Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-16 / 63. szám
IMS. március 16., péntek NEP0J8AG 5 Ki a „jó elvtárs" ? A minap, egy társaságban B. F.-ről esett szó, akiről egyöntetűen ez a vélemény alakult ki: — Becsületes, jó elvtárs, s 1036-ban, bár lett volna oka a neheztelésre is, elsők közölt fogott fegyvert a munkáshatalom védelmében... A számomra ismeretlen elvtárs előtt ott nyomban és őszintén fejet hajtottam, majd megkérdeztem, mit csinál most, hogyan dolgozik a békés építőmunka hétköznapjaiban. A társaság véleménye most már korántsem volt olyan egységes, volt, aki változatlanul azt hajtogatta, hogy B. F. jó elvtárs, volt, aki a vállát húzogatta, jelezve ezzel, hogyha rosszul nem is, de jól sem dolgozik. — Talán a tudásával lehet baj... öt elemit végzett annak idején, s hát, hiába, eddig úgy látszik, nem volt lehetősége pótolni... De különben nagyon jó elvtárs... Eddig jutottunk el a nagyon jó elvtárs értékelésében, s arait elmondtam akkor, megírom most is: én személy szerint B. F. elvtársat nem tartom „nagyon jó elvtársnak'’. És ez nem az én szubjektivitásomnak köszönhető, hanem éppenséggel az objektivitásnak, nem az én neheztelésemnek egy általam ismeretlen ember iránt, mint inkább az élet neheztelésének egy olyan ember iránt, aki nem tanul, nem fejlődik, aki ahelyett, hogy a tudás vára bevételének ostromában az élen járna, az „üzemi” konyha körül sündörög. Gigászi erőfeszítéseket tesz népünk a szocialista táboron belül, hogy aktív részese és győztese legyen annak a versenynek, amelyben a traktoroké, az automata gépsoroké, a laboratóriumoké, a kibernetikáé a szó, s amelyben nem babérág, hanem béke, jólét, műveltség, nyugodt élet, igazi szabadság a győzelem bére. A tudásé most a szó és nem a fegyvereké! Az értelemé, az alkotásé! Köszönet, elismerés és becsület azoknak, akik, amikor arra szükség volt, a szerszámot fegyverre cserélték fel, eddigi alkotását, de nem adózhatunk tisztelettel azoknak, hogy megvédjék a szerszám addigi alkotását, de nem adózhatunk tisztelettel azoknak, akik a fegyvert letéve, éveken, évtizedeken keresztül szeretnék, hogy helytállásukért az elismerés legyen osztályrészük, miközben megfeledkeznek arról, hogy a fegyverrel csak azt védték meg, ami most A kormány a Kossuih-dl) ll. fokozatával tüntette Jet Urslíz Józsefet, a Mátra- vldéM Szénbányászati Tröszt főmérnökét, a bányászat műszaki fejlesztése érdekében végzett, kísérletező, kezdeményező, újító munkájáért. Egy héttel ezelőtt, megyénk lparvezetöinek tanácskozásán, szerény és csendes szóval köszönte meg a dicséretet, amelyet fáradhatatlan és önzetlenül odaadó munkájával érdemelt ki. Az ő érdeme elsősorban, hogy a vízhiányban szenvedő selypi és hatvani cukorgyárak komoly segítséget kaptak — egy használaton kívüli aknából szivattyúztatta ki a gyáraknak szükséges vízmeny- nyiséget. Es szerda délelőtt, március 14-én, az Országház kupolacsarnokában, újból dicséretet kapott. A legmagasabb elismerést, amelyet országunkban a gazdasági építőmunka, a tudományok, a kultúra kiváló képviselői kaphatnak. A forradalmi munkás-paraszt kormány, s a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében nyújtották át Ursitz József elvtársnak a Kossuth-díj II. fokozata kitüntetést. Nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a díj Ursitz József személyében olyan kommunista embernek jutott, akinek életében az újat teremtésnek, az alkotó munkának olyan eredményei^ szerepelnek, amelyek jelentősen kihatnak gazdasági haladásunkra. egész szocializmust építő tevékenységünkre. Mélyről és messziről indult %f Ursitz József. Hosszú és fáaz egész ország feladata lehet és az is: a tudás és teremtés. A közelmúltban már e lap hasábjain is esett szó arról, hogy nem kevés azoknak az elv társaknak a száma, akik kisebb, vagy nagyobb funkciót töltenek be a pártszervezeteknél, de a funkcióhoz megfelelően csak „kisebb” a tudásuk. A szocialista társadalom nem a tudatlanok társadalma. A szocializmus