Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-14 / 61. szám

1962. március 14., szerda NEPOJSAii . o Szövetkezeti vezetők fóruma: Lehullnak a sorompók Köszönet a Hatvani Vegyes és Javító Ktsz-nek Milyen megkülönböztetés volt falun, az emberek között, a termelőszövetkezetek létre­jötte előtt, nehéz lenne min­den oldalról megvilágítani. Az egyiknek 20 holdja, másiknak 10 holdja, a harmadiknak semmije se volt, és ez után járt a jog, a hatalom és az elő­kelőség. Ez a szellem átszőtte a parasztságot és gyűlölték egymást az emberek. A holdak számai határozták meg a szó­rakozást, kikkel járhat, Vagy kinek udvarolhat. Ezekből az elkülönülésekből igen sok ve­rekedés történt, sok vér folyt, különösen a fiatalok között, amelyet később a gyűlölet, a bosszúállás, a „revans” köve­tett. Ez nagyon sok ember életét tette tönkre, különösen 1945 előtt. A föld utáni hajsza, a vagyon utáni sóvárgás be­mocskolta a legszentebb kap­csolatot, szülőt gyereke ellen uszított, vagy a gyerekekkel meggyűlöltette szüleit. A fel- szabadulás óta eltelt idő bizta­tó változásokat hozott már ed­dig is, de különösen 1959 már­ciusában történt nagy változás a falu életében, mivel a hevesi járás termelőszövetkezeti já­rás lett és a földterület több mint 98 százalékán a nagyüze­mi gazdálkodás megteremtésé­hez láttak az emberek, Hevesen is a dolgozó parasz­tok termelőszövetkezeteket alakítottak a község különböző részén. A szövetkezetbe belé­pett gazdák között azonban különbségek voltak. Az egyik kisparaszt, középparaszt, ag­rárproletár, vagy éppen nagy­gazda volt. Sok esetben elő-’ fordult, hogy a belépett gaz­dák a behozott földek, vagy gazdasági felszerelések alapján értékelték jogaikat, és helyze­tüket. Kezdetben mindenki kereste helyét a falu kialakuló új tár­sadalmában. Kikkel, hol volna jobb dolgozni? Már itt eldőlt, hogy ki hogyan illeszkedik be­le a közös munkába, és jelent­kezett az új, értékmérő: a kö­zösségért végzett munka te­kintélye. Kialakult az a szem­lélet, hogy munkája után ítél­jük meg az embereket.. Így most minden gyökerestül meg­változott nálunk, 6enki sem fut már a holdak után. Két év alatt legtöbb termelőszövetke­zeti tagunk megértette, hogy boldogulását egyedül csak a becsületesen végzett munkától várhatja. Ebben az új világban új am­bíciók születnek, új tekinté­lyek formálódnak. Egy-egy ügyesen dolgozó tagnak, mun­kacsapat-vezetőnek, vagy bri­gádvezetőnek, a rátermett traktorosnak hamar híre tá­mad, mivel a tegnapi paraszt- emberből már mindjobban bo­nyolult, géphez értő, művelt ember válik, aki szemléletében is másképp nézi az életét. Olyan értékek kerülnek fel­színre az emberekben, ame­lyek eddig nem tudtak meg­mutatkozni és főképpen nem érvényesülhettek. Az új, egy­séges paraszti osztály valóban kialakulóban van, amelyet már az elmúlt két év is igazol, an­nak ellenére, hogy a régi pa­raszti különbségekből eredő érzelmek még, most is itt-ott hatnak. Ezért szükséges első­sorban a pártszervezetnek gon­doskodni — összefogva azok­kal a párton kívüli aktivisták­kal, akik már elértek odáig, hogy megszerették a közöst — az emberek neveléséről, az emberek gondolkodásmódjá­nak megváltoztatásáról. Községünkben a tsz-tagok még csak két esztendőt töltöt­tek a szövetkezetben és ennyi idő elteltétől nagyon sokat nem