Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-14 / 37. szám
4* szerda NÉPÚJSÁG 8 1962. ŐSKORI ERŐD NYOMÁBAN AZ EGRI VÁRHEGYEN Sokan kérdezték már Egerben, még a „bennszülöttek” is: vajon honnan nyerte a nevét a várostól északkeleti irányban fekvő Várhegy? Néhány hónappal ezelőtt kutatásaim során kezembe került egy, Telekesy püspök által készíttetett térkép 1704-ből — és a Várhegy csúcsán romokat ábrázolt az egykori geometria, mellé írva pontosan: „Púdéra”, azaz romok. A múlt századból származó egri hírlapokban kutatva viszont adatot találtam arra, hogy akadtak egriek, akik a 80-as évek során arany után kutatva, már ásatásokat kezdtek a Várhegyen — természetesen, eredmény nélkül. Aranyra nem leltek ... Ezekről a régi dolgokról beszélgetünk a kellemes meleg szobában dr. Chikán Zoltánnal. dr. Ambrus Adriennel és Bodnár Istvánnal, akikről megtudtam, hogy példamutató kezdeményezéssel, hozzáláttak a Várhegy csúcsán a kutatáshoz. — A felszabadulás után a várhegyi turistaház kezelője voltam — mondja dr. Chikán — és azóta folytonosan izgatott a kérdés, hogy mi is az alapja a Várhegy elnevezésének. Kezdetleges falmaradványokra bukkantunk és a Magyar Tudományos Akadémia engedélyével tavaly hozzá is láttunk a kutatóárok készítéséhez. Hamarosan eredmény koronázta hármunk fáradságát: impozáns méretű falmaradvány került napfényre. A vastagsága a falnak 3, magassága pedig meg is haladja a 3 métert, sőt eléri egyes helyeken a 4 métert is. A kisebb-nagyobb szögletesre faragott köveket durva szemcsés mésszel kevert agyag tapasztja össze. — Ásatásaink szakmai irányítását — világosít fel Ambrus Adrien — dr. Pár- ducz Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutatócsoportjának tagja irányította. Valószínűleg őskori erőddel áUunk szemben! — A mintegy 15 ezer köbméter rakott kőfallal kerített hosszan elnyúló területen belül folytatja Chikán doktor — állottak a primitív lakókunyhók. Elő is kerültek paticsda- rabok, melyek a kunyhó tapasztott falából veszik eredetüket. — Milyen időszakból származik az építmény, illetve ke- rült-e elő az ásó nyomán jelentős leletanyag? — teszem fel a kérdést a kis társaságnak. Válaszul, a szomszéd szobából több doboznyi kerámiadarab a válasz. — Dr. Párducz Mihály szerint — aki az őskornak elismerten jeles szakértője — — mondja Bodnár István tanár — a falak nagy része korai vaskori eredetű, van azonban benne, szerinte, középkori felújítás nyoma is. Maga az erődített telep, az újkori bükki kultúra értékes helye. Az előkerült kerámiatöredékek a korai kőkorszakból, a bükki, körösi és a hallstatti kultúra korából származnak, de előkerültek kelta nyomok is, sőt gyér lelet az Árpád-korra utal. Kíváncsian nézegetem ezeket a több ezer esztendős különböző típusú cserépdarabkákat, egykori nyílhegyül szolgált ob- szidián pengéket, csiszolt kő- baltadarabokat, agyagedény- alakító kődarabkát és a gabona „őrlésére” szolgáló kavicsdarabot, melynek egyik fele a sokszori dörzsölőmunka nyomán egészen kifényesedett Érdekes egy égetett agyagedény fenekén látható „mesterjel”, az Árpádok korából. Sőt egy patkódarab is előkerült a kutatás során. — Hogyan néptelenedett el ez az ősi település? — Nekem az a véleményem, hogy minden bizonnyal a tatárjárás során itt kapott a környékbeliek egy része menedéket, de a vész után elnéptelenedett a telep, mivel — legalábbis eddig — nem került elő későbbi adat — Remélhető-e, hogy rendszeres kutatás fog indulni a várhegyi őskori erődnél? Válaszként szinte egyszerre beszél mind a három lelkes amatőr régész. Válaszaik nyomán megtudjuk, hogy az Akadémia felvette még 1961-es ásatási tervébe, azonban a végén „kerethiány” miatt elmaradt az ásatás, pedig Párducz Iskolás szavalók műsorukkal egészítik ki az