müveit, képzett emberek álla), a művelt és magasan képzett emberek számára épül. De hogyan is lehetne ez másképpen? Hogyan lehetne több ezer holdas szövetkezeti gazdaságot eredményesen vezetni megfelelő képzettség, tudás nélkül? Ideig- óráig talán igen, de hosszabb ideig semmiképpen sem. A mezőgazdaság fejlődése, a korszerű agro- és zoótechnlkaí módszerek alkalmazása, a szövetkezeti gazdálkodás belső megszervezése, a helyes nyilvántartás, általában az üzem- szervezés ezernyi bonyolult problémája előbb-utóbb megoldhatatlan feladatok elé állítja azt, aki nem tanul, nem igyekszik lépést tartani az élet követelményeivel. Mit ér az olyan „becsületes, jó elvtárs”, aki bármikor kész meghalni a pártért, a népéit, de tanulni már nem kész? Mit ér az olyan „becsületes, jó elvtárs” most, aki a párt egyetlen szavára ismét és újra fegyvert fogna, de a párt huszadik szavára sem hajlandó könyvet fogni a kezébe, pedig most könnyű a fegyver, a termelés a barikád, s minden, ami elavult — az az ellenség? Talán erős a hasonlat: muzeális érték az ilyen elvtárs. Akit megbecsülünk, hősi „múltját” példaként állítjuk a fiatalok elé, de jelenéről inkább hallgatunk — éppen a fiatalok előtt. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy hazánk tízmillió állampolgára, az újszülöttől a százévesig, azonnal végezze el az egyetemet... De arról szó van, hogy mindenki körülményei, képességei, munkája szerint tanuljon, képezze magát, tud jon ma többet, mint tegnap, s holnap, mint ma ... Most az a becsületes, jó elv- társ, a párt igaz katonája, aki tud, hegy alkothasson és alkot, hogy újabb alapot teremthessen a tudás számára ... Ez a kölcsönhatás kulcsa további előrehaladásának, ez az alapja annak, hogy az egykori hárommillió koldus országából a tízmillió ember boldog, szocialista. maid kommunista hazája tegyen. Gyurkó Géza Kajevác és én Amikor Kajevác először belém rúgott, megcsóváltam a lejem és megrovóan csak eny- nyít mondtam: — Ejnye... ejnye ... Kajevác nem mondott semmit, hanem még egyszer belém rúgott, most már két lábbal, látszott, hogy sokat gyakorolta ezt a haladó módszert. Felkaptam a földről és összvontam a szemöldököm, ennyit mondván csak: — Nocsak... nocsak, hát szabad ezt? — Kuss — mondta Kajevác hallatlan tömören és úgy szájon vágott, hogy örömmel konstatáltam, hazudnak a csillagászok, egész közel van az Androméda csillagköd. Miután óvatosan kiköptem két fogamat, kezemet barátian Kajevác vállára tettem és így szóltam hozzá: — De kedves kartársam, már megbocsásson... Kajevác nem bocsátott meg, hanem egyik kezével az orromat csavarta, a másikkal a fél fülemet akarta leszakítani, nyilván erőt vett rajta jó szive és megértette, hogy a másik fülemre azért nekem is szükségem van... Felsíkoltottam a fájdalomtól és könyörögve kérdeztem, mit csinál és miért csinálja velem ezt a „mit"? — Bírállak — mondta Kajevác és egy hatalmas konyhakést húzott elő a belső zsebéből, megnézegette a hegyét, nem tompa-e véletlenül, mert tompahegyű késsel feleslegesen fájdalmat okozó a leszúrás és Kajevácnak mindig vaj szíve volt. Ekkor már kezdtem kicsit mérges lenni, még a zoknimat sem szeretem, ha lyukas, nemhogy a bőröm, lefogtam hát Kajevác kezét és kicsavartam kezéből a kést. Kajevác leköpött és elrohant! Tegnap hallottam, hogy bejelentett a felsőbb szerveknél, mert egy szektdns revizionista alak vagyok, akt fittyet hány a kongresszus szellemének és elfojtja a bírálatot. — Az ilyen emberek méte- lyezik meg a szocializmust — mondotta Kajevác és ökölvívó edzésre indult: ő bízik benne, hogy lehet és kell is bírálni! (egri) ... hogy az USA vezető körei félretették a köntörfalazást és nyíltan beismerik: szabályos háborút viselnek Dcl-Vielnamban. Mindjárt hozzá is teszik: védencük, Diem megérdemel minden támogatást, hiszen ő az a „bátor ember”, aki rendezn: tudja az ország sorsát. De, úgy látszik, ezt a „bátorságot" ők sem veszik komolyan, hiszen az agg diktátor háromszázezres seregével sem tudja .,likvidálni” a