várhatunk, mégis, a mi szövetkezetünkben, összeszok­tak már az emberek, megis­merték egymást és sok új ba­rátság szövődött közöttük. De különösen tiszteletre méltó az egymás iránti megbecsülés, amely mind jobban kialakuló­ban van. Ezek a nagyszerű jel­lemvonások csak a közösség­ben jöhettek létre, csak a kö­zösségben születhettek meg. Termelőszövetkezetünk — az Ezüstkalász Termelőszövet­kezet — már 1959-ben, meg­alakulásakor akart egyesülni a Búzakalász Termelőszövet­kezettel, de akkor a régi, el­lentétes paraszti érzelmek miatt erre nem kerülhetett sor. Azért, mert az egyik tsz- ben a tagok többsége kis­paraszt és agrárproletár volt, míg a másik szövetkezetben a tagok többsége középparasz­tokból tevődött össze. Abban az időben túlzottan hangoztat­ták a helytelen gondolatot: nem egyesülünk, nem dolgo­zunk nekik, vagy megállunk a magunk lábán, vagy sem, elegen vagyunk nem kelle­nek. Igaz, abban az időben még nem gondoltak az em­berek arra, hogy a szövetke­zetben megváltozik majd szemléletük, és mindenki az elvégzett munkája után része­sül a termelt javakból. 1961-es évben, az egyesü­lés „előestéjén” ezek az ellen­tétek lényegében eltörpültek. Mind a két tsz-ben figyelem­mel kísérték az elmúlt évek jövedelmét, az emberek vál­tozását, s ennek alapján 1962. január 1-én létrejött az egye­sülés. A munka — azóta — mind jobban halad, élénkül, hiszen a feladatok elvégzése összehozta az embereket és a jövőben tovább formálja gon­dolkodásmódjukat. Aki ma nálunk jár, az az érzése: mintha mindig együtt dolgoz­tak volna ezek a tagok. Jó ér­zés azt látni, hogy az emberek megértik egymást és egy aka­raton vannak. Különösen so­kan mondogatják — és jó ezt hallani —, hogy elégedett a jövedelmével: a volt kispa­raszt, és a volt középparaszt is. Többen elmondják, hogy ennyi jövedelmük nem volt egyéni korukban sem. Igen nagy türelmet és sok meggyőző szót kíván ez az át­alakítás minden közös gazda- j ságban; az emberről emberre | való nevelés, tehát a kommu ! nista munka fő módszere a tö megek között. Tömegmunká. végezni tehát annyi, mini személyes közelségből hatni minden emberre, mégpedig egyénisége, sajátos szükségle­tei szerint. Tudni kell azt, hogy kivel hogyan kell be­szélni. Így válhat csak a párt- szervezet a tömegek irányító­jává, és így tudja csak igazi, szocialista nagyüzemmé ková­csolni, valamint az emberi nevelés műhelyévé tenni a szövetkezetei. Itt, nálunk, ez a gyökere annak, hogy szüntele­nül csökkenőben van az a bi­zonyos távolság, amely a való­ságos viszonyok és az embe­rek gondolkodásmódja között fennállt. A boldogulás anyagi érde­kein kívül összetartja tagja­inkat a párt alapvető céljaival való egyetértése is. Azonban az egyetértés csak ott alakul­hat ki gyorsan, ah’ol minde­nekelőtt megértés van, vagy­is az emberek megértik, hogy mit akar és mit miért cselek­szik a párt. És hogy ezt min­denki megértse, magáévá te- , gye — ez a kommunisták el­sőrendű feladata. Nem köny- nyű munka, de csak ezeken a dolgokon keresztül válhat­nak termelőszövetkezetünk tagjai művelt, öntudatos em­berekké, csak így hullhat le az a sorompó, amelyik évszá­zadok óta elválasztotta az em­bereket egymástól. Gulyás Sándor. az egyesült Vörös Október Tsz elnöke. A Hatvani I. sz. Általános Iskolában Rendszeresen folyik a kézimunka