előadást. * 15-én, csütörtökön öt órakor, a szabadegyetem keretében Darvas Andor, a Pedagógiai Főiskola igazgatóhelyettese tart előadást az egri TIT-klubban A modern tudomány és a vallás címmel. * Ugyancsak 15-én, este 7 órakor, az egri TIT-klubban dr. Krammer Miklós, budapesti egyetemi tanár Az öröklődés problémái címmel tart előadást. Mihályt igen érdekli az erőd falrendszere. Merőben szokatlan ugyanis e korból ilyen zárt falépítmény. Sáncok ismeretesek, de kőfal igen nagy ritkaság. A Rajna tájáról, a Kaukázusból ismerünk ilyeneket. Hazánkban csak Pomázon van egy kicsiny töredék, valamint a pécsi Jakab-hegyen. Azonban ilyen nagy zárt egységről pillanatnyilag nem tud a régészeti tudomány az őskorból. A derék egriek példamutató kezdeményezése vallatóra fogta a Várhegy csúcsát és a kezdet több, mint remélhető volt. Tekintve, hogy az eddigi adatok arra mutatnak, hogy nemcsak helyi jelentőségű eredményekre számíthatunk, hanem a Várhegyen levő őskori erőd feltárása európai érdeklődésre tarthat számot, a sajtó adta nagy nyilvánosságot is megragadjuk, a beígért 1962. évi ásatás sürgetésére. Vitathatatlanul, a várhegyi őskori erődítmény, a jelentős tudományos értékén túlmenően, kimagasló idegenforgalmi értékkel is fog bírni. Erre pedig jó lesz már most felhívni az egerbükki idegenforgalmi régió tervezőinek figyelmét! ______ Sugár István — MA, FEBRUAR 14-ÉN, délelőtt 9 órai kezdettel szak- szervezeti titkárok részére értekezletet tartanak Egerben, a Szakszervezeti Székházban. A szákszervezeti bizottságok választásával kapcsolatos tapasztalatokat és teendőket vitatják meg, majd megtárgyalják a falusi szakmaközi bizottságok feladatait és néhány fontos rendelkezést ismertetnek. Találni kell megoldást Édesanyák, és leendő édesanyák fordultak hozzánk azzal a panasszal, hogy az egri — lényegében megyei Anya- és Csecsemővédő Intézetben tarthatatlan helyzet uralkodik. Kérték, győződjünk meg. saját szemünkkel arról, hogy milyen körülmények között folyik ott a beteg gyermekek rendelése, az egészséges gyermekek és terhes anyák tanácsadása. Mielőtt erre sor került volna az illetékeseknél, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy tudnak a nehéz helyzetről, ismerik a problémákat, de megoldás csak kéí-három év múlva várható. Mi hát ez a tarthatatían helyzet? Az Anya- és Csecsemővédő Intézet 1950-ben kapott tanácsadó helyiséget az akkor újjáépített egészségházban. A gyermekorvos a könnyebbség kedvéért, s a kétórás tanácsadás miatt 1952-ben ide tette át szakrendelését is. Ez a rendelési idő az egészségügyi ellátás során egyre bővült és ma már 15 órában három szakorvos végzi ezt a munkát. A hajdani raktárból is rendelő lett s a terhestanácsadás ugyancsak megnövekedett feladatainak ellátására maradt egyetlen helyiség. Ez a helyiségprobléma magában véve kibírná a két-hároméves kilátásokig, de a fertőzés veszélye miatt nem szabad várni. A szakrendelés nyolc órakor kezdődik a beteg gyermekek számára és délután . háromig tart. Közben hétfőn, szerdán 10—13 óráig egyetlen helyiségben folyik a terhestanácsBqmutató — zsűri nélkül Egerben az elmúlt napokban mutatkozott be a Hámán Kató kulturális seregszemle előadásaként a szakszervezeti kultúrotthon színjátszócsoportja. A lelkes gárda: Oroszi Pál, Balogh Ildikó, Török Ernő, Háger László, Csonka Árpád, Okos Márta, Bíró Mária, Molnár Klára, Tomaschik János és Södi Zoltán sok-sok munkás hétköznapot és vasárnapot áldozott azért, hogy Horváth Jenő, a Gárdonyi Színház rendezője utasításai és elképzelései szerint valóra váltsa Rozov: Felnőnek a gyerekek című darabját. Négy vidéki bemutató után tehát sor került az egrire, amelyre a kultúrotthon vezetősége zsűrit kért a művelődésügyi osztálytól. Itt jön a fonákja ennek az