Viei Cong húszezernyi harcosát. Ehhez még az Egyesült Államok szabályos háborúja" is kevés... (zár) Mennyin* tatásai szolgál . . . A Rocky Mountains mentén vezető autóutakon egy ócskavaskereskedő nagy táblát helyezett el, amelyek az autósokhoz intézett alábbi megnyugtató sorokat tartalmazzák. „Nyugodtan nekihajthat a sziklának; a legmagasabb áron átveszem a roncsokat!” jitmwsww Virágnyilás a mecseki erdőkben — olvasom a hírt és a szivem megforrósoáik. hiába, itt a tavasz. Aztán gyorsan zseb- redugom az újságot, amelyet ostoba módon az utcán lapozgattam végig, mert a szivem ugyan forrósodott. de a kezem kezdett lefagyni. Kinek higgyek? — töprengtem, topogó Iáiból, hűlő ujjakkal, forró szívvel — a virághölgyeknek a mecseki erdőben, vagy a mord északi szél- öregúrnak a hevesi p síkokon? Az ég ólomszürke... Kavargó hópely- hek. Csontra fagyott föld... — ez három. A nyíló hóvirág, a szivem: ez csak ketté. Hát, csak azértis, kettőt, három ellen: feszülhet a tél szakadtáig, mégis, ha dideregve is, de a mecseki erdők felől suhan, surran a tavasz! (-ó) Megválasztották Hatvan állomás szakszervezeti bizottságát A lignitbányászat specialistája radságos — de eredményes — életutat járt be, amíg eljutott a társadalmi elismerés e legmagasabb fokára... Etesi bányász gyermekeként született. Kilencen voltak testvéreik, s a legszegényebbek a bónyásztelepen. Mégis, valamennyi ükét felnevelték, mesterségre ad. ták. ö 1927. május elsején kezdte a bányászkodást, s folytatta harminc kemény éven át. Először, mint a vágatok takarí- tója, később, mint csillés', 1 majd segédvájár dolgozott az „Amália”-bá- nyában. S itt lett belőle vájár is. Mikor az Amália légaknája összeomlott, s a bánya elpusztult, aJe- nő-aknán, s a Tarján kömyé. ki, nógrádi bányákban keresett munkát. 1944-ben került Pernye- pusztára — így nevezték a mai Petőflbánya elődjét. A felszabadulás után, 1946-ban iratkozott gimnáziumba. Harmincöt éves korában, érett, felnőtt fejjel. Két év után már a műszaki egyetem hallgatója. Ott ül az egyetem padjaiban, hallgatja az előadásokat, délután dolgozik, este és éjjel erejét megfeszítve tanúi. 1952-ben, mikor kezébe kapHatvan vasútállomásának nagytanácstermében 121 küldött gyűlt össze, hogy megválassza az új szakszervezeti bizottságot. 121 vasutas tanácskozott, több száz társuk pedig dolgozott, mert az állomáson, fűtőházban és kint a pályán nem állhat meg az élet. Teher- és személyvonatok dübörögtek át az állomáson, váltókon, sorompók és jelzőkészülékek előtt kattogtak a sebesen futó kerekek, mig a küldöttek a szakszervezeti bizottság beszámolóját hallgatták. — Két és fél évvel ezelőtt a szakszervezeti bizottság azt a feladatot kapta, hogy minden erejével és a dolgozók kollektív mozgósításával segítse a termelést. A feladatok sikeres végrehajtására szerveztük a szocialista munkaversenyt, majd 1960-tól a szocialista brigádmozgalmat... A szakszervezeti bizottság gondoskodott arról, hogy a munkaverseny eredményeit ja a bányamémöki diplomát,! fontos pártmegbízatást adnak; neki: a Baranya megyei Párt-! bizottság ipari osztályára kül-‘ dik dolgozni. 0 az első az or-j szagban, aki mérnöki diplo-; mával lett pártbizottsági mun.; katárs. Később az egyik komlói aknaüzemegység igazgatója,; majd a komlói tröszt műszaki; osztályát vezeti. 1954-ben —J saját kérésére — Fetőflbányára; helyezik át, ahol először mint; a termelési osztály vezetője,; aztán, mint a műszaki osztály; vezetője működik —, s közben; a XII-es akna vezetője is. Öt-; venhét májusában nevezik kij a Mátra vidéki Tröszt főmér-; nőkévé. Nem lenne teljes a kép Ursitz Józsefről, ha nem beszélnénk azokról a jelentős újításokról, találmányokról, amelyek nevéhez fűződnek, ame-! lyekért Kossuth-díjjal is jutái-! mázták. Több újítása van: egy kül-; fejtési jövesztő-rakodógép. egy! szállítóberendezés gépi kivá-J jásra, egy fahántológép, egy; korszerű biztosítás! A hidrau-! likus fejtési páncélpajzs,: amely nevét viseli, találmány; lett, magyar