oktatás, mint a gyakorlati foglalkozás alapja. Eddig a gyerekek papír- és lonalmunkákkal foglalkoztak, ügyes kis munkadarabokat készítettek. A közelmúltban tértek át a famunkára. Az is-1 kola igazgatósága mintegy j 3000 forint értékben vásárolt j különböző szerszámokat, ka­lapácsot, harapófogót, részé, löt, ollót, stb., a kézimunka j tanításához, tekintve, hogy j gyakorlati oktatás nincs az! iskolában. Nagy problémát jelentett a szükséges faanyag beszerzése. A Hatvani Vegyes- és Ja­vító Ktsz első kérésre kész- ségggel sietett a gyermekek segítségére, s a vezetőség az iskola rendelkezésére bocsá­totta a szükséges hulladékfa­anyagot, ami 350 gyermek, 8 osztály és a gyógypedagógia részére lehetővé tette a kézi­munka-foglalkozások zavar­talan, tervszerű folytatását. Most már semmi akadálya nincs annak, hogy a jól fa­ragható, puha fából, megfe­lelő szerszámokkal, virágka­rók, viráglétrák készüljenek az ügyes kis kezek munkája nyomán. 350 gyermek hálás ezért a ktsz vezetőségének, de elsősorban Takács Ferenc, j nek, az asztalos részleg dől- j gozójának, aki társadalmi munkában végezte el a fa- j hulladék megfelelő, meg. munkálható, formálható da­rabokra fűrészelését. (r) — NOSZVAJON a községi művelődési házban tűzrendé­szet! előadást tartottak. Az előadó, Szalai József tűzoltó­főtörzsőrmester előadását nagy érdeklődés kísérte, több mint négyszázan jelentek meg az előadáson. \AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^v*v'^ — Bocsánat, Monostori va- gyök, — mutatkozott be a mel­lettem ülő sovány férfi. — Ez lesz itt az első termelési érte­kezletem. Persze, előre meg­mondhatom: itt is, mint min­denütt, lelkesen tapsolni fog­nak az igazgatónak. Hangja gúnyos volt. Azután megkeményedett és szigorúvá vált, amikor így folytatta: — De én kitartok a meggyő­ződésem mellett. Talán fel is szólalok és nem mérlegelem, hogy mit mondok. Ami a szí­vemen, az a számon! Tetszett nekem ez a karakán ember. Igaza van! Legyen mindenki hű a meggyőződésé­hez. Az igazgató közben beszélt a vállalat eredményeiről és meg­ígérte a konyha átépítését, a koszt további javítását. — Kérem a hozzászólásokat — állt fel az értekezlet veze­tője. Baranyigáné emelkedett szó­lásra. — Én most ünneprontó va­gyok — kezdte —, de úgy gon­dolom. hogy azért, mert egy­szerű konyhai dolgozó vagyok, nekem is jogom van megmon­Meggyőződés dani az igazat, még az igazgató szemébe is! — Persze, hogy joga van — bátorították. — Na, akkor megmondom, hogy az igazgató elvtárs koz­metikázza a tényeket. Elpana­szoltam neki, hogy a részlegve­zető kivételez- Az se szép, hogy az igazgató elvtárs nem kö­szön vissza. Aztán itt van: Ke- rekesné. Tegnap a konyhát kel­lett súrolni, erre Feketénét le- küldte az anyagbeszerzéshez, hogy ne kelljen neki súrolni! Így hálálja meg, hogy hízeleg neki. És a szakszervezeti titkár elvtárs? Neki sohasem jut eszé­be, hogy a konyhai dolgozó is ember. Közülünk még senki se lett kiváló dolgozó. Brigádot se szerveznek közülünk. Csak ennyit akartam mondani! — Ez éppen elég — gondol­tam, midőn felhangzott a szűn­ni nem akaró taps. Monostori járt élen. Vörösre tapsolta te­nyerét. Az igazgató nyomban vála­szolt: — Rólam köztudomású, hogy mindenkinek előre köszönök. Nem emlékszem arra, hogy Ba­ranyigáné köszönését nem fo­gadtam volna. Lehet, hogy