egész bemutatónak, mert a zsűri nem érkezett meg. A szereplők tudásuk legjavát adva igyekeztek eleget tenni a seregszemle kívánalmainak, s amikor az előadás végeztével I várták az értékelést, meg kel- ’ lett elégedniök a kitalált „mesével”, hogy majd írásban megkapják. Ezt ők maguk sem hitték el, mert nem ez a szokás, de mit tehettek mást, mint hittek, és elszéledtek. Ez az eset nagyon tanulságos és a szereplők számára keserves volt. öntevékeny színjátszók, akiknek céljuk, hogy a kul- túrotthonnak és maguknak dicséretet szerezzenek egy-egy bemutatóval, és sajnálatos dolog, hogy itt a városban, a megyeszékhelyen nem jelent meg a zsűri az előadáson. Megkérdezzük: hogyan várhatják ezek után a zsűri tagjait mondjuk Ivádon, vagy Parád- sasváron, ahová még utazni is kell? Felelőtlen dolog így elintézni egy együttest és komolytalanná tenni ezzel a seregszemle bemutatóit. Ezek után azt várjuk, hogy a zsűri valahol mégiscsak megnézi a darabot és nyilatkozik annak értékéről. adás, abban az egyetlen helyiségben, amely ezenkívül még nyolc védőnő irodája is. Itt folyik a terhesanyák felvétele, előzetes és tulajdonképpeni vizsgálata. Leülni nem tudnak, arra hely nincs. A váróba ki nem mehetnek, mert az is kicsi, s főleg beteg gyermekekkel van tele. Két óra félé, amikor még nem ért véget a szakrendelés, már gyülekeznek az egészséges gyermekek kvarcra, vagy tanácsadásra. Keverednek, alaposan ki vannak téve a iertőzés veszélyének, hiszen a váró reggeltől estig zsúfolt, sem szellőztetni, sem takarítani, sem a beteg gyermekek után fertőtleníteni nem lehet. Három órakor elküldik a beteg gyermekeket, de fél négy felé már megjönnek, a vidékiek és ha nem kapnak bent helyet, kiülnek a lépcsőre a nagybeteg gyermekkel, így terjedtek és így terjednek ma is a skarlát, a himlő, kanyaró, hiszen mikor behozzák a beteg gyermeket és az orvosra várnak, a szülők még nem tudhatják, mi a baj. így a kötelező tanácsadásra érkező gyermekek egy része szinte készakarva fertőződik ezen a zsúfolt helyen. 1961 június 1-én életbelépett a rendelkezés, amely szerint nem egy napra gyűjtik össze a védőoltásra kötelezetteket, hanem minden védőnő felelős azért, hogy folyamatosan berendelje a körzetéhez tartozókat — ugyancsak ebbe a kevés, kicsi, zsúfolt rendelőbe. Az anya- és csecsemővédelem számtalan preventív intézkedést írt elő, amelyet a védőnők igyekeznek lelkiismeretesen végrehajtani, de a szülők nagy része nem. vagy nem szívesen viszi ilyen körülmények közé a gyermeket. Természetes dolog, hogy egyik napról a másikra nehéz megoldani az egészséges és beteg gyermekek rendelésének különválasztását, de azt hiszem, az is természetes, hogy ez így nem maradhat. Két-három év talán nem nagy idő egy hivatal, egy bank, egy iroda dolgozóinak ahhoz, hogy számukra kényelmesebb munkakörülményt teremtsenek. De nagy idő annak a sok száz édesanyának, akinek most az Anya- és Csecsemővédő Intézethez a gyermeke tartozik. Megoldásra van szükség addig, amíg az SZTK irodarészleg átköltözik, s helyét elfoglalhatja az Egészségházba zsúfolt fogászat, és bőrgyógyászat. Valaki azt mondta: „ha összedőlne az épület, rögtön el tudnának helyezni bennünket.” Itt még nem tartunk, de valóban sürgető és halaszthatatlan a megoldás keresése. Az Egészségügyi Minisztérium illetékeseinek személyes látogatása minden bizonnyal helyet adna a sürgetésnek. A városban nagy a járványos megbetegedések, a ráfertőzések és keresztfertőzések száma. A védőnőket, a KÖJÁL orvosát állandóan számon kérik ezekben az ügyekben, holott a rossz körülmények miatt szinte tehetetlenek. Ha a városi tanács, a megyei egészségügyi osztály nem talál megoldást, akkor a minisztériumnak kell közbelépnie, de az Anya- és Csecsemővédő Intézetet jelenlegi állapotában