szabadalom, vi-! lághírnevet szerzett Ursitz Jó-! zsefnek. Egy-egy pajzs használata évente hárommillió fo-! rint megtakarítását jelenti! népgazdaságunknak, s ezek! már eljutottak külföldi országokba is. Ursitz József a lig-! nitbányászat elismert, nagyhírű specialistája. Kitüntetése mindnyájunknak öröm ... Pataky Dezső idejében értékeljék és az eredményekről a dolgozók értesüljenek. A pártszervezetekkel közös munkatervet készítettünk és a célkitűzések végrehajtása jelentősen hozzájárult a gazdasági mutatók javításához -i mondotta Szuromi István, a szakszervezeti bizottság titkára. A hatvani vasútállomás 1961-ben elnyerte a Miniszter- tanács és a SZOT vörös vándorzászlaját, a dolgozók közel 320 ezer forint jutalmat kaptak, 142 vasutas nyerte el a kiváló dolgozó oklevelet és jelvényt kapott. 1961-ben az állomás csomóponti élüzem lett és a további kitüntetés elmaradásának oka az, hogy a fűtőház tervét nem teljesítette. Ez az eset is intő példa arra, hogy a szakszolgálati ágak teljes összefogására feltétlenül szükség van. A szakszervezeti bizottság felismerte és következetesen hirdette, hogy a szakmai felkészültséget növelni kelt. Ezért megteremtették a távírda, forgalmi, kereskedelmi, önállósító, váltóőri, vonatvezetői vizsgák lehetőségeit. A szakszervezet gondosan figyelemmel kísérte és a lehetőségekhez képest megoldotta a bérrendezés, a heti pihenőnapok, szabadságok és más járandóságok szabályszerű kiadását. Lelkiismeretesen foglalkoztak a dolgozók panaszaival, jól működött a társadalombiztosítási tanács, az egészségügyi, nyugdíjelőkészító, propaganda, kulturális és nőbizottság. De tények bizonyítják, hogy a vasútállomás szakszervezeti munkája a bizalmiak ál a műhelybizottságok áldozatkész segítsége nélkül elképzelhetetlen. Hol és miként kell javítani a munkát ? Ez a kérdés az elmúlt időszak értékelésénél, a titkári beszámolóban és sok hozzászóló véleményében kifejezésre jutott. Egyenletesebbé kell tenni a kultúrmunkát, jobb összhangot kell teremteni a kul- túrotthonnal, a szakszervezeti bizottság és műhelybizottságok kultúrfelelősei és az aktívák között. Még több dolgozó végezze el a hiányzó általános iskola nyolc osztályát, javítani kell a szolgálati helyek sportéletét, többet és eredményesebben kell foglalkozni az időszaki dolgozókkal. Tovább építendő a szakszervezeti bizottság és a gazdaságvezetok gyümölcsöző kapcsolata. A szolgálati helyek minden problémáját közösen tárgyalják meg. A párt és a kormány politikáját a dolgozók helyesnek tartják és követik. Ha egységes vezetés lesz a hatvani vasútállomáson, akkor az emberek lelkesedése, tettekre ösztönző kezdeményezése még tovább növekszik és a. siker nem maradhat el. F. L. Mégis lesz már toronyóra! Nemrégen foglalkoztunk a hatvani reflektorban azzal a kérdéssel, hogy Hatvanban a belvárosi templom tatarozása óta nincsen toronyóra, amit a dolgozók jogosan kifogásolnak. A minap értesültünk róla, hogy az óra üzembe helyezéséhez szükséges külföldi üveg megérkezett Passauból, s most már csupán a megfelelő időjárásra kell várni, hogy a mesterek az órát üzembe is helyezzék. Atilóhuss-hisiória Naponta négy autóbuszjárat indul hatvanból Herédre és Nagykökényesre és ugyanany- nyi tér vissza. A herédiek sok esetben lemaradnak, amikor reggel Hatvanba akarnak utazni, mert Nagykökényesről már telt kocsi érkezik. Néhány nappal ezelőtt tizennégy asszony tekintett keservesen a tovaszáguldó autóbusz után. Azt kérdezték, a reggeli órákban miért ne lehetne mentesítő járatot is indítani? — Délután három óra tájban érkezik Hatvanba Nagykökényes felől az utolsó kocsi, aki ezt nem éri el a falvakban, az más alkalmatosság híján, ott éjszakázhat. A herédiek és a nagykökényesiek azt a kérdést is felvetették, miért ne lehetne a késő délutáni órákban is egy kocsiról gondoskodni Hatvan felé. — Reméljük, az illetékesek mielőbb megválaszoljál! a felvetett kérdéseket, mégpedig úgy, hogy biztosítanak megfelelő közlekedési lehetőségek«!