el­gondolkoztam valamin. Ö va­lóban jelentette, hogy Kere- kesné kivételez. Beszéltünk az összes konyhai dolgozókkal, mindenki erélyesen megcáfolta ezt az állítást. Kerekesné megszólalt: <- Bocsánat, hogy közbeszó­lok, de Feketéné öt perc múlva visszajött a kopírpapírral az anyagbeszerzéstől, utána sú­rolt. Jobban, mint Baranyigá­né. i . ] — Baranyigáné valóban nem a legjobb dolgozó — folytatta az igazgató —, Kerekesné előd­je is mindig panaszkodott rá, rossz munkája és állandó intri- kálásai miatt. A szakszerveze­tet is alaptalanul vádolja, mert konyhai alkalmazott is volt már kiváló dolgozó, brigádot pedig önmaguknak kell alakí­taniuk. Az igazgató szavait lelkes, még az előzőnél is nagyobbá taps követte. A mellettem ülő A „meggyöződéses” Monostorira$ néztem. Lelkesedése nem is­mert határt. Féltem, hogy vé­resre tapsolja tenyerét. — Óhajt még valaki beszél-\ ni? — hangzott a kérdés. Monostori felállt: — Kicsit elfogult vagyok kezdte —, mert először vagyok"} jelen a vállalat termelési érte-i kezletén. Véleményem szerinti mindenkit egyformán, az emA beriesség szemüvegén át kelti nézni, akár a konyhába beosz-i tott, egyszerű dolgozó az illető,i akár a magas igazgatói székben\ ül. Ni csak — gondoltam —,} mégiscsak karakán ember ten­ne ez a Monostori? És ö folytatta: — Éppen ezért, mélységesen} elítélem Baranyigáné alaptalan5 vádaskodását és üdvözlöm az} igazgató elvtársat, aki vissza­utasította ezt az eléggé el nem} ítélhető személyeskedést. Leült és felhangzott a tapsi amelyből ütemes vastaps lett? és amely akkor sem akart el-i ülni, amikor már véget ért a} termelési értekezlet. Palásti László junw Miért ül sötétzárká ban az első díjas? Az amerikai Lasing börtön versenyt hir- I detett a rabok szá­mára: ki ír szebb ver­set? Az első dijat I t nyert rab most sötét- , zárkában csücsül: Goethe egyik angolra fordított versét adta le a zsűrinek, nyerte el vele a sötét cellát és babérágat. Hegedűs Géza, a ki­I váló színész és szín­házi szakember azt fejtegeti egy helyen, hogy a témák vándo­rolnak, mígnem olyan alkotó kezéhez nem jutnak, aki re­mekművet nem te­remt belőlük. Tehát vigyázzunk, ne ítél­jünk elhamarkodot­tan a plágium ügyé­ben. Na, de Goethe már remekművet alkotott! Ezért a plágiumért jogos a sötétzárka. Csak nálunk, be ne vezessék ezt a szigorú módszert! (6) Bumeráng Szinte megszemélyesítve robban naponta a világ elé annak igazsága, amit a fran­cia kommunisták évek óta mondanak: a gyarmati hábo­rú fasizmust szül. Egy svájci lap statisztikát közöl, amely szerint az OAS plasztikrob- bantói kisebbrészt félreveze­tett diákokból, nagyobbrészt azonban az indokínai és az algériai háborúban részt veit katonák soraiból kerülnek ki. Indokína és Algéria tizen­hat esztendő francia háborúi­nak színhelye. Egy katona- generáció nőtt fel ez idő alatt, húszévesekből, harminc-negy­ven esztendősek lettek, s eközben vérengzésre, Ázsia és Afrika lenézésére nevelték őket. Akiket a francia kor­mányok lelkiismeretlenül gyarmati katonákká gyúrtak át — az OAS most készen át- veszi franciák, párizsiak, po­litikusok és járókelők, nők és • gyermekek irtására. Akiket tábornokok és üzletemberek géppisztollyal és gránátvető­vel láttak el, s arra biztattak, hogy törjenek távoli dzsunge­lek népeire — azok most dzsungellé