hagyni felelőtlenség. Ez — bár erős megállapítás — egyszeri látogatás után is bebizonyosodik. Cs. Ádám Éva Mit álmodtam? Zárszámadási pillanatképek Mit fizetne Lisztóczky István? A falu kovácsa, nevezetesen Lisztáczky István bácsi, hónapokkal korábban azok közé tartozott, akik nem nagyon bíztak a szövetkezet eredményes gaz- dolkodásában, s fogadást ajánlott fel a markazi tanácstitkárnak, hogy nem lesz több ”0 forintnál az egy munkaegységre jutó részesedés. Annak idején majdnem írást is csináltak erről, s zárszámadáskor aktuálissá vált a meggyőződés, hogy ki nyerte a fogadást, Pista bácsi már csak nevetve emlékezett az egykori parolára. Azért csak kiszámították, mennyit fizetne most Pista bácsi, ha még állja a fogadást, az összeg nem kicsi, 8700 forint prémium nélkül. A hitetlenségnek ez lett volna tehát az ára. Ami nem csodálható A legnagyobb jóakarattal sem tudtak már több embert a markazi kultúrházba bezsúfolni, bár ebbe a kivülrekediek nem akartak beleegyezni. Megindult tehát az ostrom a helyekért, s oly nagy volt a zsibongás, hogy az elnöknek kétszer is félbe \ellett szakítani beszámolóját. s rendet teremteni a tolakodók között. Végre valakinek ötlete támadt, s elkiáltja: — Nyissák ki a hátsó ajtót. Már indulnak is, hogy szabaddá tegyék a bejáratot, amely egy kisebb termen vezetett át. Az elnök azonban észbekapott. — Ki ne nyissák, ott van a bor! Erre aztán elcsendesült a tolongás, s maradt minden a régiben. Hiába, itt a bor az isten. Mikrofonláz nélkül Nagy dilemmában volt az andomaktályai Búzakalász Tsz vezetősége, mikor a zárszámadásra készültek. Miként biztosítsanak helyet majd háromszáz szövetkezeti tagnak és az érdeklődőiknek, mikor csak apró iskolád tantermek állnak rendelkezésükre. Végül ügyes ötlettel vágták ki magukat a bajból. Két tanteremben tart- tották meg a közgyűlést, hangszóró segítségével. Ez viszont azzal járt, hogy mindenkinek a mikrofon előtt kellett beszélnie. Azt vártuk, hogy elfogó- dottan, mikrofonlázzai küzdenek majd a felszólalók. Nem ez történt. A kis úttörő bátran szavalta a mikrofonba „buzgón épít új hazát a nép”, s az öreg Varga Pista bácsitól kezdve, az összes felszólaló olyan természetes hangon, magától értetődően beszélt a mikrofon előtt, mintha világéletében ezt csinálta volna. A technika vívmányaival hamar barátságot kötöttek. A MIA-motor és szakképzettség Czifra Miklós andomaki tsz- elnök, miután felsorolta a szövetkezet eredményeit, nem állhatta szó nélkül azt a tényt, hogy a szövetkezeti tagok jó része húzódozik a tanulástól és nem igyekszik elsajátítani a modern agrotechnikai módszerek, a gépek alkalmazását. Pedig sürgető ez az ügy a téeszben. Ezt a következőkkel bizonyította a zárszámadó közgyűlésen. — Van a szövetkezetünknek egy MIA-motorja, s azt csak egyetlen ember tudja beindítani, kezelni. Gondolják el, mi lesz akkor, ha ez az egy ember elutazik, megbetegszik, mivel szecskázunk, s mit kezdünk majd azokkal a gépekkel, amelyeket ezután szerzünk majd be? A szünetben zajló beszélgetések során emígyen kristályosodott ki a vélemény: Meghökkentő álmom volt a minap: Julius Caesar, babérkoszorúval a fején, tunikában, nyögve jött fel a lépcsőn, kezében két kanna szén, arcán keserű fintor: — A kocka el van vetve — mondta —, ezentúl szenet hordok a pincéből, meg fát vágok, mert az asszony tunikán billent, ha nincs kellő meny- nyiségű aprófa ... Napóleon, kezében marsallbotjá- val, éppen szöget vert a falba, hogy madzagot köthessen rá, a madzagra pelenkák kerülnek majd: — Josephine parancsolt rám, hogy csináljam meg — mondta bánatos arccal. — Még azt is mondta, hogy így legalább valami hasznát veszi a marsallbotomnak — jegyezte meg könnyezve és felordított, mert melléütött a bottal. Láttam Ferenc Józsefet is, amint éppen borbélyüzletet nyitott és sza- kállakat nyírt és fésült: — Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam — mondta az agg uralkodó. — A hegyes Lajos-szakál- lak helyett a dú- sabb Tolsztoj-sza- kállra beszélem rá vendégeimet — és csattogtatni kezdte ollóját... Találkoztam Kennedyvel is, éppen ultizott Aden- o,uerral és De Gaúl- lé-lal... — Piros ulti — mondta Kennedy. — Passz — egyezett bele Adenauer ... — Kontra — mondta De Gaulle és megnyerte. Láttam Hruscso- vot is, hatalmas kucsmában, kétcsövű vadászpuskával, éppen vadkacsákra vadászott. — Nem értem, Hruscsov elvtárs, egyszerűen nem értem... Hát mi van itt? ön vadászik, Kennedyék ultiznak, nem beszélve Napóleonról és Július Cae- sárról, akik... — Ugyan, fiatalember — nézett rám, kicsit meg- rovóan Hruscsov —, hát maga még annyit sem tud, hogy megtörtént az általános és teljes leszerelés?! Ekkor ébredtem fel. Szólt a rádió, éppen híreket mondott. Gyorsan elzártam. Jobban hiszek az álmoknak, mint a híreknek. Vagy csak jobban akarok hinni? (egri) Technikusok továbbképzése A GTE gyöngyösi csoportja élhatározta, hogy ebben az éviben megszervezi a technikusok továbbképzését. 1962. szeptembertől kétéves szaktechnikus képző tanfolyamot indítanak a technikusok részére. A tanfolyam heti óraiszáma három tanítási napra osztva: 15 óra lesz. A tantárgyak keretén belül bővebb lanyag- és szskismeret, forgácsolóüzemi művelettervezés és gyártástervezés, valamint szerszámok szerkesztése szerepel. A jelentkezőknek felvételi vizsgát kell tenni, amelyet előkészítő tanfolyam előz meg. A tanfolyam elvégzése a szaktechnikusi cím viselésére jogosít, valamint lehetőséget ad vállalatoknál a magasabb munkakörök betöltésére. Bővebb felvilágosítást a GTE helyi szervezetének vezetősége ad. — ke — fe — Kanadában eleitették „a világ legnagyobb" bölényét Egy kanadai vadászklub hitelesítette azt a „világcsúcsot”, amely szerint egy Sámuel Israel nevű vadász az ősszel az északnyugat-kanadai Rabszolgaíolyó vidékén „a világ legnagyobb bölényét” ejtette el. A bölény feje, a szarvakat is beleértve, 3,7 méter átmérőjű. A ritka, Hatalmas állatot a vadász a New York-i természettuüomanji múzeumnak ajánlotta fel. 'WWWVSAA/VA/WV'WVWWW'SAAAA/N^ t — Nincs más hátra, tanulni', kell, nem érheti az a szégyen a', szövetkezetei, hogy kibaszna-', latlanul állnak a gépek, mert', nem ért hozzájuk senki. S igazat adtak az elnöknek. ; Skvara Gyn!a szónoki vizsgája Az ellenőrző bizottság elnö-! ke egyszerű parasztember,! nemigen szokott hozzá a nyil-! vánosság előtti beszédhez.! Most, hogy Márkáz apraja-! nagyja összegyűlt a kultúrte-! remben, érthető módon, elfogó-! dottan kezdett hozzá a beszéd.! hez, s szinte látszott, összefut! előtte minden; a leírt monda-! tok, a feszültén figyelő embe-; rek arca. Minden ... ; A közgyűlés részvevői azon-; ban lelkesen megtapsolták, s; mikor szabadkozott, derűs kiál-; fásokkal biztatták. ; — Megy majd ez jobban is. ! — Majd megszokod, tanulj; az elnöktől. < S ezek az egyetértő, jóaka-; ratú közbekiáltások, úgy lát-; szik, megnyugtatták Skvara', Gyulát, mert a vége felé mind; szabatosabban, bátrabban be-< szélt, s határozottan sorolta, < hogy a közös érdek figyelem-« bevételével miként vigyáztak a« közös, a falu vagyonára. < Skvara Gyula szónoki vizs-j gája így sikerült, a tagság bé-< toritó ^súgásával0. Tegnap a szülök akadémiáján Egerben, délután öt órakor dr. Cstcsai József, a megyei tanács művelődésügyi osztály vezetője, a középiskolai tanulók pályaválasztásáról tartott előadást a Gárdonyi Géza Gimnáziumban. a Szerdán, 14-én este 7 órakor, az egri TTT-klubban Puskin halálának 125. évfordulója alkalmából, Nagy Sándor főiskolai lektor tart előadást a nagy orosz költőről. A fő-