehaladott állapotban, melynek neki kell ereszteni a kést, de minél előbb. Emlékszem, úgy szeptember végén, egy vasárnapi délutánon láttám, amint üldögélt a háza előtt. Még oda is köszöntem neki, kerékpárról, de ő néma maradt. Fáradtan bólintott fejével, s valahogy olyan ember benyomását tette rám, aki már csak vonszolja az életet. IVjemrégiben felkerestem. Juli néni, a hűséges oldal- ’ borda, lelkendezve ültetett a székre. Őrölt, hogy látogatója akadt a háznak, aki majd élszórakoztatja az emberét, hiszen így is, éjjel-nappal talpon kell lennie, körülötte. No meg az idő is öreg délutánban jár már, s itt az ideje a malacetetésnek. Előhúztam a magammal hozott „lámpást”, egy butéha bort és az üvegre mutattam. — Lefújták már a bort a számomra! — suttogta Ballagó Imre bátyám, alig hallhatóan. Belenéztem a csontig lesoványodott arcba. — Mi történt magával, Imre bátyám? — céloztam az elszíntelenedett hangjára. Pihegve nézett maga elé, majd végtelen lassúsággal rám függesztette tekintetét. — Megnyúztak, öcsém! f —■ A kórházban? Túlvilági prémium — Igen — bólintott. — Nem bírtak elaltatni. Köhéaselni .kezdett. A köhögési roham, mint valami győztes fúria, száguldott végig Ballagó Imre megviselt mellkasán. Ügy rázta a köhögés, a sok munkától elnyűtt szervezetet, hogy attól tartottam: a köhögéstől szétesik ez az ember. Hiszen úgy le van soványodva már, hogy valósággal a bőr tartja össze csontjait És amikor kidühöngte magát rajta a köhögési nyavalya, újra beszélni kezdett. — Tudod — suttogta rekedten —, az a barom ápoló annyi étert csöpögtetett a számba, hogy a végén már poaskolt. S mivel nem bírtak elkábítani, nekemestek minden teketória nélkül. VT egrázkódott a visszaemlékezéstől. — Ügy ordítottam a fájdalomtól — folytatta —* hogy megszakadtak a hangszálaim. Elhallgatott. Én pedig néztem a csonttáaszott embert, s valahogy meglegyintette az elmúlás hűvös lehelete. Az ő helyzetébe képzeltem magam, amikor majd, talán én is így birkózom egylszer az öreg Kaszással. Ballagó Imre bátyám, mintha csak kitalálta volna a gondolataimat. — A haláltól nem félek! Tudom, hogy a vén csavargóval találkozni kell! Kinek előbb, kinek utóbb. Vigasztalni kezdtem. — Á, messze van az még, Imre bátyám! — hunyorítottam a szeme közé. — Tavaszra összekapja magát, s jön oltani a barackfáimat... Imre bátyám azonban lemondóan legyintett. — Tavasai már a másvilágon fogok szemzeni. — Ugyan! — próbáltam lelket önteni bele. — Hát ennyire elhagyja magát? — Á, öcsém — szuszogott fáradtan. — Az ember élete olyan, mint a gyerekgatya: rövid és végig foltos! Beszélgetésünk közben Juli néni is végziett az etetéssel. Imre bátyám pedig, látva a fázósan megrázkódó alsz- szonyát, aki a melegre fűtött szobába belépett, ingerültei szólt maga elé. — Csak asszony ne volna a föld kerékén! — No?! — hökkentem meg a bejelentésen. — Mi lenne magával Juli néni nélkül? — Eh, nem erről van itt szó — legyintett bosszúsan. — Örökké a pappal nyaggatnak. S mivel kíváncsian fülelni kezdtem, tovább folytatta. — Van itt a szomszédságban három szentfazék. S ez a húzom Ferences-kö'télszaggató folyton azzal macerálja az asszonyt, hogy hívassa el a papot. Az utolsókenei felvétele vegett. ■p Imosolyogtam magam az öreg dohogásán. Nem ért váratlanul ez a méltatlankodás, hiszen Imre bátyám világéletében hadilábon állt a papokkal. Még emlékszem arra, hogy valamikor, a húszas évek végén túladott az első feleségén, s összeállt a mostani asszonyával. Néhány esztendő múltán meghalt az egyházi törvények szerinti hites felesége, amikor is az akkori pap jónak látta a vadházasságot templomi esküvővel helyrepofozni. Ezért, nagy- iittyomban, üzent is Ballagó Imre bátyámnak, hogy hajlandó a házasság szentségtörése alól feloldozni, ha bűnbánatot tart és az oltár előtt örök hűséget fogad Juli néninek. Imre bátyám pedig a következőket üzente vissza: O hajlandó oltár előtt esküdni, ha az eklézsia vállalja a lakodalom költségeit. Persze, az ilyen kívánság túlhaladta az irgalmasság fogalmát. Ballagó Imre bátyám, kerülve a nagy cécót, házasságot kötött Juli nénivel az anyakönyvvezető előtt. Felneveltek három gyereket, s megöregedtek tisztességben. Visszazökkenve a jelenbe, faggatni kezdtem az öreget. — No és, hát akkor nem hajlandó beleegyezni, hogy a pap eljöjjön? — Tőlem jöhet, ha akar — szusszantott egy mérgeset Imre bátyám. — Hiszen eldiskurálnék én vele egyről, másról, de... — Hát akkor? _ — Bosszant, amikor a bőrömmel akarnak kereskedni! _ ■> — Látom, nem érted a csíziót — nézett rám mérgesen. — Valóban nem értem. — Ökör vagy! — feddett meg Imre bátyám. — Hiszen tudhatnád, hogy a Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. És ezek a jézusbocskorok is csak azért hadakoznak érten, hogy a megtérítésemért a száznapas teljesbúcsút betudhassák maguknak. A másvilágon. — Hogyhogy!? — lepődtem meg a fura magyarázaton. — A túlvilágon is teljesítmény arányában mérik az üdvösséget? — Persze! — élénkült fel az érdeklődésemre. — Minden eltévedt bárányka visszatereléséért száznapos teljesbúcsú jár a felhajtónak. Legalábbis így hiszik ezek a szenteltvízpusztítok. Hazafelé ballagva, elmosolyodtam a hallottakon. Eltűnődve gondoltam Ballagó Imre bátyámra, aki mindig utálta a kupectermészetű embereket. Jó szóért az inget is te hagyta húzni magáról, de a kétszínűséget nem állhatta. pB most is ezért nem bír nyugodtan pihenni betegágyában. Bántja az a számító cenzárkodás, mely által a túlvilági üdvözülés útjára akarják téríteni. Persze, nem ingyen, s főleg nem isten nevében. Hiszen a meny- nyei szérűkön is jól fog jönni egy kis teljesbúosú, kedvezmény, miegymás. Elvégre, valamiért valamit, semmiért semmit. Nem igaz? Nahát. Püspöki MihaJr