akarják változtat­ni Párizst és Algírt. Mint valami bumeráng. Ezerkilencszáznegyvenhatban Indokína felé, 1954-ben Algé­ria felé dobták Párizsból a háború bumerángját, s most visszaüt. Robbanva koppan a párizsi házak falán. (ti) Az Isten inezeji út. • • Valahányszor felkerestük az istenmezejl bentonitbá- nyát, mindig ugyanazt a pa­naszt hallottuk a vezetőktől. „Erősen megrongálódott, el­hanyagolt, rossz úton kell szállítani a bentonltot Isten­mezejéről a mátraballai va­sútállomásra. Tönkremennek a kocsik, de az út megjavítá­sára hiába várunk!” Panaszkodnak az istenme- zejiek, panaszkodnak a rossz űt miatt idestova már több mint tíz éve. Lapunk hasáb­jain -számtalanszor szóvá tet­tük már ezt a lehetetlen álla­potot, sürgetve az Illetékesek intézkedését. Meg kell mon­dani — sikertelenül. Legutóbb Istenmezején jár­va, Hajnal Tibor, a bentonit- bánya üzemvezetője, ismétel­ten a tűrhetetlen útviszonyo­kat szidta. Teljesen jogosan. Érdekes, és ugyanakkor na­gyon elgondolkoztató adatok­kal is bizonyította, mennyi pénz, mennyi érték megy kárba az utak miatt... Másfél hét alatt tönkre­ment 30 új gumi. És mennyi a fédertörés! Van olyan ko­csi, hogy naponta 2—3 rugót keir cserélni rajta. Nemrégen kapott tíz új teherautót az üzem. Nos, ebből a tíz kocsi­ból öt már alváztörést is szenvedett. Épp ezek mi­att növekedett meg a szállí­tási költségük! A tervezett, egy tonnára eső 41,36 forint szállítási költséget — 9 fillér híján — majd 22 forinttal lépték túl; így egy tonna ben- tonit szállítása a tervezett 41,36 forint helyett 63,27 fo­rintba került. Nem nehéz ki­számolni, mily magasra rúg a népgazdaság kasszájából ily módon kárba ment összeg, az öt- és héttonnás kocsikat figyelembe véve, csak a napi fordulókat számítva is. Nem ésszerűbb, gazdaságosabb len­ne új utat építeni a kárba ve­szett forintokból? Panaszkodnak az istenme- zejiek, panaszkodnak a rossz út miatt, Isten se tudja már mióta. S aki jó néhányszor megfordult már Pétervására cs Istenmezeje, Pétervására és Mátraballa között, megérti a panaszok jogosságát, az em­berek felháborodását. Kátyús, zötyögős az út. Az autóbusz egy-egy kátyúba, gödörbe futva akkorát dob az embe­ren, hogy csepp hiján a le­meztetőn koppannak a fejek. Nem használ ez a járművek­nek, nem használ az embe­reknek, akik kényelmesen szeretnének utazni. De hagyjuk a viszontagsá­gok ecsetelését, hiszen ezek­nek már rövidesen vége sza­kad! A Közúti üzemi Válla­lat idei tervében szerepel az Istenmezeje és a Mátraballa községek közötti útszakasz minőségi megjavítása. Hadd nézzük pontosan: „Az isten­in ezeji bentonitbánya beköté­se a mátraballai vasútállo­máshoz, a mátraballai út épí­tésének két évre tervezett be­fejezésével fog megvalósul­ni.” S a Közúti Igazgatóság vezetője, Molnár Károly igaz­gató elvtárs telefonon is kö­zölte velünk: az idén mint­egy három és fél kilométeres szakaszon készül el az Isten­mezeje és Pétervására közöt­ti útszakasz korszerűsítése! 1963 decemberéig teljesen be­fejezik az útjavítási munká­latokat, s ezzel teljesül az is- tenmezejiek régi kívánsága: korszerű, jó úton, kényelme­sen utazhatnak az autóbuszo­kon, s a benlonitot szállító kocsik élettartama sem lesz többé veszélyeztetve az útvi­szonyok miatt. Pataky Dezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents